Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-17 / 135. szám, péntek

L

assacskán ismét meghosszabbodtak a nappalok, s reggelről reggelre erősödött a nap melege. Ekkortájt, valamelyik estén, Jörg éppen vacsoránál ült a törvényszék siralomházában. E jelentéktelen, ámde hangulatos kis zug néhány órával korábban ritka esemény színhelye volt. Több, feketébe öltözött úriember jelent itt meg ugyanis, és fennszóval, ünnepélyesen kinyilvánították, hogy az igazságszolgáltatás menete ezennel szabad folyást nyert. — Tehát holnap, pontban hét órakor, akár esik, akár fújl Jörg pedig, szerencsés befejezésként, rendelt még magának egy rántott pontyot, krumplisalátát, sok hagymával, lévén péntek. Utána, úgy tervezte, elfogyaszt néhány szólórákot ls. Utóvégre, miért ne váljon meg előbb legalább néhány alacsonyrendű héjasállat az élettől, mielőtt ő sorra kerülne. Istenkém, hiszen nem is követett el olyan borzasztóan súlyos gaztettet, mármint a saját megítélése szerint. Feleségül vett egy nőszemélyt, aztán meg szeretett volna megint szabadulni tőle, mivel egy másik Jobban tetszett neki. A városi ember még úgy-ahogy, csak tud segíteni magán ilyen esetben, faluhelyen azonban szilárdabbak az erkölcsi fogalmak; a házasfeleket ott bizony jobbára csak a halál választja el. Hát erre Jörg, no persze, teljesen jóhiszeműen, belesegített egy picit a dolgába. Da mindössze ennyi volt az egész. A magasságos ég a megmondhatója, miképpen jutott a bíróság arra a véleményre, hogy Jörg számára holmi levegőmegvonókúra lesz a legüdvösebb. A védő semmiképpen sem hibáztatható a dologban, annyi szent, ö, mint mondani szokás, tökéletesen a magáévá tette Jörg ügyét. A legtitkosabb odúkból és rejtekhelyekről is kicsiklandozta a lélektani enyhítő körülményeket, s igen értékesen alkalmazta őket lebilincselő beszédében, midőn ama iszonyatos lelkitusákat ecsetelte, amelyeket vádlott a tett elkövetésének pillanatáig átélni kényszerül. Jörg eleinte letörten és csüggetegen üldögélt a helyén; de a védő ilyentén szavainak hallatára elképedten emelte fel a fejét, egyre feljebb és feljebb, míg végül már büszkén, kimondhatatlan megvetéssel nézett körül a teremben. Hát akad-e még valaki az ott ülők közül, aki ilyen gazdagon szétágazó, ilyen változatosan formált ielkiélettel rendelkeznék? De alig fejezte be a védő, egy másik mellékasztalkánál máris felállt valami izgága kötekedő. Ez az alak azzal a sátáni vigyorával, és fejrázogatásával már előzőleg is szemet szúrt Jörgnek, mégpedig a lehető legkellemetlenebb módon. Sőt, Jörg még el is csudálkozott azon, hogy az elnök rég ki nem vezetette a teremből ezt a megáltalkodott, piszkálódó rendháborítót. És most ez az ember sajátította ki magának a vádlottat, bár, mint jelezte mindössze negyedórára; csakhogy nem telt el még tíz röpke perc, s Jörgről már a keresztvíz utolsó cseppecskéjét is leszedték. Mire Jörg feje ismét kókadozni kezdett, egyre lejjebb és lejjebb, és végül már olyan borzadályosan irtózott önmagától, hogy felháborodásában csak köpött egyet, s azt mormolta: — PfúJ, az ördögadta, akasszátok tel ax ilyet, hisz ez aztán kiadósan megszolgálta a kötelet. Tehát holnap két órakor. Az imént jött el a hóhér rövid tisztelgő látogatásra vendégéhez, akit valóban otthon is talált. J

örg éppen utolsó vacsorájánál ült, s dühödt kéjjel rágta bele magát a potykába. A hóhér szívesen kezdeményezett volna valami kis csevegést, de Jörg semmi ilyesmire nem volt kapható, s ezt világosan értésére ls adta. — Uraságod nekem levegői Urasága erre a megjegyzésre válaszolhatott volna ugyan néhány nem is egészen megalapozatlan ellenvetéssel, de hát az embernek nincs mindig kedve mindjárt holmi szakmai szőrszálhasogatásba bocsátkozni. Csak hallgatott tehát, s zavarában a két hüvelykujjával malmozott. Ebben a pillanatban a halálraítélt elkezdett éktelenül harákolni és öklendezni. ,1 ' — Ember, mi baj? —• pattant fel karosszékéből