Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)
1968-05-11 / 129. szám, szombat
1968. V. 11. Lengyel győzelemmel kezdődött belga sikerrel folytatódott a XXI. kerékpáros bekeverseny VÁVRA MÁSODIK HALLÉBAN! A kerékpáros Békeverseny 21. évlolyamának elsfl útszakaszgyőztese a 23 éves lengyel Zlgmnnd Hannslk lett. A lengyel kerékpározók elsősége csak az utolsó métereken dőlt el a berlini stadionban. A esebszlovák csapatbúi legeredményesebben a 28 éves Jaroslav Kvapli szerepelt, aki 5-nek érkezett a célba. A többi csehszlovák versenyző, Hrazdira kivételével, az élbolyban érkeztek célba. Az útszakasz teljes lengyel sikert hozott. A csapatversenyt is Lengyelország nyerte, és a legaktívabb versenyző is a lengyel Czehowski lett. A 170 km hosszú Berlin—Frankfurt—Berlin útszakaszt egyenes terepen tették meg a versenyzők. Az útszakasz nagy részében a 18 ország 107 versenyzője együtt haladt. Az első Izgalmat a 35. kilométeren egy tömegbukás okozta. Berlin utcáin nagy barc alakult kl a győzelemért. Több csoport kísérelt meg elszakadni az élbolytól, de eredménytelenül. A stadionba elsőként a belga Schoeters érkezett. Az addig negyedik helyen tartózkodó lengyel Hanusik közvetlenül a cél előtt előretört és centiméterekkel megelőzte versenytársalt. Az első útszakasz eredmányei: J. Hanusik (lengyel) 3:48:40, 2. Schoeters (belgaj 3:49:10, 3. Hojlnnd (dán) 3:49:25, 4 Kulibin (szovjet), 5. Kvapli csehszlovák), e. Richárd (svájci), 7. Peschel, 8. Mickein, 9. Hnster (mindhárom NDK-beli), 10. Heintz (francia), 11. Megyerdi, 12. Izsák (mindkettő magyar) 3:49:40 óra. A csehszlovák versenyzők további helyezései: 17. Zelenka, 37—54. Doležel, 58. Vávra, 59. Konečný. A magyarok közül Jezerniczki a 21., Gera a 23. helyen végzett. A csapatverseny: 1. Lengyelország 11:28:00, 2. Belgium 11:28:30, 3. Dánia 11:28:45, 4. NDK, 5. Szovjetunié, 6. Magyarország, 7. Csehszlovákia egyaránt 11:29:00. Az angol Peter Smith feladta a versenyt. A kerékpárosok az A bajnoki pontokért FÉRFI KÉZILABDA-LIGA. Tatran Prešov—Dukla Praha 19:17, CH Bratislava—Zubfl 14:15, Slávia Praha—Slávia Trnava 17:9, Gottwaldov—Michalovce 13:17, Karvlná —Skoda Plzeň 16:14. NÖI KÉZILABDA LIGA. Inter Bratislava—Zora Olomouc 8:9, Hlohovec—Slávia Praha 15:4, Sparta Praha—Stfešovlce 9:5, Bohemians ŕ—CSAD Plzeň 20:8. FÉRFI RÖPLABDA-LIGA. C. Budéjovlce—CH Praha 3:2, Dukla Jihlava—Vítkovice 3:2. NŰI RÖPLABDA LIGA. Slávia Bratislava—Lokomotíva Llberec 3:0. TENISZHÍREK Mint Ismeretes, a svéd diákok tüntetése miatt a SvédországRhodesia DK mérkőzést nem tudták Baastadban lejátszani. A franciaországi Bandole városában került sor az összecsapásra, és a svéd válogatott 4:l-re győzte le ellenfelét. • • • Rómában Jól szerepelnek a csehszlovák versenyzők Olaszország nemzetközi bajnokságán. A férfiak közül Kodeí, Kukal és Holeček győzött az első fordulóban. KodeS a második fordulóban az olasz Merlo ellen küzd. Játékuk 7:5, 8:1, 4:6 állásnál a sötétség miatt félbeszakadt. Az első nagy meglepetés, hogy a 6. helyen kiemelt ausztrál