Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-03 / 62. szám, vasárnap

TÍZ ÉVE AZ ÉLEN FARNAÜ 2400 lakosú község, takaros falu. Tíz évvel ezelőtt a helyi nemzeti bizottság titká­ra, Benyó elvtárs felfigyelt Tá­bor— Trebíč—Mikuláš felhívásá­ra, amelyben versenyre hívták ki az egyes nemzeti bizottságo­kat: ki tudja leginkább feltárni és kihasználni a helyi forráso­kat. Ez a felhívás gondolatot szült: létrejött Farnadon is a kisüzemi helyi gazdálkodás — akkor még a HNB mellett. A tit­kárból igazgató lett. Nyolc alkalmazottal, egy te­herautóval, két részlegen kezd­ték el a munkát.. Az első év forgalma 59 804 korona volt. Kezdetnek ez is jó — gondolta Benyó. A fejében már akkor nem egy ötlet megszületett, a tapasztalata is több volt. Sokat utazott, látott, tanácsot kért, felmérte a lehetőségeket, mun­kaerőket keresett. Egy évvel később az üzemnek már 48 al­kalmazottá volt, termelésük ér­téke pedig 260 ezer korona. 1962-ben önállósultak, kom­munális üzemmé váltak. Abban az évben már 1 millió 100 ezer koronát produkáltak. Tíz év telt el. Ma 18 részleg­ben nyolcvan alkalmazott dol­gozik. Közben persze sok válto­zás történt. A nem jövedelmező részlegeket leállították, újakat nyitottak. Ahogy azt a kereslet megkövetelte. A legkifizető­dőbbnek az asztalosműhely és a kőművescsoport bizonyult. Jó a taxiszolgálat, a kosárfonás, a tisztító és a mosoda, a borbély és a másutt is bevált szolgálta­tások. 1967-ben a forgalmuk már csaknem három millió ko­rona volt. Mi a szép eredmények titka? A rugalmasság. Azonnal reagál­ni az igényekre, figyelemmel kísérni a piacot és a hiánycik­keket. Az üzem fejlődéséről rendszeresen kell gondoskodni, felismerni a körülményeket és a szerint tervezni. Ami nem vá­lik be, azonnal abbahagyni, mert az csak ráfizetéssel jár — így vélekedik Benyó igazgató és a gyakorlat azt bizonyítja, hogy gondolatmenete helyes. A jövőben újabb részlegeket nyitnak: üveges — képkeretező, virágüzlet, edénykölcsönző. A meglevő részleget is bővítik. A szép eredményekhez nem utolsósorban hozzájárul az is, hogy a kommunális üzem és a helyi nemzeti bizottság között jó az együttműködés. Például Január elsejétől a közüzem tég­lagyára átment a HNB kezébe. Mindenki elégedett: az embe­rek — mert jó és gyors szol­gáltatásokat kapnak, az igaz­gató — mert látja fáradozása, munkája gyümölcsét, és az al­kalmazottak is — hiszen évi át­lagkeresetük otthon, a .faluban 1250 korona. Hamarosan megoldódik a he­lyiség probléma is — ami bi­zony a múltban nagyban akadá­lyozta a munkát — mivel már ebben az évben befejezik a fél­millió korona költségvetéssel épített szolgáltatások házát. — ozo — Az írószövetség nyilatkozata (CTK) — A Csehszlovák író­szövetség titkársága a napokban továbbította a Csehszlovák Saj­tóirodának azt a nyilatkozatát, amelyben a Csehszlovák Újság­író Szövetség elnökségének ülé­sén elhangzott beszámolókra reagál, különösen arra a megál­lapításra; hogy mindeddig nem került sor a két szövetség veze­tőségének tervezett találkozójá­ra, melynek célja az említett szövetségek közötti megoldat­lan kérdések tisztázása és a kapcsolataik normálizálása lett volna. Mivel ez az állítás általában azt a benyomást keltheti, hogy a két szövetség közötti kapcso­latok rendezését a Csehszlovák Írószövetség gátolja, s ugyan­akkor a Csehszlovák Újságíró Szövetség vezetősége óhajtja és kezdeményezi — a Csehszlovák Írószövetség titkárságának ve­zetősége kijelenti, hogy valóban elutasította az említett találko­KÖZÉLET Üdvözlő távirat (CTK) — Antonín NoootnQ köztársasági elnök tegnap Ma­rokkó államünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött II. Hasszán marokkói királynak. Kormányküldöttség utazott Lipcsébe (CTK) — Otakar Simúnek mérnök, miniszterelnök-helyet­tes vezetésével tegnap cseh : szlovák kormányküldöttség uta­zott Lipcsébe, hogy részt ve­gyen a lipcsei nagyvásár meg­nyitásán. Kevés a cement Kelet-Szlovákiában (ČTK) — Ez idén