Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-16 / 346. szám, szombat

ZIKMUND+HANZELKA Csak a miniszterelnök meghívására Az Irodalomban Jártas utazó, aki tudja, milyen bravúrnak számított még nemrégen egy európai behatolási kísérlete Katmanduba, a város peremét elérve kalandornak érzi magát, vagy szentségtörőnek, mint az a szerzetes, aki üreges bambuszrúddal jött a mandarin birodalmába, hogy kicsempéssze a selyemhernyót. Vagy mint /. L. Burckhardt, aki áttért a mohamedán hitre és évekig élt a jordániai beduinok között, hogy feltárja Petra sziklaváros titkát. Vagy legalább is mint egy amerikai turista, akinek az utazási iroda „átfuttatjuk a vasfüggönyön túlra" körítéssel keleteurópai kirándulást ígért. 1928-1? csak 120 angol és tíz további fehér ember tette l . lábát Katmanduba. H. W. Tilman, aki húsz évvel később hegymásrók csoportjával ellátogatott Nepálba, azt állítja, hogy Brian Hodgson, katmandui brit rezidens idejében — 1833 és 1843 között — még ilyen mágus rangú d'n'ómata sem utazgathatott N • ban. A főváros környékén kívül sehová sem juthatott el. Századunk harmincas Cs negyvenes éveiben is csak a miniszterelnök meghívására látogathatott el valaki Nepálba. Az a tudat, hogy a tiltott ország fővárosába nem álöltözékben jutottunk el, mint Burckhardt Petrába, kissé elvette önbizalmunkat, viszont felemelt az az érzés, hogy egészen Prágától nyolc kereken jutottunk el Katmanduba. Másrészt fokozta önérzetünket az a tény, hogy drámai körülmények között értük el a nepáli fővárost: a miniszterelnök éppen börtönben ült és napok óta statárium volt a városban. Vajon szabadon mozoghatunk-e? Elhagyhatjuk-e a házat? Nem lövöldöznek? SZOKATLAN TISZTASÁG Szálláshelyünket vígan elhagyhattuk, a statáriumról meg nyilván senki sem tudott. Aki valamilyen eldugott hegyi kisvárosra számított, most nagyot nézhet. Annyi az ember, mint a légy, a nyitott stadionban rengeteg szenvedélyes szurkoló, a betolakodókra ügyet sem vetnek. Nagyot nézhet az is, aki elhitte, hogy Katmanduban csak három taxi és néhány diplomatakocsi van. Persze, nem ritkaság, hogy egy terepjáróra tizennégyen is felkapaszkodnak. Sém az emberek sem az állatok már nem félnek az autótól. A Royal Szálló előtt — a királyi palotától egy kőhajításnyira — ki kellett szállnunk, nehogy nekihajtsunk egy alvó kutyának. Rosszkedvűen felállt, aztán egy méterrel távolabb letelepedett és tovább szunyókált. A Ránák, az egykori miniszterelnökök lovasszobrainak árnyékában (minden útkereszteződésen áll egy szobor) a közlekedési rendőrök igen buzgók, mintha évek mulasztását akarnák behozni. Egy este szállodánkba visszatérőben, félig üres utcán utánunk sípoltak. Rendőr vágtatott utánunk. A rosszul megvilágított útkereszteződésen nem is láthattuk. Társai is mindjárt ott termettek, magyarázgatták, milyen szabálytalanságot vétettünk. Egyikük narvon méltatlankodott. „Hová jutnánk, ha ez így menne!" A másik elnézően mosolygott: „Turista, turista", aztán bátortalanul megjegyezte: „Amerikaiak?" „Nem, európalak." Diadalittasan nézett társára és gesztikulált. Nyilván azt akarta jelezni: „látod? Nem mondtam? Ott még ezt nem tudják. Elengedjük őket, no nem?" Az meg csak legyintett. Menjenek, maguk turisták ... Katmandu rokonszenves város. Kényelmes, hegyi levegőt, napfényt áraszt. Noha a szó szoros értelmében a világ legnagyobb hegységének ölén terül el, olyan időjárással dicsekedhet, amelyet akármelyik város megirigyelhetne. A hőmérséklet még télen sem süllyed a fagypont alá, a legmelegebb és a leghidegebb hónap átlaga közti különbség csak 15 fok. További előnyt jelent a vízbőség és a termékeny föld. A Katmandu! völgy egyes vidékein évente négyszer takarítják be a