Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-21 / 20. szám, vasárnap

2. RÓMA X NAPJA 1964. június 2-án az olasz államünnep alkalmából nagy katonai díszszemlét rendeztek. A parádé különlegessége az volt, hogy első ízben mutatkoztak be páncélos csendőralakulatok, amelyeket De Lorenzo tábornok frissen kreált. Feltűnt a lakosságnak ez az új „fegyvernem", és a tisztek is leplezetlen érdeklődéssel vizsgálgatták. Ezekben a napokban egyébként sok különös dolog történt. Az olasz kisemberek ösztönszerűen valami rosszat sejtettek. Sőt, Nennl, a harcedzett politikai veterán is visszahúzódott villájába, és bevallotta, hógy sohasem érzett olyan megmondhatatlan félelmet, mint akkor. A jobboldali lapok élesen támadták a balközép kormány alakításáról folyó tárgyalásokat. I Sőt, a pártok megegyezése alapján Moro már öt napja kijelölt miniszterelnök volt, s még mindig nem kapta meg megbízói levelét Segni elnöktől. Amikor öt nap után átvehette megbízatását, Segni azzal a feltétellel adta ki Moro kinevezését, hogy rendszeresen tájékoztatni fogja öt a balközép kormány pártjaival folyó tanácskozásairól. Szokatlan hangnem volt. Olaszországban ezekben az időkben igen nagy gazdasági nehézségekkel küszködött. Hatszázezer munkanélküli követelt megélhetést, egymást követték a tömegsztrájkok. Forradalmi légkörben így következett el július 14. 1964. július 14-én 36 fokos hőségben két hadosztálytábornok, 11 dandártábornok, számos ezredes és más főtiszt állt feszes vigyázzállásban De Lorenzo csendőrtábornok előtt: „Uraim, döntő órákat élünk. A nemzet legmagasabb képviselőjén keresztül fordul önökhöz: szüksége van önökre. Készen kell állnunk a megjelölt feladatok végrehajtására." Mik voltak azok a „megjelölt feladatok"? De Lorenzo tábornok páncélos, ütőképes hadseregnek beillő csendőrei Segni köztársasági elnök tudtával és megbízásából puccsot hajtottak volna végre a balközép kormány ellen, merényletet követtek volna el a demokrácia ellen. E. S. volt a fedőneve az akciónak, azaz „rendkívüli állapot". Annak kellett volna történnie, hogy De Lorenzo páncélos csendőrei bevonulnak Rómába Jazt hitték, a parádé után ez már nem lesz olyan feltűnői, megszállják a kormányépületeket, feketelista alapján letartóztatják a „veszélyes politikusokat" és De Lorenzo tábornok diktátorként átveszi a hatalmat — Segni megbízásából. Lorenzo tábornok személyesen 44 kimagasló politikai személyiség feketelistáját adta át a SIFAR-nak, hogy a puccs után azonnal tartóztassák le őket. Természetesen, sokkal több személyt tartóztattak volna le vagy deportáltak volna. Hisi 1956 óta 200 ezer dossziét vezettek iparmágnásokról, politikusokról, más vezető személyekről, volt miben és kiben válogatni. Scelba dossziéi igen meggyarapodtak és megvastagodtak annyi év alatt. A legmagasabb helyek tudtával Moro elnököt meggyilkolták volna. A gyilkosság elkövetésével Roberto Podesta alezredest bízták meg, akinek kudarc esetén valamelyik NATO-bázisra kellett menekülnie. Genovában, Palermóban, Civitavecchiában nagy gyűjtőközpontokat szerveztek, hogy ide tereljék a Picchiotti tábornok feketelistája alapján letartóztatottakat, akiket szardínia! és Asinara szigeti koncentrációs táborokba deportáltak volna. Podestát a közelmúltban „pénzhamisítás" vádjával letartóztatták. El kellett tüntetni