Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)
1968-05-25 / 143. szám, szombat
A XXI. Békeverseny győztese Peschel és Lengyelország A 13. útszakasz után Vávrát Illette meg a sárga mez. A tegnapi egyenkénti indltásos versenyben Zarzeczeből Radomlba 50 km-t tettek meg a versenyzők. Vávra nem á sárga mezben állt rajthoz, hanem a csehszlovák válogatott mezében, mely könnyebb. Mint ez várható volt, az egyénkéntl indltásos verseny nagy váltnzásokat hozott mind az egyéni összetettben, mind pedig az összetett csapatversenyben. Remek időt hajtott a lengyel Magiéra és a német Peschel. Az utóbbi ezzel az eredményével az összetett verseny élére került, Vávra a második helyre esett vissza. A győztes Magiéra Szajdhuzsint megelőzve a harmadik helyre küzdötte fel magát. Kitűnően szerepeltek ezen az 50 kilométeres szakaszon a lengyelek. Magiéra győzött, Blawdzin a 4., Ranusik az 5., Czechowski pedig a 8. helyen végzett. Az NDK válogatottjából Peschel a 2., Ampler pedig a 12. helyet szerezte meg. Ennek köszönheti a lengyel váló gatott, hogy az összetett csapatversenyben helyet cserélt az eddig vezető NDK válogatottjával. A lengyelek előnye több mint 6 perc. javítottak helyezésükön a magyarok is. Az olaszok a 10. helyről a nyolcadikra, a magyarok a 11. helyről a tizedikre kerültek. Délután 15.00 órakor Radomifian 67 versenyző állt rajthoz. Berlinben 107 kerékpározó vágott a 14 Otszakaszos Búkeversenynek, az Egyéniben: 1. Peschel (NDK-beli), 2. Vávra (csehszlovák), 3. Magiéra (lengyel) Csapatban: 1. Lengyelország, 2. NDK, 3. Csehszlovákia Tegnap véget értek a XXI. Békeverseny küzdelmei. Az utolsó útszakasz célja a varsói stadionban volt. A győzelmet Ampler szerezte meg, ez azonban már mit sem változtatott a délelőtti egyenkénti inditásos verseny után kialakult sorrenden. A végső győzelmet a német Peschel és a lengyel csapat szerezte meg. A legtöbb elismerést tegnap a lengyel Magierát érte, aki a délelőtti útszakaszon remek küzdenitudásáről tett tanúbizonyságot, fölényesen végzett az első helyen és a lengyel válogatott elsősorban neki köszönhette, hogy az összetett csapatversenyben megszerezte a végső győzelmet. előző 13 útszakaszon azonban 40en elvéreztek, kénytelenek voltak a további küzdelmet feladni. Ra domiból Varsóba 123 km es távot kellett megtenniük a versenyzőknek. Az NDK együttese délelőtt az egyenkénti Inditásos versenyben mindent elvesztett, amit az előző 13 útszakaszon kiharcolt. Így figyelmüket nem a lengyei, hanem a csehszlovák kerékpározóknak szentelték, mert nem akarták, hogy veszélyben forogjon a második helyük. A tegnapi nap hőse a lengyel Magiéra volt, aki a délelőtti 50 kilométeres útszakaszon fantasztikus Idővel győzött, csaknem két és fél perccel előzte meg a német Pe schelt, s mivel még két lengyel versenyző végzett az első tíz he lyezett között, átvették az összetettben a vezetést. Délután a lengyel csapat tagjai már csak Ma gierának segítettek, mert csupán neki voltak győzelmi esélyei, Peschel azonban szintén résen volt, a többiekkel együtt érkezett a célba s igy végül is 6 nyerte az idei Békeversenyt. A délutáni útszakaszon az első részhajrát Szajdhuzsin nyerte Hanusik és Hojlnnd előtt, a második részhajráb'an viszont Czechowski volt a legjobfi, őt Szajdhuzsin és Marks követte. Csaknem 100 km-en át együtt volt a mezőny, senki sem vállalkozott robbantásra, sen1988. V. 25. SZŐNYI JÁNOS ROTTERDAMI TELEFONJELENTÉSE I^e a kalappal az A C Milan elótt Llamar lehiggadtak a kedélyek csütörtökön este a rotterdaml Feljenoord stadionban. Az ötvenöt ezernyi