Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-21 / 351. szám, csütörtök

SZÜLŐK, NEVELŐK FÓRUMA Hiányzik az érdeklődés? 21. MI IS AZ ÉRDEKLŐDÉS? Szűkebb értelmezésben e fogalom alatt a személyiség viszonylag tartósabb irányulását értjük, amelyet valamilyen tárgy, dolog, jelenség megismerésének vágya vált ki. JEz a meghatározás mintegy jelzi az érdeklődés jelentőségét is éppen azzal, hogy aktivizál, lehetőséget ad a személyiség gazdagodására, hozzájárul a képességek kibontakozásához, a figyelem koncentrációjához és ezzel együtt a megismerés alapját biztosítja. Az érdeklődés ezek szerint igen fontos része, összetevője a személyiségnek, hatásos motívuma a tevékenységnek, a pályaválasztásnak. Az érdeklődés fokozatosan, az egyéni fejlődés során, a környezeti hatások — elsősorban a nevelés — eredményeként alakul, fejlődik. Ezt a fokozatosságot a szülő is megfigyelheti, és így módjában áll serkenteni, esetleg helyes irányba terelni az érdeklődés -fejlődését. A gyermek életének már első hónapjaiban jelentkezik bizonyos érzelemérdeklődés „ötvözet". Csecsemőkorban természetesen azok a tárgyak keltik fel a figyelmét, érdeklődését, amelyek élénken ingerlik érzékszerveit. A megfigyelések azt bizonyítják, hogy a második életév után csökken a puszta érzéki benyomások iránti érdeklődés, ezentúl inkább a tárgyak iránt érdeklődik a gyermek. Elsősorban nem is anynyira maga a tárgy érdekli, hanem az, hogy mit lehet vele csinálni, mire használható. Természetesen mindezt a maga sajátos, szubjektív értékeivel mérve (a szék például nem azért érdekli, mert ülni lehet rajta, hanem azért, mert lovaglásra, autózásra használható). Az érdeklődésnek ez a szubjektív Jellege körülbelül az iskolás korig tart, s jellemző rá, hogy ingatag és viszonylag széleskörű. Az Iskolás korban a szülő már bizonyítva láthatja, hogy gyümölcsözik-e a gyermek érdeklődése, hiszen ebben a korban az érdeklődés különleges jelentőséget nyer az által, hogy már nemcsak a játéktevékenységet, hanem elsősorban a tanulást hivatott motiválni. Normális fejlődés esetén és megfelelő nevelői hatások mellett egyre intenzívebb igyekezetet vált ki a továbi megismerés érdekében. Az iskolásgyermek érdeklődése az évek során fokozatosan specializálódik (már vannak kedvenc tantárgyal, jellegzetes kedvtelései stb.), megalapozódik valamilyen pálya Iránti érdeklődése. E BEVEZETŐ UTÄN tekintsük őt — legalább vázlatosan — mit tehet a szülő gyermeke érdeklődésének fejlesztése érdekében, illetve melyek azok az okok, amelyek szürkévé, unalmassá, érdeklődés nélkülivé teszik a gyermek életét. A közömbösség, a „semmi sem érdekli" személyiségvonás ugyanis kétségtelenül a rossz nevelés eredménye. Ogy, ahogy senki sem születik érdeklődéssel, nem születik közömbösséggel sem. Viszont tagadhatatlan — s ezt a szülők nem egyszer tapasztalják —, van a gyermekben egy Jő adag természetes kíváncsiság, bizonyos fajta készültség mindannak a megismerésére, ami új, ami feltűnő, egyszóval, ami érdekesnek ígérkezik. S milyen korán megnyilvánul ez a Jelenség! Gondoljunk csak a gyermek játéktevékenységére, milyen rövid ideig tart ki egy dolog, tárgy vagy tevékenység mellett, milyen hamar átvált, milyen szívesen szedi szét játékalt stb. Nem roszszaság ez: a kíváncsiság az érdeklődés jellegzetes megnyilvánulása. Ezt kell kibontakoztatni, pallérozni, tartalommal telíteni, ennek kell Irányt szabni! Sok szülő viszont akarva, nem akarva éppen ellenkező Irányban hat, mert sokszor kényelmetlen