a bakó, őszinte aggodalommal. — Csak nem nyelt szálkát? Jeszszusmáriám! Gondosan végigütögette a krákogó Jörg hátát, s közben csak úgy ontotta a tanácsokat. — Dugja le a torkán az egyik ujját, talán attól feljön a szálka! Egyen egy harapás kenyeret, talán az leviszi 1 Kisvártatva ott-termett a fogház orvosa. — Szálkát nyelt? Igen? Kézelőit kissé feljebb lökte, s ujjával alaposan áttapogatta Jörg garatát, jobbra és balra, fel és letelé. — Na, hát hol bújkálhat az a kis nyavalyás? A tükör segítségével végre felfedezte a szálkát a gégefő közelében, egy nyálka hártyaredőben. — Nagyszerűi Most elő a szálkafogótl A szálkafogó nem más mint egy pálcika, amelynek végére parányi szivacsot erősítettek. A műszert bevezetik a garatba, mire a szálkának állítólag fenn kellene akadnia a szivacsdarabkán. Nos, ez elvétve be is következik, a szivacs azonban többnyire mindjárt az elején leválik a pálcikáról, s igyekszik kényelembe helyezkedni a szálka szomszédságában. A szivacsot aztán gyakorta minden nehézség nélkül ki is lehet onnan piszkálni. Időközben beviharzott az elnök, holtsápadtan a felindulástól. Az idős urat álmából zavarták fel. Valamivel később megérkezett az alelnök, majd az államügyész, mindketten a legnagyobb izgalomban. — Egy kis türelmet, uraim! Némileg nehezen hozzáférhető helyen van! Éppen most vezetem be a szálkafogót. Az orvos jóformán ki sem húzta még a műszert a páciens torkából, máris körülnyüzsögték és körültombolták. — A szálka, doktor úr, hol a szálka? Az orvos tüzetesen megvizsgálta a szálkafogót, majd csodálatra méltó lelki nyugalommal Jörg torkára mutatott. — Ott benn! Az igazgató nyüszített, az elnök a félelem verítékét törölgette a homlokáról, míg az államügyész magasra vont szemöldökkel meredt a szálkafogóra. Feltehetőleg valami illetlenséget fedezett fel rajta éles szemével. — Ezen a pálcikán az imént még valami szivacsdarabka volt — abajgatta ezúttal az orvost. — Hová lett innen a szivacsdarabka? — Az ls ott benn van! — mosolygott rezignáltán az orvos, s ha mást nem is, de legalább a szivacsot kibányászta Jörg garatából. Ismerte már minden csínját-bínját ennek a szálkafogónak. Ekkor azonban Jörg garatnyálkahártyája már dagadni kezdett. Az izgalom nőttön-nőtt. — Félre a meggondolásokkal, specialistát kell hívni! És rohanvást megérkezett a torokgége stb. specialista, hatalmas műszertáskájával egyetemben. Körülötte szinte gomolygott a biztonság és önbizalom sűrű légköre. — De uraim — árasztotta a vigaszt minden oldalra —, legyenek egészen nyugodtak, minden rendbe jön, hisz már itt vagyokl A

z óriási táska mélységeiből előkerült műszerek több sorban borították le az asztalt. A specialista egészen más szondákat, egészen másként szerkesztett gégetükröket, és főként sokkal magasabb fejlettségű szálkafogókat alkalmazott, mint kollegája. Hasonlíthatatlanul rafináltabbak és bonyolultabbak voltak az általa végzett müveletek is. Igaz ugyan, hogy a szálkát ő sem tudta kiszedni az egyre duzzadó nyálkahártyából, de az a merész eljárás, amellyel a bírósági urak kétségbeesett Jajkiáltásai közepette másfél óra hosszat benn hagyta, már önmagában is technikai mesterműnek számított, és lenyűgöző hatást gyakorolt. Végül aztán Jörg rosszindulatú nyálkahártyája tökéletesen összezárult a szálka fölött, s ily módon elrejtette a legfürkészebb tekintetek elől is. — Hideg borogatásokat gyorsan! Jörg nyálkahártyája dagadt, lélegzete nehezedett. Az óra éjfélt ütött, azután egyet. — Jeges borogatásokat, gyorsan gyorsan! — Jörg nyálkahártyája dagadt, lélegzete sípolt, az óra kettőt ütött, azután hármat. — Juttassák már levegőhöz a szerencsétlent! — kiáltozott az elnök, és a haját tépte. A ziháló Jörgöt sebtében lefektették és előkészítették a gégemetszéshez. Most volt csak elemében a specialista, minden haja szála az égnek meredt önnön fontossága tudatától. Egy szempillantás alatt dobta le magáról a zakót, gyűrte fel