a szem elől, mert esetleges vallomásával sokakat kellemetlen helyzetbe hozna. A KORMÁNY HABOZIK Miért nem valósult meg a puccs, mi jött közbe — máig sem tisztázott. Tény az, hogy amikor 1964. augusztus 7-én, tehát majdnem egy hónappal a tervezett puccs után Moro miniszterelnök belügyminisztere, a szociáldemokrata Saragat kíséretében felkereste Segni elnököt, nem csupán új diplomaták kinevezéséről tárgyaltak. A testőrtiszt tanúsága szerint Segni megdühödött és nem volt hajlandó elfogadni Saragat diplomatajelöltjeit, mire Saragat is kifakadt. „Elég az önkényeskedésből. Mindent tudok július 14-ről

i Eleget tucjxik ahhoz, hogy bíróság elé állítsalak". Ezek után Segni nyelve akadozni kezdett, orvost hivatott, agyvérzést állapítottak meg, amely később alkalmatlanná tette az elnököt hivatala betöltésére. A puccs tervére már fény derült, bizonyos részleteket azonban még tisztázni kellene. Elsősorban a felelősség kérdését. A kommunisták és a baloldali erők szorgalmazása ellenére a parlament levette napirendférői a SIFAR-botrányt. Ogy látszik, Moro kormányában sokan vannak, akik szeretnék eltussolni a kínos ügyet, nyilván vaj van a fejükön. Jelenleg bíróság foglalkozik a SIFAR-botrány szálainak kibogozásával. Magas rangú személyeket idéztek meg kihallgatásra. Volt és aktív miniszterek fognak vallani, katonai titkokra derül fény, azaz, hogy kellene fénynek derülnie. Ugyanis fennáll az a veszély, hogy a De Lorenzóhoz hasonló tábornokok szolgálati titoktartásra hivatkozva megtagadják a tanúvallomást, vagy szándékosan félrevezetik a bíróságot, hogy a kínos ügy elaludjon. Ez nyilván nem elsősorban az olasz kormánykörök érdeke. A háttérben az amerikai CIA áll. Neki a legkellemetlenebb az egész ügy. Elvégre nem kétséges, hogy az eltűnt dossziék a CíA-hoz vándoroltak. Az atlanti szerződésnek van ugyanis egy 0021 számú titkos függeléke, amelynek értelmében a S1FAR az amerikai hírszerző irodának van alárendelve. Az idei görögországi események, a tábornoki puccs rávilágított a CIA módszereire. Ami nem sikerült Olaszországban, később sikerült Görögországban. Mennyire sajnálják a római kudarcot. Akkor most nem volna annyi gondja Washingtonnak Olaszország NATO-tagságával. Az olaszok ugyanis az utóbbi időben egyre hevesebben bírálfák a kormány NATOkötelezettségelt, sőt követelik az ország kilépését az atlanti tömbből. Feldolgozta: Löríncz László S

ok férfit és nőt szólaltattam meg az utolsó évtized folyamán, egyeseket nyomban az első találkozáskor, míg másokat csak jó néhány év után. Ez utóbbiak közé tartozik Mária Prechovská, ez a beérett, kiváló színésznő, akinek intellektjéhez nem minden esetben nőttek fel a színház dramaturgjai és rendezői, s nem is kétséges, hogy ezért kapta meg az öt már rég és — úgy ís mondhatnám — minimálisan megillető kitüntetést, az érdemes művésznő rangos címét. Am ugyanakkor nem tartom lehetetlennek, sőt ellenkezőleg, hogy sok bajáért csak önmagára vethet. De uram isten, hiszen már az öreg, jó Gribojedov is tudta, hogy az ész bajjal jár, és minden bizonynyal tudta ezt Mária asszony is, akiből viszont a konokság sem hiányzik. Ezt különben Mária Prechovská a mai délután folyamán is bizonyította, amikor az olimpiai vívóbajnoknő bravúrjával és eleganciájával igyekezett kérdéspengéim elől kitérni. Mária asszony