számára a gyermek intenzív megismerő igyekezete, idegesíti a feléje áradó kérdésözön. Nem egyszer megtörténik, hogy a felnőtt a kisgyermeket bünteti (például dühösen, ingerülten rászól), mert a gyermek mindent meg akar ismerni, közvetlenül tapasztalni akar. Az állandó elutasító magatartás, fegyelmezés (ha szóban történik is ez!) következménye: mire a gyermek iskolás lesz, lemond arról, hogy önálló ismereteket szerezzen, elnyomódnak a kutatási tendenciák, a környezet megismerésére irányuló játékos hajlamok. Tehát: már a kisgyermekkortól — sőt már csecsemőkorban is — kl kell elégíteni a gyermek kíváncsiságát, érdeklődését annak érdekében, hogy az Itt kibontakozott érdeklődés a későbblek folyamán a személyiség szerves részévé válhasson. ÉRDEMES MEGJEGYEZNI, hogy nemcsak büntetéssel lehet leszoktatni, elérni a fent említett kétes eredményt, hanem ajnározással, tevékenységének agyontámogatásával, túlmagyarázással, extrajutalmakkal is hasonló eredményekre juthatunk. Mindez az Iskolás gyermeknél sajátos formában nyilvánulhat meg: az önálló ismeretszerzésében elnyomott gyermek kényelmes pedagógiai alany. Sem a szülőnek, sem a pedagógusnak nincs vele különösebb baja: mindent elfogad kérdezés, feltétel, kritika nélkül. Az ilyen gyermek rendszerint nem azért tanul, mert kíváncsi a világra, mert érdekli a környezet, hanem az elismerésért, jutalomért, jő osztályzatokért. A helyesen fejlesztett érdeklődésű gyermek viszont nem kizárólagosan a külső siker — osztályzat, dicséret, ajándék stb. — elérése érdekében szerez ismereteket, hanem azért, mert megőrizhette kíváncsiságát, önálló kutatási hajlamát. Igaz, az Ilyen gyermekek nem mindig „mintagyerekek". Jobban szeretik ugyanis a problémákat maguk megkeresni és megoldani, nem szívesen veszik át a kész eredményeket, megoldásokat sem a pedagógustól, sem a szülőktől. S így jó! A tanulók élvezik a tanulásának ezt a formáját, örülnek apróbb-nagyobb felfedezéseiknek. Az ilyen gyermekek rendszerint érdekes kérdéseket, meglepően váratlan, fantasztikus ötleteket vetnek fel, kitűnő a képzeletük, találékonyak, gondolkodásuk hajlékony, érzelmi életük biztonságosabb, kiegyensúlyozottabb. Az iskoláskorban — különösen középIskolás korban — megfigyelheti a szülő, hogy valamilyen speciális teljesítményterület, s ez tantárgyakra is vonatkozhat, különös módon érdekli a gyermeket. Figyelni és támogatni kel] ezt, hiszen a festegetés, a zene, a matematika vagy más iránti érdeklődés olyan adottságokat takarhat, amelyeknek alapján a hozzá kapcsolódó képességek is kifejlődhetnek. Persze, az érdeklődésből még nem vonhatunk le végső következtetéseket. Ha például a gyermek érdeklődik a zene iránt, ne akarjunk belőle minden áron zeneművészt kreálni. Az érdeklődés még nem azonos a hajlammal, a rátermettséggel. Sok esetben a szülőnek fékeznie kell a túlzott érdeklődést valami iránt, ha az minden másnak a rovására megy. Ajánlatos azonban biztosítani a gyermeknek az érdeklődése kielégítésére szolgáló eszközöket, a korának, érdeklődésének megfelelő könyveket, ha a zene iránt érdeklődik, hangszereket, hangversenylátogatást, stb. Nevelési szempontból még nagy jelentőségű az a tény, hogy az érdeklődést csökkenti, tompltja a túlterhelés következtében fellépő fáradtság. Ne követeljünk a gyermektől képességein felüli teljesítményt, ne járassuk mindenféle tanfolyamra, Inkább szakemberrel beszéljük meg, mennyit bír el a gyermek, milyen irányba érdemes képességeit fejleszteni. Fontos a megfelelő