Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-29 / 59. szám, csütörtök

U

ngvár középpontjában, a különféle üzletek szomszédságában létesített bo' rozô külsőleg semmiben sem különbözik környezetétől. Kisebb pult kiméréssel gyorsan távozó, állva fogyasztók részére. Itt váltható belépő a pincébe. A hosszú pince egyik felében hordók sorakoznak. A másik oldalon a fal mellett keményfából készült, vaskos asztalok húzódnak padokkal. A falak végig „kiműveltek", a környezet Jellegét domborítják ki ügyes megoldásokkal. Egyből szembetűnik a művészkéz nyoma. Népviseletekbe öltözött leány poharakat tesz elénk és kerámia kancsóból tölt. Kisebb szünetekkel kétszer egymás után. És mindig más fajtából. Ez benne van a Jegy árában. Egy-egy borfajta közt az elénk tett csokoládéból kell harapni, hogy az előző fajta Izét elvegye ... Ez a kóstoló a környékbeli borokból. És ízelítő Homoki József építészmérnök művészetéből. Ezt a nevet az itteni magyarok körében némi büszkeséggel ejtik ki. A tervrajzoktól a sziklabarlangig Homoki József építészmérnökkel beregszászi lakásán (Berehovo), színes tervrajzokkal zsúfolt lakásán találkoztam. Gyors egymásutánban rakja elém a táblákat: a beregszászi művelődési ház, leningrádi szórakozóhely. Impozáns építkezés a Feketetenger partján, sziklabarlang Ungváron... A telerajzolt kartonlapok rengeteg munkáról, sok átvirrasztott éjszakáról tanúskodnak. Először születik az ötlet, a megfoghatatlan képzelet, azután a fehér lapon formát ölt. Nem egyszerre, hanem folyamatosan. Az eredeti elgondolás apró részleteiben tízszer, százszor módosul. S ezt követi a kivitelezés ... Ezernyi bosszúsággal, nem várt akadályok leküzdésével. Mert mondjuk a sziklabarlang berendezésének egy-egy részét más_ és más vállalat gyártja. Másutt készül a szék és másutt az asztal. A vállalatokkal is kapcsolatot kell tartani. Ez újabb utazás, és nem egyszer fárasztó hajsza. A leningrádi szórakozóhely építéséhez például az Araráthegyről szállítanak követ, Svédországból márványt... Mennyi munka, amíg egy új borozóban az ember asztalhoz ülheti Mi ls ezt tesszük ... A művészt köröztetik A Pacsirta borozó, vendéglő és étterem ls. Homoki Jóafvef tervei alapján rendezték b«. — Csak azt a giccses színezéit hagyja figyelmen kívül ... Valakinek nem \xtott eléggé dekoratívon, és átadás után befestették a kavicsot is... 4*1 É KARPAT UKRAJNA! 3. Szűkebb hazájában is próféta? Nehezen jutunk székhez. Látogatott hely. Megmutatják azt az asztalt ls, ahol Komárov űrhajós ült. Első űrrepülés után látogatott el ide, ahol katonaidejét töltötte. A pincérek emlékeznek rá. Elmondják, hogy amikor tragikus halálának híre érkezett, meg ls siratták. Az építészmérnök vacsora közben is munkájáról beszél. Űgy emlegeti az egymástól több ezer kilométerre eső munkahelyeket, mintha ml itthon csallóközi méretekben beszélnénk. Elgondolkodom, hogy egy kárpát-ukrajnai magyar művész mennyire megbecsült személyiség ebben a nagy-nagy országban ls. Vajon hogyan tört utat a Kárpátokon, az ukrajnai síkságon át a Fekete- és a Balti-tengeri városokig? Hangosan is feiteszem a kérdést. Elmosolyodik, majd elkomorul. — A kisebbségi sors sehol és sohasem könnyű ... Én is úgy éreztem, hogy itthon már nincs rám szükség ... Elkeseredtem. Ogy döntöttem, hogy elköltözöm innen valahová, ahol igényt tartanak munkámra, művészetemre. S valahogy a véletlenek is közrejátszottak ... Egyszóval egy napon a területi szervek olyan sürgősen beszélni akartak velem, hogy mivel otthon nem találták, válósággal „köröztetni" kezdtek ... Az első megrendelést lavinaszerűen követte a többi. De előbb nem szűkebb hazájában, hanem a nagy országban figyeltek fel rá. Azóta egy kicsit itthon is próféta ... A művészek helyzete általában is érdekel. Az érvényesülés, a mű'.'