mindig vonzó egyéniség volt számomra, ma azonban a kilencéves, Benczúr Gyula bűbájos festményére emlékeztető lankával és az apró négy és fél éves, mulatságosan férfias öntudatú Markóval az oldalán még rokonszenvesebbnek tűnik. Arcvonásai, mozdulatai lágyabbak, igaz, fáradtabbak is, ám a bajvívásra mindig kész energiája olykor-olykor még a szordínóra fogott hangjából is kiérződik. Pedig pillanatnyilag gyermekkorára emlékezik: a nagyszombati nagyanyó csodálatos udvarára, ahol legjobb barátja az a pompás színekben ragyogó szarka madár volt, amely kis barátnőjének mindenféle vidám csacskaságokat összekotyogott, és csupán akkor gurult dühbe, ha egyenruhás embert látott az utcán, vagy pedig a postás benyitott az udvarba. Ilyenkor a szarka a legszemenszedettebb szidalmak áradatát zúdította a levélhordóra Aztán néhány esztendőre a kis Mária messzire került a nagyanyőtól, Továrnikybe, ahová édesapját áthelyezték, majd mint elsős gimnazista ismételten visszakerült Trnavára. — Nem szerettem tanulni, s tán azért is örültem, amikor a gimnázium épülete leégett, emlékezik mosolyogva az érdemes művésznő a régmúltra. És furcsa módon ezt a tűzvészt tartja legszebb élményei egyikének, jóllehet a bakfisszerelem rózsaszínű álomvalósága is erre az időszakra esik. Sokoldalú elfoglaltsága mellett bizony alig jutott ideje a tanulásra. Híres színészek és színésznők fényképeit gyűjtötte, büszke volt Eggert Márta és Jan Kiepura autogrammal ellátott arcképeire, imádta Greta Garbót, valamint Gary Coopert... És hála egykori lovagjának, kiválóan úszott. Közben pedig a világot jelentő deszkákról álmodott, csendes konoksággal készült a színészi pályára, amit szülei hiába igyekeztek szép és rossz szóval fejéből kiverni. Gimnáziumi tanulmányait nem is végezte be. Férjhez ment. Majd Bécsbe került, ahol a Relnhardt által alapított színésziskola növendéke lett. Reinhardt ugyan már ekkor Amerikában élt, oda menekült a nácik elől, az iskolában azonban kiváló színészek tanítottak, és a becsvágyó fiatal színészjelölt ezúttal sokkal nagyobb szorgalmat tanúsított, mint nagyszombati gimnazista korában. M

ária, bár önszántából ment Bécsbe, mégis szomorú emigránsként élt az egykori császárvárosban, és mind egyre hazavágyott. A háború megkétszerezte magányosságát. Holdvilágos éjszakákon megrögzött csavargók módjára barangolt egymagában a Schönbrunn-palota hatalmas kertjében, az évszázados faóriások sűrű lombsátra alatt, ahová a megrongált kerítés résein tornázta be magát. Am hiába volt minden, a nosztalgia, a honvágy elérte öt mindenütt és a nagyanyó szarkája éjjelenként hívta haza. Elhagyatottnak érezte magát, akárcsak a költő, aki így dalolt: „Apám után szeretnék futni, Ki a városba vezet S míg a boltok közt bámészkodtam. Elengedte egyszer a kezemet..." Es 1944-ben a nyári vakációról már nem tért vissza Bécsbe. A bratislavai Szlovák Nemzeti SzínEgy asszony a rivalda fényében és a rivalda fényén túl A rivalda fényén túl, az utcán, gyakran az utca árnyas oldalán ismertem fel az embert Harlequlnben és Colombínában, valamint az emberben Thália Istenasszony cselédjét. Azokban a pillanatokban, amikor a fényszórók óriás szeme kihunyt, amikor az ezerszemű Cézárt felszívja az utca sötétje, amikor a clown megkövesedett mosolya elhal, Mackbethből halk szavú gondos fér], a