Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-13 / 343. szám, szerda

Ä tegnapban ma már a holnapot látjuk A SZOVJET AVANTGARDE ÉPÍTÉSZET VISSZATÉR A

XX. század elején létrejött és az első világháború után új erőre kapott európai művészeti avantgardista Irányzatok, melyek legkiválóbb képviselőikkel az élükön a művészeti és a társadalmi haladás progresszív jelszavát tűzték zászlajukra, a földkerekségnek csupán egyetlenegy országában, a Szovjetunióban találták meg a szabad alkotómunka kedvező légkörét és a létezés feltételeit. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom az új művészi formák, a művészet és a társadalom közti új kapcsolatok keresésének nemcsak hogy korlátlan teret nyújtott, hanem a világ első munkás- és parasztállamában ezeknek a kísérletezéseknek a lehetőségét hosszú éveken át Intézményesen biztosította. Am az is Igaz, hogy Oroszországban már 1917 előtt, majdnem mindenki, aki a művészetekben és az irodalomban valamit jelentett, a szamogyerzsávia ellen volt és a döntő órákban az orosz művészeti avantgarde spontánul, szinte egy emberként állt a forradalom oldalára. S amikor győzött a szocialista forradalom, minden igyekezetével, legjobb akaratával az új, szovjet rendszert támogatta. A szocialista orosz művészek, festők, szobrászok és építészek hitték és vallották, hogy a szocialista forradalom győzelmével összeomlottak végre azok az akadályok, amelyek az új világ megteremtésének állották az útját, s meg voltak győződve róla, hogy elég megszabadulni a régi gondolkodásmód elavult köntösétől és máris országos méretben valósíthatják meg Marx és Lenin nagyszerű eszméit. A

futuristák, de főleg a Tatlin vezette konstruktivisták, akik a művészetet „gyakorlatilag is be akarták kapcsolni a társadalomba" (De Michelli), nemcsak a modern szovjet képzőművészet és építészet kialakulásában játszottak nagy szerepet, hanem a 20-as évek modern európai architektúrájának is névadói lettek. Egy, napjainkban NyugatBerlinben a „Kelet-európai Avantgarde 1910—1930 között" címen megrendezett képzőművészeti kiállítás katalógusában Hans Richter művészettörténész arról ír, hogy a Dada berlini hívei, Grosz, Haussmann, Heartfield és Huelsenbeck már Ismerték Tatlint. Sőt a kiállításon egy 1920-ból származó fénykép bizonyítja Hans Richter megállapításait. A képen Grossz és Heartfield hatalmas táblát tart s ezen a következőket olvashatjuk: „Meghalt a művészet, éljen Tatlin új, gépművészetei" És amikor Vlagyimir Majakovszkij 1928-ban Európát járta, nagy meglepetéssel tapasztalta, hogy a szovjet konstruktivizmus az óvilág minden országában gyökeret veit ós hogy Le Corbussier ebben a kimondottan szovjet forradalmi művészeti irányzatban a modern kortárs építészet szimbólumát látja. Nem véletlenül! Mert a szovjet konstruktivizmus, jóllehet Tatlin, aki különben a III. Internacionálé konstruktivista emlékművének tervezője ls volt, Gabo, Pevsner, Kandinszkij, El Liszickij és bizonyos fokig Malevics személyében Is, kiváló festőkkel dicsekedhetett, lényegében mégiscsak az architektúra modernizálását segítette elő. Ebben viszont nagy része van annak, hogy a 20-as és 30as években olyan híres szovjet építészek vallották magukénak a konstruktivizmus eszméit, mint például a Vesznyin fivérek, Ginszburg, a „Zöld Moszkva" építője, Melnyikov a párizsi szovjet pavilon tervezője, Miljutyin, a Szocgorod szerzője, és a Szovjetunió új városainak felépítésével megbízott kormánybizottság elnöke, Lopatyin és mások, akiknek ténykedése a szovjet architektúrának igen előkelő helyet biztosított a világban. A

