Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-05 / 95. szám, péntek

tdern ember névlőle: hogy hívják, mi a foglalkozóján, hogy milyen ta törvényekkel akarják az emberi jogokat, a több nemzetiség együttélésének alapvető kellékét gúzsba kötni. Maga ez a „százalékarány" szó is elgondolkoztató. Pedig mennyit idézik, s mennyien hivatkoznak rá! S vajon helyes-e ez az idézgetés? Hivatkozás olyan adatokra, amelyekből mindenki önvédelem les skálájú, hogy felk két kirívó példa: ti osztályán egy buzilatos orvosnő így kéülésre: „Ha magyar, szülni!" ... Szinán, a z ipari csoportból egyembert csak azért ermesztő csoportba — —, mert részt vett a zdulásokban. Kenyhea földművesszövetkecalmával követelte a szocialista jelszó levénöke megtagadta ezt. »y ezek egyedi esetek irt kielemezhető belőitban figyeljük a dolerőmű dolgozóinak az jen megtiltotta, hogy magyarul beszéljenek snségnek tarthatnánk, ánk, hogy ugyanilyen történt Vágssllyén a nem egyedi jelenség, az illetékes hivatalok iránynak megfelelően dolgozók, s az ügyek ználhatják a nyelvtuk? Íme itt a bizonyísetvédók" magukszaba mai megújhodási folyamat építhet-e ilyen adatokra? A válasz csak egyértelmű lehet: nem! Hisz ezzel eleve előkészítenénk, megvetnénk a bölcsőjét egy újabb súrlódási felületnek. Hogy a százalékarányt hogyan lehet még ma is elferdíteni, vagy ha úgy tetszik szabályozni? Arra magam vagyok a példa. A személyazonossági igazolványból indultam ki, s íme a példa: Már régebben lejárt az igazolványom érvényességének határideje s ezért felkerestem a kassal rendőrség illetékes osztályát, hogy beadjam a kérelmemet az új igazolványra. A régi, érvényét veszített igazolványt beadtam, s az illető hivatalnok egy nyomtatványra feljegyezte legfontosabb személyi adataimat, amit hivatalos iratokkal is igazoltam. A rendőrségi hivatalnok vagy feledékenységből, vagy más okból nem kérdezte meg a nemzetiségemet, s én nem tudtam, hogy a nyomtatványra, amelyet kitöltött ezt is szükséges bejegyezni vagy nem. így aztán én azt nem is mondtam meg, hisz a régi személyazonossági igazolványomban úgyis fel volt tüntetve a nemzetiségem. Miután a formaságokat elintéztük, kaptam egy kis papírlapot, amellyel egy hét múlva kellett jelentkeznem az új igazolványért. Mikor a jelzett időben újból jelentkeztem a rendőrségen, már valóban készen várt az új személyazonossági igazolvány, amit csak át kellett vennem. A hivatalnok, aki a múltkor oly készséges volt velem szemben, most is ott volt, és már hozta is az iratokat. Belelapoztam az új, píros fedelű, szép kiállítású könyvecskébe, s eszembe jutott Majakovszkij verse a piros útlevélről, ami ugyan nem teljesen ugyanaz, de nekem mégis az jutott az eszembe, s elmosolyodtam. Gondolataimból a hivatalnok sürgető hangja zökkentett ki, aki egy ívet tett elém, amelyen igazolnom kellett az okmány átvételét. Ekkor még egy utolsó betekintésképpen megnéztem: milyen nemzetiségűnek tüntettek fel? Nagy meglepetéssel tapasztaltam, hogy szlovák lettemi Azonnal felhívtam a hivatalnok figyelmét, hogy itt valami félreértés történt, mert ón magyar nemzetiségű vagyok. Az „udvarias" hivatalnok egyszerre felvette valóban hivatalos arcát, és azt válaszolta, hogy más is úgy szokta csinálni, ha új igazolványt kér, csak írjam alá az átvételről szóló okmányt. Különben is azt már nem lehet kijavítani, mert az hamisítás lenne. Én azonban ragaszkodtam hozzá, hogy addig nem veszem át, míg nem javítják ki. Az „udvarias" hivatalnok erre azt válaszolta, hogy arra egyáltalán nincs mód, mert az a hivatalnoknő, aki az igazolványt kiállította, nincs is bent, és más nem javíthatja ki. Csak írjam alá az átvételt. Megmagyaráztam neki, hogy én ezt semmi esetre sem teszem meg, mert magyarnak érzem magam, magyar anyanyelvű vagyok, és nem utolsósorban abból élek, hogy magyar vagyok, tehát erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy az igazolványomban is magyarként szerepeljek. Végre sok beszéd után hajlandó volt egy „másik" hivatalnoknót keresni a szomszéd irodahelyiségben, aki a helytelen bejegyzést kijavította. (így most van egy hivatalosan „hamisított" tgazolványoml j Ezt nevezhetném egyedi esetnek is. De mikor baráti körömben elbeszéltem furcsa történetemet, többen is jelentkeztek, hogy velük is hasonló eset történt, azzal a különbséggel, hogy az övéket nem javították ki. önkénytelenül is felvetődik azonban a kérdés, vajon hány van ilyen, akikről nem tudunk, akik nem tartoznak baráti körünkbe, akik ugyanígy megújítják igazolványukat, akik férjhez mennek, s a megváltozott névvel megváltozik a nemzetiségük is, akik nagykorúak lesznek és személyazonossági igazolványt kapnak stb. S mindez kin múlik? Egy hivatalnokon, aki önkényesen gazdálkodik mások legszemélyesebb érzelmével, visszaélve hivatali hatalmával s az embereknek a rendőrséggel szemben érzett félénkségével. Vajon nem joggal mondhatjuk-e tehát, hogy az ilyen adatok alapján összeállított statisztika hamis!? Éppen ezért a nemzetiségi havatartozást — bármily furcsán hangzik is — hivatalos formában személyi igazolványon, pártigazolványon, népszámláláskor stb. kifejezésre kell juttatni mindenkinek, aki az Illető néphez tartozónak érzi magát. S ha ezt nemtörődömségből, félelemből, pozíció hajhászásból vagy más oknál fog.a nem teszi meg, nemcsak saját maga ellen, hanem a közösség ellen is vét, s nincs erkölcsi joga az adott nép számára fenntartott pozíciókat betölteni. Hisz a képviselők számarányának a kulturális intézmények pénzügyi beruházásának (pl. könyvtárak ellátása stb.) az iskolahálózat kiépítésének meghatározásakor, s egyáltalán a nemzetiségi élet minden területén az így kialakult, s már fentebb bírált százalékarányt veszik figyelembe. (Hiába ír, hiába ágál tehát a csehszlovákiai magyar költő — akit itt nem akarok megnevezni —, mert ő a hivatalos statisztika alapján nem tartozik közénk.) A szlovák nép Joggal büszke nemzetiségére, történelmi múltjára, s az, aki szlováknak szülét tett, különösen most van mivel dicsekednie, amikor Csehszlovákia fennállásának ötvenedik, a Szlovák Nemzeti Felkelés huszonötödik, a Tanácsköztársaság kikiáltásának pedig az ötvenedik évfordulóját fogjuk ünnepelni. Büszkék vagyunk mi is, magyarok, hogy részünk volt, és van ebben a munkában. Ezért fáj, ha mindezek ellenére nemzetiségi hovatartozásunkban, nyelvünk gyakorlásában meggátolnak bennünket — enyhén szólva — nemzetiségi elfogultságban élő emberek. Ez különösképpen akkor fáj, ha ezek az emberek a rendőrség kötelékébe, tehát abba a szervezetbe tartoznak, akiknek hivatalbeli kötelességük: az alkotmányban biztosított / jogaink gyakorlásában védelmezzenek minket. Messzemenő következtetést ebből természetesen nehéz levonni. Ellenben le kell szögeznünk, hogy — különösen a mai megújhodási folyamatban, amikor a szlovák nép is ugyanezekért az eszmékért szállt síkra a szocializmus zászlaja alatt — tisztelni egymás nemzetiségét épp olyan kötelessége a szlovákságnak, mint az itt •tő magyarságnak. (S akkor a szlovák televízió nem Jellasics-ot fogja március 15-én idézni, hanem Petőfit, s augusztus 28-án nem a kitelepítésre, hanem a felszabadulásra fog emlékezni az itt élő magyarság). Csak kölcsönösen, csak egymást megértve tudjuk leküzdeni mai hibáinkat, csak ezen az úton járva építhetjük szocialista hazánkat úgy, hogy az mindkét nemzetiség s az egész ország boldogulására, megelégedésére történjék. GYURE LAJOS ések, az aktívák, naponta születnek határozatok, állás'.MADOK KB beadványával és az írószövetség magyar égének álláspontjával kapcsolatban. A párt politikája a aktivizálta a közvéleményt, mint ezekben a hónapoklapokban. A csehszlovákiai magyarság egy emberként, progresszív erői mögé, és egy emberként vállalja az akkonkrét feladatokat, tennivalókat és célokat. A párttal Halni az eddiginél sokkal felelősségteljesebb munkát, vélemény, amely a párt vezető szerepét és a szocialista ?t támadná, és ez azt bizonyítja, hogy az emberek saját knek tekintik a szocialista társadalom építését. huszadrangú kérdés? Sorsunk iróniája, és ezt nyíltan meg kell mondanunk, hogy a felszabadulás óta napjainkig mi magyarok szólunk, beszélünk, kiabálunk: értsétek meg mi is itt vagyunk, mi is veletek élünk egy országban, mi is szeretnénk a közös hazában jól érezni magunkat. Mi mondjuk ezt így, mi bizonyítjuk naponta a hazafiságunkat így, holott egészséges és normális körülmények között mindennek fordítva kellene történnie, a nagyobb nemzetnek kellene a kisebb nemzethez figyelemmel és tapintattal közelednie, neki kellene meggyőzően és minden kétséget kizáróan aktogy reelyimit nala •bog nveindlogy yoriket. .zsésba erek st: a dolimadolIdá•galt és első gyár artogy Spek néloröké3tést és a: a asáta a lankás, kisparaszt és haladó értelmiségi a felszabadulástól, de nem az következett be, amit várt. Kitelepítés, deportálás. A tornóci és a kassai demonstrációért — a köztársaság egysége mellett —, nem úgy történt a fizettség, ahogyan azt joggal vártuk: szenvednünk kellett soha el nem követett bűnökért. Es ez a sok szenvedést okozó megkülönböztetés lényegében 1948 februárja után sem szűnt meg. Kaptunk ugyan egyenjogúságot tartalom nélkül, munkát és kenyeret is kaptunk emberi mivoltunk, magyarságunk megbecsülése nélkül! Ipari létesítményeket sem kaptunk, s fgy a népvándorlás tovább folyt a magyar etnikumról az ipari települések felé. Iskolát sem kaptunk annyit, amennyire szükségUnk lett volna, nem beszélve arról, hogy a magyar iskolapolitika alakulásába komolyan és felelősségeteljesen nem is szóihattank bele, rólunk és nélkülünk döntöttek majdnem minden esetben. Érthető tehát, ha a cseh vagy a szlovák ember kételyénél több vegyül a magyar polgár bizakodásában, és még a nagyon komoly megújhodási folyamatban is fgy teszi fel nemegyszer i kérdést: vajon ma^oqqan e gint rászednek majd bennünket? Felcsillantanak előttünk reményeket és lehetőségeket, de csak azért, hogy elaltassák gyanakvásunkat, hogyha majd a szükséges rendezéshez érünk, érjük be morzsákkal. Egyelőre azt mutatják a jelek, hogy a szlovák sajtó nem igyekszik tájékoztatni olvasóit a CSEMADOK KB beadványáról, mintha egyáltalán nem is érdekelné, tudomásul sem akarná venni, és az elhallgatás lenne az egyetlen célja. S mire lehet következtetni ebből? Hogy egyesek szemében a magyar kérdés most is csak bizonyítania, hogy tisztel, szeret és becsül bennünket, és a saját nemzeti kultúránk fejlesztéséhez inkább több lehetőséget biztosit, mint kevesebbet, mint amennyi tulajdonképpen járna nekünk... ahogy ezt Svájcban vagy Finnországban teszik. Es miért nem történik így? Miért kell nekünk mindig a kevesebbet beérni? Miért kell a mi tisztességes és becsületes ügyünkre — ahogyan azt a CSEMADOK KB beadványában és az írószövetség magyar szekciója álláspontjába foglaltuk — ügy válaszolni, hogy ezekkel még ráérünk, előbb a szlovákok jogos igényeinek kielégítése nyerjen megoldást, csak azután jöttök majd ti sorra. Nem a türelmetlenség mondatja ezt velünk, bár türelmetlenek is lehetnénk, hiszen a szlovák nemzet minden intézménnyel rendelkezett kultúráját fejlesztéséhez a háború befejezése után, sőt állandóan gyarapította intézményeinek a számát, mi azonban a legjobb szándékkal sem mondhatjuk el ezt, a mi intézményeink száma csökkent, nemhogy gyarapodott volna, és még az a kevés is, amivel rendelkezünk, az is többnyire gyámság alatt 611. Ha tehát valóban úgy is festene a helyzet, hogy „a magyarok reggel kezdenek hozzá a sörgyár építéséhez, és este mór sört akarnak inni", azt is megértéssel kellene fogadni, hiszen mi a húszéves mulasztást akarjak gyorsan behozni. Húszéves sérelmeinket szeretnénk végleg orvosolni. Különben is mi a sörgyár építését, illetve tető alá hozását húsz éve szorgalmazzuk! Sajnos, a CSEMADOK KB beadványa és az írószövetség magyar szekciójának az álláspontja már az illetékesek asztalán van, elkészültek a konkrét és reális elképzelések a nemzetiségi kérdés önigazgatási alapon történő megoldására, de a hatvanas évek túlkapásairól még mindig nem esik szó, még mindig nem történik azonnali intézkedés az erőszakosan öszszevont iskolák széjjelválasztására, nem történik intézkedés, magyar szakiskoláinkban a tényleges magyar nyelvű oktatásra, csupán egy-két tantárgyat tanítanak magyarul ezekben az iskolákban. A kapu mellett kifüggesztett tábla magyar iskolát jelez, de bent a tanítás szlovák nyelven folyik. És miért nem történik gyors és azonnali intézkedés? Miérl hallgat az SZNT oktatásügyi Megbízottái Hivatalának nemzetiségi osztálya? Szerte a magyarlakta vidékeken folyik a vita a CSKP KB decemberi és januári határozatairól, a CSEMADOK KB és az írószövetség magyar szekciója beadványáról. Hatszázezer magyur ért egyet — tekintet nélkül arra, hogy mi a foglalkozása és hol dolgozik — a javaslatok minden pontjával. És igazuk van, ha nem akarják kivárni, míg a sült galamb a szájukba repül. Amit már most el lehet intézni, menet közben, azt intézzék el. Amit már most meg lehet oldani, menet közben, azt oldják meg. Ez az igazi akti' tás, ez az, amivel a CSKP KB progresszív erői számoltak, amikor a megújhodási folyamatot elindították. Az aktivitást támogatni, a megoldást segíteni kell! A magyar viddkdken is gyűlés gyűlést követ, s az SZLKP és a CSKP Központi Bizottságára útnak indulnak az állásfoglalások. A mozgalmas napok azt mutatják, hogy a CSEMADOK ténylegesen a szlovákiai magyarság szervezete lett. De ahogy már fentebb szó esett róla, a reménybe és a bizakodásba kétely is vegyül. Mi lesz, ha magyar vonatkozásban alig történik majd valami? Mi lesz, ha a mi esetünkben nem a várakozásnak megfelelően alakulnak a dolgok? Sokan kérdezik, sokan várják erre a feleletet. A csehszlovákiai magyarok közül soha annyian nem érdek lődtek a „hogyan lesz tovább?"ról, jövőnk, sorsunk alakulásáról, mint ezekben a napokban. Egy bizonyos: mindenképpen egyszerre, egyidejűleg kell rendezni közös dolgainkat, cseheknek, szlovákoknak és magyaroknak. Ez az együttes rendezés fogja először elismerni, hogý mi magyarok és a többi nemzetiség is államalkotók vagyunk. Ha nem így történik, albérletbe kerülünk megint, amelynek semmi kö "* sem lesz a végleges megoldáshoz. MACS JÓZSEF tudja, hogy hamis, elferdített, régi, be nem hegedt sebeket takar, rejteget (reszlovakizáció, amit hivatalosan még nem vontak vissza, a kassai kormányprogram, amely szerint sok ezer embert fosztottak meg otthonától stb.}. Vajon izolja nemzetiségj . hPK amelyhez az em^l^lj:; ít, amelyben felrufirtj:i profilját, életstílust is mondhatnánk^fipgjK tünete ez. A legárzéK lyebben sebezheíô t bárhogy takargatjuk; zni ezzel a ténnyélMs.v tán visszamaradC'Af/A'''en tudat alatt aýp^zyl ülönböztető ideoíájfKHv iségek Iránt taniiltyk-: minden területáp%£ri'X l felüti a fejét. elemészti alkotó^röx-x it, mert önkényteteiiiírf-t' 3k szintjén természetnészetellenés,