Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-22 / 81. szám, péntek

Aprócska szilánk volt A dokumentumfilm korp arancsa Beszélgetés SZABÓ ARPÁD Balázs Béla díjas érdemes művésszel, a magyar dokumentumfilm-gyártás neves operatőrjével állított műsor fut és a látogatottság nem csökken. A kisfilmek lefutási ideje fél esztendő. Utána vetíthetik a televízióban, ami mindenesetre szélesebb nyilvánosságot és nagyobb visszhangot jelent. — Milyen a kapcsolatuk a világ dokumentumfilm gyártásával? A FIPRESCI Budapesten megrendezett szimpóziumán ismerkedtünk meg. Hallatlanul szerény, megnyerő ember Szabó Árpád, aki évente számtalan híradó anyagot és 6—8 dokumentumfilmet forgat. Az utóbbi időben főleg Szemes Mariannal, Tímár Istvánnal és Kollonits Ilonával dolgozik együtt. De 6 volt az operatőrje Münnich László Holládi ballada clmü művének is, amelyben új hanggal kísérleteztek, hangulattal igyekeztek kifejezni a mondanivalót S hogy igyekezetüket siker koronázta, azt a lipcsei rövidfilmfesztivál tanúsítja. Nem ez az egyetlen díjazott műve. A Szemes Marian rendezte Válás Budapesten, a tavalyi miskolci kisfilmfesztiválon és Krakkóban is az első díjat nyerte el. Az orvosi hivatástudat felismerését hangsúlyozó Metamorfózis című filmje — rendezője Timár István — három évnek előtte volt a miskolci fesztivál győztese. Legújabb müve az Érted haragszom ... ugyancsak Szemes Marian rendezésében készült. Még nem került a közönség elé, de abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy részt vehettem a Kommunista Ifjúsági Szövetség székházában rendezett előzetes bemutatón. Nagyszerű ez a kb. 40 perces dokumentumfilm. Az autentikus felvételek és a rendezett jelenetek ebben az esetben a szociológiai szondázás harmonikus művészi eszközei. A vizsgált terület a fiatalkorúak öngyilkossága. Miért? Sikolt a kérdés a vásznon és lassan csillapodó zokogással buggyan az anya szájából a tapogatózó felelet. De a film alkotói nem elégednek meg a történtek ábrázolásával és a körülmények feltárásával, amelyek során finom érzékkel mindvégig mértéktartóak tudnak maradni. Tovább mennek és a hamis pátosz buktatóit elkerülve arra irányítják a figyelmet, hogy az ifjúsági szervezet sokat tehetne a fiatalkorúak körében egyre gyakoribb öngyilkossági kísérletek megelőzése érdekében. A mű mondanivalóját és kifejező eszközeit tekintve nem helyhez kötött. Sajnos, a probléma nálunk is, másutt is soksok gondot okoz, ezért a film iránti nemzetközi érdeklődés több mint feltételezhető. Minden bizonnyal hasznos lenne, ha nálunk is bemutatnák. — Hogyan látfa ma a magyar játékfilm előretörése időszakában a dokumentumfilm helyzetét? — szegeztük a kérdést Szabó Árpádnak. — őszintén bevallva a dokumentumfilm pillanatnyilag a játékfilmek árnyékában van. Jó példa erre ez a tanácskozás is, ahol kevés dokumentumfilmet láttak a résztvevők. Pedig szerintem több figyelmet érdemelne a filmművészet e szakasza ls, hiszen számos nemzetközi dijat, jelentős elismerést szerzett az országnak abban az időben is, amikor a játékfilmgyártás hullámvölgyben vesztegelt. — Ogy értelmezi ezt, hogy a dokumentumfilm nem kap kellő támogatást? — Nem egészen. Kapunk támogatást és elismerést is, hiszen én vagyok az első dokumentum- ős hlradófilm operatőr, akit érdemes művész címmel tüntettek ki. De általános