fiatal szovjet állam forradalmi és avantgardista értelmisége csupa tűz volt és lelkesedés. Egyre-másra születtek a szebbnél szebb és nagyszabású városépítészeti tervek. A szovjet kormány pedig, hogy ezt a nagy lelkesedést és lendületet még jobban elősegítse, a harmincas évek elején a Nyugat legnevesebb és leghaladóbb építészeit hívta meg a Szovjetunióba, köztük a német Erich Mendelsphnt, a holland Mart Stamot, a francia A. Lurgatot és Pierre Jeanneretet, valamint az utóbbinak barátját és társát, a kiváló Le Corbussiert ls, akit az akadémikus építészet konzervatív hívei nagy intrikák és botrányok közepette ütöttek el a Népszövetség genfi székházának felépítésétől. Ogy látszott, hogy Le Corbussier ezúttal Moszkvában kap fényes elégtételt Genfért, hiszen a Szovjetek Palotája tervének kidolgozását bízta rá és társaira a szovjet kormánybizottság. Ám mégsem így történt. A modern Centroszojuz-palota nagyszerű tervét Sztálin elé terjesztették, aki úgy határozott, hogy a palotát az olasz reneszánsz-építészet stílusában kell felépíteni. És ez volt a szovjet építészek hanyatlásának, a visszakozás korának kezdete. A sztálini bürokrácia adminisztratív intézkedései nemcsak hogy az új építészet nemzetközi brigádját űzték ki a Szovjetunióból, hanem ugyanakkor lehetetlenné tették a szovjet konstruktivista építészek és művészek további ténykedését is. A világ első szocialista államában a XIX. század művészete és neoklasszicista építészete lett a hangadó. Igaz, az eseményekben volt bizonyos törvényszerűség ls, mivel a politikai és gazdasági haladással nem tartott, de nem is tarthatott lépést a hatalmas méretű birodalomban a kulturális forradalom, s így aztán a tegnap és a tegnapelőtt még írástudatlan tömegek nemigen fogadhatták be a sohasem látott modern művészet és építészet alkotásalt. Számukra érthetőbb volt az orosz főurak Moszkvában és vidéken épült XVIII. és XIX. századbeli kastélyainak, palotáinak epigon stílusa. Ezekről a dolgokról igen érdekesen beszélt a Szovjetunióból való visszatérte után Mart Stam holland építész, aki az újonnan létrejött Magnltogorszk városának urbánisztikai tervét dolgozta ki. A tervet mint mindig, ezúttal is az üzemek munkásai elé terjesztették, jóváhagyásra vagy elutasításra. — Szépen kidolgoztad a terveket, mondta Mart Stamnak az egyik igen értelmesen felszólaló munkás, de terveidből valami mégiscsak hiányzik. Egyszer Berlinben jártam, és a Friedrichstrassen az ottani épületeken sok szép árnyatnyújtó erkélyt és tornyocskát láttam, sok-sok szép színes mozgó és álló fényreklámot... S mindezek a te skatulyáidról hiányzanak, pedig én ilyeneket szeretnék ... M

art Stam megértette a magnitogorszki munkás érzelmeit és amikor a welinari Bauhaus művészeivel beszélgetett, kijelentette, hogy MoholyNagy László konstruktivista színes fény- és mozgásszerkezetei egyszer majd minden bizonnyal helyettesítik Magnitogorszkban ls a Friedrichstrasse reklámjait. És szavait a jelenlegi moszkvai kinetisták törekvései ékesen igazolják. Az új szovjet építészet pedig, amelynek legjelesebbjei 1966—1967-ben éppen ezeket a moszkvai klnetistúkat vonták be a mai szovjet architektúra kialakításába — amelyben a képzőművészet, éppen a klasszikus szovjet konstruktivizmus szellemében nemcsak a művészeteket, a festészetet és a szobrászatot egyesíti az építészetben, a művészeteket is egybekapcsolja a társadalom törekvéseivel. A szovjet konstruktivisták többek között a város és a falu közti különbségek eltávolítását is programba vették, csak úgy mint a kolldomok (kollektív házak] felépítését, természetesen a modern urbanizmussal összekötve. Elgondolásaikat akkor még a távoli jövőnek címezték. Ma, amikor az építészek Moszkvában naponta 300 új lakást adnak át rendeltetésének, Leningrádban százat, Kijevben pedig 80-at, eljött az ideje a szovjet konstruktivista építészet merész hagyományai felújításának, hogy megvalósulhassanak Melnyikov horizontális felhőkarcolói, amelyek a nagy területekkel rendelkező Szovjetunióban minden bizonynyal Ideális építkezési módnak lehetnek az alapjai. Az idő, hála a kulturális forradalom intenzitása növekedésének, beérett s ma már a konstruktivisták tegnapi elképzeléseiben mi is a holnap tükrét látjuk. BARSI IMRE A MENEDÉKHÁZ ELŐTT, JAnger felvétele) visszhang tói \wmm vissz Iram '..