Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-10 / 9. szám, szerda

UTUNK NÉHÁNY ÁLLOMÁSA AZ ELMÚLT ÉV NÉHÁNY KULTURÁLIS SIKERE A Kolibai filmstúdióban — J. Spitzer forgatókönyve alapján fil­met forgatnak Ľudovít štúr Életéről. A főszerepben Bt. Kvietikot láthatjuk (balról). A filmet fozef Zachar rendezi. (Foto: F. Urban felv.) Bál az operában AZ ÚJ SZÍNPAD BEMUTATÓJA KULTURÁLIS együtteseink az elmúlt évben ismét számos be­mutatót tartottak. A CSEMA­DOK által 1967-ben rendezett mintegy 30 dal- és táncünne­pély mellett rengeteg szabad­téri előadást szerveztek a mű­velődési otthonok és más In­tézmények, illetve szervezetek. A délvidéki városokban általá­ban minden hétre esett egy­egy nagyobb rendezvény. Ha ehhez hozzászámítjuk a mozi és a televízió, valamint a helyi együttesek bemutatóit, kitűnik, hogy kulturális életünk 1967­ben ls tartalmas és sokrétű volt. Felvetődik azonban a kérdés, hogy vajon megkap­tuk-e az elmúlt évtől azt, amit vártunk? Úgy véljük, hogy a tavalyi bemutatók — a népművészetet illetően — csak részben adták ezt, amit adhattak volna. A fél­siker annak tulajdonítható, hogy a műsorokat amolyan fe­le-fele alapon szerkesztették mindenütt. Az összejövetelek első részében többnyire a ha­zai együttesek, második részé­ben hivatásos szereplők léptek fel. Az előbbiek rendszerint népművészeti, az utóbbiak ve­gyes műsorszámot mutattak be. Azt, hogy szükséges-e a hiva­tásos művészek számait műsor­ra tűzni, felesleges vitatni. Kel­lenek a hivatásos művészek an­nál ls inkább, mert ma már a dal- és táncünnepélyek sem le­hetnek ráfizetésesek, és nem adhatják évről évre ugyanazt. Más kérdés a műsorszerkesztés és a színvonal. Tavaly az úgynevezett él­együttesek több esetben csúcs­eredményt értek el. Hozzájá­rult ehhez minden bizonnyal a Népművelési Intézet és a CSE­MADOK Központi Bizottsága ál­tal kiírt koreográfiai verseny is, amely az együttesekre ész­revehetően ösztönzően hatott. A rendezvények leggyengébb pontját azonban — armi évek óta kísért — tavaly sem sike­rült kiküszöbölni. A műsorok dramaturgiailag Ismét csak la­zán kötődtek össze. Régebben azonban csak a műkedvelők­nél tapasztaltuk a műsorbur­jánzást. Tavaly viszont már a hivatásosok esetében is olyas­mit észleltünk, hogy azt ad­ják ők is amit akarnak, amit jónak vélnek, függetlenül attól, megfelel-e az a rendezvény jellegének vagy nem. A műsorok — hiába álltak két részből — a legtöbb he­lyen keveredtek és jellegtelen­né váltak. A dal- és táncünne­pélyeknek pedig az a hivatása, hogy ezeken, — ha nem is ki­zárólag — de a népművészet, a sajátosan hazai szín dominál­jon. Az esztrádműsornak is megvan a maga értéke és je­lentősége. Helytelennek, egy­más értéke lerontóinak azt tart­juk, mikor nem teszünk kü­lönbséget, nem húzunk határ­vonalat és hagyjuk, hogy az ls keveredjen, aminek nem sza­badna keverednie. A FOLKLÓR a maga nemében egyenértékű a hivatásos művé­szettel. Számos egyéni műalko­tásnak közvetlen, s majdnem mmden egyes művészi munká­nak valamennyire közvetett forrása. A folklórban erőtelje­sen érvényesülő ha"gyományér­zés — különösen az egyházi be­folyás alatt álló néphitet és a dolgozók alárendeltségét szol­gai módon hangsúlyozó szoká­sok esetében — olykor eszmei konzervativizmushoz is vezet­het. Nálunk azonban ilyesmiről nincs szó. Együtteseink a ha­gyományok legjobbjait dolgoz­zák fel és viszik színpadra. Népművészetünk egészében is és részleteiben ls demokrati­kus, progresszív. Tudjuk, hogy a folklór sem örökérvényű. De még a*kkor is, mint például éle­tünk mai szakaszában, mikor egészében már elhalóban van, új színnel gazdagodik ... A ke­veredés, a jellegfeladás ezért is helytelen. A népművészetnek nem kell és nem is szabad hát­térbe szorulnia, jellegtelenné válnia. Ellenkezőleg. A hivatá­sos művészet mellett ls