Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)
1968-04-16 / 105. szám, kedd
A kerékpárosok számára is raegkezdSdBtt a tavaszi Idény. Felvételünk a Bratislava—Kúty közötti verseny résztvevOit ábrázolja, amikor még együtt volt a mezőny. Izgiglmak és kiütéses győzelmek a budapesti nemzetközi ökölvívó verseny döntőjében Vasárnap este befejeződött a budapesti nemzetközi ökölvtvfi verseny. A döntők ritkán látható szép küzdelmeket, sok Izgalmat és szép magyar sikereket hoztak. Tovább fokozta felfelé ivelű útját Gedó, aki a magyar bajnok Pllllket is legyőzte. Badari és Szabó szintén remekelt. A koreaiak nagy reménysége a pehelysúlyú Han Dzong Ho főlényes diadalt aratott. A verseny nagy taktikusa Szirszov ezúttal kevésbé látványosan, de Ismét bebizonyította klasszis tudását. Kajdl nagy kUzdelmet vívott a robbanékony Riegerrel, akit a harmadik menet második percében egy testre mért vitatható tisztaságú felütés következtében kiszámoltak. Az egyes súlycsoportokban a következőképpen alakult a sorrend: Papírsúly: 1. Gedo (Vasas), 2. Pillík (Vasas-Dynamo), 3. Orbán (Budapesti Honvéd) és Zubík (BVSC). Légtlíly: 1. Badari (Bp. Honvéd), 2. Junghaus (Vasas), 3. Zibinski (Vorwärts Berlin) és Kim (Koreai NDK). Har^^^^žr: 1. Szabó (Bp. Honvét /l. Kim Szong II (Koreai MEGKEZDŐDÖTT A KÉZILABDA-LIGA Húsvétkor bonyolították le a kézilabda-liga első tavaszi fordulóját. A Tatran Prešov és a Dukla Praha biztosan szerezte meg a két bajnoki pontot. A VS Trnava alul maradt Gottwaldovban. Eredmények: Tatran Prešov— CH Bratislava 19:13 (8:9), Lokomotíva Michalovce—Dukla Praha 17:28 (9:13), Slávia Praha—Baník Karviná 23:20 (14:11), Sokol Telnice—Skoda Plzeň 10:19 (4:11), TJ Gottwaldov—VŠ Trnava 17:11 (9:4). « • • A . férfi röplabda-ligában négy' mérkőzést játszottak a húsvéti ünnepek alatt. EredméTk: Chemička Ostí nad La'ÍT-Slavoj České Budéjovice 3:2, Iskra Jablonec—Skoda České Budéjovice 3:1, Iskra Jablonec— Dukla Jihlava 1:3, Chemička Ostí nad Labem— Dukla Jihlava 2:3. NDK), 3. Kim Gom Ho (Koreai NDK) és Papp (Vasas). Pehelysúly: 1. Han Dzong Ho (Koreai NDK), 2. Kalmikov (bolgár — CSZKA), 3. Előd (Budapesti Honvéd) és Kovács (MTKj. Könnyűsúly: 1. Szirszov (CSZKA Moszkva), 2. Dunkel (Vorwärts Berlin), 3. Szentes (Bp. Honvéd) és Li Ok Gom (Koreai NDK). Kisváltósúly: 1. Kajdi (Bp. Honvéd), 2. Rieger (Vorwärts Berlin), 3. Dzong Gi Csol (Koreai NDK) és Szilágyi (Vasas). Váltósúly: 1. Muszalinov (CSZKA Moszkva), 2. Gáli (Bp. Honvéd), 3. Gajer (Zalka SE) és Tóth (Győri Dózsa). Nagyváltósúly: 1. Szibilov (CSZKA Moszkva), 2. Kim Dzang Szu (Koreai NDK), 3. Dahn (Vorwärts Berlin) és Patkós (MTKj. Középsúly: 1. Kim U Phil (Koreai NDK), 2. Szabelnyikov (CSZKA Moszkva), 3. Vielhauer (Vorwärts Berlin) és Rojewski (Légia Varsó). Félnehézsúly: 1. Brauske (Vorwärts Berlin), 2. Szegedi (Ősegei j, 3. Sommer (Dukla Prága) és Marosi (Bp. Honvéd). Nehézsúly: 1. Jemeljanov (CSZKA Moszkva — az első menet harmadik másodpercében kiütéssel győzött), 2. Limant (Vorwärts Berlin), 3. Hetzmann (Tatabányai Bányász) és Somodi (Vasas Dynamo). A résztvevők közötti nemhivatalos pontversenyben: 1. CSZKA Moszkva 28 p, 2. Bp. Honvéd 22 p, 3. Koreai NDK 20 p, 4. Vorwärts Berlin 17 p, 5. Vasas 10 p. Az éllovasok fokele húsvétin Az I. és II. liga, sőt a két szlovákiai divízió élcsapata sem aratott győzelmet Az I. labdarúgó-ligában a Slovan Bratislava elvesztette tavaszi veretlenségét Zilinán, de fekete húsvétjuk volt a II. liga és a divízió élcsapatainak is. A II. liga A-csoportjában Pardubicét és Vlašimot, B-csoportjában Banská Bystricát és Prešovot érte vereség. A szlovákiai divíziókban Dubnica pontot vesztett, Trebišov pedig vereséget szenvedett. 2:1 (2:1) I. LIGA Javul a Bohemians Az I. ligában tavasszal eddig 68 pontot „osztottak ki". Ebből 37 jutott a szlovákiai és 31 a csehországi csapatoknak. A bajnoki címért valószínűleg már csak a Slovan Bratislava és a Spartak Trnava küzd. Az előbbi nyolc, az utóbbi hét pontot szerzett tavaszi öt mérkőzése során. Hét pontot ért el tavasszal a Dukla ős a Slávia is, s utánuk a Bohemians következik hat ponttal. A Bohemians legyőzte az őszi első Jednota Trenčínt, s pontszámban beérte az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott — s részben emiatt utolsó előtti helyen álló — bajnok Spartak Prahát. Bohemians J. Trenčín A Bohemians labdarúgói a trenčíni akadályt is sikerrel vették és a két bajnoki pont nagy szerepet játszhat a bennmaradásért folyó versenyben. A hazai együttes 3—3—4-es hadrendje már jelezte, hogy támadófutballt kíván játszani. A Bohemians fergeteges támadásokkal nyitotta meg a játékot, mezőnyfölényre tett szert és a 9. percben a vendégcsapat hálójában táncolt a labda. Kolman ragyogóan ívelte középre a labdát és Jarabinsky fejese ellen RihoSeknek nem volt ellenszere. A gól fokozott erőbevetésre serkentette a vendégcsapat játékosait. Támadásba lendültek és sikerült kiegyenlíteniük. Bencz büntető rúgása nem tévesztett célt. Az első félidő utolsó negyedórájában ismét a hazaiak irányították a játékot, elsősorban a két középpályás játékos Packert és Findejs nyújtott kitűnő teljesítményt ebben a játékrészben. A 39. percben esett a második és a két pont sorsát eldöntő gól, melynek szerzője Savkov volt. Szünet után továbbra is a hazaiak fölénye jellemezte a játékot és a vendégek csak az utolsó 10 pércben jutottak szóhoz. Ekkor elkeseredetten támadtak, de a Bohemians kapuját már nem sikerült bevenniük. BUDAPESTI TUDÓSÍTÓNK TELEFONJELENTÉSE Nagy előny volt a hazai pálya Kevesen bitték volna, amikor a Vasas Szombathelyen vereséget szenvedett, hogy a 8. forduló után már két tiszta ponttal a piros-kékek lesznek az élen. A Vasas nál legtöbbet a gólarány mond, ezen belül is az adott gólok száma. 28 gólt lőtt a Vasas és a következő leggólképesebb együttesnek, az Gjpesti Dózsának eddig csak 17 sikerült. 3,5 gólt lőtt tehát az angyalföldi gárda mérkőzésenként, ez pedig a világ bármely országában előkelő helyezést biztosítana. illetve Lanczkor, Oborzil és Takács. AZ NB I. ÁLLÁSA: 18. Még mindig sok a válogatott sérültje, akik pedig felépültek, formán kívül vannak. Nagyon súlyosnak látszik a helyzet a döntő fontosságú május 4. Illetve 11. két Sz.ov jetunió elleni mérkőzés előtt. FERENCVÁROS—VIDEOTON 1:0 (1:0). Góllövő: Branikovics. Meglepően nehezen győzött a zöld-fehér együttes, amely változatlanul formáján aluli teljesítményt nyújt. Jók: Novák, Szűcs, Varga, illetve Tímár, (a mezőny legjobbja) Bognár, és Balog. GYÖR—DUNAOJVAROS 3:1 (2:0) Góllövők: Nell (tizenegyesből), Somogyi, Horváth, illetve Mártha. A Győr csapata valamelyest javult, helyenként színvonalas futballt játszott és megérdemelten győzött. Jók: Izsáki, Keglovlch, Somogyi, illetve Oláh, Nagy Béla, és Mártha. SZOMBATHELY—PÉCS 2:2 (1:2) Góllövők: Rátkai, Gandl, illetve Rónai és Györkő dr. Unalmas, érdektelen mérkőzés valós eredménnyel. Jók: Szarka, Iszák, illetve Rónai és Rapp. SZEGED—DIÖSGYÖR 3:3 (2:2) Góllövők: Hafós dr. (2), Vörös (tizenegyesből), illetve Horváth (2), és Hajas. Élvezetes, jó iramú találkozó, érdekes küzdelem, jó csatársorok. Jók: Kővári, Pusztai. Kozma, illetve Szucsányi, Rutkai, és Horváth. TATABÁNYA—CSEPEL 0:0 A kiesés ellen küzdő Tatabánya idegesen csapkodóan játszott, pedig győzelmet szerezhetett volna. Jók: Gelei, Lackó, Szabó, illetve Fatér, Vellai, Milnár és Rottenbiller. SALGÓTARJÁN—MTK 0:0 Az MTK védelemre rendezkedett be, és ezt sikerrel tette. Lelkesedésével megérdemelten Jutott egy ponthoz. Jók: Ferenc, Toldi, Kmetty, 1. Vasas 8 7 — 1 28:10 14 2. Bp. Honvéd 8 5 2 1 16: S 12 3. Újpesti D. 8 4 2 2 17: 8 10 4. Ferencv. 8 4 2 2 15:11 10 3. Szeged 8 4 2 2 13:13 10 « Csepel 8 4 1 3 9: 8 9 7. MTK 8 2 4 2 9: 8 8 8. Egyetértés 8 1 8 1 8: 7 8 9. Dunaújv. 8 3 2 3 10:12 8 10. Szombatit. 8 2 3 3 7:12 7 11. Videoton 8 3 1 4 7:14 7 12. Salgátar. 8 2 2 4 9:15 8 13. Pécs 8 1 4 3 5:12 •6 14. Györ 8 1 3 4 5: 8 5 15. Diósgyűr 8 1 3 4 7:12 S 18. Tatabánya 8 — 3 5 4:12 3 Négy gólra nőtt Korsós előnye A magyar nemzeti bajnokságban eddig összesen 167 gól esett. Átlagban 2,6 gól jut egyegy mérkőzésre. Tavaly a VIII. forduló után 191 volt a gólok száma, s akkor átlagban 2,9 gól jutott egy-egy mérkőzésre, még pontosabban egy gól hiányzott a 3 gólos átlaghoz. 11 gólos: Korsós (Vasas). 