az inge ujját. A műtét lebonyolítása során pedig egyszerűen páratlanul ügyesnek és pontosnak bizonyult. Egyre és kettőre elvégezte Jörgön a gégemetszést, háromra a műszer már kifogástalanul benn ült a légcső nyílásában. Fütyülve áramlott rajta a levegő. Most aztán dagadozhatott a 'rosszindulatú nyálkahártya a gégefőnél, ahogy csak akart, hiába, Jörg akadálytalanul, szabadon levegőzött a kanül révén. — Adjunk hálát az Istennek, végre levegőhöz jutott! — újjongott az elnök. És szárnyalt az örömhír, lépcsőkön fel, lépcsőkön alá, szerteszét a folyosókon: — Levegőhöz jutottl Még az örökösen zsörtölődő államügyész is békülékenyebb arcot vágott, sőt egy pillanatig szinte megenyhülten engedte le magasra vont szemöldökét. Majd megindult a napokon át tartó szakadatlan kérdezősködés Jörg hogyléte iránt; sorra kukkantottak be hozzá a magasnál magasabb beosztású igazságügyi tisztviselők: — Hogy varr, mit csinál, jól töltötte az éjszakát? Mikorra várhatjuk a páciens gyógyulását? Az orvos alig boldogult a rázúduló kérdésözönnel. Jörg egyik ápolónője, amelyik a kötéscserénél szokott asszisztálni, egy ízben holmi apró vétséget követett el a sterilitás szabályai ellen, mire azonnyomban elbocsátották. Néhány nap múlva, mikor az apró nyaksebb begyógyult, még a heg maszszírozásávai is foglalkoztak egy ideig. •T

1 s amikor Jörg az éjt nappá tévő, hihetetlenül áldozatkész ápolás eredményeképpen végre olyan sugárzóan makkegészségesnek érezte magát, mint még életében soha, akkor egy szép reggelen, úgy hét óra tájt, rövidke sétára invitálták. Nem lesz hosszú séta, közölték vele. Az egész csupán néhány lépés a folyosón, négy vagy tán hat lépcsőfok lefelé, s aztán egy kisajtón át ki, az apró, háromszög alakú udvarra, a vesztőhelyig. Ott már várták Jörgöt, felettébb ünnepélyesen, összesereglettek mindannyian, akiket a minap oly őszinte kétségbeesés kerített hatplmába sérült légutai miatt. Az elnök kettétört egy botocskát, ünnepélyesen odatolta a halálraítéltet egy fekete ruhás úriember elé (az illető egyébként ugyanaz volt, akit látogatása alkalmával Jörg olyan barátságtalanul kezelt), s ez az úriember csak úgy, egy kötelet kerített Jörg nyakára, s a kötéllel felhúzta Jörgöt. Jörgnek már éppen csak arra jutott ideje, hogy megcsóválja a fejét, mint akinek számos dolog végképp érthetetlen. A jelenlevő fogházorvos kétszer vizsgálta meg a himbálózó Jörgöt, mintha nem is sejtette volna, hogy mi baja lehet: a kötélről bezzeg nem vágta le, holott orvosi kötelessége éppen az lett volna, nem ám, sőt még bosszankodott is azon, hogy Jörg szívműködése sehogy sem akart megszűnni. Mikor aztán szerencsésen véget ért minden, az intézmény lelkipásztora elimádkozta a szokásos Miatyánkot. És amint ahhoz a részhez ért, hogy: „... és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátjuk az ellenünk vétkezőknek ...", akkor Jörg szívét, noha már nem volt benne semmi élet, még egy erős nyilallás járta át. A

z Elnökséghez egyidejűleg futott be a torokspecialista számlája a sikeresen elvégzett gégemetszésért, valamint a hóhér számlája az eredményesen végrehajtott gégeroncsolásért, egy füst alatt egyenlítették ki mind a kettőt. Sárközy Olga fordítása Nem mondhatjuk, hogy a harfordl Charles Higginsnek nem volt rá oka, amikor öngyilkosságra határozta el magát. Néhány nap leforgása alatt mindent elveszített, ami kedves volt neki az életben. Először ts egy bankcsőd elvitte egész vagyonát, az utolsó centig. Aztán egy ausztráliai legyőzte céllövésben s ezzel megfosztotta világbajnoki rangfától. Es végül Gladys, a menyasszonya felbontotta jegyességüket és visszakövetelte szerelmes leveleit. A világra jönni csak egyetlen úton lehet, elmenni azonban ezer úton ts. A választás tehát nem éppen egyszerű. Főbelövés? A céltáblánál elszenvedett vereség után, ez kétes ízlésre vallana. Áramütés? Nem méltó egy gentlemanhez ... Charite a vízbefúlást választotta, de mivel