Új Szó, 1968. január (21. évfolyam, 1-30. szám)

1968-01-14 / 13. szám, vasárnap

N' : em árulnak itt nercbundát, sem igazgyöngyöt. És értékes ékszert is hiába keresne a vállalkozó szellemű, kereskedelmi talentummal megáldott d'ák. Elsősorban, mert a diáklányok csak a legritkább esetben járnak nercbundában és — anyagi helyzetüknek megfelelően aranyozott, ezüstözött fülbevalót, gyűrűt és valódi üvegből csiszolt gyöngyöt viselnek. Másodsorban hiába is mutatkozna itt bőséges kínálat, az áru eladatlan maradna, hiszen a diákság vékonypénzű népség. A bolhapiac színhelye: a Népművelési Intézet bratislavai palotájának földszinti helyiségei. Az eladók, a vevők és a kikiáltók a város tlz-egynéhány fakultásának a hallgatói. Rendszerető embernek próbáltak engem is nevelni, Így a szervezőt kerestem. — Ki szervezi ezt az egészet? — kérdeztem egy harmadéves közgazdásztól, aki a tükör előtt éppen egy, a hadseregből kiszuperált, nyári zubbonyban tetszelgett. — Ennek éppen az a különlegessége, hogy nincs agyonszervezve. Maguk az egyetemi hallgatók jöttek rá, hogy valami Indokot kell találni a klubélet megkezdésére. Különben azért mégis csak szervezi valaki. Ma délután éppen egy medikus van szolgálatban. — Karol Šiška a nevem — mutatkozik be a medikus. — A hatodik évfolyam utolsó vizsgáira készülök. Néhány hónap múlva — ha minden jól megy — megkapom a diplomát. — Érdemes ezzel foglalkozni? A bolhapiac szervezésével? — Sokan csak a fejüket csóválják, ha meghallják ezt a szót. Csak kevesen tudják, hogy a szombat délutáni összejövetelek célja nem az adás-vevés, hanem a diácsinos kis város lélekszámának felel meg ez. Nemrég a tizenötezer fiatal döntő többsége még egyáltalában nem ismerte a társasági életet. Sehogy se szórakoztak. Mert nem volt hol tudunk a milliókkal mit kezdeni. Pedig elképzelésünk lenne elég. — Például egyet említsen meg a sok közül .. .1 — Először a legkönyEgy szociológia sza* kcs miniszoknyás kislány: — Ha mással nem, két kezünkkel segítenénk a klub felépítésében. Tizenötezer ember — nem Bolhapiac — albérletben ä^^HSH * ^ $ W i "•• J9 ^ÉpnH " Sím SHHHh * á A KÍVÁNCSIAK kok társadalmi életének megkezdése. Amellett, hogy Itt tankönyvek és megúnt télikabátok és más — komoly és komolytalan — tárgyak cserélnek gazdát, a találkozók más célt szolgálnak. Mit mondjak mást, mint egy figyelemre méltó adatot: a bratislavai egyetemeken és főiskolákon a CSISZ-ben szervezettek száma meghaladja a 15 000-et. Egy szórakozniok. A diákszállók voltaképpen csak étkezésre és alvásra alkalmasak. Még ma se sokkal kedvezőbb a helyzet, csak némi enyhülést hozott az utóbbi néhány esztendő. A tizenötezer főiskolásnak még ma sincs klubhelyisége. A Népművelési Intézet csak albérlőként fogadta be modern palotájába a diákklubot. — Ha a földszinten nincs valami rendezvény, akkor ide engednek bennünket — panaszkodik K. Šiška. Így néha egyik héten „működünk", a másikon pedig kitesszük a táblát: „Technikai okok miatt zárva". Vajon mikor lesz saját klubépületük a diákoknak, teszik fel, körülbelül tizenötezren naponta a kérdést. Hiszen nem minden fiatal üldögél szívesen a kávéházakban, ha a rideg Internátus! szobákat megunja. Vajon ml hiányzik? A pénz? A munkaerő? A klub épület létesítéséhez szükséges szakemberek? — Négymillió koronát utalt ki klub létesítésre az Iskolaügyi Megbízotti Hivatal — újságolta K. Šiška. — Kár, hogy nem nyebben kivitelezhető, de leghasználhatatlanabb, elképzelést említem. Van aki azt tanácsolja, hogy valahol a Rózsavölgyben vagy a Štrkovecen építsük fel a klubot. Mert ott válogathatnánk a telkek között. Csark az a kérdés, milyen lenne a forgalom a diákotthonoktól néhány kilométerre felépített klubban. — Hol lenne a legelőnyösebb? — Bent, a városközpontban. Ki is szemeltünk már néhány megfelelő telket. Megvételük a bürokrácia ezernyi akadályába ütközik. Tucatnyi kérvényt nyújtottunk már be egy-egy megfelelő épület kisajátítása ügyében is. — Mivel kezdené, ha (?nt bíznák meg egy klub tető alá hozásával? — kérdeztem találomra az egyik fiatalembertől, aki derűs arccal nézelődött a hullámzó tömegben. — Én véletlenül műépítész vagyok — felelt. — Én és évfolyamtársaim biztosan találnánk munkát a tervezésnél. Szívesen részt vennék egy szép klubépület tető alá hozásában. Különben is, már ötödéves vagyok ... kis erői — mondotta magabiztosan. K. Šiška már utolsó éves egyetemista. Hat év alatt a főiskolai CSISZ bizottságban megtanult nagyvonalúan gondolkodni, jól tudja, mire van szüksége a fiatalságnak. — Mi a helyzet ma a főiskolákon? — teszi fel a szónoki kérdést. — Az, hogy a gépészmérnöknek például a legtöbb esetben halvány fogalma sincs arról, hogy miként él, milyen problémákkal foglalkozik a Jogász vagy a filozófus. A technikán tanulók csodabogárnak tartják a művészeti szakokon tanulókat, de fordítva ls érvényes ez a megállapítás: sokan a holnap művészei közül sehogy se tudják megérteni a pontosan gondolkodó mérnökembert. — így nehéz lesz harmonikus, a szakbarbárságtól távol álló szellemiségű értelmiséget nevelni — vélekedik a holnap orvosa. Szerencsére már megtört a jég. Ha a mai főiskolások időtöltését, Iskolán kívüli ismeret igényeit összehasonlítjuk a mai negyvenévesek egykori diákéletével, a küFiZET A VEVŐ (Prandl Sándor felvételei) lönbség rögtön szembe tűnik. — Önök diákkorukban mivel foglalkoztak így hétvégén? — kérdezte tőlem kissé provokatívan egy szociológia-szakos. — Az én koromban, — feleltem őszintén, — tanultunk — ... mi is tanulunk — mondta a fiú. — És még mit tettek? — És csasztuskát énekeltünk ... — feleltem enyhe öniróniával. — Ügy vélem, az élet sokkal bonyolultabb, mint a csasztuskák. Provokatív válasz? Talán nem is anynylra Drovokatlv. Különösen egy tizenkilenc éves fiatalember szájából, aki helyét keresi az életben. TÓTH MIHÁLY 3 168. 14. VALAHANYSZOR levelet írok, s hátul a borítékra felírom a feladót, azaz a saját címemet, mindig egy kicsit szélhámosnak érzem magamat. Az ember úgy írja le a címét, hogy előbb a nevét kanyarítja oda a borítékra, aztán a lakhelyét a város, a kerület, az utca és a házszám megjelölésével. A nevem ugyan becsületes név, egyetlen igazi örökségem apám után, az utca és a házszám sem kelt bennem semmilyen visszás érzést, de mikor azt írom, hogy: Bratislava XI. — mindig elakadok, mert Bratislava XI. nem Bratislava, hanem Ligetfalu, azaz Petrialka, s ha még az lenne, de nem csak az, hanem Starý Háj vagy Aultzlt, és Ovsište, azaz Zabos is. Nos, mindez együttvéve Bratislava XI. Nem is olyan régen mind a három település közigazgatásilag ts különálló község volt. Azóta, hogy bekapcsolták őket az egyre terebélyesedő város vérkeringésébe, pusztán ebből a tényből sokféle ellentmondás adódott: a legalapvetőbb az, hogy Bra tislava Ligetfaluban, Aulizltben és Zaboson ts Bratislava akar lenni. A város és e települések szempontjából is, ez a helyes, gazdaságilag, politikailag és közigazgatásilag is indokolt progresszív irányzat. Csakhogy e települések tehetetlenségüknél fogva (s ez a fogalom szinte azonos értelmű a fizikát tehetetlenség fogalmával I meg akarnak maradni annak, amik, azaz Ligetfalunak, Aulizltnek és Zabosnak. Alig hat éve lakom itt, s már engem is megfertőzött ez a visszahúzó tehetetlenségi erő. Azt a szépen hangzó címet, hogy: Bratislava XI. kerület kizárólag levélborítékokon használom. Ha valaki élőszóval kérdi, hol lakom, ugyancsak élőszóval azt felelem: Zaboson. Megszokás