Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-04 / 304. szám, szombat

Művelődés mindenki számára Október előestéjén nem lehet szebb feladat, mint visszatekinteni a megtett útra és felmérni, hogy honnan indultunk és hová érkeztünk. Eleve sikertelen próbálkozásnak bizonyulna azonban, ha egy rövid cikk keretében a teljesség igényével lépnénk fel, és — ha csak egy szűk körre vonatkoztatva ls — szólni akarnánk mindarról, ami ilyen vagy olyan formában, de október szülöttje. Bármennyire is csábító, nem megyünk túl messzire. Egyedül azt vizsgáljuk meg, hogy milyen művelődésünk demokratizálódási folyamata ma. Ismeretes, hogy a kizsákmányoló társadalmakban, ahol teljes erővel működik a gazdasági, a politikai és az ideológiai elnyomás hatalmas gépezete, a tömegeknek a művelődéshez fűződő jog» is korlátozott. Kulturális forradalomra és a művelődés demokratizálódására csak akkor kerülhet sor, ha a munkásosztály kezébe veszi a hatalmat és megteremti a széles körű művelődés lehetőségét. Miután a munkásosztály nálunk végrehajtotta történelmi küldetését: felszámolta a kizsákmányolást, és megváltoztatta a termelőerők Jellegét, megindult a kulturális forradalom, kezdetet vette a művelődés demokratizálódása. Ma nemcsak tanulunk, művelődünk, nemcsak sok könyvet olvasunk, többször megyünk színházba, moziba és más előadásokra, mint a múltban bármikor, hanem többségében ú| tartalmú kultúrát is kapunk. Társadalmunk az új szellemi értékek megteremtése és terjesztése során céljának megfelelően kritikailag értékelve használja fel mindazt, amit az előbbi nemzedékek a kultúra területén mér létrehoztak. Kultúránk feladatának tartja a népi kultúra nagyszerű kincseinek feltárását, megőrzését és továbbfejlesztését. Nem azért, hogy a népművészet kultuszának ürügyén idealizálja a régi paraszti világot. A népművészetet azért ápoljuk és fejlesztjük, hogy megőrizzük a nép alkotó kedvének tárgyi bizonyítékait, és bizonyítsuk: íme, mennyi szépség, tehetség, erő és ízlés, mennyi alkotó és mennyi harci kedv volt a népben az elnyomatás éveiben is. A folklórban sem az „élő ősiségét" látjuk, a hagyományőrzésnek nem az abszolutizálására törekszünk. Szándékunk, hogy megőrizzük mindazt, ami érték, és ami a letűnt idők társadalmi, történeti és kulturális viszonyairól vall. Kultúránk harcos, pártos kultúra. A régi, az elavult ellen az újért, a haladóért küzdve nem mereng a múlton, hanem felhasználja a múlt tapasztalatait, merít a múlt kultúrájából. Nem tagadjuk azt sem, hogy kultúránk politikai célok szolgálatában áll. Politikánk és kultúránk együttműködése azonban nem az alárendeltségen alapul, a kettő nem úgy egységes és nem úgy viszonyul egymáshoz, hogy az egyik diktál a másiknak. A politikát és a kultúrát — az emberi tevékenységnek e két szféráját — társadalmunkban egy cél és egy Ideológia: az ember boldogulását és a kommunizmus ügyét szolgáló törekvés határozza meg, hozza egymással kölcsönhatásba. Bátran hangoztatjuk azt is, hogy demokráciánk osztálydemokrácia, szabadságunk osztályszabafdság. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy társadalmunk tág teret biztosít a szocialista szellemben folyó és a szocialista társadalom érdekét szolgáló vitára, de visszaszorítja és elveti mindazt, ami egyoldalú, tudománytalan, a nihilizmusból ered és rombolni igyekszik a szocialista építés vívmányait. A szocialista kultúrától idegen a sablon, a merevség és a dogmatizmus. A szocialista

1 kultúrának a széles körben kibontakozó alkotómunka a sajátja és az is mérve. Művelődésünk demokratizálódási folyamatának beszédes bizonyítéka a hirközlőszervek (rádlő, televízió) munkájának, valamint a szellemi termékeknek a széles körben történő elterjedése. Az állandóan növekvő könyvkiadás és az állandóan bővülő népkönyvtár-hálózat lehetővé teszi, hogy minden ember könnyen jusson könyvhöz. A nyomtatott betű a legeldugottabb falvakba ls eljut. A siker életünk minden vonalán szembeötlő, és kézzelfogható. Művelődésünk demokratizálódási folyamata azonban mégis körülményesebb, mint amilyennek néhány éve látszott. A kulturális forradalom első szakaszában jelentős hibák történtek abban a vonatkozásban is, hogy á művelődés irányítói leegyszerűsítették a közérthetőség fogalmát és nem vették figyelembe az emberek ízlésének differenciáltságát. Azt tartották, hogy ami nekem nem tetszik, az másoknak sem lehet jő. Pedig, ha valaki nem ért mondjuk a matematikához, attól a matematika még igen hasznos tudomány... A személyi kultusz ideje alatt, amikor többnyire az adminisztratív „Irányítás" uralkodott, a művek megítélésénél gyakran az volt a kritérium, hogy érthető-e az Illető alkotás mindenki számára vagy nem? Az ilyen viszonyok között született művek legtöbbje ahelyett, hogy fejlesztette volna az ízlést, csupán az igénytelenséget szolgálta ki. Az a gyakorlat, amely az alkotóktól azt követeli, hogy a mű mindenki számára közérthető legyen, valójában nem a művelődés demokratizálódását segíti elő, hanem a középszerűség kultuszára nevel. A művészeteknek nincs és nem is lehet csupán egyetlen megjelenési formája. A művelődés demokratizálódása a művészi stílű

