Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-23 / 53. szám, péntek

Alexander Dubček elvtárs beszéde (Folytatás ai 1. oldalról) dúlhatott, hogy a sikerektől a pártnak és egyes kommunistáknak megszédült a feje, milyen könnyűnek tűnhetett a további építőmunka abban a pillanatban, amikor a párt lett az ország politikai életének egyedüli, valóban vezető ereje. A párt bízott önmagában és a társadalom többsége megbízott a pártban. Milyen könnyen előfordulhatott volna, hogy a párt ebben a légkörben nem veszi észre üj helyzetének zátonyait. Tudatosítanunk kell — hangsúlyozta annak idején Klement Gottwald — hogy ma már nem háríthatjuk a felelősséget másokra. Ma nem mutathatunk rá ujjal valakire, aki megakadályozná az építést... Ma csak saját magunkra mutathatunk rá. Arra ls figyelmeztetett, hogy a tömegek vezetése nem azonos a parancsolgatással. A parancsolgatás a legtöbb kárt Okozhatja a pártnak, s ha ezt Idejében nem tudatosltjuk, ha a parancsolgatást, a diktátorkodást idejében nem számoljuk fel, ha idejében nem küszöbölünk kl minden antidemokratikus, nem kommunista eljárást, akkor ez számunkra végzetes következményekkel járhat, övott bennünket a gőgtöl, s én úgy hiszem, hogy nem követünk el hibát, ha nemcsak ilyen Ünnepi alkalmakkor, hanem mindennapi gyakorlatunkban ls megszívleljük pártunk története Ilyen alapvető fontosságú eseményeinek tapasztalatalt, ha ismételten és az eddiginél Jobban merítünk a mindmáig érvényes és ösztönző elméleti megállapítások tárházából. Az ötvenes évek kezdete népeink történetének egyik legnagyobb drámáját hozta meg. Ezt megelőzően sohasem sikerült ilyen történelmileg rövid Idő alatt oly mély szerkezeti változásokat elérni az ország gazdaságában, szociális életében, politikai és eszméi arculatában. Sajnos ezeknek a valóban óriási eredményeknek megfeleltek azoknak a hibáknak és fogyatékosságoknak a méretei ls, amelyeket az akkori pártvezetés nem tudott elkerülni. Sok zavaró jelenség volt annak Idején a párton belüli életben ls. Ezeknek következményeit mindmáig érezzük. Az említett kérdésekről és a nem kevésbé fontos gazdasági problémáktól eltekintve, az oktalan bizalmatlanság légkörében sor került a szocialista törvényesség megszegésének áldatlan jelenségeire is. Ez nemcsak a kommunistákat sújtotta. Ogy vélem, hogy ma, amikor társadalmunk és pártunk életének általános demokratizálására törekszünk, mulaszthatatlan feladatunk valóban visszaadni a méltóságukat mindazoknak, akik az első és különösen a második világháborúban érdemeket szereztek, elősegítették köztársaságunk haladó Irányú fejlődését és hazánkban a szocializmus győzelmét. Következetesen és fenntartás nélkül helyre kell hoznunk minden igazságtalanságot, minden Indokolatlan sérelmet. Az ötvenes évek derekától és főként az SZKP XX. kongresszusától köztársaságunk és pártunk életében új szakasz vette kezdetét. 1956-tól kezdtek kialakulni nálunk az előző évek hibái helyrehozásának és azon új kérdések megoldásának feltételei, amelyeket a világ alakulása és társadalmunk fejlődése tűzött törvényszerűen napirendre. Nem állíthatjuk, hogy ebben vagy abban a vonatkozásban nem tettünk egyáltalában semmit, hogy a párt nem törekedett az ötvenes évek első felében felmerült problémák rendezésére. Sok határozatot hoztunk, amelyekben sok Igazságot találunk a múltról, a máról és a jövőről is. A párt és vezetősége többször igyekezett levetni a régi szokásokat, a régi fogyatékosságokat és határozottan rálépni az új útra. A szavak és a tettek között azonban hézag éktelenkedett, ezek a törekvések túlságosan gyakran félúton megrekedtek. A haladó és a konzervatív erők harcát