Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)
1968-04-24 / 113. szám, szerda
ÜZEMETEK AZ EMBERI JOGOK ÉRTEKEZLETÉHEZ Stockholm lakosainak százai tiltakoztak vasárnap a görög katonai klikk terrorja ellen. A tüntetés kezdte meg azokat a sorozatos akciókat Svédországba a, amelyeket „A fasizmus elleni harc tíz napja" jelszó alatt rendeznek. (Telefoto Zentralbild — CTK) A külföld érdeklődése a csehszlovák fejlemények iránt Róma — Dr. Jifí Hájek csehszlovák külügyminiszter sajtókonferenciájáról nagy terjedelemben számolnak be az olasz lapok. Ugyanakkor a forrás megjelölése nélkül hírt adnak arról, hogy vizsgálat indult Antonín Nuvotnýnak Sejna külföldre történt szökése ügyében játszott szerepéről. A legnagyobb figyelmet azonban az olasz sajtó Goldstücker profeszszor, a Csehszlovák írószövetség elnöke hétfői előadásának szenteli, amely a római kultúrházban hangzott el. Az Unlta egy fényképet közöl a római nagygyűlésről, és ezt a címet adja tudósításának: „A forradalmi diktatúrától a szabadság biztosítékáig". Ezt a gondolatot emeli ki a baloldali Paese Sera ls. A Messaggero: „A kommunizmus és az ellenzék" című vezércikkében Dubček elvtárs azon kijelentését Idézi, hogy Csehszlovákiában nem leszaiík ellenzéki pártok. Tokió — A japán televízió kedden este félórás színes műsort sugárzott Csehszlovákiáról. A televízió moszkvai tudósítója elsősorban az elnökválasztás ünnepi pillanataival ismerteti meg a nézőket. A japán tudósítók számos bt^ szélgetést folytattak egyszerű emberekkel az utcákon, fürdőhelyeken, üzemekben szórakozó helyeken stb. Valamennyien őszinte véleményüket mondták el a jelenről, és bizakodva tekintenek a jövőbe. A tudósítónak sikerült interjút készítenie Gustáv Husák miniszterelnök-helyettessel is, aki a többek között hangsúlyozta, hogy Csehszlovákiának a szocialista országokkal való szövetsége létfontosságú, de ez nem jelenti azt, hogy ne tartson fenn jó kapcsolatokat a világ többi országával is. (CTK) Csehszlovák emlékirat az ENSZ európai gazdasági bizottságának ülésén Genf — Az ENSZ európai gazdasági bizottsága folytatta vitáját a kereskedelem fejlesztésével foglalkozó albizottság munkájáról. Vlagyimir BabáCek külügyminiszter-helyettes, a bizottság elnöke és a felszólalók is egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a bizottság fő feladata segítséget nyújtani az egyes kormányoknak a kereskedelmi kapcsolatok bővítéséhez. Stolár mérnök, csehszlovák küldött, felszólalásában hangsúlyozta, megvan a lehetősége annak, hogy Csehszlovákia még nagyobb mértékben bekapcsolódjék a nemzetközi munkamegosztásba. Václav Pleskot, csehszlovák külügyminiszter-helyettes, a csehszlovák küldöttség vezetője tegnap az általános vita során előterjesztette a csehszlovák kormány emlékiratát, amelyben többek között rámutatott, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a komoly problémákat, amelyek a tudómányos-műszaki forradalom előretörésével összefüggésben felmerülnek. A tudományos kutatás és annak eredményei gyakorlati megvalósításával kapcsolatos egyre növekvő kiadások sok esetben túllépik az egyes országok lehetőségeinek hatáskörét, és ezért mindinkább szükség van a tudományos kutatás összehangolására, a tudomány és technika nemzetközivé tételére. Az emlékirat ezután figyelmeztet arra a veszélyre, hogyha az európai országok időben nem fognak össze, lelassulhat a tudományos-műszaki forradalom fejlődésének üteme. Befejezésül a csehszlovák kormány emlékirata konkrét intézkedéseket javasol az ENSZ európai gazdasági bizottsága különleges szerveinek felállítására. A Komunyiszt cikke a kínai események okairól Moszkva — „Azért a mélységes társadalmi és politikai válságért, amelyet Kína napjainkban átél, teljes egészében Mao Ce-tung csoportja viseli a felelősséget. Ez a csoport szakftott a marxizmus-leninizmussal nagyhatalmi törekvéseinek érdekében" — írja a lap, majd elemzi azokat az okokat, amelyek a Jelenlegi kínai események kialakulásához vezettek. A maoizmus kialakulásához és elterjedéséhez — mutat rá a cikk — többek között a forradalom előtti Kína félgyarmati, félfeudális jellege szolgált táptalajul. A forradalom előtti Kínában, mint ismeretes, a munkásosztály a lakosságnak még egy százalékát se tette kl. A maoizmus kialakulásának második oka pedig az a sajátságos ellentmondás volt, amely hosszú évszázadok alatt alakult kl a kínai nép tudatában, nevezetesen, hogy Kína központi helyet foglal el a világban, pedig ezzel szemben a tény az, hogy félgyarmati sorba sülylyedt. Az Októberi Forradalom hatása alatt, a Komintern támogatásával a Kínai Kommunista Pártban kialakult az internacionalista kommunisták csoportja. A Komunyiszt megjegyzi, hogy a KKP-n belül az első pillanattól kezdve két Irányzat — a marxista—leninista Internacionalista irányvonal és a kispolgári nacionalista irányvonal — küzdött egymással. A lap befejezésül hangoztatja: A Mao Ce-tung csoport nyílt rágalmazó kampányt Indított a szocialista országok és a kommunista pártok ellen és katonai provokációkat kezdeményezett a nemzetközi helyzet kiélezése céljából. E cselekedeteinek célja teljesen világos: Egyrészt el kívánják terelni a párt és a nép figyelmét a belső problémákról, az elégedetlenség hullámát kifelé akarják terelni, háborús hisztéria hangulatát kívánják kelteni; másrészről — más eszközökkel, továbbra is ugyanazoknak a hegemonlsztikus elképzeléseknek a megvalósítására törekszenek. BUDAPESTEN az Építők Szakszervezetének székházában kedden megkezdődött a KGST építésügyi állandó bizottságának .épületgépészeti szimpóziuma. A háromnapos tanácskozáson a lengyel, a magyar és a szovjet küldöttek vitaindító előadásai alapján a lakások korszerű felszereltségéhez igazodó fejlett előregyártási és szerelési módszerek problémáit vitatják meg. PANMINDZSONBAN újabb ülést tartott a koreai fegyverszüneti bizottság. Az ülésen megvitatták a KNDK hatóságai által őrizetbe vett Pueblo amerikai kémhajó ügyét. Pak Csun Kuk tábornok, a KNDK képviselője, az ülésen erélyes tiltakozását jelentette be amiatt, hogy a múlt héten az amerikaiak két ízben követtek el provokációkat észak-koreai állások ellen. U THANT ENSZ-főtitkár kedden Teheránból visszaindult New Yorkba. Az ENSZ-főtitkár részt vett az emberi jogok értekezletének megnyitó ülésén, ü Thant közölte, hogy Párizson át tér haza, de ott mindössze 40 percet tölt és nem találkozik a VDK képviselőjével. ANGLIÁBAN áprilisban 578 ezer 421 munkanélkülit tartottak nyilván. Ez a szám az ország munkaereje 2,5 százalékának felel meg és öt év óta a legmagasabb áprilisi arány. PÉTER JÄNOS külügyminiszter meghívására kedden délután Budapestre érkezett Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság külügyminisztere, aki előzőleg Moszkvában, illetőleg Prágában tett látogatást. A DIAKOK tegnap újból elfoglalták a római egyetem fizikai fakultásának épületét. így tiltakoznak az ellen, hogy a rendőrség a múlt szombaton szétoszlatta a bakterológial és vegyi fegyverek kutatóintézete előtt rendezett tüntetésüket. A rendőrség tegnap házkutatást tartott több olyan diák lakásán, aki részt vett a legutóbbi megmozdulásokban. JOSEF KORČÄK miniszter, a csehszlovák központi energetikai bizottság vezetője francia kollégájának meghívására Párizsba érkezeit. A < franciacsehszlovák megbeszélések tárgya a két ország műszaki együttműködésének megvitatása. KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS eredménye szerint tíz megkérdezett közül hét támogatja De Gaullet — írja a Francé Solr. AZ OSAKAI nemzetközi vásáron tegnap csehszlovák napot tartottak. Ennek keretében meglátogatta a csehszlovák részleget dr. Zdenék Hrdllöka csehszlovák nagykövet és Ján Lajka mérnök, Csehszlovákia kereskedelmi tanácsosa fogadást adott a Japán és a külföldi kereskedelmi szakemberek tiszteletére. Teherán — Az emberi Jogokról tárgyaló teheráni ENSZ-értekezlet tegnap megkezdte érdembenl munkáját. Valószínű, hogy elsősorban az afrikai küldöttek az általános vitában éles támadást intéznek a dél-afrikai kormány apartheid politikája ellen. Valószínűnek tartják, hogy ehhez az általános támadáshoz a Szovjetunió is csatlakozik. Erre vall Koszigln szovjet miniszterelnöknek az értekezlethez intézett üzenete is, amely hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió továbbra is védelmezni fogja a nemzetek jogait, a demokratikus szabadságot és következetes harcot folytat az imperialista agresszió, a gyarmati rendszer, a fajüldözés és a neonácizmus ellen. A Mexikói Kommunista Párt a budapesti találkozó eredményeiről Mexikó — A Mexikói Kommunista Párt április 14—15-i ülésén jóváhagyta a Mexikói Kommunista Párt küldöttségének a kommunista és munkáspártok budapesti találkozóján elfoglalt álláspontját. Az ülésen ezenkívül megtárgyalták a békeharc és a vietnami néppel való szolidaritás kérdését is. A mexikói kommunisták támogatják azt a javaslatot, hogy a kommunista pártok tanácskozása után rendezzék meg az egész világ demokratikus, imperialistaellenes és nemzeti felszabadító erőinek a találkozóját. A Mexikói Kommunista Párt Központi Bizottsága visszautasítja azon kísérleteket, hogy bárkit is kizárjanak a nemzetközi kommunista mozgalomból, támogatja minden egyes kommunista párt szuverenitásának elvét, és állást foglal amellett, hogy valamennyi kommunista párt vegyen részt a moszkvai értekezleten. Zsákutcában a nyomozás King gyilkosa ügyében Washington — A Martin .Luther King meggyilkolása körülményeinek tisztázására és az összeesküvők csoportjának felkutatására Indított vizsgálat zsákutcába jutott. Az Egyesült Államok különböző városainak rendőri szervei azzal vádolják az FBI ügynökeit, hogy szándékosan elködösítik az ügyet és megakadályozzák a nyomozó szervek tevékenységét. A memphisi rendőrség azzal vádolja a szövetségi nyomozó irodát, hogy a James Ray nevű feltételezett gyilkosnak az FBI által adott személyleírása élesen eltér Galt személyleírásától, bár mindkét nevet egy és ugyanJ elentés azon személy használja. A memphisi rendőrség nyomozásában saját verziójához ragaszkodik, amelynek értelmében Galt személyét az összeesküvők csoportja gondolta ki, abból a célból, hogy a gyilkos valódi nevét eltitkolják. Nincs semmi kétség afelől — Jelentette ki a memphisi rendőrfőnök, hogy valaki „ködösít". Hasonló vádakkal illeti az FBI-t Atalanta, Birmingham és Los Angeles rendőrsége. King meggyilkolása ugyanolyan talány maradhat, mint az „évszázad büntette", amelynek következtében életét vesztette Kennedy elnök. (TASZSZJ AZ AMERIKAI NINCSTELENEK HELYZETÉRÜL Washington — Hétfőn este New Yorkban sajtóértekezleten ismertette kllenchónapos felmérése eredményeit az a múlt év júliusában felállított 25 tagú bizottság, amely az Egyesült Államok számos körzetében megvizsgálta a nincstelenek helyzetét. A bizottság fő következtetése az, hogy az Egyestilt Államokban a krónikus éhezés és roszszul tápláltság ijesztő méreteket ölt. A megvizsgált 256 körzetben a nélkülözők a lakosság 50 százalékát teszik ki, a halálozási arányszám pedig kétszerese az országos átlagnak. A beszámoló élesen bírálja a nincstelen amerikaiak támogatását célzó szövetségi segélyprogramot. Az ország 29 000 000 nincstelenje közül csupán 18 százalék részesül ebből a segélyből. A bizottság felszólította Johnson elnököt, hirdessen ki rendkívüli állapotot ezekben a körzetekben és intézkedjék azonnali ingyenes élelmiszerszállításról. SZÓFIÁBAN megkezdte munkáját a KGST szabványügyi állandó bizottsága szakembereinek tanácskozása, amelyen Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió küldöttsége vesz részt. A z osztrák politikai rendőrség folytatja a demokratikus szervezetek és demokrata érzelmű személyek megfigyelését. Ez úgy robbant ki ismét, hogy a felső-ausztriai freistadti csendőrség utasítást kapott, hogy szerezzen információkat a kommunista párthoz közel álló Kisgazdák Szövetségéről. Lássuk az előzményeket. Olah egykori belügyminiszter és szocialista vezető, aki Időközben új, félfasiszta jellegű pártot alapított, és a neonácikkal, valamint a dél-tiroll merénylőkkel paktál, évekkel ezelőtt felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy a politikai rendőrségnek szinte minden harmadik osztrákról titkos Iratai vannak, összesen 600 ezer ún. nyilvántartási iratról van szó, melyből 53 ezret már háború utáni besúgások alapján fektettek fel még olyan neves személyiségekről is, mint például fonás jelenlegi szövetségi elnök, Fried prelátus, Afritsch volt belügyminiszter és mások. Az iratok hamis vádakat és rágalmakat tartalmaztak, melyek azonban politikai fegyverként bármikor felhasználhatók a megfigyelt személyek ellen. Olah annak idején megígérte a fekete okmányok megsemmisítését. Röviddel ezután a Szocialista Párton belüli heves viták következtében Olah megbukott. Utódja, a szintén szocialista párti Czettel megújította Olah ígéretét. A még fleimer belügyminiszter idejéből származó 50 ezer titkos irat közül 32 ezret megsemmisítettek, 18 ezret levéltárban helyeztek el, Spiclirendszer Ausztriában az igazságot azonban senki sem tudja. Az sem bizonyos, nem készültek-e másolatok bizonyos iratokról. Az viszont kitudódott, hogy Olah bizonyos politikusokra vonatkozó aktákat eltüntetett, hogy majd alkalmas időben zsarolás céljából előálljon velük. A napokban leleplező cikk jelent meg a Volksstimmében, mely szerint Soronlcs néppáti belügyminiszter hivatalba lépése óta a legutóbbi két évben több ezerrel szaporodtak a besúgás alapján készült akták. Pontos nyilvántartás, azaz puhatolódzás folyik politikusok és más közéleti személyiségek nyilvános és magánéletéről. Spiclijelentések alapján aktákat fektettek fel a kommunista párt vezetőiről, a szocialista párt élgárdájáról (Kreisky, Pittermann], sőt a pikantéria kedvéért még Czettel volt belügyminiszterről is. Mellesleg a néppárti funkcionáriusokat is figyelik. A fekete aktában „kisemberek" is szerepelnek. A Volksstimme az egyik iratból idézi: „A nevezett 1958-ban, 1960-ban és 1961-ben kommunista ifjúsági táborban volt". A belügyminisztérium egyik legutóbbi splcllakciőja az Osztrák—Szovjet Baráti Társaság ellen Irányult, a közbiztonsági főigazgatóság alárendelt szerveitől e szervezet tevékenységéről kért információkat. Nemcsak a rendőrség végez rendszeres megfigyelést. A Volksstlmme lerántotta a leplet a hadsereg Kragora vezette tájékoztatási osztályának a szerepéről ls. Zotlöterer őrnagy, a katonai hírszerzés egyik vezetője az Egyesült Államokban nyert kiképzést, s nemrégen osztrák ENSZ-megfigyelőként a Szuezicsatorna vidékén járt, de egyiptomi kérésre visszarendelték. Most, amikor Csehszlovákiában demokratizálódási folyamat megy végbe, az Oj Szó olvasóit bizonyára érdekli, milyen jól kiépített és effektív spiclirendszer működik a szomszéd Ausztr'óban, amelynek vezető politikusai annyira szeretnek kérkedni az osztrák haza „demokráp Jájával" és „szabadságával".