Bowrey már az első fordulóban kiesett. Ugyancsak jóf kezdtek a csehszlovák teniszezőnők is: Vopičková és Voiavková bejutott a harmadik fordulóba. első útszakaszon 44,4 km átlagsebességet értek el. VAVRA SIKERE A MÁSODIK ÚTSZAKASZON Szép sikert ért el a tegnap IeSonylított 180 km hosszú második útszakaszon a csehszlovák csapat fiatal újonca, Vávra: másodikként ért célba a győztes belga Van Tyghen mögött. A szeles, esős időben sorra kerülő második napi versenyen csehszlovák versenyzők nagyon Jól küzdöttek, sokat kezdeményeztek. Több kerékpározó már az útszakasz elején szökéssel próbálkozott, de az élboly mindig befogta őket. Halle városában az élbolyból a Belga Van Tyghem megszökött és tObb mint félperces előnnyel elsőnek érkezett a stadionba. Az útszakasz nemhlvatalos részeredményei: 1. Van Tyghem (belga) 4:49:19, 2. Vávra (csehszlovák) 4:49:43, 3. Kegel (lengyel) 4:50,32, 4. Nickein (NDK-beli), S. Cserkaszov (szovjet), B. Schoeters (belga). Nemhlvatalos Jelentés szerint a csapatversenyt Belgium nyerte 13:52:13 órával, 2. Csehszlovákia 13:55:57 óra, 3._ Lengyelország 13:57:01 flra. Két versenynap után a csapatverseny állása: 1. Belgium 25:20:43, 2. Csehszlovákia 25:24:57, 3. Lengyelország 25:25:01, 4. NDK 25:26:18. A labdarúgás nagy eseményei Szerdán este és csütörtökön három nagy jelentőségű találkozóra került sor. Az EB négy legjobbja közé Jugoszlávia és Olaszország után bejntott a világbajnok Anglia is, a BEK-ben a Benfica kétgólos előnyt szerzett a jövő heti visszavágóra, a KEK-ben pedig befejezték az elődöntőt. Ez ntébbl dij döntőjében az SW Hambnrg mérkőzik Olaszország új bajnokcsapatával, az AC Milánnál. EURÓPA-BAJNOKSÁG Spanyolország—Anglia 1:2 (0:0). Játékvezető: Krňávek (Csehszlovákia). Góllövők: Amancio, illetve Peters és Hnnter. A zsúfolásig megtelt madridi stadion 120 000 nézője kőzött mintegy 2000 angol szurkoló ls volt. Az angol válogatott ebben az összeállításban játszott: Bonnettl — Newton, Labone, Moore, Wilson — Mullery, B. Charlton, Hnnter, Peters — Ball, Hunt. Ramsey az angolok kapitánya szinte az utolsó percben változtatott a kijelölt csapaton, Hurst helyett Hnnter-t szerepeltette. Ez jő húzásnak bizonyult, mert Hunter érte el a 81. percben az angolok győztes gólját. A vezetést a spanyolok szerezték meg. A 47. percben Gento Indította el a támadást, amelyet a teljesen szabadon álló Amancio fejezett be. A gól után B. Charlton vezényletével támadásba lendült az angol tizenegy. Nyolc perccel később szögletrúgás után Peters fejjel egyenlített. Az angolok pontosan adogattak, s enyhe fölényben maradtak. Győzelmük megérdemelt. A BEK-ÉRT Benfica—Juventns 2:0 (0:0). Góllövők: Torres és Ensebio. Az 50 000 néző előtt lefolyt küzdelem első félidejében egyik' csapatnak sem sikerült Jelentősebb mezőnyfölényre szert tennie. Fordulás ntán a Benfica a szél segítségével fölénybe került. A 63. percben szerezte meg Torres a vezetést. Hat perccel később egy gyönyörű támadást Eusebió fejezett be góllal. A Juventus megpróbált az eredményen Javítani, de