nem küzdöttük végig és ennek folytán nem sikerült válóra váltanunk minden helyes •lképzelésünket, sok vonatkozásban nem voltunk következetesek. A szocializmus óriási erejéről, a párt eszméinek nagyságáról tanúskodik azonban, hogy Ilyen bonyolult belés külpolitikai helyzetben ls köztársaságunk az említett időszakban megnyugtató fejlődésen ment át és több sikert ért el. Ez elsősorban a kommunisták és a pártonkívüliek tízezreinek felmérhetetlen alkotókészségéről, felbecsülhetetlen értékű és óriási méretű igyekezetéről tanúskodik. Olyan emberek igyekezetéről, akik szüntelenül a szívükön viselték köztársaságunknak és szocialista rendünknek sorsát. Helyes lesz ezt éppen ma tudatosítanunk, hogy erről a helyről tisztelettel köszönetet mondhassunk mindazoknak, akik évek hosszú során át szerényen, odaadóan és becsületesen viselték vállukon nagyszerű munkánk egész terhét. Minden szerénységünk és józanságunk ellenére ma bizton mondhatjuk: valósággá ért sok minden abból, ami húsz esztendővel ezelőtt csak vágyainkban élt, ami kívánságaink és álmaink tárgya volt, és amit pártunk 1948 Februárjában alapvető célként tűzött ki elénk. A munkáshatalomnak, a proletár diktatúrának legfontosabb feladatait valóra váltottuk: végérvényesen biztosítottuk államunk szocialista jellegét. Stabil politikai rendszert hoztunk létre, amely nemcsak megóvja vívmányainkat, hanem képes a további fejlődésre is, és nyitva áll a korszerű, fejlett társadalom által megkövetelt változások előtt. Húszesztendős törekvéseinknek legnagyobb eredménye az új szociális valóság, az, hogy társadalmunkban fokozatosan új viszony alakult ki az egyes osztályok és rétegek között. Boldogok vagyunk, hogy sikerült valóra váltani a legnagyobb kommunista eszményt, és hogy ma már a múlté az osztályellentétek és következményeik. A hagyományosan értelmezett osztályjelleg éppúgy, mint az éles belső osztályharc már elhalványult, szűnőfélben van. Az osztályellentmondások nálunk elsősorban külsőleg jelentkeznek, míg az államon belül mindinkább előtérbe kerülnek az új osztályszempontok, a nem antagonista viszonyok, az egyes rétegek és csoportok együttműködésének és közeledésének viszonya. Az 1948 februárja óta megtett húszesztendős utunkat népünk színe előtt mérlegre téve megelégedéssel nyugtázhatjuk az eredményeket, de nem szabad a babérokon megpihennünk. Ennek tudata is hozzátartozik ehhez a mérlegkészítéshez. Létrehoztuk a társadalom gyors fejlesztésének feltételeit. Szépszerével akad még azonban megoldatlan probléma: sok vonatkozásban nem értük el a várt eredményt, nem sikerült következetesen helyrehoznunk a múlt hibáit és torzításait, Idejében nem karoltuk fel azt az újat, ami ma társadalmunkban csírázik. Maradjunk hűek pártunk februári hagyományaihoz és nyíltan mondjuk meg ezt ls. A forradalmunk eszményei iránti igazi hűség annyit jelent, hogy hasonló becsvágyat érezzünk, mint húsz esztendővel ezelőtt: nézzünk szembe a ma valóságával és oldjuk meg új korunk új feladatait. Az előttünk álló feladatok megkívánják az egész nép, de főleg a munkásság tevékeny támogatását, amely a múltban mindig pártunk fő támasza volt. Ezért ma ismét igényt tartunk valamennyi dolgozó teljes támogatására. Újfent hangsúlyozom: tőlük függ minden tervünk és döntésünk sorsa. Tudom, hogy éppen munkásaink és földműveseink soraiból már hosszabb ideje komoly óva intő figyelmeztetést hallhatunk: pártunkban és társadalmunkban már nem elég itt vagy ott valamit tökéletesíteni, valamit kiigazítani, hanem a munkásmozgalom régi és bevált hagyományai szellemében valóban szükségesek a szavakat helyettesítő határozott tettek. Ez megfelel dolgozóink