«Ív-: -. il A KULTÚRA VILAGÁBAN IS VAN KOZOS NEVEZŐ Hírt adtunk róla, hogy megalakult a Kulturális és Tájékoztatásügyi Bizottság, és az országos szerv, amely kezdeményező módon törekszik majd a kulturális alkotómunka egybehangolására. Ennek a lényegében önálló, vagyis nem állami bizottságnak feladatait a legkifejezőbben talán az az interjú vázolja, amelyet dr. Miloslav Brűíek, a Bizottság alelnöke adott a LITERÁRNI NOV1NYnak. A beszélgetést a lap 48. száma közölte. A többi között megtudjuk belőle, hogy számos feladat hárul erre az intézményre, de a legfontosabb a művészeti és a kulturális alkotómunka komplex felmérése, kölcsönhatásuk előmozdítása, a munka közös nevezőre hozása. Természetesen nincs itt szó seramiféle „gleichsaltolásról", a sajátos Jegyek eltörléséről, hanem inkább az elszigetelődés felszámolásáról. Dr. Brűíek hangsúlyozta, hogy a Bizottság olyan feltételeket kíván létrehozni, amelyek kedveznének cz egyes művészt szövetségek és maguk a művészek szüntelen közeledésének, alkotó elképzeléseik és nézeteik konfrontálásának. Természetesen nem választják az ellentmondások adminisztratív úton-módon való megszüntetésének útját, mert egyrészt a mesterségesen kialakított összhangnak nemcsak a művészet, hanem a társadalom ls kárát látná, másrészt ennek a szervnek nincs is ilyen hatásköre. Ez más szóval annyit jelent, hogy a Bizottság tiszteletben tartja a kultúra és a művészet differenciáltságát és nem részesít előnyben egyetlenegy művészi irányzatot sem. Az új szerv nagyon fontos további feladata szembehelyezkedni az olyan nézetekkel, hogy a kultúra nem termel anyagi Javakat, s ezért nem érdemel olyan figyelmet, mint a közvetlen termelés, a gazdaság. Nem kevésbé fontos biztosítani azt is, hogy a kultúra fejlesztésére fordított társadalmi eszközöket az emberek változó érdeklődési körének, kedvtelésének és jó Ízlésének megfelelően célszerűen osszák szét. Dr. Miroslav Brfläiek végül rámutatott arra, alaptalan minden olyan aggodalom, amely valamely művészeti vagy kulturális tevékenység előnyben részesítésétől tart. Végső soron a bizottság tevékenységében az egyes művészi szövetségek képviselői és jelentős művészi személyiségek vesznek részt, akik természetszerűleg képviselni fogfák ágazatuk érdekeit. Viszont a vállvetett munka lehetővé teszi, hogy csak olyan csoport- vagy egyéni érdek érvényesüljön, amely megfelel a társadalom érdekeinek. HÁROM ÚJ MŰFORDÍTÁSRÓL A PREDVOf 10. számában laroslava PaSiaková foglalkozik elmélyülten három Jelentős műfordítással. Az első a Sám s morém cimű Ady-válogatás, amelyet a prágai Odeon kiadó jelentetett meg. A háromszáz oldalas kötet nemcsak Ady költeményeibe engedi bepillantani a cseh olvasókat, hanem néhány rövidebb prózai írást és Ady levelezését ls megtaláljuk benne. J. PaSiaková a válogatásról szólva kifogásolja, hogy túlságosan nagy volt a „markolás" s ennek folytán elsikkad az Ady művét egységesítő vonalvezetés. Ezt a válogatást tartja különben műfordítói szempontból is a legkonzervatívabbnak. Több elismeréssel szól a Magyar Helikon kiadványáról, amely 83 Nezval-költeményt tartalmaz, 12 jelentős magyar költő tolmácsolásában. Az éjszaka költeményei című kötet