Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-18 / 17. szám, csütörtök

néhány sorban Az angol bejelentés visszhangja Csalódottság és tanácstalanság a Munkáspártban O A takarékossági intézkedések elsősorban a rossz szociá­lis helyzetben Tevő rétegeket sújtják A FRANCIA KOMMUNISTA PÁRT KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK TANÁCSKOZÁSA Az FKP küldöttsége Rochet vezetéséver a VDK-ba látogat NYIKOLAJ BAJBAKOV, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnökhelyettese, az állami tervbizottság elnöke szerdán Tokióban tanácskozott Szato ja­pán miniszterelnökkel a szov­jet—japán gazdasági kapcsola­tokról. KÜRT NEUBAUER, a Nyugat­berlini Szociáldemokrata Párt jobbszárnyának képviselője, a szociáldemokrata frakció elnök­ségi ülésén Georg Mochot, a náci Wehrmacht volt tisztjét javasolta a rendőrség elnöki tisztjére. . AZ ELLENZÉKI NÉPI KÖZ­TÁRSASÁGI PART elhatározta, hogy felhívja a Demlrel kor­mányt, csökkentse felére a NATO rendelkezésére bocsátott török katonai erők létszámát, a NATO török földön tartózko­dó alakulatalt pedig rendeljék a török haderő parancsnoksága alá. MICHAL MULTRIER, a fran­cia szárazföldi fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese az iraki kormány meghívására egy küldöttség élén Bagdadba utazott. A SZOVjETSZKAJA ROSSZIJA csütörtöki száma élesen bírálja Hartwig Paulmann-nak, a hitle­rista Wehrmacht volt ezredesé­nek: „Volhov: 900 nap harc Le­ningrádért, 1941—1944" című könyvét, amely az NSZK-ban Jelent meg. A lap hamisításnak nevezi a könyvet. ROMÁBAN bejelentették, hogy Ion Gheorghe Maurer román miniszterelnöknek a szicíliai földrengés miatt elhalasztott hivatalos látogatására Január 22-én kerül sor. A NEMZETKÖZI BÜZATA­NACS évi jelentése szerint a vi­lág 1967. évi búzatermése 273 millió tonna volt. Az adat Kína búzatermését nem tartalmazza. Ez a mennyiség mindössze 29 millió tonnával kevesebb az 1966-ban elért, minden idők legmagasabb terméseredményé­nél (302 millió tonna). A DEMOKRATIKUS ÉS SZO­CIALISTA Baloldali Szövetség, valamint a francia Kommunista Párt legfelsőbb vezetői előrelát­hatólag február közepén talál­koznak — jelentette be Wal­deck Rochet, az FKP főtitkára. A SZOVJETUNIÓ segítségével Kubában egy 220 000 voltos 240 kilométer hosszú távvezeték épül. MOHAMMEO RIZA PAHLEVI Iráni császár kedden este hiva­talos látogatásra Malaysiába és Thaiföldre utazott. A teheráni sajtó szerint a Kuala Lumpur-i tanácskozás hozzájárulhat a nagy izlám tömörülés megvaló­sulásához, amely egyesíthetné az izlám vallású arab és nem arab országokat. M inszkben, a belorusz köz­társaság fővárosában mindenki ismeri Vaszilij Feofi­lovics Kuprevicset. Ismerik és nagyon nagyra becsülik. A Be­lorusz Tudományos Akadémia elnöke, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának képviselője, a Lenin-díj bizottság tagja és még sok állami, társadalmi funkció viselője. Nemrégiben ünnepelte hetve­nedik születésnapját, s ebből az alkalomból szűkebb pátriá­jából, Belorusziából, de széle­sebb hazájából ls, a Szovjet­unió minden tájáról elhalmoz­ták üdvözletekkel, Jókívánsá­gokkal. Megkapta a legmaga­sabb állami kitüntetést is, a Le­nin-rendet. De mikor megkérdezték, hogy az üdvözlettengerből, a