Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-08 / 67. szám, péntek

A SZERDAI kupamérkőzésekről A nagy érdeklődéssel várt szerdai labdarúgó BEK találko­zók eredményei már ismeretesek. Madridban a házigazda Real kitűnő játék után Amancio mesterhármasával 3:0 (0:0) arányban győzött a Sparta ellen. A budapesti találkozó gólnél­küli döntetlent hozott. mérkőzés volt. Ogy jöttünk, hogy győzni szeretnénk, de a döntetlen is jó. Egygólos győzel­münk igazságosabb eredmény lett volna. Tudjuk, hogy a Va­sas ennél többre is képes, dehát odahaza mi is másképp ját­szunk ..." A Trnava szerdai döntetlenjé­vel bejutott a KK elődöntőjébe. Zsigante, a Szarajevó edzője így vélekedik: „Jó mérkőzés volt. A csehszlovák csapat meg­érdemelten jutott tovább." Tibenský: „Nagyon elégedett vagyok, mert helyettesíteni a beteg Malatinský edzőt nem va­lami irigylésre méltó feladat. Játékunkon még látszott, hogy idényeleji formában vagyunk." VÉLEMÉNYEK A REAL— SPARTA MÉRKŐZÉSRŐL Jcžek, a Sparta edzője: „Jó taktikát választottunk. A játéko­sok teljesítették a rájuk bízott feladatokat, de a szerencsétle­nül bekapott első gól pszicholó­giailag megtörte őket. A Real megérdemelten győzött, de a há­romgólos győzelmet egy kicsit túlzottnak tartom. A második gólal kapcsolatban erősek a ké­telyeim. Egy egész órán át ki­egyenlített volt a játék, csatá­raink azonban bátortalanul kez­deményeztek". Munoz, a Real edzője: „Ke­mény csatát vívtunk a Spartá­val. A szünetben taktikát vál­toztattunk. Arra kértem a tá­madósor belső csatárait, gyor­sítsák fel a játékot, hogy így elfárasszuk a szívósan védekező csehszlovák hátvédeket. Ogy gondolom, ez döntötte el a mér­kőzés sorsát. A Sparta soraiban nincsenek kiváló egyéniségek, de tetszett kollektív játékfelfo­gásuk." A BUDAPESTI DÖNTETLENRŐL Rózner Győző, a Vasas elnök­helyettese: „A portugál bajnok­csapat a második félidőben mu­tatta be igazán kivételes tudá­át. A múlt vasárnap láttam, milyen kitűnő támadójátékra képesek és most sajnos, meg­győződhettem, hogy a védeke­zésben is járatosak." Dr. Canaverde, a portugál klub első titkára: „Nagyon jó A KEK-ÉRT Szerdán a késő esti órákban játszották Cardiffban 60 000 né­ző előtt a Walesi Cardiff City együttese 1:0 (1:0) arányú győ­zelmet aratott a Torpédo Moszk­va ellen. A sérülések és különböző for­malitások eredményezték, hogy a vendéglátó együttes 5 legjobb labdarúgója nélkül volt kényte­len felvenni a harcot a szovjet csapat ellen. Ennek ellenére ál­landó fölényben játszottak és a 43. percben Jones révén elért góllal meg ís szerezték a győ­zelmet. A Cardiff együttese egyébként a II. angol divízióban játszik és a KEK.-ben csak annak alapján rajtolt, hogy megnyerte a Walesi Labdarúgó Szövetség Kupáját. Jó eredmények a prágai úszóversenyen A „Československý sport" serlegéért rendezett nemzetkö­zi Aszóverseny első napját egy csehszlovák, egy holland, egy svájci csúcs és egy svéd csúcs­beállitás fémjelezte. A rekor­dokon kívül néhány figyelemre méltó eredmény született. A versenyzők teljesítményét ne­gatívan befolyásolta az influen­za járvány, valamint az utazás fáradalmai Brémából Prágába. Eredmények: Nők: 100 m gyors: Boss (holland) 1:03,0, kKoöendová (Gottwaldov) 1:03,4, Kozičová (Bratislava) 1:03,8. 