nemzetközi probléma, hogy a dokumentum- és riportfilmek jelentőségét nem értik és nem érzik eléggé. A dokumentumfilmek tudatos felhasználása és társadalmi nevelőhatásának hasznosítása már azáltal is korlátozott, hogy évente csupán kb. húsz ilyen müvet készíthetünk. Erőnkből többre is telne. — Miben látja a dokumentumfilmek erényeit és fogyatékosságait? — Feltétlenül erénynek tartom, hogy dokumentumfilmjeink nem konstruáltak, s az alkotók főleg az utóbbi években arra törekszenek, hogy minél több emberi momentumot vessenek fel az adott témával kapcsolatban. Ezzel szemben meg kell állapítanunk, hogy a tematikát illetően nem kielégítő a változatosság. Megmutatkoznak a rossz konstelláció, az átszervezés, átalakulás problémái is. Tapasztalataink szerint a híradó-riportfilmek előnye — de ezt az alkotók számára értem — hogy ez adja a legközvetlenebb kapcsolat lehetőségét az élettel. SZABÖ ÁRPAD filmoperatőr — Milyen a dokumentumfilmek érvényesülésének útja Magyarországon? Segítséget jelent-e ebben a televízió? — A riport- és dokumentumfilmekből nálunk 5—8 kópia készül. A kisfilmeket rendszerint a játékfilmekhez csatolják és azzal futnak. Ha szerencséje volt egy-egy alkotásnak és sikeres játékfilmet kapott partnerül, befuthatta az egész országot. Csakhogy már az ts megtörtént, még ilyen összeállítás esetén is, hogy a kisfilm vetítését elhagyták. — Nincs talán irántuk érdeklődés? — Ellenkezőleg. Legalábbis a két évvel ezelőtt-lefolytatott rövidfilmekre vonatkozó közvéleménykutatás azt bizonyította, hogy nagy az érdeklődés, igénylik a dokumentumfilmeket, különösen ott, ahol még nincs televízió. A híradó mozik ugyancsak megerősítik ezt a tapasztalatot, ezekben a mozikban állandóan rövidfilmekből összeA bázeli Képzőművészeti Múzeum bejárata felett hatalmas transzparens hirdeti: Plcassokiállltás. Korunk nagy mestere már megszokta a vernisszázsokon aratott sikereket, de a bázeli — puritán Ízléséről híres — müvészetrajongók lelkesedése annyira meghatotta, hogy amikor a múzeum vezetősége az új modern részleg számára két Plcasso-képet vásárolt a Staechelln-gyűjteményből, a művész valóban nagylelkű gesztussal négy képét ajándékozta a múzeumnak. A nagyobb hatás kedvéért a kiállítás időtartamára egy kalön teremben mutatják be a Plcasso-gyűjteményt, 18 képet, amely annak ellenére, hogy a művész 1923—1941 között alkotott müveivel adós marad, hiánytalanul érezteti fejlődését, tévedhetetlenül mutatja, hogy egyetlen kéz alkotta, olyan kéz, amely egyidejűleg érzékenyen gyengéd és robbanóan heves, racionális és Impulzív. Picasso művészi fejlődésének egyes szakaszalt egy-egy képpel érzékeltetik. Az 1905-ben festett „Testvérek" mellett helyezkedik el az 1923-ban alkotott „Ülő harlekin"-t és a „Les Demoiselles d'Avignon"-hoz 1907-ben készített ceruzatanulmányt. — Részt veszünk a nemzetközi rövidfilmfesztiválokon. És már ötéves hagyományokkal rendelkezik a nemzetközi szakma és sajtó részvételével évente megrendezésre kerülő miskolci kisfilmfesztivál is, amel> munkaértekezlet jellegű és itt történik az évi kisfilmtermés értékelése. Természetesen utazunk is, voltunk a Szovjetunióban, Lengyelországban és más országokban. Lényegesnek tartom e téren azt is, hogy kisfilmszakosztályunk gyakran rendez különböző országok műveiből szakbeszámolóval és vitával egybekapcsolt