7 gólos: Farkas: (Vasas) 6 gólos: Dunai II (U. Dózsa) 5 gólos: Albert (FTC), Kocsis (Honvéd), Pusztai (Szeged) Szalai (SBTCj, Szuromi (MTK). A győztes együttesben Ružička és Valent volt a védelem legjobb embere. Packer és Findejs a második félidőben nagyon feljavult. A csatársorban Savko és Jarabinský bizonyult a legjobbnak. A trenčíni együttesben RihoSek csalódást keltett, mind a két gólban ludas volt. A védelemben Hojsík és Cemez, a fedezetsorban Bencz és a csatársorban a fáradhatatlan Masný tűnt ki. A 7000 néző előtt lejátszott mérkőzést Kopcio vezette. AZ I. LIGA ÁLLÁSA 1. Slovan 18 11 2 S 30:14 24 2. Trnava ia 10 3 5 35:18 23 a. Trenčín 18 9 3 8 32:25 21 4. Inter 18 8 « 8 34:26 20 5. VSS 17 8 3 8 27:20 19 8. Dukla 18 9 1 8 28:30 19 7. Slávia 18 7 4 7 24:26 18 8. L. Košice 18 5 8 S 17:20 18 9. Žilina 18 7 4 7 26:23 18 10. Teplice 18 8 4 8 17:23 16 11. Ostrava 18 5 4 9 20:26 14 12. Plzeň 18 3 8 7 20:29 14 13. Sparta 17 5 3 9 20:26 13 14. Bohemians 18 3 7 8 19:31 13 II. L I G A Nincs változás A II. liga A-csoportjában múlt héten Pardubice került az élre, s első helyét megtartotta, pedig húsvétkor vereséget szenvedett. A vezetés azért maradt a pardubiceiek kezében, mivel a rivális Vlašim ugyancsak kikapott, méghozzá saját pályáján. A két élcsapatnak egyaránt 22—22 pontja van. Eredmények: Jablonec—Pardubice 1:0, Vlašim—Chomútov 0:1, Dukla Praha „B"—Viktória Žižkov 3:0, Cheb—Sparta Praha „B" 2:0, Karlovy Vary— Kladno 1:1. B-CSOPORT ZVL Pov. Bystrica—Dukla B. Bystrica 1:0 (1:0). Az egyetlen gólt a 10. percben Senko érte el tizenegyesből. TŽ Tŕinec—Tatran Prešov 2:1 (1:1). PIsárik góljára Štepán válaszolt. Hét perccel a befejezés előtt Zbončák lőtte a győztes gólt. Zemplín Michalovce—TJ Vítkovice 2:0 (1:0). Ocsvár érte el a nagymihályiak mindkét gólját, mégpedig a 22. és 68. percben. Lok. Sp. Nová Ves—Slovan Bratislava „B" 1:1 (1:1). Bizoň góljával a vendégek vezettek, de Dzurej 4 perccel később már egyenlített. Partizán Bardejov—Ostrava „B" 2:1 (2:0). Bálent és Hudák góljára 10 perccel a befejezés előtt Koštel válaszolt. AC Nitra—Baník Prievidza 1:0 (1:0). A 9. percben Starké gólja döntötte el a két pont sorsát. ZJS Brno—TJ Gottwaldov 2:0 (2:0). A morvaországi rangadón 5000 néző előtt aratott győzelmet a hazai csapat Az élcsoport állása: Dukla Banská Bystrica 22, Tatran Prešov 21, Pov. Bystrica 19, Ostrava B 18 pont. D I V IZI 0 Martin került az élre Az E-csoport eredményei: Nováky—Detva 1:2, Érsekújvár—Nitra B 1:0, Topofčany— Púchov 4 :1, Inter Bratislava B—Trnava B 0:1, Losonc—CH Bratislava 1:0, Partizánske— Dubnica 0:0, Baník Handlová— Trenčín B 4:1. Dubnica pontot vesztett, de megtartotta vezető helyét — Jobb gólaránya révén — a Baník Handlová csapata előtt. Az élcsapatoknak 23—23 pontjuk van. F-csoport: Humenné— Lok. Košice B 2:0, Kežmarok—Vranov 3:1, Lipt. Mikuláš—Poprad 0:1, Prakovce—Trebišov 2:0, Sniná—Stropkov 3:1, Rozsnyó—Kys. Nové Mesto 3:0, Martin—Podbrezová 2:0. A tôketerebešiek — prakovcei vereségük miatt — elvesztették vezető helyüket. Az élre Martin került 22 ponttal, mögötte Trebišovnak és Popradnak 21—21 pontja van. A külföld labdarúgása Kiesett az Anderlecht a Belga Kupából # A St. Etienne 11, az AC Milan 10, a Real Madrid 4 ponttal vezet # Jó formában vannak a jugoszláv KK-csapatok ső helyén áll. A Vardar Szkoplje Újvidéken l:0-ra legyőzte a Vojvodina csapatát. A bajnoki címért a Crvena Zvezda és a belgrádi Partizán küzd, mindkettőnek 27—27 pontja van. AUSZTRIA. A bécsi húsvéti tornán az Austria 2:1 arányban legyőzte a Borussia Dortmundot, a Rapid viszont 4:1 arányú súlyos vereséget szenvedett a Werder Bremen együttesétől. Salzburgban az FC Kaiserslautern volt a vendég, amely 3:3-ra játszott a Wacker Innsbruck csapatával. BELGIUM. A Belga Kupa nyolcaddöntőjének nagy meglepetése: a bajnok Anderlecht 1:0 arányú vereséget szenvedett a Brugges együttesétől, s így kiesett a további küzdelemből. JUGOSZLÁVIA. A KK-ban szereplő csapatok jó formában vannak. A Crvena Zvezda 4:0ra verte a Velezs Mosztar együttesét, és a bajnokság elANGLIA. A kettős húsvéti forduló során a bajnokjelöltek közül csak a Manchester City szerepelt száz százalékosan, megnyerte mindkét mérkőzését. A bajnoki cím sorsa továbbra is teljesen nyílt, az első négy bármelyike bajnok lehet. 1. Manch. Un. 2. Leeds Un. 3. Manch. City 4. Liverpool 5. Everton 8. Tottenham 7. Newcastle 37 21 8 8 75:47 50 36 20 9 7 61:28 49 36 22 5 9 76:38 49 35 19 9 7 56:32 47 34 19 4 11 55:34 42 36 17 8 11 60:49 42 37 13 15 9 50:49 41 Lengyel és szovjet győzelem az ifjúsági vívó-világbajnokságon Pénteken kezdődött meg Londonban az ifjúsági vívó-világbajnokság, a tőrözők küzdelmével. A férfi tőrvívás 1968. évi ifjúsági világbajnoka: Jerzy Kaczmarek (Lengyelország), 2. Unyicsenko (Szovjetunió), 3. Baertstettel (NSZK), 4. Kozlowski (Lengyelország), 5. Hei» (NSZK), 6. Tranquilli (Olaszország). Igen színvonalas, kitűnő, holtversennyel véget érő döntőt láthatott a közönség. A világbajnoki címért a 4—4 győzelmet elért Kaczmarek és Unyicsenko újra vívott, s a lengyel fiú 0:2 állásról 5:2-re győzött. A női tőrvívás 1968. évi ifjúsági világbajnoka: Natalia Kozlenko (Szovjetunió), 2. Seregi Olga (Magyarország), 3. PulcU (NSZK), 4. Antropova (Szovjetunió), 5. Konurkina (Szovjetunió), 6. Morosan (Románia). Kozlenko a döntőben 4 győzelmet aratott, míg az ezüstérmet nyert magyar lány három ellenfelét késztette megadásra. Hátra van még két fegyvernem (párbajtőr és kard) döntője, a kardvívók hatos döntőjébe bekerült Kocsis Imre, a magyarok ifjúsági világbajnoka.