Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-17 / 106. szám, szerda

( 7v1 Világ proletárjai, egyesüljetek! |L VIETNAM 3 UJSZ SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1968 április 17. Szerda # XXI. évfolyam 106. szám # Ara 40 fillér Napirenden az oktatásügy (CTK) — Az OktatásUgyi Mi­nisztérium vezetősége tegnap dél­előtt DR. VLADIMÍR KADLEC pro­fesszor, a tudományok doktora, oktatásügyi miniszter irányításá­val megvitatta azt a javaslatot, mely szerint a legcélszerűbben teljesíthetők a CSKP Központi Bi­zottsága akcióprogramja alapján a közművelődés, s a nevelés terén adódó feladatok. Céljuk a külön­böző típusú Iskolák, nevelő- és műveltséget nyújtó intézmények problémáinak sürgős megoldása, s elsősorban az ötvenes években a közoktatásra rendkívül kedve­zőtlenül ható torzítások követ­kezményeinek kiküszöbölése. Több kifogástalan ivóvizet (CTK) — Csehszlovákia víz­vezetékhálózata meghaladja a 32 000 kilométert, Szlovákiában* azonban csak 6800 kilométernyi. Aránylag csekély — csupán 1660 kilométernyi — a vízveze­tékhálózat a kelet-szlovákiai ke­rületben. Iparunk rohamos kiépítése, továbbá az a tény, hogy egyre többen költöznek a városokba, homloktérbe állítja" a kifogásta­lan ivóvízzel való ellátás kérdé­sét. Sürgős megoldást igénylő probléma a csoportos vízveze­tékeket tápláló tárolómedencék építése, mivel a források mér nem adnak elegendő mennyisé­gű vizet. ' Ilyen tárolómedence építése különösen Kassán lenne szüksé­ges, ahol az ivóvízzel való ellá­tás egyre több gondot okoz. Probléma az ivóvízzel való 3l­Ipolyság, Nyitra, Aranyos­lót, Žilina, Skalica és Holíč ínyekén is. A žiiinai vegyipari üzemben elő­készületeket tesznek egy új tí­pusú áramszigeteiö lakk, a le­ramid gyártására. Az üzemben már ez idén kb. 200 tonna tera­midot szándékszanak előállíta­ni. Képünkön: Michal jazefček (lent) és Valér Michulek befe­jezik a teramid gyártáshoz szük­séges berendezés összeszerelé­sét. (J. Valko — CTK f elv. j HELYZETJELENTÉS A MEZEI MUNKÁKRÓL A héten befejezik a cukorrépavetést A koptatott magot alkalmazzák túlsúlyban % A korai burgonya már a földben van % Az ősziekből csak keveset kellett kiszántani A múlt heti hideg időjárás nem tette lehetővé a kukorica vetését, így a mezei munka a cukorrépavetésre és a korai burgonya ültetésének befejezé­sére irányult. Helyenként sor került — legnagyobb mérték­ben a galántai járásban, 239 hektáron — a rosszul telelt ősziek kiszántására. A múlt héten a nyugat-szlo­vákiai kerületben a cukorrépa 91 százalékát elvetették. Négy járásban — a pozsonyiban, a komáromiban, a lévaiban és az érsekújváriban — be is fejez­ték. Közel van a célhoz a du­naszerdahelyl, és a galántai já­rás, ahol a vetésterületnek csak 1 százaléka, valamint a trnavai járás, ahol két száza­léka maradt e hétre. A trenfií­nl járásban viszont még 41 szá­zalék hiányzik a tervezett te­rületből, s a gazdáknak jól kell igyekezniük, hogy a héten befejezzék a vetést. Az eddig elvetett 32 503 hektárból 16 830 hektáron koptatott vetőmagot alkalmaztak a gazdaságok. A korai burgonyának 99,8 százaléka van a földben. Kerü­leti viszonylatban már csak hat hektáron kell elülteni. De több lesz belőle, mivel néhány járás többet ültet a tervezettnél. A lévaiak már 135, a komáromiak pedig 103 százalékra teljesítet­ték a tervet. Szót érdemel az is, hogy az Idén az őszi vetések jól telel­tek. Kerületi méretben búzából 431 hektáron, repcéből pedig csak 41 hektáron kellett ki­szántani a vetést. A galántai járáson kívül a legnagyobb kár az érsekújvári járást érte, ahol Í70 hektáron kellett pótolni ta­vaszival az őszi vetést. A ko­máromi járásban — itt egyes esztendőkben a talajvíz is nagy kárt okoz — az idén csak 10 hektáron kellett kiszántani a búzát. A pozsonyi, a dunaszer­dahelyi és a lévai járásból egyáltalán nem jelentettek ká­rokat. (bj/ Éái^t (CTK) — Az új földműves­szervezet létesítésére tett javas­latokat feldolgozó szlovákili előkészítő bizottság címére szá­mos levél érkezett a járási me­zőgazdasági társulások vezetői­től. A nyitrai vezetőség vélemé­nye szerint a járásban olyan vá­lasztott gazdasági szervnek kellene létesülnie, amely egy­részt az őstermelőket, másrészt a lakosság élelmiszer-ellátásá­ról gondoskodó üzemeket stb. képviselné. Célszerű lenne to­vábbá, ha az említett termelők, üzemek stb. rendelkezésére kö zös pénzintézet állna. A nyitra járási mezőgazdasá­gi társulás vezetősége javaslatá­val arra utal, hogy a járási vá­lasztott gazdasági szerv közve­títésével jobban érvényesülhet­nének a mezőgazdasági-élelmi­szeripari komplexumba tartozó mezőgazdasági üzemek s egyéb szervezetek is. Indokolatlan len­ne tehát, ha az említett válasz­tott gazdasági szerven kívül megalakulna a földművesek to­vábbi önálló érdekszervezete is. Sajtóértekezlet a miniszterelnökségen Megszűnik a munkaerők elhelyezkedésének korlátozása 9 A vállalatok korlátozását is fokozatosan felszámolják # Sok múlik a nemzeti bizottságok jó munkáján % Az idén többen utazhatnak egyénileg a kapitalista államok­ba £ A kormány felemelte a devizalimitet František Kouril mérnöknek, a miniszterelnökség sajtótitká­rának tegnapi sajtótájékoztató­ján J. Sýkora, az Állami Terv­bizottság dolgozója a munka­erők iránti gondoskodást és a munkaerő toborzást szabályozó, készülő törvényt ismertette. Egyúttal bejelentette, hogy en­nek a gyakorlásával a rövi­desen létrehozandó munkaügyi minisztériumot bízzák meg. A készülő törvény célja a munkaerők elhelyezkedésével kapcsolatos eddigi korlátozá­sok megszüntetése és ezzel a dolgozók szabad mozgás lehe­tőségének biztosítása. Az intézkedések alapján a nemzeti bizottságoknak az ed­diginél sokkal színvonalasabb tájékoztató, tanácsadó és szer­vező tevékenységét kell kifej­teniük, úgy, hogy mindenkép­pen segítségükre legyenek a dolgozóknak és a munkaadók­nak. A munkatörvénykönyv ha­tályba lépése óta a dolgozók­nak munkahelyük megváltozta­tásához nem kell kikérniök a nemzeti bizottság engedélyét. Szabadon cserélhetnek állást, belátásuk szerint. A korlátozás már csak a vállalatokra vonat­kozik, amelyek eltekintve az engedélyezett kivételektől, egyelőre csupán bizonyos szá­mú munkaerőt foglalkoztathat­nak. Ez az intézkedés átmeneti jellegű, mert a cél — a nyu­gat-szlovákiai KNB területén inár meghonosodott gyakorlat szerint —, a vállalatok korlá­(Folytaiás a 2. oldalon! ÚJABB LÉGIT AM AD ÁSOK A VDK ELLEN Harcok Dél-Vietnam területén % Tran van Do külügyminiszter interjúja Saigon — A Vietnami Demok­ratikus Köztársaság távirati iro­dája közölte, hogy az amerikai légierő hétfőn és kedden is foly­tatta az Észak-Vietnam déli ré­sze elleni fokozott 'légioffenzí­vát. Tizenkét egymást követő napon támadták a 20. szélessé­gi foktól délre fekvő célponto­kat, egyebek között F—111 típu­sú változtatható szárnyállású ultramodern gépekkel. A B—52­es nehézbombázók Dél-Vietnam északi részén szórták le bomba­terhüket. A dél-vietnami szabadsághar­cosok a Közép-vietnami Fennsí­kon hétfőn bekerítettek és meg­támadtak egy amerikai gyalo­osszázadot; aknavetőtüzet, majd gyalogsági fegyverekből össztü­zet zúdítottak rá, 56 katonát harcképtelenné téve. Az ameri­kaiak hadijelentésükben han­goztatták, hogy a század nem esett csapdába, de azt elismer­ték, liogy a partizánok nyitot­tak tüzet, és az amerikai egysé­get teljesen bekerítették. A Mekong deltájában a parti­zánok a folyó partjáról pusztító tüzet zúdítottak az amerikaiak egyik folyami kötelékére, és há­rom hajót eltaláltak. Az AP amerikai hírügynökség beszá­mol arról, hogy a Saigon kör­nyéki 11 tartományban bejelen­tett „teljes győzelem" fedőnevű amerikai hadművelet, amelyben a közlemény szerint 100 000 amerikai katona vesz részt, és a vietnami háború eddigi legna­gyobb kombinált hadművelete, csak papíron létezik. Az ameri­kai parancsnokok elismerték, Hogy a hadjáratot azok a csapa­tok folytatják, amelyek eddig is a szóban forgó körzetben állo­másoztak. Nincs szó új taktiká­ról, és a hadműveletnek nincs kinevezett parancsnoka sem. Tran Van Do dél-vietnami kül­ügyminiszter interjújában újból elismételte Saigon álláspontját az esetleges béketárgyalások kérdésében. A dél-vietnami tá­bornokok véleménye szerint a tárgyalásokon csupán Saigon és Hanoi