Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)
1968-02-15 / 45. szám, csütörtök
A szovjet hadsereg fél évszázada Tudományos konferencia nyílt meg Moszkvában Európaibb lesz a szigetország Muszkva — Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió nemzetvédelmi minisztere tegnap megnyitotta azt a kétnapos tudományos konferenciát, amelyet a szovjet hadsereg és hadiflotta fennállásának közelgő félévszázados jubileuma alkalmából rendeznek. Grecsko marsall kiemelte a szovjet hadsereg hazafias és védelmi szerepét, gazdag tapasztalatait és sikereit, amelyeket a szocialista orszáA Rapacki-terv évfordulóján Varsó — A Trybuna Ludu című lengyel lap február 14-i számában részletesen foglalkozik az 1958. február 14-én nyilvánosságra hozott Rapackt-tervvel, amely közép-európai atommentes övezet létesítését javasolta. A cikk megállapítja, hogy ma már nem beszélünk a hidegháborúról, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy Vietnamban és a Közel-Keleten „forró" háború tombol, valamint arról sem, hogy Európában még mindig akadnak olyan erők, amelyek a határok megváltoztatását követelik, és nem ismerik el a második világháború eredményeit. A Rapacki-tervet nem valósították meg, de élénk vitára adott alkalmat, és élénkebbé tette a keleti—nyugati kapcsolatokat. gok többi hadseregei is felhasználnak. A konferencián részt vesznek Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, a demokratikus Kórea, Kuba, Magyarország, Mongólia, az NDK, Lengyelország, Románia és a VDK képviselői. Gorskov tengernagy, a szovjet hadiflotta főparancsnoka, a moszkvai Pravda tegnapi számában méltatta a jubileum jelentőségét. A hadiflottát a fegyveres erők egyik leguniverzálisabb fajtájának nevezi, és megállapítja, hogy a Szovjetuniónak olyan óceáni flottája van, amely képes sikeresen teljesíteni a legkülönbözőbb feladatokat. Jubilál a szovjet népi ellenőrzés Moszkva — Pavel Kovanov, a Szovjet Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, a szervezet fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen elhangzott felszólalásában rámutatott arra, hogy az ellenőrzési szervek munkája nélkül nem kaphatták volna meg méltó büntetésüket azok az egyes vezető dolgozók, akik visszaéltek hatalmukkal, üzemigazgatók, akik szennyező anyagokkal mérgezték a folyókat, és azon üzletvezetők, akik megkárosították a szocialista társadalmat. [CTK) Újabb tanácskozás Panmlndzsonban Amerikai és szovjet flotta a Japán-tengeren $ Az amerikai külügyminisztérium szóvivőinek sajtóértekezlete Panmindzson — Szerdán a kora reggeli órákban megbeszélést tartott a koreai fegyverszüneti ellenőrző bizottság Panmlndzsonban. A nyilvános ülésre érkező újságírók megtekinthették azokat a fotókópiákat, amelyeket a KNDK illetékes hatóságai készítettek a Pueblo amerikai kémhajó legénységének beismerő vallomásait tartalmazó eredeti dokumentumokról. Az ülésen a KNDK képviselője figyelmeztetett arra a rendkívül veszélyes helyzetre, amely az amerikai agresszív akciók következtében van kialakulóban Korea térségében. Pak tábornok a legerélyesebb formában követelte, hogy az Egyesült Államok tegyen megfelelő intézkedéseket a feszültség csökkentésére, szüntesse be a délkoreai bábkormány fel| fegyverzését, távolítsa el a demilitarizált övezetben elhelyezett fegyvereket, gondoskodjék arról, hogy a fegyverszüneti egyezmény hasonló módon történő megsértése ne ismétlődfék meg. Elutasította az amerikaiaknak azt a vádját, hogy a KNDK tervet készített volna Pak Csöng Hi dél-koreai elnök meggyilkolására. A Pueblo-incidens óta 30 amerikai hadihajó tartózkodik a Japán-tengeren. A napokban szovjet hajóraj érkezett a Japán-tenger vizeire. Az AFP szerint a hajóraj 12 hajóból áll. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője sajtóértekezletén kijelentette, az Egyesült Államok reméli, hogy a Pueblo ügyről további magánjellegű megbeszéléseket folytathat majd a KNDK hatóságaival. A szóvivő szerint lehetséges, hogy erre az eszmecserére a fegyverszüneti ellenőrző bizottság nyilvános ülése után kerül majd sor. Az AP kommentárja Cyrus Vance elnöki megbízott szöuli küldetésével foglalkozva megállapítja, hogy noha az amerikai diplomata egy sor ígérettel tarsolyában érkezett a délkoreai fővárosba, küldetése mégsem Járt teljes sikerrel. A CSEHSZLOVÁK Nemzetgyűlés küldöttsége, amely Bohusiav Laštovičkának, a Nemzetgyűlés elnökének vezetésével az EAK-ban tartózkodik, a hét első felében meglátogatta az ország északi részét. A SZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége 60. születésnapja alkalmából „A Szocialista Munka Hőse" kitüntetést adományozta Pjort Selesztnek, az SZKP Politikai Bizottsága tagjának, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának. A SZOVJETUNIÓ és a Ciprusi Köztársaság képviselői megállapodást írtak alá, amelynek értelmében a Szovjetunió 2,5 millió font értékben mazutot (nyersolajtermék) szállít Ciprusnak. HUSZONNÉGY órával elhalasztották a Biztonsági Tanács szerdai ülését. A BT a délnyugat-afrikai helyzetről tárgyal majd. KEDDEN megjelent a New Orleans-i kerületi bíróság előtt Clay L. Shaw üzletember, akit Garrison ügyész a Kennedy merényletben való közreműködéssel vádol. A bíróság rögtön helyet adott Shaw tárgyaláshalasztási kérelmének. CHARLES DE GAULLE francia köztársasági elnök elfogadta a török kormány meghívását. A hivatalos látogatásra előreláthatólag 1969-ben kerül sor. FRANCIAORSZÁG rövidesen félmillió tonna gabonát szállít a Kínai Népköztársaságnak. A Közös Piac brüsszeli hatóságai is hozzájárultak ahhoz, hogy Franciaország kedvező fizetési feltételek mellett gabonát szállíthasson a Kínai Népköztársaságnak. A GÖRÖG katonai junta azzal a tervvel foglalkozik, hogy a két új alkotmányjavaslatot népszavazásra bocsátja. FRANCIAORSZÁG a Demokratikus és Szocialista Baloldali Szövetség 119, az FKP 73, a „Haladás és Demokrácia" parlamenti csoportjának 39 képviselője írta alá azt a követelést, hogy rendkívüli ülésre hívják össze a Nemzetgyűlést, és vitassák meg Nagy-Britannia közös piaci kérelmét, valamint a társadalombiztosítást módosító kormányrendeletet. GALO PLAZA LASSOT, a 61 éves ecuadori diplomatát, volt államelnököt választották meg kedden az Amerikai Államok Szervezetének főtitkárává. Csak a hatodik szavazás hozta meg a szükséges többséget. ANDREJ GROMIKO szovjet külügyminiszter, aki Bulgáriában tartózkodik, február 14-én Ivan Basev bolgár külügyminiszter kíséretében Plovdlvba érkezett. A hírhedt latin-amerikai diktátorok között külön helyet foglal el a haiti és a paraguayi. Mindkettő — a Port-au-Prince-1 Duvalier és az asunclóni Alfredo Stroessner — véres fasiszta módszerei mellett még arról is nevezetes, hogy „pótolhatatlannak" tartja magát, s a „nép kegyéből" beláthatatlan időkig megőrzi államfői tisztét. E héten furcsa színjáték játszódott le Asunciónban. Elnökválasztást rendeztek, s a választásra „érdemesültek" Immár harmadszor Stroessner tábornokot választották államfővé. Ez furcsa, hisz az 1940-ben elfogadott alkotmány értelmében egy személyt csak egyszer választhattak újra. önkéntelenül felidéződnek a tavaly májusi paraguayi események. Akkor nagyarányú népi megmozdulás — a textilipari munkások sztrájkjával kibontakozó általános tiltakozó sztrájkmozgalom — körülményei közepette Stroessner alkotmányosdit játszatott. A három hónapra elrendelt rendkívüli állapot légkörében választást tartottak az Alkotmányozó Nemzetgyűlésbe, amely aztán annyira módosította az 1940-es alkotmányt, hogy az ország lényegében új alkotmányt kapott. Ez aztán nem emelt gátat Stroessner többszöri újraválasztása ellen. Stroessner tehát marad, de valami mégis változik. Legalább is színleg. A cégér. Kissé vissza kell pillantanunk Stroessner pályafutására, hogy megértsük a „változások" lényegét. A diktátor 1954 ben jutott hatalomra, miután katoEGY ELNÖKVÁLASZTÁS MARGÓJÁRA A „nélkülözhetetlen" nal puccsal megbuktatta Federtco Chaves elnököt. A német származású tábornok náci mintára fasiszta államrendszert vezetett be a hitlerizmus összes kellékeivel, beleértve a hírhedt koncentrációs táborokat is. Azt mondják a magas, tagbaszakadt, mélykék szemű, ritkuló fekete hajú, hosszú vörös kezű, embertelen természetű diktátorról, hogy inkább egy bajor mészárosra hasonlít, mint államfőre. Ez az ember a vészes hírű tacumbói, valamint a chacói „Zöld Pokol" táborba, és kisebb más büntetőtelepekre záratta az ország legjobb fiait, köztük a több mint negyedszázada betiltott kommunista párt aktív tagjait. A táborrendszer nem különbözik a hitleri táborokétól, s a foglyok kínzói között paraguayi katonákon kívül a felelősségre vonás elől Stroessnernél oltalmat talált volt SS-legények, továbbá CIAügynökök ls vannak. Már a tavalyi alkotmányosdlkor kitudódott, hogy más laBevezetik a méterrendszert A z Angliába érkező európai (vagy inkább kontinentális) utasnak már az első napon feltűnik, hogy itt minden másként van: az autók az úttest bal oldalán közlekednek, jobb oldali kormánykerékkel, a villanykapcsolót le kell csapni, hogy kigyulladjon a lámpa, a tejet nem félliteres, hanem egypintes (kb. hat deciliteres J üvegekben árulják, az utakat mérföldkövek szegélyezik kilométer helyett, a kenyeret fontra mérik stb. E sajátos különcködésnek egy-két év alatt vége szakad, bár sok minden megmarad még: a napokban közzéteszik a méterrendszerre való áttérés tervét, amelyet a brit kormány és a szabványügyi hivatal három év nehéz munkájával dolgozott ki. Ami megmarad, az elsősorban a bal oldali közlekedés: ebben az országban, ahol jelenleg több mint tizenhárom millió autó szaladgál, leírhatatlan összegbe kerülne az áttérés, de nincs is rá nagy szükség, hiszen Anglia mégis csak szigetország. Nem sok szó esik a kilométer bevezetéséről sem, tehát a mérföld (körülbelül 1600 méter) még sokáig fennmarad. A terv szerint azonban legkésőbb 1975-ig be kell vezetni valamennyi iparágban a tizedes súly-, hossz- és űrmértékeket, tehát nyugalomba vonul a yard, a gallon, a font, a pint, a stone és társaik. Négy év alatt minden angol iskolában általánossá teszik a tizedes mértékegység tanulását, sőt még a kiskereskedelemben is bevezetik az új egységeket. Megfigyelők szerint ez lesz a legnehezebb, mert a boltosok és különösen a háziasszonyok csak unciában, fontban stb. tudnak számolni, de a mérlegek is a régi módszer alapján készültek. Az egész átszervezést megkönnyíti az a körülmény, hogy 1971-ig Anglia végleg bevezeti a tizedes pénzrendszert, amikor is egy fontsterling nem kétszáznegyven, hanem száz pennyből fog állni. Megszűnik a shilling, amelyből jelenleg húsz tesz ki egy fontot. Mint minden újításnak, ennek is rengeteg ellenzője van. Azon az örök érven kívül, hogyha apáinknak és nagyapáinknak jó volt a régi mértékrendszer, miért nem jó nekünk, súlyosabb (mondhatnám: fontosabb) érveket is szembe szögeztek a reformmal, például azt, hogy a IUIIHMM költségek a legóvatosabb számítások szerint is néhány százmillió fontra rúgnak majd az iparban és különösen az építőiparban, hiszen jóformán mindent át kell alakítani, nem szólva a szubjektív, emberi tényezőkről. A kormány azonban túlteszi magát ezeken az érveken, mert valakinek, valamelyik nemzedéknek át kell esnie a reformon, s minél előbb valósítják meg, annál olcsóbb. Van még egy politikai érv is: a Közös Piac vezetői, különösen a franciák nem mondhatják majd, hogy Anglia nem európai ország, ha a mindennapi