Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-23 / 82. szám, szombat

Személyi kultusz és bizalom Bevezetőül ehhez a cikkhez néhány dolgot el kell mondanom. Ugyanis a cikket 1963 (szóval ts leírom: ezerkilencszázhatvanháromI augusztusa végén írtam. A cikk nemcsak, hogy nem jelenhetett meg, hanem miatta pártellenességgel vádoltak meg, és évekig tartó hajsza indult meg ellenem. Hogy ennek ellenére sem vesztettem el az állásomat, és ma is a szerkesztőségben dolgozom, azt az O j Szó pártbizottsága elvhű, következetes kiállásának köszönhetem. Elvtársaim bátor kommunista helytállását most itt, a nagy nyilvánosság előtt is megköszönöm. Szokásomtól eltérően ezt a cikket eltettem, mert mély meggyőződéssel hittem, hogy el kell jönni annak az időnek, amikor nemcsak ilyen, hanem ennél sokkal szókimondóbb cikkelc is megjelenhetnek. A cikk — sajnos — nem veszítette el aktualitását, hiszen a személyi kultuszt és összes következményeit a Központi Bizottság januári plénuma után megindult demokratizálódási folyamat számolja fel, s elemi erővel söpri el mindazokat, akik benne szerepet játszottak. H

a valaki megkérdezne, hogy véleményem szerint a személyi kultusz hol és miben tett legnagyobb kárt, akkor habozás nélkül azt felelném, hogy a bizalom terén. Mert hogyan bontakozhatott ki, hogyan válhatott a személyi kultusz azzá, amivé vált? Csakis' úgy, hogy egyfelől visszaélt az embereknek a pártba, a párt vezető személyiségeibe, a szocializmusba vetett hitével, és bizalmával. Hiszen a személyi kultusz és minden módszere csak úgy érvényesülhetett, hogy minden megnyilvánulását a párt és a szocializmus érdekére való hivatkozással követték el. Másfelől a személyi kultusz, az állanó éleződő osztályharc elméletéből kiindulva, bizalmatlanságot teremtett mindenkivel szemben. Lényegében és végső soron ez a bizalmatlanság szülte az adminisztratív módszereket, azt, hogy minden kérdést és minden dolgot utasítással, hatalmi szóval kell megoldani. Valahogy olyan helyzet alakult ki, hogy a párthoz való hűséget, a szocializmus ügye iránti odaadást nem a munka, a feladatok teljesítésében való helytállás, hanem a beosztás, a funkció határozta meg. Minél magasabban áll valaki, annál megbízhatóbb támasza a pártnak és a rendszernek — ami mondjuk elvben még csak elfogadható lett volna, ha az ember tudása, helytállása, a párthoz és a szocializmushoz való hűsége alapján lép előre beosztásában. A hiba és a baj ott és azzal tetőzött, hogy valaki minél lejjebb áll, annál kevésbé megbízható. A parancsolgatás, a szájbarágás és a gyámkodás végső soron csak azt szülhette, csak az lehetett a következménye, hogy az emberekben megbénította a kezdeményezést, az önállóságot és a felelősségtudatot. Az a nézet és gyakorlat, hogy csak az a jó és csak az a helyes, amit „én" csinálok, nem csupán önteltség volt, hanem annak a légkörnek a kifejezése és megnyilvánulása, amely a személyi kultuszra oly jellemző bizalmatlanságot szülte. S

