Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-12 / 71. szám, kedd

NAGY TERVBE VETTEM, hogy meglátogatom a lévai Járás néhány községét. Ezt a vidéket aránylag keveset járom, pedig szeretem jellegzetes vonását, az itt élő emberek nyíltságát, vendégszeretetét, készségességét. Jóleső az a nyugalom, amely körülvesz, az az idegeskedés, lótás-futás mentes „hazainvitálás". Az a kertelés nélküli igazságkimondás. — Ha arra jársz, ugorj már be Nagysallóra, — mondta indulásom előtt egyik kollégám, — vagy egy évvel ezelőtt baj volt a magyar óvoda körül. Az óvoda ügye azóta rendeződött, megnyitották a további magyar osztályt. Beszélgetésünk menete tehát más irányba terelődött. Nagysalló a járás leggazdagabb községei közé tartozik. Még mielőtt a faluba értem volna, hallottam, hogy sok embernek van autója, alig akad ház, ahol ne volna televízió, amelyben ne találnánk meg csaknem valamennyi villany háztartási gépet. Itt korszerűen laknak, takarékbetétkönyveik ;ALLÓI •• •• •• i — oromok — gondok tetemes összegekről tesznek tanúbizonyságot. Nem csoda, hiszen a faluban levő három szövetkezet jól fizet. Az egyikben például az évi átlagkereset 23 000 korona volt. Ebben a választási időszakban nemcsak a falu belső élete, hanem arculata is megváltozott. Utakat építettek, a „Z" akció keretén belül 3000 méter járdát készítettek, javítottak. ÜJ óvodájuk van, korszerű, megfelel a higiénia minden követelményének. A férfiak régi vágya is teljesült: elkészült a tekepálya. A strand, a kádfürdő és a finn szauna építését is megkezdték, de ennek befejezése már csak a jövő évben valósul meg. Magas az életszínvonal — hallottam nem egytől, nem kis büszkeséggel. Megkockáztatom hát a kérdést: Miszerint mérik az életszínvonalat? — Tessék átnézni a kocsmába. Nem mentem ugyan át,/ de kitekintettem az ablakon és bizony ... még csak délelőtt tíz óra volt, de vagy hárman támolyogtak ki az italboltból — a legjobb akarattal úgy mondhatnám — spiccesen. — Hát igen. Évvégi osztás volt, nem tudják hová tenni a pénzüket — állapítottuk meg kesernyés mosollyal. Nem tehetek róla, ha kocsmáról van szó, mindannyiszor kikívánkozik belőlem a kérdés: — Milyen a falu kulturális élete. — Televízió, rádió csaknem mindenütt van. Gyakran járnak ide pesti színészek, énekesek is. A MATESZ is ellátogat, telt házat talál. — Nemcsak erre gondoltam. Mit képesek saját erejükből nyújtani? — Az igazság az, hogy Inkább az importált kultúrát fogadjuk. Régebben a CSEMADOK és a CSISZ, no meg a többi tömegszervezet aktívabban működött. Van ugyan kultúrházunk, de a klubhelyiségek javarészt kihasználatlanok. A 3800 lakos közül 500-an rendszeres látogatói a könyvtárnak. — Ez a közeimúlt és a jelen. Mit hoz a jövő? Elkészült már a választási program? — Nagyjából igen. Persze megvalósítása nemcsak rajtunk múlik. Itt van például az állomás épülete, négyszer ötös helyiség. Feltétlenül szükségünk lenne egy újra, de nincs rá elegendő anyagi fedezetünk. Viszont képtelenek vagyunk elérni, hogy a járástól állami dotációt kapjunk. Remélhetőleg megoldjuk ezt a problémát Is, hiszen felajánlottuk, hogy a költségek 40 százalékát saját erőnkből, munka formájában fedezzük. — Vagy: a szövetkezeti munkákat egyre inkább gépesítik. Felmerült tehát a tagok téli foglalkoztatása. Helyi forrásaink nincsenek, hogy kisüzemi gazdálkodásokat létesítsünk. A Benzina nemzeti vállalat felajánlotta, hogy községünkbe helyezi nagyraktárát, ahol 80 embert tudnának foglalkoztatni. Az SZNT ezt azonban — a termőföld-védelem értelmében — nem hagyta jóvá, pedig csak 10 hektárról volt szó, a legroszszabb földről. (Ugyanakkor Léván a tejüzem építését a legjobban termő, vfzöntözéses hálózattal ellátott volt kertészetben, humuszos talajon kezdték el.) A falu- és a helyi pártvezetőség úgy érzi, hogy nagyobb figyelmet érdemelnének a felsőbb, állami szervek részéről, hiszen mindhárom szövetkezetük jó és csak mezőgazdasági adóként évente 2 millió koronát fizetnek. Az új választási idényben autóbuszmegállókat, 16 szövetkezeti lakásegységet, egészségügyi központot akarnak építeni. Folytatják a járdák és az utak építését is. Tervbe vették az iskola komplettizálását, — hiányzik a tornaterem és az étterem. Ugyancsak a „Z"-akció keretén belül, községi halottasházat építenek. Elhatározták, hogy zöld sávokat létesítenek, fásítanak, parkosítanak A FIALUSZÉPlTÉSI elképzelések valóban szépek. Remélhetőleg hamarosan megvalósulnak, — de ez már az új képviselőkön is múlik. A feltételek megvannak: Nagysallón szorgalmas, munkaszerető emberek élnek, falujuk nagy, gazdag. OZORAI KATALIN Humanitást hétköznapra AZ ALKOTMÁNY hazánk minden dolgozója száméra biztosttja a munkához való jogot, Illetve munkaképtelenség esetén az anyagi gondoskodást. Azokról a dolgozókról, akik baleset, betegség stb. következtében nem tudják ellátni előző munkakörüket, vagy hosszabb Időre munkaképtelenné válnak, az egészségügy és a szociális biztosítás szervei gondoskodnak. A szakszervezettel karöltve munkálkodnak azon, hogy ezeka dolgozók megfelelő kezelésben részesüljenek, az egészségügyi állapotuk engedte teljesítményt igénylő munkakört kapjanak és a munkafeltételek módosításával, esetleg némi átképzéssel biztosítva legyen azelőtti életszínvonaluk. A munkaképesség tartós csökkenésénél, vagy elvesztésénél a dolgozók rokkantjáradékot kapnak. A szociális biztosításról szóló törvény kötelezi az üzemeket és a vállalatokat, hogy a csökkent munkaképességű egyének részére megfelelő munkalehetőségekről gondoskodjanak. Szlovákiában több mint 145 000 a teljes rokkantjáradékos és a 36 000-ret meghaladja a részleges rokkantjáradékosok száima. De ez nem minden, hiszen vannak olyan csökkent munkaképességűek, akik rokkantjáradékot ugyan nem élveznek, de például a munkaviszony felbontásánál jogi védettségben részesülnek. Mindez ismeretes, s hogy most mégis írunk erről, annak oka az, hogy a csökkent munkaképességűek száma évről évre emelkedik, ám nem tapasztalni ennek megfelelő mértékű gondoskodást újbóli munkába illeszkedésükről. A csökkent munkaképességűek zöme ugyan állásban van, de nem az egészségi állapotának megfelelő helyen és körülmények között. Az üzemek és a vállalatok a törvény és az érvényes kormányrendelet előírásait általában — finoman szólva — figyelmen kívül hagyják. Főleg az utóbbi Időbén — s ezt az új gazdasági mechanizmussal mentegetik — szaporodnak az olyan esetek, amikor az üzemek nem akceptálják a JNB ajánlotta személyt a csökkent munkaképességűek részére fenntartott állásba. Sajnos, több olyan esetről ls tudunk, hogy igyekeznek megszabadulni az ilyen dolgozóktól. Lassan ott tartunk, hogy a csökkent munkaképességű dolgozók többnyire csak szakképesítést nem igénylő, tehát gyengébben fizetett munkához juthatnak, vagy el kell titkolniuk egészségi állapotukat. Különösen nagy probléma a csökkent képességű, fogyatékos fiatalok nevelése és elhelyezése. Róluk az iskolaügy gondoskodik. Nevelésük, későbbi érvényesülésük megkívánná, hogy kisegítő, speciális iskolákban nevelkedjenek, csakhogy Szlovákiában egyelőre mindössze kilenc gyógypedagógiai iskola van, ami azt jelenti, hogy. e fiataloknak csupán elenyésző része kap megfelelő nevelést, oktatást. A többség az egészséges gyermekekkel együtt jár iskolába, aminek rendszerint az a következménye, hogy a testi defektus mellé még lelki sérelmek is párosulnak. Az Illetékeseknek mielőbb hatékony intézkedésekkel e fiatalok segítségére kellene sietniük, mind a gyógypedagógiai Iskolák létesítésében, mind pedig a pályaválasztás és szakképzés területén. Különben nehezen elképzelhető, hogy ezek a fiatalok kiegyensúlyozott felnőttekké, társadalmunk teljes értékű tagjaivá válnak. A gyakorlat azt mutatja, hoigy a csökkent munkaképességű dolgozókról és a fogyatékos fiatalokról való