Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)
1968-05-27 / 145. szám, hétfő
Tárgyalások a szakszervezetek és a kormány között Újságírósztrájk a televízióban % Véres összetűzések Bordeaux-ban Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1968. május 27. Hétfő # XXI. évfolyam, 145. szám # Ara 40 fillér lelteik és emlékük szolgáljon példaképül Ünnepségek a rumburki felkelés 50. (ČSTK) — Rumburkban tegnap befejeződtek a rumburki lázadás 50. évfordulójának ünnepségei, amelyeken részt vett Ludvík Svoboda köztársasági elnök, Jotef Smrkovský, a Nemzetgyűlés elnöke feleségével, az észak-csehországi kerület és a déčíni járás képviselői, nemkülönben a rumburki lázadás csaknem 70 közvetlen részvevője. Megjelentek az ünnepségen Piotrkow lengyel, Kragujevác jugoszláv és Neugersdorf német város képviselői is. A köztársaság legészakibb sarkába vezető útján köztársaságunk elnöke megállt Déčínben, ahol a város képviselői fogadták és a város díszpolgárává választottók. fiszak-csehországi útja során köztársaságunk elnökét a lakosság mindenütt lelkesen üdvözölte. Ludvík Svoboda röviddel 9 óra után érkezett meg Rumburkba, ahol a Városi Nemzeti Bizottságon kenyérrel és sóval fogadták. A rumburki július Fučík téren 10 órakor vette kezdetét az ünnepi népgyűlés, amelyen kb. 40 ezer ember vett részt. Az ünnepi beszédet, amelyet alább közlünk Ludvík Svoboda, köztársasági elnök tartotta. Ezt követően Stanislav Proeházka vezérőrnagy kiadta a parancsot a katonai díszszemle megkezdésére, amelynek keretében felvonultak a gyalogos egységeken kívül a legmodernebb harckocsik és tankok is. A felvonulás végeztével Josef Smrkovský, a Nemzetgyűlés elnöke szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy köztársaságunk 50-esztendős története állandó harc volt népeink szabadságáért és haladásáért. A népgyűlés után Ludvík Svoboda kíséretével a városi múzeumba látogatott, ahol megtekintette a rumburki lázadást szemléltető kiállítást. Az ebéd során köztársaságunk elnöke találkozott a rumburki lázadás közvetlen részvevőivel, majd a kedves vendégek ebéd után ellátogattak a Strážný Vrch-i szabadtéri amfiteátrumba, ahol végignézték a kulturális műsor egy részét. Ezt követően Benešov nad Ploučnicouha indultak, s a helybeli állami kastélyban elbeszélgettek az észak-csehországi kerület, valamint Déčín és Česká Lipa járások képviselőivel. CSEHSZLOVÁK GYŐZELEM A DAVIS KUPABAN Drámai küzdelemben Holeček szerezte meg a Harmadik pontot MEGDŐLT DANÉK VILAGCSOCSA Silvester 66,54 m-re javította a férfi-, Spielberg pedig 61,64 m-re a női diszkoszvetés világcsúcsát A TRNAVA-TRENČÍN RANGADÓ DÖNT Plzeň lesz a második kieső? A VASAS TARTJA VEZETŐ HELYÉT A Honvéd és a Tatabánya idegenben győzött FRANCIAORSZÁG LUDVÍK SVOBODA köztársasági elnök beszéde Tisztelt Polgártársaim, Elvtársak, Kedves Barátaim, Kedves Ifjúság! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a meghívásért és a barátságos fogadtatásért. Üdvözlöm mindnyájukat a mai népgyűlés valamennyi résztvevőjét és köztársaságunk eme legészakibb részének lakóit! Ezekben a hónapokban és napokban az 50 évvel ezelőtti eseményekre emlékezünk. Akkor kezdett kialakulni a jövendő Csehszlovák Köztársaság képe, a csehek és szlovákok első közös államának képe az ezeréves elszigetelődés és mindkét nép évszázados rabsága után. Ilyen alkalmakkor mindig tudatosítjuk, hogy népünk sosem feledkezik meg azokról, akik döntő történelmi pillanatokban hozzájárultak az elnyomók felett aratott diadalunkhoz, nemzeti szabadságunk és önálló állami létünk kivívásához. Arról is megemlékezünk, hogy a békét, a szabadságot és a szociális haladást csupán tettekkel, céltudatos cselekedetekkel lehet elérni, nem pedig passzív várással. Azok, akik ezt megértették, örökké fognak élni népeink szívében és emiékezetében. ötven esztendő előtt az egyre fokozódó háborúellenes hangulatban nyilvánvalóvá vált, hogy az Osztrák—Magyar Monarchia felbomlik. A harctéren elszenvedett vereségek és a belső bomlás megrendítette a Monarchiát. Az új társadalmi rend diadala után, Oroszországban pedig Lenin békedekrétumának nyilvánosságra hozatala után betetőződött nemzeti mozgalmunk, Szociális törekvésünk is. Az említett napokban katonaíázadásokra került sor az egész Osztrák—Magyar Monarchiában. A lázadások élén a cseh, szlovák és ukrán katonák álltak, akik a breszt-litovszki békekötés után tértek vissza az orosz fogságból. Ilyen katonák, (akik megélték az Októberi Szocialista Forradalmat, s jóllehet, keveset tudtak róla, azt akarták, hogy legyen vége a háborúnak, az éhségnek, a nemzeti és a szociális elnyomásnak. Ekkor — április elején — került sor előbb Sluknovban, majd április közepe tájén közvetlen Rumburkban az éhes munkások és családjaik lázadására. A lázongásokat az itteni helyőrségnek kellett volna elnyomnia. Ezt azonban lelkiismeretük és meggyőződésük nem engedte. Nem akarták tovább szolgálni az elnyomókat, nem akarták meghosszabbítani az igazságtalan háborút: békét, nemzeti szabadságot, munkát és kenyeret követeltek. Ezért 1918. május 21-én a rumburki helyőrség katonái a 7. plzeíii ezred tagjai merész tettel léptek fel. Élükön František Noha, a plzeňi Skoda Müvek munkása állt. Jelszava az volt, hogy forradalommal vessenek végét a háborúnak, célja pedig egy szociális téren igazságos állam, Szovjet-Oroszország mintájára. Ezekben a napokban jelentette kl: „A haláltól már nem félünk, és már semmi rossz nem történhet velünk." Vezetésével a rumburki helyőrség tagjainak többsége a város és környék munkáslakosságától támogatva fellázadt. A felkelők összeköttetést kerestek a Česká Lipa-i helyőrséggel, hogy közösen vonuljanak Prága ellen, meg akarják nyerni az útjukba eső cseh egységek támogatását is, hogy lerázzák az osztrák igát. Hősiesen harcoltak a katonai egységek és csendőrség túlnyomó ereje ellen. Jóllehet, a felkelést véresen elnyomták, olyan tett volt, amely összefüggésben áll államunk létrejöttével. A rumburki helyőrség lázadását a német tisztek kíméletlensége, az éhezés, valamint a nemzeti és szociális öntudatosodás váltotta ki. A felkelést a munkásfeleségek nemzetiségi különbség nélkül támogatták, és szolidárisak voltak az akciók során a cseh és német sorkatonák is. Az egyik hőse Franz Schuss német géppuskás volt, aki a harcban életét áldozta a jobb világért, a Nový Bor és Česká Lipa közti úton. E gyönyörű rumburki tájon alusszák örök álmukat a felkelés vezetői, akiket a nép sosem feledett el. Itt nyugszik František Noha, Vojtech Kővár és Stanislav Vodička, Nový Borban Jakub Bernhard, Jiŕí Kovaŕík, Jakub Nejdl, František Paur, Jan Pelnáf, Václav Stastný és Jindfich Švehla. Tetteik és emlékük szolgáljon példaképünkkiil. E dicső májusi napokban újfent tudatosítjuk, milyen könynyű a szabadságot elveszíteni, s milyen súlyos áldozatok árán vívhatjuk újra ki. Valamennyien tudjuk, hogy München után népeink a nácik előkészítette fokozatos kiirtás előtt álltak. E tervek meghiúsítása érdekében vívott harcokban történelmi helyet szereztek maguknak a hazai és külföldi ellenállók, akik a világ minden részén minden eszközzel harcoltak a fasiszta elnyomók és segítőik ellen. A szlovák nemzet történelmi érdeme, hogy a hazánk felszabadításáért vívott közös harc során történelme legnagyobb katonai és politikai tettével a dicső Nemzeti Felkeléssel szállt szembe az elnyomással. Nem feledkezik meg a történelem a cseh nép felkeléséről sem. Őszinte köszönetünket és hálánkat fejezzük kl a hősi szovjet népnek, amely a legsúlyosabb áldozatokat hozta Európa és népei megmentéséért. Ezért több mint jelképes, hogy Nový Borban közvetlenül a rumburki lázadás hősei mellett hazájától távol alussza örök álmát Ivan Sztyepanovics Satnij, a szovjet hadsereg gárdahadnagya, aki 1945 májusában esett el Itt. Barátságunk és szövetségünk a Szovjetunióval e harcban acélozódott meg. Erre a barátságra mindig támaszkodhatunk és támaszkodni is fogunk. Azért emlékeztem meg szövetségünkről, mert az utóbbi időben Nyugat-Németországban ismét szóhoz Jutnak az újnácl erők, amelyek veszélyeztethetik Európa békéjét és biztonságát. Szembe fogunk szállni minden oly§n erővel, amely meg akarná semmisíteni nemzeti függetlenségünket, és veszélyeztetné hazánk területi épségét. Ezzel egyidejűleg hangsúlyozni szeretném azt a tényt, hogy hazánk északi határán virágzik a Német Demokratikus Köztársaság, amellyel barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés köt bennünket össze. Ez az állam szilárd részét képezi a szocialista országok közösségének. Szocialista köztársaságunk és népünk érdekében ezért tovább fogjuk szilárdítani barát(Folytatás a 2. oldalon) Párizs — Vasárnap hajnali három óráig elhúzódott a tárgyalások első menete, amelyek szombaton délután kezdődtek Párizsban a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók képviselői között a francia dolgozók követeléseiről. E tárgyalások eredményétől függ, hogy a 9 millió francia strájkoló visszatér-e munkahelyére, és vajon Franciaország felébred-e a jelenlegi letargiából. Az első hírek szerint a 11 órán át tartó vita után elvi megegyezés jött létre a minimális órabérekről és a bérek általános emeléséről. A minimális órabér a jelenlegi 2,2 frankról 3 frankra emelkednék. Az általános béremelést két szakaszban valósítanák meg: június elsejétől 5—6 százalékkal, az ősszel pedig valószínűleg ugyanilyen arányban emelnék a béreket. E megállapodást azonban hivatalosan még nem erősítették meg. A szociális biztosítás, az adórendszer reformjáról és a szakszervezeti jogok bővítéséről a vasárnap délután kezdődött találkozón tárgyaltak. E plenáris ülés előtt a tárgyalások három csoportban folytak: az elsőben a szakszervezetek és a magánvállalkozók képviselői, a másodikban az állami szektor szakszervezeti küldöttei és az iparügyi minisztérium képviselői, a harmadikban pedig a közlekedésügyi alkalmazottak küldöttsége és a közlekedés| VIETNAM | Saigon — Dél Vietnam fővárosában a vasárnapra virradó éjszaka viszonylagos nyugalom volt, bár az amerikai katonai szóvivő szerint még nem múlt el a hazafias erők összpontosított támadásának veszélye. Saigon