Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-06 / 96. szám, szombat

(Folytatás a 9. oldalról.| elég, akkor a többi embernek el kellett menni munka után a cseh országrészekbe. Ami pedig á tőkét, az állóalapot illeti, itt az az illúzió keletkezik, hogy Szlovákiára valaki ráfizet, hogy itt dotálni kellett a felhalmozást. A kérdés azonban nem így áll. Szlovákia ma az irányítási rendszer deformációi következtében olyan színben tűnik fel, mintha nem rendelkezne eszközökkel, mikor az elemzések azt mutatják, hogy eszközei vannak. Csak a Slovnaft 4 milliárd koronát szolgáltat az állami költségvetésbe. Az SZNT-nek, mint nemzeti szervnek Szlovákia fejlesztésére azonban mindöszsze 731 millió koronája van, vagyis 0,2 százalék a megtermelt, és 1 harmincheted rész a felhasznált szlovákiai nemzeti jövedelemből. Tőke. Ha valami kifizetődő, akkor a külföldi tőkerészvényt ís el kell fogadnunk, s akár 10 tzázalékos kamatot is megengedhetünk magunknak. Vegyük például a fát, ami rendkívül gazdaságos dolog. 18 köbméter fáért nagyjából annyi devizát kapunk nyugaton, mint egy 1000 M B autóért. De hasonlítsuk Mire jó a föderáció? össze, mennyi munkát ad a 18 köbméter fa kitermelése, és mennyi munkát kell fektetni abba, amíg a szovjet vasércből és minden más nyersanyagból öszszeáll a Skoda 1000 MB. Ez az egyik dolog. A másik, mit kell azért gyártanunk, mint kiviteli csereértéket, hogy a szovjet ércet behozhassukl A fa a világpiacon óriási csereérték. De miért vigyük ki nyersen, amikor feldolgozva — külföldi tőke részvételével is — még jobb árat érnénk el. Vannak tehát erőforrásaink. Az új irányítási rendszer megerősítésével, rendes közgazdasági szabályok érvényesítésével, a gazdasági fejlődés fellazításával ezeket az erőforrásokat az eddiginél sokkal nagyobb mértékben állíthatjuk Szlovákia és az egész ország népének szolgálatába. A föderáció keretében a két országrész gazdaságának integrációja az egész gazdaság dinamikusabb fejlődését, az európai fejlődés mögötti lemaradás gyors eltávolítását kell, hogy eredményezze. Dél-Szlovákia és a föderáció B Mi a véleménye a nemzetiségi kisebbségek helyzetének rendezéséről? — Jászi Oszkárnak, a nemzetiségi kérdések magyar teoretikusának a munkája jut eszembe. A „Nemzetiségi kérdés Magyarországon" című könyvében, amelyben az 1848-as magyar szabadságharc kudarcának okait elemzi, a többi között megállapítja: a magyarok egyfelől fellázadtak az osztrákok hegemóniája ellen, másfelől azonban nem biztosították a többi nemzet és nemzetiség egyenjogúságát ebben a forradalomban. jászi Oszkár ezzel kapcsolatban a következőket mondja: meleget és hideget nem lehet egyszerre egy szájból kilélegezni, vagyis elnyomatás ellen elnyomással harcolni. Amikor a szlovák nemzet a föderációs államforma létrehozására törekszik, ebben az erőfeszítésében nem szabad, hogy ne hallgassa meg a nemzetiségek jogos hangját, a magyarokét, lengyelekét, ukránokét. Éppen úgy, mint ahogyan a szlov£k nemzet is követeli, hogy a cseh országrészekben élő szlovák nemzetiségnek ne csak egy iskolája legyen. Mintegy félmillió ott élő szlováknak egy iskolája van, bárminemű, vagy csekély más komunikáciős lehetőség nélkül. Vagyis nem lehet egyszerre meleget és hideget kilélegezni, a magunk számára meleget és mások számára hidege;. Ebből az alapállásból kell kiindulni a nemzetiségek helyzetének államjogi elrendezésében. Hallhatnánk konkrét elképzelést? — Én személy szerint a kétkamarás parlamenti rendszer híve vagyok. A másik kamarában a nemzetek és nemzetiségek lennének képviselve, hogy ne csak helyben, hanem országos szinten is közvetítsék érdekeiket. Hogy