érzéseinek. Életünk különböző területein, az Iparban, a mezőgazdaságban, a kultúrában és a tudományban már nemegyszer igyekeztünk fordulatot elérni. Bizonyos sikereket elértünk, de éreztük, hogy ezek nem felelnek meg sem a lehetőségeinknek, sem a ráfordított Igyekezetnek. Amikor ma visszatekintünk ezekre a törekvéseinkre, akkor rátalálunk minden égető problémánk megoldásának kulcsára. Ez pedig a politika, a munkát Itt kell elkezdenünk. Ezt a meggyőződésünket végső soron maga a politika, az élet és eddigi tapasztalataink diktálják. Nem a véletlen műve, hogy az utóbbi Időben elburjánoztak az általunk jól ismert kedvezőtlen jelenségek, amelyek közül a legnyugtalanítóbb az apolitizmus, a passzivitás és bizonyos közömbösség még a kommunisták körében ls. A politika terén több megoldatlan kérdés tornyosult fel. Nem engedhetjük meg magunknak, olyan bog keletkezését, amilyet csak nehezen, nagyon nehezen tudnánk kibogozni. Itt kell tehát a munkát elkezdenünk, Itt a legszükségesebb a fordulat, a helyrehozás. Számos jelenség és jeladás azt mutatja, hogy ezt érezte és érzi a legszélesebb nyilvánosság, egész pártunk is. Így volt ez pártunk vezetőségével Is, amely az októberi plenáris ülés óta az eddiginél behatóbban vitatja meg ezeket a kérdéseket. A vita tárgya nem volt a párt XIII. kongresszusának Irányvonala és határozatai. Hiszen tudjuk, hogy a CSKP XIII. kongresszusának anyagai elég szélesen alapozzák meg a sürgető problémák rendezését. A vita tárgyát főleg a munka módszerei, további előrehaladásunk útja és az a kérdés képezte, vajon a XIII. kongresszus új feladatainak eleget tehetünk-e a régi módszerekkel, hogy vajon ezek a régi, megszokott módszerek, nem juttatnak-e bennünket zsákutcába. Ezekben a vitákban és szócsatákban célunk a nézetek konfrontálása és a további haladó irányú fejlődés elősegítése volt. Ogy hiszem, hogy győzelmet aratott a helyes, progresszív álláspont. Az a nézet, hogy a múlt értékeit nem őrizhetjük meg csupán egyszerű és szüntelen védelmezésükkel, hanem úgy, ha bátran szembenézünk az új problémákkal és azokat újszerűen, alkotó módon megoldjuk. Talán nem egyszerűsítem le túlságosan a kérdést, amikor kimondom, hogy ma, sokkal Inkább mint bármikor ezelőtt, politikánkat nem szűkíthetjük le valami ellen folytatott harcra, hanem elsősorban harcolnunk kell valamiért. Véleményeim szerint ez a kérdés lényege. A CSKP tavaly decemberi és ez év januári hosszan tartó központi bizottsági ülésén folytatott vita, — amilyenhez hasonlót az utóbbi 20—30 évben aligha találnánk — néhány olyan kérdéskomplexumot érintett, amely ma rendkívül időszerű. Ezeket a kérdéskomplexumokat kell Jól elemeznünk, ha helyesen, az objektív szükségleteknek megfelelően akarjuk őket megoldani. Engedjék meg, hogy a kérdések Jellemzését a nemzetközi problémákkal kezdjem el. Jövőbeli terveink és távlati elképzeléseink múlhatatlanul fontos tartozéka, hogy Csehszlovákia a szocialista országok közösségének tagja. Az elmúlt évek igazolták, milyen fontos a köztársaság léte, biztonsága és szocialista fejlődése szempontjából szövetségünk és barátságunk a Szovjetunióval. Ezért továbbra ls államunk külpolitikájának gerince marad egységünk és testvéri együttműködésünk megszilárdítására, a Szovjetunióval és a többi szocialista országokkal. Ez az együttműködés az egyenjogúság, a kölcsönös előnynyújtás és tisztelet, valamint a szilárd internacionális szolidaritás elveire épül. Barátságunk és szövetségünk kimondottan népünk ügyeként fejlődött ki és kizáróan népi ügyként megerősítette 1948 februárja is. Viszonyunk a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz éppúgy, mint