nézősereg úgyszólván fele nyugatnémet volt. Szinte megdermedt ereikben a vér, amikor a svéd Hamrtn már a 3. percben góllal terhelte meg hálójukat, majd a 19. percben újabb nagyszerű alakítás után ismét a török Ozcan, a hamburgiak kapusa mögött rezgett a háló. Ezzel el is dőlt a találkozó sorsa. Aki ismeri az olasz labdarúgást, tudja, hogy ilyen arányú vezetést az olasz élcsapatok tartant tudnák. Elkezdte működését a híres olasz „catenaccio" és szinte játszva verte vissza a hamburgiak erőlködéseit. Hetven percen át nagyszerűen csinálták a milánóiak az eredmény tartását. Amit akkor játszottak, nem a kiváló egyének dicséretére vált csak, hanem az egész csapat nagyszerű felkészültségét, tudását dicsérte. A milánói együttesnek a nagyszerű Schnellingeren kívül volt két kiváló középpályás játékosa ts: Rlvera és Lodetti. Elől két remek szélső: Hamrin és Prati, valamint a világ legdrágább játékosa, az AS Romától átigazolt (243 000 fontot érő f Sormani (eredetileg argentin labdarúgó volt), még olyan védelemmel szemben is boldogult, amelyben olyan kiválóságok szerepelnek mint Schuiz és Kurbjuhn. Megtört tehát a jég. Dortmund és München után a KEK nem vándorolt Hamburgba. Hogy miért, arról az olasz csapaton kívül eay kicsit a hamburgiak is tehetnek. A nagy sztár: Uwe Seeler, már 17 éves korában bekerült az NSZK válogatottjába, azóta három VB-n szerepelt. Volt a világ és Európa válogatottjának tagja ts. A ma már 32 esztendős csatár csak árnyéka előbbi önmagának. A rotterdami pályán bebizonyosodott, hogy sehol sem lehet nevekből válogatni, azokra építeni egy csapat létét, vagy nem létét. Talán jobb lett volna, ha Kurt Koch fakuslnhoz hasonlóan Sztrelcov sorsára juttatta volna a német labdarúgás ma már hulló csillagát, Uwe Seelert. Seeler elhízott, nehézkes lett és nem bírja a szoros emberfogást. Hamar beletörődött ebbe a helyzetbe. Az őt árnyékként kísérő Scala mindenüvé elkísérte a gondjaira bízott nagyságot, még a hamburgi 16-oson belülre ts, ahonnan Indítani akart, fel akarta hozni a labdát, támadásba akarta dobni legalább társait. A nyugatnémet csapatoknak nem fekszik az olasz klubok játéka. Hosszú évek óta nem tudtak győzni olasz csapat ellen. Utoljára az 1860 München győzött a Torino felett, de erre már nagyon kevesen emlékeznek. Azt ls már lassan elfelejtik, hogy az SV Hamburg 1961-ben még 1:0 arányban győzött az AC Milan felett. Az akkori együttesekből, hét év utánra csak Seeler, Dörfel, Kurbjuhn és Rivera maradt hírmondónak, s az igazi futballt közülük csütörtökön este csak az utóbbi kettő játszotta. A milánói együttes büszke lehet sikerére. Játékosai a győzelem után 2 millió líra jutalmat kaptak (fejenként/. A csapat tagfai közül Rivera, Lodetti, Anguiletti, Rosato és Prati, Rómában készül a Szovjetunió elleni, Nápolyban sorra kerülő EB elődöntőre. A többiek pedig néhány csere, — valamint kölcsönjátékossal kiegészítve az USA-ba és Kanadába utaznak. Csak a portya befejezte után kerül sor az Olasz Kupa végső küzdelmeinek lebonyolítására. Ott az Inter, az FC Napolt és a fuventus lesz az AC Milan ellenfele. A szurkolók azt várfák, hogy az eddigi nagy fegyvertények mellé felsorakoztatják kedvenceik az Olasz Kupa megnyerését ts. Ez lenne az AC Milan legeslegnagyobb sikerei Ehhez a játékhoz, amelyet Rotterdamban mutatott be a milánói együttes, csak gratulálni lehet, s nem szégyen a felemelkedés érdekében tanulni tőlel ki sem kezdeményezett, vagy 10 kilométerrel a cél előtt Blawdzin, Mintjens, Ampler és Santambrogio közös erővel megszökött a többlektől s mintegy 200 m előnyre