okan hajlamosak arra, hogy ha a személyi kultuszról van szó, akkor csak a törvényellenességekre, a törvénysértésekre gondolnak. Kétségkívül Igaz az, hogy a törvénysértések, az ártatlanul elítélt emberek meghurcolása a személyi kultusz legtragikusabb megnyilvánulásai voltak, és ha a személyt kultusz felszámolásáról beszélünk, akkor az első és legfontosabb feladat az volt, ezeknek az embereknek — amennyiben még lehetséges volt — elégtételt szolgáltassanak, és hogy meg kell teremteni minden biztosítékot arra, hogy hasonló esetek soha többé ne ismétlődhessenek meg. Am ugyanakkor tudatában kell lenni annak is, hogy az ilyen nézetek akarva nem akarva leszűkítik a személyi kultusz fogalmát, szem elől tévesztik az élet minden területén megnyilvánuló és szerteágazó módszereket, amelyek a személyi kultuszt jelentették, s amelyekből végső soron a legtragikusabb megnyilvánulások származhattak. Az igazság az, azzal, hogy a törvénysértések megszűntek, egyáltalán nem mondható el, hogy felszámoltuk a személyi kultusz összes módszereit. Mert megfordítva a dolgot, helytelen volna olyasmit állítani, hogy a személyi kultusz mindjárt a törvénysértésekkel kezdődött. A törvénysértéseket meg kellene előznie a bizalmatlanság és a gyanakvás légkörének, annak a légkörnek, amely nem tűrte az ellentmondást és minden hiba, minden emberi ballépés mögött az ellenséget, az ellenséges szándékot kereste. A bizalmatlanság és a gyanakvás légkörét szentesítő, az állandóan kiéleződő osztályharc elmélete csak az érem egyik oldala. Mert ez az elmélet és gyakorlat nemcsak azt jelentette, hogy az emberek cselekedeteinek olyasmit tulajdonított, amit azok el sem követtek, sőt, még csak- szándékukban sem volt, hanem lebecsülte, mi több: nem hitt a pártban, nem hitt a népben és a nép hatalmában. Mert különben hogyan, mivel volna magyarázható az a bizalmatlanság és gyanakvás, amely nemcsak a pártot, hanem az egész közéletet jellemezte? A kérdés megértéséhez abból kell kiindulnunk, hogy a kommunisták, a kommunista párt ereje mindig és mindenütt a néppel való szoros és elszakíthatatlan kapcsolatában, abban rejlik, hogy egyrészt megértve és kifejezésre juttatva a nép érdekelt határozták meg politikájukat és tevékenységüket, másrészt pedig a néppel való kapcsolataikat sohasem a hatalmi, hanem a meggyőző, a felvilágosító és a megnyerő szó jellemezte. A kommunisták mindig hittek eszméik legyőzhetetlenségében és hittek a népben. Hittek abban, hogy az eszméiket, az eszme meghatározta célokat csak szoros egységben a néppel érhetik el. Ám miben hittek a személyi kultusz megtestesítői és hordozói? Miben és kiben hittek akkor, amikor mindent szájbarágtak, amikor csak az volt a helyes és csak az volt a jó, amit ők mondtak és csináltak, s éppen ezért mások felett gyanakvással gyámkodtak és akaratukat önkényes parancsolgatásként érvényesítették? Hittek a pártban? A népben? Nem hittek, mert ha hittek volna, akkor hisznek az emberben is A

bizalmatlanság szülte adminisztratív módszer és parancsolgatás nemcsak az emberek lebecsülésében mutatkozott meg, hanem abban ls, hogy sok esetben olyan kérdést ls hatalmi szóval véltek megoldani, amely történetesen meggyőződésből származott. Vagy talán elképzelhető volna, hogy ideológiai, világnézeti kérdéseket paranccsal, hatalmi szóval meg lehet oldani? Meg lehet parancsolni bárkinek is, hogy mától fogva nem ez lesz a meggyőződése, hanem amaz? Hogy igen egyszerű példát említsünk: lehetséges és elképzelhető volna, hogy valamiféle adminisztratív intézkedéssel, rendeleti úton meg lehetne szüntetni a vallásos nézeteket? Diktálni a meggyőződést? Már pedig a személyi kultusz ideje alatt Ilyesmi kezdett kialakulni és tért hódítani. Volt idő, amikor a vallásos nézetek elleni harcot, az ateista propagandát úgy vélték megoldani, hogy egyszerűen megkövetelték az