gondoskodásban a részükre létesített kiképző központok, illetve önálló műhelyek váltak be a legjobban. A kormány 1962-ben hozott is egy rendeletet ilyen központok és műhelyek létesítésére. Az eredmény azonban legalábbis elgondolkoztató: az oravai Tesla üzemben létesült az egyetlen Ilyen központ 120 munkaihelylyel. A többi üzemek süketek maradtak a rendelettel szemben. Sokan úgy vélik, a rokkantak termelőszövetkezetei jelenthetnék a megoldást ebben a kérdésben. Csakhogy Itt sem rózsás e dolgozók helyzete, mivel ezek a szövetkezetek örök helyiségproblémával és nem megfelelő termelési programmal küszködnek. A csökkent munkaképességűek itt is, mint máshol, egészségükre káros körülmények között, többnyire igénytelen, gyengén fizetett munkát végeznek. Valljuk, hogy a szocialista társadalom minden előző társadalmi formánál őszintébben és következetesebben áll a humanitás vártáján. Ez kifejezésre jut az alkotmányban ls. És mégis előfordulhat, hogy az országépítés nagy gazdasági gondjai közepette megfeledkezünk a legfontosabbról, az emberről, Súlyos mulasztás ez minden esetben, de kétszeres azokkal szemben, akik különben ls hátrányos helyzetben vannak. A KORMÁNYRENDELET megvan, az illetékeseknek meg kell találniuk a módját, hogy a rendelet ne legyen pusztába kiáltott szó, hanem olyan irányelv, amelyet mind a felsőbb, mind az alsóbb szervek és az üzemek is betartanak. S KALINA KATALIN Mondszlóy Dezső: 39 Értetlenül bámultam rá. - Nem felejted el - szólt utánam. Kis Sándor, könnyű megjegyezni. Azon az éjszakán nem aludtam. Ugyanaz o láz fogott el, mint amikor az internátusból készültem szökni. A tárgyak is eszembe jutottak, amelyeket akkor otthagytam, és gondolatban a pulpitusomban kotorásztam, de ahányszor belenyúltam, minduntalan Ria fényképe került a kezembe. Rám mosolygott és a tatárok után kérdezősködött. Magával az elindulással nem is foglalkoztam. Még délután mindent elrendeztem. Kiállítottam nyílt parancsot és gondoskodtam sofőrről. A többi egész egyszerűnek látszott. A város szélén van egy másik katonai raktárunk, ott a sofőrt valamilyen ürüggyel kiszállítom a kocsiból, Gergely embere már vár, beszáll', tud vezetni és megyünk tovább. Másnap szédelegve ültem az irodában. Rézkobaknak is feltűnt. - Az utóbbi időben valami bajod van. Miért nem mész orvoshoz? - Majd elmúlik - válaszoltam. Délután aztán, egyre idegesebb lettem. Szerencsére Rézkobak déltájt lelépett, s igy volt időm, hogy még egyszer végiggondoljak mindent. A katonaköpenyt és a sapkát is előkészítettem, ezt majd a civilruhára húzza, átöltözködni nincs idő. Ha feltartóztatnak, megmutatom a nyílt parancsot. De mindjárt azzal kezdődött, hogy a sofőr késett, amikor végre előkerült, a motorral beszélte ki magát. - Már megint bedöglött a nyavalyás. Gergely embere már egy órája vár a raktárral szembem kocsmában. Ha megunja a várakozást, nem tudom mihez kezdjek. Vissza már nem fordulhatok és nem tudok autót vezetni. A raktár előtt megálltunk. — Te most felmész ide az emeletre — fordultam a sofőrhöz — ott van egy leveT Rézkobak számára, azt hozd le. — Kinél keressem. — Nevet nem tudok, kérdezd meg mindenkitől, de levél nélkül ne gyere vissza, mert az öreg felnyársal. — Menjél inkább te, én itt nem ismerem ki magam. A botommal megzörgettem az autó pléhjét. — Rosszak itt a lépcsők, nem tudok felkapaszkodni, — No jó, - láttam, hogy ki akarja húzni az autó kulcsát. — Azt hagyjad, én bent maradok a kocsiban. Nagyot lélegeztem, jó hogy észrevettem. Gergely emberét azonban nem láttam, öt perc is eltelt. Végre kinyílt a kocsma ajtaja és valaki egyenesen felém közeledett, mikor közelebb ért, azonnal megismertem, az a csontosképű fiú volt, aki Riónál a megbüntetett fasisztákról olvasott. A katonaköpenyt már előbb kicsomagoltam a kofferemből, most gyorsan ráterítettem. — Tudsz vezetni? — Persze. — Hát akkor nyomás. — Nyugi öregem, nyugi - hunyorgott rám, de nem akart begyulladni a motor. — Ha nem gyullad be, mindkettőnknek lőttek, akkor legokosabb, ha már ki is szállunk. — Egyszerre halálos rémület fogott el. Nem értettem, hogy miért félek, hiszen nincsen semmi veszítenivalóm. — Nyugi - mondta még egyszer - és most nagyot ugrott ai autó. — Ezt a gyártmányt nem ismerem anynyira — magyarázta, de akkor már mentünk. — Gyorsabban — biztattam. — Nem kell gyorsabban, nem árt, ha még jobban ránk sötétedik. Akkor vettem észre, hogy már feljöttek a csillagok. Kőrös csillagai. A havas táj kísértetiesen szaladt el mellettünk, olyan volt, mintha fehér lepedőbe bújtak volna a fák. Iszonyú csend volt, csak egészen messziről hallatszottak tompa ágyúdörejek. — Egy kis kőhíd előtt két öreg, szakállas, bajuszos katona állt, maguk elé eresztett puskával. Hát már ilyeneket is behívnak? Az idősebbik az öregapám is lehetne, úgy görnyedezik, mint Géza bácsi. Az autó ablakán keresztüj kimutattam a nyílt parancsot. Meg se nézték, csak fáradtan legyintettek. — Meddig szabad az út? — kiáltottam hátra, mert közben már elindultunk. Az egyik valamit hadonászott a kezével. — Nyugi, még legalább negyven kilométerünk van — mondta a társam a volán mellől. — És van valami igazolványod? — Minden van, számodra is

4 itt a zsebemben. % A műutat itt is, ott is felszakították a tankláncok és a becsapódott lövedékek. Jobbra-balra kellett kerülgetni, bár az út különben teljesen kihalt volt. Sehol nem láttunk egyetlen járművet sem. Ügy látszik ez már a senki földje, s legalább egy órát fogunk így döcögni. Beszélgetve hamarabb telne az idő, de társam a volán fölé görnyedt, s nem mutatott sok hajlandóságot az eszmecserére. — Gergely nem üzent semmit? — Nyugi, még húsz kilométer, akkor megállunk egy lélegzetvételre és mindent elmagyarázok. Ijesztett a néma táj és a körénk gomolyodó sejtelmes sötétség, megköszörültem a torkomat. — Nyilvánosházban voltál már? — Éppen jókor kérded — mondta, s gyors mozdulattal félrekapta a kormányt, egy kisebb méretű bombatölcsér elöl. Az egyik kerék, hatalmasat döc40 cent. — Persze, hogy voltam, de az hogy jutott az eszedbe? — Csak úgy. És milyen volt? — Milyen? Hát bizonyosan jobb volt, mint itt a gödröket kerülgetni. Az anyád! — Megint dörrent a kerék. — Volt ott egy kis zömök lány, olyan rövid szoknyája volt, hogy mindene kilátszott, az csuda hangulatot tudott teremteni. Megállt a zongorista előtt és elkiáltotta magát: „Ki alatt fetrengjek?" — És... — de nem fejezhettem be a mondatot, az út jobb oldaláról hirtelen villonások csattantak. Mintha hangja lett volna a fénynek. Valamit kiáltottak is. Aztán újabb fények villantak és az autó ablaka nagy csörömpöléssel betört A kocsi hirtelen megállt. — Mi történt? — néztem a volán felé. De láttam, hogy a társam is tanácstalanul kapkodja ide-oda a fejét. — Bukj le - kiáltotta. Gyorsan lehajtottam a fejemet, s láttam, hogy ő is villámgyorsan mellém görnyed. Egy ideig nem mozdultam. Amikor tapogatózva kinyújtottam a kezem, a tenyerem tele lett vérrel. Először azt hittem én sebesültem meg, bár semmi fájdalmat nem éreztem, aztán láttam, hogy a sofőr fejéből dől a vér. Kétszer is szóltam hozzá, meg se mukkant. Óvatosan felegyenesedtem, s láttam, hogy megelevenednek a bokrok, a kocsi körül mindenütt fekete árnyak mozogtak. Az egyik egyenesen rámemeJte a puskáját, a másik felém hadonászott, a harmadik valami olyasfélét mutogatott, hogy szálljak ki. KinvHottam az ajtót. Egészen közel jöttek hozzám. Intettek, hogy dobjam el a fegyveremet, ezt a mozdulatukat is megértettem. Lecsatoltam a derékszíjamat és magam elé dobtam. Akkor hirtelen körülfogtak. Én a kocsi felé mutogattam, de nem engedtek vissza. Egy parasztházhoz vezettek, s belöktek a konyhába. A földön már ült néhány katona. Az ajtónál puskás őr állt, az vigyázott rájuk. Én is közéjük kuporodtam. Egykedvűen méregettek. (Folytatjuk)