életben megszűnnek a hagyományos angol mértékegységek. Erre azt válaszolják a hagyományok hívei, hogy mivel az Egyesült Államoknak esze ágában sincs áttérni a metrikus rendszerre, Anglia újabb nehézségekkel lesz kénytelen számolni az Amerikába irányuló kivitel területén. Mindenki nem járhat jól... Végül még egy „történelmi" esemény ebből a témakörből. Most vasárnap, február 18-án végleg bevezetik Angliában a közép-európai időszámítást, s Londonban mindig ugyanannyit fog mutatni az óra, mint például Bratislavában. A Grenwich-i idő ezentúl csupán a csillagászok és egyéb tudósok szolgálatában áll majd. De a villanykapcsolót továbbra is fordítva kell be- és kikapcsolni, és az autók ezentúl ls baloldalt haladnak. Szóval Anglia ezentúl is sziget marad ... Kiesinger ma utazik Párizsba Előtérben Nagy-Britannia közös piaci tagsága tin-amerikai diktatúrák példáján okulva Rusk amerikai külügyminiszter tavaly személyesen tanácsolta Stroessnernek valamilyen látszatdemokratizálódás végrehajtását. A valóságban ez ugyanazt a célt követi, mint a hírhedt 294-es, a „demokrácia védelméről" szóló törvény, amely „a kommunista ideológiát támogató pártok és szervezetek tagjait" megfosztja a polgárjogok gyakorlásától, vagyis nem lehet parlamenti képviseletük. A mostani elnökválasztáson négy párt „mérte össze erejét". Stroessner Colorado pártja — a Nemzeti Republikánus Párt, továbbá a hivatalos „ellenzék" pártjai: a Liberális Radikális Párt, a Radikális Párt és a Febrerista Párt, persze úgy, hogy Stroessner győzelme eleve biztosított volt. Stroessner újraválasztásának hírére az igazi ellenzéket képviselő tömegmozgalom is hallatta szavát. Mozgalom indult a politikai foglyok kiszabadításáért, a már tíz éve raboskodó Antonio Maidana, fulio Rojas, Verillo Varéira, Alfredo Alcorta, Marciano Villera, Beninno Fernandez kommunista vezetők és társaik szabadon bocsátásáért. Ez a nép válasza arra, hogy Rusk tanácsát követve Stroessner, Washington „nélkülözhetetlen" embere újraválaszttatta magát. LORINCZ LÁSZLÓ Bonn—Párizs — Kiesinger nyugatnémet kancellár ma, kormányának nyolc tagja kíséretében, kétnapos látogatásra a francia fővárosba érkezik. Az öt évvel ezelőtt aláírt francia— német szerződés megkötése óta most először fordul elő, hogy a két kormány tagjai ilyen nagy számban vesznek részt a szerződés aláírása értelmében évente kétszer megtartott legmagasabb szintű tanácskozáson. A résztvevők nagy számát egyrészt az magyarázza, hogy a több mint egy évvel ezelőtt kormányra került Kiesinger kancellár igyekszik újból felmelegíteni az Erhard kancellársága idején elhidegült kapcsolatokat a két ország között. Másrészt viszont, éppen ezzel szemben, az utóbbi időben több esemény nehéz próbának tette ki ezt az együttműködést. Az egyik ilyen nehézség a kitartó francia ellenállás Nagy-Britannia közös piaci tagságával szemben. A másik: a hivatalosan ugyan lezárt, de ennek ellenére nyomott hagyó Incidens a Brandt külügyminiszternek tulajdonított és a francia elnökre nézve sértő kijelentés miatt. A francia sajtó nagy terjedelemben foglalkozik Kiesinger párizsi látogatásával. Összetűzés a Közel-Keleten Tel Aviv — A Holt-tengertől északra szerdára virradó éjjel izraeli csapatok összetűzésbe kerültek palesztinai partizánokkal. A Tel Avív-i jelentések szerint a harcokban öt partizán és egy izraeli katona elesett. Az Al Fatah nevű palesztinai szervezethez tartozó ellenállók többsége időben visszavonult állomáshelyére. (CTK) A kínai tudományos dolgozók mintegy 100 főnyi csoportja katonai alakulatok segítségével a világ legmagasabb begycsúcsa, a 8847 méter magas Mount Everest környékén 50 ezer négyzetkilométeren tüzetes kutatásokat végzett. A kínai tndósok a mindennapi kutatás előtt Mao Ce-tung idézeteket ismételgettek. (Foto: CTK — Oj Kína|