sok meleghangú méltató meg­emlékezésből, cikkből, levőiből melyiknek örült a leginkább, Kuprevics elvtárs habozás nél­kül egy kis, szűkszavú távira­tot húzott elő: „A Vörös Zász­ló Renddel kétszeresen kitünte­tett balti flotta katonai taná­csa gratulál önnek, a flotta veteránfának, a forradalom ak­tív résztvevőjének. Szívből kí­vánunk még sok stkert alkotó munkájában, hosszú, boldog életet és jó egészséget." Azt tartják, hogy az első »* szerelmet soha sem felej­• tl el az ember, az marad mindhalálig a legszebb emlé­' künk. A sző átvitt értelmében Vaszilij Feofllovlcs Kuprevics­nek, a tekintélyes tudósnak, a London — A szerdai angol sajtó részletesen elemzi Wtl­son bejelentett takarékossági intézkedéseit. A konzervatív sajtó a hadikiadások csökkenté­sét bírálja, a baloldali és a li­berális sajtó pedig az iskola­ügy és egészségügy fejleszté­sére fordított összegek csökken­tésével elégedetlen. A Morning Star, Nagy-Britan­nia Kommunista Pártjának lap­ja leszögezi, hogy Wilson In­tézkedései nem a kapitalistá­kat, hanem elsősorban a rosz­szabb anyagi helyzetben levő lakosokat sújtják. Wilson meg­nyirbálja a szociális vívmányo­kat, és Nagy-Britannia jövőjét feláldozta a hazai és nemzetkö­zi tőke követeléseinek. Wilson bejelentései után csa­lódottság és tanácstalanság volt tapasztalható a munkás­párti képviselők körében. A bal­oldalnak három Intézkedés okoz súlyos gondot: a receptdíjak be­vezetése, a lakásépítkezés csök­kentése, és a kötelező Iskolai oktatás meghosszabbításának elhalasztása. Egyes baloldali munkáspárti képviselők azzaf fenyegetőznek, hogy a csütör­töki bizalmi szavazáson nem Rendkívüli állapot Guatemalában Guatemala City — A guate­malai főváros utcáin, ahql ked­den ismeretlen tettesek egy géppisztolysorozattal megölték a Guatemalában működő ameri­kai katonai tanácsadók pa­rancsnokát és egy amerikai ha­ditengerészeti attasét, katonai járőrök Cirkálnak. Az amerikai külügyminiszté­rium szóvivője kijelentette, nem lehetetlen, hogy az Egyesült Ál­lamok kormánya erélyes tilta­kozást jelent be Guatemalánál az eset miatt, annál ls Inkább, mert „a terrorista akciók" erő­sen elszaporodtak Guatemalá­ban az utóbbi időben. A nyugati hírügynökségek az elmúlt néhány hónap guatema­lai krónikáját ismertetve el­mondják, hogy fokozódott a he­lyi szabadságmozgalom és a Jobboldali reakció közötti fe­szültség, s ez egyre gyakrabban nyilvánul meg fegyveres össze­csapások és merényletek for­májában. A guatemalai rádió és televí­zió közölte az ország lakossá­gával, hogy Mendez elnök a ka­binetjével folytatott tanácskozás eredményeképpen 30 napra rendkívüli állapotot rendelt el a közép-amerikai állam terüle­tén. (MTI) szellem emberének első és örök szerelme a balti flotta. Ott kezdődött el az életútja, a flottával nőtt össze eltéphetet­lenül emberré, forradalmárrá válásának folyamata. NEMES IÄNOS MOSZKVAI L E V E L E Matróz, tudós az akadémia elnöke Az első világháborút a balti flottában szolgálta végig a be­lorusz parasztfiúból lett tanító, Vaszilij Kuprevics. A Sámson nevű torpedóromboló matróza, tüzéraltisztje volt 1915-től, a hadihajó vízrebocsátásátől kezdve, s az ütközetekben kl is tűnt bátorságával. A balti flotta — a Sámson torpedóromboló ls — 1917. ok­tóberében befutott Helsingfors kikötőjébe. A balti flotta akkor már forrongásban volt. A bol­sevikok egyre nagyobb tekin­télyre, befolyásra tettek szert a legénység körében. Kuprevics csak úgy itta magába az esz­méket, amelyeket a flottánál fellépő bolsevikok hirdettek, adják le voksukat, mások vi­szont azzal érvelnek, hogy a katonai kiadások csökkentése eléggé jelentős ahhoz, hogy to­vább támogassák a kormányt. A keddi programot határo­zott örömmel fogadta a tőzsde: az értékpapírok a Financiál Ti­mes indexe szerint 19,3 ponttal emelkedtek. Ausztráliában, Oj-Zélandban és Malaysiában szerdán lehan­goltság uralkodott Nagy-Britan­niának azon elhatározását kö­vetően, hogy 1971-ig kivonja erőit Délkelet-Ázsiából. A fran­cia lapok üdvözlik az angol döntést, amely „annak a jele lehet, hogy a Jövőben Európá­ban kötelezi el magát". Washingtonban nagy elége­detlenséget váltott kl az angol katonai kiadások csökkentése. A hadügyminisztérium szóvivő­je sajnálatra méltónak nevez­te a döntést. Az angol kormány határozata több szempontból érinti az USA érdekeit, elsősor­ban a Szueztől keletre fekvő területre vonatkozó stratégiai tervek, másodsorban az F-lll típusú repülőgépek rendelésé­nek visszavonása miatt. Mansfleld, az amerikai szená­tus demokrata párti többségé­nek vezetője egy sajtóinterjú­ban kijelentette: „Az egyestilt Államok a jövőben annak a ka­tonai „légüres térnek" a betöl­tésére kényszerül, amelyet az angolok hagynak majd maguk után, ha 1971-lg feladják a Szueztől keletre levő hadállá­saikat. Nem tudom, hogyan ke­rül erre sor, mert nem hinném, hogy győzzük katonával és erő­forrásokkal". (CTK—MTI) Urho Kekkonen újra Finnország elnöke Helsinki — A Finn Távirati Iroda Jelentése szerint az or­szágban január 15-én és 16-án tartott elnökválasztások ered­ményei a következők: a megvá­lasztott 300 elektor közül 202 Kekkonent, 66, Virkkunent és 32 Vennamot támogatja. A választáson részt vett na­gyobb politikai pártok között így oszlanak meg az elektori helyek: középpárt 66; Finn Népi Demokratikus Unió (ennek ré­szeként indult a kommunista párt is) — 57; Szociáldemokra­ta Párt — 54; Szociáldemokra­ta Munkás- és Kisparasztszövet­ség — 6. (TASZSZ) A BELGIUMI DIÁKTÜNTETÉ­SEK alkalmával kedden Lova­na egyetemi városban 60 diákot őrizetbe vettek. beleásta magát a mind töme­gesebben megjelenő marxista irodalomba is. A politika és az elmélet kérdéseiben ls mind jobban eligazodó matrózt tár­sai nagyra becsülték, hallgat­tak rá. Nem csoda hát, hogy a nagy októberi napok előtt egysége éppen Kuprevicset küldte a helsingfors! katonai, flotta és munkástanácsba. S mikor tett­re került a sor, a matrózok ne­vében Kuprevics ki is állt a pétervári munkások mellett, megígérte, hogy támogatni fog­ják harcukat. A fegyveres felkelés előesté­jén a hajón gyűlést tartottak. Kuprevics ís felszólalt. Beszé­de rövid volt, de szenvedélyes, célba találó. Bíztatta az inga­dozókat, logikus érveléssel ki­fejtette, hogy senki sem ma­radhat semleges, egyszerű né­zője az élethalálharcnak. „Se­gítenünk kell a főváros felkelő munkásainaki" — ez volt a vég­ső következtetése. A Sámson legénysége hallga­tott Kuprevics szavára, és elha­tározta, hogy a forradalom pa­rancsait