Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-21 / 51. szám, szerda

6 DÖNTŐ NAP Ez a nap a harag napga volt Február 21-e volt, szombat. A hőmérő higanyszála mínusz tizenöt fokot mutatott. A farkasordító hideggel, a kegyetlen hófúvással azonban senki sem törődött. A prágai üzemek, gyárak és hivatalok már kora reggel óta ontották a dolgozók tömegeit. Forradalmi indulóktól visszhangzott a főváros, és rengett a kövezet a menetelők nehéz léptei alatt. Lengtek a nemzetiszínű zászlók, lobogtak a forradalom vérvörös lobogói. Az emberláva elárasztotta a tereket és az utcákat, és minden út az Óvárostérre vezetett. Am nemcsak Prága tüntetett. A köztársaság minden városában, minden falujában gyülekeztek a dolgozók, hogy elítéljék a reakciós miniszterek népellenes intrikáit, és meghallgassák Klement Gottwald beszédét, melynek közvetítését a rádió már előző este bejelentette. Az óvárosi híres toronyóra ugyan még nem jelezte harangjátékával a várva várt tíz órát, a nagy tér és a beléje torkolló utcák azonban feketéllettek a zúgó, elszánt tömegtől. Már ekkor nyilvánvaló volt, hogy nemcsak Prága népe, hanem az ország egész lakossága a CSKP álláspontját és Klement Gottwald kormányát támogatja. Már ez a szombat délelőtt is azt bizonyította, hogy az összeesküvő miniszterek csupán sereg nélküli tábornokok. Az Ováros-téren és környékén közel kétszázezer ember gyűlt össze. Kommunistákat és nem kommunistákat, tegnap még vitatkozó öregeket és fiatalokat, munkásokat, katonákat meg diákokat egy akarat hevített: leszámolni mindazokkal, akik a tegnap és a tegnapelőtt uralmát akarják visszaállítani. Az elszántság és a hazaszeretet lángtengerében mintha a szibériai fagy is felengedett volna. És amikor néhány perccel tíz óra ijtán a Kinsky-palota erkélyén megjelen Klement Gottwald, az üdvrivalgástól megreccsentek a bérpaloták selyemfüggönyös ablakai, s az égbolt is megremegett. A miniszterelnök, a kommunista párt első funkcionáriusa pedig beszélt. Beszédében magyarázott és vádolt, bizonyított és követelt. Kijelentette, hogy a reakciós miniszterek, akik lemondásukkal a Nemzeti Front kormányát akarták megbuktatni, nem térhetnek vissza a kormányba. Követelte, hogy a köztársasági elnök fogadja el lemondásukat és az alkotmány szellemében nevezze ki a Nemzeti Front új kormányát, amelyben csakis igazi hazafiak, becsületes és haladó szellemű honpolgárok kaphatnak helyet, és amelynek listája már a zsebében van. A néptenger pedig spontánul helyeselt, egyöntetűen ítélkezett és kimondta: az összeesküvő miniszterek semmiképpen sem térhetnek vissza a kormányba! Majd ötventagú küldöttséget menesztett a várba, hogy tolmácsolja dr. Eduard Beneš köztársasági elnöknek a nép megmásíthatatlan akaratát. Perdöntő ítélet volt ez, s a reakció lényegében már verve volt. Ám voltak köztük jó néhányan, akik még mindig reménykedtek, hol Benešben, hol pedig a nyugati hatalmak intervenciójában. A cseh nemzeti szocialisták központi lapjának, a Svobodné Slovonak a szerkésztőségében Ivan Herben, a lap főszerkesztője és közeli munkatársai, jóllehet látták a felháborodott tömeget ablakaik alatt menetelni és hallották az Öváros-tér tüntető százezreinek akaratát, még ezekben a pillanatokban is meg voltak győződve, hogy Beneš semmi esetre sem fogadja el tizenkét elvbarátjának a lemondását, legalábbis addig nem, amíg a kommunista miniszterek le nem mondanak. Ebben az esetben Zenkl lesz a miniszterelnök ... És ha ez nem sikerülne, akkor új parlamenti választásokat tartanak, természetesen a nyugati szövetségesek ellenőrzése alatt... Igaz, az éhes disznó mindig makkal álmodik. De csak álmodik ... Mert ezekben az órákban az Öváros-téri tüntetők küldöttsége Benešnél volt. Igaz, a várban nem fogadták túlzott örömmel a küldöttséget. Dr. Jtna, a köztársasági