Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-23 / 323. szám, csütörtök

— Csusza Ivánt, az országos válogatott tagját keresik? — kérdezte tréfásan Rieko Géza, az Uszty-Csornai Erdészeti Kombinát helyettes igazgató­ja, amikor július végén Csusza Iván iránt érdeklődtem. A válogatott tagja? Furcsán hangzik ez egy fakitermelő­ről, az erdészeti kombinát neves brigádvezetőjéről. Pe­dig így van. Csusza Iván képvi­selte a Szovjetuniót a favágók montreali világbajnokságán, s fölényes győzelmet aratott. Tavaly elnyerte a Szocialista Munka Hőse címet. Magától adódott a kérdés: hogyan készült a kiváló faki­termelő a nagy nemzetközi erőpróbára? Ugyanis megszok­tuk, hogy a nagy versenyeket megfelelő előkészület, edzés előzi meg. — A verseny ebben is kü­lönbözött a többitől — vála­szolja mosolyogva Ricko Gé­za. — Csusza a mindennapi munkában edzi magát. Külön­ben ha közelebbit akarnak tudni róla, keressék fel mun­kahelyén, a verhnye-turbátl erdészeti telepen. Motorosunk erőlködve tor­názza fel magát a tajtékzó hegyi patak mentén kanyargó sínpáron. Az erdészeti telep a nagy kiterjedésű erdőgazda­ság legtávolabbi zugában van, a Turbat és a Herisanszka ha­vas alatt. Az 535 méter ten­ger szint fölötti magasságban fekvő Uszty-Csornától mintegy 700 métert kell kapaszkod­nunk. Csalódás ér minket. — Csu­száék kinn vannak vágásterü­leXikön, a Cserlenyák hegy­szorosban — újságolja Sza­szin Mikola, a telep műszaki vezetője. Most már gyalog folytatjuk az utat. A meredek út tulaj­donképpen vízfolyás. Nem me­rek lenézni a völgybe. Csak a patak szűnő zúgásából tu­dom meg, hogy lassan, de mé­gis előrehaladunk. A hegy te­tején kissé kifújjuk magunkat, s most értem meg a világ­bajnoksági előkészület leg­nagyobb titkát: jó tüdő és szív kell ahhoz, hogy valaki napjában többször is megte­gye ezt az utat. A hegyi fennsíkon már könnyebb az út. Csakhamar munkazajra figyelünk fel. Lépteinket harsány figyelmez­tetés állítja meg. Két ember szorgoskodik egy hatalmas fenyőnél. A benzinmotoros gépfürész belemar a famon­strum testébe. Két-három perc, s a faóriás lassan dőlni kezd, aztán recsegve lezuhan. A te­tejét figyelem. A távolból úgy tűnik, hogy súrolja az égbol­tot. A ledöntött fenyő még egyszer rugalmasan felpattan, sudár törzse megvonaglik, az­tán tehetetlenül elterül a föl­dön. Nyomban erdőmunkások veszik körül, ismét felzúg a gépfűrész, az ágak egymás után válnak le a törzsről. — Szép darab — állapltja meg a brigádvezető. — Van vagy négy köbméter. Csusza Iván középtermetű szikár ember. Csupa izom. Ami­kor tarkójára tolja védősisak­ját, dús fekete fürtök hullanak homlokára. El sem hinném, hogy 38 éves. A versenyre te­relődik a szó. — Higgyék el, eleinte se­hogyan sem tudtam beleélni magam, hogy abban kell ver­senyeznem, ami tulajdonkép­pen mindennapi munkám. — Szünetet tart, úgy érzi, bő­vebb magyarázattal tartozik, aztán folytatja gondolatmene­tét: — Sokat beszélünk a mun­kaversenyről. Ez azonban egé­szen más. Komplexbrigád va­gyunk, számunkra a végered­mény, a végső cél a fontos — ez pedig a kitermelt fa eljut­tatása a rakodóhelyre. A brigád tagjai — Bursza