vetítéseket. — Melyik ország alkotásait tartja kiemelkedőnek? — Elsősorban a lengyelek dokumentumfilmjei fogtak meg. Nagyon jó, mai témákat dolgoznak fel, sok emberi vonatkozással és megnyilvánulással. A csehszlovák dokumentumfilmek közül Viera Chytilová Valami másról című alkotása tetszett a legjobban. — Miben látja a rövidfilmek előtt álló feladatokat? — Napjainkban a dokumentumfilm számára korparancs, hogy még mélyebben foglalkozzon az emberek problémáival, s hogy felszínre hozza a társadalmi problémák belső mozgató erőit. Ogy vélem, nem a formai megoldások a leglényegesebbek. — Szóljon valamit legköze lebbi terveiről. — Elsősorban Szemes Mariannal szeretném folytatni az Érted haragszom-ban megindított ifjúsági témakört, az erkölcsi és nemzedékproblémák feltérképezését. Távolabbi terveim mind Kollonits Ilonával, mind Timár Istvánnal alakulóban vannak. Néhány koprodukciős lehetőség is kínálkozik, egyelőre a mérlegelés stádiumában. Érdekes lenne például — és erre örömmel ráállnék — a szlovák—magyar együttműködés. — Nem gondolt még arra, hogy átmenjen a játékfilmek mezejére? — Eddig nem vonzottak anynyira a játékfilmek, hogy a cserével komolyabban foglalkoztam volna. Szeretem az eleven kapcsolatot az élettel, az örökös mozgást s ezt a kisfilmek biztosítják. Bár... szívesen hagynék valami nagyobb emléket magam után. Kívánjuk, hogy ez is sikerüljön. S KALINA KATALIN A „Testvérek" a művész „rózsaszín periódusára" emlékeztet, míg a Picasso által ajándékozott, 1906-ban alkotott „Férfi, asszony, gyermek" már az egyszerűsítésnek azokat az egyedi jelelt őrzi, amelyek utat nyitottak a kubizmusnak. A bázeli múzeum Picassogyüjteményének két büszkesége a mester két 1967-ben készült és szintén általa ajándékozott műve: a „Vénusz és Ámor", valamint a „Kőt figura egy üveg". A gyűjtemény további értékel közül említeni kell „Asszony a gitárral" (1914) és az „Ülő nő kalappal" (1941—42) müveket. A bázeli képzőművészet Illetékes tényezőit valóban dicséret Illeti, hiszen a kiállítás anyagából látható, hogy az adott feltételek mellett a művész sokrétű kifejezési módjának teljességére törekedtek. A gyűjteményben megtalálni a „rózsaszín periódus", a „kék periódus" és a „negroid periódus" reprezentásait csakúgy, mint Picasso legújabb alkotásait. Számbelileg pedig a bázeli gyűjtemény európai viszonylatban a párizsi Musée ďart moderne gyűjteménye után a második helyen áll. Es ezzel az esztétikumon túlnőve, művészettörténeti Jelentőségű. A bírálat aprócska szilánkjáról van szó. Lényegében egyetlen mondatocskáról, ami mégis sajgó sebet ütött az önérzetén. Elmondom, hogyan történt. Közkedvelt rovatunkban a „Mit tenne ön"-ben többek között megkérdeztük az olvasót, mit tenne, ha történetesen ő lenne a szövetkezet elnöke. Nagyon sokan válaszoltak a kérdésre. A legérdemlegesebbekből egy csokornyit lapunk február másodiki számában közzétettünk. Ezek között szerepelt Albert Mihály ipolyszalkai lakos véleménye ls. Mondanivalójának a lényege, hogy a szálkái fiatalok gyakran megkérdezik, mikor lesz már nálunk valamirevaló kultúrház, moziterem, iskola. A felnőttek is hiányolják a kultúrházat, mert — ahogyan írta — kultúrszerető emberek lakják a falut. Állítja, hogy a szövetkezetben is Jobban megmaradnának a fiatalok, ha megélhetésen túl több lehetőségük volna a kulturális életre. A feltett kérdésre így válaszolt: „Ha az EFSZ elnöke lennék, a kívánalmakra tettekkel válaszolnák. A HNB elnökével szorgalmaznám a kultúrotthon, az iskola és moziterem építését. A szövetkezet tagjai lassan kiöregednek, és utánpótlás nélkül még nehezebb lesz a szövetkezet feladata ... Ezt tenném a felemelkedés érdekében, még akkor, ls, ha nem szülőfalumban lennék elnök ..." Mi ebben az elgondolásban a kivetni való? Szerintem semmi. A szálkái szövetkezet elnöke Bogdány Ferenc szerint viszont nagyon sok. Levelében ezt félreérthetetlenül a tudomásunkra is adta. Különösen sérelmesnek tartja az utolsó mondatot: „Ezt tenném a felemelkedés érdekében még akkor is, ha nem a szülőfalumban lennék elnök ..." Ezt a kitételt személye elleni támadásnak, mocskolódásnak nevezi. Hogy megértsük a dolgot, tudnunk kell: Bogdány Ferenc nem szálkái születésű. Ót esztendővel ezelőtt a járási szervek javaslatára a csúzi szövetkezetből ment át elnöknek a szálkái szövetkezetbe. A feladat az volt, hogy ezt, a járás egyik leggyengébb szövetkezetét talpraállítsa. Ahogy majd látni fogjuk feladatának mégfelelt. És mégis most jön a bírálat: hogy ő, az „idegen" nem gondol kultúrház, moziterem, iskola építésére. Válaszlevelében nem ís anynylra a tényeket próbálta cáfolni, mint inkább bebizonyítani, hogy Albert Mihály elfogult, sőt egyáltalán mi köze neki a szövetkezethez, vagy az elnökhöz? „Mit akar az olyan ember, aki amikor baj volt, kereket oldott a szövetkezetből, vissza sem jött, hogy segítsen retidbehozni a dolgokat, kritizálni azonban tud. Miért nem írta meg, hogy milyen eredményeket ért el a szövetkezet. Ennek lett volna valami alapja". Egy kis időbe telt, mire az ügy tisztázását napirendre tűzhettük. Jól is jött a pauza. Kissé lecsillapodtak a kedélyek. Bogdány elvtárs is másképpen beszélt már, mint ahogyan Irt. Néhány elhamarkodott megállapítását korrigálta. Ahogy a szavából kivettem, Albert Mihályt közelebbről nem igen ismeri. Csupán szóbeszéd alapján festette feketére. És hogy a bajban otthagyta a szövetkezetet? Nem kellett otthagynia, hiszen nem is volt a tagja ... Már huzamosabb ideje a komáromi Hydrostavnál dolgozik mesterként. A falu kulturális lehetőségeit Illetően pedig lényegében igazat mondott. Szalka tényleg lemaradt. Ez viszont nem a szövetkezet jelenlegi elnökének a bűne. Levélírónk ezt egy szóval sem állította. Inkább azt fejtegette, hogy — levelének ez a része nem került a lapba — furcsa dolgok látnának napvilágot, ha ezt a kérdést tovább feszegetnénk. Szálkát és környékét az odavalósiak senki földjének tartják. Olyan területnek, amelyikre évtizedeken át nem igen gondoltak. Nekik soha semmiből nem Jutott annyi, mint másoknak. Hogy ezek a feltevések mennyire igazak, csak egy alapos felmérés tudná pontosan bebizonyítani. Azt azonban, hogy a vidék visszamaradt a fejlődésben, a vak is láthatja. Ezt őrzik még ma ls a szalkaiak, ezt tette szóvá levélírónk. Vagy talán jobb lett volna, ha hallgat? Igen ám, de a bajok még nem szűnnek meg, ha hallgatunk róluk. Egy dologban viszont Igaza van Bogdány Ferencnek, öt nem azért küldték a faluba, hogy kultúrházat, Iskolát meg egyéb középületeket építtessen. Az ő feladata a szövetkezet talpraállítása volt: megalapozzon egy olyan gazdaságot, amely a Jövőben — mindenekelőtt biztos megélhetést nyújt