Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-19 / 108. szám, péntek

F

ekete foltos macska volt és nem éppen nagy. Két szeme között háromszögű folt virított, lassan Jött végig a peronon, odadörgölődzött Herfurth nadrágszárához és dorombolt. Herfurth végigment a vonat előtt, csak egy férfi szállt kl, hatalmas irattartóval a hóna alatt, amilyent a festőművészek szoktak használni. A vonat a Frledrlchstrassei pályaudvarról érkezett, meglehetősen kevesen ültek benne, a határ lezárása óta és Ilyen késő este nem volt számottevő a forgalom. Herfurth az órájára nézett: huszonhárom óra ötvenet mutatott. Herfurth magasra emelte a tárcsát. A szerelvény kifutott. A macska most a dohányos bódé körül sündörgött, a dohányárus kijött, és nézte. 0] ember volt a dohányárus. Azt mesélte, hogy azelőtt jobb helyen állt a bódéja. Herfurth nem tudta, mi' jelenthetett jobb helyet a dohányosnak; talán az állatkert környéke, vagy a gyógyforrás, vagy talán a határ, ámbár újabban egészen rossz hely lett. Az utolsó szerelvény iránytábláját beállította kelet felé, azután átballagott a dohányárushoz. Alacsony emberke volt, kissé bátortalannak és nagyon tartózkodónak látszott. A macska a cipőjét szaglászta, egy csöppet sem félt A traftkos felnézett és odaszólt Herfurthnak; — Lehet, hogy ezzel a vonattal jött? — Fogalmam sincs — felelte Herfurth. — Nem ls tudom, minek jött volna el odaátról. Hanem Itt valóban rég nem láttam macskát. A dohán

yárus lehajolt, fölvette a macskát és letette a bódé előtti keskeny párkányra. Az állat most az üvegablakot szaglászta — Mégsem lehet — vélekedett a dohán yárus. — Agyon van ázva. Pedig csak néhány perce esik. Ha a vonattal jött volna, száraznak kellene lennie. — Valószínűleg a síneken át jött — mondta Herfurth. — Azt hiszem, nagyon éhes. A trafikos visszament a bódéba és kihozta az uzsonnakenyerét. Kibontotta, kivett belőle egy szelet felvágottat, és lehúzta a bőrét. Azután odaadta a macskának. Az állat nekilátott és miközben falt, feje a nyelés ritmusában meg-megrándult. A két férfi csak nézte, a trafikos mintha eltűnődött volna valamin, végre megszólalt: — Lehet, hogy szomjas is? Újra bement a bódéba és egy csészealjban hideg tejeskávét hozott. A macska körülszaglászta a kávét, de hozzá se nyúlt. A deszkáról nyalogatta le a felvágott zslrnyomait. — Volt nekem egy macskám — mondta a dohányárus. — Mindig tejeskávét adtunk neki, nagyon szerette. A fiam játszadozott vele, mikor még kicsi volt. — Nyitott tenyerét a kövezettől olyan tfz év körüli gyerek magasságába emelte. — Nagyon szereti az állatokat, főként a macskát. Magának ls vannak gyerekei? — Két f tam — felelte Herfurth. — Igazán sajnálom — mondta a trafikus — Az én fiam most orvostanhallgató. Költséges dolog, tudja-e. Azért is árusítok itt. Hiszen különben magélnék a nyugdíjamból. nincsenek nekem nagy Igényeim. A cica könyörögve nézett a trafikosra, ő pedig a második szelet felvágottat Is kivette a két szelet kenyér közül és odaadta. Azután kilöttyintette a kávét és elővett egy törlőruhát. Megvárta, míg a macska elfogyasztja a második szelet húst Is, majd gondosan letörölte a párkányt. A macska felhúzta a hátát, nyújtózott egyei és elhelyezkedett háttal az ablaküvegnek. — Hogy bízik bennünk! — mondta Herfurth. — Igen, csudára — bólintott rá a trafikos. — A lágerben volt egy macskánk — mondta Herfurth. — Két évet töltöttem lágerben, rögtön az elején, harmincháromtól harmincötig. Akkoriban ugyanis szocdem voltam — Igen? Hát ma? — szólt közbe a trafikos. — Ma ls — mondta Herfurth. — Mindjárt gondoltam — mondta a trafikos — mert hogy én is az vagyok. — Nocsak — mondta Herfurth. — Az a mi macskánk ott a lágerben, az ls nagyon barátságos volt. Az SS-től félt. Pedig az SS-ek mindig nagyon kedveskedtek neki, valahányszor csak elcsíphették. A trafikos elővette dohányoszacskóját, megkínálta belőle Herfurthot is; komótosan megtömték a pipájukat. Egy ideig mindketten hallgattak. Azután a trafikos megszólalt: — Szeretnék valamit kérdezni. De nehogy rossznéven vegye! — Éspedig? — Azokban a lágerekben — kezdte a trafikos —, hát szóval, igazán olvan borzasztó volt az? Herfurth nekitámaszkodott a párkánynak, a macska a kezét nyalogatta. Ö pedig megsimogatta az állat fejét, a fületövénél beletúrt a bundájába. A macska dorombolt. Herfurth válaszolt: — Igen, olyan borzasztó. Talán még annál ls borzasztóbb, mint amit maga hallott róla. Csakhogy itt soha szó nem esik róla, és ma már senki sem hiszi el. Odaát meg túl sokat emlegetik; ott meg már olyan magától értetődő, ami történt, hogy már nem is olyan nagyon szörnyű. Fújták a füstöt, Herfurth a macskát vakargatta a füle tövénél, a macska meg dorombolt. A trafikos fogta a zslrpapírt és visszacsomagolta az uzsonnakenyeret, amelyből ezúttal hiányzott a felvágott. Azután így szólt: Tulajdonképpen sosem hittem el igazán. — Bizony, sokan nem hiszik el — mondta Herfurth. Ránézett az órájára: még három perc és itt az utolsó vonat. A pályaudvar üvegteteje fölött világos volt az ég, és Herfurth tudta, hogy a hold most a második tartóoszlop fölött állhat; amarra, elől, a keleti bejáró táján halványodott a fény. Azután egyszerre csak felfogta a háta mögül érkező lárma zaját, amely olyan tompán hangzott, mintha az utcáról jönne, a lépcsőfeljáron át. — Figyeljen csak! Ml a csoda lehet ez? — szólt oda a trafikosnak. Most a trafikos is felfigyelt a lármára. Herfurth megkerülle a bódét. A lárma erősödött. Mintha rengetegen beszélnének, egyszerre összevissza és hangosan, közbe-közbe ütések éles, tompa, majd újra éles hangja, mintha valamiféle fémtárggyal csapkodnának hol kőre, hol fára. Herfurth átment a lépcsőfeljáróhoz. A macska utána szaladt. Csaknem odaért már, amikor a fejek felbukkantak. Előbb öt, majd megint öt, vagy hat, összevissza kavarogtak, egyesek kiáltoztak valamit, a többiek átvették és egyre nagyobb hangon, egyre jobban örjöngve ismételgették, míg végre mind ott nyüzsögtek a peronon, talán negyvenen ls. Csupa fiatal fiú. Volt, aki fadoronggal hadonászott, mások rövid vasrudakat szorongattak. Egyenesen Herfurthoz tartottak, de ő még ekkor sem értette a dolgot. Érezte, hogy keze az Indítótárcsát markolja és a keze nyirkos. „Szent ég, mindjárt be kell futnia a vonatnak" — gondolta. A vonat befutott, a fiúk odarohantak a két utolsó kocsihoz. Még meg sem állt a vonat, ők már az ajókat nyitogatták. Néhányan felugrottak, és szétverték a lámpákat. Mások a kárpitot szaggatták le. A többiek lent álltak a vágány mellett és sorra beverték az ablakokat. Mikor Herfurth odaért a vagonhoz, félkörben álltak. Egyiküket vállon ragadta, de kisiklott a keze közül. Észrevette, hogy a macska is belekerült a félkörbe. Az állat előre ugrott, nem talált rést, vlszszapattant, meglapult és keservesen nyávogott, Herfurth orra előtt megszólalt egy arcból egy keskeny ajkú száj: — Menj innen, öreg. — „Micsoda hülye — gondolta Herfurth. Hát miért nem indít már ez az átkozott hülye?" — Látta, hogy a trafikos furcsán megmerevedve áll a bódéja mellett és hallotta, hogy bent a kocsikba szétverik a kapcsolótáblákat. Ekkor felemelte az indítótárcsát. Egyszer csak valami fehérség került közé és a keskeny ajkú arc közé. és ösztönösen azonnal hátrált egy lépést, pedig jóformán fel se fogja igazán, hogy a macska az. Ott függött a kinyújtott karon, a tarkólán megcsavart bundával, begörbítette a hátát, kinyújtotta a karmait és dühösen fújt. Herfurth egy pillanatra megint látta a keskeny ajkú arcot, azután magasba lendült a kar, és a macska az arcába csapódott. Érezte, hogy a karmok a húsába vájnak, odakapott a kezével. A macska leugrott róla. Nekipattant egy bevert ablak háromszög alakban fölfelé meredő éles szilánkjának, onnan a hátára esett és az éppen induló vonat pereme közötti vékony résbe. Herfurth még annyit látott, hogy eltűnik. Azután ököllel az arcába vágtak, megtántorodott, a második ütés az állán érte. Egész súlyával a mozgó vonatnak dőlt, majd elterült a kövezeten. Mire feltápászkodott, semmi sem volt már, se lárma, se fiúk, se vonat, semmi. Ogy érezte, sok idő telhetett el közben. A peron üres, körös-körül üvegszilánkok meg néhány elhajított bunkó. A pályatesten a macska ízekre marcangolt teteme. Letörölte szeméről a vért és megfordult. A trafikos most is ott állt a bódéja mellett, mozdulatlan dermedtségében és különös módon megrokkanva. Tágra nyitott szeme a lépcsőfeljáróra meredt. Ogy látszott, semmit sem fog fel abból, ami körülötte történik. összerezzent, amikor Herfurth a vállára tette a kezét. — Nem! Nem! — mondta, láthatóan magába roskadtan. — Hiszen mindig úgy szerette az állatokat. Hiszen mindig . .. Herfurth 9 bódé felé vezette. Megpróbált ellenszegülni, de csak egészen gyöngén. — Hiszen mindig úgy szeretett a macskákkal Játszani — mondogatta. — Hiszen mindig úgy szeretett ... gyerekkorában .. . hiszen mindig . . . Ekkor zokogni, sírni kezdett, halkan és szinte vinnyogva, mint egy állat. Herfurth lassan bevezette a bódéjába. Már nem Is védekezett. KOVÄCS VERA fordítása Tudják kérem?... ... valami egészen meghökkentő dolognak voltam tanúja a napokban a moziban. Az történt, hogy a vetítés alatt az előttem ülő fiatalember nagyot ásított. Ez magában véve nem lepett volna meg, ha ez az ásítás teszem fel egy kriminél, vagy egy totemokkal, tetovált indián törzsfőnökökkel és a mindig humánus Nagy Fehér főttevővel benépesített filmnél hangzik el. Akkor meg sem említem. Azonban ez a film egyike volt azoknak a nagyszámú építő fellegit filmeknek, melyben a főszerepet játszó nő és férfi (fiatal lány és fiatal fiú, vagy középkorú nő és fiatal fiú, avagy idős férfi és fiatal lány, Igazán nagy a választék (hol ágyban, hol az isten szabad ege alatt a természet lágy ölén, meztelenül vagy bikiniben olyan szemléltető módon párzanak, hogy a naturalizmus fénykorában. sem lehetett volna különben. Közben kétszer kimerevített premierplán is volt. Ez filmnyelven azt jelenti, hogy a leqmarkánsabb akciót állóképpé rögzíti a kameraman, nehogy a nézőbe hiányérzés keletkezzen. Aztán újra mozog a kép, azaz a két szereplő, mintha mi sem történt volna, ami nem is csoda, hisz a kimerevítést a rendező rendelt el a vágásnál, az egymást szeretők csak a vetítésnél látják viszont működésűket. Tudták kérem? Na már most, a harmadik ágyjelenetnél történt ez a csodálatos dolog! Ekkor a fiatalember egy nagyot ásított: o-á ... o-áá.. o-áááá... és mivel az ásítás ragályos, a nézőtér több pontján egészséges férfiásltás felelt neki. Aztán kezdetben szemérmes, majd kitörő hahotázás képében adta le a közönség éppen néhány fiatal tagja a filmről a kritikáját. Nem általánosítok, vannak, akik éppen ezekért a „pikáns" jelenetekért mennek be a moziba, de — és ez igen megnyugtató — már ásítanak is, sőt láttam már olyant is, amint lenéző kézlegyintéssel állnak a mozik előtt az Ilyen ágyjelenetekkel megspékelt reklámképek láttán és sietve mennek jegyet váltani, akár felárral ts egy másik moziba, ahol teszem egy világjáró hajókirándulást mutatnak be, mint ahogy Hamletot sem lehetett sokáig levenni a műsorról, akár az angol, akár a szovjet verziót. Itt jut eszembe, hogy Shakespeare összes művetben csak egy nyílt ágyjelenet van, akkor ts csak azért, hogy Othellonak ne kelljen a levegőben megfojtani Desdemőnát. Pedig szenvedélyt ma is tőle kölcsönöznek az utódok. Érdekes, hogy azelőtt titokban a kávéházakban vagy utcasarkokon a pornográfképeket terjesztőket a rendőrség könyörtelenül üldözte, ma sem hiszem, hogy az állambiztonsági közegek engedélyeznék. De minek ts, hisz itt vannak a bel- és külföldi lapok, és a mozi, ez a valóban egyedülállóan nagyhatalmú propagandaeszköz, ez a minden szépre és jóra alkalmas művészet lassan egészen átveszi a pornográfia terjesztésének tisztjét. Tyű. de nagy kárI Ámbár már ásítanak, éppen a fiatalok, az egészségesek, a bölcsek, akik maguk akarják felfedezni a szerelmet és nincs szükségük előtornászokra. Előbb-utóbb degusztálja őket ez az irány, hiszen ismerik az atelierek életét és tudták, hogy az ágyjeleneket ts tízszer elpróbálják, míg a stáb lepedőre alkalmasnak találja és a rendező belekiabál a tölcsérjébe: „MehetI Felvétel!" Es a két szerelmes mímus megjátssza a szent dühöt legjobb tudása szerint, mert különben más kapja meg a legközelebbi ágyjelenetet. Sorba állnak érte. De a publikum már ásít, tudják kérem? SIMKÖ MARGIT