Iván, Kosztyak foszip, Dorun­da Mihajlo, Kucin Iván körül­vesznek minket, figyelmesen hallgatjáik brigádvezetőjüket, helyeslően bólogatnak. — Nálunk van munkaver­seny, de nem csinálunk ver­senyt a munkából. Itt pedig egészen másról van szó, arról, hogy ki tud hamarabb ledön­teni egy fél méter átmérőjű fát, ki tisztítja meg előbb tör­zsét az ágaktól, és hasogatja egyforma darabokra. — Mégis, hogyan készül, — faggatjuk a brigádvezetőt. — Hát így — mutat széles mozdulattal a vágáEterület­re. — Dolgozunk. Igaz, estén­kint röplabdázom a fiákkal, gyakorlatozom a nyújtón ts, most már van rá időm. Megtudom, hogy Csusza jú­liusban végezte el a Huszti Er­dőipari Technikumot, okleve­les erdőipari technológus lett. Nagy teher volt rajta öt évig örökös házi feladatok, vizs­gák. Ezekben a napokban ide­iglenesen még egy könnyebb­sége van: nem kérik tőle szá­mon a megbízatások elvégzé­sét. Csusza Iván kommunistá­nak ugyanis ezekből is kijut. Sorolja is. A tizediknél abba­hagyom a jegyezgetést. — Majd Motreal után ismét elővesznek — mosolyog. Latolgatjuk a verseny esé­lyeit. Csusza tartózkodó. Elő­ször vesznek részt ilyen ver­senyben. Nem versenyzők, egyszerű munkásemberek ők, de bíznak erejükben. Azóta Csusza megjárta Ka­nadát és Sorbán Vaszll tár­sával első díjat nyert a favá­gók világbajnokságán. Keres­tem az alkalmat, hogy talál­kozzam vele, de az erdészeti kombinát meglátogatását,más elfoglaltságom miatt el kellett halasztanom. A közelmúltban a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából a területi székhelyen rendezett ünnepség szünetében véletle­nül összetalálkoztunk. — Kár volt annyira sze­rénykednie, mégis világbaj­nok lett — mondtam. — Hát igen, — válaszolta szerényen Csusza, s vállat vont. — Sikerült. Látszott, hogy örül a siker­nek, bár nem nem tulajdonít túlzott jelentőséget a dolog­nak. Akárki lehet világbajnok­— árulta el arckifejezése. Egy kicsit csodálkoztam, de meg­értettem Csuszát. Bárhogyan dőlt volna el a verseny, bárki került volna a győzelmi emel­vényre, egy biztos: a tőkés­országok egyetlen képviselője sem tud olyan magasra emel­kedni a társadalmi ranglétrán, olyan megbecsülést kivívni, mint Csusza Iván, a munka egyszerű hőse a szoctalista társadálomban. Munkába Indulnak a favágók. Kényes kérdésben kopogtatunk Interjú a toalettpapír hiánya ügyében Nemcsak jómagunk, hanem szá­mos más lap is már nem egyszer megpendítette az egyesek szemé­ben talán századrangúnak tartott, de véleményünk szerint tömeg­igényt érintő kérdést — a toalett­papír hosszú ideje tartó hiányát. Sajnos a bírálatnak eddig nem volt sok foganatja, pedig ez a cik­kezés nyilvánvalóan nagyon sok értékes papírt emésztett fel ed­dig is. Mivel a nagyközönség, a számtalan érintett és néha bi­zony joggal bosszankodó ember előtt tiszta vizet akarnnk önteni a pohárba, néhány kérdésünkre választ kértünk az illetékestől, az iparcikkek kereskedelmi vállalati prágai vezérigazgatójától, Fran­tiSek Kára mérnöktől. • Miért nincs Szlovákiában elég toalettpapír annak ellenére, bogy árát 1 koronára felemelték? Hiszen ettől az intézkedésről a helyzet javulását, sőt megoldását