mintegy 400 000 tonna cementet kell köztársaságunk más kerületei­ből Kelet-Szlovákiába szállíta­ni. Tulajdonképpen már néhány éve ilyen a helyzet, jóllehet a kelet-szlovákiai kerületben nagy mennyiségben található a cementgyártáshoz szükséges kiváló minőségű anyag. Bár a bystréi üzemben évente 320 000 tonna cementet gyártanak, ez a mennyiség az igényelt felé­nek fedezésére sem elegendő, s a kerületben mind nagyobb a cement iránti érdeklődés. A helyzet kedvezőbbé váltó zása csak mintegy öt év múlva várható. Ez év tavaszán meg­kezdődik a turnai cementgyár építése, s az új üzem — ame­lyet 1972-ben adnak át rendel­tetésének — évente kb. 800 000 tonna cementet gyárthat. A tur­nai cementgyár építése 480 mil­lió koronába kerül. zón való részvételét. Ugyanis fontolóra vette mindazokat a körülményeket, amelyek a leg­utóbbi hónapokban károsan be­folyásolták a két szövetség kap­csolatait, de ezek nem könyvel­hetők az írók, illetve szövetsé­gük rovására. A nyilatkozat rámutat, hogy mindeddig nem vonták vissza nyilvánosan azt a kijelentést, amellyel Adolf Hradeckij, a Csehszlovák Újságíró Szövetség központi titkára a szövetség múlt év októberében megtartott V. kongresszusán mondott fő­beszámolójában a csehszlová­kiai írók és szervezetük, vala­mint volt sajtószervük, a Lite­rárni Noviny szerkesztősége, il­letve tagjai becsületét sértette. Ünnepségek Bulgáriában Szófia — A török megszál­lás alóli felszabadulás 90. év­fordulójával kapcsolatos ün­nepségek keretében szombaton Szófiában Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első titká­ra, Georgi Trajkov, a Nemzet* gyűlés elnökségének elnöke, valamint több- más párt- és ál­lami vezető elhelyezte a Bol­gár Kommunista Párt, a Mi­nisztertanács és a Nemzetgyű­lés Elnöksége koszorúit az orosz- és szovjet katonák hősei emlékművénél. Brezsnyev, Podgornij és Ko­szigin szombaton szívélyes han­gú táviratban üdvözölte a bol­gár vezetőket és a bolgár né­pet Bulgáriának a török meg­szállás alóli felszabadulása 90. évfordulója alkalmából. (TASZSZ). Johnson megkezdte elnökválasztási kampányát Beaumont — Johnson elnök, aki pénteken váratlanul Texas­ba utazott és megtekintette a houstoni űrközpontot, este Beau­mont városba folytatta útját és felszólalt egy demokratapárti vacsorán. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok „minden tő­le telhetőt megtesz a vietnami háború kiszélesítésének elkerü­lésére". Az U Thant-féle béke­puhatolózásról annyit mondott, hogy „akarni és elérni a békét két különböző dolog". A hábo­rúért közvetve elődeire hárítot­ta a felelősséget, mondván, hogy az Egyesült Államok 1954­ben elég nagy elkötelezettséget vállalt magára a világnak ezen a részén, amiért „felel". Johnson a hírmagyarázók sze­rint ezzel a beszéddel Indította be elnökválasztási kampányát. LAPZARTAHOR érkezett DUBČEK ELVTÁRS KLADNÚI KOMMUNISTÁK KÖRÉBEN (ČTK) — A Kladnói Egyesült Acélművek pártkonferencláján az alapszervezetek 353 küldött­je szombaton Alexander Dubček elvtársnak, a CSKP Központi Bi­zottsága első titkárának jelen­létében, a vállalati pártszerve­zet eddigi tevékenységével fog­lalkozott. A beszámolót követő vitában felszólalt Dubček elv­társ ls. Időszerű politikai és gazdasági kérdésekkel foglalko­zott. MEGNYÍLT A LIPCSEI VÁSÁR Lipcse — Szombat este a lip­csei Operaházban, a párt- és a kormány vezetőinek jelenlété­ben, Wolfgang Rauchfuss, az NDK miniszterelnök-helyettese ünnepélyesen megnyitotta az idei tavaszi lipcsei vásárt. A lipcsei tavaszi vásár meg­nyitását megelőzően tájékoztat­ták az újságírókat az idei vásár arányairól. 360 ezer négyzetmé­ter kiállítási területen 65 or­szág 10 290 kiállítója mutatja be országának termékeit. 