Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-22 / 322. szám, szerda

Fabry Zoltán: ADY ENDRE szlovákiai emléke Ady Endre neve, feltűnése — ha Jelképesen is — földrajzilag elválaszthatatlanul kapcsolódik Szlovákiához: a magyar irodalomban és életben egyaránt új fejezetet nyitó költő kapu- és faldöngetése Dévénnyel kezdődik: „Szabad-e Dévénynél betörnöm 0

j időknek új dalaival?" A döntő kérdés itt hangzott el, a magyar Pusztaszer válasza harsogó „nem" volt. Es Ady életműve e történelmi kérdés után nem lehetett más, mint harc és ágálás a reakciós, élősdi ó-magyar élet ellen. Dévénytől egyenes út vezet kilenc köteten át az utolsó versek egyikéhez, mely még mindig kaput kénytelen döngetni: „Harcunk a magyar Pokollal van, Mindent erre tettünk Ennek kapuit döngetjük Ezé a harcé lelkünk, testünk.' Adynak még ma sincsen nevéhez méltó szobra. De az igazi szobornak itt Dévényben kéne állnia. Ez volt a betörési hely, a magyar Pokolhoz intézett ultimátum innen datálódik. Dévényből a „magyar jakobinus" dalolta „magyarok és nem-magyarok", „elnyomottak és összetörtek" egyforma bálát, „magyar, oláh és szláv bánat" egy-gyökerűségét: osztálykizsákmányoltságát. Es nem véletlen, hogy a „nem-magyarok" feleletét először a Dévényhez legközelebb álló szlovák költő visszhangozta. Hviezdoslav ekkor üzente Adynak: Igen, te heroldja a Derűsebb időnek: vágyunkból váljék közös akarat, vágyunkból, mely az elárvultak vágya: hogy sziveink — bár egy Keservet nyögnek — ha Isten és a bátrak sorsa úgy kívánja, holnap már együtt vigadozzanak. (Petneházy Ferenc fordítása) Hviezdoslav mellreölelő szavat csak egyet eredményezhettek: a századkezdeti szlovák lírának Ady lett egyik szlnezője és ihletöle. Maga Hviezdoslav további életmüve ts bizonyítja: háborús lírája, a „Véres szonettek". Ady és Hviezdoslav azonos békebeli világnézete törvényszerűen magával hozta háborús magatartásuk egy azonosságát. Nincs különbség, mert nincs véletlen. Ady és Hviezdoslav magyarul és szlovákul egyformán az embert — tehát az emberséget — igenlik enibertelenség csúcsfokán: a háborúban. Minden háborúellenes költői magatartás végcélja a háború mulasztásának és felszámolásának sugalmazása, ma nlfesztálása. Hviezdoslav sem csinálhatja másképp: e gyűlölet, mely rontó átkokat vetett a század szántójába magnak, s metyből milliók ínséget aratnak, tovább ássa köztünk az árkokat? Vagy megtanuljuk végre, hogy ekéket készítünk. Kard és karabély helyett, és megtanuljuk, hogy az emberélet aljas játékok tétje nem lehet? A háborúk örökre véget érnek és porba hullanak mind a fegyverek? (Rácz Olivér fordítása) Míg Hviezdoslav az út idők heroldját köszöntötte Adyban, addig a fiatalabb generáció inkább a költöművész felé fordult (Vladimir Roy, utána: BorinNaéiu, Zamov, fán Rob PoniCan, Novomeskt/j Az Adyhatás természetszerűen az Ady-fordításokban is kifelezésre jutott. Stefan KrCméry Emil B. LukáC és fán Smrek érdemet e téren elévülhetetlenek. Érdekes jelenség, hogy a politikailag oly rossz emlékezetű Tido I. GaSpar-ra Ady novella-prózája hatott döntőn. „Es így ebben a tekintetben GaSpar egy új szlovák prózakorszak megteremtője lett, amely nagyjában Adytól vette gyökereit": ítél illetékesen Emil B. LukáC. Ady prózája még ma is vonzza a szlovák tollakat: a költő Cttbor Stítntckt/ most készül kiadni Ady novelláitI További terve: Ady publicisztikai prózájának tolmácsolása. Ha ez sikerül, akkor — az Adycikkek nyomán — a szlovák értelmiség is egy új fenoménre fog döbbenni: az erkölcsi éberség realitására, cáfolhatatlanságára. Századunk nagy koronatanújára: a publicista Ady Endre Igazára! Ady neve a kezdő-vers jogán elválaszthatatlan Szlovákiától. De járt-e földünkön? Nyaralt és gyógykezeltette magát a Tátrában — az újfilredi Szontagh-szanatórtumban — és egyszer odamenet, két vonat között, Kassán az akkori Andrássy kávéházban — délelőtti — megivott egy üveg pezsgőt! Ez minden. Tátrai nyomait kutatva azonban más, emberibb adatokra bukkanunk. 1910-ben a fürdőtulajdonos SzentIványt József vendégeként Csorbatón ts megfordult. Egy este a fürdő előkelő közönsége a nagy étteremben vacsorázott, egyszerre csak az ablakokhoz tódul mindenki, hogy egy „borzalmasan szép látványban" gyönyörködhessen: messze lent a liptói síkon egy falu égett. A fürdőtulajdonos elkiáltja magát: „Menjünk tüzet oltani!" A szmokingos, lakkcipős társaság húzódott, csupán két ember jelentkezett és ment tüzet oltani: egy angol újságíró és — Ady Endre! Másnap a tűzkárosultak javára „művészestet rendeztek és Ady elszavalta ez alkalomra Írt versét: „Piros köd-tályogok". Mintha élete és költészete zsúfolódna össze e csorbái epizódban: az előkelő úri társaság csak nézni és gyönyörködni tud a falu-emésztő tűzben, de Ady e társaságból egyedül rohan szlovák nincstelenek segítségére. A magyar jakobinus dala, itt a mindennapban döntőn igazolódott! Amikor Ady meghalt, e földdarab magyarjait kötelezte elsősorban a dévényi emlék és nem véletlen, hogy ezek a magyar fiatalok lettek Ady Endre leghűségesebb hívei és örököset. A magyar reakció lapjai mindent elkövettek, hogy ezt a természetes folyamatot megakadályozzák. Egy „hazaáruló" hatásától kellett megmenteni az irredentára predesztinált ifjúságot. A pozsonyi „Népakarat"-ban Ady műve „szomorú és aljas munkává" züllik, Ady maga „kerge gyászmagyar", „magyargyalázó", „fajtája-hagyott renegát", „hitvány hazaáruló". Ugyanakkor a lassan önmagára lelt kisebbségi ifjúságot meg nem értő emigráció is el akarta ütni Adyt itteni jussától: „Ifjú szívekben s mindig tovább...' Gábor Andor írta akkoriban: „Ebből az Ady-szerelemből ma csak torzszülött gyermek származhat, mert Ady ma az utódállamok magyarságának száján csakis az irredenta egy modernebb eszközévé aljasítható". Gábor Andor alaposan tévedett, mert Ady Szlovákiában diákok, cserkészek demokratikus jelszava lett és később a dolgozó ifjúság, ifjúmunkások dala és zenéje. 1935ben Ady szlovenszkói látlelete szövegezésemben már így hangzott: „A pozsonyi Ifjúmunkások, a csallóközi zsellérek a vállukra kapják... füttyös daccal kalapjuk mellé tűzik rózsának és viszik vándorlásra, országutakra, menhelyekre, börtönökbe és fák között és tarlókon tavaszként lobog a hangja, szegénységben erővé szürkül és a munkásotthonok színpadán kórus adja tovább: másképpen lesz végre..." (KORUNK, júniusi. Az Ady-hatás forradalmasító és humanizáló folyamata meg nem állítható többé. A „MAGYAR NAP" 1936. nov. 22-t számában olvassuk: „Az Ady-versek évről-évre újabb hullámokat indítanak meg a szlovenszkói magyarság éleiében és jóllehet a klérus éber szemmel „őrködik" az ifjúság fölött, sohsem tud oly éber lenni, hogy kapukat zárton az Ady-igék robbanó áradatának. Nincs munkás- és parasztkultúregyesütet, amelyik ne ismerné az Ady-versek hódító, forradalmasító igézetét". Erre az Ady-kultuszra a szlovenszkói magyarság mindig büszke lehet. Amikor Bölöni György nagy Ady-művében (Az igazi Ady) felveti a kérdést: Hol keressük Adyt?, így felel: „Szlovenszkói ifjúságban, ahol még a legtisztábban, él, mint... a magasságok felé törekvő emberi egyetemesség emléke, mint költői nagyság és írói forradalmiság". Ady Szlovákiában az erkölcsi elkötelezettség igéje, kottája lett. Amikor a Szlovákiát korparancs kategórikus neve és gerince az antifasizmus lett, és a hitlerizmus konjuktúrája a napos oldalra csábította a gyengéket, a szlovákiai magyar író küldetését, magatartását Ady makacs hűségdalával — Intés szegény legényeknek — hitelesítette: „Most, a gyáva szemérmetlenség Kurjongató, rossz éjjelén, Becsületére jól vigyázzon Minden nemes szegény legény." És a legnehezebb években, a próbatét napjaiban, Szlovákia szégyentelles Karmasin-Mach érájában, a maroknyi magyar népcsoport jól vizsgázott és az ifjúság Hitler helyeit tüntetőn Adyt mondott. A magyarság akkori lapjában, a pozsonyi Magyar Hírlapban olvassuk e provokatív Ady-áldozás nagy címét: „Szlovákiai magyar fiatalok vallomásai Ady Endréről". Asztalossegéd és gimnazista, egyetemi hallgató és henteslegény, fllozopterek és tanoncok nyilatkoznak. B. J. kereskedelmi iskolát diák vall/a: „Boldog vagyok, hogy tudom Adyt szeretni, mert ő is szeretett minket, fiatal magyarokat! Megtaláltam nála a szabadság és szeretet tiszta hangjait, mint Petőfinél... Akármilyen is lesz a jövő, tlyen költővel nem lehet rossz!" P. Sz. tanonc mondja: „Biztos nagy költő volt, ha igy meg tudott mindent mondani a gazdagoknak is, a szegényeknek is s megmondott mindent önmagáról is. Egy könyvből kivágtam az arcképét s felfüggesztettem a szobánkban. Hadd lássam magam előtt egy igaz ember arcát, mert úgyis kevés van ebből a fajtából ma Pozsonyban". Adyval, Adyért bátornak lenni a Hitler-ftókák ellen: 1944. januárjában mennyi mindent mond ez a dokumentum! A szlovák fasizmus — viszolygón és tudatosan — csak Ady-ellenes lehetett. A legilletékesebb — a Hlinka-gárda főparancsnoka, a Tiso-kormány belügyminisztere, Safío Mach — bizonyítja: „Ami minket szlovákokat illet, tudatában kell lennünk, hogy mindenekelőtt a világirodalomban kell tájékozódnunk, ahol jelentős hiányaink vannak., és nem a másodrendű irodalomban, a beteg, destruktív jelenségek körében, amelyek semmi pozitívumot nem tudnak nekünk nyújtani. Itt Ady Endrére gondolunk például... Ez a szlovákok előtt teljesen Idegen szellem, a mi egészséges nemzett lelkűnktől távol álló, sőt ellenszenves költő, néhány sznob érdeme folytán bekerült fordításirodalmunkba." (Gardtsta, 1943. ápr. 18. j A kettős — német és szlovák — fasizmus nyomása alatt álló pozsonyi magyar fiatalok Hitler ellen — ösztönösen és tudatosan — Adyt hozzák pajzsnak, felszónak, megtartó élménynek. Hűségükben és hűségükkel önmagukat és a költőt Igazolják egyszerre és egyformán: „Ifjú szívekben élek s mindig tovább, Hiába törnek életemre Vén huncutok és gonosz ostobák, Mert életem millió gyökerű ... Igen, én élni s hódítani fogok... Egy fájdalmas nagy élet jussán, Nem ér föl már szitkozódás, piszok: Lányok és ifjak szívei védenek." Szlovákia mai ifjúsága minden gátlástól, bilincstől szabadultan mondhatja és adhatja tovább nehéz évek örökségét: a szlovákiai Ady Endrét. A Dévénynél betört új idők új dalai most érnek kiteljesedésre, azon a földön, mely sohse volt Idegen Adytól és amely ezért sohse lehet idegen ahhoz a költőhöz, aki jövőjét, megváltását és megdicsőülését Ifjú. szívekbe ágyazta: „Örök virágzás sorsa már az enyém ... Szent, mint szent sír s mtnt koporsó kemény, De virágzás, de Elet és örök." AZ ÖNTÖDÉBEN (Bakonyi felv.j A budapesti Fővárosi Operett Színház vendégszereplése Kálmán Imre: Marica grófnő Hazai közönségünk nagy szeretettel, ős Itt léte alatt naponta kétszer teltházzal, fogadta a budapesti Fővárosi Operett Színház fellépését. Az operett kedvelt, de ugyanakkor sokat vitatott műfaja Dél-Szlovákia távoli vidékeiről is vonzotta a közönséget Kálmán Imre: Marica grófnő és Hervé: Lili című operettjére. A magyar operett útja rendkívül érdekes, színes és gazdag, s nemcsak a hazai közönség számára kedves, hanem külföldön is közismert, s az operett színházak műsorán gyakorta szerepelnek. Lehár Ferenc, Jacob! Viktor, Kálmán Imre, Huszka Jenő, Szirmai Albert és mások e műfaj méltó magyar reprezentánsaL A nagyoperett műfajában a Marica grófnő-vei Bratislavában vendégszerepelt Fővárosi Operett Színház sikere is bizonyltja — és ezt hazai magyar vonatkozásban nem lehet csak a „hiánycikk" indoklással magyarázni — e sokat vitatott műfaj közönségvonzalmát, sikerét. Az operett néhány mondatba összefoglalható meséje: a hozományvadász kérőit kikosarazó Marica grófnő és az álnéven tlszttartóskodó tönkrement fiatal mágnás szerelmi története — közismert. A könynyed, dallamos Kálmán-muzsika mellett azonban elsősorban az Operett Színház művészeinek érdeme, hogy élettel, ötlettel, sokszínű színészi játékkal töltötték meg a darabot. A Seregi László rendezte operett látványos, s ritmusváltásában is a lehetőségeket kiaknázó. A színészi alakítások közül tfj. Latabár Kálmán, Dómján Mária, Oszvald Gyula, Fónay Márta, Mednyánszki Ági és Ferencz László alakítása tetszett. Az előadás mindvégig kiegyensúlyozott, humorral, ötlettel telített volt, s a nyíltszíni taps éppúgy, mint az előadás végi ünneplés az Operett Színház vendégművészeinek a tudását dicsérte. FÓNOD ZOLTÁN Hervé: Lili A múlt század derekán a siker köszübét fiatalon, alig 22 éves korában átlépő francia írót, színészt és zeneszerzőt, Hervét valódi nevén Florimond Rongertet, sokan bolond muzsikusnak tartották. Megszállotja volt ugyanis annak a gondolatnak, hogy a zene, a vidámság — gyógyít. Müveivel valóban igazolni tudta ezt. Rengeteg bennük a zenei ötlet, melódiagazdagságok és az összhatást dúsítja a sziporkázó szellemesség. Ez vonatkozik egyik világsikert aratott operettjére, a Lilire Is, bár a naiv történet minduntalan előtüremlő ős kissé már avitt érzelgőssége gyengíti a mű „gyógyhatását". A Fővárosi Operett Színház előadásának legnagyobb erényét — és ez elsősorban a rendező. Seregi László érdeme — abban látom, hogy a három életkor síkján lejátszódó szerelmi történetet fel tudta frissíteni. Az egyetlen kínálkozó lehetőséget ragadta meg, amikor nagyon hatásosan, de ugyanakkor mértéktartóan előtérbe hozta és gazdagította az operettet átható hervél humort. Ebben a törekvésében nem is találhatott biztosabb támaszt Latabár Kálmánnál (Saint Hipothes), ennél a vérbeli komikusnál, aki lelke az előadásnak. A nevettetés művészetét ilyen rangosan uraló színésszel kétségtelenül kevés európai színház büszkélkedhet. Méltó partnere a nevelőnő szerepét árnyaltan játszó Zentay Anna, a telten, bársonyosan csengő hangjával kitűnő Csányt János (Plínchard). A színvonal tekintetében rendkívül kiegyensúlyozott és érett szereplő gárdából kiemelkedett még a kiváló komika, Fónay Márta és ifj. Latabár Kálmán játéka. A címszerepben Lehoczky Zsuzsa kulturált alakítását is több ízben nyíltszíni tapssal köszönte meg a budapesti vendégművészektől vasárnap este búcsúzó hálás közönségünk. GALY IVAN 1967.