az SZKP-hez és a többi kommunista párthoz, pártpolitikánk alapvető elve marad. Elvtársi, baráti kapcsolatainknak záloga a CSKP-nek és az SZKP-nek eszmei, politikai nézetegysége a döntő fontosságú kérdésekben. Ezt ismét igazolta a nemrég Moszkvában önnel, Brezsnyev elvtárs, valamint az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagjaival folytatott tárgyalás. Kérem, Brezsnyev elvtárs, tolmácsolja a szovjet népnek pártunk és népünk őszinte baráti érzelmeit. Együttműködésünk maradéktalanul megfelel Internacionalista hagyományainknak, amelyek a múltban és ma is mélyen áthatják pártunkat. Politikánknak továbbra is célja erősíteni a világ haladó erőit és biztosítani a békés fejlődés feltételeit. Ezért kölcsönösen előnyös kapcsolatokat kívánunk létesíteni a világ különböző térségeinek államaival. Tevékenyen hozzá akarunk járulni a háborús viszályok tűzfészkeinek felszámolásához, amelyeket főleg az imperialista nagyhatalmak agresszív tettel szítanak. Ide tartozik főként az Amerikai Egyesült Államoknak a vietnami nép elleni agreszsziója. A vietnami nép hősi harcával kivívta nemcsak rokonszenvünket, hanem sokoldalú támogatásunkat is. Természetesen ugyanakkor érdeklődésünk előterében Európa áll, amelynek szívében élünk. Főleg Itt kell megnyilvánulnia a viszonyok normalizálására, a különböző társadalmi rendszerű államok együttműködésének megszilárdítására, a kollektív biztonság hatékony rendszerének megalapozására törekvő külpolitikánk tevékeny szerepének. Ebben a vonatkozásban elsőrendű fontosságú a németországi helyzet további alakulása. Németországgal kapcsolatban népünk a múltban nem tett szert jó tapasztalatokra. Talán nem ls akad Európában olyan ország, amely közvetlenebbül lenne érdekeit abban, hogy német területen már sohase alakuljon kl háborús veszély, a reakció és a fasizmus új formája, Az NDKnak, az első szocialista német államnak létében Németország problémái békés és haladó szellemű rendezésének fontos tényezőjét látjuk. Ennek a valóSágnak másik oldala a revansista törekvések elleni következetes harc. Ezek a törekvések sajnos ma ls érvényre Jutnak a Német Szövetségi Köztársaságban. Kérem, Ulbricht elvtárs, tolmácsolja Németország Szocialista Egységpártjának és az NDK dolgozóinak, hogy a CSSZSZK és a CSKP hű a proletár internacionalizmus elveihez, a múltban és ma is szilárd támasza az NDK dolgozóinak. Pártunknak mind aktívabban kell törekednie arra, hogy megszilárduljon és elmélyüljön a kommunista pártok és más haladó, valamint antiimperiallsta erők együttműködése, akcióegysége. Nyugtalanít bennünket, hogy Kína Kommunista Pártja mind erőteljesebben megkíséreli becsempészni a nemzetközi kommunista mozgalomba káros nézeteit. Még ettől is veszélyesebb, hogy megbontja a kommunista mozgalom egységét. Csehszlovákia Kommunista Fártja ezért nagy jelentőségűnek tartja a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásait, amelyeken teljesen egyenjogú internacionalista együttműködés szellemében tárgyszerűen megvitathatnák a közös érdekeket érintő kérdéseket. Ebből a szemszögből érthető, hogy rendkívül fontosnak tartjuk az egész világ kommunista és munkáspártjai képviselőinek budapesti tanácskozását. Ezt az értekezletet teljes mértékben támogatjuk. Csehszlovákia, mint gazdaságilag és kulturálisan fejlett ország kezdte meg a szocialista építést. Ez arra kötelez bennünket, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomnak bebizonyítsuk, milyen lehetőségei vannak a szocializmusnak az ilyen típusú országokban. A jövőben sem lesz elégséges, hogy ezt a fontos internacionalista feladatunkat csak szavakkal vállaljuk. A rohamosan fejlődő