ne csak a CSEMADOKBAN beszéljenek róla, hanem ott is, ahol valamiről döntenek. így érhető el, hogy a nemzetek és nemzetiségek tényleges szocialista egységbe torkolljanak. B Helyes nemzetiségi politikát nem lehet folytatni jó gazdaságpolitika nélkül. Ez nemcsak a nemzetekre, hanem a nemzetiségekre vonatkozóan is érvényes. — Tényleg az a kérdés merül fel, hogyan kell megoldani ezeket a problémákat gazdasági szempontból. Mi Szlovákiában állandóan ellentétben voltunk az Állami Tervbizottság adminisztratív-centrisztikus elképzelésével, mely Dél- és Délnyugat-Szlovákia gazdasági fejlesztését csak a mezőgazdaság vonalán szorgalmazta. Vannak azonban a világban elméleti növekedési modellek, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a gazdasági növekedést milyen mértékben lehet a mezőgazdaság fejlesztésére alapozni. A gazdasági struktúrát — különösen Szlovákiában és nevezetesen Dél-Szlovákiában — nem lehet csak a mezőgazdasággal fejleszteni. Ezért számtalanszor javasoltuk az élelmezési komplexumot, magas terciális szektorral Dél- és Délnyugat-Szlovákiában. Tudjuk, milyen volt a helyzet, ezeket a kérdéseket nem lehetett megoldani. Vegyük azonban szemügyre a következőt: célszerű elszállítani a nyersanyagot — mondjuk a mintegy 70 ezer tonna élősúlyű szarvasmarhát, ami hosszú szállítással veszít a súlyából — a termékeny vidékről? Hát nem célszerűbb-e helyben telepíteni élelmiszeripart? De nemcsak élelmiszeripart, hanem egész ipari agrokomplexumot lehet létrehozni, amely magába foglalja a mezőgazdaságon és az iparon kívül a terciális szférát ís. Ma ez a korszerű. Ma nem úgy telepítik a vállalatokat, mint 100 évvel ezelőtt. Ma a területet veszik alapul. Itt van ez és ez a tér, amely számomra termelési tényező, ilyen és ilyen műszaki, éghajlati, emberi, gazdasági adottságokkal. Ezeket figyelembe véve határozom el, hogy itt kiépítek ilyen és ilyen gazdasági potenciált, amely munkalehetőséget biztosít az emberek számára, azt, hogy realizálhassák magukat a munkában és az életben. A csallóközi vonatok mutatják, hogy a gazdaságpolitikában ezen a téren igen sokat mulasztottunk. Ebből a szempontból szükséges, hogy a föderatív elrendezést közgazdasági vonatkozásaiban is lássuk. A föderáció nem lehet csak formális államjogi elrendezés, üres edény, amely gazdaságilag semmit sem mond. A föderáció tartalma a gazdasági viszonyoktól függ, attól, hogy mit öntök ebbe a pohárba: teát, vagy barackpálinkát. Ml következetes gazdasági föderalizáciőra törekszünk. Ebből a szempontból kell értelmezni az itt élő nemzetiségek viszonyát is. Éppen úgy, mint a szlovák és a cseh nemzet alulról jövő kezdeményezéssel választja magának az együttélés modelljét, a nemzetiségeknek is ilyen jogot kell biztosítani, és gazdaságilag ls. Emberek, elképzelések kellenek M Autonómiára gondol? — Nem, ez nem lenne ésszerű. A két nemzeti gazdaság integrációjára gondolok, ami azt jelenti, hogy a dél-szlovákiai magyarságot nem lehet demarkációs vonallal elválasztani, mert gazdasági veszteségek keletkeznének. Ma a gazdasági potenciált nem félmillió, sem négy és félmillió, sem pedig 14 millió ember számára csinálják. Ma a gazdasági potenciált, az optimális kapacitásokat nem az ilyen törpe méretek szabják meg. Miért akar például Anglia erőnek erejével bejutni a Közös Piacba? Nyilván azért, hogy valamit nyerjen. Ezért jó, ha egyes új dél-szlovákiai kapacitások méreteiknél fogva nemcsak a köztársaság szükségleteit elégítenék ki, hanem mondjuk a KGST egy részének szükségleteit is. Ebből a szempontból szükség lenne arra, hogy alkalmas embereket találjunk a magyarlakta délvidékeken is, akik az új irányítást meg tudják valósítani. Becsületes, tiszta embereket, akik nem szolgáltak, akik nem cserélik fel a télikabátot a tavaszival, nem verik a mellüket, de tudnak körültekintően dolgozni. Egy ilyen névsorra már ma szükség lenne. S nemcsak emberek kellenének maguktól, hanem konkrét elképzelések is. Például egy, a magyar nemzetiséget képviselő politikai szerv megfogalmazná Dél-Szlovákia gazdaságfejlesztésének követelményeit, hogy mit szeretnének megvalósítani ebben és ebben a járásban, mi valósult meg abból, amit valamikor javasoltak. Hogyan fejlődik a járás, milyen a mezőgazdasági termelés intenzitása, milyen az ipari fejlettség szintje, milyen a demográfiai fejlődés. Mutassuk ki, mennyien járnak el a járásból és hová, hogy gazdasági szempontból ne kerüljön sor nem kívánatos elvándorlásra. Mert az ember a szocializmusban elsősorban ember, aki véletlenül magyar, véletlenül szlovák, vagy cseh, vagy német, s az embereket a gazdaságban a közös osztály- és nemzeti érdek tartja össze, az, hogy termelők, tulajdonosok és fogyasztók. Magyarországon kidolgoztak egy módszert a makroterületek nemzeti jövedelmének mérésére. Használhatnánk ezt a módszert is. Sőt megtehetnénk azt is, hogy összehasonlítjuk a szlovákiai déli járások és a magyarországi járások fejlődését, továbbá a fejlődés prognózisát Dél-Szlovákiában azokkal az elképzelésekkel, amelyeket Magyarországon készítenek gazdaságuk fejlesztéséről. Legalább azt is látnánk, hogy mit ad és mit tud adni a magyarságnak az anyaország és milyen lehetőségeik vannak a csehszlovákiai magyaroknak. A föderációban ez lehetséges, és hasznos Internacionális cselekedet lenne. Hasonlóképpen lehetne eljárni a magyarországi szlovák kisebbség esetében. Felhígították a földművesek koronáját B A központi intézmények vajon elemzik-e a délvidék gazdasági fejlettségét? — Dolgozunk azon, hogy a nemzeti vagyon forrásai és a nemzeti jövedelem összehasonlításával kimutassuk a népgazdasági hatékonyságot, mégpedig járások szerint is, ami megmutatja a nemzeti vagyon forrásai kihasználásának mértékét. De azt is akarjuk tudni, hogy mit csináljunk tovább. Ezért van sürgősen szükségünk ötletekre, javaslatokra, olyan beruházási elképzelésekre, amelyek hatékony termelést garantálnak. jöjjünk ilyen javaslatokkal, állítsuk fel megvalósításuk fontossági sorrendjét. Ne riadjunk vissza attól, hogy nincs elég pénz, mert ami gazdaságos, arra kell pénzt találni. Ha nincs, akkor kölcsönözni kell, mert biztosak vagyunk benne, hogy kifizetődik és a hitelt vissza tudjuk fizetni, s hasznunk is lesz belőle. Például ha Hilton szállodát építünk és a visszatérülés 12 évre van garantálva, akkor el kell fogadni a külföldi tőkét, mert a szálloda legalább 35 évet szolgál annak a területnek. Tehát nincs mitől félni, ami hatékony, arra a gazdaságnak eszközöket kell biztosítani, különben nincs íejlődés. Szóval elsősorban emberekre és javaslatokra lenne szükség a csehszlovákiai magyaroktól. Mert a föderalizáció nemcsak az, hogy az alkotmányban kimondják, hanem elsősorban az, hogy normális viszonyokat keressünk a nemzetek és nemzetiségek között, hogy amit magunknak akarunk, azt másoknak is kívánjuk. Nézze, milyen büszkén jelentettük ki, hogy tavaly mennyit adtunk a mezőgazdaságnak. Adtunk is vagy 2 milliárd koronát a felvásárlási árak formájában, de az ipari árak emelkedése az 1967. január 1. árrendezés következtében 15—17 milliárd koronát tett ki, vagyis a földműves koronáját, amiért becsületesen megdolgozott, megint felhígították az ipar koronájával szemben, és ezt a felhigitást Délnyugat-Szlovákia sokkal jobban