Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-22 / 352. szám, péntek

K

ÖRÜLBELÜL két évvel ezelőtt Ismertem meg Renét, és attól kezdve rendszeresen találkoztunk. Sokáig egyedül élt, és nem csodálható, hogy az emberekhez való viszonya kiegyensúlyozatlan volt. Néha elhalmozta az embert figyelmességeivel, más alkalmakkor pedig csak gúnyosan — sőt a gyűlölet némi árnyalatával — bámulta. Csodáltam hosszú ügyes kezét, testének rendkívüli rugalmasságát, tökéletesen magabiztos viselkedését. Éppen ezért nem értettem, miért maradt egyedül. Ismerőseimtől megtudtam, hogy szerelme, Zsuzsanna elment, és René barátai éppen megfelelő társat keresnek számára, akivel megoszthatja magányát. Amikor fél esztendő múltán Ismét találkoztunk, René már boldog házaséletet élt, és csak úgy sugárzott róla az elégedettség, öntudatos és magabiztos volt, ezzel szemben a felesége... Ügy vélem, elegendő, ha egy ötéves kislány szavait idézem, aki ott álldogált René csodálóinak csoportjában: — Anyu, nézd, a felesége megőszül tl Az új asszony ugyanis szürke volt és a kislány még emlékezett a sötétbundájú menyecskére. Szemügyre vettem az új gibbonnőstényt, amelynek szürkeségét a szakemberek fehérnek tartják, ugyanis a prágai állatkertben a majomketrecen egy tábla hirdeti, hogy lakója a „fehérkezű" gibbon. Olyan volt, mint egy hosszú karmú pók, külseje durván nevetséges, amikor csak úgy a semmibe markolt, holott tudta, hogy pontosan elkapja az acélrácsokat. Minden majom szemtelenül viselkedett, a kis makakók csakúgy, mint a cerkófmajmok, vagy Bimbó, az orangután, amely képes volt egyidejűleg almát és banánt falni, s közben vadul hintázni a tetőre erősített gumiabroncson. Szonyát, a nőstényt egy darab répával egy ládába kergette, ő maga pedig élvezte a finom falatok sokaságát, és lehet, hogy a bájos állatgondozónő simogatását is. A szomszéd ketrec lakója szórakozottan vakargatta a mellét, és amikor észrevette, hogy figyelik, kecsesen rágcsálni kezdett egy salátalevelet. Pista és Máli, a csimpánzpár ordítozott, mert véleményük szerint az etető késett a kiszolgálással. Egy mozdulat — és Pista a banánt az ülepe alá rejtette, gondolván, hogy az a biztos, ami már otthon van. Alma és vajaskenyér repül a ketrecbe, de a csimpánzhölgy ínyenc, csak a vajat nyalogatja le a kenyérről. És különben is, mit bámulják őt? Hátat fordít a rácsnak. Pista követi a példáját... Máli ugrik egyet, és a banán már az övé. A hím tanácstalanul nézi, amint Máli meghámozza a gyümölcsöt és egyszerre tömi a pofájába. A

MAKAKÖK napfürdőznek. Családi idill a kifutó betonján. A törzsfőnökre emlékeztető kövér hím kitartóan rág valamit, míg az anyaállat figyeli a mozgó állkapcsot. A kicsinyek csodálattal és félelemmel bámulják az öreget és gyors, de rettegő támadásokkal igyekeznek ellopni az öreg pofájából kipotyogó ételhulladékot. A hím kicsi, szürke, rendkívül gondterhelt, fülel elállnak — több ismerősömre hasonlít. Találkozásaim Ren ével A pihenőt egy másik majom akarja megzavarni, de a családanya elkergeti. A rendbontó sajátosan válaszol: levizeli az anyát és fiát. A családfő közben közönyösen vakargatja kopaszodó lábát, majd a hasán levő ráncokat veszi szemügyre. A majomkölyök jógázik, és fejjel lefele lóg a betonpárkányról, csupán lábain függeszkedve. A jelek szerint saját majomagyának a vérellátását akarja megjavítani. Közben a rendzavaró nőstény a hímhez lopakodik és homlokszőrzetét simogatja. Az öregnek tetszik a játék, hiszen a nőstény a szeretője, vagy pedig számtalan feleségének egyike. (Vajon ezen a téren az emberek majmolják a majmokat, vagy a majmok az embereket?) A

