Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-25 / 325. szám, szombat

IDEJE MÁR... BESZÉLGETÉS DR. KRIVOSIK ISTVÁN SZÍNHÁZIGAZGATÓVAL A színházi évad lónéhány hete megkezdődött ugyan, sőt két bemutató — közte egy tflúságt előadás — már a MAT ESZ mögött van, ennek ellenére nem árt, ha kissé megkésve is bepillantunk a színház műhelytitkaiba. Nemcsak így évad elején, hanem az egész év folyamán együtt drukkolunk, Izgulunk a színházzal, így ha gondjaikban ls osztozunk, s munkájukkal kapcsolatban véleményt mondunk, ez is a „család"-ban marad. Abban a családban, melynek érdeke, szívügye a színház sorsa, előmenetele. KRIVOSIK ISTVÁN dr. színházigazgatótól a MATESZ terveiről, valamint drámairodalmunkat érintő néhány kérdésünkre kértünk választ, amelyet az alábbiakban közlünk: 9 Mindenekelőtt néhány szút szúihatna az elmúlt évadról. Véleménye szerint milyen múvészl és közönségsikerrel zárult ax évad? — Az elmúlt évadban hét darabot mutatott be színházunk. Dramaturgiai elképzelésünk az volt, hogy — tervünk összeállításánál szükséges minden szempont betartásával, —, mintegy tükröt állítsunk parasztságunk, falusi látogatóink elé (akik látogatóink zömét képezik), hogy felvillantsuk előttük életük letűnt évtizedeinek egy-egy mozzanatát. Gondolunk itt elsősorban Moliére „Dandin György", Móricz Zsigmond „Ori muri", Mikszáth Kálmán „Szent Péter esernyője" és Illyés Gyula „Bolhabál ' című bemutatott és ma is műsoron levő darabokra. Művészi sikernek mondható Leopold Lahola „A világ négy sarka /V. Lukáő rendezte), Mikszáth Kálmán „Szent Péter esernyője" és Móricz Zsigmond „Ori muri" című darabok inszcenálása, Dráfi Mátyás, Bugár Béla, Csendes László, Thirrlng Viola, Fazekas Imre, Boldoghy Kató, Várady Béla színészi teljesítménye, Platzner Ttbor modern és ízléses díszlettervei. A legnagyobb közönségsikert Szigligeti Ede „Liliomfi" j Beke Sándor rendezése) ós Mikszáth Kálmán „Szent Péter esernyője (Konrád józsef rendezte) című darabokkal értük el. • Mit láthat az új évadban a közönség? — Az .1967/68-as évadban a következő darabok kerülnek (kettőt már bemutattunk) bemutatásra: Siposs Jenő és Lukács Viktor: Őzikék és a farkas, B. Lavrenyov: Leszámolás, W. Shakespeare: Rómeó és Júlia, M. Maeterlinck: Szent Antal csodája, Szép Ernő: Május, L. Lahola: Napfoltok, és Jókai Mór: A kőszívű ember fiat. Jókai darabja helyett talán valami mást tűzünk műsorra, mert épp most vetítik Dél-Szlovákiában ennek filmváltozatát. % Milyen elgondolások vezették a színházat az új évad dramaturgiai tervének kidolgozásakor? — A dramaturgiai tervünkbe sorolt darabok közül némelyikkel a gyerekeknek, az ifjúságnak szeretnénk örömet szerezni, illetve megszerettetni velük a színházat, más darabokat az NOSZF 50. és a MATESZ 15. évfordulója tiszteletére mutatunk be. Dramaturgiai tervünk másik részében az egyes darabokat összekötő gondolat, vagy mondhatnánk úgy is, hogy a darabok mottója az élet szépsége, az egészséges életérzés felé törekvő ember belső harca a sokszor mindent visszájára fordító, mindent letaroló bosszú érzésével. # A dramaturgia sok fiven át megoldatlan kérdés volt a színházban. Történik e téren valami változás? S egyáltalán milyen új •evekkel találkozhatunk majd? — Melichárek Jana főiskolai hallgató most fejezte be tanulmányait s véglegesen a MATESZ-hoz szerződött. így tehát a dramaturg kérdése is végleges megoldást nyert. Rajta kívül a mostani évadban még egy régi munkatársunkkal találkoWl P« zunk új beosztásban: Beke SánR