világgal versenyezve csak akkor álljuk meg a helyünket, ha a csehszlovák népgazdaság fellendítésében elsősorban a tettek fognak beszélni. Gazdaságunkban ma rendkívül igényes feladatok, nagyon komoly döntések előtt állunk. Jelentős eredményeket értünk el, de éppolyan komoly problémáink ls vannak. Hiányosságaink erősen megbontották a népgazdaság egyensúlyát, kedvezőtlenül kihatottak a kezdeményezésre és a vállalkozó szellemre, gyengítették a racionalizmust, úgyhogy ez már súrolja az össznépi munka eredményei pazarlásának határát. Ezeket a kedvezőtlen jelenségeket nem ma tárjuk fel első ízben. Már régebben javasoltunk bizonyos megoldásokat. Nem használtuk fel viszont elégségesen a közgazdaságtudomány eredményeit, a haladó közgazdasági gyakorlatot. Ezért nem értünk el a fáradozásainkkal arányos eredményeket. A következetlenség nagy károkat okozott azáltal ls, hogy hosszú évekig elodázták a szükséges alapvető változásokat, és ezeket gyakran csak részleges módosítások pótolták. Ez nem járult hozzá a gazdasági élet stabilitásához. Gazdaságunkban valóban sok komoly nehézségünk van. Rendkívül felelőtlen eljárás lenne, ha ezt nem mondanánk ki és így esetleg olyan ábrándokat keltenénk, hogy a nehézségek leküzdése könnyű feladat lesz. Valamennyiünk segítségével, elszántságával és akaratával azonban túljuthatunk az adott helyzeten. Természetesen nem holnap és holnapután sem. Viszont már ma létre kell hoznunk a gazdasági kérdések következetes megoldásának feltétlenül szükséges feltételeit. Ez elsősorban az új irányítási rendszer következetes érvényesítését jelenti minden lényeges vonatkozásban, felmérve e rendszer politikai vetületeit és elmélyítve a gazdaságpolitika eszközét, a tervgazdálkodást. A gazdaság irányításának demokratizálása ezért a társadalmi élet demokratizálásának szerves része. E kérdések megoldása nem lesz könnyű, rövid időn belül megvalósítható feladat. Nem csekély erőfeszítést kíván a lakosságtól. Természetesen nem lehet mindent egy csapásra megoldani, bár a fogyatékosságok nekünk éppúgy fájnak, mint polgártársainknak. Eszközeinket a legfontosabb dolgokra kell összpontosítanunk, olyan feladatokat kell magunk elé tűznünk, amelyek valóban reálisak. Szeretném biztosítani önöket, hogy e problémákat úgy akarjuk megoldani, hogy továbbra is meglegyen a szociális biztonság, és ne érintse a dolgozók életszínvonalát. Pártunk mint a múltban, továbbra is a szociális szempontból leggyengébb rétegek — a nyugdíjasok és a többgyermekes családok — helyzetének javítására fog törekedni. Igen komoly erőfeszítéseket kell tennünk a lakásépítés radikális megjavítására. Ugyanilyen határozottsággal kell leküzdenünk a meggyökeresedett rosszat: a nivelllzációt, a béregyenlősdit, amely előnyt biztosít a nem szakképzett munkának a szakképzettel szemben, a gyengébb teljesítménynek a jó teljesítménnyel szemben, az elégtelen vállalkozó szellemnek a sikeres és hasznos társadalmi kezdeményezéssel szemben. Mindezeket a kérdéseket fokozatosan fogjuk felvetni, és megfontoltan oldjuk meg őket. Egyúttal feltétlenül el kell kerülnünk azt a súlyos hibát, amelyet dolgozóink saját tapasztalataikból a múlt évek folyamán jól Ismertek; azt, hogy nem szabad könnyelműen olyan ígéreteket tennünk, amelyek nem veszik tekintetbe a gazdaság helyzetét és lehetőségeit, s így nem is lehet őket teljesíteni. Amit azután az eir.«t:rek igen nehezen viselnek el. Dolgozóinknak nem tetszik az, ha mindent rózsás színekben ecsetelnek előttük, vagy pedig elhallgatják a hibákat. Az emberek becsületes, őszinte szót várnak, tudni akarják, hogy áll a helyzet mindannyiunkra és (Folytatás a 3. oldalon)