m elég a majomkodásbóll A prágai állatkertben még számtalan más élőlény is szórakoztatja a látogatót, aki mindent látni akarna, annak egy napra, de legalább egy egész délutánra lenne szüksége. Az állatkert ebben az évben ünnepli fennállásának harminchatodik évfordulóját. 1931-ben létesült egy oroszlánnal, három farkassal, két rókával, öt majommal, két medvével és két szarvastehénnel, azután ehhez a törzsállományhoz szereztek még néhány madarat, köztük egy papagájt is. Ez utóbbiak azóta megsokasodtak, és az egyik színesebb, mint a másik. Az állatkert lakóinak száma egyre nő, és ugyanolyan arányban fejlődik a prágai állatkert kapcsolata az európai és általában az egész világon található állatkertekkel. Adnak, vesznek, cserélnek, de — amint az a bejáratnál olvasható részletezésből kiderül — az idén főleg a „bennszülöttek" száma gyarapodott. Egy különleges diagramból az is megtudható, melyik Időszakban melyik állatot érdemes megnézni, például a madaraknál a tojók időpontját, a farkaskölykök születésének vagy a szarvasbőgés idejét. A mindenre kíváncsiak számára pedig nagyon hasznos az állatkert részletes térképe. Az emberhez hasonlóan minden állatnak megvan a maga sorsa, amely sokszor még érdekesebb, mint az emberé. Kár, hogy nem tudnak beszélni, vagyis hogy nem értjük a beszédüket. Vajon mit akar a jegesmedve, amely a védőárokkal körülvett betonfödémen szüntelenül hét lépést tesz előre és vissza, miközben fejével Jobbra-balra bólogat, mintha az őt fényképező férfit csalogatná magához? Nagyon biztató a külseje, mint minden mérges mackónak. AZ ÁLLATKERTBEN csak egyetlen — minden bennlakó számára érthető — hang létezik: az eleségszállltó kocsik csikorgása. Végre lehet falni! Azután a hatalmas madárházakban a keselyűk eltüntetik az öregség miatt agyonlőtt farkas tetemét. Ügy állnak körülötte, mint tudós orvosok a boncteiemben, és az egyik elkezdi a boncolást. Hosszú tollnadrágos lábával a tetemre tipor, és hatalmas csőrével átvágja a bőrt, majd kitépi a belsőrészeket. Jóízűen fogyasztja, és társai buzgón segítenek ... temetik kollégájukat... A látogató pedig felsóhajt: semmi sem új a Nap alatt... sem az állatok, sem az emberek világában! E' •GYÉBKENT — Renével már nem találkozom. Nincs merszem érdeklődni, igaz-e, hogy büntetésből áthelyezték egy másik állatkertbe, mert egy barátságosan kezet nyújtó hölgyet — megskalpolt? Aki kíváncsi, hamar megöregszik. Én különben sem szívesen hallanám, hogy René esetleg elment a majom-mennyországba. Ügy gondolom, hogy inkább a kis makakókölyök híve leszek, az öregnek ugyanis nem mernék udvarolni, mivel amúgyis számtalan, vele azonos fejlődési fokon álló, hódolója van. De bizonyos, hogy én sem hiányozhatok a prágai állatkert évi hatszázezer látogatója közül. LENKA HASKOVA a <o a o a oa e ís L. Q> A; jjjB^^BBTaliilSI Wi KkJ itJiBSSfc^lHBí ilSsiSP»««!^! 1 agyaggp wmaSzmW > <

