Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-12 / 342. szám, kedd

ARANYMŰVESEK AZ ARANYMŰVES benyúl a páncélszekrénybe, aztán egy lemeztekercset tesz a kezembe. A fém sápadtan csillog. Én pedig megilletődve méregetem a súlyát. — Másfél kilogramm — mondja a mester. — £s színarany. — Hol bányászták? — Lehet, hogy a most feltárt szibériai aranymezőkön. Lehet, hogy ötezer évvel ezelőtt Egyiptomban. Talán embert öltek érte egykor. Talán koronás főt díszített. Talán rabszolga ásta ki a földből éhbérért... Mennyi „talán"! Mert az arany útjar nem követhető. És az arany: elpusztíthatatlan. A legerősebb sav, a királyvíz ugyan feloldja, de az oldóanyag elpárolog, és az arany megmarad Kipp-kopp, kipp-kopp. Hallgatom az aranyművesműhely neszeit. Furcsa, puha koppanások ezek. Mások, mint az acélfeldolgoző műhelyé. Malán Lajos, a mester sorra mutogatja az aranyműves szerszámait. Az évszázadok óta változatlan formájú üllőt, a legkülönfélébb rendeltetésű csipeszeket, fogókat, a reszelékgyűjtő bőrkötényt, az ötvözetkészítő tégelyt, a fakalapácsot, a vésőket... — 1967-ben érdemes? Nem anachronizmus? MALÄN MESTER szemügyre veszi a kezében tartott barokk utánzatú köves gyűrűt, bíráló szemmel nézegeti és válaszol: — Leonardo da Vinci szabad óráiban, pihenésként — a mai ember azt mondaná hobbyból — arany domborműveket készített. Meg ékszereket a reneszánszkor szép asszonyainak, koronázási ékszereket a pápáknak. Azóta — sajnos — a művészet puszta mesterséggé fajult. De még így is érdemes. A lányomból is aranyművest nevelek. — És milyen ékszert készít az aranyműves 1967ben? — Az arany ékszerek sztárja ma: a karikagyűrű. Csak a bratislavai Zlatokov több mint harmincötezret készít ebből évente. Országszerte pedig a tíz aranyműves vállalat több mint százezret állít elő. Tízezrével készítjük a modern- és klaszszikus stílusú karkötőket, a fülbevalókat, a pecsétgyűrűket... Egyszóval: az arany nem ment ki a divatból. Csak lenne belőle elég. Nincsenek róla írásos bizonyítékok, de több mint valószínű, hogy az aranyat asszony fedezte fel. A bronzkor előtti sírokban a régészek a női tetemek mellett még csak állatagyarakból összerótt „ékszereket" találtak. Mihelyt azonban a használati tárgyak között az érc olvasztó kemencék is feltűntek, az aranyékszerek is mind gyakrabban megtalálhatók ősanyáink sírjaiban. Teltek-múltak az évezredek, de az asszonyok aranyékszer iránti érdeklődése nem csillapult. Ilyenkor karácsony előtt különösen jelentős az ékszerüzletek forgalma. Mert közben a férfiak az arany feldolgozást tökélyre emelték. Fakalapácsaikkal a hártyánál is vékonyabb aranylemezeket képesek készíteni. Méghozzá egészen eredeti technológiával. A milliméter tizedrészénél nem vastagabb „durva" lemezeket még két bőr közé teszik és — tovább kalapálják, tovább nyújtják. — Egy-egy nevesebb mester — mondja Malán Lajos — 0,00014 milliméternyi vékonyságú aranyhártyát ls készített már. Ez már egy teljesen áttetsző, zöldes színű anyag, amelyet főleg fedületl díszítésre használnak. — Ez a műhely évente mennyi aranyat dolgoz fel? — Mit gondol? — öt kilót? Vagy húszat? — Többet... — ötvenet? — Csaknem