Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-04 / 34. szám, vasárnap

1968. n. i A

z évszázados platán törzsének támaszkodva várakozik a fiú. Szája sarkában cigaretta füstölög. Kabátgallérja felhajtva védi arcát, fülét a süvöltő szél mérgétől. A park most elhagyatott, üres, csendes. Az avar vastag hóbunda alá szorulva aluszsza téli álmát. A fenti világban szürke hőfelhők kavarognak, Idelent egy harkály kötözget hidat egyik fától a másikig. Hangos kopácsolását elsodorja a szél. Mintha elhaló visszhang bolyongna a csupasz ágak között Amott egy fürge mókus karikázik a fatörzsön. Bozontos farka parányi üstökösként aranylik villózva körbe-körbe ... S a fiú tovább várakozik, valami nagy-nagy elszántsággal. Ki tudja már hányadik cigarettáját szívja. Vár. Mozdulatlanul, mintha a platán törzséhez szegezték volna. El kell jönnie! Biztosan eljön. Hogy késik? Késik. Húsz percet, harmincat? Valami közbejött. Mindig közbejöhet valami... Akkor is eljött, három és fél évvel ezelőtt, az érettségi évében. Akkor találkoztak először itt. Nyár volt, meleg szél nyargalászott a zöld lombok között. A parkot erező utacskák mentén virágok Illatoztak, és zengett a madárdal ezer hangon, szélesen áradva, és édes Ize volt a szélnek. ILdes íze volt a szélnek és a szónak: — Szeretsz? ... Ugye te is szeretsz? — Szeretlek ... — Mindig csak ; engem fogsz szeretni, és senki i mást? — Mindig csak téged ... — Előbb elvégezzük a főiskolát, aztán Összeházasodunk. De előbb igazán elvégezzük ... ? — Igen, előbb igazán elvégezzük ... De kibírjuk-e addig? — Ki kell bírnunkl — Ki kell bírnunk ... Keserű mosolyra húzódik a fiú szája, majd gyorsan rágyújt, mintha menekülni akarna a gondolat elől. Erzsike kibírta, most is bírja. Most is ott van a főiskolán, ő azonban már a második év közepén otthagyta. És Erzsikét elhagyta. Belebotlott Zsuzsába, a „kreol Zsuzsába", és Erzsike kihullott a szivéből. Kihullott, lehullott a földre, mint az ószi falevél... H

árom hónappal ezelőtt karikagyűrűt húzott Zsuzsa ujjára. Már akkor, az ünnepi vacsorán érezte, hogy elsiette a dolgot. Meg is jegyezte valaki, hogy valami furcsa szomorúság lengi be az arcát. Egy pohár konyakkal védekezett a vád ellen, amit aztán több pohár követett... részegre itta magát. Másnap a szülei jól lehordták: ki látott már ilyet, részegre Inni magát a saját eljegyzésén, nem sül le a bőr a képéről, ilyen szégyent hozni a fejükre. Zsuzsa azonban nem korholta, ellenkezőleg: „Olyan édes, olyan cuki voltál" — mondta csicseregve. De ez csak jobban felbőszítette, s valami egészen csúnya dolgot mondott neki, mire Zsuzsa ís kiborult. Egyszóval szépen összekaptak ... Rövid néhány perc alatt sok mindent megtudtak egymásról, amit addig gondosan rejtegettek, mind inkább elhatalmasodott rajtuk a kiábrándultság érzete. Néhányszor ugyan megpróbálták a közeledést, meg ls Játszották egymás előtt, hogy most már minden rendbejött, de mindketten érezték, hogy vége a játéknak, valahol nagyon elrontották, s nincs ember a földön, aki megjavíthatná. — Nincs értelme, hogy összeházasodjunk — mondta akkor Zsuzsa. — Tulajdonképpen én már meg ls bántam, hogy elfogadtam a gyűrűt. Rájöttem valamire: te egy abszolút életképtelen férj lennél. Először is otthagytad a