elég jól úszott, hogy elvágja a visszavonulás útját, elhatározta: a Niagara vízesésbe veti magái. Amiképp az Eiffel-torony Franciaországban, a Niagara Amerikában vált afféle százszázalékos öngyilkosságot garantáló nemzeti intézménnyé. Mert ha netán valakinek közben eszébe jut, hogy kifelejtett egyfontos záradékot a végrendeletből, nem állhat meg a vízesés második és harmadik lépcsője között, mint ahogy nem lehet megállni a párizst műemlék második és harmadik emelete között. Charlie kiszállt a vonatból és a széles fasoron át elsétált a híres vízeséshez. Esős, szürke téli nap volt. A parton német turisták álldogáltak, akik vastag bédekkerekkel határolták el magukat a környező tájtól; a hidakon szerelmespárok kacarászva és visítozva meglátszották, hogy belökik egymást a mélybe. Charlie áthaladt a szigeten, majd nekivágott a kecskefok kapaszkodójának. Hirtelen felfigyelt: valaki lopaki dva követte. Az éles kanyarokban a léptek zaja erősödött, sima útszakaszokon megszűnt, aztán ismét közelebb hangzott fel: a helyzet fenyegetővé vált. Az öngyilkosfelöltek képesek jutásnak eredni egy pók vagy egy hernyó láttán, ďe gengszter elöl nem hátrálnak meg. Charlie örült a kalandnak, és elhatározta, hogy elcsalogatja üldözőjét valamelyik eldugott kis szigetre, ahol senki sem zavarja őket. Sebes folyású, de nem különösen veszélyes patakocskán kellett átkelnie. Annak, akt a Rubiconon készült átkelni, ez igazán nem jelentett akadályt. Charlie ugrott. A háta mögött ts, botladozva, ugrált valaki. A fiatalember hátrakapta a fejét. Egy harci díszbe öltözött, tetovált Irokéz sem hökkenthette volna meg jobban, mint az, amit látott. A klasszikus bandita helyett reklámképre illő, csinos szőke lány szólította meg: — Mr. Higgins? — kérdezte mosolyogva. Charlie meghajolt. — Mr. Higgins, én az Űr Katonái Egyesület tagja vagyok. Ön kétségtelenül Ismert templomainkat Bostonban, és bizonyára járt az egyesület elnökének székházában, ahol minden tiszta arart'thfil készült, még a fürdókád is. Eljöttem, hogy emlékeztessem: az öngyilkosság halálos bűn, és felkérjem: gondoljon lelki üdvösségére. — Nagyon sajnálom, mlss, de lehetetlen. — Szilárdan elszánta magát a halálra? — Igen. — Akkor engedte meg, Mr. Higgins, hogy rátérlek programom második pontjára. Egyidejűleg az indianopolisl Forbet cég képviselője vagyok. Ön, kétségtelenül, Ismert fénymázainkat és padlókenőcseinket. A cég felajánl önnek húszezer dollárt — amelyet bármely ön által megjelölt személynek kifizet —, ha vasárnap leugrik a függőhídról a cég reklámtáblájával a kezében. Ma este elmegyek önhöz a szállodába a válaszért. Vannak, akik nyomban ragaszkodni kezdenek ócska lomjaikhoz, ha látják, hogy valakt szemet vetett rájuk. így Charlie ls, aki az előbb még ingyen a mélybe akart ugrani, mihelyt valakt húszezer dollárt kínált érte, ingadozni kezdett. Homályosan motoszkált ugyan benne a gondolat, hogy a bosszú félresikerült sorsa, hűtlen menyasszonya és a gonosz ausztráliai céllövő miatt elfakul, ha pénzt fogad el. Az öngyilkos holtteste vádirat a társadalom ellen, elmélkedett Charlie, útban a szálloda felé. Alig mosott kezet, kopogtak az ajtón, és válaszra sem várva, belépett egy fiatal lány, nem kevésbé csinos, mint az előbbi. — Mr. Higgins! — szólította meg. — Saját személyében, mlss. — Mr. Higgins, a cincinnati Harrls cég képviselője va gyok .. . Charlie közbevágott: — Bocsánat, miss, elkésett. A Forbet céggel tárgyalok. — Tudunk róla, Mr. Higgins. Epp ezért tízezer dollárral többet ajánlok fel önnek. Fél nyolckor eljövök a válaszért. Es ezzel távozott. Charlie at ablakhoz ment, és kikönyökölt. Sötétedett. Egyetlen csillag ragyogott a vízesés fölött. Charlie fohászt küldött az egekbe, bo-i{ csánatot kért jennhéjázásáért, hogy a gigászi vízesést választotta esendő teste sírjául. Azután színültig megtöltötte a fürdőkádat és megbékélt lélekkel beleölte magát. Szántó Irén fordítása 19 1.