tett szert. Ezt fokozatosan 400 m-re növelte és ez j négytagú csoport egymást segítve, az élen egymást váltva a biztos győzelem tudatában haladt a cél felé. A varsói stadinnba Ampler fordult elsőnek, és szerezte meg az idei Békeverseny utolsó szakaszán a győzelmet. Az összetett versenyben a délutáni útszakasz eredményei már nem hoztak lényeges változást. Az NDK bell Peschel végzett az első he lyen, Vávra, Magiéra, Szajdhuzsin, Hoflund és Hanuslk előtt, csapat ban pedig Lengyelország válogatottja szerezte meg a győzelmet az NDK, Csehszlovákia, Belgium, a Szovjetunió és Olaszország előtt. A 14. útszakasz délutáni versenyének nemhivatalos végeredménye: 1. Ampler (NDK-beli) 2:53,7, 2. Mintjens (belga), 3. Santambro gio (olasz), 4. Blawdzin (lengyel), 5. Czechowski (lengyel) 2:53,52, 6. Hojlund (dán), 7. Kvapli (csehszlovák), 8 Niemejer (holland). 9. Kulibin (szovjet), 10. De Ble (belga). A • A Az egyéni összetett verseny állása a 14. útszakasz után: 1. Peschel (NDK-beli) 54:52:06, 2. Vávra (csehszlovák) 54:52:22, 3. Magiéra (lengyel) 54:53:00, 4. Szajdhuzsin (szovjet) 54:53:12, 5. Hojlund (dán) 54:53:44, 6. Hanusik (lengyel) 54:55:00, 7. Pacary (francia) 54:56:10, 8. Schoeters (belga) 54:56:18, 9. Minkéin (NDK-beli) 54:58:13, 10. Czechowski llengyel) 54:58:30. Az összetett csapatverseny állása: 1. Lengyelország 164:28:49. 2. NDK 164:35:04, 3. Csehszlovákia 164:48:47, 4. Belgium 164:56:53, 5. Szovjetunió 164:57:25, 6. Románia 165:28:12, 7 Bulgária 165:33:03, 8. Olaszország 165:43:39, 9 Dánia 185:52:59, 10. Magyarország 186: 27:29. Döntetlen a 9. játszma Majdnem 10 órás küzdelem után döntetlenül végződött a Portisch— Larsen sakkvllágbajnokl negyeddöntő párosmérkózés, 9. játszmája. A tegnap lejátszott 10. játszmáról nem érkezett jelentés. Ha az eredmény továbbra ls döntetlen marad, akkor a szabályok szerint még maximálisan 4 Játszma lesz — az első győzelemig. Ha az összesen 14 játszma után is egyenlb a pontállás, — akkor sorsolással döntik el, kl Jut tovább, vagyis kl játszhat Szpaszkl] ellen. Elutazott a Ferencváros A Ferencváros íafidarúgócsapa ta ma reggel elutazott Bolognába, ahol hétfőn este 21 órakor játssza a labdarúgó VVK elődöntő visszavágó mérkőzését az FC Bologna ellen. Mint ismeretes, az első találkozót Budapesten a zöld-fehér együttes nyerte 3:2 arányban. Lakat Károly edző a következő 15 Játékossal utazott: Gécxi, Takács, Novák, Bálint, Havasi, Pán csics, Jnhásx, Szűcs, Karába, Sxőke, Varga, Branikovics, Albert, Rákosi és Katona. A Ferencváros csak akkor Ju* hat tovább, ha Bolognában vagy döntetlent ért el, vagy akármilyen arányban győz, vagy legrosszabb esetben 4:3 arányú vereséget szenved. # Az olaszországi nemzetközi női röplabdatorna eredményei: Hollandia—Belgium 3:0, Franciaor szág—Svájc 3:0. # Sonny Llston, volt nehézsúlyú ökölvívó világbajnok Los Angelesben legyőzte honfitársát Jolnert. A mérkőzést 9000 néző tekintette meg. # Az olomouci nemzetközi férfi kosárlabdatornát a belga Bus Ller nyerte. A döntőben 80:72 arányú győzelmet aratott a Dukla Olomouc ellen. # A csehsxlovák Stanék és Mlko Bejutott a New York-i nemzetközi asztalitenisz csapatverseny döntőjébe. Az elődöntőben 3:0 arányban legyőzték Ázsia csapatát. A csehszlovák versenyzők a döntőben Svédországgá!' mérkőznek. Vávra a 13. útszakasz hőse táv közben frissítőt kap, amelyre nagy szüksége volt az esős. kellemetlen Időjárásban. Kassán ma: YSS— Trnava Ekkora érdeklődésre, mint amilyen a VSS— Trnava mai találkozóját megelőzi, még a legöregebb kassal szurkolók sem emlékeznek. A VSS stadionjában