emberektől az egyházból való kilépést. Ám mit jelentett ez a valóságban? Azt, hogy az ember egy papirost kapott az egyházból való kilépés fényéről, és, hogy ennek alapján az illetékes elvtárs kimutatásaiban egy újabb nevet pipálhatott ki, hogy íme: ismét kevesebb a vallásos emberek száma. De biztos az, hogy ismét kevesebb lett a vallásos emberek száma? Azzal a darab papírral? Enyhén szólva is, kétkedni lehet az ilyen módszerek sikerében és könnyen elképzelhető, hogy az az ember, aki munkahelyének személyzeti osztályán délelőtt leadta azt a papirost, este, otthon, lefüggönyözött ablakok mögött térden állva kérte a mindenható bocsánatát. A bizalom nemcsak feltételezi, hanem egyenesen megköveteli az őszinteséget. Bizalom és őszinteség elválaszthatatlan édestestvérek. Egymás nélkül nem képzelhetők el, egyik a másikból ered. Az emberek csak az iránt vannak bizalommal, aki őszinte hozzájuk, és akihez őszinték lehetnek. De mi az őszinteség? Az őszinteség az igazsági Az igazság mindig és minden körülmények között. Ezt az őszinte igazmondást várják a vezetettek vezetőiktől, és ezt az őszinte igazmondás jogát igénylik akkor is, ha nekik van mondanivalójuk. Embereket és problémáikat megismerni, a hibákat kijavítani és további hibáknak elejét venni, bizalmat, s ebből adódóan az ügy iránti odaadást teremteni, csak őszinte, igaz szóval lehet. A személyi kultusz, amikor megszülte a bizalmatlanság légkörét, amikor gyámkodással, szájbarágással és egyének önkényeskedésével akarta a kérdéseket és feladatokat megoldani, e módszereivel szükségszerűen megölte az őszinteséget, az igazmondást. Szükségszerűen, mert a bizalmatlanság, amely mások, az emberek, a vezetettek lebecsüléséből eredt, kizárta az őszinteséget, az igaz szót. De kizárta az őszinteséget, az igazmondást a vezetettek részéről is. Nemcsak azért, mert nem bírták a vezetők bizalmát, hanem azért is, mert az őszinteség, az igaz szó, a hibák feltárása egyszerűen — és enyhén szólva is — nem volt kívánatos. A lakkozás, a szépítgetés, a szocializmus építésének idealizálása olyan helyzetet teremtett, amikor az az ember, aki a hibákról beszélt, ha panasza és sérelme volt, könnyen tűnhetett fel olyan színben, mintha a nép, a rendszer ellensége volna. H

a cikkünk elején azt Irtuk, hogy a személyi kultusz a legnagyobb kárt a bizalom terén tette, akkor ebből szükségszerűen következik az a megállapítás, hogy a személyi kultusz módszereinek és következményeinek leküzdésében e téren akad még a legtöbb tenni és helyrehozni való. Nem arról van szó, mintha pártunk XII. kongreszszusa útmutatásai nyomán már e téren is nem történt volna lényeges változás és javulás, s hogy elvben bármiféle akadálya lehetne annak, hogy a párt és a nép kapcsolatában az élet minden területén érvényesüljön az őszinteség, helyreálljon a bizalom. Inkább arról van szó, ha a személyi kultusz következményeinek és módszereinek felszámolásában valamire is azt mondhatjuk, hogy ez „nem határozathozatal és nem egyszeri kampány kérdése, hanem szakadatlan folyamat", akkor ez különösen és százszorosan vonatkozik az őszinteségre és a bizalomra. Vonatkozik annál is inkább, mert semmiféle határozattal, intézkedéssel az őszinteséget és a bizalmat „elrendelni", biztosítani nem lehet. A személyi kultusz idején úgy festett a dolog, hogy a szocializmus építése sima, aszfaltozott út, nem lehet semmi baj, nincs semmi nehézség, — hiszen