főiskolát, azóta hol dolgoztál, hol lógtál, szüleid segítsége nélkül már régen éhenhaltál volna. Tagadhatatlan, hogy szereted a szép és jó dolgokat. Szeretni azonban nem elég. Elő kell teremteni az anyagiakat Isi Az a lényeges! Anélkül nincs semmi. Márpedig te csak amolyan selyemfiú vagy, angyalkám, lusta, puhány, sültgalambváró szegény emberke! ... Nem, nem kötöm hozzád az életemet, mert melletted szépen berendezett, kényelmes lakás, esetleg gépkocsi csak ábránd lehetne. Az életünk tengődés, nyomor, veszekedés lenne, édesfiam... És hogy felvágsz? Vajon mire. Miért mered olyan magasan hordani a fejed! Ml adja a bátorságot, a határtalan önbizalmat, fölényeskedést!? Kl vagy te? Mi vagy te tulajdonképpeni?... Előttem semmi, senki! Egy buborék, egy felfújt, üres hólyag. Az élet egy piciny tűszúrására szétpattansz: volt, nincs Gergely Lacii Nem tudott védekezni. Érdekes módon meg sem próbált ellenszegülni. Valahol mélyen Igazat adott Zsuzsának, valami furcsa felismerés gyúlt benne. Félreismerte ezt a csacsogó, csupaszó, csupakacagó, kreol bőrű lányt. Könnyűnek, súlytalannak vélte, s lám, éppen az ellenkezőjéről kellett meggyőznie. Talpraesett, józan gondolkozású, valóban „életképes" teremtés. Nem, ezt az értékes kismadarat nem szabad kiengednie a kezéből, ezt meg kell tartania, egy ilyen emberrel lehet vállalni az életet. Nem ls érti, miért ábrándult kl belőle. Ha jól meggondolja, talán nem is ábrándult ki, csupán valami hamis érzés fészkelte be magát a lelkébe. De ez már ki is röppent belőle. Ki háti Határozottan szereti Zsuzsát, s ha egyszer szereti, meg is tartja! Nem sikerült megtartania. Zsuzsa visszadobta a gyűrűt — fittyet hányva a világ szájára —, és faképnél hagyta Lacit. Mosolyogva, könnyedén. — Hát a szerelmünk? — vetette utána Laci a bűvösnek vélt hurkot. — A szerelmünk!... — mondta a lány könnyedén, nem kis Iróniával és gúnnyal. — A szerelem sokkal összetettebb valami, nemcsak a csókot és az ágyat jelenti, Lacikám. Lehet az csalóka érzés is, szemtévesztő látomás, mint a délibáb ... Futunk utána, mint a félbolondok, s amikor aztán lemeztelenítjük, megrémülünk tőle és menekülünk. Valahogy így jártam én a te nagy szerelmeddel. Nem is hiszed mennyire örülök, hogy idejében eltűnt a varázslat. Csiribí, csiribá ... szervusz, Lacika! — mondta Zsuzsa kegyetlenül hideg kedvességgel, és kacagva elment. E

z a váratlan fordulat nagyon letörte Gergely Lászlót. Még olyan szamár gondolatok ís megfordultak az agyában, hogy nem érdemes élni, s azon törte a fejét, hogy miképpen, milyen hatásos módon vessen véget az életének. Ez az utálatos hatáskeltés! Utálta magában ezt a gyengeséget, ezt a csúnya és rossz vonást, de már sem kedve, sem akarata nem volt hozzá, hogy legyőzze, hogy megszabaduljon tőle. Mégis sikerült kiheverni ezt az áldatlan lelki huzavonát. Bátran, férfiasan szembenézett önmagával, s az egész „nyomorúságos sorsával". Elhatározta, hogy elhelyezkedik az iskolaügynél, elmegy nevelőnek, aztán két év után beiratkozik "a főiskolára: tanító lesz ... Előbb vegyészmérnök, majd orvos akart lenni, most meg tanító ... csak tanító ... Nem! Ez a „csak" lesz a minden, az életcél, a hivatási A ,,csak"-okat kiiktatja az életéből, apró morzsákból áll össze a kenyér, cseppekből a