ötszörannyit. Kétszázharmint kiló színaranyat. Ez körülbelül négyszáz kilogramm használati — 14 karrátos — aranynak felel meg. — Mi az hogy: használati arany? «— Az, hogy egy kilogramm arany csak 585 gramm aranyat tartalmaz. A többi 415 gramm, az más, kevésbé értékes, de az afanynál lényegesen keméAz örök Éva ékszere ^ Százeze. karikagyűrű % Az aranylemez vastagsága; 0,00014 milliméter # Leonardo da Vinci „hobbyja". nyebb fém. Az ilyen ötvözet a kopásnak jobban ellenáll. Az arany egyik legnagyobb ellensége ugyanis a kopás. A színarany gyűrű néhány évtizednyi viselés után felére, harmadára kopik. MEGMUNKÁLÁS: reszelés, ' csiszolás, fúrás közben ls kopik az arany. Csakhogy ez nem veszik kárba. — Mivel szedik össze? Hiszen a reszelek paTányl darabokból áll... — Például: a munkaruhák kimosása után a szennyes vizet, csak a benne leüllepedett arany részecskék kivonása után öntik ki. A kívülálló számára hihetetlen, de az aranyművesműhely szemetét sem öntjük ki. Ezt elégetik, majd a hamuból a megsemmisíthetetlen aranyat kivonják. Az NSZK-ban — Fforsheim városkában — van egy nagy aranyművesműhely. Ennek tapétáit és a parkettet tíz évenként elégetik. És a hamuból egész jelentékeny mennyiségű aranyat nyernek. Persze, az így kapott néhány dekányi nemesfém szinte elenyésző mennyiségűnek tűnik a világbankok trezorjaiban felhalmozott aranymennyiség mellett. Az ENSZ statisztika szerint az elmúlt évtizedben a világ aranytermelése évente átlag 1200 tonnányi volt. Ha figyelembe vesszük, hogy ezért a bágyadt csillogású fémért, évezredek őt a folyik a hajsza, nem nehéz kitalálni, hogy ma már óriási mennyiségű arany áll az ember rendelkezésére. A MŰHELYBEN ötven ember kopácsol. Parányi alkatrészeket — láncszemeket, golyócskákat, lemezeket, aranyvirágszirmokat — „szerelnek" össze ékszerekké, hogy azok — talán már az idei karácsonykor egyegy örök Éva nyakát vagy karját díszítsék. Ez azonban az arany örök körforgásának csak egy kis epizódja. Viszont az ember szépigénye: örök. TÓTH MIHÁLY HULLADÉKGYŰJTÉSSEL óvjuk erdeinket EGY ÉV ALATT 2000 HEKTÁR ERDŐT MENTETTÜNK MEG © A HULLADÉKGYŰJTÉSNEK NAGY A JELENTŐSÉGE © ÜZEMEINK 1980-BAN 450 EZER TONNA PAPÍRHULLADÉKOT DOLGOZNAK FEL A Banská Bystrica-i Sinrecina n. v. közismert gyártója az AKULIT, AKUPLAST és AKUBAS néven Ismert hangelnyelő anyagoknak. Képünkön a Smrecina nemzeti vállalat gyártotta hangszigetelő lapok. (CTK — J. Valko felv.) A szoknya hossza Sok szép kelme között fiatal lány válogat. Bizalmasan beszél az elárúsítónővel, ebből is látszik, hogy már régi ismerősök. A fiatal lány magára teríti az anyagot, majd a tükör előtt végignéz magán, és megelégedéssel állapítja meg, hogy melyik illik jobban. Amint kimondja a méretet, az elárusítónő csodálkozását fejezi ki, hogy miért vesz többet húsz centivel, mint más alkalommal. — Tudod, férjhez megyek, és ez már az asszonyi ruhám mérete. ANDERKO LÁSZLÖNÉ Ki ne örülne az erdőnek. Jólesik benne sétálni, tiszta levegőjét szívni. Hazánk e természeti kincsben igen gazdag, ám évről évre egyre nagyobb területen vágjuk ki a fát, s így egyre csökken az erdők területe. Az erdőnek nemcsak az üdülés szempontjából van nagy