képviselői vennének részt. Nem tagadjuk a DNFF, létezését — jelentette ki —, nem ismerjük el azonban kor­mányként. Saigonnak és Hanoi­nak az esetleges tárgyalásokon a genfi egyezmény nyújthat alapot. Amint megoldódik ez a kérdés, azonnal készen állunk tárgyalni a DNFF-el, amint ezt Diem 1954-ben is megtette a hadsereggel és más fegyveres szakadárokkal. Elismerjük azon­ban, hogy a vietkong sokkal erő­sebb, mint ezek a szakadárok. Az interjúban megfenyegette az Egyesült Államokat is: „Ha az amerikaiak elfogadják az olcsó békét, elvesztik befolyásukat Ázsiában és a világ többi részé* ben." (CTK—MTI) | EGYESÜLT ÁLLAMOK | "=­Johnson Honoluluban tárgyal Újabb huzavona a vietnami béketárgyalások színhelye körül O A VDK elfogadja az indiai kormány ajánlatát? New York — Johnson ameri- ségeseik ,,válaszolni jognak kai elnök kedden Honoluluba érkezett, hogy ott a vietnami helyzetről tárgyaljon a katonai parancsnokkal, továbbá szerdán Pak Csöng Hí dél-koreai elnök­kel megvitassa a koreai hely­zetet. Az elnököt az Egyesült Álla­mokhoz tartozó Hawaii-szigetek fővárosában katonai pompával fogadták. Repülőtéri nyilatko­zatában azt hangoztatta, hogy elnökségének hátralevő kilenc hónapjában minden tőle telhe­tőt meg fog tenni egy tárgya­lásos vietnami béke érdeké­ben, ugyanakkor fenyegetően hozzátette, hogy a hadszínté­ren az amerikaiak és szövet­| GÖRÖGORSZÁG Papandreu és Kaneílopulosz ismét házi őrizetben Athén — Alig egy héttel a görög katonai junta állam ­csínyjének első évfordulója előtt a hatóságok ismét házi őrizet alá helyezték Georgiosz Papandreut, a Centrum Unió volt elnökét és Panaiotisz Ka­nellopuloszt, a Nemzeti Radi­kális Unió vezetőjét, volt mi­niszterelnököket, az ezredesek­kel szembenálló polgári ellen­zéki mozgalom két legveszélye­sebbnek számító Irányítóját. Noha az intézkedés okát nem közölték, hírügynökségek utal­nak arra, hogy a házi őrizetbe vételt a hatóságok a puccs kö­zelgő évfordulója miatt rendel­ték el, tartva attól, hogy a pol­gári ellenzék vezérei esetleg megpróbálják felhívásokkal vagy tüntetések szervezésével megzavarni az „ünnepet". Andreasz Papandreu, a „görög felszabadítási mozgalom" elne­vezésű szervezet vezetője fo­ssad ta a Trud New York-i tudó­sítóját. Az emigrációban élő gö­rög politikus a szovjet újság­írónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a hatalmon levő diktátorok klikkjének egyedüli támasza az Egyesült Államok és néhány NATO-or­szág. Az amerikai kormány nagy segítséget nyújt a görög diktátoroknak. Teszi ezt tekin­tet nélkül arra, hogy a junta Görögországban véres rezsimet vezetett be. Körülbelül 30 000 hazafit hurcoltak börtönbe. ségeseik ,,válaszolni minden kihívásra". Johnson megismételte a ko­rábban amerikai hivatalos sze­mélyiségek által hangoztatott kifogásokat a vietnami—ameri­kai érintkezésre Hanoi által javasolt két várossal, Phnom Penhhel és Varsóval szemben. Ez a Reuter szerint azt jelenti, hogy végleg kizárta ezeket a városokat a megbeszélések le­hetséges színhelyei közül. Johnson felsorolta a négy vá­rost, amelyet kormánya java­solt — 0 j-Delhtt, Rangoont, Vientianet és Genfet. Az elnök sürgette, hogy a VDK válasszon e városok közül, vagy javasol­jon más semleges városokat. A VDK kormánya továbbra is foglalkozik, a béketárgyalá­sok megkezdésének lehetősé­gével Delhiben, ugyanakkor azonban örülne, ha Észak­Vietnamhoz közelebb álló vá­rosban tárgyalnának — jelen­tette ki Nguyen Hoa, a VDK delhi főkonzulja, aki köszönetet mondott a külügyminisztérium­ban India kezdeményezéséért. Mint ismeretes, az indiai kor­mány fölajánlotta, hogy Delhi­ben kezdjék meg az amerikai­vietnami tárgyalásokat. Az AP (Folytatás a 2. oldalonl 0( < - \ Napirenden p rehabilitálá­sok — Kardos Márta íráá Rendezzük közös dolgain­kat -^Olvasóink hozzászólása a nemzetiségi kérdéshez. Az isten kegyelméből és{jft) t ember szorgalmából — Barsi Imre riportja Josef Pešek cseh színészről Macska a perónon — Werner Braunig novellája Fantasztikus Afrika — Éliás Béla riportja Mit hoz a jövő — Dan Jehuda betlehemi ri­portja Versek, humor, rejtvények

Next

/
Thumbnails
Contents