elnök titkára és politikai tanácsadója mindent elkövetett, hogy a küldöttek ne jussanak be az elnökhöz. Végül is öt személyt választott ki a küldöttségből, akiket aztán beengedett az elnöki szobába. A deputáció szószólója Bedfich Kozelka, régi kommunista vasmunkás volt. Ö adta elő a tüntető százezrek követelését, egyszerűen, minden kertelés nélkül. Dr. Beneš viszont csűrtcsavart, kitért az egyenes válasz elől. Kozelka, amikor látta, hogy az elnök fából vaskarikát Ígér a küldötteknek, megunta ezt a bújócskajátékot és nyersen Így szólt: „Elnök úri Én csupán egyszerű munkás vagyok, azt azonban tudom, ha valamit a nép nagy többsége kíván, akkor e kívánság előtt önnek is meg kell hajolnia!" Beneš, aki már reggel óta kétségbeesetten tapasztalta, hogyan csúszik ki lába alól a talaj, pillanatra elvesztette önuralmát és ráförmedt Kozelkára: „Még nem jutottunk el odáig, hogy az utca határozza meg, elfogadjam-e minisztereim lemondását, vagy sem!" Igaz, rögtön észbekapott és menteni akarta a menthetőt, ám ennek ellenére tudta, súlyos hibát követett el, amikor ezek előtt a fanatikus kommunisták előtt csőcseléknek minősítette az ország dolgozó népét. De délben már közvetíteni akart. Titkára, dr. Jína a kétarcú Laušman lakásán adott találkát Svoboda tábornok hadügyminiszterrel és Boček tábornok, vezérkari főnökkel. Jelen volt az összeesküvők részéről dr. Drtina is, csupán a meghívott Nősek belügyminiszter maradt távol. A CSKP vezetősége sem tartotta fontosnak, hpgy ezen a találkozón részt vegyen, s így a békéltetési kísérletek is kútba estek. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége pedig még aznap levelet intézett a köztársasági elnökhöz és ebben a levélben igen határozott hangon jelentette be, hogy a kommunista párt nézete azonos az ország népének nézetével, és ezért kéri az elnököt, hogy a tizenkét miniszter lemondását fogadja el... A levelet Klement Gottwald és Rudolf .Slánsky írták alá ... BARSI IMRE FÜSTBE MENT A RIPORT RIPORTOT KÉRT a szerkesztőség. Felkerestem egy elvtársat. Elbeszélgethetünk? Miért ne .. .1 Leülünk egymással szemben. Jegyzetfüzetemet a térdemre helyezem — így sokkal fesztelenebb a hangulat. Cigarettára gyújtunk, és megindul a beszélgetés. Közben néhány sort jegyzek, amikor megszólal a telefon, követelődzőn és kérlelhetetlenül. — Igen ... értem ... mindjárt indulok. Vége a riportnak. Közbeszólt a sors. A jegyzetfüzet visszakerül a táskába, és én újra az utcán vagyok, tanácstalanul. Nekivágok a városnak. Utam a poliklinika előtt vezet el — ide is be kellene nézni. Tegnap kellett volna mennem laboratóriumi vizsgálatra, még megdorgál az orvosom. Felmegyek a második emeletre, elég sokan várakoznak. Egy fekete barettsapkás, szürkéskék kezeslábasba öltözött fiatalember tartja szóval a társaságot. Huncut bajuszkáján látszik, nagy kópé lehet. Az előbb ls mondott valamit, most azon nevetnek. A sor végén egy néni erősen tolakszik. Mindkét könyökével igyekszik az ajtó közelébe férkőzni. A fiatalember az ajtófelfának dőlve nézi egy ideig, majd huncut mosoly villan a szemében. — Rőzi néni! — szólítja meg az asszonyt. — Ha maga itt van, akkor kl árulja a piacon a győgyfüveit? ELINTÉZEM hivatalos teendőmet és újra járom a város utcáit. Hatalmas panelház tövében bogárhátú házacska gubbaszkodik, bontásra várva. Az egyik ablakban valami négyszögletes fehérség világít. Odamegyek és olvasom: „Panelba költözés miatt eladó!" — és utána egy hosszú lajstrom. A harmadik sor közepén valami ki van húzva, úgy, hogy a betűknek csak a kalapja látszik. Vajon mi lehetett ott? De íme, a sorok közt egy kacskaringós vonal vezet a cédula alsó sarkába, nyílheggyel a végén, és a felirat tudtára adja mindenkinek: „A mosóteknőt már eladtuk!" — Felkiáltójellel, kétszer aláhúzva. TALÁLKOZOM egy szerencsés