anyagát Dobossy László válogatta, mégpedig V. Nezval 18 kötetéből. J. PaSiaková véleménye szerint a kötetben tökéletesen sikerült megszólaltatni Nezval művészetének két húrfát, a szerelem és az életkedv témáját. Dobossy következetesen e koncepció alapján választotta ki a költeményeket s a kötet valóban példásan hozza életközeibe a költőt és az embert. juhász Gyula örökszép verselnek válogatása ls megjelent szlovák nyelven. Az Aká bola című kötet (Tatran könyvkiadó) Valentin Beniak tolmácsoló művészetét dicséri. J. PaSiaková véleménye szerint a műfordító a legcélravezetőbb utat választotta. Sikerült ugyanis teljesen azonosulnia juhász Gyulával. Ez nem a véletlen műve, hiszen V. Beniaknak hasonló az embert és költőt mentalitása. Ennek köszönhető, hogy az olvasó ennél a tolmácsolásnál megfeledkezik arról, hogy nem az eredeti művet tartja a kezében — állapítja meg a cikkíró. SENKI SEM PRÓFÉTA A SAJAT HÁZA TÁJÁN Hazai magyar lapjainkban, folyóiratainkban alig jelent meg még méltatás Egri Viktor Emberközelben cimű művéről. Sajnos, kritikánk nem egy esetben későn reagál, ami kedvezőtlenül viszszahat irodalmunk fejlődésére is. Anfiál nagyobb örömmel vettük, hogy nemrégiben a budapesti rádióban, Fenyő István könyvszemléje keretében részletesen és elismerően szólt erről az emlékiratról. Egy ideig eltartott, amíg kézhez kaptam a recenzió írott szövegét, de a késedelem ellenére szükségesnek tartom legalább nagy vonalakban ismertetni az éterben elszálló szavakat. A recenzens elsősorban arra mutat rá, hogy Egri Viktor ebben a memoárkötetében gondosan és körültekintően megválogatta az életrajzi részleteket s azokat a novella formájába öntötte. így „...a költőiség rangjára emelt irodalmi elbeszéléseket kapunk." További erénynek tartja a drámaiságot, a konfliktusok feszült atmoszféráját, nemkülönben a szubjektivizmus, az „önimádó elfogultság" sikeres elkerülését. Ezt így fogalmazza meg: „Egri Viktor elsősorban nem önmagáról ír, hanem a többi emberhez fűződő kapcsolatairól, az embertársakhoz való viszonya alakulásáról s az írónak ez a nézőpont fa eleve tárgyilagosságot, objektív alapszinezetet kölcsönös müvének." Természetesen az Író novelláiban érzékelteti azt az öntudatosodási folyamatot is, amelynek közvetítésével eljutott a demokrácia és a szocializmus eszméihez. Ugyanakkor azonban és főleg, a történelem „mozgásritmusát érzékelteti". Fenyő István csupán azt kifogásolja, hogy az Író néha didaktizmusba esik és magyarázza azt ls, amit már a történet megmagyarázott. Ez azonban mitsem változtat a lényegen, hogy az Emberközelben meggyőzően tanúsítja Egri Viktor felismerését: az írás küzdelem, sorsvállalás, helytállás és tanúságtétel, „az alkotó munka szembefordulás az emberi világot beárnyékoló közösségellenes társadalmi erőkkel." MÉG NÉHÁNY SZÓ A FŐVÁROSI OPERETTRŐL A budapesti Fővárosi Operett bratislavai vendégszereplésének margójára szövegezte meg néhány gondolatát Gizela Maőugová a KULTŰRNY ZIVOT 48. számában. Kiemeli főleg azt, hogy ez a színház, amely elsősorban a klasszikus operettre épít, erőszakos aktualizálás nélkül is sikert ér el és az Ízlés, az Igények változása ellenére, bizonyítani tudja létjogosultságát. A bratislavai előadások kapcsán főleg id. Latabár Kálmán nevettető művészetét emelt kl, hangsúlyozva a többi ismert és kedvelt szereplő légkört teremtő képességét ls. Csupán azt hiányolja, hogy a Fővárosi Operettszínház nem mutatott be nálunk valamilyen fajsúlyos új müvet, esetleg egy musicalt. Ez ugyanis lehetővé tenné a pestiek rangos művészetének egybevetését a bratislavai Oj Színpad operettegyüttesének törekvéseivel, amely már hosszú évek óta kizárólag a musicalra építi műsorát. (9- Q