Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-10 / 40. szám, szombat

u H (d > J U u> 5 B X a VJ •< B, S H O H Foiskola a szűzföldekeit A Celinográdi Mezőgazdasági Főiskola nemrégiben levelet kapott az Akmolinszkij szovhoztól. A levélben azt kérték, hogy Butát Zahanov végzett agronómust helyezzék hozzájuk. Mint ismeretes, a Szovjetunióban tanulmányaik befejezése után gondoskodnak a főiskolák és a technikumok hallgatóinak az elhelyezéséről. Elhelyezésük alkalmával figyelembe veszik a hallgatók egyéni kívánságait, és természetesen a vállalatok és intézmények szakemberigényeit is. Ha az Akmolinszkij szovhoz bejelenti igényét a mezőgazdasági igazgatóságon, feltétlenül megkapja a kért szakembert. Csakhogy ők kifejezetten Bulat Zahanovhoz ragaszkodtak. S vajon miért? Bulat Zahanov az elmúlt nyáron ebben a szovhozban volt termelési gyakorlaton. A szovhoz dolgozóinak megtetszett az energikus, szakmáját jól értő, fiatal agronómus. Természetesen azt akarták, hogy Bulat végleg náluk maradjon. Ebben nem csupán Bulat Zahanov egyéni megbecsülése rejlik, hanem bizonyos fokú elismerés a főiskola iránt ls, amely mezőgazdasági szakemberek képzésével foglalkozik. A Celinográdi Mezőgazdasági Főiskola még aránylag fiatal intézmény, öt évvel ezelőtt létesült, amikor a döntő roham indult a szűzföldek meghódítására. A főiskolán gépészmérnököket, agronómusokat, közgazdászokat és könyvelőket képeznek. A nappali tagozatnak 1325, a levelező tagozatnak pedig 1850 hallgatója van. A főiskola kísérleti tangazdasága valóságos szűzföldi szovhoz, amely több mint 35 000 hektárral, száz traktorral, 60 kombájnnal, több tucat gépkocsival és egyéb mezőgazdasági géppel rendelkezik. Az állattenyésztő telepeken több mint kétezer szarvasmarhát, több ezer juhot és sertést nevelnek. A hallgatók három éven át a tangazdaság földjein és állattenyésztő telepein folytatnak szakmai gyakorlatot. A tangazdaságban a földművelés és az állattenyésztés a korszerű agronómia és zootechnika legújabb eredményei alapján folyik. Itt a jövő szakemberei bátran kísérletezhetnek s átültethetik a gyakorlatba a vidék legjobb mezőgazdászainak tapasztalatait. Az intézet tudósai jelentős kutató- és tudományos munkát végeznek. így például Tyimofej Rzsanov docens a növénytermesztési tanszék vezetője, új mezőgazdasági növényfajtákkal kísérletezik. Meghonosította a szűzföldön az „Azerbajdzsanszkaja" nevű korán érő kukoricafajtát, amely az Itteni viszonyok között két hónap alatt érik be és száraz szemtermést hoz. De a hallgatók is folytatnak tudományos kísérleteket. A tudományos diákegyesületnek mintegy 200 tagja van. Kutatásaik szorosan összefüggnek a mezőgazdasági termelés gyakorlati problémáival. A szűzföldeken élő fiatalok közül nagyon sokan szeretnének mezőgazdasági szakképesítést szerezni. Ezért bővíteni kell a főiskola levelező tagozatát. Az idén már 900 hallgatót vesznek fel az első évfolyamra, akik többségükben mezőgazdasági dolgozók. Ezenkívül a főiskolán két új kar — zootechnikal és mezőgazdasági villamosítási kar létesül. Hamarosan szárnyra kelnek a főiskola első végzett hallgatói, s a falvakba megérkeznek az új, jól képzett szakemberek. A hallgatók,közül sokan részt vettek a közművelődési egyetem előadásain és a különböző műkedvelőcsoportok, sportszakosztályok munkájában ls. így nemcsak jó szakemberek, hanem képzett előadók és sportoktatók is. A Szűzföldi Határterület — mint tudjuk — a Szovjetunió új éléstára, a természeti kincsek gazdag kincsesbányája, az új építkezések földje. S ezek az ismert jelzők most egy újabbal szaporodnak. A Szűzföldi Határterület a kitűnően képzett mezőgazdasági szakemberek nagyszerű iskolája. IOSZIF PORTNOJ, a Celinográdi Mezőgazdasági Főiskola docense AZOK AZ EMBEREK, akikkel az elmúlt hónapban értekezleteken, pártgyűléseken vagy az utcán beszéltem, kivétel nélkül el- •• ismeréssel szóltak a legfelsőbb pártszerv példaadásáról. Sokan közülük a ténymegállapításhoz kérdést is fűztek: de mi lesz ezután? Ki garantálja, hogy a Központi Bizottság decemberi — januári ülésének szelleme, — a sok áttételen keresztül — eljut az alapszervezetek be, s ott is tért hódít? E kérdésekre a pártszervezetek januárban kezdődő évzáró taggyűlései adták meg a választ. Az utóbbi évtizedben nem történt olyan belpolitikai esemény. amelyre oly egyértelműen reagált volna a közvélemény, mint a Központi Bizottság ülésére. A határozatból az is kiérződött, hogy a legfelsőbb tisztségek kettéválasztása többet jelent az egyszerű személycserénél. Maga a tény, hogy a Központi Bizottság szembe tudott nézni önmagával s a valósággal, nem egy hirtelen jött mozzanat, hanem egy kristályosodó folyamat szükségszerű eredménye volt. Szükségtelen külön hangsúlyozni, miként csökkent az utóbbi években a párttagok aktivitása. Igen sok alapszervezetben vallották azt a nézetet, hogy „hiába beszélünk a mi szavunkra senki nem hallgat". A múlt évben a nyugat-szlovákiai kerületben végzett szociológiai felmérés azt is megállapította, hogy a gyűléseken felszólaló párttagoknak alig egyharmada kap érdemleges választ a javaslatára. A helyzet komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a Központi Bizottság múlt év októberében mélyrehatóan foglalkozott a párt küldetésével és fejlődésével szocialista társadalmunk jelenlegi fejlődési szakaszában. A Központi Bizottság decemberi—januári ülésén a saját munkájának kritikus értékelésével nyitott utat a pártéletben a lenini normák következetes érvényesítéséhez. S a párttagok megérezték, hogy fent, a legfelsőbb vezetés az őket érintő problémákat feszegeti. Ezért volt oly hatalmas az ülés visszhangja. Azt is látni kell, hogy az új szellem egyértelmű helyeslése egyben a párt belső életében történt torzításoknak, a lenini elvek megsértésének elismerését Is bizonyítja. E tényt nem elég csupán tudomásul venni, a következtetések levonásán túl biztosítékot kell teremteni arra ls, hogy hasonló eset többé ne ismétlődhessen meg. BIZALOMMAL TELI LÉGKÖRT kell teremteni amelyben minden kommunista őszintén, nyíltan kifejtheti véleményét. Enélkül nem érezheti, hogy részese a feladatok megoldásának, hogy felelős mindazért, Tenni, cselekedni! A FORRADALMI MÚLTBÓL MUNKÄSVÉR folyt gomörhorkán M

ég tartott az egész világot megrengető nagy gazdasági válság. Százezrek voltak munka nélkíil az országban. A Sajó mentén is sok ember tengette életét kereset nélkül. 1932-ben a járásfőnök mintegy kétezer munkanélkülit tartott nyilván. Ezért felirattal fordult előjáróíhoz, és tisztelettel arra kérte őket, hogy a segély elosztásánál ne feledkezzenek meg az ő járásáról sem. Ma már a fiatalok el sem tudják képzelni azt a nyomort, ami akkor a munkanélkülieket sújtotta. Erre az időszakra az idősebbek is csak mint valami rossz álomra emlékeznek viszsza. Tétlenségre kárhoztatott, dolgozni akaró és dolgozni tudó családapák fogcsikorgatva nézték családjuk sínylődését, s a munkásasszonyok mindennapi legnagyobb gondja az volt: honnan teremtsék elő gyermekeik szájába, ha nem is a kenyeret, de legalább a rántásnyi margarint az üres leves megízesíté s ére. A horkai cellulózgyár országos viszonylatban a kis üzemek közé tartozott. Ezen az iparilag fejletlen vidéken azonban nagyon is jelentős volt. A községben és környékén több száz család tőle várta megélhetését. A válság a cellulózgyárat sem kerülte eL 1932-ben egyedül Gomörhorkán 129 családfenntartónak nem volt munkája. A gyár erősen csökkentette termelését, évente mindössze négy-öt hónapig foglalkoztatta alkalmazottait. Ugyanakkor állandóan Demoklesz kardjaként függött a dolgozók feje felett a veszély: leszerelik az üzemet, s ezzel elvesztik azt a szűkös megélhetést is, amit