Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-07 / 97. szám, vasárnap

A CSKP Központi Bizottsága ülésének vitája Meg kell oldani a szövetkezetekbe bevitt föld tulajdonjogát EMIL CHLEBEC elvtárs felszólalása Csupán néhány megjegyzésem lenne az akcióprogramhoz. Őszintén üdvözölnünk kell ezt a programot, mint a múlt évek pártmunkájának bíráló és önbíráló értékelését, és mint gyors és igényes állásfoglalást a pártban és az államban uralkodó mai helyzettel kapcsolatban. Ügy vélem, jobban kl kellene domborítani, hogyan teljesültek a párt fő céljai, társadalmunk vágyai a szocializmus építésében, a szocialista forradalom megvalósításában. Az akcióprogramnak ai egész nép programjává kell váinia és ki kellene fejeznie az októberi plénumon kitűzött elveket, főleg a munka és a személyes felelősség megosztásában. Azt javasolom, a Központi Bizottság tagjai és póttagjai vegyenek részt a járási, üzemi és falusi gyűléseken, ahol ne csak magyarázzák az akcióprogram elveit, hanem tolmácsolják a Központi Bizottság nézeteit, egyszóval, hogy a párt és legfőbb szervének tagjai egységesen és egyértelműen világítsák meg, mit gondol a párt és mit fog tenni a jövőben a kétségek eloszlatása érdekében. Helyes lenne felülvizsgálni a Központi Bizottság elnökségének vagy titkárságának határozatait a biztonsági szervek és a hadsereg alapszervezeteinek munkájáról, valar mint a járási és kerületi bizottságok vezető titkárainak feladatait és gyakorlatát az ügyészségek irányításában, s ezeket a határozatokat és irányvonalakat összeegyeztetni az akcióprogram és a demokratizálódási folyamat elveivel. Az akcióprogram-javaslatban szó van arról, hogy a parasztságot lebecsültük s ennek megoldására helyes javaslatokat tesznek. Ezzel kapcsolatban úgy vélem szükséges lenne és már itt az ideje, hogy megoldjuk az EFSZ-be behozott föld, valamint élő és holt leltár tulajdonjogát. Az érvényes törvényekben az áll, hogy az EFSZ-tagoknak a szövetkezetbe behozott vagyonát kifizetik, s hogy ez örökölhető lesz. A mai jogi helyzet azonban nem normális, a továbbiakban tarthatatlan és nagy gondokat okoz mind a mezőgazdasági dolgozóknak, mind a jogi gyakorlatnak. Egyetértek a parasztok rehabilitációjával, úgy, ahogy az az akcióprogramban szerepel. Csupán annyi megjegyzésem lenne, hogy a kulákokat itt-ott úgy tünteti fel, mintha mind angyalok lettek volna, viszont azokat, akik az EFSZ-ek szervezésében részt vettek, valamennyien erőszakos és ostoba emberek lettek volna. Talán mégsem egészen ilyen volt a helyzet a múltban. Tevékenységüket egyéni magatartásuk és cselekedeteik szerint az akkori időben és nem mai szemmel kell látnunk. Nem beszélek azokról az esetekről, amikor a középparsztot kuláknak minősítették, ami minden bizonnyal helytelen volt. Am nem minden kulák volt olyan ártatlan, ahogyan azt ma gyakran pártunk rovására írják: Mi még jől emlékszünk az igazi szabotázsok eseteire, amikor nem teljesítették beszolgáltatási feladatukat s ugyanakkor termékeiket drága pénzért, feketén árulták, vagy konkrétan az EFSZ ellen szították a parasztokat stb. Helyeslem a rehabilitációt az EFSZ-ek gazdasági viszonyaiban mutatkozó abnormalitások megszüntetését elsősorban Kelet- és Közép-Szlovákiában. Ezeknek a szövetkezeteknek most segítséget nyújthatnánk a földek feljavításában, a tudományos és kutatóalapok szervezésében, vetőmag nyújtásában stb. A népeink közötti viszony rendezésében egyetértek azzal a megoldással, hogy alkotmánytörvénnyel létesítsünk a Szlovák Nemzeti Tanács mellett mielőbb végrehajtő szervet, amely