á-szet társadalmi Igénye, az anyagi megalapozza talán hétköznapi kérdések, da nem érdektelenek. A befutott művésznél ezek a problémák elesnek. Bár másképp csapódnak le, mint nálunk. Ott nincs például képzőművészeti alap, amelyből a tagok havonta kaphatnak előleget készülő vagy még nem értékesített alkotásaikra. — Maguknál ez jobb — állapítja meg Homoki József. — Nálunk megeshet, hogy két nagyobb mű elkészítése közti időszakban a magas Jövedelem ellenére ts zavar támadhat a családi költségvetésben ... Persze, asztaltársam esetében ezek prózai dolgok. Hát a fiatalok, a kezdők? Éjszakai beszélgetés a fiatalokról Az otthon és a Pacsirtában megkezdett beszélgetést éjféltől Horváth Anna beregszászi * szobrászművész lakásán folytattuk. A kárpát-ukrajnai köztudatban e két név párosult. Az építész munkáját a szobrász domborművei teszik teljessé. Itt is a művészetről folyik a vita, amely akkor válik igazán szenvedélyessé, amikor szóba kerül két magyar fiatal tehetség — Benkő Györ-: i és Muszka László neve. (Képeiket a nagyon látogatott beregszászi ifjúsági kávéházban volt alkalmam látni.) — Mind a kettő tehetség ... — A tehetségnek bátorsággal kell párosulnia. Merni kell újat alkotni, új kifejezési formákat keresni. Megvan ez bennük? — Összecsapnak a nézetek. — Ha igen, miben nyilvánul meg? — Próbálkozik. — Na és? — Munkája iránt társadalmi igény is mutatkozik. — Abban, hogy megveszik a dolgait. — Többek közt. — Ez a veszély! Rájön, hogy ez neki így is elég. Könnyen megtorpan... Ezután minek vállalná a további útkeresés, az esetleges kudarc kockázatát? — Nem féltem őket — szögezi le Horváth Anna, aki a két fiatal tehetség kibontakozását a szívén viseli, s indokolatlannak tart velük szemben minden türelmetlenséget. Hisz ők még csak most szerzik mérhetetlen mennyiségben az információkat, amelyek szintézise a művészi átélésben valósul meg. Hajnaltájt búcsút veszek a kis magyar művészcsoporttól. KÖVETKEZIK: „A Kárpátok bércétől a tengerek partjáig". Tervek és gondok Gímesen A

Forgách grófokra már csak a nagyon öreg emberek emlékeznek, meg az az emléktábla, amely a templom falán regél a hétágú koronás grófi család „kegyes" adományairól. Hát Igen, grófi föld volt ez egykoron, a gímesl határ oroszlánrésze az övék volt. Nekik szolgált a falu. Test és lélek fölött uralkodtak. De mindez már nagyon régen volt. A föld, a határ nem emlékezik rá, az csak fogamzik és terem, új embereknek új magot, új nemzedéknek, új jövendőt. A hosszú gímesl utcán kis csoport gyerkőc szalad haza az Iskolából, ők Igazítanak útba, merre Induljak, hol lelhetem meg a szövetkezetet. Szép, emeletes házban fészkel a szövetkezet vezetősége. Azt gondolom, ha az Irodaház Ilyen csinos, a szövetkezet szénája sem állhat rosszul. Az elnököt keresem, de nem találom. Végül ls a főkönyvelő, Púchovský Vendel nyakán maradok. A főkönyvelőnek sok a munkája, számsorok fölé hajol, egy tétel valahol elíródott, s most szeretne ráakadni a hibára. Munkáját azonban állandóan félbe kell szakítania, folyton nyílik az ajtó, hol ezért, hol azért keresik. Látszik rajta, hogy az én látogatásomnak sem örül, s bár nem lehet szófukarnak mondani, csak nehezen szedhetem rá, hogy mondjon valamit a szövetkezet terveiről. S

