Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-25 / 24. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek f UJSZO SZLQVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1968. január 25. Csütörtök £ XXI. évfolyam, 24. szám 9 Ára 40 fillér A PÁRTSZERVEZETEK ÉVZÁRÓ TAGGYŰLÉSEIRŐL A XIII. kongresszus határozatainak teljesítését sürgetik A párttagok mélyreható tájékoztatást igényelnek • Az őszinte véleménycsere a kom­munisták aktivitásának előfeltétele • Lassú az életszínvonal kiegyenlítési üteme Belpolitikai esemény, régen nem váltott kl olyan érdeklő­dést, mint a Központi Bizottság januári illése. Annak ellenére, hogy a pártaktívát, majd az alapszervezeteket már rendkí­vüli gyűléseken tájékoztatták az ülés lefolyásáról, az évzáró pártgyűléseken visszatérnek erre az eseményre. így történt ez Gútán is. Az ország legnagyobb szövet­kezetében üzemi pártbizottság Irányítja az alapszervezetek munkáját. Az egyik hatvan ta­got számláló alapszervezetbe tartoznak a szövetkezet vezető­ségében, az asztalos és a köz­ponti gépjavítóműhelyben, vala­mint a gyümölcs- és dohányter­mesztő s az építkezési csoport­ban dolgozó párttagok. Ez a legnépesebb alapszervezet. Sok Itt a szakmunkás, a mestersé­get tanult, képzett dolgozó, így könnyen megállapíthatjuk, hogy az alapszervezet tevékenysége hatással van az egész szövet­kezet munkájára. A beszámoló reálisan érté­kelte a szervezet tevékenysé­gét, nem kerülte ki a fogyaté­kosságokat, az eszmei nevelő­munka hézagait, konkrétan ele­mezte az üt pártcsoport munká­ját. Valóban vitára serkentő be­számolót hallottak a párttagok. S hogy a vita mégsem a gazda­sági kérdések elemzésével kez­dődött, ez már maga is figye­lemre méltó. A jelenlevők a Központi Bizottság üléséről akartak bővebb tájékoztatást hallani. Nagyon világosan kifej­tették, miért nem elegendők számukra az eddig hallottak. Megmondták, hogy a gyakorlati Fiatalok tapasztalataéje Prágában A földművesifjúság min­den évben megismétlődő, már hagyományossá vált or­szágos találkozójára tegnap 420 fiú és lány érkezett fő­városunkba. Négynapos prá­gai tartózkodásuk alatt gon­dosan előkészített, színes programban lesz részük, úgyhogy érdeklődési köré­nek megfelelően mindenki megtalálja számítását. Szerdán délelőtt a fiatalok bebarangolták a főváros min­den zegét-zugát. Megtekintették a híres, a külföldiektől is nagy­ra becsült műemlékeket és Prá­ga más nevezetességeit. A délután folyamán a kelet­szlovákiai fiatalokkal Jozef Le­nárt miniszterelnök folytatott eszmecserét. Az Ifjúság egy csoportja Sečkáfral, a szocia­lista munka hősével, egy másik csoport pedig a nemrégiben ha­zatért kubai földművesbrigád tagjaival találkozott. A sport­kedvelők Plániöka, az egykori világhírű futballkapus tapaszta­lataira voltak kíváncsiak. A földművesifjúság prágai tartózkodása idején K. Mestek földművelés- és élelmezésügyi miniszterrel is találkozik. Több beszélgetésükön a párt és a kormány tagjai, valamint a Nemzetgyűlés képviselői is részt vesznek. A mai nap a földművesifjúság IV. országos aktívája jegyében zajlik le. -ka­életben a párt vezető szerepe biztosításának egyik előfelté­tele, hogy a kommunisták „han­gadók" legyenek munkahelyü­kön, vagyis közérthetően meg­magyarázzák munkatársaiknak a párt politikáját, az esemé­nyeket és intézkedéseket. Es erre csak a jól tájékozott párt­tagok képesek. A pártonkívüliek ugyanúgy értesülnek minden eseményről — rádió, sajtó, TV­útján —, mint a párttagok. Nem kell lebecsülni az éterből szóló ellenséges propagandát sem. S egy-egy nagyobb esemény után — mint például a Közpon­ti Bizottság ülése — záporoznak a kérdések minden munkahe­lyen. Nem képez kivételt a gú­tai szövetkezet egyetlen munka­helye sem. Ha a