dolga ez, és ntncs benne semmilyen lokálpatriotizmus. Azóta, hogy megtelepedtem a Duna jobb partján, még nem hallottam egyetlen polgártársamtól se, hogy a tizenegyedik kerületben lakik. Bratislava igazi nagyvárossá fejlesztése nem helyi érdek, sőt nyilvánvalóan országos érdek. Nemcsak Szlovákia díszére válna, Közép-Európa képén is változtatna valamicskét. Budapestet közkeletűen a Duna gyöngyének nevezik. Bratislava lehetne a második Duna gyöngye. Csábító perspektíva. Sőt lelkesítő távlat... Két éve vagyok a 116. számú polgárt bizottság tagja, összesen tizennégy tagja van a bizottságnak. Elnöke a nagyon agilis és jóravaló Ukropec bácsi, alelnöke Cseh bácsi. A szociális ügyek bizottságának elnöke Horváth Valéria. Van ezenkívül egy bizottságunk, mely a „Z" akció keretében végzett munkálatokat tervezi és szervezi. Alelnökünk főleg abban tevékenykedik: nagyon eredményesen. Az utóbbi években rengeteg betonjárdát építettünk, s a tizenegyedik városkerület nemzeti bizottsága (vagyis a ligetfalusi), mely a járási nemzeti bizottság jogkörével blr, rendbe hozatta az évtizedek óta elhanyagolt közutakat. Csupa portalanított utat építetett. Egy réteg makadám, egy réteg finomabb kavics a tetejébe, rá egy réteg aszfalttal elegyített kátrány, megint egy réteg finom kavics, megint aszfalt és kátrány, és megint kavics. Súlyos gőzhenger vasalta simára az utakat. Öröm végigmenni rajtuk... A már megne vezetteken kívül van egy közrendészeti bizottságunk is. Más bizottságunk nincs. Annak ellenére sok mindenfélével törődnek. Tél idején arra buzdítják az embereket, hogy ki-ki söpörje el háza előtt a havat. Vagy arra, hogy a slkamlós gyalogjárót Inkább hamuval, mint sóval hintsék meg, mert a sok só árt a lábbelinek. Tehát vigyázat: ha már sóval, akkor kevés sóvall Nagy gondunk az ivővlz. A kutak vize árt az egészségnek. Egy rendszeresített tartálykocsi hordja ki, vagy inkább házhoz szállítja a klórozott, s ennek következtében kissé kellemetlen Ízű és kellemetlen szagú ivóvizet. Szaga és Ize ellenére egészséges. Reggel dudál a tartálykocsi. Polgártársak, Itt az egészséges, jó ivóvíz! Kell a fenének. A polgártásaknak nem kell az ivővlz. Az egészségükről ls megfeledkeznek. Ml tizennégyen vagyunk a polgári bizottság: propagáljuk a tartálykocsiban házhoz szállított Ivóvizet és egészséget, vele együtt a klóros melléklzt és kellemetlen szagot. Mi vagyunk közfelfogás szerint a nemzeti bizottság meghosszabbított keze. A gyalogjárók betonozásától eltekintve a nemzeti bizottság *em a meghosszabbított kezét, Inkább a száját használja. Polgártársak, bizottsági tagok, hosszabbítsuk meg a szánkati Megtettük: Horváth Valériának jutott az eszébe, hogy ideje lenne szert tenni egy tisztességes hangosbeszélőre. Az ötletből javaslat lett, a Javaslatból valóság. A helyi érdekű hírek közlése rend szeressé és édeskönnyűvé vált. Az eredmény, hogy a kutya se hallgatja meg őket. A minap népgyűlést hirdettünk, hogy a képviselők a funkciós időszak elteltével számot adhassanak tevékenységükről. összesen öt szál ember gyűlt össze; a tanulság: a mechanizált és villamosított propagandánál sokkal hatásosabb a személyes agitáció és meggyőzés módszere ... Olykor éjszaka is a rendszeresített tartálykocsival álmodom. Ellátja Aulizll — azaz Starý Háj, Petržalka illetékes részelnek szükségletelt és a mi szükségleteinket is, de rengeteg pénzbe kerül: napi 600 koronába, évente 219 ezer koronába. Ennyi pénzért talán ásványvizet is lehetne vásárolni a szomjas polgártársaknak, vagy — idővel tisztességes vízvezetéket építeni. Dehát mindez csak olyan titkolt lelkiismeretfurdalás. A zabosi őslakos jóízűen issza a kútvizet, és azt mondja: nem halt bele abba senki, mióta