1 sok és módszerek sokaságát igényli. A stílusok és Irányok sokfélesége esetében azonban jobban, mint bármikor, egy pillanatra sem hagyható figyelmen kívül, hogy a szocialista társadalomhoz legközelebb az olyan művészet áll, amely saját eszközeivel hatékonyan segíti a szocialista társadalmi célok megvalósulását, amely az objektív tudományos ismeretek alapján az emberiség és az egyén szempontjából a humanizmus megvalósulását tartja a legfontosabbnak. A múlt számos hibája ma már csak emlék. Néhány zavaró körülménytől azonban még ma sem mentes az életünk. Elég a közelmúlt eseményeire gondolni, hogy lássuk: a régi világ maradványai szívósak, tartósak, néhol „hagyománnyá" válnak. A közömbösséggel, a bürokráciával, a korruptsággal, a hízelgéssel, a karrierizmussal és a többi hasonló — a szocializmustól merőben idegen — jelenséggel sajnos még ma is találkozunk. Mostanában előfordul olyasmi ls, hogy az új gazdaságirányítási elvekre hivatkozva egyesek határvonalat húznak a politikai-ideológiai és a kulturális-művészeti vagy a gazdasági és művelődési kérdések közé. A kettő pedig nemcsak hogy kölcsönhatásban van egymással, hanem az eredményes munka érdekében fel Is tételezik egymást. A zavaró körülmények eltörpülnek a sikerek mellett. Utunk egyenes, célunk világos. Kulturális politikánkban a múltnak és a jelennek főleg azokat a kulturális értékelt emeljük kl, amelyek megfelelnek a szocialista társadalom és a szocialista személyiség szükségletének. Arra törekszünk, hogy a művelődés mindenki számára elérhető legyen, a kultúra életünk részévé, a széles népi tömegek tulajdonává váljék. A győztes Októbernek a sok egyéb mellett ez az egyik legnemesebb programja. BALÁZS BÉLA A górdaezred katonái fellázadtak, magukkal rántották a szomszédos pavloviakat is. Majd Éljen a szabadság kiáltással a két ezred katonái elindultak ... (Louis Aragon: A Szovjetunió története.) LŐRINCZ GYULA: 1917. című ciklusból (IV.) ÚJ VÁRAK ÉPÜLNE

K• ADY ENDRE: Vészes csodák, gyönyörű napok hullnak. Emeljétek föl az arcotokat, Most, most, mikor a bajok sokasulnak. Ingnak a házak, menjünk az utcára, Ott zúg a Sors s táncos vér-jelek intenek. Amink van vigyük az utcára ki: A rongyainkat és a sebeinket. A rongyainkat és a sebeinket, Bús szemeink évezred - törte fényét. Kemény ökleinket, igazunk, hitünk, Forró, varas szánk bosszúlihegését. Karddal, korbáccsal, ónnal, lópatával. Ha jönnek, álljunk, most végre megálljunk. Nyög, reng a Föld, rosszabbul nem lehet, Nekünk semmink sincs, hátunkon a házunk. Reng a föld és vadul ölet az úr-had. Rengjen a Föld s a dölyfös had ölessen. És mégis más lesz a magyar világ. Az utcákon már a jövendő lebben. Testvéreim, megmart, szegény szívünket Rakjuk rá izzadt, büszke homlokunkra, Vagy bércet szül vagy mély sírt most a Föld: Földrengés lesz, legyen talpon az utca. (Megj. 1908.) JUHASZ GYULA: Fáradtan és csalódva százszor S száműzve bús fiatalon A szabad élet asztalától, Köszöntelek, Forradalom! Síromban véltelek megérni S alig mert halkuló dalom Mint éji szellemet idézni, Fölidézni Forradalom I Megáldom rózsás lobogódat Mint Messiást bús Simeon, A vérem gyász színébe olvad, De láttalak Forradalom! Tán holnap otthagysz eltiportan, Mint láncfüvet, domboldalon. Én láttalak robogni, jól van Győző szekér. Forradalom I KOMJÁT ALADÁR: MoutJ&t} Munkások, katonák, parasztok Megindultak, mint a hegyomlás. Lenin szaván. A bolsevikok szaván. S osztályt tettek minden időkre. Nem ringy-rongy árulók, Lenin vezette őket! A leszámolok könyörtelensége. S a rögnek facsaró szaga. A csikasz éhség. A rontó indulat. Életük szörnyű keserve-baja Kizsákmányolt és kizsákmányoló roppant gomolyban összerobbant. Test test ellen! „Győzünk vagy meghalunk!" A burzsoá rend véresen ledobbant. Fehér banditák dúlták a határt. Zsíros parasztok háborogtok, A puskatusra ráfagyott a kéz, gúnya levedlett. Aszály ölt tizezerszám. Tűz nem lobbant a holt kohóban. De a szegények állták a sarat: hóban, éhségben, hóban. A szovjetek hatalma megmaradt) Kilenc éve!... S hídon s fenyegetőn (kinek-kinek) orosz földön a kommunizmus épül. Hatalmas kórus: gőzkalapács dörög, dinamó zúg, faeke helyén traktor dübörög. Burzsuj hiába vicsorít fogat! Szocdem a mocskát hiába okádja: a sok hazugság szertemállik! A dús kertekben proli-gyerekeke játszanak. Mindenik, mint a friss gyökér: Izes-erős. S az új rend katonája mindhalálig!