párttagok nem kapnak — belső úton — Idejé­ben alapos tájékoztatást az eseményről, akkor sehogy sem lehetnek „hangadók". Így a párttagnak és a pártszervezetek­nek egyaránt csorbul a tekinté­lye. Azt viszont már a gyakor­latból tudjuk, hogy a csorbát igen nehéz kiköszörülni. Többen is említették, hogy igen lassan valósulnak meg a Xlll. kongresszusnak az élet­színvonal kiegyenlítését célzó határozatai. Gútáról sokan jár­nak dolgozni a cseh országré­szekbe. Ezek az emberek kéthe­tenként vagy havonta hazajár­nak. Elmondják, hogy mennyit dolgoznak és mit keresnek. „Ugyanazon munkáért maga­sabb bért kapnak, mint Szlová­kiában, s ezzel még dicseked­nek is. Elhiggyük, hogy ez a kongresszus határozatainak ér­telmében történik?" Nem is szólva arról, hogy ,ez a különb­ség más szakaszon még szem­betűnőbb. Valaki összehasonlí­totta a tízezer lakosú Gúta és egy valamivel kisebb csehor­szági kisváros egészségügyi in­(folytatás a Z. oldalon) Számadás és felkészülés • Megalakultak a választási bizottságok és választókörzetek • Képviselők választóik előtt Szlovákia kerületeiben és járásaiban az SZLKP és a nemzett bizottságok funkcionáriusaiból, valamint más politikai pártok és társadalmi szervezetek képviselőiből alakulnak meg a Szlo­vák Nemzett Front azon kerületi és járási választást bizott­ságai, amelyek a nemzeti bizottsági választásokat fogják leve­zetni. A nyugat-szlovákiai kerület­ben 17 választókörzetet hoztak létre a kerületi nemzeti bizott­ságba való választásokra, 152 körzetet pedig a járási nemzeti bizottságokba való választások­ra. Ezzel egyidejűleg létrehoz­zák a kerületben a városi és a helyi nemzeti bizottságokba való választások választókörze­teit ls. Már Szlovákia valamennyi já­rásába eljutttatták a választási program elveit, amelyek mód­szertani utasítások a nemzeti bizottságok választási program­jának előkészítésére. A választások előkészítése során fokozottabb mértékben ügyelnek a jelöltek kiválasztá­sára. Az előzetes felmérés sze­rint a nyugat-szlovákiai kerü­letben például az eddigi képvi­selők 25—35 százalékát nem fogják jelölni. (CTK) « « • A košicei járásban több mint két hete folynak a városi, illet­ve a helyi nemzeti bizottságok nyilvános gyűlései, melyeken a képviselők számot adnak vá­lasztóiknak tevékenységükről. A járás területén eddig 47 köz • (Folytatás a Z. oldalon) MICHAL PECHO ELVTÁRS Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára A bratislavai Stavoindustria 1964 óta épít gabonasilókat Szlovákiában. Ezek egyenként 21 000 tonna gabona tárolására alkalmasak. Képünkön: a Komárom Járásbeli Nemesócsán épü­lő korszerű gabonasiló. (CTK — I. Dubovský felv.) Michal Pecho elvtárs 1923. augusztus 19-én Alekšince köz­ségben kisparaszt gyermekeként született. Elemi Iskolába szülő­falujában, polgáriba pedig Hlo­hovecen járt. 1941-től a brati­slavai Kablo munkásaként dol­gozott és közben elvégezte az esti kereskedelmi iskolát. 1943­ban bevonult, s a Banská Byst­rica-i repülőiskolában teljesített tényleges katonai szolgálatot. Michal Pecho elvtárs aktívan vett részt a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Hazánk felszaba­dítása után 1946-ig katonásko­dott, majd 1947-ig Bratislavá­ban az Egészségügyi Megbízot­ti Hivatalban dolgozott, ahol 1946-ban felvették a kommunis­ta pártba. Később Trstenán lé­pett munkába. 1948-ban részt vett a trste­nál járás politikai életében. 1948 februárjában s azután ls a Nemzeti Front járási akcióbl­zottságának elnöki tisztségét töltötte be, s beválasztották a párt járási bizottságának elnök­ségébe. Különböző bizottságok funkcionáriusa- s elnökeként sikeresen járult hozzá a járás egészségügyi és szociális problé­máinak megoldásá­hoz. A Pártiskola elvég­zése után 1950 óta a bratislavai Központi Pártiskolában fejtett kl tevékenységet. Az 1950—1957-es években az SZLKP Központi Pártiskolájának tan­székvezetője és az SZLKP Nyugat-szlová­klal Kerületi Politi­kai Iskolájának Igaz­gatója volt. Később megválasztották az SZLKP bratislavai vá­rosi bizottságának tit­kárává. Az 1959— 1963-as években a ke­rületi ideológiai titkár tisztségét töltötte be, s egyidejűleg a Nemzeti Front nyugat-szlovákiai kerületi bi­zottságának alelnöke volt. 1963 óta az SZLKP Központi Bizott­sága ideológiai osztályának ve­zetője. Pecho elvtársat 1962-ben „Az országépítésben szerzett érde­mekért" éremmel, 1964-ben pe­dig a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékérmével tüntették ki. 1961-ben sikeresen fejezte be tanulmányait a prágai Poli­tikai Főiskola levelező tagoza­tán. Michal Pecho elvtárs 1963 óta a CSKP Központi Bizottsága és az SZLKP Központi Bizottsága ideológiai bizottságának tagja, s 1966 óta az SZLKP Központi Bizottságának póttagja. Az SZLKP Központi Bizottsá­gának 1968. január 23-1 ülésén a Központi Bizottság tagjának, s egyben az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének pót­tagjává, a titkárság tagjává s az SZLKP Központi Bizottságá­nak titkárává ls megválasztot­ták. [ VIETNAM ] A szabadságharcosok sikeres akciói Két légitámadás Hanoi ellen # A saigoni rezsim továbbra sem hajlandó tárgyalni a DNFF-el Hanoi — Khe Sanh és Doc Mieu térségében, Dél-Vietnam északi részében a szabadság­harcosok január 7-e és 22-e kö­zött 900 amerikai és dél-vlet­naml katonát tettek harcképte­lenné — jelenti a DNFF Ha­noiban közzétett szerdai közle­ménye. Mint a Khe Sanh-i ame­rikai támaszpont tengerészgya­logosainak parancsnoka közöl­te, az amerikaiak és a dél-viet­namlak a szabadságharcosok túlereje következtében felad­ták a támaszponttól mintegy 4 kilométerre fekvő helységet. A támaszpont személyzete arra számít; hogy rövidesen őket ls partizáritámadás éri. Kiújultak a harcok Dak To térségében ls. Itt a szabadság­harcosok két amerikai egységet kényszerítettek védekező állá­sokba. A szabadságharcosok tegnap hajnalban támadást In­dítottak Quang Tri repülőtere ellen ls. Az egyik kifutópályát 25 találat érte. A VDK elleni keddi légitáma­dások során az amerikai repü­lőgépek két bevetést hajtottak végre Hanoi ellen, a bombák többségét azonban az ország dé­li részein, a demilitarizált öve­zettől északra fekvő területek­re szórták le. A dél-vietnami Felszabadítás hírügynökség közleménye sze­rint a DNFF Központi Bizott­ságának elnöksége január 15— 17. között bővített ülést tartott, amelyen a DNFF Központi Bi­zottságának alelnöke tartott be­számolót az általános helyzet­ről és a dél-vietnami felszaba­dító mozgalom sikeres fejlődé­séről. Tran Van Do, a saigoni re­zsim külügyminisztere szerdán kijelentette: „Nem ismerjük el sem az ENSZ, sem egy harma­dik fél olyan békejavaslatát, amelynek megvalósításában nem vehet részt a mi kormá­nyunk ls". Azt mondotta, hogy a Biztonsági Tanácsnak csak annyi joga van, hogy felszólít­sa az érdekelt feleket állás­pontjaik kifejtésére. Elismétel­te a saigoni vezetők korábbi kijelentését, amely szerint nem ismerik el a DNFF-et, és nem fognak vele tárgyalni. (CTK—MTI) Tovább a megkezdett úton — 15 éves a Magyar Területi Színház Az Arco törzsvendégei — Prágában tanulnak — a leg­jobbak közé tartoznak (Ozo­rai Katalin riportja) Világítótorony — Tánciskola a hajósklubban — Mi érdekli a tlzenhatéve­seket? (Tóth Mihály riport­ja) Ketten mennek az utcán — Dávid Teréz tárcája A csoda földre száll — Molnár Géza elbeszélése Mennydörgő füst — Éliás Béla riportja a Vtktó­rltf-zuhatagról Mit tenne? — E heti kérdésünk az olva­sóhoz Versek, humor, rejtvények

Next

/
Thumbnails
Contents