! Warnt: JÉiSiS iJgf / í < MWm IWJ / > mm1 10 ÉVES A KOSICEI NYUGDÍJASOK KLUBJA A MAGÁNY ELLEN... A lassan nagyvárossá fejlődő KoSicén több ezerre rúg a nyugdíjasok száma. Ezek az emberek tegnap, tegnapelőtt még munkás tagjai voltak a kollektíváknak. Az egyén szempontjából a nyugdíjaztatás — ha az aktív munkaviszonyt teljes tétlenség követi — néha beláthatatlan következményekkel jár. Nem egyszer megtörtént már, hogy a nemrég még virágzó egészségű dolgos ember a nyugdíjazást követő néhány hónap alatt szinte összeroppant. Ezt elkerülendő alakították meg tíz esztendeje — 1957. december 22-én a koäicei nyugdíjasok klubját, amely azóta is jelentős tevékenységet fejt ki. Régi munkásmozgalmi emberek voltak a kezdeményezők, akik még emlékeztek rá, hogy pl. az első burzsoá köztársaság alatt miként hozták tető alá a munkásotthont. Pedig akkor az Éder utcai kétemeletes házat még közadakozásból, verejtékkel szerzett munkás fillérekből tudták csak megvásárolni és fenntartani. Sokan még emlékeznek azokra a napokra, amikor „szubotnyikmunkával" ezer és ezer órát dolgoztak le, hogy a szervezett munkások saját otthonukban talál kozhassanak. A felszabadulást követő években a volt munkásotthon más szervezet tulajdonába ment át. Így voltak évek, amikor az egykori — ma már nyugdíjas — munkások, akik évtizedekkel ezelőtt két kezük munkájával Is segítettek a munkásotthon létrehozásában, nem tudtak hol találkozni. Nem egyszer megtörtént, hogy az öreg munkásmozgalmi harcosok télvíz idején a vasútállomáson melegedtek vagy a főposta épületében találkozhattak. Ez méltatlan volt a munkásmozgalmáról oly híres városhoz. Szóvá is tették a párttitkárnak, aki azonnal intézkedett. Hogy egy kis Jóakarattal sok mindent el lehet intézni, azt ez az eset ís bebizonyította. Drocár elvtárs, a városi nemzeti bizottság elnöke a szociális ügyosztály hatáskörébe tette át az ügyet, amely a klub céljaira végül is kiutalta a Kovács utca egyik helyiségét. A költségek fedezésére 54 ezer koronát szavaztak meg, fgy tető alá kerülhetett Szlovákia első nyugdíjas klubja. Régi történetekről esik itt szó, évtizedekkel ezelőtti munkásmozgalmi harcokra emlékeznek a veteránok. Társasjátékokkal, csendes szemlélődéssel, tereferével rövidítik meg a hosszú téli estéket. Vagy ha kedvük tartja, újságokat, folyóiratokat, könyveket olvasgatnak. Havonta egyszer ismeretterjesztő előadást, hetenként kétszer pedig mozielőadást rendeznek, de időnként bel-, sőt külföldi kirándulásokra is sor kerül. És melyik idős embernek ne esnék jól, ha születés- vagy névnapján megemlékeznek róla? Az évfordulók megünnepléséről főleg a klub nőtagjai gondoskodnak. KoSicén már bebizonyították, hogy kellemessé lehet tenni az idős emberek életét. Itt már bebizonyosodott, hogy társadalmunkban az is megvalósítható, amiről az idős szegényemberek az első köztársaság alatt — pl. Maxon Milán úr polgármestersége Idején — még csak nem ls álmodhattak. Herha János elnök mindent megtesz, hogy a klubtagok nap nap után — mint otthonukba térjenek ide vissza. WINKLER SOMA 23. Koka ajánlata Borkov kezébe vette az érm§t. — 'Hát ez egy tízrubeles. — Maga ezt olyan egykedvűen mondja, mintha naponta legalább száz aranyrubelest váltana fel. — Nem. Először tartok ilyet a kezemben. S mihez kell az én szaktanácsom? — Nézze meg, ml van az érme szélébe vésve. Borkov hangosan olvasta: — aranyérme, hetvennyolc, vessző, huszonnégy rész tiszta arany. No és? — Hogyan