jelentősége. A tudomány is nagyra értékeli, mégpedig abból a szempontból, hogy a fa az egyre fogyó ásványokat helyettesítheti majd a vegyi iparban. Nemcsak hazánkban, hanem az egész világon egyre jobban megbecsülik a fát. Európában az évi fahiány 21 millió köbmétert tesz ki. Anglia, Görögország és Dánia faszükségletének 60—80 százalékát behozatalból fedezi. Mi ezzel szemben külföldre is szállítunk. Sajnos, igen meggondolatlanul cselekszünk. Nem mint feldolgozott árut hanem rönk, illetve deszkaként exportáljuk. CsehszloVSkia a fakitermelésben — egy főre átszámítva — Európában a hatodik helyen áll. Hasonló a helyzet a fa felhasználása terén is. Erdőgazdaságaink a múlt évben belföldi feldolgozásra 1,5 millió köbméter fát adtak, vagyis az össztermelés 12,1 százalékát. Ugyanakkor erdeinkben Jelenleg is sok a tűzifa, mivel a tömény tüzelőanyag olcsóbb a fánál. Az értékesebb faanyagra, nemcsak a hazai, hanem a külföldi feldolgozó üzemek ls számot tartanak. Gazdasági helyzetünkből adódva a jövőben arra számíthatunk, hogy a fakitermelés, illetve a kivitele növekedni fog. A hulladékgyűjtő vállalat évente félmilliárd korona értékű nyersanyagot, illetve hulladékot gyújt össze. Az 1966-os év eredménye 186 ezer tonna papír és 35 453 tonna textil volt, Jóllehet az utóbbinál hazánkban mintegy 80 ezer tonnát tesz ki a hulladék. Papírgyáraink az idén előreláthatólag 179 ezer tonna hulladékpapírt dolgoznak fel. Ugyanakkor 1969-ben 210 ezret, 1970-ben 235 ezret és 1980-ban már 450 ezer tonnát. A számok bizonyítják, hogy a papírgyűjtés nem lehet számunkra közömbös. Egyrészt értékes nyersanyag, másrészt évente Ily módon 2000 hektár erdőt menthetünk meg. —né— KESZTHELYI ZOLTÁN: Sokszor köszöntem So-kszor Jtöszöntem én az iskolának, Mely tavasz végén elcsendesedett; Az ablakok s a termek visszavárnak, Nyelvem hegyén reszket a felelet... Sokszor gondolok kipirult arcomra. Ahogy benyitok s a padba ülök; Elfulladok: elmém e kérdés nyomja, Mi lesz velem, ha egyszer felnövök? Sokszor búcsúztam én az iskolától, De felnőtten is visszatértem én; Tengerek hívtak, láttam: a víz lángol. Vörös alkonyban úszott a remény. Bejártam már a naprendszer bolygóit, Mint fantasztikus regény utasa; De hallottam>a kis iskola szólít, Siessek vissza, siessek haza. Évtizedek kisérnek, s valahonnan Vékonyka hangon szól egy kisgyerek: Én szólok-e? Vagy csupán a visszhangom? Szorongva nézek, s félve felelek ... Az iskolának búcsút sose mondtam, Ö hívott engem és én hívtam őt. Kapuja előtt állok égő gondban S nézem az égig hullámzó időt. A fáradozás sikerrel járt Felnőttnevelésünkben egyre gyakoribbá válik, hogy a 2—3 napos tanfolyamokat felváltja a hosszú lejáratú, 3—4 évig tartó folyamatos képzés. A színjátszókörök vezetőinek az iskoláztatása például ma már több járási székhelyen ilyen formában történik. S a hosszú lejáratú képzés honosodik meg más vonalon ts. Legutóbb a Népművelési Intézet a magyarlakta városokban és falvakban dolgozó koreográfusok részére rendezett hároméves továbbképzést. Az iskoláztatás a napokban fejeződött be. Tankó Lászlónét a Népművelési Intézet szakelőadóját, a tanfolyam vezetőjét ebből az alkalomból kerestük