termést. A városról azt mondják, hogy a Bagmati. és a Visnumatí szent folyók torkolatánál fekszik, a térképen azonban legalább tucatnyi folyót fedezünk fel. Azt mondják, valaha az egész völgy hatalmas tó volt. A pásztornép a környező hegyekben élt, néha halászgatott a tóban. Aztán felbukkant valahonnan egy vándorszerzetes, és tanácsolta a hegylakóknak, vezessék el a tó vizét... OLCSÓ AZ ÉLELMISZER Igy lettek a hegylakók földművesekké, s a vízbőség az éhséget is elűzte a völgyből. Ezt mondja a legenda. Meggyőződtünk róla, hogy valami igazság van benne. Katmandu keleti peremvárosában láttunk földműveseket, amint gondosan kimeregették a folyó iszapját és elszállították a földekre, illetve a kertekbe. Ázsiában sehol sem láttunk tisztább földeket. Sehol sem volt gyom, öröm volt nézegetni a himalájai köles, burgonya, zöldség és árpa négyzetés téglalap alakú tábláit. A még csak csírázó búza között is kiirtották a gyomot. 1800 HELYISÉG Ma világszerte csalóka dolog, hogy egy ország árszintjét vagy életszínvonalát hotelszámlával mérjék. Különösen ott, ahol kevés a szálloda, ahol csak most szoknak hozzá az idegenforgalomhoz, s ahol a fejükbe vették, hogy a turisták jelentik a legkényelmesebben hozzáférhető valutaforrást. Ez a megállapítás Nepálra is vonatkozik. Egy téglagyári munkás napi két rúpiát (160 nepáli rúpia egyenlő 100 indiaival, egy nepáli rúpia pedig körülbelül egy csehszlovák devizakoronának felel meg, egy éjjeliőr pedig havi 45 rúpiát keres. Kísérőnk, az idegenforgalmi hivatal fiatal tisztviselője elégedett volt havi 250 rúpia fizetésével. Azt állította, hogy jól ki lehet jönni száz rúpiából is, mert az élelmiszer olcsó, bár az árak az utóbbi időben emelkedtek. (Hallottuk, hogy 10— 15 évvel ezelőtt egy rúpiáért 50 tojást vagy két tyúkot vehettek, ma csak két-három tojást, öt rúpián alul pedig nincs tyúk.) A Royal Szállóban egy szoba teljes étkezéssel 45 rupiá(A szerzők felvétele) ba kerül, egy kétágyas szoba 80 rúpiába. Vannak országok, ahol érdemes első osztályú hotelben megszállni. Nemcsak a kiszolgálás miatt, mert az általában egyenes arányban van a hotelszámlával. „Katmanduban nem járnak rosszul" — próbáltak rábeszélni ismerőseink, akik már előttünk jártak Nepálban. — „A Royal igazgatója és társtulajdonosa Borisz Liszanyevics orosz származású. Szürke eminenciás. Fantasztikus ismeretségei vannak. Nem tagadja meg orosz természetét, bár az angol jobban megy neki, mint az orosz. Vasgyúró. Mosolygó Muromi Ilja. Mozgékony, mint csuka a halastóban. 1924-ben még az ogyesszai opera balettkarában táncolt. A NEP-korszakban úgy vélte, hogy külföldön inkább teremnek számára babérok. Tíz évig bolyongott Ázsiában. Bejárta Kínát, Mandzsúriát, Indokínát, a Fülöp-szigeteket, Japánt, Indonéziát, míg rájött, a babérok még Hongkongban sem teremnek maguktól. 1933-ban Indiában vert gyökeret, három év múlva éjjeli lokált nyitott Calcuttában, s végre talpra állt. A jólétet azonban itt sem bírta ki. „Talán az, hogy véremben van a csavargás —, Jegyezte meg a szálló tigrisbőrrel, orszarvúfejjel, elefántagyarral, és pajzsokkal díszített halljának kényelmes karosszékében. — Negyvenhatban, amikor Indiában forró lett a talaj, Amerikába mentem, de fél év múlva annak is búcsút mondtam. Sok ember van együtt, afféle nagyvárosi fóbia kerített hatalmába. Nem bírtam az amerikai levegőt. Egyszer Calcuttában megismerkedtem a nepáli trónörökössel, de csakhamar elfelejtettem. Akkoriban a nepáli király ötödik kerék volt a kocsiban, a trónörökös sem jelent többet, mint azok az orosz hercegek és grófok, akik nálam üldögéltek és hitelbe ittak. Később véget vetettek a Rána dinasztia uralmának, a király nyeregbe került, s egyszer levelet