* * J dórral, mint rendezővel. 1967. • Miben látja a színház a hazai magyar drámairodalomnak XI. 25. nyújtandó segítséget? — Főleg abban, hogy müveiket a MATESZ bemutatná és előadná. • Mi az oka On szerint annak, hogy hazai magyar szerzők az ntábbi években csak elvétve szerepelnek a MATESZ műsortervében? — Ennek lényegében két oka van. Csak elvétve, tehát nagyon kevés kéziratot kapunk a hazai magyar szerzőktől. A benyújtott kéziratok viszont mind irodalmi értéket, mind színpadi alkalmazásukat tekintve nagyon gyengék, nem beszélve művészieszmei színvonalukról. • Tett a színház valamit — konkrétan — annak érdekében, hogy a hazai irodalom egy-egy érdemes alkotását a színpadra alkalmassá tegye? — Szóban és írásban felkértük a hazai magyar prózaírók és költők legjavát, hogy kísérletezzenek más műfaj területén ls. Gondoltunk Itt elsősorban Duba Gyulára, Dobos Lászlóra, Monoszlóy Dezsőre, Szabó Bélára és másokra. Lovicsek Béla egy darabjával már régóta foglalkozunk, alkalomadtán — a szerzővel való további együttműködés után — színre vihető. Petrőci Bálint darabját, amellyel a színház foglalkozott, de közönségünk szempontjából nem tudott bemutatni, le kellene közölni az Irodalmi Szemlében. Szeretnénk, ha Kónya József ls jelentkezne valamelyik darabjával. Egri Viktortól és Dávid Teréztől jó és főleg új, korszerű darabokat várunk. (Az utőbbl években a prózának hódolnak!) • Milyen Ön szerint a színház és a hazai irodalom kapcsolata, s miben látja a viszony konszolidálódásának lehetőségét, illetve a hazai magyar drámairodalom termékelnek MATESZ-bell szereplésének teltételeit? — A személyes kapcsolatokat kielégítőnek, a munkában való együttműködést nem tartom jónak. És ez vonatkozik mind a két félre. A szerzőktől — ismétlem — több új és jó darabot várunk. A kereslet nagy, a kínálat kicsi. A minőséget Illetően magasra emeljük a lécet. Ez mindennapi életünk vonatkozásaiban korparancs, az irodalommal sem tehetünk kivételt. A mi részünkről is van még mit tenni, hogy minden vonatkozásban egyenrangú partnerelvé váljunk az arra érdemleges drámaíró személyiségének, Illetve műve színrehozatalánál. Szeretnénk, ha az Írószövetség magyar szekciója többet és szakszerűbben foglalkozna a hazai magyar drámaírással, értékelné és véleményezné az egyes megírt műveket és ezeknek nagyobb publicitást biztosítana. Jó volna, ha a színház vezetői és a drámaírók a szekció kezdeményezésére minden formaság mellőzésével megvitathatnák a mind két félt érintő problémákat. Az a nézetünk, hogy a hazai magyar drámairodalom Jelenlegi helyzetéért nemcsak a MATESZ felelősi • A közeljövőben 15 éves lesz a színház. Mivel készülnek a jubileumra? — A MATESZ 15. évfordulója ünnepségeit 1968. január végén Shakespeare „Romeő és Júlia" bemutatójával kívánjuk megtartani. • Pillanatnyilag milyen problémákkal küszködik a színház, s miben látja a színvonalemelés feltételeit? — Egy nagy elképzelésünk teljesült és ez a fő problémánk. Ezt a problémát akarjuk most megoldani, amely egyben biztosítéka, feltétele a színvonal további emelésének. Végre állandósult, megállapodott a színház művészi vezetősége. Kvalifikált, tehetséges és ambiciózus munkatársakat kapott a színház. Ezenfelül a harminctagú együttesben tizenegy új, tehetséges fiatalt szerződtettünk, állandó státusszal. Ebben a megfiatalodott, tapasztalatokat gyűjtögető, művészi elképzeléseit realizálni akaró, hivatást érző társulatban van minden reményünk — és problémánk. Tudjuk és hiszszük, hogy a tapasztalt, megedzett „régi" tagok mellett a fiatalok újszerű alkotó ereje alapját képezi és feltételezi egy új arcú társulat kialakulását. Ehhez azonban Idő, komoly és előrelátó dramaturgia, szervezési és önfegyelmező, önnevelő munka kell. A MATESZ 20. évfordulójának ünnepségeit, Madách „Ember tragédiájá"-t már ennek a megvalósult erőfeszítésnek jegyében szeretnénk látni. • Az elhangzottakon kívül van még valami megjegyezni valája? — Az előbb írott kérdés megoldása sok buktatót, terelő útat rejt magában. Ezért