napirend összeállítása is, amelv változatos tevékenységet biztosít. NEM SZABAD LEBECSÜLNI az érdeklődés nevelésénél a példaadás és az érzelmek jelentőségét sem. A gyermeknek látnia, hallania kell, hogy a szülők nem közömbösek az élet sokrétű problémái iránt, hogy nem csak érdekeik vannak, hanem érdeklődésük ls mindazzal kapcsolatban, ami fontos és lényeges. Normális nevelési körülmények között célunk a sokoldalú személyiség. Ez feltétlenül igényli a széleskörű érdeklődési kör kialakítását. -kKONGRESSZUS ELŐTTI SZÁMVETÉS Négy esztendő. Ennyi telt el az EFSZ-ek legutóbbi kongresszusa óta. Most, hogy szövetkezeteseink újból, immár a hetedik kongresszusukra készülnek, számba veszik, mérlegre teszik a négy esztendő eredményeit. Egyik helyen többet, másutt kevesebbet mutat a mérleg. A dunaszerdahelyi járásban például érdeklődést keltőek az eredmények. A tények azt bizonyítják, hogy a négy esztendő alatt nagyra nőtt ez a járás. FrantiSek Dvorsky, az SZLKP nyugat-szlovákiai kerületi bizottságának vezető titkára egy baráti beszélgetésen kijelentette: Ez a járás országos méretben is példakép. A tények beszélnek Talán nem hibázom, ha egyelőre helyet adok a számoknak. Egy-egy számbeli összevetés néha minden szónál jobban bizonyít. Ha leírom például azt, hogy négy esztendővel ezelőtt a dunaszerdahelyi járásban búzából a járási átlag 24,5 mázsa volt, az idén viszont már meghaladta a 41 mázsát, úgy gondolom ezzel mindenki számára mondtam valamit. Hogy sikerült ezt elérniük? A szerdahelyiek azt mondják, hogy több tényező is közrejátszott: A nagyhozamú szovjet búzafajták, a szakszerű talajművelés, a bőségesen juttatott szerves, Illetve műtrágya. Az utóbbiból az idén már — tiszta tápanyagra átszámítva — hektáronként löO • juttattak a földbe. A fejlődés érzékeltetésére az állattenyésztésből is szeretnék néhány adatot felhozni. Még mielőtt ezt tenném, egy dolgot előre kell bocsátanom: az elért eredményeket nem a jószágállomány számbeli,gyarapításával, hanem a hasznosság fokozásával érték el. És ez nagy dolog. A szarvasmarha-állományuk számbelileg megmaradt a négy év előtti szinten. Megtörtént azonban az, amivél nem sok járás dicsekedhet, hogy a beteg, fertőzött állatokat kiselejtezték, és ma már egészséges állománnyaL rendelkeznek. És még valami. Megnövekedett a tehenek részaránya. A sertésállomány viszont 10 százalékkal csökkent, a tojástermelést pedig lényegében két korszerű tyúkfarmon összpontosították. Az eredmény? A termelés fokozatos specializálódása, a szakszerű összpontosítás jól kamatozott. Ojból néhány példát említek. A négy esztendő alatt az egy tehénre jutó évi fejési átlag 500 literrel nőtt; meghaladja az évi 3000 litert. A négy évvel ezelőttihez mérten az idén már 12 millió liter tejjel termelt többet a járás. A szaporulat és súlygyarapodás szintén több lett. A hizómarháknál az egyedekre Jutó napi hízás 12 dekával javult, a malacszaporulat kocánként évi 3 darabbal (ma már átlag évi 16 malac elválasztásánál tartanak), a hízósertések súlygyarapodása pedig napi 12 dekával. Már említettem, hogy a négy évvel ezelőttihez mérten sertésállományuk 10 százalékkal csökkent, a hústermelés mégis 90 vagonnal több lett, és 14 000 malaccal többet adtak el. És a tojástermelés? A tyúkok évi tojáshozama 40 darabbal gyarapodott. még csak két főiskolát és 12 szakközépiskolát végzett mezőgazdasági szakember dolgozott a járásban. Ma már az előbbiek száma megközelíti a 200-at, az utóbbiaké meghaladja a 400-at. És egyre