Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-28 / 328. szám, kedd

Kiút az elvarázsolt körbö'l Amikor a felettes szerv „utasítás" helyett „lehetővé tesz" Felettes szervtől általában utasítások, követelmények Jön­nek. Esetleg tilalmak. A füleki zománcgyárban például ilye­nek: „Csökkenteni a behozatali zománc-nyersanyag szükségle­tet, növelni az exportot, nem kr.ptok, annyi frittét, amennvit akartok, hanem kevesebbet.. .* A direktív irányításban ilyesmi természetes. Az üzem illeté­keseinek nem marad más, mint végrehajtani az utasítást. Csak­hogy beköszöntött az új Irá­nyítás korszaka, az üzem kez­deményezése előtt tág teret kell nyitni, törődjék sajátmaga munkája hatékonyságával... SZIKORA ELVTÁRS GONDJAI Tudta Szikora elvtárs, tudta, hogy itt az új irányítás, csak az önállóság gyakorlata volt furcsa ... Szikora István a zo­máncozó üzem vezetője, és részlegén nagyszerű dolog si­került: olyan piros zománcozott teáskészletet készítettek, amely új piacokat hódíthatott volna meg, még Svédország is vásá­rolt volna belőle „Nosza, gyárt­suk nagyban" — mondaná erre az Ú; irányítást csupán elmé­letben ismerő ember. A gya­korlat embere azonban tudja: az a szép piros szín olyan zo­mánc-anyagból készült, amely­nek egyik összetevője behoza­tali cikk. S mint ilyen „tiltott gyümölcs". Azazhogy nem til­tott, csak éppen a megrendelt mennyiség egynegyedét kapják belőle. A helyzet furcsa: kezdemé­nyezz, keress, új utakat, hódíts meg új piacokat — egyfelől, másfelől viszont: elég nyers­anyagot nem kapsz. Hát most direktív Irányítás ez, vagy ön­leszámolási? Elméletileg új, gyakorlatilag a régi. A helyze­tet még az is bonyolítja, hogy az üzem közvetlenül anyagilag érdekelt az exportterv túltelje­sítésén (önállóság), de a túltel­jesítéshez való nyersanyag köz­pontilag korlátozott mennyiségű (direktív). Így azután Szikora elvtárs egész részlegével együtt elvarázsolt körben bolyong: kül­földi nyersanyag beszerzésére csak akkor lesz valuta, ha túl­teljesítik a kiviteli tervet, de miből teljesítsék túl, ha pont ezzel az élénkpiros teáskanná­val teljesíthetnék túl, de ezt nincs mivel zománcozni... MÉG EGY GOND Persze, a teáskannákat, s egyéb zománcozott edényeket gyárthatnák teljesen hazai nyersanyagból is. Ám ennek minőségével baj van. Megtör­tént a következő eset: két egy­más mellett álló zsákban Jött fritte — a zománc-nyersanyag — egyetlen szállítmányban. A próbazománcozást természete­sen csak az egyik zsák tartal­mából végezték el, hiszen egy­formának kell lennie. Amikor azonban már „élesre mentek" és a másik zsák tartalma is feldolgozásra került, kitűnt: December 7-én ért véget a Nő­vé Mesto nad Váhom-i katonai iskola által az NOSZF 50. évfor­dulója tiszteletére megrende­zett vetélkedő. A kérdések — amelyet az Is­kola tanárai ál­lítottak össze — foglalkoznak a Szovjetunió tör­ténetével, kul­turális és sport­életével vala­mint műszaki fejlődésével. A vetélkedőben a város több is­kolájának diák­jai is részt vesznek. A leg­jobbak tárgyi jutalomban ré­szesülnek. SZiAKEM BÉRKÉNT TÉRNEK HAZA A hranicei katonai egység minden évben azzal dicseked­het, hogy a tényleges katonai ennek más volt a minősége. Az egész sorozat rossz lett „Könnyű az más iparágban" — mondják a zománcozóban. Ott, ha valami nem sikerül pont ügy, ahogy kellene, leér­tékelik és eladják hazai piacon. De kinek kell élénk piros zo­máncozott teáskanna nálunk? Vagy muzulmán imával .eléírt zománcozott tál? Itt bizony, ha valamit elrontanak, azt el is dobhatják menten. Vagy újra zománcozhatják. De az már nem olyan. Oj JELENSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN A minap telefonon ismét be­szélgettem Szikora Istvánnal, a zománcozó vezetőjével. Vidám volt a hangja, ami ilyen ko­moly embernél, aki