északi és déli külvárosában a szórványos lövöldözések arról tanúskodnak, hogy a szabadságharcosok még nem vonultak vissza. A hazafias erők szombaton éjszaka több támadást intéztek a Kontum városától nyugatra lévő három amerikai és saigoni támaszpont ellen. Ugyancsak támadásokat hajtottak végre több amerikai repülőtér ellen is. Az amerikai repülőgépek szombaton ismét bombázták a 19. szélességi körtől délre lévő sűrűn lakott észak-vietnami területeket. Az amerikai katonai szóvivő szerint főként a földlevegő rakétatámaszpontokat bombázták. A Felszabadítás dél-vietnami hírügynökség jelentése szerint Hue várostól északra a Dong Lam támaszponton május 20-án, éjszaka több mint 150 amerikai katonai repülőgépet semmisítettek meg- a DNFF egységeiA nyolc órán át tartó támadás során a repülőgépeken kívül megsemmisítették a támaszpont épületeit és lőszerraktárait is. Az AFP Jelentése szerint Westmoreland tábornok, a DélVietnamban állomásozó amerikai fegyveres erők főparancsügyl minisztérium képviselői tárgyaltak. A két legfontosabb szakszervezet — a CGT és a CFDT, amelyek döntő befolyást gyakorolnak a dolgozókra, a kormánnyal és a munkáltatókkal kötendő megálapodásukat a dolgozók elé akarják terjeszteni, mielőtt felhívást adnának ki a munka újrafelvételére. George Seguy, a CGT főtitkára a 11-órás tárgyalás után kijelentette, hogy eddig egyetlen megtárgyalt kérdésben sem került sor megállapodásra. A francia televízió újságírói sztrájkba léptek tiltakozásul az ellen, hogy a televízió vezetősége nem volt hajlandó biztosítani a francia közvélemény objektív tájékoztatását az országban folyó eseményekről. Tegnapra virradó éjszaka Bordeaux-ban, a diáktüntetések során véres összetűzésekre került sor a rendőrséggel. A hajnali órákig tartó utcai harcokban mintegy 700 személy megsebesült, egy rendőr sebesülésébe belehalt. A párizsi Quartier Latinben tegnapra virradó éjszaka nyugalom honolt. A diákjárőrök gondoskodtak arról, hogy sehol se kerüljön sor összetűzésre. A francia nemzeti diákszövetség hétfőre újabb nagygyűlést hívott egybe. Hivatalos közlés szerint a Júniusi népszavazáson Franciaországban összesen 28 millió 500 ezer választó fog szavazni, közülük 15 millió nő. noka június 12-én végleg távozik Dél-Vietnamból, hogy elfoglalja Washingtonban új hivatalát, a szárazföldi erők vezérkari főnökségét. Washington — John Gorton, Ausztrália miniszterelnöke vasárnap hivatalos látogatásra Washingtonba érkezett, hogy Johnson elnökkel, Rusk külügyminiszterrel és más amerikai vezetőkkel tárgyaljon. Hivatalos washingtoni körök szerint a tárgyalások hozzájárulnak ahhoz, hogy további ausztráliai katonákat küldjenek Vietnamba. Harriman fogadta a dél-vietnami megfigyelőket Párizs — Harriman, az Egyesült Államok küldöttségének vezetője vasárnap fogadta a dél-vietnámi megfigyelőket. Az AFP hírügynökség szerint ismertette előttük „az új javaslatokat", amelyeket az amerikai küldöttség a hétfői tárgyalásokon szándékszik a VDK küldöttsége elé terjeszteni. A megbeszélések befejeztével Harriman nem volt hajlandó nyilatkozni e javaslatok tartalmáról. Párizsi amerikai körök véleménye szerint azonban az Egyesült Államok új javaslatai nem befolyásolják közvetlenül a VDK küldöttségének álláspontját. Éjszakai támadások három amerikai támaszpont ellen Százötven amerikai repülőgépet semmisítettek meg egy nap alatt