teljesíti. Október 25-én (régi naptár szerint, vagyis november 7-én az új Időszámítás értelmében — a szerk.j a Sámson több más torpedórombolóval együtt el­hagyta Helslngforsot és befu­tott Pétervárra. A Miklós-híd­nál, nem messze az Aurórától vetett horgonyt. Majd a Sám­sonról egy deszant elhagyta a hajót, hogy a szárazföldön har­coljon a régi rendszer erődje, Párizs — A Francia Kommu­nista Párt Központi Bizottsága keddi ülésén Waldeck Rochet beszámolója alapján országos akcióbizottság alakítását hatá­rozta el a vietnami nép meg­segítése és győzelme érdeké­ben. Az akcióbizottság elnöke Waldeck Rochet, a párt főtit­kára lett. A l'Humanité szerdal száma első oldalon közli annak a le­hallgató berendezésnek a fény­képét, amelyet a Központi Bi­zottság ülésén műszaki előké­szítői a Plessis—Robinsonl vá­rosháza dísztermének egyik szellőző nyílásában találtak az ülés megnyitása előtt. A lap a rendőrséget vádolja a mikrofon beszerelésével. A Központi Bizottság ülésé­nek szünetében Waldeck Rochet bejelentette az újságíróknak, London — A szerdai Morning Starban fack Woddis, Nagy­Brltánnia Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagja, a budapesti találkozón résztvevő angol pártküldöttség vezetője megállapítja, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet időszerűvé teszi a kommunista pártok feb­ruári budapesti találkozóját. A résztvevőknek alkalmuk lesz megvitatni, hol és mikor tart­sák meg a kommunista- és munkáspártok nagy nemzetközi értekezletét, ml legyen az érte­kezlet Jellege és célja, milyen kérdések szerepeljenek a napi­renden. Nagy-Británnia Kommunista Pártjának végrehajtó bizottsá­ga úgy véli, hogy a budapesti konzultatív találkozónak a hogy a Francia Kommunista Párt küldöttségének élén elld. togat a VDK-ba. Az FKP Központi Bizottságá­nak tegnapi ülésén Roland Le­roy, a politikai bizottság tagja beszámolt a párt ideológiai munkájáról. Beszámolóját eddig nem tették közzé. Leroy a saj­tóértekezleten hangsúlyozta, hogy le lehet küzdeni a fran­cia baloldal egyesítését gátló akadályokat, ha valamennyi párt őszintén a kitűzött célo­kért fog harcolni. Leroy elítélte a gaulle-lsta párt antikommunista propagan­dáját. A rendszer éppen ezért szítja az antikommunizmus lángját, mert az FKP határozot­tan védi a dolgozók érdekeit és a gaulle-izmus első számú ellensége. nagy tanácskozás napirendjét az imperializmus elleni akció­egység kérdésére kell korlátoz­nia. Tartózkodni kell attól, hogy a napirendet általánosabb körre, fgy a különböző pártok előtt álló főbb elméleti és ideo­lógiai kérdésekre ls kiterjesz­szék. Az értekezlet figyelmének kö­zéppontjában a következő kér­dések álljanak: hogyan lehet az Egyesült Államok vietnami háborúja elleni tömegmozgalma­kat világviszonylatban úgy egye­síteni, hogy 1968-ban végetér­jen az amerikai agresszió, ho­gyon lehet az egyes országok­ban folyó akciókat úgy fokozni nemzetközi szinten, hogy 1969 a NATO utolsó legyen? (MTI), Párizsban elégedettek a szovjet—francia tárgyalásokkal Párizs — A francia kormány tegnap ülést tartott, amelynek fő napirendi pontja Michel Deb­ré pénzügyminiszter és Maurice Schumann beszámolója volt, a Moszkvában lezajlott szovjet— francia gazdasági és tudomá­nyos-műszaki