gyors ellentámadásait jól rombolta a portugál védelem. Jövő héten kerül sor az elődöntő mindkét visszavágó mérkőzésére: Real Madrid—Manchester United (0:1) és Juventus—Benlica (0:2). Ez utóbbit a Csehszlovák Televízió ls közvetíti. Az elődöntő győztesei május 29-én Londonban vívják a döntőt. A KEK ÉRT Bayern München—AC Milan 0:0. München, 40 000 néző. Játékvezetfi: Dienst (Svájc). Kétgólos előnnyel állt kl a vlszszavágóra a milánói csapat. Jó taktikát alkalmazott és megvédte a hazai pályán szerzett előnyét. A közönség kitűnő labdarúgást láthatott. Átgondolt akciók, gyors Játék jellemezte a találkozót, s csak a kltúnő védelmeken múlott, hogy gólt egyik csapat sem ért el. A münchenlek legjobbja Beckenbaner volt, aki egyben a mezőny legjobbjának ls bizonyult. Pontosztozkodás Žilinán ZVL Žilina —Lokomotíva Košice 1:1 <1:0> A labdarúgó-liga 22. fordulójának első mérkőzését pénteken vívták Zilinan 4500 néző előtt. A kiesést zónába került két szlovákiai csapat megosztozott a bajnoki pontokon. A hazat együttes nagy lramlian kezdte a Játékot, és jelentős fölénybe kecült, A 20. percben előbb' Knchár, majd hat perccel később' Zigo lövése csattant a kapufán. A Gól nélküli rangadó Prešovon Tatran Prešov—Dukla Banská Byst rica 0:0 (Kiküldött tudósítónk telefonjelentése.) A II. labdarúgó-liga „B" csoportjának rangadójára 8000 néző gyfilt össze Prešovon. A közönség csalódott. Gyenge mérkőzést vívott az I. liga két legesélyesebb' várományosa. Ilyen játékkal egyik csapat részére sem teremne sok babér az ország legjobbjai között. A Tatranról eddig az a hír Járta, hogy szeszélyes csapat, most azonban kiderült, hogy még nem érett az I. ligára. Az első félidőben a vendégek mutattak érettebb Játékot. Támadásszővésük jóval szellemesebb' volt, de technikai téren ls felülmúlták a Tatran gárdáját. Csakhát a lövésekkel Hlo2ek védencei ls hadilábon állnak ... A Tatran Igyekezete csak az efső negyedórában érett fölénnyé. A hatodik percben Stefan előtt nyílott kecsegtető gólhelyzet, majd Velecký késett le Stefan pompás beadásáról. A továbbiakban Majthényi, a Dukla kapusa — aki egyébként a mezőny legjobbjának bizonyult — minden alkalommal kitűnően látta el feladatát, áthidalhatatlan akadálynak bizonyult az inkább távoli lövésekkel próbálkozó prešovi csatárok számára. A 27. percben Binovskýt a Tatran védelem a büntető területen beiül buktatta, de Szarka játékvezető sípja néma maradt... A második félidőben P. Molnár váltotta fel Jančulát, a Tatran elkeseredetten támadott, de továbbra is rosszul Játszott. A 66. percben Majthényi merész vetődéssel' tisztázott a kitörő Stefan előtt. A legnagyobb Tatran fölény közepette egy váratlan ellentámadás során, a teljesen üresen álló Deák elé került a labda, de ő nyolc méterről Cervefian kezébe lőtt. Meccslabda voltl A hajrában a Dukla ls megpróbálta a győzelmet kiharcolni, de támadásai erőtleneknek bizonyultak. — tä— * « TŽ Tflnec— TJ Vítkovice 1:0 (0:0). Az egyetlen gólt Plsarík érte el. 28. percb'en egy gyors žilinal támadás végén Knchár