Szlovákia gazdasági és költségvetési szervezeteit irányítaná. A többi szerveket és társadalmi szervezeteket is a szimmetrikus föderáció modellhez kell idomítani. Az egész rendszert tehát úgy kell módosítanunk, hogy a törvényhozó hatalom különváljék a végrehajtó hatalomtól, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg az utóbbi évek eseményei. Ez a megoldás semmiképpen sem állja útját annak, hogy vele egyidőben megkezdődjenek az előkészületek gazdasági szempontból is az új, államjogi rendezéshez. Ahogy az SZNT tevékenységét Ismerem, meggyőződésem, hogy az SZNT végrehajtó szerve a CSKP KB ezen plénuma után megkezdheti munkáját és ezzel összhangban mielőbb elő kell készíteni az alkotmánytörvényt, amely az államrendezés szimetrikus módját az egész köztársaságban respektálná. Ezáltal már az 1969-es évre megoldódnának a szervezési és gazdasági kérdések is, a szimetrikus modell szellemében. Így elég időnk lenne pártunk XIV. kongresszusának jó előkészítésére, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság új alkotmányának kidolgozására. Az akcióprogramot rendkívül fontos dokumentumnak tartom ANTONÍN NOVOTNÝ elvtárs beszéde 1968. IV. 7. * 5 Felszólalásomban csak néhány kérdéssel szeretnék foglalkozni, s közölni velük kapcsolatos állásfoglalásomat. Pártunk Központi Bizottságának tanácskozása kétségkívül rendkívül fontos mind a párt, mind az egész ország szempontjából. Ezt elsősorban azért állítom, mert megvitatja az akcióprogram tervezetét. E programnak célja minden kommunista s pártonkívüli valóban egészséges szocialista s progresszív erőinek egyesítése, hogy társadalmunk következetesebben, sikeresebben haladhasson a szocializmus kibontakoztatásának útján. Feltétlenül szükséges, hogy a párt Központi Bizottságának januári ülése óta eltelt és viharos politikai eseményekkel telített három hónap után legalább elvileg megmagyarázzam egyes sarkalatos kérdésekben tanúsított állásfoglalásomat. A legutóbbi időben elhangzott politikai vitákban sokan bírálták fejlődésünket, kezdve az 1945-ös évtől, de különösen 1948 februárjától. Hangsúlyozni szeretném, hogy nemzeti és demokratikus forradalmunk óta — ami a fő irányvonalakat, intézkedéseket, lépéseket illeti — helyes úton haladtunk. Ugyancsak törvényszerű és szükséges volt, hogy a munkásosztály s a dolgozók túlnyomó többsége különvált a burzsoáziától, létrejött s érvényesült a munkásosztály hatalma, a proletárdiktatúra, amelyet az együttműködés szoros kötelékei fűztek a dolgozó parasztsághoz ős az értelmiségiekhez. Nem tagadhatjuk, hogy előfordultak hibák és tévedések, amelyek kedvezőtlenül befolyásolták fejlődésünket. A legklrívóbbak azok a törvénysértések voltak, amelyek a személyi kultusz hatására fordultak elő és, sajnos, ez örök Időkre pártunk életének szégyenfoltja marad. A felszabadulásunk s a februári események óta elért fejlődésünk azonban ennek ellenére is elvileg sikeresnek mondható. A kommunista párt vezette dolgozó népünk nem dolgozott hiába, megteremtette új társadalmunkat, amely u§yan nem teljesen tökéletes, s aligha lehetne olyan, de mindez — ennek ellenére — hazánk népe áldozatkészen s jől végzett munkájának tiszteletreméltó eredménye. A szocializmus felépítése után azonban új fejlődési szakaszba léptünk, új objektív tényeket, törvényszerűségeket, Irányzatokat, igényeket kellett figyelembe vennünk. Pártunk ezért gyakorlatilag már a hatvanas évek elején, illetve az 1960-ban megtartott országos konferencián, majd a XII., végül pedig a XIII. pártkongreszszuson kitűzte a további előrehaladás