Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-02 / 332. szám, szombat

Őszinte igazságkereséssel. TURCZEL LAJOS: Két kor mezsgyéjén című könyvéről Egy évvel ezelőtt, amikor a kiadó megbízásából először olvastam Xurczel Lajos könyvének kéziratát, arra gondoltam, ha nem lenne ez a szavunk, hogy „h é z a g p ó 11 ó", ilyen és hasonló művek miatt ki kellene találnunk. Mivel azonban a fogalom az adott esetben is fedi az elképzelést, teljes mértékben alkalmazhatjuk rá. Turczel Lajos legújabb könyve, a Két kor mezsgyéién, hasznos könyv, megérdemli az elismerést és a dicséretet! A szerző művében nem kisebb célt tűzött maga elé, minthogy feltérképezze a magyar irodalom és kulturális élet fejlődési feltételeit az első Csehszlovák Köztársaságban, tehát 1918 és 1933 között. Hatalmas forrás- és dokumentumanyag, imponáló biztonság, s a marxista irodalomtörténész mindenre kiterjedő figyelme a kötet legfőbb jellemzője. Turczel tudományos igénnyel alkotta meg művét, mely azonban nemcsak a szakembereknek és irodalomkutatóknak, vagy az irodalmilag képzett „beavatottaknak" szól. Szintetizáló módszerű felmérése egyéni hangvétellel, közvetlen előadásmóddal párosul, ily módon az írást közéleti cselekvésnek tekintő olvasók népes tábora érdeklődésére számíthat. A könyv felöleli az első köztársaság kisebbségi életének jóformán minden területét, s részletesen tárgyalja az egyes fejlődési szakaszokat, feltételeket, körülményeket, társadalmi, politikai és irodalmi-kulturális összefüggéseket. „Jellege és struktúrája alapján — írja Turczel a bevezetőben — könyvem olyan Irodalom-szociológiai munkának tekinthető, amely társadalmi és irodalmi életünk összefüggéseinek nagyobb arányú feltárásával és vizsgálatával irodalomtörténetírásunk számára kíván forrásmunkául szolgálni". A társadalmi és irodalmi élet átfogó vizsgálata és összefüggéseinek feltárása feltétele a csehszlovákiai magyar irodalom első szakasza hiteles, tudományos Igényű megírásának, melynek — mondhatni — száiláscsinálója ez a mű. Könyve első fejezetében a kisebbségi helyzet kialakulásának és fejlődésének körülményeit, sajátosságait vizsgálja a szerző. Felsorakoztatja a nemzetiségi összetétel számszerű adatait, értékeli a kisebbségi Jogszabályozás elvi szempontjait, s érinti a nyelvtörvénnyel összefüggő különböző manővereket. A második fejezetben — A kisebbségi 'önvédelem politikai-világnézeti formált címmel — a kisebbségi önvédelem lehetőségeit és formáit elemzi, s ennek kapcsán a negativista és aktivista pártok, illetve Csehszlovákia Kommunista Pártjának a nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontját is kifejti. A további fejezetekben az Iskola és iskolán kívüli népművelést, az ifjúsági mozgalmak kérdését s az irodalmi élet kialakulásának sajátos körülményeit tárgyalja. Maga a felsorolás is érzékeltetheti, olyan alapvető munkáról van szó, mely nélkülözhetetlen mindazok számára, akik a csehszlovákiai magyar kisebbség helyzetével, sorsával foglalkozni akarnak. S ez annál is inkább lényeges, mivel az előző évek dogmatikus, vulgarizáló történelemés irodalomszemlélete a haladó és forradalmi hagyományok nevelő funkciójának kizárólagosságát hangsúlyozta, s a társadalmi demokratizmus egyéb, pozitív megnyilatkozásait az érdeklődési körön kívülre szorította, halott, sőt értéktelen anyaggá