a hosszú évek elteltével minden bizonnyal telt ház lesz, hiszen Kelet-Szlovákia minden részéből rengeteg belépőjegyet Igényeltek a forduló slágerére. A rendezőség — biztos ami biztos — megtette a kellő Intézkedéseket, nehogy Kassán is megismétlődjön az emlékezetes trnavai eset. . . A VSS a legerősebb összeállításban lép pályára, tegnap már a ,,moszkvaiak" is edzettek, csupán Plvárník érez izületi bántalmakat, de Jačlansky edző az ő játékára ls számit. — Szeretnénk bebizonyítani, ép pen a bajnoki cím legkomolyabb várományosa ellen, hogy a legutóbbi mérkőzések mérsékelt teljesítményeink csupán átmeneti jellegűek voltak — mondotta a kassaiak edzője. Még reális lehetőségeink vannak a második hely megszerzésére. A mérkőzésnek egyébként két további érdekessége is van. 1958 óta egymás ellen egyik csapat sem szenvedett vereséget hazai pályán, no és nem utolsósorban az Adamec — Strausz — Scherer" tüzérségi „seregszemle, amely előzetes választ adhat arra, hogy kl lesz a csehszlovák labdarúgó liga gólkirálya. Labdarúgó híradó ANGLIA. A május 29 én Londonban sorra kerülő Manchester United -Benfica Lisszabon labdarúgó BEK döntőre az angol bajnokcsapat egyik legjobb játékosa a skót Denis Lew nélkül áll kl. A kitűnő labdarúgót megoperálták. BELGIUM. A Belga Labdarúgó Kupa elődöntőinek eredményei: Beerschot—Darlng Brüsszel 2:2. (A vendéglátó együttes több tizenegyest értékesített s bejutott a döntőbe), FC Brugges—Watherschei Tor 1:0. A döntőt 26 án játszszák. AUSZTRIA. Az Osztrák Labdarúgó Kupát a bécsi Rapid nyerte. A döntőben 2:0 (1:0) arányú győzelmet aratott a Grazer AK együttese ellen. DANIA. A Dán Labdarúgó Kupát nagy meglepetésre a II. ligás Randérs Frela nyerte. A döntőben 3:1 arányban bizonyult jobbnak Welle csapata ellen. ARGENTÍNA. Buenos Aires i Jelentés szerint megegyezés jött lét.re a Dél-amerikai és az Európai Labdarúgó Szövetségek között, melynek értelmében a labdarúgó Világkupában harmadik mérkőzésre nem kerül sor. Abban az esetben, ha mindkét csapat egy-egy győzelmet ér el, a jobb gólkülönbséggel rendelkező egvüttes szerzi meg a kupát. A 21UKA mepsnekiilt? Tegnap két mérkőzéssel kezdődött a labdarúgó liga XXIV. fordulója. A kiesés ellen küzdő zsolnaiak Iei>väz(ék az ugyancsak „veszélyes zónában" tanváző Ostravát. míe a práeal sereghajtó Bohemians vereséget szenvedett a piros-fehérektől. ZVL ŽILINA —BANÍK OSTRAVA 1:0 (1:0) Žilina, 15.0110 néző. látékvexető: Pouíek Góllövő: Podolák. Kemény csatát vívott a két csapat. Ä mérkőzés egvetíen gólja az első félidő 43. percéBeri esett. BOHEMIANS— SLÁVIA 0:3 (0:2) Prá(»a. 10 000 néző. Játékvezető: ftehák. Góllövők: PetroviE, Ziegler és Hamar. A Bohemians nem nagy ellenállást tanúsított a Sfáviával szemben. A vendégek minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket. Még mindig a világ élvonalában... Ax amerikai úszók téli Idénybea elért remek eredményeiről a napilapok minden egyes alkalommal beszámoltak. A Zürichi Sport legutóbbi számában Walter Schwetzer, a lap New York-i tudósítója fgy értékeli a tengerentúliak teljesítményét: Az olimpiai úszóversenyek legnagyobb „haszonlesői" kétségtelenül az amerikai úszók lesznek. A téli évad bajnoki versenyein elért időeredmények azt bizonyítják, hogy az Oj Világ versenyzői Jobbak, mint bármikor. Igaz, ezeket a versenyeket 25 yardos medencékben rendezték, s így nincs összehasonlítási alap, mert Európában, Ausztráliában és Japánban ls méteres távon versenyeznek. Mlveí azonban az amerikaiak által nyilvántartott yardos rekordok csaknem minden számban és távon megdőltek, a