többen tanulnak. A versengés, a nemes vetélkedés törékvés az egyre jobb eredmények elérésére. Nagy erő ez — vallják a dunaszerdahelyiek —, ha irányítani tudják. Tánczos Sándor, az apácaszakállasi szövetkezet elnöke az egyik járási értekezleten többek között a következőket mondotta: „Az emberek kezdeményezése szinte kimeríthetetlen tartalék számunkra, ezért ezt a kérdést Így is kell kezelnünk. A mi szövetkezetünkben például több olyan fejőt tartunk számon, akik már meghaladták az évi 4000 literes fejési átlagot. Az ilyen emberektől az anyagiakon'kívül az erkölcsi elismerést sem volna szabad sajnálni. A háborúban kitüntetik a harcosokat, és akik az építőmunka frontján remekelnek? Az az érzésem, hogy az utóbbi időNAGYRA NŐTT Fej fej mellett IARAS A járás vezetői az utóbbi négy esztendőt a stabilizálódás, a szövetkezetek gazdasági és politikai megszilárdulása időszakának nevezik. Ez a folyamat olyan lendületes, átütő volt, amilyenre eddig nem akadt példa. A fejlődést még az 1965-ös árvíz következményei sem tudták megállítani. Különösen nagyot léptek előre az úgynevezett lemaradozó szövetkezetek. Ma már a szövetkezetek közötti különbség egyre jobban elmosódik. Többnyire már fej fej mellett haladnak. Az általános fejlődést a szövetkezetek anyagi helyzetének alakulása is bizonyítja. Az egy hektárra jutó bruttó bevétel négy év alatt 1104 koronával emelkedett. Ugyanakkor a termelési költségek alig 600 koronával nőttek. A munkatermelékenység növekedése, amint látjuk, jelentős szerephez jutott. A termelési folyamatok fokozatos gépesítése (1964-hez mérten a géppark értéke 124 millió koronáról 139 millió koronára emelkedett) hozzájárult ahhoz, hogy az egy szövetkezeti tagra jutó termelés értéke az 1964-es 47 000 koronáról tavaly már 50 000 koronára és az idén — előreláthatólag — 52 000 koronára szökik, járási méretben a szövetkezetek bruttó jövedelme (az egészet egybe vetve) 1964-ben 242 millió korona volt, tavaly 282 millió, az idén eléri a 300 milliót. Ez a nagyarányú gyarapodás lehetővé tette, hogy egyrészt növeljék a termelő alapokat, másrészt egyre többet juttassanak a tagoknak. A termelés növelését, korszerűsítését szolgáló alapokra (egy hektárra átszámítva) a múlt esztendőben — 1964-hez viszonyítva — 467 koronával többet, vagyis 1145 koronát juttattak. Itt kell megemlítenem, hogy a hosszúlejáratú kölcsönökből származó tartozásukat az alapul vett esztendőkben 116 millióról 54 millió koronára „faragták" le. A tagok átlagos évi keresete mégis 16 950 koronáról 19 000 koronára emelkedett. Ez azt jelenti, hogy Járási méretben a szövetkezeti tagok átlagos havi keresete megközelíti az 1600 koronát. Az eredmények mögött emberek állnak Hiba lenne szem elől téveszteni, hogy a fejlődés mögött az emberek. » csallóközi dolgos, értelmes földművesek állnak, akik nemcsak a földdel, az időjárás viszontagságaival birkóznak meg, hanem a tanulással sem állnak hadilábon. Nem is olyan régen, 6—7 esztendővel ezelőtt ben többnyire a vezetőket, tisztségviselőket tüntetik ki. Nem sajnálom tőlük, de ne feledkeízünk meg a sorkatonákról, a mindennapi mun* ka hőseiről sem. Vegyük észre őket, értékeljük munkájukat, és ezzel másojtat is serkentünk." Nem rajtuk múlik A járás mezőgazdasági dolgozói a jövőre nézve is komoly feladatokat tűztek maguk elé. Sok esetben azonban olyan akadályokba ütköznek, amelyekkel szemben tehetetlenek. Viszont érzik, tudják, hogy fékező! a további gyors előrehaladásnak. Kalmár János, a diósförgepatonyi