Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-26 / 25. szám, péntek

\ A

Vörös-tenger fölött, Arábia partjai mentén repülünk. Valaha ezen a földön uralkodott Bilklsz, Sába királynője, ez volt „boldog Arábia", melynek esőtől bő ven öntözött partjait sudár pálmák szegélyezték, távolabb pedig trópusi növény borította a hegyeket. Sok, főként nyugati utazó Igyekezett eljutni „boldog Arábiába". Régen ez vakmerő és meddő kísérlet volt. Érdekes a cseh Eduard Glaser története. Arab nyelvészetet tanult Prágában, aztán beduinnak öltözve 1833-ban eljutott Dél-Arábia titokzatos városaiba. Sikerült megnyernie a sivatag bizalmatlan és fanatikus fiainak rokonszenvét. Háromszor járt Dél-Arábiában, s feliratok és ősi arab kéziratok gazdag gyűjteményével tért vissza Európába. Napjainkban egy dán író is beduin öltözetben járta be Arábiát... A repülőtéren nem kértek vízumot. Érkezésünk előtt három órával távoztak el az utolsó angol tisztviselők. Oj pecsét még nincs, s az arab rendőr kézírással jegyezte be útlevelünkbe, hogy engedélyezi a belépést. Közben odavetette: „Ha látni akarják, hogyan hagyja el az utolsó angol katona Adent, siessenek a Hormaksar légitámaszpontra". Különös búcsú Két „Tommy" állt őrséget a szögesdrótkerítés bejáratánál. Adeni szolgálatuk utolsó percei. A támaszpontot részenkint adják át. Amikor az egyik szektorból távoznak az angolok, helyüket nyomban déljemeni katonák foglalják el. Dübörögnek a repülőgép-motorok, helikopterek köröznek a bázis és áz adeni kikötőben horgonyzó repülőgépanyahajók között. Érdekes, hogy a legenda szerint Noé Milicista örségen a lahedzsi szultán volt palotája előtt. ADENI találkozások itt szállt bárkájába. Most szemünk láttára készül távozni a gyarmati rendszer utolsó „bárkája." London megengedte, hogy népszerűsítsék gyarmati katonáinak távozását, Több riportert és filmoperatőrt engedtek be a bázis területére. Tower tábornok a repülőgépek közelébe tessékelte őket, hogy megörökítsék az „utolsó pillanatokat". A repülőgép ablakában időnkint két mosolygó és tisztelgő angol alezredes tűnt fel, kattantak a fényképezőgépeik, megvolt a publicitás. A színjáték sikerült, de a dél-arábiai függetlenség kikiáltása már nem volt színjáték. Elmaradt a hivatalos ceremónia, nem hangzott fel a „God save the Queen". A főbiztos rezidenciájáról lekerült az Union Jaek zászlaja. Trevelyan, az utolsó főbiztos összegöngyölte és becsomagolta a zászlót útipoggyászába. Másnap Kahtan el-Saabi elnök kibontotta az új köztársaság zászlaját. A forradalom két év alatt győzött Adenban. Kahtan elSaabi kifejtette előttünk, hogy kormánya jó kapcsolatokat kíván teremteni a szocialista országokkal. Beavat terveibe. A dél-jemeni forradalom célja az elmaradottság felszámolása, az ország egységének és szuverenitásának megőrzése. A forradalom új, győzelem utáni szakaszának célja: társadalmi reíormok. KATONÁK Dél-arábiai utazásunk során emlékezetünkbe vésődött a katonák képe. A köztársasági hadsereg marcona, töltényhüvelyekkel teleaggatott, zöld turbános, sokszor mezítlábas katonáié, akik szüntelenül ellenőrzik a Crater-Aden utat, és jól megnézik a városba behajtó autókat. A forradalom szele végigsöpör egész Dél-Jemenen. Az új kormány rendeletet adott, ki amellyel hatálytalanította az előző szövetségi kormánynak fegyvertartást engedélyező összes rendeleteit, s utasítja a lakosságot, hogy haladéktalanul szolgáltasson be minden fegyvert. A hadsereg azonban szilárdan kezében tartja a fegyvert, mert az ellenség sem alszik. Szaúd Arábia felől békés karavánok formájában szivárognak be a köztársaság ellenségei. A fegyverek éle mind a gyarmattartók maradványai, mind az emirek és szultánok, a belső ellenség ellen irányul. Aden — a kikötő és a város egyaránt — szabadikereskedelrai övezet. A francia Coty-kölnitől a nyugatnémet Grundig tévékészülékig minden kapható az üzletekben. A nyugateurópai importcikkekkel kereskedők azonban panaszkodnak, hogy vagy egy fél éve rosszul megy az üzlet. A közel-keleti események előtt havonta 500 hajó is megfordult az adeni kikötőben, ma eaykettö köt »•>.. HADHRAMAUT Hadhramaut neve azt jelenti: „Eljött a halál". Ma már senki sem tudja megállapítani, honnan származik ez az elnevezés. Tény az, hogy ősidők óta nehéz volt az Itt élők sorsa. Homoksivatag, váratlanul felbukkanó és eltűnők vízforrások, sivatagi hőség. Hadhramaut mostoha gyermekeihez: itt minden fát, minden növényt babusgatni kell, emberfeletti munka kell ahhoz, hogy a lakosság megéljen a kiszikkadt földön. Nemrégen minden talpalatnyi földet úgy kellett vérükkel védelmezni az ellenséges törzsek hódításától. Minden hadhramauti paraszt gyermekkora óta katona — ezt jelképezi az övé'wn hordott görbe tőr, a dzsambia, az itteni fegyverkovácsok műremeke. Sok hadhramauti város és falu erődre emlékeztet. Magas fal veszi körül a házakat, a völgyek fölötti hegynyúlványokon őrtornyok és bástyák. Mukallában, Shibamban, Tarimban nemrégen még a szultánok zászlai lengtek a palotákon. Az uralkodók megfutamodtak, palotáikat most államosították. Hadhramaut a Dél-jemeni Népi Köztársaság szerves része lett. Shibam város a volt Katiri szultanátus központja. Lakói parasztok és kiskereskedők, akiknek érdekük az égető problémák mielőbbi megoldása. Elsősorban a szu'tán földjeinek sorsa érdekli őket. Elosztják-e a parasztoknak, vagy szövetkezeteket létesítenek rajtuk? A több évszázados múlttal büszkélkedő Shibamot építészeti csodaként emlegetik. Másik jelzője: felhőkarcolók hazája. Az ember önkéntelenül is elgondolkozik rajta, mi volt a titka annak, hogy vályogból, kezdetleges szerszámokkal tíz emeletnyi és még magasabb épületeket tudtak emelni. A közeli Tarimban van Arab Kelet leghíresebb könyvtára, amelyben a legősibb arab kéziratokat őrzik. Hadhramaut óriási területét falusi, városi és tartományi népi bizottságok igazgatják. A dolgozó nép és a szakszeivezetek támogatását élvezik. Az egész köztársaság életére Jellemző az, amit Abdul Aziz Ali Bashir, az egyesült szakszervezetek elnökhelyettese fejezett ki: „Elvárjuk az NLF-től, hogy szociális reformokat hajt végre a dél-jemeni társadalom ban, s ezek eredményeként megszűnik ember ember általi kizsákmányolásának gyalázatos gyakorlata. A hadhramauti munkásosztály felszólítja az NLF-et és a népi bizottságokat, figyeljék éberen és idejében verjék vissza a reakciónak forradalmunk hátbatámadására irányuló kísérleteit." L. KORJAVIN, T. KOLESZNYICSENKO ÉS O. SZKALKIN DÉL-ARÁBIAI ÚTIJEGYZETE KELLEMETLEN EMLÉK Miért, miért nem, o turista első útja az afrikai kuriózumok üzletébe vezet. Ha némi rosszakarattal szemlélném a dolgokat, azt gyanítanám, hogy az idegenvezető százalékot kap a turisták által megvásárolt úgynevezett afrikai művészeti cikkek után. Ki tudja? Annyi bizonyos, hogy a kis autóbusz csomagtere megtelt frissen faragott és tarkára festett afrikai maszkokkal, dobokkal és a skandináv országokból importált „eredeti" afrikai lándzsákkal. LENYŰGÖZŐ LÁTVÁNY Számomra a kissé unalmas üzletelés után igazi felüdölést hozott a vízesés, vagy ahogyan az afrikai őslakosság ónnak idején elnevezte, a „mennydörgő EBÉD A ZAMBEZI PARTJÁN A VADAK IS UNJÁK A TURISTÁKAT Csónakázás helyett egy félig állatkert, félig vadrezervátum-szerűségben kötünk ki. Az egyetlen valamire való látvány egy szelíd zebra, amely fél órán át üget kocsink mellett, cukorkáért esedezve. A távolban két zsiráf jelenik meg, hogy pillanatok alatt eltűnjön. Állítólag van itt orrszarvú és oroszlán is. Lehet. S az is lehet, hogy minden valamire való nagyvad unja már a turistákat. Kénytelenek vagyunk tehát megelégedni néhány ketrecbe zárt majommal, kígyóval és antiloppal. Bosz- __ szankodásra nincs időnk. Az utolsó kilo- FII métereket gyorsan tesszük meg, hogy elérjük a iusokai gépet. A Viktóriavízesés 1968. mintha búcsút intene a kéklő égbe emelkedő gép felé. I- 26. (A szerző felvétele) ÉLIÁS BÉLA RIPORtJA 6 EMLÉKTÁRGYAK Kora reggel keltünk útra Zambia fővárosából, Lusakából. Másfél órás repülőút után simán landoltunk Livingstone repülőterén. A zambiai légiforgalmi társaság egész napos látványosságot ígért. Angol idegenvezetőnk, híven a helyi (a volt gyarmati) szokásokhoz, félkatonai öltözetben, fején a hadseregben rendszeresített búr kalappal fogadott bennünket. Katonás rövidséggel tudtunkra adta, hogy mit fogunk megnézni. ként fényes szivárvány szel át. Ki tudja, mi mindennek tanúja volt ez a „mennydörgő füst", amelynek vízpárája a nap minden percében fényesebbre mossa a nagy felfedező, Livingstone szobrát. Vezetőnk kegyetlenül megszakítja a történelem távlataiba tartó gondolataimat. Tovább kell mennünk. A Zambézit híd íveli át. Ennek is csak a fele zambiai. A híd közepéig szabad csak sétálnunk. Rhodesiai és zambiai határőrök néznek itt farkasszemet egymással. Mostanában a délrhodesiai oldal különösen ideges. A felszabadító mozgalom harcosai gerillaháborút viselnek Dél-Rhodesia területén. Mindenki gyanús, aki él. Legyen fekete vagy vörös, lan Smith mindkettőt egyaránt veszélyesnek tartja. Livingstone kis város. Csok a neve nagy. Határán tábla hirdeti: „Livingstone, Közép-Afrika turista fővárosa". A jelek szerint szerény kis főváros. De annál kedvesebb. A Zambezi partján , *, épült kisvendéglőben igazi angol • ebédet kapunk. Mire elénk kerül az étel, nemcsak íztelen, honem hideg is. Közben le nem veszem a szemem a Zambezi kényelmesen folydogáló vizéről. A légiforgalmi társaság külön csónakázást ígért utiprogramjában. Társaimmal együtt nagyon csalódunk, amikor vezetőnk tudtunkra adja, hogy a csónakázás ezúttal elmarad. Ehelyett bajmeresztő mesékkel ijesztget, vízilovakról és krokodilusokról, amelyek úgymond állandó veszélyt jelentenek a turistákra. N

emrég Zambiában jártam. Ezt megelőzően 1964 októberében voltam Észak-Rhodesiában, a függetlenségi ünnepségeken, azokban a percekben, amikor az angol zászló helyébe felvonták az újonnan született Zambia nemzeti lobogóját. Az ünnepségek után Livingstoneba utaztam, hogy megnézzem Afrika egyik legnagyszerűbb természeti csodáját, a Viktória-vízesést. Ez alkalommal nem volt szerencsém. A híres vízesésnek ugyanis némi hibája van. Fele Dél-Rhodesiába, a másik fele pedig Zambiába) esik. Zambiai véndéglátóim biztosítottak, minden további nélkül megtekinthetem a vízesés dél-rhodesiai oldalát is. A határon simán átengedtek. Zambiai átlépési igazolványom hatékonynak bizonyult. Sajnos, a siker nem tartott sokáig. Éppen, hogy elgyönyörködtem a gazdag afrikai természet remekművében, , amikor zordon dél-rhodesiai hivatalnokok szakították félbe me- ' rengésemet. Rövid úton tudtomra adták, hogy a mindenkire érvényes átlépési engedély rám nem vonatkozik. Miért? — Mert ön kommunista országból való — szólt az egyik hivatalnbk — Mi nem tűrünk meg Dél-Rhodesia területén kommunistákat. Punktum. Vagy aláírja ezt az egyszer s mindenkorra szóló kiutasítási papírt, vagy letartóztatjuk és bíróság elé állítjuk. Választhat. Némi gondolkodás után eltávoztam. Azóta nem javult, hanem rosszabbodott a helyzet a Viktória-vizesés mentén. DélRhodesiában egyoldalúan kikiáltották a fehér telepesek függetlenségét, lan Smith kormánya géppisztoly-függönyvt vont a csodaszép vízesés felénél. Mostani látogatásom alkalmával tehát nem is gondolhattam arra, hogy ismét megtekinthetem a számomra tilos „másik oldalt" is. A kirándulás azért fölöttébb érdekes és szép volt. füst" látványa. Ugyanúgy élveztem a több száz lábnyi magasságból lezuhanó víztömeget, mint 1964-ben. Annak ellenére, hogy november nem a legkedvezőbb hónap a Viktória-vízesés megtekintésére. Ellentétben az áprilisi esős évszakkal, a novemberi szárazság alaposan lecsökkenti a vízesés szépségét. Áprilisban percenként 75 000 000 gallon (1 gallon = 4,54 I) víz zúdul alá a hatalmas sziklafokról, míg novemberben percenként legfeljebb 3—4 millió gallon. A vízesés azonban még így is lenyűgöző látvány. A vízfüggöny valami kétezer méteren át borítja el a sziklapárkányt, s a lezúduló víztömeg dübörgése valóban mennydörgésre emlékeztet. Fényképezőgépem lencséjét percenként kell törölgetnem a magasból aláhulló vízcseppek miatt. A sziklavölgy aljában vízfelhő képződik, amelyet időn-