zerencsére megtér az elnök, s az új helyzetben megered a beszéd. A főkönyvelő így körvonalazza tervüket: f-t Ebben az esztendőben 40 hektárral akarjuk bővíteni a búza vetésterületét. Továbbá különböző zöldségfajtát, eddig nálunk nem termelt ipari növényt, gyümölcsféleséget akarunk meghonosítani ebben az esztendőben. Három hektárnyi epret, négy hektárnyi paprikát kívánunk kiültetni, öt hektárral bővítjük a kender vetésterületét, egy hektáron vöröshagymát akarunk termeszteni. A"*kenderen kívül mindez kísérletezésnek számít, mivel sem epret, sem hagymát, de még paprikát sem termeltünk eddig. Az említett növényeket valamikor kis mennyiségben magángazdák termesztették. Gondolom, ha nekik sikerült, mi sem fogunk kudarcot vallani. Az új növények bevezetésével körülbelül félmillió koronával emelkedik majd a növénytermesztés jövedelme ebben az esztendőben. — Az évvégi zárszámadás mennyivel gyarapította a tagok bevételét? — Aki jól dolgozott, nem panaszkodhat. Annyi bizonyos, hogy a jövedelem nem emelkedik nálunk ugrásszerűen, viszont a munkaegység értéke minden esztendőben több egykét koronával. Így volt ez tavaly ls, s reméljük így lesz az Idén, meg jövőre is. N

emcsak a vezetőség, a tagok ls elégedettek. A nagyobb jövedelem meglátszik életszínvonalukon, ami leginkább házépítésben, új berendezésben, jobb ruházkodásban nyilvánul meg. Legnagyobb gondunk a gépesítés mondja Púchovský Sándor a szövetkezet elnöke és így folytatja: — A gépekkel dolgozik a legtöbb fiatal ember, ifjú családapa, akiknek nagyon fontos az állandó elfoglaltság, a kenyérkeresés. Ä múlt télen jól jött kl a lépés, mert a fiatalok a nyitrai építővállalatnál dolgoztak, egész télen fuvaroztak, jól kerestek. Ezen a télen már nem sikerült a megegyezés, ami kis bonyodalmat okoz, mert nem engedhetjük meg,' hogy munkahiány miatt a legerőteljesebb emberek elhagyják a szövetkezetet. Mit tehettünk? Az öregeket, főképpen a nyugdíjasokat ki kellett vonnunk az állattenyésztésből, hogy a fiatalok télen is munkaalkalmat kapjanak. Tavasszal azután újból változtathatunk a dolgon, ha a fiatalok a traktorokra ülnek. — Valamilyen melléküzemet nem lehetett volna már létesíteni? — kérdezem az elnöktől. — Gondolkoztam, töprengtem, én már ezen tavaly is — feleli. — Utána is néztem néhány dolognak, de sajnos, nem sikerültek a terveim és a melléküzemekből nem lett semmi. Mindenesetre a jövőben igyekezni fogunk, hogy összehozzunk egy melléküzemet, ahol a fiatalok, főképpen a fíataiaszszonyok eldolgozhatnak télen és emelik a csaiád jövedelmét. — Szóval a fiatalokban nincs hiány Gímesen? =-> Nincs, dehogy van mondja az elnök ls, a főkönyvelő is. — Mi több, négy fiatal főiskolán van a szövetkezetből, ők ls visszatérnek rövidesen ... Sok szövetkezetben bizony örülnének az ilyen gondoknak, és szívesen fontolgatnák a dolgot: hová helyezzék a fiatalokat? Nem egy szövetkezetben jártam, ahol a legnagyobb gond a fiatal dolgozók hiánya. A gtmesi szövetkezethez »» ragaszkodnak a fiatalok, mert megtalálják benne számításukat. £s jobb odahaza dolgozni, mint idegenben. —des— Honözloy Dezíö: 19 Ha leült mellém az időnként előkeríthető egyetlen székre, minduntalan azon a mondaton gondolkoztam, amely örökké hozzám kapcsolná. Ha megérkezett, páni félelem töltött el, hogy most jön utoljára. Előtte panaszkodni se mertem, attól rettegtem, elriasztom magamtól. Ma is ez a mindent megoldó mondat foglalkoztatott. Homlokomat ráncoltam, könyökömmel hadonásztam, fel akartam ülni az ágyban. Úgy éreztem, ha sikerül felülnöm, azt a bizonyos mondatot is ki tudom mondani. De nem sikerűit Ria észre se vette, miben mesterkedem. Gandhiról beszélt, aki éhségsztrájkba kezdett. Nehezen követtem a szavait, magamban az angyalok nagyságán morfondíroztam, végülis illetlenül a szavába vágtam. — Maga szerint mekkorák az angyalok? Csúfondárosan lebiggyesztette a száját. — Az angyalok?... Hogy mi mindenen töri a fejét egy ilyen derék katona. — Nem vagyok derék katona. — Már hogyne lenne, hiszen Iá is tüntették. — Az disznóság, az félreértés... - a szemembe könnyek gyűltek. - Hát