önálló­ságát, tisztaságát, erejét szük­séges kifejeznie. Az 1967-ben rendezett járási és kerületi daŕl­és táncünnepélyekre nagyobb örömmel gondolnánk, ha job­ban kifejezték volna sajátossá­gukat, és azt, hogy mit is akar­tak tulajdonképpen mondani. A KÖZPONTI RENDEZVÉNYE­KEN fejlődés mutatkozott min­den vonalon... A májusban Komáromban megtartott Jókai­napokon, a 46 szavaló és elő­adó, a hat irodalmi színpad és a hat színjátszó együttes, az előbbi évekhez viszonyítva, ar­ról tett tanúságot, hogy nem­csík a műsorok váltak egyér­telművé, gondolatilag kifejezőb­bé, hanem kristályosodtak, a formai megoldások is. A „Há­rom produkció" című összeállí­tásával kitűnő teljesítményt nyújtott a CSEMADOK rima­szombati helyi szervezete mel­lett működő Fáklya irodalmi színpad. De helytállt és megfe­lelt a nézők igényeinek a bra­tislavai Duna utcai magyar Is­kola Forrás irodalmi színpada, valamint a bratislavai József Attila Ifjúsági Klub, a szenei Szenczi Molnár Albert Ifjúsá­gi Klub, és a komáromi Petőfi Sándor Ifjúsági Klub irodalmi színpada is. Az időszerű gon­dolatokat kifejező összeállítá­sok egyszerű eszközökkel, a szó erejével érték el a kívánt ha­tást. Több vonatkozásban meg­lepetést jelentett a színjátszók bemutatkozása is. A CSEMA­DOK bratislavai helyi szerveze­te mellett működő Déryné Szín­kör a korszerű színpad követel­ményeinek mindenben megfele­lő díszletével, a CSEMADOK lo­sonci helyi szervezete mellett működő Madách Színkör, az igényes darafbválasztással, a CSEMADOK kassai helyi szer­vezete mellett működő szlnját­szóegyüttes a színészi teljesít­ménnyel, a lévai járási művelő­dési otthon mellett működő Garamvölgyi Színház együttese pedig a jó rendezéssel vonta magára a figyelmet és nyújtott átlagon felülit. A hangsúlyt ki­vétel nélkül mindegyik együt­tes a beszédkultúra tökéletesí­tésére, az élő szó nyújtotta ki­fejezési lehetőségek kialakítá­sára helyezte. A július 1-én és 2-án meg­tartott gombaszögi országos dal- és táncünnepélyen az ara­tott osztatlan sikert, hogy szá­mos együttes a közelmúltban feltárt dél-szlovákiari magyar tánc- és énekmotívumokat va­rázsolta élővé. A Csallóközi Dal- és Táncegyüttes az Ág Ti­bor gyűjtötte és feldolgozta „Gömöri nóták" és „Csallóközi népdalok", valamint a Quitner János koreográfiájára épülő „Csata előtt", a CSEMADOK füleki helyi szervezete mellett működő Palóc Népi Együttes a Bocsárszky Pál koreográfiájára épülő „Bodrogközi sarkantyús", és a Breiter István koreográfiá­jára épülő „Molnártánc"; a CSEMADOK helyi szervezete mellett működő Gömöri Népi Együttes pedig a Kamarás Im­re koreográfiájára és Lévai Ti­bor zenéjére épülő „1948-as verbunk" és a „Huszárosán" című művével nyújtott sajáto­san hazait és nyerte meg a kö­zönség tetszését. Ám nemcsafk ezek az úgynevezett élegyütte­sek vonták magukra a figyel­met. Oj, sajátos és többnyire a maguk gyűjtötte anyagot mu­tatták be a CSEMADOK szinai, lévai, lícei, pelsócl és hosszú­szól együttesel, az iskolai és a másutt működő együttesek is. AZ 1967-ES ÉV HARMADIK nagyszabású rendezvénye — a november 3—7-ig megtaírtott II. Csallóközi Színházi Napok — sokszínűségével hozott újat. Az ötnapos ünnepet a csehszlo­vákiai magyar képzőművészek egyik csoportja kiállításának a megnyitása, négy színházi be­mutató, egy körzeti szavalóver­seny, 11 tartalmas előadás és számos — élénk vitával kísért — szakmai megbeszélés képez­te. A Csallóközben született vagy a Csallóközben működő képzőművészeket bemutató „Híd—67" című kiállítás, Deák György, Kiss Sándor, Kopocs Tibor, Nagy jános, Nagy József, Platzner Tibor és Chovan Ló­ránt munkásságának legjellem­zőbb vonását juttatta kifejezés­re. A bemutatónak növelte az értékét, hogy a képzőművészeti alkotásokka'l párhuzamosan a Tatran Könyvkiadó Magyar Üzeme is felvonultatta azt, amit az utóbbi években a cseh­szlovákiai magyar írók alkot­tak. A dunaszerdahelyi rendez­vény lehetővé tette, hogy a csehszlovákiai magyar kultúrá­nak egy tekintélyes hányadát egyszerre ismerje meg az is, aki e kultúráról eddig semmit sem tudott. AZ ELMÜLT ÉVBEN sok si­ker övezte a Szenei Molnár Al­bert Napokat, a rimaszombati . járási kulturális napokat, a lo­sonci Madách Napokat, vala­mint a kassai Kazinczy Napo­kat. Az utóbbi rendezvény tu­dományos jelleggel bírt. A kül­földi nyelvészek bevonásával megtartott tanácskozáson a ha­zai szakemberek kidolgozták a csehszlovákiai magyaT nyelvvé­delem és nyelvjárás-kutatás módszereit, és távlati tervét. A Kazinczy tiszteletére rendezett ünnepély művelődéstörténetük­ben a tudományos szintű és igényű munka megindulását je­lentette. Kulturális rendezvényeink 1967-es történetének kiemel­kedő eseménye a bratislavai Duna utcai Magyar Tannyelvű Általános Középiskola CSISZ­szervezetének és Pionír-csapa'­tának a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. és a Cseh­szlovák Köztársaság megalaku­lásának az 50. évfordulója tisz­teletére rendezett „Jövő, téged szolgáltunk" című kiállítása. A Steiner Gábor és Major István nyomában című mozgalomban gyűjtött anyagból rendezett tárlat a dél-szlovákiai munkás­mozgalom két kitűnő harcosá­nak Steiner Gábornak és Major Istvánnak állított emléket. A vándorkiállítás formájában most másutt is bemutatásra ke­rülő anyag szemléltetően kife­jezi a csehszlovákiai magyar dolgozóknak a felemelkedésért folytatott harcát, és nagysze­rűen példázza diákjainak jó munkáját és nemes törekvését. AZ 1967-ben RENDEZETT be­mutatók és kiállítások csak tö­redékét adták annak, amivel a csehszlovákiai magyarság ren­delkezik. A rendezvények azon­ban így is értékesnek és a to­vábbi munkához jó alapnak bi­zonyultak. BALÁZS BÉLA Az a tény, hogy a klasszikus operett még a mai modern, agyontechnizált világban is megleli a maga odaadó tiszte­lőit, kétségkívül meglepő jelen­ség. E jelenség okainak magya­rázata önálló tanulmányt igé­nyelne. Olybá tűnik azonban, hogy a műfaj kedveltségének egyik oka az a tény, hogy a mai magányos, elidegenedett ember, akit korunk ellentétei hánynak-vetnek, épp az ope­rettben keresi a szórakozást, az optimizmust, s valamiféle illú­ziót is, amelyek olyannyira hiányoznak életéből. S így an­nak tanúi vagyunk, hogy a „könnyű zsáner", már akár a klasszikus operett, akár a mo­dernebb musical formájában ma is nagy népszerűségnek ör­vend. Ennek bizonyítékai a bratislavai Üj Színpad nagy lá­togatottságnak örvendő zenés előadásai. Az Üj Színpad dra­maturgiája a „leírt műfaj" iránt megnyilvánuló nagy érdeklő­désből kiindulva ezért az utób­bi évek folyamán minden Idényben bemutat egy-egy klasszikus operettet. Így került sor az elmúlt esztendő utolsó napjaiban Heuberger közismert operettjének, a „Bál az operá­ban" bemutatójára is, amellyel a színház az operett ősbemuta­tójának 70. évfordulójáról (1898. január 5.) is megemléke­zett. Az osztrák Richard Heuber­gert a klasszikus bécsi operett utolsó nagy képviselőjének te­kinthetjük (Suppé, Strauss, Mil­löcker, Zeller). Jóllehet operá­kat, baletteket, dalokat és egyéb műveket is komponált, világviszonylatban egyetlen nagy sikere első operettje, a „Bál az operában" volt. Nyu­godtan állíthatjuk, hogy egye­dül e müve tette nevét ismert­té. Mindaz, amit később alko­tott, már sokkal gyengébb volt. A „Bál az operában" cí­mű müvében szerencsés kézzel egyesítette a bécsi operettisko­la képviselőinek vívmányait Jacques Offenbach hatásaival. A szellemes szövegkönyv, a friss melódikus találékonyság, a könnyedség még ma is bizto­sítja a mű frisseségót s azt, hogy szívesen térnek vissza hozzá mindmáig a színjátszók és a közönség egyaránt. A „Bál a operában"-t Kolo­man Ciliik Banská Bystrica-1 rendező tanította be, aki a bra­tislavai közönségnek első ízben mutatkozott be rendezőként. Munkájának rokonszenves vo nása, hogy teljes mértékben tiszteletben tartotta az operett­zsánert, annak minden, jellegze­tességével. Nem lépett fel hol­mi eredeti rendezői ötletekkel, nem kívánja az alkotást új szín­ben bemutatni, hanem a meg­szokott rendezői eszközökkel szolid előadást nyújt. Ily módon ugyan az előadás nélkülözi az eredetiség fémjelzését, nagy előnye azonban a rendezői mun­ka és a többi részleg munkájá­nak kiegyensúlyozottsága. Az előadásban némi fenntar­tással csupán színészi teljesít­ményeket illetően élhetünk. Ciliiknek nem sikerült mindig megfelelő alakítót találnia a szerepek számára, amelyek a műben csaknem mind főszere­peknek tekinthetők. A klasszi­kus operett, mind a bécsi, mind a párizsi típusú, megköveteli, hogy a dal, a szó és a mozgás mesterei adják elő. A jó hang­nak itt kéz a kézben kell ha­ladnia a mozgásbeli könnyed­séggel és az előadás virtouzitá­sával. Ezek az előfeltételek hiá­nyoztak mindenekelőtt a fiatal szerepek alakítóinál, akiknél még érezhető a professziónális könnyedség, biztonság, egyszó­val az általában értett rutin hi­ánya. Éppen ezért sokkal job­ban alakították szerepüket az Üj Színpad középkorú vagy idő­sebb nemzedékének tagjai, akik rutinjukkal, mesterségbeli tudá­suknak és gazdag tapasztala­taiknak köszönhetően több mint átlagos teljesítményt nyújtot­tak. Itt midenekelőtt Gizela Veclovára gondolunk Palmira szerepében. Veclová ma a bra­tislavai operett együttesében fogalom, egyéniség, aki minden alakból a maximumot képes ki­hozni. Mellette megfontolt alakí­tást nyújtott (. Kuchár is, mint térje. Ezzel szemben viszont az Angela lányukat alakító Ada Hornungová játéka kevésbé volt kifejező. Anton Bálái, a vő, Paul Aubier szerepében ismét olyan alakra lelt, amely lehe­tővé tette számára, hogy ér­vényre Juttassa valamennyi, el­sősorban komediális képessé­geit. Ladislav Miskovics fizikai megjelenésével kiválóan alkal­mas Henri kadett megjeleníté­sére, bár alakítása nem sikerült egészen tökéletesen. Karol Vlach, mint a bonviván Georges Dumenil a járt utakon haladt, könnyedén mozgôtt, ám régi hangját valahogy még mindig nem tudja meglelni, jarmila VSicovára Dumenil feleségének szerepében ugyanaz áll, mint Hornungovára. Teljes felké­szültség jellemezte Mária Schwelghofferová teljesítmé­nyét. A többi szereplő megállta a helyét. Bohuš Slezák zenei betanítá­sa kielégítőnek mondható. Jobb hangzást klasszikus operett esetében csak nagyobb zene­karral lehetne produkálni. Tet­szettek Irena Schanerová színes és összhangban álló kosztüm­jei, viszont annál nagyobb csa­lódást okozott Ottó Sujan dísz­lete, aki az Üj Színpad kis színpadán is már nem egy szel­lemes, szín és forma tekinte­tében is sokkal jobb megoldást nyújtott, ötletes volt Boris Slo­vák koreográfiája, akinek veze­tése alatt a balettegyüttes szün­telenül fejlődik. A „Bál az operában" bemuta­tója nem volt rendkívüli ese­mény, ám mindenesetre jó és szolid előadásnak tekinthető. Látogatottsága tekintetében nem lehetnek aggodalmaink. A. G. NYEKRASZOV*: A TROJKA Mire bámulsz a hóteli úton, hova vágyói, te kts szomorú? Feledés remeg szívbeli búdon, pici arcodon pírkoszorú. Barátnőidet elhagyod messzi: futsz a vágtató trojka után. Szalutál s a szemét kimereszti rád a nyalka huszárkapitány. Ha belédszeret, nem csoda éppen, megcsodálhat akárki, ne félj — piros szallagod lángol a szélben, s hajad ében, akárcsak az éj. Lila köd lepi lágy selyemajkad, mosolyán puha csók íze vár, s vár a pillák két félköre rajtad, s bennük két riadt barna bogár. Fordította: SIMKÖ TIBOR *) Kilencven évvel ezelőtt, 1878. jannár 8-án halt meg Nyl­kolaj Alekszejevics Nyekraszov orosz forradalmi de­mokrata költő, az orosz népi költészet klasszikusa.

Next

/
Thumbnails
Contents