100 m hát: Sikkens (holland) 1:10,6. 200 m pillangó: Kok (hol­land) 2:30,0, Kašpárková (Pra­ha) 2:42,0. 100 m mell: Filippovlts (oszt­rák) 1:19,8. 400 m gyors: Peterssen (svéd) 4:56,4. 200 m vegyesúszás: Penter­man (holland) 2:34,6 — csúcs, Perková (Gottwaldov) 2:38,7 — felnőtt és ifjúsági csúcs. Férfiak: 200 m mell: OCená­šek (Praha) 2:39,2, Spiekerman (holland) 2:40,4, ».Visslak (oszt­rák) 2:42,0, 200 m gyors: Drenth (hol­land) 2:03,7, Lohnicky (Bojnice) 2:05,3. 200 m hát: Van Schoutsen (holland) 2:18,8, 100 m pillangó: Seidloyt (osztrák) 1:01,6 Wagner 1:03,1, 1500 m gyors: Schans (hol­land) 18:09,2, Drábek (Praha) 18:34,5. Sláviu Broislova—Dinomo Moszkva 1:3 (15:13, 13:15, 6:15, 4:15) (k) — A károlyfalusi úti torna­teremben tegnap este a Slávia Bra- tislava női röplabda csapata, a Di­namó Moszkva egyiittesSt látta vendégül a BEK második forduló­jának első mérkőzésén. A két csa­pat már 1966-ban is találkozott, s akkor a szovjet bajnok Bratislavá­ban 3:2-re, Moszkvában pedig 3:0­ra győzött. A Dinamó 1961-ben, 1963-ban és 1965-ben nyerte az Eu­rópa Kupát. Ezen a mérkőzésen is esélyes volt. 0 Los Angelesben eldőlt, hogy az amerikaiak 58 éves nagymestere, Reshewsky lesz a sakk-vllágbajnokl negyeddöntő nyolcadik résztvevője. A legjobb nyolc között négy szovjet, egy­egy dán, magyar, jugoszláv és amerikai versenyző küzd majd azért, hogy végül a világbajnoki címet védő Petroszjan ellen mér­kőzhessen a jövő évben. Az első csoport párosítása: Szpasszktj— Geller, Larsen—Portisch. A máso­dik csoport: Tal—Gligorics és Korcsnoj—Reshewsky. A két cso­port győztese találkozik az elő­döntőben. • A szovjet jégkorong-bajnok­ság legutóbbi fordulójíban a baj­nok Spartak Moszkva 0:2 (0:1, 0:1, 0:0) arányú váratlan vereséget szenvedett Kijevben a helyi Dina­mó együttesétől. A másik mérkő­zés: Lokomotíva Moszkva—Metta­lurg Novokuznyec 4:1 (1:0, 1:0, 2:1). • Március 16-án Öanská Bystri­cán a csehszlovák és az NDK-beli utánpótlás súlyemelő válogatottak mérik össze erejüket. A két csapat a következő felál­lításban kezdte a játékot: Dinamó Moszkva: Jevtusenko, Buldakova, Petrenko, Tolkacseva, Csausz, Ko­szovsuk. Slávia Bratislava: Bende, Mazurová, Kovácsová, Mališová, Rosenbergerová, Stefková, Kusá. Az első játszámában a vendégek kezdtek jobban, de 9:9-nél egyen­lített a Slávia és azután ezt a játszmát nagy küzdelemben meg ls nyerte. A második, harmadik és negyedik játszmában mér a Dina­mó irányította a játékot és mind­három játszmában jobbnak bizo­nyulva, megnyerte a mérkőzést. A visszavágón tehát a bratislavai együttes nem valószínű, hogy a maga javára tudja fordítani az eredmény alakulását, mert ahhoz, hogy továbbjuthasson a BEK har­madik