legutóbbi világranglistát figyelembe véve — a férfi mellúszó számokon kívül — az amerikaiak Mexikóban egy-egy távon nemcsak egy, hanem akár három érmet Is szerezhetnek De hadd beszéljenek a tények: A 100 méteres férfi gyorsúszás új csillaga a 21 éves Žorn, aki 1968-ban és 67-ben még erősen Scbollander és Havens mögött „kullogott", most azonban 45,3 másodperces remek világcsúcsot úszott 100 yardon Schollander ugyanezen a versenyen 10., Havens 7. volt. A 100 méteres táv világcsúcstartója (52,6 j Walsh idén még nem versenyzett. A 200 méteres tav első számú esélyese továbbra is Schoüsnder, aki tavaly 1:55,7 re javította a világcsúcsot. Nagyon jó tonnában vannak még Burell, Dello, Nelson, Saari és Charlton. Az utóbbi 4:08,2vel tartja a 400 méteres gyorsúszás világrekordját, de Spitz, a kitűnő pillangózó 4:08,8 cal alig marad el mögötte. Burton is a „nagyágyúk" közó tartozik. Az 1500 méteres táv világcsúcsát 16:34,1-el tartja. Ezt a 20 éves, 176 cm magas fiút 13 éves korában baleset érte, és az úszást rokkant lábainak megerősítésére írták elő. Néhány évvel később világrekorddal Igazolta az orvosokat, és egyúttal azt Is, hogy teljesen felépült. A plllangózás nagymestere Spitx, mind 100 méteren (55,7). mind pedig 200 méteren (2:05,7) a világcsúcs tulajdonosa és verhetetlennek látszik. Utánna Rusell, Wales, Ferris és Robié, a toklói ezüstérmes következik. Spitzhez hasonlóan Hickcoz a hátúszásban specialista. 200 méteren 2:09,4-el, 100 méteren pedtg 59,1el az NDK-beli Mathes mögött a világranglista második helyezettje. De kitűnő hátúszók még Rusell, Mader, Malley, Ivey és Rivera. A vegyesúszásHan Buckingbam Jeleskedik és 200 méteren 2:11,3al' tartja a világrekordot. Ebben a számiján sem lebecsülendő Hickcox, Utley, Rusell és Strenk. 1964hez hasonlóan az amerikaiak a váltószámokban ls győzhetnek, csupán mellúszóik nem esélyesek, de a döntőben ott lehetnek. Az amerikai úszónők a férfiakhoz hasonlóan minden számban töbli érmet szerezhetnek. A 18 éves Meyeraek 200 tói 1500-ig kitűnőek az eredményei, és senkitől sem kell félnie. A 200 méteres világcsúcsot ugyan Krnsn tartja 2:09,7eí, de a csinos kislány még nem lendült formába. A többiek e kettőnél egy klasszissal gyengébbek. A férfiakkal ellentétben a 18 éves Ball személyében az amerikaiaknak kivételes képességű, női meiiúszóval rendelkeznek. Mindkét világcsúcsot (1:14,8 és 2:39,5) ő tartja és hosszú idő óta nem taíáít legyőzőre. Kívüle Heane, Goyette — Tokió ezüstérmese 200 méteren — és Kolb eredményei említésre méltók. Az utóbbi azonfian a vegyesúszásra összpontosított és nem ok nélkül, hiszen 200 méteren (2:25,0) és 400 méteren (5:08,2) ért el világcsúcsot. Nagyon tehetséges a két fiatal, a 14 éves Pedersen és a 16 éves Vidali. A hátúszásban a dél-afrikai Muir után a kanadai Tanner, Moore és Hall a legjobb". Mulr rajtja Mexikóban egyelőre kétséges. A pillangóban a holland Kok hosszú idő óta a világ legjobbja és min' den bizonnyal az olimpián ls 0 álf fel a győzelmi dobogó legmagasabb fokára. Dantei, Davis és He' witt a második és harmadik hely re esélyesek. A mű- és toronyugrásban az amerikaiaknak Jóformán nincs esélyük, versenyzőik az előollmpiárt vereséget szenvedtek. A férfiaknál Russel a legjobb, a nőknél pedig még mindi? Bnsh, aki Toklóban á toronyugrásban szerzett na*?y meglepetésre aranvérmf Amint látjuk, egy két kivételtől eltekintve az amerikai úszók ax elmúlt években fantasztikus eredményeket értek el s Jelenlegi formájuk arra enged következtetni, hogy Mexikóban is Ok játsszák majd az első hegedűs szerepét. —fir.