kérem közönségünket, a sajtót, a kritikát és minden illetékes intézmény megértését, bizalmát és támogatását. Legyenek munkánkkal szemben kritikusak, de szeressék színházunkat és látogassák előadásait. Eddig a kérdésekre adott válasz, s talán nem lesz „ünneprontás", ha a válaszok ébresztette néhány egyéni észrevételnek is hangot adunk. Kétségtelenül nagy az az út, melyet a színház az elmúlt közel másfél évtized alatt megtett, ennek ellenére, évek óta van valami nyugtalanító ls. Arra gondolok — ami egyébként a kérdésekből is szinte tendenciózusan érződik —, hogy Irodalom és színház kapcsolatában az utóbbi években történt „elidegenedés" (divatos szóval élve) hovatovább egyre nagyobb tehertételt jelent. S ezt sem most, sem máskor nem lehet könnyedén, félvállról venni, vagy egy kézmozdulattal elintézni, mondván: nincs megfelelő magyar dráma. Az igény és a színvonal ma már kétségtelenül — a közönséggel szemben isi — kötelez. Nem az igénytelenséget támogatjuk tehát, bár meggyőződésem, hogy a hazai magyar dráma fejlődése érdekében a sikertelenséget, a bukás kockázatát ls vállalni kellene. Meggyőződésem azonban az is, hogy hazai irodalmunk van már olyan fokon, hogy — esetleg a színház dramaturgiája együttműködésével — színpadképes műveket alkosson. Annak ellenére azonban, hogy évről évre jó színvonalú, mai 'témájú prózai alkotások látnak napvilágot, valahogy mégis elmarad a drámává formálás Igénye. Sőt talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy érdemük szerint a meglevő drámai alkotások sem jutnak szóhoz. (Gondolok Itt Egri Viktorra, Dávid Terézre és másokra). Ugyanakkor a korábban felvetett Szabó Béla (A menyaszszony) regényének átültetése, Illetve Petrőci Bálint próbálkozásai, sőt Duba Gyula, Monoszlóy Dezső, Rácz Olivér, Dobos László, Bábi Tibor és mások elszánása, kellő segítséggel célhoz érhetne. Ha! ... Nem vagyok azonban biztos benne, hogy ezt a „kellő segítséget" irodalmi fórumaink (Irodalmi Szemle, Színmű- és könyvkiadó), illetve a színház rendszeresen, megértéssel, s féltő szeretettel minden esetben megadják. Ezért az „objektív nehézség" hovatovább kényelmességet, sőt közönyt ls jelenthet. Nincs értelme, hogy mulasz fásainkat érintve „bűnbakot" keressünk. Az okokat azonban látnunk kell, ha tovább akarunk lépni! S új fejezetet kellene nyitni a hazai magyar drámaírás és a színház kapcsolatában ... Meg kellene keresni a „megbékélés" lehetőségeit, hisz sem a színház, sem az irodalom — ha komolyan veszi önmagát — nem mellőzheti a másikat. Kérdés, persze, vajon van-e anynyl türelmünk és bátorságunk, hogy egymás érdekében elviseljük egymást?! Ideje volna már... FONOD ZOLTÁN LIDA CVENGROSOVA: Leningrádi tengerész. (Hegesztett vas, 1967.) UJ VERSEK MONOSZLÓY DEZSŐ: £gjy, em&ei nevetett Egy ember nevetett a villamoson eddig még sohase tünt fel ennyire e vállalkozás groteszk fonákja belső pozitív zokogását hahotázta negatív képpé válla rázkódott szomorú ijedt nyúlfüle a kalap bokra alatt remegett száfa sebként rúgozva nyúlt a kafánság borotvája állán kaparászott s 0 fuldokolva köpködte magából a felszakadt riadalmat éreztem hogy megsebesült olyan volt mint akit hasbalőttek arcán egy ránc — valami láthatatlan fáfdalom üldözhette — kergén menekifít tudtam ha kifulladva megtorpan nem marad utána más csak egy feltúrt temető KOVÁCS GÁBOR: w CLCmatían&ág, Borongó zongoraakkordok, Amiket rég magamban hordok, Dübörgő, szaggatott zenével Riasztanak fel minden éjjel S reggelig bennem dübörögnek Koporsókra hulló rögöknek Staccatói újra és újra ,.. Ütemükre készülök útra, Nagyon messzire . :. valahova ,., Hogy holtfáradtan, vánszorogva, Vonszolódva akár a férgek, De egyszer mégis odaérjek, Hol hegedűk halk üveghangon Muzsikálnak míg el nem alszom.