a gyár létezése biztosított számukra. A kommunista pártnak erős, harcedzett szervezete volt a községben, mely akkoriban a vörös Horka nevet érdemelte ki. Kovács Dániel és Énekes László már 1918-ban megalakította a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetét, amely tevékeny harcot kezdett a munkások életkörülményeinek megjavításáért. A kommunista párt horkai szervezete pedig mindjárt 1921 májusában megalakult a faluban, s a szervezet még abban az évben győzelmes sztrájkot szervezett letartóztatott kommunisták szabadon bocsátásáért. Ettől kezdve a kommunista párt döntő módon befolyásolta a falu életét. A községi tanácsi választásokon teljes győzelmet értek el a kommunisták. Amikor szükségesnek mutatkozott, a pártszervezet mindig harcba ami a pártban történik." Ezt a két mondatot az idős kommunistáknak Dubőek elvtárshoz írott leveléből idéztem. A levélen 175 aláírást olvashatunk, de az ő élettapasztalatukban százezrek véleménye tükröződik. Nem titok, hogy az idősebb elvtársak az alapszervezetekben, de a járási szervekben is évek óta sürgetik az „elvtársiasabb viszony, az emberibb légkör" kialakítását a munkahelyeken. Szavuknak eddig nem igen volt foganatjuk. „Az utóbbi években azért bíráltak egyes járási funkcionárusok, hogy mindig csak a környezetemben élő emberek gondjairól, problémáiról beszélek, csak ezek megoldását sürgetem. Szerintük ez részletkérdés. Nekünk, párttagoknak komplex módon kell megítélni a fejlődést. Ezt én is tudom, hiszen negyven éve párttag vagyok. De úgy érzem, hogy a pártgyűléseken a tervteljesítés megvitatása a legfontosabb, és az ember, aki „teljesít", valahol a háttérben marad". Nem egy idős elvtárstól hallottam hasonló véleményt. Az évzáró taggyűléseken az emberek őszintén beszélnek s szavaikon érdeones elgondolkodni: Miért vagyok párttag ha a párt belső ügyeiről csak anynyiit tudok, mint a pártonkívüli? ...A párttagokat bírálják a közömbösségért, inkább a közömbösséget szülő okokat kellene megszüntetni. Az alapszervezet pártbizottsága ezt csak részben teheti meg... A párt az azonos elveket valló egyének szervezete. Szükségünk van olyan párttagokra, akik még az alapvető kötelességüket sem teljesítik?... A Központi Bizottság a saját munkájának kritikus értékelésével mutatott példát. Ezt nem elég csupán hangsúlyozni, nekünk ls őszintén meg keli mondani, milyen munkát végez az alapszervezet pártbizottsága és minden párttag ... Hosszan sorolhatnám a megjegyzéseket. A felszólalók — munkás, tanító, közgazdász, pártelnök — az „érett" korosztályhoz tartoznak. Több mint fél évtizede párttagok, s az elmondott gondolatok nem most jutottak eszükbe először. De ahhoz, hogy szavakba öntsék, serkentő erőre volt szükségük. Mikor úgy érezték, hogy „fent is azt gondolják, amit mi", akkor szólaltak meg. Azt hiszem, hogy valahol ezen a ponton kell keresni az aktivitás okát. A gyakorlati életben a pártszervezetek érzékelték a valóságot, de ha tapasztalataikat összehasonlították a valóság „fenti" értékelésével, akkor hiányérzetük támadt A PARTSZERVEZETEKBEN KIBONTAKOZÓ aktivitást tovább kell serkenteni, méghozzá merészen, céltudatosan. A pártéletben a legfelsőbb szervtől indult ki a demokratizálódási folyamat. Az utóbbi hetekben a Központi Bizottság több tagja szólalt meg a rádióban, a televízióban, a Rudé právo és a Pravda hasábjain. Elmondták, vagy leírták véleményüket a pártmunkáról a társadalom fejlődésének kérdéseiről. S aimire a legtöbben felfigyeltünk, az a „sajátos egyéni hang" volt. A beszédek és írások éppen azért keltettek visszhangot, met nem a Központi Bizottság határozatát „ismételték", hanem egyéni véleményt tolmácsoltak. Azt hiszem, hogy a jövőben a párttagok aktivitása növelésének egyik forrását e munkastílus továbbfejlesztésének, meghonosításának kellene képezni. A párttagok elvárják, hogy azok az elvtársak, akiket a felsőbb szervekbe választottak ne csak a zárt ajtók mögött, hanem a nyilvánosság előtt is elmondják véleményüket. Így a pártszervezeteknek jobban alkalmuk nyílik azt is ellenőrizni, hogy a bizalmukat élvező elvtársak valóban az ő álláspontjukat képviselték-e? Ez a nyilvános ellenőrzés is része a pártdemokráciának. Az aktivitás serkentésének másik forrása maga az alapszervezet. Minden alapszervezetben olyan elvtársi légkör lesz és olyan pártdemokrácia, amilyent önmaguk teremtenek. Mondhatnám úgy is, hogy a lenini normák érvényesítése az alapszervezet pártbizottsága, sőt minden kommunista számára többletmunkát, helyesebben minőségi változást jelent. Nem egy pártgyűlésen éreztem, hogy éppen ezt a „többet és másként" gondolatot nem tudatosítják kellően. Nem tudom elképzelni a „másként" mindaddig, amíg egy 35 tagú párN szervezetben csak 15-en végeznek aktív pártmunkát. Érthető, hogy a szervezetekben a közömbösséget előbb az „egyértelmű helyeslés, a példamutatás szükségességének elismerése" váltotta fel. Megszólaltak az emberek, sokan beszélnek bátrabban, őszintébben, mint a múltban. Ez eddig rendjén van. De a pártéletben csak úgy érvényesülhet az „új szellem" ha a szavakat felváltja a „többet és másként" gyakorlati megvalósítása, ha a cselekedetek útjára lépünk. Ehhez még csak az utat egyengetjük... CSETÖ JÁNOS tudta vinni a tömegeket a burzsoázia népellenes politikája ellen. A horkai gyár leszerelésének terve ellen 1927 januárjában harmincötezer főnyi tömeg tüntetett a szomszédos Pelsőcön Klement Gottwald részvételével. 1928 márciusában Horkán és környékén hétszáz munkás lépett sztrájkba a kibírhatatlan életkörülmények miatt, két évre rá ugyanebből az okból ismét több száz dolgozó kezdte meg a sztrájkot. Janda igazgató Pelsőcről és Lekényről idevezényelt csendőrök szuronyaival oszlatta fel az igazgatóság épülete előtt összegyűlt tüntető tömeget. A

z erőszak nem félemlítette meg a munkásokat, ellenkezőleg még inkább fokozta elszántságukat. A gazdasági válság terhei egyre tűrhetetlenebbé váltak, a nyomor, a nélkülözés állandósult a munkáscsaládok életében. Éppen harmincöt évvel ezelőtt, 1933 februárjában ismét fellángolt a burzsoázia elleni harc tüze. Gömörhorkán több mint liatszáz ember tüntetett kenyérért és munkáért. A gyár igazgatója ismét a csendőrséget hívta segítségül. Rozsnyóról és Tornaijáról erős csendőralakulatok érkeztek a forrongó községbe, feltűzött szuronnyal. Kordont vontak a gyár körül, hogy megakadályozzák a sztrájkolóknak az üzem területére való behatolást. A harcokban edzett proletárok nem hátráltak meg, a tüntetők összecsaptak a csendőrökkel. Az összecsapás során egy fiatal munkás, Roszó János áldozata lett a burzsoázia önkényének. Testét csendőrszurony járta át. A véres események után az erőszak uralkodott el a falun. A kommunista vezetőket letartóztatták, bilincsbe verve elhurcolták és rettenetesen megkínozták őket. A burzsoá bérencek a sztrájk szervezőit, Barna Istvánt, Szkokan Lajost, Busza Lászlót, Farkas Bélát, Vajda Józsefet napokon át agyba-föba verték, majd bebörtönözték. Harmincöt évvel ezelőtt a burzsoázia vérbe fojtotta a horkai proletárok harcát, a forradalmi szellemet azonban nem tudta eltiporni sohasem. A vörös Horkán ezt szüntelenül szította a pártszervezet. A forradalmi hagyományokat ma is ápolja, tovább folytatja. Az előző generáció küzdelmeit írásban és fényképekben az utódok számára megőrzi az üzemi krónika, mely Volcsko Lászlónak, a pártszervezet jelenlegi elnökének gondozásában készül. A

z egykori vízimalom helyén épült cellulózgyár tavaly ünnepelte fennállásának nyolcvanötödik évfordulóját A gyár dolgozóinak töretlen forradalmi szellemét bizonyítja, hogy ebben az esztendőben érték el a legutóbbi évtized legszebb termelési és gazdasági eredményeit. GAL LÁSZLÓ