került rá a felírás? Borkov egy percig elgondolkodott. — Több módja is van. Nem tudom, melyiket alkalmazták az adott esetben. — Ért maga ehhez? — Csak úgy felületesen. — ÉS ha megkérnék, hogy készítsen egy érmeverót? — Nagyon bonyolult dolog, különleges anyag és műszer kell hozzá. — Tegyük fel, minden a rendelkezésére fog állni... — Házilag ilyesmi nem megy. — Azt mondják, Kínában házilag öntenek vasat — fogta tréfára a dolgot Koka. — Megpróbálták, de azzal a vassal csak diót törhetnek, vagy még inkább földimogyorót — válaszolta Vologya. — Megnyugtatom, Vologya, hogy ismerek kézműveseket, akik otthon bonyolultabb műszereket ls elő tudnak állítani. Magának meg egy egész intézet van a keze ügyében, bizonyára vannak ott mindenféle műhelyek, laboratóriumok. — Érdekes elképzelése van a tudományos intézetekről. Azt hiszi, hogy az ilyesmi magánkézben levő szatócsbolt. — Csak támasz magántevékenységre — vágott vissza Koka, aki már únta partnere makacskodását. — Röviden, meg akarom kérni, hogy készítsen érmeverő műszert. Ez az üzleti hangnem már inkább tetszett Borkovnak. — S mit kapok érte? — kérdezte. — Mondjuk egy kocsiravalót. Tetszik magának a Moszkvics? Borkov nem várta, hogy ilyen nagy összegről lesz szó. — Maga gyanúsan bőkezű. — Ne féljen, nem maradok adósa. — A határidő? — A határidőnél fontosabb a minőség, de minél előbb lesz kész, annál jobb. Borkov rágyújtott. Felállt az asztaltól, megigazította haját, aztán le s fel sétált a szobában. Koka nem zavarta. — Hallja, Nyikolaj Nyikolajevics, az érmeverö bizonyára nem diótörésre kell magának? — szólalt meg Vologya, kissé megnyugodva. — Ügy van. — Közvetlen rendeltetése aranyérmék gyártása lesz, úgye? — Igen. — De minek kell érmét csinálni az aranyból, hisz ezzel nem lesz értékesebb, viszont az érmeverés nagy munkát igényel. — Az érmét drágábban el lehet adni, mint ugyanolyan súlyú aranyat. — Annyival drágábban, hogy kifizetődik verése? — Ogy bizony. Különben senki sem akadna, aki ilyen vállalkozásba bocsátkozna. Bórkov Ismét járkálni kezdett a szobában, aztán leült. — No, jól van, mondjuk vállalom. Megpróbálom megszerkeszteni a gépet. Ezzel azonban vége lesz részvételemnek ebben a vállalkozásban? — Természetesen. Többet nem kívánunk magától. — De a gépet nekem kell kipróbálnom. Hátha nem válik be? — Kap tőlem érméket, és kipróbálja. Miért nyugtalankodik emiatt? — Nem akarom, hogy bármi közöm is legyen a maga cimboráihoz. Hisz ez kimondott bűntevékenység. Koka megveregette Borkov vállát. — Kedves Vologya, higgye el, nem nagy a kockázat. Képzelje el, miféle emberek fogják vásárolni az érméket? — Biztos valamilyen titkos milliomosok ... — Ogy van! Csak nem gondolta, hogy egy ilyen vásárló mindjárt a rendőrségre megy, és feljelenti az eladót? Milyen címen? Hisz nálunk törvény tiltja magánszemélyek arany — vásárlását és eladását. Mindkét félt büntetik. — Mindegy. Nem nagyon értem, miért kell az aranyból érméket csinálni, ha valaki el akarja adni, — jegyezte meg Borkov. — Hisz mondom magának: az érme drágább. Különben is darabárukkal könnyebb kereskedni. Koka, mint mindig, most sem mondott egészen igazat. Borkov pénzt kért a pénzverő elkészítésének költságeire. Koka háromszáz rubelt adott neki, aztán előlegként további ötszázat. Következik: 24. A „PÉNZVERDE" 1967. XII. 22.