a szocializmust építjük. Ám az élet megtanított bennünket arra, hogy igenis vannak gondok, vannak bajok és vannak nehézségek. De az élet arra is megtanított, hogy a gondok leküzdhetők, a bajok kijavíthatók, a nehézségek pedig áthidalhatók. Közös akarattal, együttes erővel minden feladatunk megoldható. De naponta tudatosítanunk kell azt a tényt, hogy a közös akarat legelemibb feltétele és alapja a bizalom! BATKY LÁSZLÓ Ankét a demokratizálódásról IV. Kérdéseink a következők: • 1. Ml A VÉLEMÉNYE A DEMOKRATIZALODAS FOLYAMATAROL, AMELYET A PART KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK DECEMBERI ÉS JANUARI PLENÁRIS ÜLÉSE NYITOTT MEG? 2. MELYEK ON SZERINT A MEGOLDÁST KÖVETELŐ ALAPVETŐ FONTOSSÁGÚ GAZDASAGI, POLITIKAI, SZOCIÁLIS VAGY MAS KÉRDÉSEK? 3. AZ ITT ÉLO MAGYARSAG MILYEN JOGOS IGÉNYEINEK KIELÉGÍTÉSÉT TARTJA SZÜKSÉGESNEK? BOHUS LÁSZLÖ, minőségi főellenőr, 35 éves párttag, Királyi. 1. Ezt a folyamatot csak helyeselni tudom, mivel ezt a megújhodás követi mind pártunkban, mind az államapparátusban, és felszámolja a csökönyös ragaszkodást olyan eszmékhez, amelypk fékezték társadalmunk fejlődését. Az emberek ma nyíltan és őszintén kinyilvánítják véleményüket, bátran és szabadon bírálják azt, ami rossz. Minden vezető tisztséget betöltő egyénben azonban ne lássuk a fejlődés fékező jét. 2. Első helyen említeném Szlovákia, de különösképpen Dél-Szlovákia iparosítását, hogy ezzel megszűnjék a munkaerővándorlás. Ogy kellene megoldani a gazdasági problémákat, hogy az életszínvonal az ország egész területén kiegyenlítődjék. Többet kellene foglalkozni az EFSZ-ek megerősítésével és a falusi fiatalság mai helyzetével. A felsőbb szerveknek foglalkozniuk kellene az anyasági szabadság meghosszabbításával, illetve a bölcsőde- és az óvodahálózat kiszélesítésével. 3. A Csehszlovákiában élő magyar dolgozók és általában a nemzetiségek jogi helyzetét az alkotmánynak kellene rögzítenie, hogy ennek alapján a két nemzet mellett a nemzetiségek teljes egyenjogúsága is biztosított legyen. Szükségesnek tartanám a magyar tannyelvű iskolák megszilárdítását ls, és a meglevő iskolákon kívül további szakiskolák létesítését. HURÁK BÉLANÉ, mesterhelyettes, 20 éves, pártonkívüli, Gömörpanyit: 1. Kár, hogy ez a folyamat nem öt évvel ezelőtt indult meg. Ma már másképp állnánk mind politikai, mind gazdasági téren. . 2. Több közszükségleti üzemre volna szükség Dél-Szlovákiában. Ez hozzájárulna az életszínvonal emeléséhez és a foglalkoztatottság kérdésének megoldásához. Jó lenne az eddiginél lényegesen hosszabb anyasági szabadság. A nők egyenrangúsága ne csak et munkában, hanem a fizetésben is megnyilvánuljon! 3. Több magyar szakiskola kellene. A tanoncképzést is két nyelven lehetne megoldani. A magyarlakta vidéken magyar óvodákra van szükség. GERGELY PÁL, főraktárnok, 48 éves, párttag, Tornaija: 1. Örömmel vettem a hírt, hogy kettéválasztották a köztársasági elnök és a CSKP KB első titkára tisztségét Dubček elvtárs személyében a demokratizálódási irányzat megvalósításának zálogát látom. 2. Mielőbb eltávolítani jelenlegi funkciójukból azokat, akik nem élvezik a nép bizalmát, és konzervatív irányvonalat képviselik. A fizikai munkásokat a munkájuk után bérezzék és helyet kapjanak a képviselő szervekben is. Rendezni kellene az alacsony nyugdíjakat. Szerintem mielőbb meg kellene oldani a lakáskérdést. 