tenger, apró boldogságokból a nagy boldogság... Támasztja a nagy platánt, egyik cigarettáról a másikra gyújt. Ismét előtte karikázik a fürge mókus, feje felett kopog a fakopács, és akkor a kígyózó utacskán feltűnik Erzsike jólismert, karcsú alakja. Bordó kucsmája alól elővillan aranyló haja, meglebben a süvöltő szélben... Gergely László szíve elnehezül, torka összeszorul, mert Erzsike egy magas férfi karján közeledik feléje. Ahhoz már nincs ereje, hogy elsiessen. Bénultan áll és vár. — Szervusz, Lacii — nyújtja a kezét Erzsike kedves mosollyal az arcán. — Eljöttem, mert hívtál... Ne haragudj, hogy kissé megkéstem, s főleg hogy magammal hoztam a vőlegényemet is Nem jöhettem előbb ... Sokat várakoztál? — Hát... nem ... Igen ... — dadogja Laci, majd bocsánatkérés-félét motyog az orra alatt. — Bocsáss meg, kérlek, csupán látni... látni akartalak ... nem tudtam, hogy van vőlegényed ... Zavartan megfordul, és ellenkező Irányban elsiet. A fürge mókus lncselkedőn fut át előtte az úton, hosszú, bozontos farka, mint parányi üstökös úszik utána a levegőben, majd egy fatörzsre tapadva felklgyózik a magasba... S

üvöltve Jajgat a szél a csupasz ágak között. Gergely László úgy véli, hogy még sohasem érezte kegyetlenebbnek és keserűbbnek a szolét... Nem vagyok még öreg juhász... „Nem vagyok még öreg juhász, megérem még a tavaszt... — valahogy Így énekelhetnék, némi változtatással az Ismert juhásznótát a Trenfiín kö zelében fekvő záblatiei mezőgazdasági mesteris kola juhásztagozatának diákjai, mert az első é= második évfolyam 54 hallgatója között 17 és 4E év közötti „fiúk" ülnek Ezt az iskolát, amelye' 1955-ben alapítottak, ed dig 228 diák végezte el Gyakori, hogy a juhász mesterség nemzedékről nemzedékre öröklődik. Így aztán nem csoda ha ugyanabban az évfo lyamban együtt ül a ta pasztalt öreg juhász é.^ juhászbojtár fia. Aki a záb latlei iskolában akar ta nulni, annak előbb lega lább két esztendeig kell dolgoznia a juhtenyész tésben, s nem lehet fiata labb 17 és öregebb 45 évesnél. Az iskolaév nem hagyó mányosan szeptemberben kezdődik, hanem novem ber elsején, és március végéig tart. Ennek meg van a maga oka. Az első évesek ugyanis már ápri lis elsején szünidei gya korlatra indulnak, s a gyakorlatot október vé géig folytatják. Ennek folyamán a diáknak meg kell oldania valamilyen gyakorlati feladatot, amelyet az iskola tűzött elébe. Így példának oká ért az egyik diáknak a juhok egészségi állapotát, betegségeiket, és gyógyításukat kell figyelemmel kísérnie, a másiknak a legelők állapotát kell elemeznie, hogy hány juhot tudnak eltartani, esetleg javaslatot kell tennie a legelő feljavítására, a harmadiknak le kell írnia a juhtej feldolgozásának technológiáját, a higiénia szerepét a termékek minőségében stb. Az iskola célkitűzése olyan juhász-szakemberek nevelése, akiknek nem fog nehézséget okozni, hogy a juhtenyésztés legnagyobb jövedelmet hozza, tisztában vannak a nyáj nyilvántartásával, el tudják végezni az összes tenyésztési munkálatot, ismerik a sajtkészltés technológiáját, segítséget tudnak nyújtani a juhok szokványos megbetegedéseinél ... Mikor az iskola felé tartottam, nehezen tud tam elképzelni a juhászokat az iskolapadban. Mégiscsak más valahol a pásztorkalylbában dolgozni, a