bölcs frázisokkal parírozó cinikus dámából pedig feleség és anya lesz, férkőztem legtöbbször valódi énjükhöz. Ilyenkor fedeztem fel a pillangóban a hernyót, a csúf kis kacsában a paradicsommadarat és a fagyasztó entellektüelben a dobogó szívet. A felismerés és a megértés pillanatai voltak ezek, gyakran hosszú évekig tartóak, melyek aztán testileg és lelkileg könyörtelenül lemeztelenítették a hőst, a hősnőt, hogy ugyanakkor a szolidaritás mély érzését váltsák ki belőlem, nehogy a védtelen Ádámot vagy Évát, akinek erényeit és hibáit felfedtem, kiszolgáltassam az arénák szenzációra éhes közönségének. Ilyenkor nemcsak újságíró és titoktartó gyóntató voltam, de szövetséges is, cinkos, aki a szent inkvizíció előtt is hallgat. Es ha ezúttal is adós maradok valamivel az olvasónak, nem teszek mást, mint következetesen Igyekszem hű lenni önmagamhoz, elveimhez. házban jelentkezett felvételre, az akkori intendás azonban Prechovská Máriát elutasította. Egy évre rá, 1945 májusában szerződtetik. Első rendezője Kristóf Veselý, első igazi segítőtársa pedig Karol Zachar. Negyvenhatban Gorkij Kispolgárok című darabjában játszik ... Aztán Trenyov Ljubov jarovájában szerepelt és Gorkij Ellenségeiben. Ezután az intrikákban gazdag és művészi élményekben szegény hét szűk esztendő következett számára, miközben másodszor próbál szerencsét a házasságban. A hét szűkesztendőt ismét a munka brigádja követi, melyet egy örvendetes esemény, a kis pufók Janka születése szakít meg átmeneti időre. Mária asszony szívesen emlékezik vissza a Windsori víg nők-re (Shakespeare), a Bernarda házára (F. G. Lorcaj is, de leginkább az 1963-as esztendőnek arra a napjára, amikor a pöttömnyi Markó gyerek először látta meg a napvilágot. Igaz, ettől kezdve állandó körhinta az élete. A színház és a család közt osztja meg idejét és erejét, amelyet talán kissé túlbecsül. Ám, az élet mindegyre több erőt megkövetelő és idegeket felőrlő taposómalmában is vannak piros betűs ünnepei. Az otthoniakról a családi fényképalbum beszél, míg a színháziakról az érdemes művésznő emlékezik meg futólag, köztük Albee Virginia Woolfjának a címszerepéről, Becket Boldog napok című színművének előadásáról és Bukovčan Érettségi találkozójának a bemutatójáról. A

z öröm közé azonban gyakran üröm is vegyül. A színházban nem minden esetben respektálják tehetségét,' de ugyanakkor túlzott követelményeket állítanak fel vele szemben. Az utóbbi évek egyikében vagy kétszáz előadáson szerepelt, és a túlfeszítettség, a nagy megterhelés következményekkel jár. Gorkij Vassza Zseleznova drámájának novemberi ünnepi bemutatója után a címszerepet alakító Mária Prechovská idegei felmondták a szolgálatot. A rég kiérdemelt kitüntetésről is a kórházi ágyon vesz tudomást. A kitüntetésnél nagyobb örömet szerez neki az a felismerés, hogy orvosok és ápolónők, szakácsok" és takarítónők ismerik szerepeit, tudnak" róla, és jó barátként kezelik. A szép emlék igazgyöngyként ragyog fel szemében, s mintha a lábadozó művésznő nagyobb kedvvel készülne Jeseníkbe a további gyógykezelésre. Tervei egyelőre nincsenek, pillanatnyilag a szép havas télnek örül, de még jobban az eljövendő nyárnak, a Felsőgarammente vadregényes tájainak. No, és Karel Capek Anya című drámájának címszerepét szeretné egyszer játszani. Egyszer ... BARSI IMRE