kaptam a trónörököstől, hogy próbáljak szerencsét Katmanduban, mert Nepál örökös elszigeteltségének éppúgy befellegzett, mint a Ránáknak, s az országnak évszázadok mulasztását kell behoznia. Egyedüli lehetőség a határok megnyitása, hogy friss levegő hatoljon he ... Ez kellett nekem! Borisz Llszanyevics szállodája terjedelmes épület impozáns oszlopsorral, erődfalakkal, a tetőn mennyezetes pavilonokkal. „Az ott Bahadur Samsar Dzsang Bahadur Rana tábornok palotája volt. A Szinhadarbar palotához képest semmi. Ma Secretartstnak nevezik, ott vannak együtt a minisztériumok. Azt mondják, hogy ennek a háromemeletes palotának a legtöbb szobája van Ázsiában. Mintegy 1800. Dzsudda Samsar Dzsang Bahadur Rana maharadzsa, miniszterelnök építette 22 fiának — egyikük, a tábornok, a szomszédom —, 26 lányának, 300 ágyasának és Istentudja menynyi rokonának. Meg akarták mutatni hatalmukat, és el akarták kápráztatni az embereket a nagy fényűzéssel. Tulajdonképpen majmolták az egészet. Az ókori Görögországtól ts ellestek valamit, Rómától is valamit, összeillesztették... látja ott azokat a korintust oszlopfejeket és timpanokat? Ebbe aztán még belekeverték a hindu templomokat, Versatlles-t és a Buckingham palotát, az angol park sem marodhatott el. Ezek a leghasznosabbak, itt szent a nyugalom, s ezt az idegenek is értékelni tudják." Csengett a telefon. Liszanyevics felemelte, hallgatott, aztán rövid utasításokat adott, valamit megköszönt, és letette a kagylót. „A titkár. A londoni Cooktól távirat érkezett. Szobákat rendel a következő decemberre. Nálam általában 19 hónapra előre lefoglalják a szobákat. Különben, hogy el ne felejtsem: a kertben adhatok maguknak három ágyat, így olcsóbb. Nehezebb lesz az autók elhelyezése. Majd beszélek a tábornokkal. Az ő kertjében lenne hely ... Most pedig bocsásson meg, távozom. Ha este nem tud mit csinálni, nézzen be. A hallban vagy a bárban megtalál. Fél kilenc körül itt leszek." 19. Kivetik <i halót Antikvárius elégedetlen volt. — Csak az időt húzzuk. Magának ma az idő járást meghazudtoló pajkos kedve van. Megfeledkezett róla, hogy találkozásaink egy idő óta egyáltalán nem maeánjellegüek. Közös érdekünkről van szó. Egyáltalán nem tsmerek magára. — Már mondtam — nem fogok csipkelődni. — Hát akkor: odaadtam magának néhány fényképet. Borkov van rajtuk; Brüsszelben fényképezték, nyilván nem szolgálati kötelességének teljesítése közben. Mutassa meg neki a fényképeket, de ne egyszerre. Eleinte figyelmeztesse rá, hogy tud egy-két dolgot brüszszelt kalandjairól, játsszék vele, tapasztalja ki, melyik oldalról jobb támadni. Lehet, hogy a fényképek felmutatására egyelőre nem is kerül sor. Ajánlja fel neki, hogy készpénzért dolgozzék magának. Ne követeljen tőle sokat — csupán szolgálati köréből néhány adatot. — Es ha megkérdi, kl bízott meg? — Mondja, hogy érdekelt személyek. — Es ha mégis hivatalos megbízást követel? — Miféle hivatalos megbízást követelhet, ha egyszer felhívja figyelmét brüsszeli viselt dolgaira?! — kérdezte ingerülten Antikvárius. — Elvégre ő is tudhatja, hogy maga nem a szentlélektől értesült a Brüsszelben történtekről. Koka rádöbbent, hogy a főnök joggal tartja fölöslegesnek emiatti aggodalmát. A főnök viszont nem tudott Koka és Borkov dollárüzletéről. Koka biztos volt bene, hogy ha majd Brüsszelre terelődik a szó, Borkov így fog vélekedni: „Az öreg engem célba vett. Dollárt adott el, tudta, hogy külföldre megyek. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy elképzelhesse, hogyan viselkedhet külföldön egy fiatalember, akinek pénz van a zsebében." Kokának az ls eszébe jutott, hogy Rimmáéknál kétértelmű kérdéseket intézett Borkovhoz. Ezért Kokának minden oka megvolt rá, hogy a megbízással kapcsolatban aggodalmai legyenek. — Es ha kategorikusan visszautasítja? — Akkor mutassa meg a fényképeket. Különben az egyiken szolgálati igazolványának fényképmása is ott van. — Igazolványát most már bizonyára kicserélték. Az Intézetben más rendszert vezettek be ... Tudja, én kétféle szempontból nézem ezt az ügyet... — Éspedig? — Soha sem lehet előre meghatározni, hogyan viselkednek ilyen emberek. Lehet, hogy jelentkezik az állambiztonsági bizottságon. — Azt hiszem, Borkov ezt nem teszi. — Miért olyan biztos benne? — Külföldi viselkedése éppen eléggé bizonyítja. Nyakig merült a szennybe. — Tudja mit, egy fiatalember könynyen elcsúszik, de ha állampolgári kötelességének teljesítéséről van szó, egy kicsit másképpen vélekedik. — De a karrierjéről is szó van. Koka összehúzta szemét. — 0, drága főnököm, nálunk a karrier kissé más fogalom, mint azt önöknél megszokták. Orosz embertől kitelik, hogy váratlan pillanatban fütyül a karrierre, még a legfényesebb pályajutásra is. Meg aztán tudja, ma már más időket élünk. — Attól tart, hogy feljelent? — Nem, csak teljesíteni fogja természetes kötelességét. — Es Penykovszkij esete? — Hát éppen ez is példa ... — Megnevezhetnék másokat is — mondta Antikvárius, és hangján érezhető volt, hogy dühében mindjárt kiborul. Éppen elegen vannak, s nem kell mindenbe belekeverni a nemzeti jellemvonásokat. — A kivételek csupán erősítik a szabályt, — jegyezte meg melankolikusan Koka. Antikvárius már nem tudta magát tovább türtőztetni. — Hallja, kedves Nyikolaj Nyikolajevtcsl Hogy méltóztatott mondani? Csak nem akar engem propagandájával megdolgozni? — Dühében egészen elsápadt. Hátrapillantott, aztán halkan folytatta: — Ez is jó hely ilyen vitákra! Koka elhallgatott, bűnbánó képet vágott. — Nekem ügy tűnik, — mondta megenyhülve, — hogy mi veszélyes kombinációba bocsátkozunk. Ezért induljunk ki a legrosszabb lehetőségből. Ki figyelmeztet minket, ha nem mi magunkat? Antikvárius kissé megnyugodott. — Először beszélgettünk kissé emeltebb hangon. Remélem, a jövőben ezt elkerüljük. Magának feltétlenül igaza van, hogy ez az ügy nagy elővigyázatosságot követel. Nem is fogom magát sürgetni. Vegye jobban szemügyre azt az embert. Figyelje öt. Szerintem maga jól kiismeri az embereket. Nem nehéz megállapítania valakinek a természetét. A beszélgetés alkalmas pillanatát is ki tudja lesnt. — Köhécselt, és várt egy kicsit. — Van kockázat, de nem olyan nagy, mint gondolja. Es ne gondoljon előre a vereségre. — Mennyi időt ad nekem? — kérdezte Koka. — Nem szabunk határidőt. Ám minél előbb, annál jobb. Mondjuk ezen a télen. — Az összekötő ugyanaz? — Koka Akulovra gondolt. — Igen. Ha valamit sürgősen közölni akar, hívja fel azt a számot, amelyet majd megadok. Automata-állomásról hívjon, s ha felveszik a kagylót, ne szóljon semmit, hanem csöngessen még egyszer. Tartsa a kagylót az ötödik csengetésig, aztán tegye le. Így tudni fogom, hogy sürgősen fel kell keresnem Akulovot. — Jól van. — Próbálja meg üzleti ügyeibe bevonni Borkovot. Lehet? Koka elgondolkozott. — Megpróbálhatom. Ha hagyja magát... — Ha, ha ... folyton ez a ha ... — morgott Antikvárius. — Magával ma nem lehet szót érteni. Mondja, talán k.eveset fizetek? — Jól van már, ne bosszankodjék. Nem a pénz a lényeg ... Egyszerűen nem vagyok olyan derűlátó, mint maga. Antikvárius felegyenesedett, és a part mentén szembejövő halászhoz lépett. — Szabad egy kis tüzet? — szólította meg. — Parancsoljon, kolléga. — Az ismeretlen beszédesnek látszott. — Köszönöm. Ez aztán fagy. Velőkig hasít. — Ne izguljon, már nem sokáig tart — mondta a halász, és vállon veregetve Antikváriust továbbment. Következik: 20. MARIJA VÁLASZA 1987.