fel, és választ kértünk néhány kérdésre. — A koreográfusok képzését mióta végzik? — A magyarlakta városokban és falvakban működő öntevékeny koreográfusok képzése — kisebb-nagyobb sikerrel — évek óta folyik. A munkát a CSEMADOK kezdte el még az ötvenes évek elején. Mi, a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának megalakulása óta — lassan már ennek is tíz éve — foglalkozunk rendszeresen a táncosok továbbképzésével. — A napokban zárult tanfolyamot mikor indították? — Az első ízben megrendezett és rost sikerrel zárult hoszszú lejáratú tanfolyamot 1964 decemberében nyitottuk meg. Kezdetben 2—3 napos, legtöbb egyhetes iskoláztatásokat rendeztünk. A hallgatóknak sok segítséget nyújtott ez a képzés is. Az évek során azonban azt tapasztaltuk, és a felnőttnevelésre vonatkozó irányvonal is azt tanácsolja, hogy elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt eredményesebb, ha az iskoláztatások huzamosabb ideig tartanak, és egymást kiegészítő előadásokra épülnek. — A hároméves képzés milyen anyagot ölelt fel és kik adtak elő? — A húsz hallgatóval indított tanfolyamon hazai magyar és szlovák, valamint magyarországi szakemberek a tánc történetéről és technikájáról, a népi-, társas- és gyermektáncokról, a zenei alapismeretekről, valamint a táncok felépítéséről és leírásáról tartottak előadásokat. A gyakorlati munka során a hallgatók a táncok betanításával és leírásával ismerkedtek meg. A foglalkozásokon bodrogközi, rozsnyói, Nyitra és Rimaszombat vidéki, valamint más eredeti hazai anyagot elemeztünk. Mind az elméleti, mind a gyakorlati oktatás keretében arra törekedtünk, hogy koreográfusaink megismerjék népművészetünk gyöngyszemelt és környezetükben maguk is végezhessenek gyűjtést. Vizsgamunkaként mindenki betanított egy eredeti táncot és elkészítette ennek a táncnak a koreográfiáját. — A tanfolyamot hányan fejezték be? — A fáradozás sikerrel járt, a tanfolyamot tizenöten végezték el. A hallgatók, akik egyebek között a járási szervek által rendezett Iskoláztatásokon, mint előadók is érvényesíteni fogják tudásukat, bizonyítványt és elismerő oklevelet kaptak. A legjobb vizsgamunkákat a Népművelési Intézet rövidesen kötetbe gyűjtve jelenteti meg. — Mi az elképzelésük a jövőre vonatkozóan? — Dél-Szlovákiában rengeteg táncegyüttes működik és sok képzett koreográfusra lenne szükség. A most zárult tanfolyammal sokat nyertünk, a szakember-szükségletet azonban még nem elégítettük ki. A jövőre nézve ezért az a tervünk, hogy 1969-ben ismét indítunk hasonló tanfolyamot. A hallgatókat az 1968-ra tervezett rövid lejáratú tanfolyamok legjobbjaiból válogatjuk ki. örvendetes, hogy a Népművelési'Intézet figyelme a tánckultúrára is kiterjed s a koreográfusok, munkáját messzemenően segíti. A most befejezett iskola elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt gazdag ismereteket nyújtott. A befektetés akkor térül majd meg, ha a szakképesítést nyert táncosok nem maradnak meg az egyszerű reprodukálásnál, a már ismert művek betanításánál, hanem maguk is hozzáfognak a gyűjtéshez és azon lesznek, hogy új értékekkel, eddig még feltáratlan anyaggal gazdagítsák tánckultúránkat. (*»