ráadásul annyi gonddal küzd — leg­alábbis szokatlan. Hallom a hangján, ma másról is lehet vele beszélni, nemcsak munká­járól, gondolom, Írok majd ró­la egy hangulatos riportot, s megkérdem: — Mondja Szikora elvtárs, ml volt életében a legnagyobb öröm, amely érte? Szikora elvtárs minden örö­mét elhomályosítja azonban az, amiről épp az előbb értesült: négyszer annyi importált zo­mánc-anyagot kap a Jövő évre, mint amennyire számított. Hir­telenében megfeledkezik negy­ven éves éjete során ért örö­meiről is és igy válaszol: — Hát, ez a fritte-szállít­mány most az ÍD legnagyobb örömöm. Nem csoda ez a nagy öröm. Ugyanis nemcsak frittéröl van szó. Sokkal többről annál. Ar­ról, hogy az úgynevezett felet­tes szervek — a vezérigazgató­ság, a külkereskedelem, a mi­nisztérium — rájöttek: az új irányítás nemcsak a legalacso­nyabb szervekre érvényes, ha­nem rájuk, az irányító szervek­re is kötelező. Az utasítgatás, parancsolgatás, tilalmak özöne helyett az irányítás módja ma: a lehetőség megadása. Szikora Istvánnak, de nemcsak neki, a füleki Kovosmaltnak is, az elő­legezett nyersanyag kiutalás a bizalom megnyilvánulását Je­lenti. Az ő számításaik, kísér­leteik, piackutatásuk, kezdemé­nyezésük alapján előlegezett bizalom ez. De nemcsak biza­lom, hanem új gondolkodásmód ls: márcsak előnyösebb drága zománcozott árut exportálni, rr.int aránylag olcsó deviza­nyersanyaggal garasoskodni. Ez a felismerés nem új. A gyakor­lata azonban új, eddig ritkán látott és tapasztalt. Legalábbis a füleki öreg gyárban. Szikora elvtársai együtt örülhetünk, hogy az ésszerű elméleti fel­ismerés kézzelfogható gyakor­lattá válik. VILCSEK GÉZA szolgálat letöltése alatt a fia­talok 80 százaléka növeli mű­szaki tudását. Az őszön is a többi között harminc tehergép­kocsi-vezető, öt darukezelő és öt földgyalukezelő szerelt le, akik mesterségüket a műszaki körökben, illetve a helyőrségi munkaiskolában szerezték meg. A sikeren felbuzdulva az idén még jobban megszervezik a tan­PálforduBat gyermekeink öltözködésében Az utóbbi években a gyer­mekruhák terén nagy hiányos­ságokat észleltünk. Ennek leg­jobb bizonyítéka, hogy konfek­ció üzleteinkben felhalmozódott az áru, a vásárlók elégedetle­nül, lires kézzel távoztak — hol a szín, hol a szabás, hol a nagyság nem felelt ineg. Ezt a jelenséget a sajtó sem hagyta figyelmen kívül. Éles bírálatok hullottak az illetékesek fejére — míg bekövetkezett a fordu­lat. A textilesek ez év folyamán lázasan tanácskoztak, vitatkoz­tak, hosszú órákon át törték a fejüket: mit lehelne tenni? Az ügy rugalmas kezelése ered­ményhez vezetett. November elején új ruhaanyagokkal, ki­mondottan gyerekes szabásmin­tákkal léptek * szakbíráló bi­zottság elé. A konzervatizmus leküzdése elsősorban a Kóló­ra, a Tepna, a Seba, a Perla és a Velveta nemzeti vállalatok érdeme. Dicséretükre legyen mondva, hogy nemcsak a leg­kisebbekre, hanem a serdülő fiatalokra is gondoltak. Az 1968-as kollekcióban te­hát új minőséggel és széles vá­lasztékkal találkozunk. A szü­lők minden bizonnyal nagy tetszéssel fogadják a gyűrhetet­len anyagból készült, aránylag olcsó nadrágokat, a színes blú­zocskákat és a könnyen mos­ható ruhákat. A rikító, ízléstelen színeket az élénk, de sokkal inkább el­fogiadható sárga minden árnya­lata, a rózsaszín, piros, kék és narancsszín váltja fel. A gyermeköltözködés terén ez volt az első döntő fordulat, de reméljük, hogy nem az'utul­só. — ozo — folyamokat és a műszaki kö­rök munkáját. ÉRTÉKES AJÁNDÉK Az újoncok alig két hónappal ezelőtt öltötték magukra az egyenruhát, s máris hallatnak magukról. Abban az egységben, ahol Lapin tiszt irányítja a po­litikai munkát, 180 elsőéves ka­tona ajándékozta vérét a har­coló vietnami nép megsegíté­sére. A MOLT NYOMÁBAN A második világháború