jól adott be, Lnía, a kassaiak fedezete fejjel akart menteni, de saját kapujába Juttatta a labdát. Négy perccel később Kuchár éles lövése pattant a kapufáról az alapvonal mögé. A kassalak felhagytak védekező taktikájukkai, gyors ellentámadásokkal próbálkoztak. Az egyenlítés azonban csak az 51. percben sikerült. Staškovan, a 2illnalak középhátvédje és Plach kapus egyaránt társa beavatkozására várt, Ondó e zavart jól kihasználta és kiegyenlített. Az egyenlítés után a Lokomotíva ismét védelembe vonult. A hazai csapat újból fölénybe került, de már korántsem játszott olyan pontosan, mint a mérkőzés elején. A žilinataknál Pažický, a vendégeknél Flešár kapus, Urban és Ondo játéka tűnt ki. Bajnoki küzdelmek II. LIGA, A-CSOPORT: Jablonec —Viktória Žižkov 1:1, Pardubice— Hr. Králové 2:0, Vlašim—Mladá Boleslav 6:1, Celákovice—K. Vary 2:0, Most—Kladno 0:0. II. LIGA, B-CSOPORT: Zemplín Michalovce—TJ Gottwaldov 3:1 (1:1). Játszották Nagymlhályon 1600 néző előtt. Góllövők: Kráf (2) és Matej, illetve Jurán. A vezetést a gottwaldoviak szerezték meg, a hazai együttes tizenegyesből egyenlített és csak szünet után biztosította győzelmét. DIVlZlO, E-CSOPORT: Losonc— Partizánske 2:0. F-CSOPORT: Lipt. Miknlái— Kys. Nové Mesto 1:0, Kežmarok— Podbrezová 1:0, Snina —Martin 0:1. Ma Moszkva telá irányul egész Európa labdarúgó-szurkolóinak, szakértőinek érdeklődése. Mindenki kíváncsian várja, vajon a szovjet válogatottnak sikerfil-e a visszavágás a budapesti 2:0-ás vereségért, vagy pedig a magyar csapat biztosítani tudja-e helyét Európa legjobb négy csapatának mezőnyében. Képünk még a Népstadion mérkőzésén készfiit. Sztrelcov (sötét mezben) magasabbra ugrott, mint Mészöly, de az ottani párharcok zöméből a szőke magyar fiú többszőr került ki győztesen. Kíváncsian várjuk, hogy újabb nin stadionban. „kettősük" milyen jeleneteket hoz (ČSTK szönyi jános moszkvai telefonjelentése Albert játszik, Fater nem MÉSZÖLY JÁTÉKA BIZONYTALAN Kellemes időjárás fogadta a Moszkvába érkező magyar labdarúgő-. válogatottat. Kellemes repülőút után a Metropol szállóban helyezték el a csapatot s rövid programkészítés ntán Sós bejelentette a fiúknak, hogy az elsfl moszkvai edzés pénteken délelfitt lesz a Leninstadionban. Tegnap délelőtt pontosan 12 órakor meg ls jelentek a játékosok Luzsnyikiban. A kíváncsi nézők, köztük Jakusln is arra volt kíváncsi, hogyan mozognak a magyar csapat sérültjel. Fatér még Budapesten az utolsó pillanatban mondta le második válogatottságát, de Rákosi és főleg Mészöly sérülése ls gondot okoz a szövetségi kapitánynak. Mészöly a repülőgépben ls borogatta a térdét és elég tartózkodóan mozgott az edzésen. Rákosi és Albert egészséges. Így csak a középhátvéd, Illetve a Budapesti középpályás szerepkört betöltő Mészöly helyettesítése okozhat gondot a magyar szakvezetőknek. Kérdéses természetesen az Is, hogy a hosszú hetek óta sérült Tamás hogyan állja meg helyét a magyar kapuban. Mint ismeretes, a kitűnő kapuvédő még az idény elején szenvedett kéztörést, azóta nem ls lépett pályáral A mintegy 70 percig tartó intenzív edzés után Sós Károly közölte, hogy csak közvetlenül a mérkőzés előtt jelöli kl a pályára lépő tizenegyet. A bennfentesek úgy tudják, hogy Fazekas helyén Albert szerepel majd, és ha Mészöly nem Játszik, klubtársa, Mathesz foglalja el helyét a csapatban. Az ls könnyen meglehet, hogy Göröcs helyett Komora Játszik. A Lenin stadion gyepszőnyege egyébként nagyon egyenetlen. Remélhetőleg ez nem okoz majd gondot a játékosoknak. Mi újság a szovjet csapat háiatáján? Mint Budapesten, Moszkvában is titkolódzik Jakusln főedző. Csapata Moszkva mellett rejtett helyen készül a visszavágóra. Állítólag Szabó most sem tagja a keretnek. Dgy tudják viszont, hogy helyet kap a szovjet csatársorban a Dinamó Kijev 22 éves, tizennégyszeres válogatottja, Blsevec. Anatollj Csepirkó, a Szovjet LaBdarúgó Szövetség főtitkára színvonalas, nagyiramú mérkőzést vár. Szinte biztosra veszi, hogy az odahaza négy év óta mindössze két vereséget szenvedett szovjet válogatott legrosszabb esetben kiharcolja a harmadik találkozót^ vagyis 2:0-ra legyőzi a magyar válogatottat. A harmadik mérkőzés-, re ugyanis csak abban az esetben kerül sor május 15-én Lipcsében^' amennyiben a szovjet csapat 2:0ra győz. Minden más eredmény; esetében már Moszkvában eldőf,melyik csapat jut az EB legjobbja közé. A nyugatnémet Tschenscher mát szintén Moszkvában tartózkodik. Itteni idő szerint szombaton 19.3^ órakor ő ad majd Jelt a nagy ér-, deklődéssel kísért mérkőzés megkezdésére. A sakkvilágbajnokságért A sakkvilágbajnokság negyeddöntőjében Szpasszkij már meg-, szerezte a továbbjutást, a többj három párharc pedig most íolyik. Belgrádban a Gligorics—Taí mérkőzés 8. játszmája döntetlent hozott. Tal vezet 4,5:3,5 arányban, A 9. játszmára ma kerül sor. Amszterdamban a Reshcwskl-— Korcsnoj párharc első játszmája döntetlen eredményt hozott. A Larsen—Portisch párosküzde-r lem harmadik játszmájában ls a dán nagymester győzött. Larsen így már 2,5:0,5 pontarányban vezet. Ojabb jelentés szerint az amszterdami verseny második Játszmájában Korcsnoj legyőzte Reshewskyt és így 1,5:0,5 arányban vezet. ... Budapesten Magyarország—Jnt gosxlávia válogatott mérkőzést vívtak, melyet a magyar válogat tott nyert meg egy pont különb-; séggel. A NDK. A bajnokság 22. fordulójának nagy eseménye a Rostock— Jena rangadó volt. Rostock 2:l-re győzött, behozta ellenfele két pont előnyét. Mindkét élcsapatnak 32— 32 pontja van, jobb gólaránnyal' Jena vezet. SVÉDORSZÁG. Az ötödik forduló után Ürebro pontveszteség nélkül áll a svéd bajnokság élén. A Norrköpping 3 pont hátránnyal követi. A csehszlovák TV ma 16,25 órától a Bohemians— Slovan Bratislava mérkőzést, valamint a kerékpáros Békeverseny mai eseményeit közvetíti. A magyar TV 17,25 óratói helyszíni közvetítésben számol be a Moszkvában sorra kerülő Szovjetunió—Magyarország labdarúgó EB mérkőzésről. tippszelvenYünk 1, SPORTING-DUKLA PRAHA : ( : ) 2. ÚJPESTI DÓZSA-FERENCVÁROS : ( : ) BEKÜLDTE. ... LAKHELY: . . » . • UTCA. HÁZSZÁM: ...... JARÁS: .«••«»..«