emberrel. Ha babonás volnék, tán megfognám a kabátom gombját, bár egyáltalában nem kéményseprő az Illető. — Szervusz, Gyurkal — szólítom meg. — Hová olyan sietve? — Nagy vásárlásban vagyok — mondja mosolyogva. — És mit vásárolsz? — Sok mindent. Ez a nagy vásárlási kedv, a vidámság, és természetesen anyagi fedezet az Állami Sorsjátékból ered. Hegyi György ugyanis a decemberi húzáson megnyerte a 100 ezer koronás főnyereményt. — A kislányom hozta a szerencsét — meséli boldogan. — Hogy-hogy? — Ügy, hogy most született. Vele jött a főnyeremény. — Áruld el, mi mindent vettél eddig? — Eddig még csak kisebb bevásárlásokat végeztem, a nagyobb beruházásokra csak most kerül sor, mivel a pénzt csak nemrégen vettem fel. — És mi a következő lépés, kocsi? — Azt talán még egyelőre nem, de motorkerékpárt, azt feltétlenül veszek. Nyáron ugyanis minden szabad időmet a Vágnál töltöm, szeretek horgászni... Most azonban lakásügyben járok, hisz a legkisebb lányommal együtt most már öten vagyunk. — Szövetkezeti lakás? — Valószínűleg. Egyelőre nézelődöm. — Hát Fortuna szekerén ügyesen ülj! — mondom búcsúzóul. — Igyekszem — mosolyog vissza. KÖZBEN ELMÜLIK A DÉL, és ezt nemcsak az óra mutatója, hanem a gyomoridegek is jelzik. Mit csinálhat Ilyenkor az ember, egy csődbe jutott riport és egy elsétált délelőtt után? , Haza megy, asztalához ül, előveszi a tollát, és felírja a papírra: „Füstbe ment riport". LUZSICZA MIKLÓS Monöízlóy Dezíô: — Nem, hidd el nem marhaság, csok nem tudom jól kifejezni. Emlékszel tegnap mit jelentett a hangszóró, hogy a japán császár a házi kápolnájában imádkozik a győzelemért. — Na és? — És máshol is mindenütt imádkoznak a győzelemért... És a végén senkinek se lesz igaza, csak azoknak, akik meghaltak, mert azoknak már nem beszélhetnek. — Marhaság - legyintett Gajdos, de a mozdulatában nem volt semmi harag. Magamban máris barátomnak fogadtam. Az őrség végén még figyelmeztettem. — Bogira vigyázz! — Miért? — Spicli. Egyetértően bólintott. Azt hittem, hamarosan folytathatjuk ezt a beszélgetést, de sokáig nem került rá sor. Ébresztőtől takarodóig be volt osztva a napunk, s ha csajkamosás közben vogy a gyakorlatok szünetében akadt is néhány perc, ritkán maradtunk egyedül, s oz idő sem volt elég, hogy gondolataimat kifejtsem. Pedig szerettem volna Gajdossal megosztani a könyvemből szerzett új ismereteket. Különösen egy részt, amely az emberiség származásáról szólt. „... az özönvíz után a kétszáznegyedik esztendőben a Jáfet magvából eredt Menroh Thana fia, minden atyafiaival a múlt veszedelemre gondolva tornyot kezdett építeni, hogyha oz özönvíz ismét találna jönni, a toronyba menekülve a bosszuló ítéletet elkerülhesse. Azonban az isteni titkos akarat végzése, amelynek emberi akarat ellent nem bír állni, úgy megváltoztatta és összekavarta nyelvöket, hogy miután rokon rokonát nem értette, végre különböző tájakra széledének. Menroth a nyelvek megkezdődött összekavarodása után Evilath földére méne, melyet ez időben Persia tartományában neveznek, és ott nejétől Eneth-től két fiat nemzett, Hunort tudniillik és Mogort, kiktől a hunok, vagy magyarok származtak ... Meneth óriásnak Enethen kívül mint tudjuk több neje is volt, kiktől Hunoron és Mogoron kívül több fiakat és lányokat nemzett. . ." Ezen a bekezdésen sokáig tűnődtem, egészen a szentírásra hasonlított, csak a nevek voltak mások. De ott is volt özönvíz, ott is volt torony, ott is volt nyelvzavar, és ott is eleinte mindenki egymás testvére volt. És minden sorából az a megnyugtató időtlenség áradt, amely egyetlen mozdulattal betakarta az apróságokkal vesződő pillanatot. Azokat is, amelyeket mint napi híreket az újságból négy-öt bajtársam válla felett nyújtózkodva elleshettem. Ami mégis o fülemben maradt, azok az állandóan visszatérő utasítások voltak. AMIT