utol­só éveiben LevoCán alakult meg a IV. harckocsizó dandár, amely részt vett a harcokban Liptovsk? MikuláSnál, a Kis és Nagy-Fátrában, valamint Mor­vaországban, ahol a háború vé­gének örömhíre érte. Néphad­seregünk harckocsizó! elődjeik harcos útjának felkutatására expedíciókat szerveznek. Ennek során találkoznak a veterán harcosokkal is. MÉLTÖ JUTALOM Az a katonai egység, amely­LESÁNTULT LEGUTÓBBI poharazgatásom óta nyilván teljes bizalmára ér­demesít Pityu bácsi. Mostaná­ban gyakran telefonál. El tu­dom képzelni, mennyire örül a szomszédja, akinek telefonját tetszés szerint használja. Per­sze, saját tetszése szerint, még­hozzá ingyen és bérmentesen. Ám manapság sok mindenre hajlandó az ember a jószom­szédi viszony, — ahogyan Pityu bácsi mondja — a házközösség békés szocialista együttélése érdekében. Pityu bácsi minden­kor telefonmembrán- és dob­hártyarepesztő bömböléssel közli észrevételeit. Sajnos sok­szor és sokat telefonálhat, mert bizony van mit észrevennie an­nak garmadájából, amit az il­letékesek — ugyancsak sajnos — észrevétlenül hagynak. Néha cérnavékonnyá kényszerített telefonista kisasszonyi hangon sipítok a máskülönben félbe­szakíthatatlan bömbölésbe: „Te­gye le a kagylót! Interurbán!" És bér őt szólítom fel, én te­szem le a kagylót. Utána pedig megmagyarázhatatlanul felaj­zott kíváncsisággal elegy ret­tegéssel várom kora reggeli látogatását. Végre valahára tegnap is fel­rikoltott az idegtépő balsejtel­memnek véget vető morzejeles csengetés. Amikor ajtót nyi­tottam — megijedtem. Elma­radt a szokásos harsogó üdvöz­lés, és a letaglózó vállveregetés is. PITYU BÁCSI botra támasz­kodva, zihálva, sóhajtozva bi­cegett egyenesen a szobába. Le sem vette ritkaszép színeha­gyott felöltőjét, sőt fején hagy­ta egyéni ízléssel összegyűlt, csáléra csapott fakó kalapját ls. Fájdalomtól sziszegve, óva­tos lassúsággal ereszkedett a karosszékbe. Percekig nyögdé­cselve tapogatta térdét, majd megizzadt homlokát törölgette. Végre megszólalt. — Hát ezt aztán igazán meg kell írnod! Tudom, hogy nincs időd, sietsz, ki tudja hová és minek. Nos, ma igazán tárgyi­lagos leszek. Láthatod, hogy le­sántultam. Le bizony, mert saj­nos, összetört. No, ne Ijedj meg, nem a sípcsontom, hanem a vállfa! — A vállfa? — hebegtem ál­mélkodva, mintha egy repülő csészealjról idepottyant mars­lakó zagyva gagyogását pró­bálnám megérteni. — Ügy bizony a vállfa — vá­laszolta — most már a számá­ra legtermészetesebb hangon, tehát bömbölve. — Rapittyára! Pozdorjává! Bakelitből volt az átkozott, és kipottyant ügyet­len, köszvényes kezemből. Egye­nesen a kőpádimentomra. A gangon ... — A gangon? Micsoda gan­gon? — dadogtam makogva, mint aki alapos fejbekólintás után ocsúdik. — Persze, hogy ottl Amikor ki akartam rázni a naftalint. Mit bámulsz, mint egy csecs­ben Danék elvtárs a politikai tiszt, már több éve Jó ered­ményt ér el a harci és politi­kai felkészültség terén. Jutal­mul a múlt napokban megkap­ták a „Jan Zika egység" elne­vezést. A nagy ünnepen részt vettek a környék dolgozói és jan Zika testvére. Az egység katonái ebből az alkalomból ígéretet tettek, hogy a kikép­zés terén még Jobb eredményt érnek el, szem előtt tart­va, a „Több izzadság a gyakor­lótéren, kevesebb vér a harc­téren" jelszót. TANÁCSKOZNAK „A CSISZ munkája a hadse­regben" e jelmondat alatt de­cember 6—8-a között Gottwal­dovban rendezik meg a néphad­seregünk CSISZ szervezeteinek konferenciáját. Az értekezleten megvitatásra kerül a CSISZ V. kongresszusának határozata, va­lamint a politikai és a harci ki­képzés terén elért eredmények, illetve nehézségek. A konferen­ciára az egységek legjobb CSISZ-tagJaikat delegálják. —né— szopó birka? Há? Ja, persze, nem érted. Maholnap kell már a télikabát, hát ki akartam porolni. És akkor ejtettem el azt a bakelitos hétszentséget. Leballagok a boltba s újat ve­szek — gondoltam. Olcsó por­téka, telik rá a nyugdíjból. Sajnos, ember tervez, és ... kü­lönféle kisistenek végeznek. Mert nincs, sehol sincs, nem kapható! Nem hiszed? Végig­jártam minden közeli és távo­labbi boltot. Nincs és nincsl Persze, amolyan nyápic, cingár vállfából annyi van, mint a szemét szeretett Duna menti metropolisunk utcáin. De mondd csak, intelligens ember létedre, egy ilyen cingár vacak­ra akasztanád a télikabátodat? Hogy szégyenszemre kipúpo­sodjon a válla? Hogy kivasal­hatatlan barázdát vágjon belé? Nem vagyok én holmi ágról­szakadt pityipalkó, hogy ilyen agyonnyomorított ködmönben parádézzak! Nekem amolyan speciálisan széles, testesebb, telt Idomú vállfa kell! Télika­bátba való! Nyilván nem csak nekem kell, hiszen nem vagyok én szekáns, okvetetlenkedő, vénember. Másnak is kell, csak­hogy nincs, mert nyoma ve­szett. Az egyik boltban azt mondták: „Nincs kérem". A másikban: „Pillanatnyilag nem kapható". A harmadikban: „Tet­szett volna tavaly venni, akkor még volt". A negyedikben: „Próbálja meg az elvtárs a kül­városi boltokban, vagy vidé­ken". Csak az ötödikben akadt egy igazán szeriőz, bájos asz­szonyka, aki nyíltan megmond­ta: „Ne is tessék keresni, ez idén még egyetlen darabot sem kaptunk belőle." Passzl ... Hiá­ba kutyagoltam félnapot. Nem nekem való már a távgyalog­lás... tudod, az az átkozott porckopás a térdemben ... Most aztán borogathatom egy hé­tig... Vagy talán béreljek ta­xit? Egy vacak vállfa miatt? Nem lopom én a pénztl Az ál­lamtól kapom! Hja, persze az állami Sokan azt hiszik, hogy a Csáky szalmája! Akár bolyra­káskor a hangyasereg, dolog­időben is úgy nyüzsög a nép az utcákon, a boltokban. Pedig a munka még a szocializmus­ban sem annyira automatizált, hogy magától induljon, magá­tól menjen, nem igaz? Sajnos, dologidőben is holmi vállfák és hasonló dib-dáb apróságok után futkároznak a fenékig tejfel szocializmust áhító, mé­lyen tisztelt polgártársak. És hol van még a napközi szok­nyavadászat, az esszpresszó­zás, a fusizás, a kétféle feketé­zés — kávéházakban és kapu­aljakban —, s a hivatalos in­tézések ürügyén engedélyezett lógás, időtlopó csámborgás? Disznóság, felháborító disznó­ság, ha mondom! Lerí az ar­codról, mit akarsz mondani! Ne szólj semmit! Persze, hogy van óriási építkezés, van in­gyen orvos és gyógyszer, van kellemes szakszervezeti üdülés, meg sok minden abból a közös tejfelből. De mondd csak, ho­gyan éreznéd magad egy Illa­tos, selyempaplanos, puha nyo­szolyában, ha tele volna polos­kával? Mert szerény vélemé­nyem szerint túl sok az ilyen vállfahiányszerű, toalettpapír­hiányszerű, meg a jó ég tudja még milyenszerű poloskacsípés, ami egyszerűen megmételyezi azt, ami máskülönben nagysze­rű lehetne ... EKÉPPEN DOHOGOTT liheg­ve, zihálva még Jő sokáig Pi­tyu bácsi. Nagyon el lehetett szontyolodva. Csak néha-néha bömbölt egyet, azt sem Igazán ércesen, hanem csak amúgy bánatosan elbődülve. — Ezt meg kell írnod, hal­lod! Fel kell figyeltetned az il­letékeseket! Vagy mi a csudát csinálsz abban a szerkesztőség­ben? — Óvatosan felcihelődött, és most, amikor már orvtáma­dásra nem számítva kalandoz­tak gondolataim Pityu bácsi bölcselkedésének útvesztőiben, akkorát sújtott a vállamra, hogy elerőtlenedve rogytam a még testmeleget árasztó ka­rosszékbe. Mire ismét ki mer­tem nyitni a szemem, már csak a csálé kalap karimáját pillan­tottam meg a Pityu bácsi mö­gött bezáruló ajtó nyílásában. • • • íme figyelmesen feljegyeztem Pityu bácsi figyelemreméltó megfigyeléseit. Ám azt, hogy felfigyeltessenek s több figyel­mességre késztessenek, sajnos, nem garantálhatom. KOLÁR MARCELL Néphadseregünk életéből HARCRA KÉSZEN

Next

/
Thumbnails
Contents