szövetkezet munkaérdemrendes elnöke, a járási szö>vetkezeti konferencián ezeket szóvá is tette. Különösen a felvásárlásban, a mezőgazdasági gépgyártásban, a szövetkezetek és egyes állami vállalatok kölcsönös kapcsolatában észlelhető visszásságokat állította pellengérre. Kijelentette, hogy a szövetkezetek esztendőről esztendőre nagyobb termelési eredményekre törekednek, viszont hovatovább egyre nagyobb gondot okoz a termények, illetve termékek értékesítése. A szerződések egyáltalán nem serkentőek. Ha azonban ezenfelül termel a szövetkezet, csak üggyel-bajjal tudja áruját értékesíteni. „Már-már ott tartunk, hogy lassan ml fogunk fizetni a felvásárlóknak — mondotta —, ha bizonyos zöldségféléket vagy gyümölcsöket el akarunk adni. Komoly gondot okoz az egyes termékek minőségi osztályozása. A felvásárló szervek ezt aszerint szabják meg, milyen a kínálat. Nincs fokhagyma? Nem is ösztönzik a termelőt, hogy legyen. Az idén sok volt a barack, legalábbis nálunk szépen termett. Igen ám, de olyan árat kínáltak érte — mert sok termett belőle —, hogy azért leszedni sem volt érdemes. A fogyasztók viszont így is drágán jutottak hozzá az üzletekben. Megmondom: nekünk még ezer lehetőségünk van a termelés növelésére. Nem kell-e majd egyes terményeket kiöntenünk mint két esztendővel ezelőtt a fokhagymát? Mást mondok. Szövetkezetünkben eladásra várnak az 5—5,5 mázsás hizómarhák, csak nem akarják őket átvenni. Ez számunkra kész ráfizetés. A jószág csak pusztítja a takarmányt, de már nem szed magára. Vagy a tenyészüszők. Országos méretben nagyon kellenének, a nagy hasznossági állatok, de mi kénytelenek vagyunk meghizlalni, mivel ha más járásba továbbtartásra adnánk el, nem számítanák be a szerződéses húseladási tervbe. Nagy baj az is, ha végső soron nem mi mondjuk meg, mennyi műtrágyát juttatunk a talajba, hanem a műtrágyagyár. Anynyival kell beérnünk, amennyit ők adnak. Ezzel függ össze, hogy még mindig hátrányos helyzetben vagyunk a mezőgazdasággal kapcsolatban álló állami vállalatokkal szemben. Ha mi véletlenül mulasztunk, máris büntetnek, ha ők, jobbik esetben kimagyarázkodnak. Vagy itt van a tökéletesített irányítási rendszer. A vállalatok rentabilisságra törekednek. Ez többnyire abban csapódik le, hogy emelik termékeik árát. De mit tegyünk mi, szövetkezetesek? Egyelőre á szövetkezetek még nem tartanak ott, hogy akárcsak bele is szólhatnának a mezőgazdasági termékek árképzésébe. Valahol azt olvastam, hogy az utóbbi időben nincs nagy keletje a mezőgazdasági gépeknek. Ezt én is tudom, Nem mintha nem kellenének a gépek, kellenek. De ha már megdrágultak, legalább a kívánalmaknak megfelelnének. Ne felejtsük el, ma már a szövetkezetek is meggondolják, miért adnak kl pénzt. A lerakatokban jelenleg többnyire olyan gépek vannak, hogy ha tíz esztendeig ott állnak, akkor sem akad rájuk vevő. Lehetne ezen javítani, persze, hogy lehetne, ha sikerülne elérni, hogy a gépgyártó üzemek meghallgatnák azok véleményét, akiknek végeredményben termelnek". Kalmár János azzal fejezte be felszólalását, ha ezek a gátló körülmények nem lennének, a mezőgazdaság még rohamosabb ütemben fejlődhetne. És most szinte magától adódik a kérdés. Tényleg nem lehetne a bajokat orvosolni? Az az érzésem, hogy ha csupán a dunaszerdahelyieken múlna, már — mint sok más egyébbel — megpróbálkoztak volna. Ezeknek a dolgoknak a rendezése azonban meghaladja egy járás hatáskörét. Talán majd a kongresszuson... A bizakodás is több a semminél. SZARKA ISTVÁN t