MINDENKINEK TUDNIA KELL! MA ELSÖTÉTÍTÉS ESTE NYOLC ÓRAKOR REGGEL HAT ORAIG! A TAKARÉKOSSAG NEMZETVÉDELEM. A PAZARLAS HAZAARULAS! A CÉLLÖVÉSZET HONVÉDELEM! De ezek mivel nem változtak, beleillettek az időtlenségbe. Lassankint a Tubarózsa is, ez is egyre gyakrabban szólalt meg a hangszórókon keresztül, Még Bagi is, bár ő mindig másról locsogott, a szándékában volt valami állandó. Kineveztem tatár kémnek, s ebben o szerepében már nem volt olyan ellenszenves, egyszerűen azt csinálta, ami a feladata. — Na mit szóltok apafejek, ahhoz o hapsihoz, aki meztelenül Tarzant játszott a ligetben? De ennek a bejelentésnek nem volt túlságosan nagy sikere, egyikünket sem érdekelt egy meztelen férfi. Ilyesmit a kaszárnyában is láthattunk eleget. Bagi fontoskodva lobogtatta az újságot. — Van itt más is - mondta. Egy öreg féregírtó vállalkozó patkánymérget vett be és meghalt. Te például hogy végeznél magaddal? - kérdezte Gajdostól. — Sehogy, öngyilkosnak lenni bűn. Gajdos szende kijelentésére nagy hahota tört ki. A szüzességéről kezdték el faggatni. Én Rézkobakra gondoltam, s megértettem, hogy Gajdos végképp nem való közénk, szerettem volna elvágni a beszélgetés élét, s a Jáfet történetére fordítottam a szót. — Szóval szerinted a pajeszes zsidók is a testvéreink? — kérdezte Bagi. — Jáfet szerint, meg Ádám és Éva szerint így van. — Hülyeség - vágott közbe Gajdos. — És szerinted ki veszíti el a háborút? - bökött felém az ujjával Bagi. Válaszolni akartam, de valaki megelőzött. — Hát oz világos, oz ellenség. — Nem tőled kérdeztem — jegyezte meg Bagi. — Az, aki megnyeri - mondtam. — Igen, szóval szerinted ... — de nem tudta befejezni a mondatot, mert megszólaltak a hangszórók. Tubarózsa, Tubarózso, QPR 16... QPR 16. Igy azután az eszmecsere csak két nap múlva folytatódott, akkor sem Bogival, hanem Rézkobakkal. Az ügyeletes szobába rendelt magához, s már a folyosón lépegetve elhatároztam, hogy Rézkobakkal szemben óvatosabb leszek, mint a hajdani hittantanárommal. Az ajtó előtt még megnéztem, tiszta-e a bakancsom, aztán feszes vigyázállásba meredtem a törzsőrmester előtt. — Törzsőrmester úrnak alázatosan .., — Jó, pihenj. — ... kihallgatásra megjelentem. Először a szüleim utón érdeklődött. — Megholtak. — Szóval árva. — Igenis! — Hány iskolája van? — Alázatosan jelentem hat gimnázium. Rézkobak egy ideig a sípjával játszott, s úgy tett, mintha nem is lennék a szobában. — Újságot szokott olvasni? — Néha a kezembe kerül, s akkor... — Mit szokott olvasni az újságban? — Hát azt, hogy mikor van elsötétítés, meg hogy a céllövészet honvédelem. — Ide figyeljen, ne játssza itt a hülyét... Mást nem olvas? — Jelentem alássan mást nem, o többi nem érdekel. Rézkobak vasvilla szemekkel meredt rám, éreztem, hogy rögtön ordítani fog, gyorsan még hozzá tettem. — Ha nem lennék katona, lehet, hogy más is érdekelne, de jelenleg, csak a parancs érdekel, egy katonának nem kell gondolkozni, egy katona figyeljen a parancsra. — Ne pofázz! — csapott az öklével Rézkobak a köztünk álló asztalra. — Igenis, nem pofázok. — De maga pofázik, a bajtársai előtt is mindenféle zöldséget fecsegett öszsze-vissza, hogy azok veszítik el o háborút, akik megnyerik. Mondta, vagy nem mondta? — Alázatosan jelentem mondtam. Az első világháborúra gondoltam. — Láttam, hogy Rézkobak arckifejezése megenyhül. — S hogy volt azokkal o pajeszes zsidókkal? , - Azokról nem tudok. — Csak ne adja a bankot, mit mondott, kiktől származik maga? Gyors mozdulattal előrántottam mundérom alól a könyvet. — Törzsőrmester úrnak alázatosan jelentem, mindössze a tatárjárás függelékéből olvastam amit már azt megelőzőleg hazafias olvasmánynak tetszett minősíteni. - Megmutattam a Jáfet bekezdést. — Erről beszélt? — Igenis. — Az a marha állat! — üvöltötte el magát Rézkobak. (Folytatjuk)