legelőn terelgetni a bojtárok meg a juhászkutyák segítségével a juhokat, mint fegyelmezetten ülni az Iskolá ban, figyelemmel követni a tanító magyarázatait, aztán megtanulni az anyagot esténként az internátusban, s fel nem hajtani egv pohárka pá A fiatal juhász ellesi a fafaragás művészetét. (I. Bakala — CTK — felvételei) Unkát, ha az embernek kedve támad rá. — A fegyelemmel nin csenek különösebb gond jaink. Kezdetben elég ne hezen bírunk a „diákjainkkal", de néhány nap vagy hét alatt megszok ják a rendet — mondja Novák mérnök, a mate matika szakelőadója. — Ha pedig mégis akad köz tük olyan, akit nem tu dunk jobb belátásra bírni, mindjárt az év elején hazaküldjük. — S hogy áll a dolog a tanulással? — Általában jól megy, noha főként kezdetben akad néhány olyan diák, aki egy-egy tantárgyban gyengébb. Itt legfőbb pa rancs a türelem. Elvégre diákjaink közül nem egy, kivált a negyvenévesek, több mint húsz esztendővel ezelőtt hagyta el az iskola padjait. Ha megvan a jóakarat, minden akadály leküzdhető. — Mi érdekli magukat leginkább? — teszem fel a kérdést az első évfolyam osztályában. Egy percig csend volt, de aztán a fiatalabbak padjai felől felhangzott a válasz: — A szervezés! — s nyomban ezután nevetés harsant fel. — Ejnye, a huncutok! Ne higgyen nekik, csak gúnyolódnak; azér. mondják, mert ezt a tantárgyat én tanítom. De mitévők legyünk, benne van a tanrendben, s elvégre jövendő munkahelyükön azt ls tudniuk kell majd, hogy miképpen számítják ki a fizetést. Később megtudtam, hogy a tantárgyak közül leginkább a legelőkkel és a szállással, a tej feldolgozásával és a tejtermékekkel, a gyapjúval és az állatok kezelésével foglalkozó tárgyakat kedvelik, amelyeket dr. Plánovský mérnök. Pivko mérnök és dr. Križka állatorvos adnak eló. A második évfolyam diákjai már a főzést is megtanulják. HaSková tanítónő, az iskola külső munkatársa tanltja őket a pásztorételek főzésére, amelyeket otthonuktól távol is ízletesen és higiénikusán kell elkészíteniük. Nemcsak a hagyományos Juhtúrós galuska, hanem a jó gulyás, valamint konzervekből és burgonyából készült ételek főzéséhez is érteniük kell. A diákok elméleti ismereteiket az iskola gazdaságában ellenőrzik, amelynek „merinó" és „cigája" fajtájú juhokból álló két nyája is van (több mint 500 állat). Épp a napokban körmükre égett a munka a kisbárányokkal, a nyáj ugyanis naponta 15—20 állattal szaporodik. Szabad idejüket, amelyből nem éppen sok akad, a juhásziskola diákjai úgy használják fel, ahogy éppen lehet. Az egyik levelet fr, a másik olvas, a harmadik fakanalat farag fából. A Kamenice nad Clrochou-I Bartolomej Radačovský, aki egyébként már tapasztalt juhász, furulyát farag, a Vyšný Slavkov-I EFSZ-ből érkezett Tomáä Kolodzej pedig tanulmányi ideje alatt már 19 zsendicemérő edényt faragott. Amikor elfogja őket a vágyakozás otthonuk, a pásztorkalylba, az Illatos hegyi ré^ek, a juhnyáj után, mindig akad közöttük egy, aki előveszi furulyáját vagy sípját, elüzl a felhőket társai homlokáról, s megteremti az internátusi szobában, vagy akár az Iskola előtt a szállás légkörét. Ebben az Iskolaévben a gondűzés mestere a hrochotl Juraj Sláva, a második évfolyam „diákja". M. VANKOVA Ofr pi4

S0Xik/ aésefü Itígiítíam « te&W a&tuteijajt másU*