12 szo­cialista ország összesen 41 ezer négyzetkilométeren állít kl. JARRING ERŐFESZÍTÉSEI A BÉKÉS RENDEZÉSÉRT New York — Gunnar Jarring, az ENSZ közel-keleti megbízott­ja — beavatott körök szerint — felszólítja Izraelt, az Egyesült Arab Köztársaságot és Jordá­niát, hogy a közel keleti hí^lyzet békés megoldása érdekében küldjék ki képviselőjüket cipru­si székhelyére. jarring szerda óta New York­ban tanácskozik U Thant főtit­kárral. Nem hivatalos tájékoz­tatások szerint a legközelebbi napokban visszatér a Közel-Ke­letre. Összeül az Arab Liga Kairó — Az Arab Liga hétfőn, Kairóban kezdődő ülésén fog­lalkoznak majd az Izrael által megszállt arab területek és a közel-keleti helyzet alakulásá­nak jelenlegi kérdéseivel. Dr. Said Nufál, a liga főtit­kárának helyettese kijelentette, hogy a megszállás véglegesíté­sét célzó izraeli törekvések is igazolják az agressziók tényét, és hangsúlyozta, hogy e oélnk megakadályozására egyesíteni kell az összes arab erőket. Egy­idejűleg bejelentette, hogy a liga megbízottjai New Yorkban és másutt rámutattak arra, hogy milyen súlyos következmények­kel járhat az arab területek Iz­raeli annektálása. (ČTK) Amarikai légitámadások Hanoi és Haiphong ellen (Folytatás az 1. oldalról) A nyilatkozat megállapította: a szakadék szélén tántorgó amerikai agresszorok és a dél­vietnami árulók abban a re­ményben bombázták a sűrűn la­kott körzeteket, romboltak le több ezer házat, templomot, kegy helyet, hogy sikerül meg­törniük a dél-vietnami nép ha­zafias érzelmeit. Támadásuknak több ezer polgári áldozata volt. A nyilatkozat ezután felhívja a szocialista- és más országok kormányait és népeit, a haladó gondolkodású amerikaiakat, hogy határozottan ítéljék el az Egyesült Államok és a Thieu— Ky-klikk gaztetteit; indítsanak mozgalmat a bűntények kivizs­gálására, támogassák és segít­sék a dél-vietnami népet a vég­ső győzelem kivívásában. Tüntetés Brüsszelben Brüsszel — Szombaton dél­előtt több mint tízezer belga polgár tüntetett az amerikaiak vietnami agressziója ellen. A tüntetők a vietnami nemzeti bi­zottság felszólítására érkeztek Brüsszelbe, és megjelelitek a belga politikai élet különböző vezető személyiségei Is. Henri Rolin úllamminiszter, a szocialista párt szenátusi kül­dötte nyitotta meg a manifesz­tációi. Hangsúlyozta, hogy a vietnami problémát csak politi­kai síkon lehet megoldani. Március 1-én fegyveres rendőrök vonultak fel Rómában az építészeti egyetem diákjai ellen, akik az oktatás elavult mód­szerei ellen tüntettek. A rendőrség könny gázbombákat hasz­nált. A tüntetők ellenálltak a támadásnak, sok rendőrautót felborítottak és felgyújtottak. A római Piazza del Popolon szombaton délelőtt körülbelül 5000 diák tüntetett a rendőrség pénteki brutális beavatkozása ellen. A pénteki tüntetés alkal­mával több mint 60 diák megsebesült, 230-at pedig őrizetbe vettek, folytatódnak a diáktüntetések más városokban — Pá­dovában, Bolognában, Milánóban, Torinóban, Pizában és Pa­lermóban is. A firenzei diákok a római rendőrség durvasága elleni tiltakozásként megszállt ák az építészeti fakultást. (Telefoto ČTK—UPI) Vladimír Koucký sajtóértekezlete és televíziós interjúja IFolytatás az 1. ildalról) elleni küzdelemben. Kifejtette: Csehszlovákia Kommunista Párt­ja úgy véli, hogy két esemény megrendezése a feladat: az egyik a világ kommunista és munkáspártjainak idei értekez­lete, a másik, amely ezt követi majd, az antiimperialista erők széles körű konferenciája. A budapesti találkozó — mon­dotta többek között Koucký elvtárs, a televízió hírmagyará­zójának kérdéseire válaszolva — kommunista mozgalmunk ed­digi jelentős nemzetközi talál­kozói sorozatában igen tiszte­letreméltó helyet foglal el. A mozgalom további megszilárdí­tása érdekében természetesen döntő fontosságú a munkáspár­tok kapcsolatainak sokoldalú elmélyítése és a lehető legszé­lesebb véleménycsere a demok­rácia elvei és egyenjogúság alapján. Ezek természetesen igen bonyolult feladatok, és a megtárgyalásuk sem lehet zök­kenőmentes. Igy volt ez az elő­ző tanácskozásokon és most Budapesten is, amint erről a ro­mán küldöttség idő előtti távo­zásának híre tanúskodik. Távo­zásukat őszintén sajnáljuk. Mégis úgy vélem, hogy éppen a nyíltság, az elvtársi őszinteség, az egyenjogúság és a tárgyila­gosság szelleme a budapesti tárgyalások legfőbb jellemzője. Ezért e tanácskozás gyümölcsö­ző és sikeres. Küldöttségünk meg van győződve arról, hogy a budapesti tanácskozás lefekteti a kommunista világértekezlet még ez évben való megtartásá­nak alapját Pártunk úgy véli — mondot­ta a továbbiakban Vladimír Koucký, —. hogy az egész kom­munista mozgalom sarkalatos kulcsfontosságú feladata min­den erőt aktív harcra egyesíte­ni az imperializmus ellen. Ezért mielőbb az egyenjogúság alapján érintkezésbe kell lép­nünk természetes szövetsége­seinkkel e harcban, elsősorban az úgynevezett harmadik világ haladó erőivel, a nemzeti fel­szabadító harc erőivel, a fejlődő országok nemzeti demokrata pártjaival és a baloldali szocia­lista erőkkel. A CSKP Központi Bizottsága januári ülésszakával kapcsola­tos kérdésre válaszolva Koucký elvtárs kijelentette: Az alatt a harminc év alatt, amióta pár­tunk tagja vagyok, nem emlék­szem a Központi Bizottság ily fontos ülésére. Úgy vélem, hogy lényeges lépést jelent a szocia­lista demokrácia továbbfejlesz­tése útján hazánkban. Enrico Bsrlinguer találkozója az újságírókkal Szombaton délután Enrico Berlinguer, az Olasz Kommu­nista Párt politikai bizottságá­nak tagja találkozott az újság­írókkal a Magyar Sajtó Házá­ban. Hangsúlyozta, hogy meg­ítélése szerint az ismeretes In­cidens ellenére — hasznos és eredményes munkát végzett eddig a budapesti konzultatív találkozó. Bizonyos — mondot­ta —, hogy továbbra is siker­rel folytatják a tanácskozást. Azzal kapcsolatban, hogy a román párt a találkozó előtt ál­lítólag biztosítékot kapott, hogy egyetlen párt bírálatára sem kerül sor, kifejtette: az érte­kezlet ilyen formális kötele­zettséget nem vállalhatott, hi­szen minden delegációnak joga van kimondani véleményét, eb­ben sem a szervező, sem más nem korlátozhatja. A hangsúly azon van, hogy a részvevők testületként ne gyakoroljanak bírálatot. Magától értetődik — tette hozzá — minden küldött­ségnek erkölcsi kötelessége, hogy ne tegyen olyat, ami árt a többi pártnak. Kitért a kommunista- és mun­káspártok világértekezletének várható napirendjére is. Rámu­tatott: jó lenne, ha csak né­hány meghatározott kérdés megtárgyalására szorítkoznánk. Az olasz párt megítélése sze­rint a vietnami háború befeje­zéséért, a béke megőrzéséért és az imperializmus ellen vívott küzdelem problémáin kívül a kérdések között szerepelhet az Is, hogy száműzzék az erősza­kot vitás nemzetközi kérdések rendezésének eszközei köz^l. (MTI! A Román KP Központi Bizottságának ülése Bukarest — A Román Kom­munista Párt Központi Bizottsá­ga március 1-én ülést tartott. Meghallgatta a román küldött­ség tájékoztatását a budapesti konzultatív találkozóról és a küldöttség munkájáról. A Központi Bizottság plénu­ma jóváhagyta az RKP küldött­ségének a budapesti találkozón kifejtett tevékenységét. A Központi Bizottság határo­zata rámutat, hogy az RKP még a budapesti találkozó előtti elő­zetes megbeszélések^ során fel­hívta a testvérpártokat, hogy a találkozón tartózkodjanak más pártok bírálatától. A határozat ezután részlete­sen taglalja egvrészt a szíriai küldöttség február 28-1 fellépé­sét, amelyet támadásnak minő­sít, és sértésnek a Román Kom­munista Párt politikáját ille­tően, másrészt pedig elemzi a román küldöttségnek nyújtandó elégtétel körüli véleménycserét. A határozat a továbbiakban megállapítja: „A kommunista és munkáspártok tanácskozása nem lehet öncélú. Csak akkor Járulhat hozzá a világ kommu­nista és munkásmozgalma hely­zetének normalizálásához, ha a pártok közötti kapcsolatok fő alapelveit következetesen tisz­teletben tartja, s ha megterem­ti a feltételeket ahhoz, hogy előkészítésében valamennyi kommunista párt demokratikus módon, egyenlő jogok alapján vehessen részt és szabadon nyilváníthassa véleményét." (ČTK — MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents