Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-05 / 95. szám, péntek

A fganlsztán 300 ezer lakosú fővárosa sok látnivalót kínál. A Kabul és a Faiz hotel mellett a csehszlovákok igazgatása alatt álló modern Spinzar szálló, valamint az európai módra épült Khyber önkiszolgáló étterem is a külföldi turisták igényeit elégíti ki. A legtöbb étteremben csak alkoholmentes Italokat szolgálnak fel, néhány modernebb hotel azonban szeszesitalokkal is ellátja vendégeit. MÁRVÁNY-MAUZÓLEUM A MARANJANON A fáradtan csordogáló Kabul folyó völgyében, az Asamaji és a Serdervaza hegyek, közé ékelt város látványosságai közé tartozik a Maranjan dombon épült márvány-mauzóleum, amelyben Nadír sahot temették el. A mauzóleumról nagyszerű kilátás nyílik a városra, a domb lábainál fekvő kiállítási tarületre, ahol évente nagyvásárt rendeznek, és itt tartják — augusztus utolsó hetében — a függetlenségi ünnepeket. A háromnapos hivatalos munkaszüneti napot az afgánok további hét nappal toldják meg, s ilyenkor tárul a legtöbb látványosság a külföldiek elé. (MM UTCARÉSZLET AZ AFGÁN FŐVÁROSBÓL UTCAI BORBÉLY KABULBAN 2. „MISTER KALDARAR" BRATISLAVÁBÖL Miért? Ezt is megmagyarázta. A régmúlt időben, amikor Afganisztán nagyrésze perzsa megszállás alatt volt, terjedt el világszerte ez a „perzsa bunda" kifejezés. Az afgánok azonban nem szeretik, ha így nevezik az exportjukban és nemzeti jövedelmükben a legfontosabb helyet birtokló karakülöket. A legritkább és a legdrágább prém a hófehér és az arany színű karakül, amelyből ott néhány száz dollárért vásárolhatunk egy női bundára valót. Európában és az Egyesült Államokban egy ilyen bundáért már 10 ezer dollárt kérnek... Nem véletlen tehát, hogy a kormány erőteljesen szorgalmazza a prémfeldolgozó ipar fejlesztését, hogy Afganisztán a Jövőben ne csak prémet, hanem Kész bundákat is exportáljon. Egy vendégszerető pozsonyi mérnők, Karol Kaldarar építi Kabul határában az állami karakül-cég központi raktárát. Az idén már itt rendezik meg a nagy „perzsavásárt", Illetve — helyesen — a nagy afgán karakül aukciót. CSEH ÉS SZLOVÁK MÉRNÖKÖK KÖZÖTT Karol Kaldarar fél éve dolgozik Kabulban. Kassáról származó feleségét is magával hozta a város Sar-enau kerületében épült többlakásos kis egyemeletes házba. A januári hidegben olajkályhával fűtöttek, de igazán a gin melegített bennünket, s annak a sok munkának a tudata, amely reá és az Afganisztánban dolgozó többi csehszlovák mérnökre vár. Erről beszélgettünk a kis lakás halljában Kaldararékkal és barátaival — Czobor Péterrel, Karel farossal, s a többiekkel. Csehszlovákia jó nevet szerzett magának Afganisztánban, hiszen mérnökei már 1937-ben itt dolgoztak, cukorgyárat és más üzemeket építettek, az elmúlt évtizedben pedig már a Csehszlovák Szocialista Köztársaság jó hírét öregbítették a cementgyárat épító mérnökök, az afgánokat gyógyító orvosok. Most több, mint háromszáz cseh és szlovák dolgozik ebben a közép-ázsiai királyságban. Csobor Péter és Karol Kaldarar az Intiníerske stavitelstvá-ból jött a Hindukus országába. Czobor mérnök a Ghaznl felé vezető országút építését irányítja, Juraj Roch, Karel Jaros és a többiek Kabul és Peshawar között, Jallalabadnál „cserélik ki" az elavult öreg hidakat. „Mister Kaldarar" — ahogyan afgán kollégái nevezik Karolt — Kabulban dolgozik. Persze, a kőművesekkel már pastu nyelven beszél... Elvitt egy új üzletházhoz, amelyet az 6 tervei szerint építettek, fellapozta az afgán újságokat, s a tervrajzokat, amelyek egv versenypályázaton nyert első díját bizonyították. öt bízták meg az Afgán Bank új épületének tervezésével, ám legnagyobb büszkeséggel a Kabul határában emelkedő és a már említett Karakül épület-komplexumot mutatta, amelyen több mint százötven afgán kőműves és segédmunkás dolgozott. Hamarosan pedig egy háromemeletes szálloda építését kezdi meg. — Négy hónap alatt felépítjük — mondta Kaldarar mérnök, — pedig eszközeink kezdetlegesek. De itt nincs hiány munkáskezekben, s az afgánok közül különösen az ácsok és a vakolók végzik kitűnően munkájukat! Csehszlovákiából többnyíre két-két esztendőre szerződnek Ide a mérnökök, de többen közülük visszavágynak a távoli, ridegségében is vonzó Afganisztánba ... SEBES TIBOR RIPORTJA A legnagyobb attrakció a buzkasi nevű lovasjáték. A bátorságukról híres afgán lovasok a nagy lóversenypályán állnak „csatasorba" egymással. A tét: egy fejétől megcsonkított borjút kell vágtatva zsákmányolni az ellenféltől és ezt a megfelelő „kapuba" Juttatni. A küzdelem olykor órákon át dühöng, lovak törik lábukat a nagy vágtában, de nem ritka a lovasok sérülése, sőt halála sem ... A KARAKUL NEM „PERZSA" Nemcsak magam tévedtem, alighanem mindenki, aki Európából abban a hiedelemben érkezik Kabulba, hogy itt a híres „perzsa prémek" országában a nők valamennyien bundában Járnak. Egyetlen „perzsa bundás" hölgyet láttam, Khatoal hercegnőt, a trónörökös Ahmad herceg feleségét, aki egy este férjével eljött a Spinzar hotel bárjába. A Kabul folyó bal partján sorakozó karakül-üzletek viszont csodálatosabbnál csodálatosabb karakül prémeket kínáltak megvételre. Az egyik üzletben a tulajdonos azt mondta, pontosan 3221 prém vár nála eladásra. De ezek nem „perzsák", hanem karakülök! A KABUL HATÁRABAN ÉPULÖ ÉS KALDARAR MÉRNÖK ALTAL TERVEZETT KARAKUL-KÖZPONT. ELŐTÉRBEN A TERVEZŐ MÉRNÖK EGY AFGÁN MUNKASSAL. (A szerző felvételei.) IMnWHtnOMHKI LJozzászoktunk a múzeumi íl termek csendléhez, amelyben a látogató elmélyedhet a műalkotások szemlélésében. Abban a múzeumban, amelyről írok, a csend bántóan hat a látogatóra. Nem ts meglepő, mert az embert szellem és mesteri kéz itt szereplő alkotásai valaha hangforrások voltak. A kiállítási tárgyak mindegyikét azért alkották meg, hogy zenéljenek: szolgálják azt a páratlan művészetet, amely az embert a történelem kezdete óta kísért, amely egyetemesen fejezi ki az ember örömét és bánatát, szerelmét és fájdalmát, kétségbeesését. Talán ezzel magyarázható, hogy az üvegszekrényekben némaságra kárhoztatott hangszerek sok látogatóban ellentétes érzéseket váltanak ki. Tehetetlen némaságuk élettelenségnek tűnik, s a múzeumi csend méginkább fokozza ezt a benyomást. Pedig ezek a hangszerek nem halottak. Legtöbbjük megmenekült a fizikai pusztulástól, amelyre a művészek halála vagy az idő múlása ítélte őket. Vannak olyan hangszerek, amelyeket régész ásója hozott napvilágra s vannak olyanok, amelyek hajdan nagy zeneköltők vagy művészek tulajdonában voltak, s így ma nemzeti ereklyék. znani BlWEraP.-y ÜT^BBSHB gével és rangjával azonban a külföldön is hírnevet szerez az országnak. A világ minden részéből származó és minden történelmi korszakot képviselő hangszergyűjtemény világméretben ís egyedülálló. Ezért érthető az iránta megnyilvánuló nagy érdeklődés. A külföldieket felette érdekművei, akiknek tudománya apáról fiúra szállt. Ilyen volt a Groblicz-nemzetség (a XVI. századtól a XVIII. századig) és a Dankwart-család. Műveik és még más Ismeretlen hegedűkészítő mesterek remekei a lengyel hegedűkészífés magas színvonaláról tanúskodnak, s azt bizonyítják, hogy akkoriban Mociej Marian Kozlowski lengyelországi riportja termelt Járjuk. Ez a poznani Nemzett Múzeum egyik legfiatalabb gyűjteménye, Jelentősélik a lengyel zenei élettel kapcsolatos kiállítási tárgyak. Ez azzal magyarázható, hogy a legutóbbi tíz évben két poznani (nem véletlen!) énekkar nagy sikert aratott külföldön. A poznani Állami Filharmónia fiúkórusa, a közismert „poznani csalogányok" ferzy Stuligrosz vezetésével, egy fiú-férfikórus pedig Jerzy Kurczewskt vezetésével reneszánsz kórusműveket és későbbi zenealkotásokat adott elő. A múzeum gótikus stílusú reprezentatív termében régi hegedűk láthatók. Azoknak az első lengyel hegedűkészítőknek a lengyel iskola nem Járt meszszire az olasztól. A látogatók megilletődötten lépik át a gazdagon berendezett Chopin-terem küszöbét. Az itt látható tárgyak közül legértékesebb az a zongora, amelyen a Radziwill hercegnél vendégeskedő Chopin 1827 és 1829 között gyakran játszott az antonini vadászkastélyban. A népi hangszerek gyűjteményének gazdagságát és sokrétűségét szemléletet! az a különterem, amelyben az ország különféle tájairól származó népi hangszereket gyűjtötték össze. E hangszerek neve idegen nyelvekben ismeretlen. Fantasztikus alakjukkal, ötletes anyagukkal, cifra külsejükkel nagy tetszést és érdeklődést keltenek. Természetesen nemcsak népi hangszerek képviselik a letűnt századok lengyel zenei életét. A kezdetleges népi hangszerek mellett sok udvari, katonai és szalonhangszer is szerepel a gyűjteményben. Igen érdekes a Hl. Ágost király lovasságánál használt XVIII. századi üstdob, valamint tarabánnak nevezett, zsinórral körülfűzött dob, amelyről a lengyelek nemzeti himnusza ls említést tesz: „ .. .hallga csak, a mieink már pergetik a tarabánt..." Ezt a zsinóros dobot használták a Napóleon seregében küzdő lengyel alakulatok a XIX. század elején. A gyűjteményben egy öszszecsukható bécsi harmónium, valamint gazdag klavikord-, clavecin- és zongorakollekció is szerepel. Lehetetlen akár kapásból is felsorolni a poznani hangszermúzeum kincseit. Az idővel tökéletesedett, formájukat megőrző hangszerek mellett olyanok is vannak a termekben, amelyek szeszélyes ötletek szülöttei, nem terjedtek el, csak egyetlen példányban készültek, s a szerencsés véletlen folytán napjainkig fennmaradtak. A nagyvilág hangszereit ls felleljük. A gyűjteménynek ez a része érdekes és tanulságos, mert bemutatja valamenynyi európai, ázsiai és afrikai ország népi hangszereit. Itt látjuk a taguc nevű, pávaalakú indiai húróshangszert, amelyet Siva Isten sokkezű feleségének, Parvati istennőnek szenteltek, itt látható a dallamos koto nevű Japán fúvóshangszer. Van a múzeumban egy tibeti kettősdob, a tamaru, amelyet két emberi koponyából készítettek, továbbá a kan-dung néven ismert kürt, amelyet emberi sípcsontból faragtak. Megtekinthető több néger tam-tam dob, s az ún. gnbri — ezt a lantszerű hangszert az afrikai arab országok háremhölgyei kedvelik. Egyre szaporodik a múzeum gyűjteménye. A poznani óváros főterén álló XV—XVI. századi Grodzicki-palota azonban túl szűk ahhoz, hogy a múzeum minden kincsét kiállíthassák. Éppen ezért gyakran rendeznek időszaki kiállításokat, rendszerint bizonyos témakörön belül. Például: bizonyos hangszerfajta története, különféle népek vagy etnikailag egységes területen élő lakosság hangszerei stb. A kiállítások Igen látogatottak. A múzeum gyakran rendez hangversenyt régi hangszereken. Nagy élményt jelentenek a hagyományos szilveszteri hangversenyek. A lobogó gyertyafény a fehérlő gótikus boltívekre vetíti a muzsikusok óriásira nőtt, imbolygó árnyékát, megszólalnak a hallgató hangszerek. A régi muzsika visszaverődik az ódon boltozatokról, s a hallgató a pillanat varázsának hatására elmereng a lét múlandóságán és a művészet halhatatlanságán. (PAl)