kárhoztatta. Igaz, hogy a Turczel könyvéhez hasonló alapvető felmérésre, vagy kísérletre az elmúlt évek során nem került sor, az egyes jelenségek értékelésekor azonban találkozhattunk olyan túlzásokkal, melyeknek forradalmi radikalizmusa szegényítette a csehszlovákiai magyar szellemiségről alkotott képet. Ez a szemlélet jobban leszűkítette a polgári köztársaság társadalmi és kulturális-irodalmi mozgását Jellemző, objektíven ható, de sokszor különböző előjelű tényeket, történéseket. A feldolgozásra kerülő hatalmas anyag — ahogy Turczel is mondja — a könyv jellege és célja mellett a módszert is megszabta. „A nagy mennyiségű és heterogén összetételű anyag osztályozása és értékelése már eleve kizárta az eszszé módszerét, s a pozitivista-tárgy és tényszerűséggel rögzítő objektív réndszerezést és felmérést tette szükségessé." Tehát a történész szempontjai s munkamódszerei, rendszerező szigora kért elsőbbséget ... A sorok mögött, az érvelés szenvedélyességében azonban mindvégig ott az Irodalmár, aki nem elégszik meg a tényzuhatagok áradásával, s értekező stílusát rendre áthatja a tényközlő gondolatépítés egyéni hangvételének íze, zamata. Turczel jellegzetes módszere, hogy nemcsak rögzíti az eseményeket, hanem a történés, a társadalmi mozgás objektív körülményeit, sokrétű szempontjait tekintetbe véve mindjárt értelmez is, a marxista irodalomtörténész értékítéletével minősíti az eseményeket. S ezt anélkül teszi, hogy egy pillanatig ls szájbarágó lenne, vagv a bizonyításban a kiragadó módszerhez folyamodna. Okfejtésének logikájából ered, hogy a csehszlovákiai magyarság általános életkörülményeit a társadalmi fejlődéssel való determináltságban és kölcsönhatásában mutassa be. Ugyanakkor ítéletét az objektív tényeknek rendeli alá, anélkül azonban, hogy pozitivista szemlélettel a társadal mi mozgás és történés osztályszemléletű értékelését mellőzné. Ennek eredménye, hogy megállapításaival nehéz vitába szállni. Meggyőződésem, hogy az esetleges ellenvetések, vagy a kortársak részéről az egyes események megítélésének más szempontú motivációja sem zárja ki annak lehetőségét, hogy a végeredmény a Turczeléhez hasonló, vagy ahhoz közelítő legyen. (Az asszimiláció kérdésére, az ideológiai ellentétek megítélésére stb. ez egyaránt érvényes.) S ez feltehetően a legnagyobb dicséret, amit egy ilyen Jellegű könyvről el lehet mondani. A könyvvel kapcsolatban hadd mondjam: szinte félelmetes az az adathalmaz és jegyzetapparátus, amivel Turczel Lajos dolgozik. Az arányok megítélésére említem meg: több mint 100 oldalon 677 pontból álló Jegyzetanyagot sorakoztat fel! Jegyzetanyaga „használati utasításaként" az előszóban — szellemesen — Pázmányt hívja segítségül, aki azt ajánlotta az olvasóknak, hogy „a sűrűn előforduló latin szavaktól és idézetektől ne zavartassák magukat, hiszen a szöveget azok nélkül ls jól meg lehet érteni". Pázmányhoz hasonlóan a Jegyzetanyag Turczelnál is önálló életet él. E jegyzet- és forrásanyagnak a művel való egységét dicsérve őszintén csodáljuk azt a szívósságot, kitartást és türelmet, amellyel Turczel élővé tette a múltat, s melyet az ő munkája nélkül talőn egyre tovább mellőztünk volna ... a feledés felé. Távol áll tőlünk, hogy a szerző eddig megjelent művei közül (sorrendben ez a harmadik) ez utóbbit kiáltsuk ki főművének. Kétségtelenül a legjelentősebb; a