a tagoknak. Bogdány Ferenc teljesítette a legsürgősebb és legközelebbi feladatot. Ha szabad azt mondanom, egy helyett három szövetkezetet rántott ki a kátyúból: a szálkáit, a libádit és a kiskeszit. Az érsekújvári járás három leggyengébb szövetkezetéből csináltak egy jót. A gyakorlat most azokat igazolja — köztük Bogdány Ferencet is — akik ezt a társulást szorgalmazták. Nem volt olyan régen, hogy a szalkaiak ne emlékeznének rá, amikor egy-egy munkaegység csak nyolc koronát ért. Ma már 21 koronát fizet az Oj Élet. Ez Bogdány Ferencet Igazolja. Hogy miért mondom ezt ilyen határozottan? Azért, mert az elnök olyan ember, aki tényleg érti a dolgát. Tud gazdálkodni, fegyelmet tart, lelkesedik minden olyan újért, ami a közös vagyon gyarapodását szolgálja. A szarvasmarháknál elsők között vezették be a szintetikus etetést. Ezzel megoldották a takarmánykérdést, és ha nem csal az emlékezetem, 6,70 koronára csökkentették a hús termelési költségét. Ez olyai^. eredmény, amilyennel kevé^K szövetkezet dicsekedhet. A ma lacnevelésben szintén: a múlt esztendőben kocánként tizenkilenc malacot neveltek fel. Jelenleg a szopósborjaknak vegyi úton, zsiradékfélékből akarják készíteni a tejet. Ez újból lényeges termelési költségcsökkentéshez vezet. Sokat mond az ls, hogy amíg a múltban a szerződéses húseladásukat sem tudták teljesíteni, ma már külföldre, konkrétan Olaszországba is szállítanak hízómarhákat. Az Oj Élet ma már viszonylag jómódú szövetkezet, de nem annyira, hogy kulturházat, mozit, iskolát építsen a falunak. Miért is építene? A falu lakosságának csak a fele dolgozik a szövetkezetben. Másik fele egyéb munkahelyeken. Az lenne tehát a helyes és logikus, ha mind a két fél áldozna valamit: a falu is meg a szövetkezet is. A szövetkezet azért szövetkezet, hogy mindenekelőtt a tagijai, dolgozói számára teremtsen egyre jobb életkörnyezetet. Van szövetkezeti klubjuk, könyvtáruk, a kulturális alapból társasutazásokat szerveznek. A Szovjetunióba, Dániába, Franciaországba küldik tanulmányútra az erre érdemes tagokat. Mindhárom falu futballcsapatát ők látták el felszereléssel. Mivel azonban a szövetkezet is részét képezi a falunak, ha a Jövőben közérdekű építkezésre kerülne sor, nem állnak félre. Albert Mihály sem csupán et szövetkezet elnökére gondolt, amikor bírált A helyi nemzeti bizottságra is. Sajnos, a HNB hallatlanná tette. Hosszú volt egy kicsit az út, de eljutottunk odáig, hogy kimondhassuk: ha a falu legilletékesebbjei a terhet nem hárítgatnák egymásra, juthatnának valamire. Példa erre a szövetkezet, ahol az összefogás olyan eredménnyel járt, amilyenre aligha számított valaki. Igy kellene tenni községi méretben is: gondosan felmérni a lehetőségeket, összpontosítani az erőket. Megsértődni, vagy hallatlanná tenni a dolgot természetesen a legkönnyebb. Abban sincs semmi különös, hogy a szalkaiak az eddiginél kultúráltabb életre, környezetre vágynak, és elképzelésük megvalósulásának zálogát éppen a vezetőkben látják. Hogy ezt a kérdést Albert Mihály vetette fel nyilvánosan? Valakinek egyszer fel kellett vetnie. Ö is szalkal, falubeli I Nagyobb baj ennél, hogy, az illetékesek, vagy nem akarják meghallani, amit mond, vagy pedig megjátsszák a sértődöttet. Egyikhez sem kell különösebb tehetség, viszont a falu sem Jut sokra. SZARKA ISTVÁN Picasso Svájcban