fordulójába Moszkvában 3:0-ra kellene győznie. Erre vi­szont nincs remény. Már csak ezért sem, mert a Slá- via megfiatalított csapata még nem éri el a bajnokságot nyert elődjének tudását. A fiataloknál még hiányzik a rutin, a kellő ta­pasztalat, ami végeredményben a tegnapi veszteség okozója ls volt. A második játszmában pl. 13:13 után vesztett, s nagyobb tapaszta­lat esetén fordított eredmény is születhetett volna. Szép játékot a mlrftegy 1000 néző nem láthatott, mert a Dinamóban is sok fiatal já­tékos szerepelt. Inkább küzdelem folyt a pályán és mindkét csapat ellenfele hibáiból élt és szerezte a pontokat. Az utolsó két játszmá­ban a Dinamó nagy akarással és jobban játszott ellenfelénél és megérdemelten szerezte meg » győzelmet. A Népstadionban gól nélkül végződött a Vasas—Benfica BEK-mér­kőzés. Felvételünkön a magyar Bakos csatázik a sötét mezes Sl­moes balszélsővel. (ČTK—UPI felv.) Labdarúgó-híradó Tippelőink Szombati számunkban közöljük az ÜJ SZÚ új tippsorozatának első szel­vényét. A tippelés mi­kéntjével kapcsolatban ugyanabban a számban adunk újabb részletes fel­világosítást. Az 1. tippszelvényen a csehszlovák labdarúgó­liga és a magyar labda­rúgó NB I egy-egy érde kesnek ígérkező mérkő­zése szerepel. A Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség /FIFA) hivatalosan kö­zölte, hogy a mexikói olimpiai labdarúgó tornájára október 13. és október 26-a között kerül sor. A 16 csapat az első fordulót, négy csoportban, október 13. és 18-a között játssza le, Mexl­cóban, Pueblu-ban, Leon-ban és Guadalajara-ban. A csoportok sorsolását június 6-án Rómában készítik el. A negyeddöntőket az említett városokban október 20-ig rendezik meg, az elődöntő mérkőzéseit pedig két nappal később Mexikóban és Guadala­jarában játsszák le. A harmadik hely sorsa a mexicói Azték sta­dionban október 24-én dől el. A döntőt ugyanitt, október 26-án játsszák. * f * A Brazíliában tartózkodó Str REKORDNEVEZÉS Tizenhat ország 425 verseny­zője nevezett a március 14—17 között megrendezett Holmen­kollen síugró versenyre. A résztvevők között 3 csehszlo­vák versenyzőt is találunk, mégpedig Raška olimpiai baj­nokot, Höhnlt, és Divilát. Svéd­országot 36, Finnországot 12, az USA-t 9. Olaszországot 8, az NSZK-t és Ausztriát 7, az NDK-t, Lengyelországot és a Szovjet­uniót 5, Franciaországot és Ju­goszláviát 4, Angliát és Cseh­szlovákiát 3 versenyző képvise­li. MTK Budapest— Sparta Praha 48:57 (26:26) A női kosárlabda BEK negyed­döntőjének csoportmérkőzésén a prágai együttes 22 pont előny­nyel lépett Budapesten pályára az MTK ellen. A magyar bajnok­csapat ugyan megszerezte a ve­zetést; de később kiegyenlítetté vált a játék. Szünet után a Spar- ta vette át a vezetést és végül a győzelmet is megszerezte. A legtöbb pontot a következők szerezték: Krizsanné 19, Keszei 14, Korenné 7, illetve Melicharo­vá 18, Jarošová 16, Gregorová 7. A Sparta Praha ezzel a ne­gyeddöntő csoportjában az élen végzett. A sorrend a következő: Sparta, LKS Lodz, MTK Buda­pest. A soorítatiás hírei A SAZKA 11. jáítékhetének mű­sora: I. LABDARÚGÓ LIGA 1. Bohemians Praha —Jednota Žilina, 2. Sparta Praha—VSS Ko­šice, 3. Inter Bratislava —jednota Trenčín, 4. Baník Ostrava—Škoda Plzeň, 5. Spartak Trnava—Slovan Bratislava, 6. Lokomotíva Košice —Slávia Praha, 7. Teplice —Dukla Praha. I. JÉGKORONG LIGA 8. Litvínov —Sparta Praha, 9. VSŽ Košice—Kladno, 10. Dukla Jihlava— Tesla Pardubice, 11. Gott waldov —Slovan Bratislava. SELEJTEZŐ AZ I. JÉGKORONG­LIGÁBA VALÓ JUTÁSÉRT 12. C. Budéjovice— TJ VŽKG. Stanley Rous-tól a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnökétől a brazilok azt kérték, hogy no­vember 15-én a Maracana sta­dionban, Brazília 10 évvel ez­előtt Svédországban aratott el­ső világbajnoki győzelme emlé­kére rendezhessék meg a Bra­zília—Világ-válogatott mérkő­zést. Sir Stanley Rous közölte, hogy megbeszéli a brazilok ké­rését a FIFA elnökségének tag­jaival. A brazilok a világ-válo­gatott összeállítására az angol Sir Alj Ramsey-it, a nyugatné­met Helmut Schönt, a brazil Ot­tó Glóriát és az argentin szár­mazású Helenio Herrerát kérik fel. Az argentin I. ligában szerep­lő Rosario Central csapat edző­je az együttes mérsékelt ered­ményei után elhatározta: külön­böző előadássorozatokat szer­vez a játékosok feleségei szá­mára, hogy miként segíthetik elő a házastársak a Rosario Central jobb eredményeit. • » » Az NSZK labdarúgó váloga­tottja idei első nemzetközi mér­kőzésén Brüsszelben 3:1 (3:0 j arányú győzelmet aratott Bel­gium együttese felett. A mintegy 10 000 néző előtt lejátszott mér­kőzésen a gólok a következő sorrendben estek: 5. p. Volkert, 21. p. Volkert, 25. p. Laumen, 80. p. Devrinlt. A bajnokjelölt és a Sparta veresége A jégkorong-liga 30. fordult­jának legnagyobb meglepetése Kladnón született. A vendéglá­tók közepes színvonalú, küzdel­mes játék után legyőzték a baj­nokságban addig egy ponttal ve­zető ZKL Brno együttesét. Jih­lava könnyedén vette a košicei akadályt és hat fordulóval a bajnokság befejezése előtt át­vette a vezetést. Nagy örömet szerzett szurkolótáborának a Slovan. Prágában a harmadik helyért vívott küzdelemben Ne­domanský 2, Grandtner, Wal­ter, Mrukvia és Gnlonka góljai­val legyőzte a kéthónapja győ­zelem nélkül szereplő Spartát. A bratislavaiak ezzel a győzel­mükkel két pontra megközelí­tették a fővárosi együttest. Lit­vínovban hazai siker született. Annak ellenére, hogy a vendég gottwaldoviak már 0:3 arány­ban vezettek, vesztesként hagy­ták el a Jeget. Pardubicén a megfiatalított hazai együttes­nek sem okozott különösebb nehézséget a sereghajtó Chomú­tov. A bajnokság állása: 1. Jihlava 30 22 5 3 146:70 49 2. ZKL Brno 30 22 4 4 137:79 48 3. Sparta 30 18 4 8 154:119 40 4. Slovan 30 17 4 9 127:82 38 5. Kladno 30 14 3 13 111:97 31 6. Litvínov 30 10 4 16 103:156 24 7. Pardubice 30 9 5 16 101:106 23 8. Gottwaldov 30 10 3 17 93:130 23 9. Košice 30 8 2 20 83:128 18 10. Chomútov 30 2 2 26 74:162 8 Nincs hiány nálunk fiatal, tehet­séges sakkozókban... csak éppen a versenyzési alkalom körül van­naft" bajok. Kevés a lehetőség az érvényesülésre. Bizonyítja ezt az olomoucl Mišta esete. Nem tudom, milyen eredménnyel szerepelt a közelmúltban a hazai versenyeken, esetleg bajnoki elődöntőkön — ha egyáltalán részt vett rajtuk. Tény az, hogy miután az olasz Reggio Emilia város és a mi Olomoucunk között testvérvárosi kapcsolat van, meghívták Mištát az Idei — sor­rendben már 10. — nemzetközi tornára Reggio Emiliába. És Mista az aránylag erős mezőnyben a ju­goszláv Matulovics nagymester és Saidy (USA) mögött harmadik lett, de a mindkét előtte lévőt meg­verte. Kilenc és fél pontjával (13 játszmából) egy fél normát telje­sített a „nemzetközi mester" cím eléréséhez. Mint már a múltkor közöltük: ez annyit jelent, hogy három éven belül hasonló ered­ményt kell elérnie, ha nemzetközi mester akar lenni. Csakhogy hol teljesítse ezt a feltételt? Erre nor­mális körülmények között nincs le­hetősége, hiszen sem a ml szövet­ségünk nem küldi kl, sem őt — nyílhat erre alkalom — ha jövőre ls a testvérvárosi kapcsolat révén meghívjákl Egyébként oly Ismert sakkozókat hagyott most maga mö­gött, mint a román Clocaltea, a ju­goszláv Bertók és Kurajlca, a ma­gyar Navarovszky, az olasz Tatai, a perui Canal. Bemutatjuk a győz­tes Matulovics egyik játszmáját. Szicíliai védelem Világos: Albano — Sötét: Matulovics 1. e4 c5 2. d4 cd4: 3. c3 (az ún. Morra-csel) 3. ... dc3: 4. Hc3: e8 5. Hf3 Hc8 6. Fc4 a6 7. Ff4 d6 8. 0—0 Fe7 9. Bel? (Itt minden lépés nagyon fontos, 9. Ve2 majd 10. Bfdl! fokozta volna a nyomást. Ez az egy kihagyás elég ahhoz, hogy sötét átvegye a kezdeményezést) 9. . . . Hfö 10. Ve2 e51 11. Bfcl Fg4l (jó volt 11. ... ef4: ls, pl. 12. e5 0—0 13. ef6: Ff6:j 12. Fg5 Hd4 9. . . . Hf6 10. Ve2 e5l 11. Bfdl F ,41 (vagy Fe7: He3: 16. Fd8: Hf3: + 17. Khl Hdl: sötét nagy előnyével) 15. ... Fg5: 16. f4 (nincs jobb) 16. ... Ff4: 17. Vf2 Vg5! 18. Bd3 (fel ls lehetett adnil) 18. ... Bc8 19. Fd5 Fel: 20. Vf7:+ Kd8 21. Fb7: Ve7 éš világos feladta. 527. sz. fejtörő j. Kohz és C. Kockelkorn („Feierabend" 1876 Világos indul és 2 lépésben mat­tot ad (2 pont) H Ilii Wň M H H §J#HJ t i BI • IP ' 18r || ' WM wä H ÄP U • //y// / fM MM Wš N M m/Á ÉÖ H a minősítés nélküli sakkozót — nem hívják meg olyan tornára, ahol ez a feltétel teljesíthető len­ne. Talán Ismét Reggio Emíliában Ellenőrző jelzés: Vilá­gos: Kg6, Vc4, Be8, gy: f7 (4 báb). Sötét: Kd7 és gy: g7 (2 bábi A megfejtés beküldésé­nek határideje: március 18. A megfejtések az Oj Szó szerkesztőségének cí­mére küldendők „Sakk* megjelöléssel. A helyes megfejtők közül ketten minden héten könyvjutal­mat kapnak, továbbá ň 1 ­1 a n d ó megfejtési lét­raversenyt vezetünk. Az 525. sz fejtörő (Vi- lém József) helyes meg­fejtése: 1. Be5ü Az e heti nyertesek: Szendi László, Ekei 65, komáromi járás, Csernák Árpád, Virt 344, posta: Dunaradvány, ko­máromi járás. DELMÁR GÁBOF

Next

/
Thumbnails
Contents