együttműködés­ről. A két miniszter tájékoztat­ta a francia kormányt a moszk­vai tárgyalásokról, és elégedet­ten nyilatkoztak mind a tárgya­lások menetéről, mind az elért eredményről. A két ország együttműködésének fejlődését a legjobban az bizonyítja, hogy az 1964-es évhez viszonyítva Franciaország ős a Szovjetunió kereskedelmi kapcsolata meg­kétszereződött. Georges Gorse tájékoztatás­ügyi miniszter a kormány ülésa után tartott sajtókonferencián főképp nyersolajkutatásra, a villanyenergla átvitelére és a számítógépek fejlesztésére vo­natkozó szerződések jelentősé­gét hangsúlyozta. (CTK J a Téli Palota bevételéért. Kup­revics ls ott menetelt. A Sámson legénysége, Kup­reviccsel az élen részt vett a Téli Palota ostromában. U l |tána még sok harc várt Vaszilij Feofilovicsra. A polgárháború csataterein, az intervenciósok és a belső el­lenforradalmárok elleni küzde­lemben biztosította azt a győ­zelmet, amelyet 1917. november 7-én aratott az orosz proleta­riátus. Aztán eljött a végső győze­lem napja ls. Kuprevics lesze­relt ős új harci területet vá­lasztott: a tudományt. Itt is végig járt minden lépcsőfokot. Vaszilij Feofllovics vissza­tért szülőföldjére ős tanítani kezdett. Először elemi iskolá­ban, majd a középiskolában adott elő természetrajzot, ké­miát, fizikát annak megfele­lően, ahogy maga ls bővítette tudását, ismereteit. 1931-ben végezte el a moszkvai pedagó­giai főiskolát. Tovább tanított és tovább ta­nult. A tehetséges tudós növen­déket mindenütt bíztatták, tá­mogatták. Kuprevics döntött, specializálta magát, botanikus lett. Először Minszkben, az Akadémia intézetében — ott, ahol jó húsz év múlva az el­nök leszi — kutat, s készül a legalsó tudományos fokozat, a kandidátusi cím megszerzésére. Majd Leningrádba küldik. Kuprevics Itt a legjobb tudo­mányos Iskolába kerül. Komá­rov akadémikus, a világhírű szovjet tudós, aki hosszú ideig volt a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának az elnöke veszi védőszárnyal alá. Tanszékén dolgozik, és az ő irányításával védi meg „A beteg növény fi­ziológiája" című disszertáció­Ját. 1934-et írtak ekkor. A kiváló tehetségű tudós ettől kezdve már csak a tudománynak él. Belorusziában dolgozik, majd újra Leningrád­ban, immár annak az Intézet­nek Igazgatójaként, ahová kez­dő aspiránsként Minszkből megérkezett. Tudományos pub­likációi, merész kísérletei már Szovjetunió szerte Ismertek. Érthető hát, hogy szülőföldje visszahívja. 1952-ben a Belorusz Tudományos Akadémia elnöké­vé választja. A volt paraszt­fiú, a balti flotta forradalmi matróza, az elemi Iskolai taní­tó, a középiskolai tanár így emelkedett fel a szovjet or­szág egyik legnagyobb tudomá­nyos akadémiája vezetőjének posztjára. Biográfiája a szó szoros és a sző átvitt értelmé­ben egyaránt a szovjet ország történelme lsl S • mikor nem­régiben Párizsban a Sorbonne-n beszámolt tudományos kutatá­sairól, a feszülten figyelő fran­cia egyetemi tanárok, tudósok, akadémikusok még álmodni sem merték, hogy ez a meg­fontolt tudós, vitathatatlan szaktekintély 50 évvel ezelőtt maga után makszimkát húzva, hurrázva rohant balti matróz társaival át a téren — be « Téli PalotábaI A BRIT KOMMUNISTÁK TÁMOGATJÁK A BUDAPESTI TALÁLKOZÓT

Next

/
Thumbnails
Contents