3. Szükséges lenne, hogy a magyar nemzetiségű lakosokkal a lenini elvek szerint bánjanak és mindenütt érvényt szerezzenek a kétnyelvűségnek. A képviseleti és a pártszervezetekben a lakosság arányának megfelelően magyar nemzetiségűek is helyet kapjanak. Azok, akik magyarlakta területen funkciót töltenek be, szükséges, hogy bírják mind a két nyelvet. TOMOLYA LÁSZLÖNÉ, munkásnő, 27 éves pártonkívüli, Gömörújfaiu; 1. A párt központi bizottságának a demokratizálódással kapcsolatos intézkedéseit csak helyeselni tudom. Szükséges azonban, hogy ez a folyamat ne álljon meg félúton. 2. Dél-Szlovákia iparosítását fontolóra kellene venni, hogy az Itt élő lakosság megfelelő munkalehetőséget kapjon. Javaslom, hogy úgy mint Magyarországon, az anyasági szabadságot hosszabbítsák meg. Szükséges lenne az alacsony nyugdíjak rendezése is, mivel ezek az emberek cselédek, alkalmi munkások voltak, akiket munkaadójuk a betegsegélyzőben nem jelentett be. 3. Véleményem szerint meg kell követelni a kétnyelvűség szigorú betartását. Kiegészíteni a magyar iskolákat szakiskolákkal, esetleg főiskolákkal. A képviseleti szervekbe a lakosság arányához mérten magyar nemzetiségű dolgozókat is be kell választani. CSERNOK ISTVÁN, minőségi ellenőr, 47 éves, párttag, Csízfürdő: 1. A CSKP KB decemberi és januári plénumának határozataival egyetértek, úgyszintén azzal, hogy a konzervatív v

e-_ zetőket leváltsák és helyettük*"" tehetséges, és nem soviniszta, hanem becsületes egyéneket válasszunk. 2. Dél-Szlovákiában és az egész Szlovákiában több ipari üzemet kell szerintem építeni. Úgyszintén biztosítani kell a szólás- és a sajtószabadságot. A falvakon és a városokban ifjúsági klubokat kell létesíteni, hogy a fiatalok szórakozási helye ne a kocsma és a vendéglő legyen. 3. Létesítsenek magyar tannyelvű szakiskolákat és főiskolákat. Fontos, hogy a tanítók az elkövetkező nemzedéket úgy neveljék, hogy büszkék legyenek nemzetiségükre, nyelvükre. Javasolnám, hogy az erőszakkal elkeresztelt városok és falvak neveit a régire változtassák vissza. NAGY MÁRIA, segédmunkás, 20 éves, pártonkívüli, Sajógömör: 1. Nem kísérem figyelemmel az eseményeket, így nem tudok érdemleges választ adni. 2. Szerintem mindenütt be kellene vezetni a helyes bérezést. Mielőbb szabályozni kellene a Sajót, amely oly sok gondot okoz évtizedek óta. Rendezni kellene az alacsony nyugdíjakat is. 3. Több magyar szakiskolára lenne szükség. A magyarlakta területen szerintem az üzletekben kell, hogy magyarul is tudjanak. Minden vonalon érvényt kell szerezni a kétnyelvűségnek. VÁLENT LÁSZLÖ, HNB elnök, 48 éves, párttag, Sajószárnya: 1. Pártunk megújhódási politikája, amelyet a KB decemberi és januári plénuma indított el, történelmi jelentőséggel bír társadalmunk további haladásában. Megelégeltük a múltat, s ezért támogatjuk az új szellem politikáját. 2. A jövő feladatai között látom, hogy a magas beosztásban levő funkcionáriusokat, akik kompromittálták magukat, folyamatosan eltávolítsuk. A vezető helyekre a dolgozókat úgy kell megválogatni, hogy azok talpig becsületes emberek legyenek, élvezzék a nép bizalmát. Úgyszintén fontosnak tartom a magyar- és ukránlakta területek iparosítását. m 3. Szükséges a nemzetiségi politika végleges megoldása. Az alkotmány biztosítsa hazánk nemzeteinek és nemzetiségeinek az egyenlőséget és az m. egyenjogúságot. Teljes egészében egyetértek a CSEMADOK Központi Bizottsága ezirányú £1 javaslatával.