az eszemet tudom ... Tavasszal arra akarjuk rászedni a polgártársakat, hogy hozzák rendbe a házuk táját. Azaz takarítsák el a meggyűlt szemetet az udvarukról. Megtették és megteszik mostanában is. Nélkülünk is. A meghosszabltott szájnak volt azért némi sikere: egyre több bádogból sajtolt szemetesláda tűnik fel az nát, kapott 400 koronát, kapott 600 koronát, kapott egyszeri élelmezési segélyt, kapott egyszeri segélyt fűtőanyag beszerzésre, kap rendszeres negyedévi vagy havi élelmezési segélyt És a legnagyobb szomorúság, ha azt kell mondania valakinek: nem lehet Nem lehet, mert törvény is van a világon, mely a felnőtt gyermeket kötelezi az elöregedett szülő támogatására. Ilyenkor azt kell mondani a becsületben megőszült, megfáradt, anyókánaki — Megindítjuk a hivatalos eljárást És a megfáradt, megszomorodott öregasszony szája tiltakozó sírásra görbül: — Istenem, istenem, mindent, csak azt nel Inkább szedek hóvirágot és Ibolyát, eladom és annak az árából veszek ruhát meg téli tüzelőt. Mit tehet, mit tehet Ilyenkor a hasznavehetetlen törvény? És mit tehet Horváth Valéria? Alom a XI. városkerületről udvarokban. Szerdai vagy csütörtöki napokon, hetenként egyszer földübörög ablakaink alatt a hatalmas szemétkocsi. Portalanított utakon gördülnek kerekei, s elviszi, amit azelőtt az udvarokban ástak el az emberek, vagy kihordták a szépséges Dunapartra, a töltés alá, a vasárnapi kirándulók bosszantására. Sok sok a gondunk: a közélelmezés tisztasága, a szocialista törvényesség és a szocialista együttélés szabályainak betartása. Az utóbbit illetően: nem lehet megtiltani a fiatal és Idős házasoknak, hogy ne veszekedjenek, mert akkor sose békülnének kl. Az előbbit illetően: a verekedőkkel keljenek birokra a közrend hivatásos őrei. Legtöbb a gondja Horváth Valériának, ö viseli a rokkantak, és elöregedett polgártársak gondját. Nyugdljkérvényeket fogalmaz, és segélykérvényekkel kopogtat a nemzeti bizottság ajtaján. Januártól decemberig 108 kérvényt Intézett el, s ügyviteléről rendszeres naplót vezet. Van egy nagy, szürke fedelű füzete, abba írja bele szép kerek betűkkel az öregemberek és rokkantak nevét, adatait, igényeit és az eljárásának eredményeit rögzítő számadatokat. Az a legnagyobb öröm, ha odaírhatja egyegy név mellé, hogy: kapott 280 koroKÉT ÉVVEL EZELŐTT a Duna nagy áradása idején jeltörő talajvizek sok kárt tettek, nemcsak a kertekben, a lakóházak épségét és szilárdságát is fenyegették. Csakhamar azután közismertté váltak a ligetfalusi oldalra vonatko zó városfejlesztést tervek. A Duna jobb partján egy százezer főnyi lakosságot befogadó modern lakótelepnek kellene épülnie. A helyzet azt követelte, javítsuk ki a megrongálódott, átnedvesedett házakat. Hiszen a legtöbbje jó harminc éve nem volt tatarozva. A fiatalok házasodnak, évről évre gyermekek születnek. A lakótér hiánya arra kényszeríti a tulajdonosokat, hogy bővítsék a családt házakat. Hol egy szobát, hol egy konyhát vagy verandát ragasztanak hozzá a megrokkant régi házhoz. Így a pillanatnyi szükséglet és a szép távlat szöges ellentmon dásba került egymással. A nemzeti bizottság tapasztalt titkára, Karol Krejéi tisztázni Igyekezett a helyzetet. Igen, építsünk, tatarozzunk, javítsunk, de ésszerűen. Minél kevesebb befektetéssel. Lényegében ez az egyetlen észszerű magatartás. Így hát a nagy távlatok miatt arra kényszerülünk, hogy nagyon rövid távlatokban gondolkodjunk, mert minden költséges építkezés odavezetne, hogy bár Bratislavát akarjuk építeni, Zabost, Aullzllt és Ligetfalut építenek. Ez is dialektika. Nem elméleti okoskodás. Nagyon ts eleven, súlyos, kemény, mint maga az élet. Egy nap talán mégis eljuttat bennünket a tizenegyedik kerületbe. BABI T1BOK