megérezte. Vagyis a munka konvertibilitásáról van szó az osztályok, nemzetek és nemzetiségek között. Miért kelljen eljárni az embereknek, a magyaroknak, de a szlovákoknak is a cseh országrészekbe, amikor Zápotocký már 1948-ban arról beszélt, hogy az embereknek szülőhelyükön adjunk munkát. Nemzetiségi kérdés és gazdaságpolitika B Szlovák részről mit tettek a délvidék gazdasági fejlesztése érdekében? — Én úgy kérdezném, mit tehettek. Tudja, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács a megtermelt nemzeti jövedelem 10 koronájából 2 fillérrel rendelkezett önállóan. Ebből milyen gazdaságfejlesztést lehet megvalósítani? Ha a nemzeti-politikai terület nem rendelkezik a saját gazdaságával, akkor hogyan rendezze gazdasági dolgait a nemzetiségi kisebbséggel? Hogyan? Mi állandóan követeltük Délnyugat-Szlovákia iparosítását. De a XII. kongresszus anyagában is az állt, hogy Szlovákia gazdasági kiegyenlítődésének a cseh országrészekkel mindenekelőtt a mezőgazdaság fejlesztésével kell megtörténnie. Mondtuk, hogy ez nem az igazi, mert tudjuk milyen lehetőségei vannak a mezőgazdaságnak. Csehországban minden 19. hektáron, Szlovákiában azonban csak minden 60. hektáron biztosították az öntözést. A kukoricakörzetben 650 ezer hektárt kellene öntözni, s akkor kétszeri termést érnénk el. De a mezőgazdasági beruházások is — különösen a termőtalajba — viszonylag alacsonyak voltak. A cseh szövetkezetek 9 milliárd korona hitelt kaptak, két éven belül ezt az állam leírta. A szlovákiai szövetkezeteknek a hitelt vissza kellett fizetniük. A cseh hegyaljai vidékeken állami gazdaságokat hoztak létre, az emberek mezőgazdasági munkások lettek, garantált munkabérük volt. Szlovákiában a hegyaljai területek magánszektorban vannak, mert állami gazdaságok létesítésére nem volt pénz, sem politikai kedv. Vagyis a mezőgazdaságban sem folytattak egyforma gazdaságpolitikát. Számunkra nagyon „cinikus" helyzet volt, amikor az Állami Tervbizottság előadói a magyar nemzetiségűek jogos kérelmére azt felelték, hogy tegyen eleget a Szlovák Nemzeti Tanács. Miből, abból a 0,2 százalékból? Ügy festett tehát, hogy ez a nemzet nem oldja meg a vele élő nemzetiségek helyzetét. Hogyan, amikor maga sem rendelkezett eszközökkel? Cinizmus ez: nem rendelkezem semmivel, mert az eszközöket összpontosítják, de nekem róják fel, hogy nem törődöm azzal, aki velem él. Ha a nemzeti szerveknek —mint ahogyan már mondottuk —< 4-szer kevesebb eszköze volt, mint amennyit a Slovnaft csak a forgalmi adó formájában beszolgáltatott az állami költségvetésbe, akkor mit lehetett Itt tenni?! Nem lehet hát jó gazdaságpi litikát folytatni jó nemzetiségi politika nélkül, de a nemzetisé gi kérdést sem lehet megoldan ésszerű gazdaságpolitika hiányában. Mély meggyőződésem, hogy a föderatív államformában saját gazdaságirányítással, a két nemzeti-politikai területre vonatkozó egyforma közgazdasági szabályok érvényesítésével a magyar nemzetiségű polgárok ís jobban érvényesülhetnek a munkában és az életben. MÉSZÁROS GYÖRGY rtSJ Visszautasítjuk „a reciprocitás teóriáját" NÉHÁNY MEGJEGYZÉS IVAN HARGAŠ CIKKÉHEZ Mégis megértük, hogy a Predvoj, az SZLKP KB politikai, kulturális és gazdasági hetilapja „foglalkozik" a csehszlovákiai magyarság helyzetével. Igaz, kicsit furcsa módon: legutóbbi számában egyoldalas cikket közöl a magyarországi szlovákok problémáiról. És ha már a lap évek óta nem talált más módot a magyar nemzetiségi kérdés elemzésére, és a többi szlovák lappal egyetemben agyonhallgatja a most folyó demokratizációs folyamatban a magyarság és más nemzetiségek problémáit, legalább most közöl néhány adatot a CSEMADOK IX., két éve tartott közgyűlésének anyagából. |obb későn, mint sohal A számok türelmesek, és a legutóbbi évtizedekben már megszoktuk, hogy a statisztikát mindenre fel lehet használni. Ezúttal Ivan Hargašnak arra szolgált, hogy elkápráztassa olvasóit, mi mindent „kapnak" a csehszlovákiai magyarok, és milyen paradicsomi helyzetük van. A magyarországi szlovákok problémáinak ürügyén olyan rózsás képet fest, amin már csak rontani lehetne. Az ilyen cikkek után valóban nem csodálkozik az ember, hogy egészen Józan ítélőképességű szlovák barátaink, elvtársaink meglepődnek azon, hogy köztársaságunk ú) elrendezésében nekünk is vannak követelményeink. Ivan Hargai cikkében különös teóriával „gazdagítja" a lenini nemzetiségi politika alapelveit. Szerinte az csupán akkor helyes, ha kölcsönösségen, „arányos reciprocitáson" alapszik. Nem akarunk az alapvető kérdésekről elvi vitát, erre vannak nálunk htvatottabbak, azonban kerek perec meg kell mondanunk, hogy ezt az új elméletet visszautasltjuk. A kollektív felelősségrevonás szégyenletes teóriája óta sok mindennel meg kellett birkóznunk, s most ezzel az új elmélettel sem érthetünk egyet. Függetlenül minden reciprocitástól a csehszlovákiai magyarok ennek az országnak ugyanolyan egyenjogú állampolgárai, mint mondjuk a szerző. S ha már mindenképpen hasonlítani akarnánk, akkor csakis hazánk cseh és szlovák lakosságának adataival vethetjük össze az itt élő 537 ezer (a következő népszámlálás bizonyára ezt a számot is korrigálja) magyar életszínvonalának, kulturális életének statisztikai adatait. Ha erre vállalkozna a szerző, meglepd számokat kapna amelyről talán hallgatna. Mi azonban ismerjük ezeket az adatokat, és ezért visszautasítjuk az ilyesféle bűvészmutatványokat a számokkal. Nem becsüljük le az eredményeket,~ csak azt szeretnénk leszögezni, hogy ezeknek az égvilágon semmi köze nincs sem a magyarországi, sem a romániai, sem a kanadai szlovákok problémáihoz. Lehetne még sok mindenről vitatkozni (a cikkben pl. sehol nem szerepel az összehasonlítási alapul szolgáló legfontosabb adat, az, hogy mennyi magyar éi Csehszlovákiában, arról is lehetne beszélni, hogy az említett évi kétszáz kiadott magyar könyvnek még egytizede sem eredeti mű és a közös kiadásban megjelentetett könyvek kicsit üzleti ügyletek is). Egy kérdésről azonban még szólni akarunk. Ivan HargaS nagyzási mániával vádolja az ÚJ Szót, mivel a téli olimpiára saját tudósítót küldött. Őszintén sajnáljuk, hogy más világeseményre nem jutottunk el. A világ bármelyik demokratikus országában egy 80 ezer példányszámú napilap ezt megengedheti magának. Ha a szerző ismeri a világsajtót, azt is tudnia kellene, hogy hasonló példányszámú lapok, mint az GJ Szó, minden valamirevaló világeseményre kiküldik munkatársaikat. Sajnos, ez ma még nálunk lehetetlen, de bízunk benne, hogy rövidesen eljön ennek ls az ideje. Ha már a magyar helyesírás szabályait ls elítéli Ivan Hargai, mivel magyarul írjuk a helységneveket, meg kell mondani azt is, hogy talán elmúlt már az a korszak, amikor kénytelenek voltunk az Ivan Hargaühoz hasonló minden lében kanál emberek ízlésének megtelelően megerőszakolni a nyelvet, és teljes zűrzavart csinálni a helységnevek írásában. Engedje meg a sokoldalúsággal megáldott szerző, hogy ebhez és több más, a magyarságot érintő kérdéshez ml többet értünk. Bizonyára a magyarországi szlovákok helyzetét Jobban ismeri mint mi, és bennünk van anynyi tapintat és higgadtság, hogy ebbe nem szálunk bele. Laptársunktói, a Predvojtól pedig elvárnánk, hogy a magyarság helyzetéről hozzáértőbb embertől közöljön cikket, Sz. B. 1988. IV. 6.