irányvonalát. Azt, hogy munkánk eleinte nem volt teljesen sikeres, s nem tudtuk rögzíteni pártunk hosszü időre szóló programját, véleményem szerint többféleképpen indokolhatjuk meg. Egyrészt a párt s az állam élén álló egyének, s elsősorban jómagam szubjektív fogyatékosságai okozták, másrészt mindez az akkori s mostani belső, valamint külső feltételeink s megoldásra váró feladataink objektív bonyolultságára vezethető vissza. A XIII. pártkongresszuson hosszan tartó kollektív munka eredményeként kitűzött irányvonul általában megmutatta, milyen úton haladva kell szocialista társadalmunkat felvirágoztatnunk. Nyilvánvaló volt azonban, hogy a XIII. pártkongresszuson kitűzött Irányvonalat tökéletesebbé kell formálnunk s konkretizálnunk. Tudatosítottuk, hogy ez az irányvonal nem lehet dogmatikus és megmásíthatatlan. Társadalmunk élete állandóan fejlődik, s ezért a kongresszusi határozatóknak is az élethez kell Igazodniuk. Az említett irányvonalat szem előtt tartva állították össze s hagyták jóvá a Központi Bizottság, a kormány, valamint más szervek és szervezetek tevékenységének egységes tervét, amely nyilván nem volt teljesen tökéletes — mint ahogyan ez ma be is bizonyosodik —, nem volt teljesen átgondolt s egybehangolt, tehát bizonyos értelemben s irányban felületességeket ls tükrözött. Mégis knyilvánította törekvéseinket, hogy a kongresszus után céltudatosan akarunk előrehaladni, nehogy négy év után azt állapítsuk meg, hogy a kongresszuson kitűzött feladatok közül több a levegőben lóg, mint ahogyan az a XII. pártkongresszuson előfordult. A Központi Bizottság és elnöksége, valamint további szervek is az említett tervhez igazodtak tevékenységükben. A XIII. pártkongresszuson jóváhagyott irányelvek komplett kidolgozásának a párt, az állami és a társadalmi szervek és szervezetek munkájáról folytatott tanácskozásokban kellett volna kicsúcsosodnia. Ezekről a problémákról, nemkülönben saját tevékenységemről októberben, decemberben s januárban nagyon sok nyílt és bíráló sző hangzott el, de véleményem szerint ennek legfőbb okát nem abban kell látnunk, hogy ezt addig bárki elvileg ellenezte volna, vagy pedig pártunk s társadalmunk rendszere lefékezte volna. A problémákat tervszerűen vetettük fel, de az általános fejlődés, az objektív tények, s a XIII. pártkongresszuson jóváhagyott határozatok teljesítése terén szerzett tapasztalatok, s főleg a mindezzel összefüggő fogyatékosságok következtében megváltoztak a vélemények, gyarapodtak s minőségileg módosultak a Központi Bizottság tagjainak ismeretei, megváltoztak egyes elméleti kiindulópontjai is, amelyeket még felül kell vizsgálnunk s a gyakorlatban megállapítanunk érvényességüket. A CSKP Központi Bizottságának októberi, decemberi s januári tanácskozásai az említettekkel Összefüggésben maradéktalanul szükségesek, teljesen logikusak voltak. Ezt a Központi Bizottság januári ülése óta eltelt három hónap fejleményei megcáfolhatatlanul igazolják. Minden bizonnyal mindnyájunkat meglepett az említett ülések viharos hangulata, különösen visszhangja, a viták terjedelme, s tartalmas volta, de mindezt semmiképpen sem lehetett elkerülni. Ez azonban ne nyugtalanítson bennünket. Az, ami nyugtalanító, különféle szélsőséges nézetek tartalma, s ereje is. Jóllehet az eddig elvégzett munka, s az elért eredmények, s ezzel összefüggésben személyem sem kerülheti el a bírálatot, támogatom mindazt, ami valóban progresszív, ami összhangban van marx-lenini tanításunkkal, kommunista célkitűzéseinkkel, ami előrehaladás és odavezet, hogy felvirágoztathassuk szocialista társadalmunkat, hogy mindnyájan szebben, jobban élhessünk és dolgozhassunk. Azonosítom magam a Központi Bizottság januári ülésén hozott határozatokkal, s ezt felszólalásaimban, beszélgetéseim folyamán nemegyszer hangsúlyoztam. Közvetlenül a januári ülés után támogatni igyekeztem mindazt, amit a plenáris ülés egészséges és haladó irányzatú megnyilvánulásként eredményezett, erőm s lehetőségeim szerint igyekeztem megtenni minden tőlem telhetőt, s úgy akartam helytállni elnöki tisztségemben, mint ahogyan azt a plénum meghagyta. Nem lehet azonban elhallgatni, hogy a szokolovi ütközet résztvevői s a nők küldöttségei előtt mondott beszédeimből éppen azokat a részeket nem tették közzé, amelyekben egyetértésemet fejeztem ki a januári plenáris ülés eredményeivel. Ez annál inkább furcsa, hogy említett beszédeimet a Csehszlovák Sajtóiroda rendelkezésére bocsátották. Tudatosítottam, hogy a januári plenáris ülés után bonyolult lesz a helyzet, mert szóhoz jutnak a szenvedélyek, mert sokan arra törekszenek majd, hogy engem tegyenek felelőssé minden tényleges, és vélt fogyatékosságért. Igaz ugyan, másrészt arra ls számítottam, hogy a januári ülésen folytatott tanácskozások s az ott hozott határozatok szellemében pártunk vezetősége segítséget nyújt nekem s így könnyebben élhetem át a számomra nagyon nehéz időket. Ezért tettem ígéretet, hogy bizonyos ideig sehogy sem lépek fel. Ugyanis nem akartam az elnökségnek bonyodalmakat okozni. A hovatovább forrósodó hangulatban nemrég került sor az elnökség tanácskozására, amelyen — tekintettel a kialakult helyzetre — felszólítottak, hogy mondjak le a köztársasági elnöki tisztségről. A körülményeket tudatosítva azonnal le is mondtam, mert nem akartam, hogy bármiképpen is gátoljam a pártunkban végbemenő folyamatot. Jól tudom, hogy az e napokban kialakult légkörben nem használt volna sem pártunknak és személyemnek sem, ha továbbra is megmaradtam volna tisztségemben. Meg szeretném azonban mondani, hogy egész életemben lelkiismeretesen, s minden erőmet latba vetve kommunista pártunk eszméinek s politikájának szellemében, Csehszlovákia dolgozó népének érdekében dolgoztam. Köztársasági elnöki tisztségemet pártunk utasításai szerint úgy töltöttem be, mint ahogyan erre a Nemzetgyűlés és népünk előtt tett fogadalmamban megígértem. E napokban sokat gondolkoztam arról, vajon szükséges volt-e, hogy 1957-ben egyazon személyre hárult a Központi Bizottság első titkárának s a köztársaság elnökének tisztsége. 1956-ban ős 1957-ben sem volt könnyű a helyzet. Pártunk akkor a szó szoros értelmében elvesztette autoritását, éppen ezért sok mindent kellett megtenni, hogy azt visszanyerhesse. Ezért mindenkor arra törekedtem, hogy ismét megszilárduljon pártunk vezető szerepe. Az utóbbi két hónapban állandóan megvádoltak, becsméreltek. Amikor a különféle folyóiratokat, kerületi lapokat stb. olvastam, nagyon meglepődtem azon —, bocsánat, hogy ezt nyíltan megmondom —, mennyi ocsmányság kapott helyet a sajtó hasábjain. Nem volt, és mindmáig nincs lehetőségem arra, hogy sok mindent megcáfoljak, jóllehet sok esetben kimondottan valótlanságról volt sző. Ismét hangsúlyozom, hogy mindezen már túltettem magam. Tudom, hogy mí minden történt annak idején, s én is határozottan léptem fel mindazok ellen, akik a személyi kultuszt követő időben támadták az akkori elvtársakat, de azt is tudom, mennyi problémát okozott az, hogy az ilyen megnyilvánulások ne forduljanak elő, vagy pedig korlátok közé szorítsuk őket. Az ezzel összefüggő problémák közül néhányra hivatkozva meg szeretném mondani véleményemet. Az 1948-ban, 1949-ben és 1954-ig folytatott bűnperekben s egyéb törvénysértésekben nem vettem részt, Ezeket az ügyeket a pártvezetőség egy kis csoportja irányította. Amit rólam Bacílek elvtárs kijelentett, nem felel meg a valóságnak. Ami személyemet illeti, a pártvezetőség elhatározása értelmében lehetővé tettem a párt levéltárában őrzött anyagok tanulmányozását. Ezt lehetővé tettem azoknak a bizottságoknak is, amelyek később a rehabilitálással foglalkoztak. Utalni szeretnék arra, hogy a levéltári anyag jelentős részét csak a hatvanas években szereztük meg. Amikor tudatosítottam, miről van szó, eltökéltem, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy megakadályozzam hasonló esetek megismétlődését. Nem volt könnyű meglátni a tiszta igazságot a vádak halmazában és a rehabilitálást végrehajtani azok akarata ellenére, akik vétkesek voltak a törvénysértések elkövetésében. Abban pedig, hogy e téren sok minden sikerült, — úgy vélem — nekem is részem van. Én arra törekedtem, hogy a rehabilitáció igazságos legyen. Most sokan kifogásolják, hogy a rehabilitáció, amint azt a párt Központi Bizottságának és az állami szerveknek határozatai alapján végeztük, nem volt következetes. A rehabilitációkkal kapcsolatos állásfoglalásomban a Központi Bizottság albizottságainak határozataiból indultam ki, és sajnos, tény az, hogy az első albizottság nem teljesítette maradéktalanul küldetését. Sajnos, ebben én ls hibás vagyok, ezért a további bizottságoknál, melyeket Kolder elvtárs vezetett, abból Indultam kl, hogy a bizottságokban ne vegyenek részt olyan emberek, akiknek valamilyen kapcsolatuk volt a múlttal. Szememre vethetnek bármit, de érdememnek tartom azt, hogy az ötvenes évek kezdetének megrendítő tapasztalatai alapján, mint első titkár később pedig mint a köztársaság elnöke, hozzájárultam ahhoz, hogy hazánkban megszűnjék a törvényesség durva megsértése, amelyre a múltban sor került. Divattá vált azt állítani, hogy Januárig nálunk személyi hatalom volt uralmon. Elvtársak, na haragudjanak, de a dolgok nem maguktői adódnak, ez bizonyos folyamat volt, amelynek érthető eredménye lett a Központi Bizottság decemberi és januári ülése. Más dolog az én koncepcióm, az én politikai irányvonalam. Az, hogy e meginduló folyamatot teljesen értékeltem-e, s vajon nem kellett volna-e korábban — mint mondják — megnyitni a kaput, hogy e folyamat gyorsabban mehessen végbe. Bizonyára sok hiba volt, amelyeket már előzőleg ls bíráltak. De nem érthetek egyet azzal, hogy nem voltunk demokratikus állam. Minden államnak megvannak a demokratikus irányzatai, de ezek osztályirányzatok, amelyek meg kell, hogy feleljenek az uralmon levő társadalomnak. A mi szocialista társadalmunknak is megvan a szocialista demokráciája. Más dolog az, hogy sikerült-e mindig megvalósítani az emberek összes Jogos Javaslatát, követelményét, bírálatát s ennek alapján levonni a következtetéseket, amelyek érvényesültek volna a társadalom életében. Nem kevés hiba volt a különféle szervek és szervezetek működésében. Több mint egy évig tartott a kormány szervezetének kidolgozása. Az én hibám, hogy az egész 1967-es év folyamán megbeszéléseket folytattam számos elvtárssal, amelyek lényegében több mint egy évig tartottak. Az én hibám, mert a Központi Bizottság elé kellett volna lépnem és nyíltan rámutatni a problémákra. Tekintettel arra, hogy hosszú ideig töltöttem be a Központi Bizottság első titkárának és a köztársaság elnökének funkcióját, természetesen a magam, részéről (Folytatás a 6. oldalon.)