maga se akar megérteni?... Ria elkomolyodott, fürkészően, hosszasan nézett az arcomba. — Maga is gyűlöli ezt a háborút? kérdezte szinte suttogva. Hevesen bólintottam. Lelkes egyetértésem újból felélénkítette az arcát. — És miért hagyta abba a tanulást? — Megszöktem az iskolából, világgá akartam menni. •. — Maga is? — Miért? — Hát, félig-meddig én is hátat fordítottam a családi háznak. — Nekem családi házam se volt — És az apja? — Apám se volt... Legalábbis az anyám sohse beszélt róla, most meg már nem is beszélhet... Szegény elesett cselédasszony volt és ... — meglepődve éreztem, milyen könnyedén tudok vallani erről, minden szégyenérzet nélkül, szinte dicsekedtem. Eddig soha nem érzett bizalom töltött el. Úgy látszik, Riónak mindent el tudnék mondani. Meghatódva hallgatott. Neki láthatóan szomorúbbnak tűnt a történetem, mint saját magamnak. — És az angyalok? - kérdezte, Hogy engem kímélve más tárgyra térjünk — mekkorák? — Pontosan akkorák, mint maga. A mondat felszabadultan kinyújtózkodott bennem. — Igen, pontosan akkorák, mint maga - mondtam mégegyszer. Ria szeme megcsillant, a párnám fölé hajolt és megcsókolta a homlokomat. Ettől kezdve napról-napra jobban lettem, még az se zavart, ha a törzsőrorvos a térdemet vizsgálgatva egyre elégedetlenebből csóválta a fejét. Az egyik kötözésnél szemrehányóan rám is kiáltott. - A fene egye meg a maga térdét, sehogy se akar engedelmeskedni. Annál jobb, gondoltam, legalább tovább maradhatok a kórházban. Ria egyre több könyvet hozott, újságokat is, de ezeket inkább csak átfutottam. Most már az olvasmányaimról is beszámoltam Riónak. Talán arra vártam, hogy megdicsérjen, de ő nem mutatott különösebb érdeklődést. Ha túlságosan lelkesedtem, le is intett. - Maga úgy mond mindent, mintha most találták volna ki. Eszembe jutott, hogy amikor a származásomról beszéltem, mennyi őszinte szánalommal és gyöngédséggel nézett rám. Akkor csókolta meg a homlokomat. - Reggel a törzsorvos közölte velem, hogy sánta maradok — mondtam, mintha csak valami semmitmondó dologról lett volna szó, de lopva Ria tekintetét kerestem. Láttam, hogy meglepődik, már-már az a múltkori gyöngéd vonás is megjelent a szája körül, de mégsem ült viszsza a székre. - Olvasson újságot, ez a sántaságánál is fontosabb... És különben sem biztos, hogy sánta marad — a kesztyűjével intett és sietve távozott. Elkeseredetten vettem elő az éjjeliszekrényemre készített lapokat Sokáig 20 bámuKam a nyomtatott betűkre, a különféle hírek jóformán egybemosódtak. „Eisenhowert hadseregtábornokká léptették elő". Mit tudom én, ki az az Eisenhower? „Hősi halált halt egy tölgyfalombbal kitüntetett altábornagy." „Új japán offenzíva indul meg Közép-Kínában." „Német zuhanó bombázók heves bombázást intéztek Tripolisz ellen." „Rommel utóvédei visszavonultak a fő védelmi állásba." Csupa halál, bombázás, romok. Mit olvassak ezekben a lapokban? Minden hír egymásra hasonlít. Egy rövid cikken mégis megakadt a szemem. „Eltűntek a véres nyakú csirkék a piacokról - ezeknek a baromfiaknak nem a torkukat metszették keresztül, hanem a nyelvük alatti főütőeret 'ágták át Az új vágási rendszer előnye az, hogy a leölt baromfin nem láthatók a sokszor bizony ízléstelenül hagyott vágási nyomok." Hát ez bizony érdekes. Egész Európára hullanak a bombák. Afrikára is, fröcsög a vér, de ebben semmi ízléstelenség nincsen. A csirkéknél azonban ügyelni kell a külcsínre. Micsoda farizeussági Ria következő látogatásánál ki is tálaltam ezzel. — Akkor se bújhat ki a bőréből. Azt a világot kell figyelnie, amelyben él. Vegye tudomásul, hogy hiába lapozgatja a Tatárjárást most nem a Tatárjárást kell lapozgatni, hanem szembe kell nézni a tényekkel. (Folytatjuk)