várták7 — öt papírgyár, ebből Szlová­kiában a harmaneci, elavult gé­peken gyártja a toalettpapírt és ezért nem tudja kielégíteni az or­szágos keresletet. • Megtelelő közgazdasági in­tézkedésekkel nem lehet mégis érdekeltebbé tenni a termelőket? — Annak ellenére, hogy vezér­igazgatóságunk a termelő válla­latoknak ebben az évben prémiu­mot ajánlott fel a terven felüli szállításért, csak a harmaneci üzemtől kaptunk 30 tonnányi, ter­ven felüli mennyiséget. Ez a többlet teljes egészében Szlová­kiában maradt. fl Behozatallal nem enyhíthető a hiány? — Tavaly Jugoszláviából 345 tonna toalettpapírt Importáltunk. Ez akkor lényegében lehetővé tette a folyamatos ellátást (már abol — a szerk. megj.J. Ez Idén viszont nem járt sikerrel tárgya­lásunk a Szovjetunióval, ahol 300 tonnát kívántunk lekötni. Sajnos a toalettpapír ott ls hiánycikk. Ez év augusztusában (elég ké­sőnl — a szerk. megj.) a fenti mennyiséget szerződésileg lekö­töttük Jugoszláviával. Egyelőre 62 tonnát kapunk ebből Kosice és Presov számára. Számolunk a fo­kozatos leszállítással és egyben azzal, hogy téli hónapokban ki­sebb lesz a kereslet. Ezért vár­ható, hogy az utolsó negyedév­ben jelentősen megjavul az Igé­nyek kielégítése (sajnos eddig nem érezzük — a szerk. megj.J. • Végérvényesen mikor várha­tó a helyzet megoldása? —A harmaneci üzem keretében egy nagy termelő egység felépí­tésével, amely évente majd 10 500 tonna toalettpapírt gyárt. Ennek az Ipari létesítménynek építését csak utólag sorolták be a 4. öt­éves tervbe és az építkezés 1969­ben veszi kezdetét. Ebből ered az a következtetés, hogy hazai ter­melésünk alapján a szóban forgó hiányt legfeljebb 3—4 év múlva tudjuk kiküszöbölni. Ezért min­dent megteszünk annak érdeké­ben, hogy behozatallal kiküszö­böljük vagy legalább enyhítsük ezt a hiányosságot. Eddig a válaszok, amelyek sok vonatkozásban megvilágítják ugyan a helyzetet, de gyors válto­zással nem kecsegtetnek. Szeret­nénk ezért, ha ebben az ügyben megismerhetnénk a Belkereskede­delmi Minisztérium nézetét is. A választ természetesen közölni lógjuk. (g. I.) A láthatatlan etetők látható milliói A mikor Jeremiás Pál sertésgondozó a Párkányi Állami Gazdaság dol­gozója Ojmajorban először hozta mű­ködésbe a hizlalda szokatlan gépi be­rendezését, még maga sem gondolta, hogy hamarosan rekordot állít fel a sertéshizlalásban. Annyit azonban tu­dott, hogy etetéskor ezután sem neki, sem a társainak nem kell teli vödrök­kel futkosniuk a vályúk között. Elég, ha az istálló közepén levő takarmány­előkészítőben meghúzza az Indító kart. Egyszeriben mintegy ötven méter hosz­szú vályú indul el a hízók közé. Az adagoló szépen megtömi takarmánnyal. A teli vályú aztán eltűnik egy fedőle­mez alatt. Egy másik kézmozdulatra ez a lemez fölemelkedik és „tálalva" van. Hat év telt el azóta, hogy Jeremiás Pál első ízben próbálta ki azt az elmés szerkezetet. Ű maga — úgymond — szinte láthatatlanná vált, mivel az ete­tésen túl az Istálló tisztítása, lemosása és az itatás is automatikusan történik. A jószág meg szépen gömbölyödik. Eleinte mintegy 40 dekát híztak napon­ta, később az 1300 hízó napi súlygya­rapodása fél kilónál is több volt. Ta­valy már 2002 q sertéshús került ki a hizlaldából, s ez annyit jelent, hogy egy ember — Jeremiás Pál — 2 400 000 korona értékű' húst termelt. Az idén hasonló eredményekkel zárják az évet. • • • Mintegy tízméternyi magasságban egy acéllemezen négy ember tartóz­kodik, figyelmesen nézik, hogyan köze­ledik alulról feléjük a hatalmas öntött­vas kerék a csiga acélkötelén. — Még egy kicsit... még ... még — irányítja egy idősebb szerelő a fiatalem­bert, aki óvatosan forgatja a csigát. Nem könnyű dolog ilyen hatalmas kereket helyére illeszteni a három nagy takarmánytároló közé. A gazda­sági műhelyek dolgozói azonban értik a mesterségüket. Ezt most az új 2800 sertést befogadó hizlalda szerelésekor is bebizonyították. Jeremiás Pál hizlaldájának, amely már számos ország szakemberének őszinte elismerését váltotta ki, elké­szült a párja. Ennek az építése során felhasználták a régebbi hizlaldában szerzett tapasztolatokat is. A 140 méter hosszú épületet közepén takarmány­adagoló osztja ketté. Itt helyezték el még a vezérlő központot, ahonnan ösz­szesen 36 elektromotort lehet műkö­désbe hozni. Minden gombnyomásra történik, még a szellőztetés is. A jelző­berendezések pedig idejében felhívják az új hizlalda egyetlen dolgozójának figyelmét az esetleges üzemzavarra. Ezért az új hizlaldában nem lesz szükség régi értelemben vett sertés­gondozóra. A takarmányt a hízók sú­lyának megfelelően már a tárolókban osztják el a zootechnikus receptje szerint. A jóformán láthatatlan etető­nek elég azt tudnia, hogy a takarmány­keveréket melyik „kategóriának" tálal­ja. Annál többet kell viszont értenie a gépekhez. így az etető tulajdonképpen nem is etető, hafnem gépkezelő lesz. A 2600 hízó sorsát géplakatosra bízzák, aki persze a zootechnikus ellenőrzése alatt dolgozik majd. f • • Ha az új hizlaldában — amely rövid időn belül megkezdi működését — leg­alább olyan eredményt érnek majd el, mint a régiben, amely egyébként nem szűnik meg, akkor csupán az új „hús­gyárbafn" napi 1430 kilogram húster­melésre lehet számítani. Ez annyit je­lent, hogy egy ember itt mintegy 6 mil­lió korona értékű húst termel évente. A két „láthatatlan etető" több mint 8 millió koronával járulhat hozzá a gaz­daság évi bevételéhez. Természetesen az önköltség csökken­téséhez hozzájárul az is, hogy mennyi takarmánykeverékből tudnak majd 1 kg húst előállítani, milyen mérték­ben képes a gazdaság a szükséges ta­karmányalapot megteremteni. Ezen a téren már sokat haladtak előre. A Pár­kányi Állami Gazdaságban egyre job­ban kibontakozik a szakosítás előnye. Az újmajori részlegen például sertése­ket hizlalnak. Ez a gazdaság fedezi a sertéshústermelést az egész állami gaz­daság helyett. Csakhamar egy 750 ko­cát befogadó sertésól építése után el­kezdik a malacnevelést is. Ezért a gaz­daság 540 hektárnyi szántóföldjén csupán takarmányt fognak termeszteni: 1B0 hektáron kukoricát, 180 hektáron takarmánygabonát és 180 hektáron pe­dig évelő takarmányféléket. A szénát saját szárítójukban szárítják és őrlik lisztté. MIKLYA JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents