Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-10 / 69. szám, vasárnap

Két kérdés megválaszolására kért fel az Oj Szó szerkesztősége. A kérdések így hangzanak: 1. Az Gj Szó születését a CSEMADOK megalakulása követte. Hogy értékeli a szervezet közel két évtizedes tevékenységét? 2. A CSEMADOK munkájában, társadalmi szerepe értelmezésében a jövőben várható-e valamilyen módosulás, s ha igen, milyen jellegűekre gondol? Tekintettel arra, hogy az első kérdésre — alig egy éve — kimerítően válaszolt a CSEMADOK IX. országos közgyűlése s az ez alkalomból — Adalékok a CSEMADOK munkájához címmel — kiadott 272 oldalas könyv, inkább a — megítélésem szerint — sokkal fontosabb második kérdéssel foglalkozom. Az első kérdést csak annyiban érintem, amennyiben a másodikra adandó válasz azt szükségessé teszi. Egy-egy szervezet társadalmi szerepében beálló módosulásnak külső és belső feltételei, okai, indítékai vannak. A belső feltételek: a szervezet akciőképessége, ereje, tényfelismerő képessége, összetételébein beálló változások stb. A külső okok a társadalom egészével függenek össze. Közülük a legdöntőbbek: a társadalmi élet szükségletei és a társadalom által biztosított jogok és lehetőségek összessége. A külső és belső indítékok dialektikus egysége biz- . tosíthatja, hogy egy adott társadalmi szervezet folyamatos módosulások következtében mindenkor szinkronban legyen az élettel, kifejezze a szervezet tagságának nézeteit és érdekeit s éppen ez által a társadalmi élet és az egész társadalom igényeinek, szükség-Ieteinek és céljainak is megfeleljen. A felgyorsult ütemű társadalmi élet gyakori módosításokat követel. Ha egy társadalmi szervezet saját programjának állandó frissítésére, vagyis a társadalmi élet változásainak megfelelő módosulásokra, belső oknál fogva nem képes: életképtelenné, feleslegessé válik. Ha a külső tényezők gátolják a módosulásokat, a szervezet béklyók közé szorul, fejlődését, kezdeményezését tilalmak akadályozzák: csökken hatékonyság, formálissá válik munkája. A CSKP Központi Bizottságának decemberi és januári ülése egyebek között azt is megállapította, hogy a társadalmi szervezetek fejlődését és munkáját sok esetben tilalmak sorvasztották, választott szerveikre egyesek parancsszóval kényszerítették akaratukat, megsértve ezáltal a demokratizmus legelemibb alapelvét. Ezenkívül a társadalmi szervezetekről szóló törvény is olyan hatáskört biztosított a Belügyminisztériumnak, mely nagymértékben lehetetlenné tette a társadalmi szervezetek munkájában az időről időre szükséges változások végrehajtását. Az élet, a kor és a tagság által igényelt módosításokat hatalmi erővel akadályozták. Elhangzottak ugyan deklaratív kijelentések a társadalmi szervezetek nagy jelentőségéről, hatalmas szerepéről, újra és újra rámutattak az alulról jövő kezdeményezés fontosságára, de... a társadalmi szervezetek által kidolgozott javaslatok évekig feküdtek, vagy alaptalan gyanúsítgatásokra s vádakra adtak okot. Bizalmatlanság vette körül és fojtogatta a becsületes jó szándékot. Nagyrészt ez volt az oka annak, hogy a gyűlések és a viták megrekedtek egy-egy felszíni Jelenség ismételgetésénél — a mi esetünkben pl. a kétnyelvű táblák, községnevek stb. ezerszer felvetett problémájánál —, s mivel változást még az ilyen lényegtelen dolgokban sem értünk el, közhangulattá vált a megállapítás: „A most divatos demokrácia azt jelenti, hogy kis dolgokban kifejtheted nézetedet, sőt kritizálhatsz is, bántódásod nem lesz, de eredményt sem érsz el." Akkor miért szóljak — tette fel ki-ki magának a kérdést. Egyre nagyobb méretű társadalmi jelenségként jelentkezett az apolitizmus, a passzivitás, a közöny a közügyek iránt. A januári plénumülés rámutatott: ezeknek az ártalmas jelenségeknek a leghatékonyabb ellenszere az egész társadalmi élet demokratizálása. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége a párt akcióprogramjában nagy szerepet szán e folyamat keretében a társadalmi szervezetek megújuló munkájának. Már tények is bizonyítják, hogy a társadalmi szervezetek szerepét és súlyát komolyan gondolja a párt Központi Bizottsága. A választások előkészítésében, a jelöltek kiválasztásában a döntő szó őket illeti. De az egyhónapos tapasztalatok figyelmeztetnek is! Sokan vannak, akik bár nagy hangon hirdetik az új gondolat igazát, gáncsoskodnak s a „párt érdekeire" hivatkozva „védik" a társadalmat, az országot éppen attól, akié: a néptől, és sajnos, a választási törvény is némi lehetőséget nyújt erre! 1968 januárja szabad utat biztosít az egész nép akaratának. A szocialista rendszer szilárdsága, az osztályellentétek megszűnése nemcsak eredmény, de kiindulási alap is a fejlett társadalom által megkövetelt változások felé. Vagyis: egész társadalmi életünk demokratizálódása nemcsak hogy ki fog hatni a társadalmi szervezetekre, hanem éppen a társadalmi szervezetek lesznek a demokratizálódás végrehajtői, fő eszközei. Ez pedig társadalmi szerepük alapvető módosulását jelenti. Az eddig leírtak vonatkoznak a CSEMADOK-ra is mint társadalmi szervezetre, a Nemzeti Front tagjára. De ami a CSEMADOK-ot illeti, még egy további fontos tényezővel is számolnunk kell. A CSEMADOK megalakulásától kezdve a nemzetiségi kérdés megoldásának is egyik eszköze. Mint ilyen — az ukrán és lengyel dolgozók kulturális szövetségével együtt — sajátos helyet foglal el a társadalmi szervezetek sorában. E szövetségek működésére a társadalmi szervezetek életére jellemző félmegoldások mellett még külön rányomta a bélyegét az e kérdéskomplexumot körülvevő bizonytalanság és bizalmatlanság. Alapos ős mindenre kiterjedő felméréseket, okos, hasznos és gazdaságos javaslatokat, a marxizmus alapján álló s a kor követelményeinek megfelelő megoldási modelleket — százak munkáját — seperte a fiók mélyére az egyéni önkény s uralkodott tovább az elfogultság. Az anyagok, a javaslatok kidolgozói még örülhettek, hogy nem lettek nyilvánosan burzsoá-nacionalistáknak minősítve. A kulturális szövetségek, szervezeti szabályzatuk és a rájuk vonatkozó határozatok ellenére is olyan látszatot keltettek, mint az adott nemzetiség hivatalos reprezentánsai, képviselői. Nemcsak a tömegek, de gyakran még az államhatalmi szervek is úsy teklntsttek rájuk, mint a nemzetiségek kulturális, sőt politikai életének szervezőire, irányítóira és felelőseire. Megint mások a tudományos (társadalomtudományok, néprajz, irodalomtörténet, nemzetiségi kérdés stb.) munka irányítását, szervezését, esetleg végzését várták ós kérték számon e szövetségektől. Mondanom sem kell talán, hogy a kulturális szövetségeknek sem az egyik, sem a másik feladat elvégzéséhez nem volt sohasem lehetősége, sem feltétele, sem hatásköre — Jogalapja. Ezt a felemás helyzetet felemás megoldások eredményezték. A nemzetiségek egyenjogúságát az alkotmány biztosította s az egyén, mint jogi személy többé-kevésbé élhetett is vele, de a nemzetiségnek mint kompakt egységnek, mint társadalmi egésznek nem voltak meg a szervei ahhoz, hogy a saját sorsa alakulásába beleszólhasson, hogy a nemzetiségi létt.íl kapcsolatos tudományágakat művelhesse, illetve: itt voltak a kulturális szervezetek s a látszat szerint rájuk várt volna az a feladat, melyet állami-közigazgatási szervnek, más oldalról tudományos intézményeknek kellett volna elvégezniük. Az, hogy nem volt és nincs hivatalos szerv, amely a nemzetiségek számára — mint közösség és népcsoport számára — fórumot biztosít a nemzetiségi létből eredő sajátos problémák megoldására, nézeteik kifejÚjult reménnyel Irta: dr. SZABÓ REZSÓ, a CSEMADOK Központi Bizottságának vezető titkára tésére s a saját életüket érintő kérdésekben akaratuk érvényesítésére, a legnagyobb súllyal a kulturális szervezetekre, mint a nemzetiség legszélesebb rétegeivel állandó élő kapcsolatban levő társadalmi szervezetekre nehezedett. Ahány gyűlés és konferencia, annyi dokumentum e tény alátámasztására. Az is, hogy nincsenek olyan intézmények, tudományos munkahelyek, melyek a nemzetiség saját történelmével. Irodalmával, néprajzával, nyelvi problémáival stb. foglalkoznának, a kulturális szövetségek munkáját nehezíti csak — látszólag. A valóságban az államhatalmi szerv és a tudományos intézet hiánya egész társadalmunkra negatív formában hat vissza. Szabad legyen idéznem az Oj Szó 1964. március 7-i számában közzétett cikkem erre vonatkozó néhány sorát, azokat a sorokat, amelyek nem jelentek meg: „ ... egymást kölcsönösen kiegészítő határozatok egy részének teljesítése, más részének figyelmen kívül hagyása egyre több problémát okozott a nemzetiségi politikában. De jure létező egyenjogúság — sok esetben de facto nem létezett. Az egyenjogúságot és a csehszlovákiai magyar dolgozók érdekeit szolgáló helyes határozatok, a gyakorlatban burkolt asszimilációs célokat szolgáltak. Elméletben elvetett és az újabb dokumentumok által megcáfolt tények kísértettek és kísértenek több esetben a gyakorlat végrehajtói agyában. Bár sok úgynevezett tényről derült ki, hogy koholmány, mégis a belőlük kiinduló következtetések, megállapítások — sok esetben — hatályukat mind máig nem veszítették el. Gyakori jelenség a nemzetiségi alapon álló kölcsönös bizalmatlanság. Látnunk kell, hogy a nemzetiségi kérdés soha és sehol nem oldható meg egyszer s mindenkori határozatokkal, intézkedésekkel, örök érvényű univerzális receptekkel. A tegnap még oly jónak mutatkozó rendelkezés is elavulhat mára s holnap már visszahúzó erővé válhat." Hadd tegyem most hozzá: e negatívumok felsorolásával sem akkor nem akartam, sem most nem akarom csökkenteni azokat az eredményeket, melyeket a nemzetiségi kérdés megoldása terén az elmúlt húsz évben elértünk — melyek az egész szocialista táborban elsőkké tettek bennünket —, csak rá szeretnék arra mutatni, hogy a nemzeti kisebbségek kérdésének megoldása világméretben is a félmegoldások stádiumában van. Az eddigi formák és módszerek célja és eredménye nem lehetett és nem is volt több, minthogy csökkentsék, korlátozzák azokat az okokat, melyek a nemzetiségek kérdését elmérgesedett politikai vagy gazdasági problémává tehetik. A párt Központi Bizottsága a társadalom életének egész vonalán a félmegoldások helyett a fejlődés jelenlegi fokának megfelelő egész megoldásokat keres. Vonatkozik ez a nemzetiségi kérdésre is. A megoldás nem lehet más, mint a nemzetek és nemzetiségek érdekeinek következetes összehangolása, teljes társadalmi, gazdasági és politikai egyenlősége, kölcsönös egysége és függetlensége. Más szóval és e gondolatot közvetlenül ránk vonatkoztatva: ha a csehszlovákiai magyarság eddig a nemzetiségi kérdés megoldásának tárgya volt, akiről s akiknek sorsáról döntöttek, legyen a csehszlovákiai magyarság hazánk társadalmi, politikai, gazdasági élete alakulásának és alakításának aktív tényezője, saját problémáinak megoldója, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság társadalmi-politikai alkotója. Tapasztalatok igazolják, hogy e cél eléréséhez döntő fontosságú a helyes út és módszer kiválasztása. Forma és lehetőség sokféle kínálkozik, előnyeit és hátrányait széleskörűen kell majd elemezni, de semmi esetre sem szabad tovább „általános igazságok" deklaratív kinyilatkoztatásával „nyugtatgató politikát" folytatni. Olyan konkrét megoldások és határozott formák szükségesek, melyek törvényes és alkotmányjogi biztosítékot nyújtanak mindannyiunknak a tényleges egyenjogúságra. Forma és megoldás többféle is elképzelhető s végül is azt kell kiválasztani, amely az egység, a szocializmus és a nemzetiségek életének egyaránt a legjobban megfelel. Alapgondolatként — nézetem szerint — a következő fő szempontokat kellene szem előtt tartani: 1

teljesen ki kell irtani a nemzeti alapon történő • megkülönböztetésnek még a csíráját is. Nem oszthatjuk hazánk népét teljes jogú nemzetekre s csak bizonyos jogokkal rendelkező nemzetiségekre. Senkit se részesítsenek előnyben azért, mert a nagyobb nemzet fia, és hátrányban azért, hogy kisebb nemzet vagy éppen nemzetiség tagjának született s nem tagadja meg; 2

a nemzetiségek számszerű kisebbségükből fa• kadó helyzetüknél fogva objektíve hátrányos helyzetben vannak. Ennek megszüntetése — sőt csökkentése is — csakis külön nemzetiségi törvénnyel érhető el; 3

meg kell teremteni azokat a feltételeket é* • szerveket, melyek a politikai, közigazgatási. Igazságszolgáltatási és államhatalmi vonalon a nemzetiségeknek a közügyek intézésében aktív részvételt biztosítanak s a nemzetek és nemzetiségek között az egyenjogúság alapján elmélyítik az összetartozás és az egység tudatát; 4

a Csehszlovák Szocialista Köztársaság állam• felépítésének megfelelő formában jogilag biztosítani, hogy a nemzetiségek az őket érintő kérdésekben kifejthessék véleményüket és a sajátos ügyeik megoldásában érvényesíthessék akaratukat; C a jogok érvényesítéséhez a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államszervezeti felépítésének megfelelően — a járások területi átszervezésével — megteremteni a közigazgatási feltételeket. Csak ilyen, gyökeréig új, átgondolt és széles körű Intézkedések biztosíthatják a lenini álláspont következetes betartását: „Semminemű kiváltság egyetlen nemzetnek — semminemű kiváltság egyetlen nyelvnek — semminemű elnyomás — semminemű igazságtalanság a nemzeti kisebbségekkel szemben." Lenin ezt tekintette a munkásdemokrácia programjának. Ezt a folyamatot egyúttal a nemzetek és nemzetiségek folyamata kell, hogy áthassa. A kommunista ideológia egyik legfontosabb alaptétele a proletár internacionalizmus. A nemzetiségi kérdésben hozott intézkedések legfontosabb mércéje: megfelel-e — távlataiban — a proletár internacionalizmus érdekeinek, céljainak. Az a közeledés és egység, mely a fent kifejtett alapokon épül, összhangban van-e a nemzetek és az emberek törekvésével és érdekeivel, mivel a munkásosztálynak, az egész népnek, a tudatos szocialista erőknek, a szocializmus építésének érdekeit fejezi ki. Ha javaslataimat az Internacionalizmus mércéjével mérem, a felelet egyértelmű: igen. Az, hogy ennek a folyamatnak az élén a kommunista párt áll, mely integrálja a dolgozók közös érdekeit, gondolkodását és erősíti azokat az impulzusokat, melyek a további integrálódást eredményezik, biztosítja, hogy hazánk egysége ezeknek az intézkedéseknek a hatására tovább szilárduljon, minden formalizmustól mentesüljön, s azok a tényezők váljanak uralkodóvá, melyek az egyes népek érdekazonosságából kiindulva az össztársadalom érdekeit szolgálják — az összekötő s nem a szétválasztó szerepét játsszák. Még egyszer leírom azt a szót: össztársadalmi érdek, mert e kifejezés arra is int, hogy terveinkben reálisak legyünk, ne kívánjunk lehetetlent, na próbáljunk egymásra licitálni a követelésekben, na ragadtassuk magunkat olyan szférákba, ahol az egész társadalom érdekeivel kerülnénk ellentétbe, a helyzetünkből származó érzékenység, vagy a „bátornak látszani" csábítása el ne tompítsa arányérzékünket. De ne váljon ez a kifejezés: össztársadalmi érdek, emberi-nemzeti jogaink zabiájává, ébredő emberinemzeti tudatunk állandóan tilosra állított belső szemafórjává se! Halálosan komolyan kell venni s állandóan szem előtt kell tartani ezt a gondolatot, ugyanis társadalmunk életének e dötő szakaszában, amikor az egésx nép által várt és óhajtott útra léptünk, a megújuló remény gondolkodásunkban csak az érdekazonosság kategóriáját dobja felszínre, de tudnunk és látnunk kell, hogy már holnap felmerülnek az érdekellentétek is. Ez az élet, ez a társadalom dialektikus fejlődésének törvényszerűsége. Már ma gondolnunk kell arra, hogy vágyainkat (nemcsak a nemzetiségek, hanem a nemzetek vágyait is) reális lehetőségeinkhez kell mérni, hogy az egyes érdekek megfogalmazásokor az össztársadalmi érdek — a minden munkás, földműves és értelmiség érdeke — úgy kerüljön kl győztesként, hogy kárát senki se vallja. Mindig az igazság győzzön és sohase az erő, a túlsúly vagy a machiavellizmus. Aki ma cselekszik, ír vagy szól, tiszta emberként, tiszta szándékkal és a napra kiállva bölcsen tegye, hogy se ártó szándék, se meggondolatlanság ne veszélyeztethesse hazánkat, népünket, holnapunkat, békénket. A szocialista társadalmi alapon való nemzeti megújhodás folyamata a közeledés igazi elindítója, a közös államiság, társadalmi egység és közös társadalmi érdek kifejezője, népeink testvériségének erősítője. Visszakanyarodva a szerkesztőség kérdéseire: minden elfogultság nélkül megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évek során emelkedett a CSEMADOK aktivitása, hatékonyabbá s közkedveltté váltak akciói, szilárdult szervezeti élete. Megnőtt a járási bízottságok tekintélye, a párt és a járási nemzeti bizottsági szervek a CSEMADOK társadalmi tényezőnek ismerik el. Területi egységek és műfajok szerint kialakultak s közkedveltté váltak a CSEMADOK szlovákiai méretű rendezvényei, melyek a kulturális élet, a műkedvelői népművészeti munka összegeződ, jelentős állomásai. A CSEMADOK egyre nagyobb tömegeket tud aktivizálni, közismertté és megbecsültté vált; hatása, súlya, mozgósító ereje és tekintélye megnőtt. Vagyis a Csehszlováíkiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége Dél-Szlovákia társadalmi életének és felépítésének szerves és nélkülözhetetlen részévé vált. Erre joggal büszke lehet a CSEMADOK minden egyes tagja s minden csehszlovákiai magyar, még ha eddig nem is lépett be a CSEMADOK

jba. Ezek az eredmények, vagy ha úgy tetszik pozíciónk szilárd alapot biztosít ahhoz a társadalmi-szervező és kulturális-nevelő munkához, melyet igazán és eredményesen akkor végezhet majd a CSEMADOK, ha a nemzetiség államigazgatási és tudományos intézményeire támaszkodhatik. Szilárd meggyőződésem, hogy az egész társadalmi életünkben beállt alapvető változások nemzetiségi helyzetünk olyan módosulását eredményezik, melyek a CSEMADOK-ot megszabadítva a látszatmegoldások ballasztjaitól, igazi hivatásának, a népművelési és kulturális tömegmozgalmi munka szervezésének, a proletár internacionalizmusból fakadó szocialista hazafiság és egészséges nemzeti öntudat elmélyítőjének a kommunista ember nevelőjének nélkülözhetetlen és hatékony eszközévé teszik. A társadalmunk életében felgyülemlett és csomókba görcsösödött problémák megoldását csa-k a legmesszebbmenő bizalom és kölcsönösség alapján, az eleve feltételezett jószándék mellett érhetjük eL Hazánkban ehhez nyitott utat 1963. januárja.