főmű, a csehszlovákiai magyar irodalomtörténet megalkotása — melyhez ez mostani kiváló belépő — azonban még Irodalomtörténészeinkre, köztük nem utolsósorban Turczel Lajosra is vár! Feltehetően a Két kor mezsgyéjén fegyverténye olyan lendületet ad ennek az évek óta megújuló igénynek, hogy a b e é r é s nem várat már túlsókat magára. Nem vagyunk a meglepetések ellenzői, ezért az ilyfen műveket mindig szívesen fogadjuk... Az út nagysága itt — hogy matematikailag fejezzem ki magam — a megharcolt, a cselekvő és őszinte igazságkereséssel azonos. FONOD ZOLTÁN 1987. XII. 2. Gy. Szabó Béla, (RNK) Ady Endre szülőháza (1967) ÚJ VERSEK SIMKO MARGIT: PASZTELL Bolondul tobzodó őszi időben állok a parton és megszállottan a föld méhe ősi magzatvizének titkait akarom meglesni ottan. A Duna úszik látszólag unottan, némán, egyedül. Kis ködlila olvad bele a kékbe, csip-csup tüzes fények ugratnak át az ágon, mint gáton az úrlovas táncoltat bővérű rőt paripát szállnak kis kerge lángkarikák t mind belémerül. A napok, a holdak, sápadt csillagok vágytól remegve ha gyullnak az égen lehűtni lázukat ölébe hullnak és gyűlnek a titkos kincsek a mélyben. A Duna elrejti s hordja kevélyen a végtelenbe. GYÜRE LAJOS: ŐSZI TŰNŐDÉSEK Homokóránk napjai elcsorognak, s míg borzas eszméinket simára fésülgetjük álmodozásaink mammutcsont-szilánkjaival — korszakok hullatnak egymásra sűrű halotti leplet ÉS bár sorvadó ínyünket már rég nem sérti az őshüllők dárdás uszonya; szuvas zápfogainak széteső, elpuhult izmokat rágnak s ím, mégis bennünk él a hordák íratlan törvénye, visszasír bennünk az ősgyűjtögető; gyökerek, bogyók tudója, vermek ásója, hurkok vetője a megtöltött has szeretője. Gyűjtögetünk, összehordunk új házat, gerincferdülést, autót, és gyomorfekélyt hatalmat, és gyufaskatulyákat, tisztességet és idült vérbajt, nyugdíjas hozzászólásokat, - és mily találól Tudatunk mélyéről - virgonc halacska földobja magát meztelenségünk naiv példázója: a miniben visszaérzett egyszál fügefalevél. Igy hull le rólunk a szavak simára csiszolt vakolata, s ránk vicsorítja fogát az első ős, és kihull az idők finomra állított rostáján ötezer év. A Vénuszon, lehet, ez csak a pillanat tört része; millió mozdulás az elektronok ezernyi bokraiban, cseppkőképződés milliméterje — de nekünk - fog alatt homokszem csikorgó izületek a vágyak csúcsain, és sejtek megbolydult rákja a rezignáció lankáin, elfelejtett miatyánkok a hétköznapok malomkövein s vérünk csomós döccenései jelzik homokóránk napjait, ahogy kimért edényünkben lassan elcsorognak. PÉTERFI GYULA: NATASA FEDOROVNA... - Mit keresel Natasa Fedorovna a nagy orosz síkságon, mit keresel? - A földre szorítom fülem, s figyelem halott fiaim végtelen álmát! - Mit keresel Natasa Fedorovna, Leningrád előtt, mit keresel? - Halott fiaim nyomót kutatom, a rögöket, amely vérüket beitta. - Mit keresel Natasa Fedorovna az erdélyi hegyekben? Mit keresel a magyar alföld nagy síkságain,. a gömöri falvak házai között, lengyel földön és morva városokban, osztrák utakon, német tájakon mit keresel Natasa Fedorovna? - Halott fiaim sírját keresem! Mikor eljöttek: dalt adtam ajkukra. Mikor eljöttek: fény égett szívükben. Én elengedtem szép fiaimat, elengedtem nagy hadak útjára..: és megölték őketl Halott fiaim sírját keresem! ÉS soha nem pihenhet Natasa Fedorovna I