Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-18 / 318. szám, szombat

A virradat a sivatagban ért bennünket. Még 300 kilométert kellett meg­tennünk a Teherán—Resht út­vonalon. Száguldottunk az ezüstös aszfaltsávon, az út mindkét oldalán a napégette sztyeppe sárgállott. A táj egy­hangúságába csak az elvétve legelő tevék, dinnyeföldek, kisebb oázisok visznek némi szint. Csodálatos körvonalú és színezetű hegyek látszanak a láthatáron — vörös, lila, barna színek tarkállanak a háttérben. Az út mentén balra egy fa­lu terül el. Zöldjéről messzi­ről felismerhető. Ha teaháza és vendégfogadója is lenne, akkor már sahr-nak, városnak neveznék. Autónk lassan ha­lad előre a kígyózó keskeny úton. Agyagházak közé érünk, csak a vázuk van fából. A portól piszkos arcú, fekete hajú kisfiúk kíváncsi hada vesz körül bennünket. A lá­nyok szerényebbek. Az időseb­bek arcukat elfödve, 2—3 éves kistestvéreik kezét fog­va álldogálnak. Néhány fá­tyolba burkolt nő is megjele­nik. A fogaikkal tartják a fátylat, hogy szabaddá tehes­sék a kezüket. Kényszeredet­ten mosolyognak, de fényké­pezni nem hagyják magukat. Irán nemsokára állami lé­tének két és fél ezredik évfor­dulóját ünnepli. Államiságá­nak kezdetén uralkodói rette­gésben tartották egész Nyu­gat-Azsiát, Hellaszt és Egyip­tomot. A keserű történelem kitar­tásra és szívósságra tanította az iráni népet. Az iráni pa­raszt munkaszeretete hegye­ket is képes megmozgatni. Am sem a hegyeket, sem a völgye­ket nem mondhatja magáé­nak. A perzsa falu a XX. szá­zadban éppen olyan, mint ezer évvel ezelőtt. Iránban most földreform van folyamatban. A megmű­velhető földnek csak egytize­de volt a parasztoké, a többi a korona, a mohamedán egy­ház és a földbirtokosok tulaj­dona volt. Voltak olyan föld­birtokosok, akik több mint 50 falu urainak vallották magu­kat. Ötvenezer iráni falu kö­zül 19 ezer mintegy kétszáz nagybirtokos család uradalma volt. A földesurak gyakran azt sem tudták, mi történik föld­jeiken. Befolyásukat könnyen megőrizték: egyszerűen meg­fenyegették a parasztokat, hogy elűzik őket földjeikről, ha a választásokon nem sza­vaznak rájuk. A reform hat évvel ezelőtt kezdődött. Első szakaszában javasolták a nagybirtokosok­nak, hogy fölösleges földjeiket adják el az államnak. Ezt az­tán részletfizetésre eladták a parasztoknak. A reform máso­dik szakaszában a föld minő­ségétől függően (öntözött föld stb.) 30—200 hektárt hagytak a nagybirtokosok tu­lajdonában. Ismét javasolták: adják el a fölösleges földet az államnak, vagy adják bér­be harminc évre a parasztok­nak. A földbirtokosok többsé­ge a bérbe adást választotta: így lett több mint egymillió iráni parasztcsalád (összesen 2 millió 700 ezer parasztcsa­lád él Iránban) földtulajdo­nos. A sah nemrégen utasította a földművelésügyi miniszté­riumot, készítsen elő új tör­vénytervezetet, hogy a bérlők kedvező feltételek mellett megvásárolhassák a bérelt földeket. A földreform nem oldja meg a falu összes problémáit. A reform után egy parasztcsa­ládnak 5—6 hektár földfe lesz. A sötétkék látóhatáron a homokdünák mögött feltűnt a Káspi-tenger szokatlanul nyu­godt víztükre. Üde rizsmezők, zöld eperfa- narancs- és man­darinligetek vonulnak erre. A vándort ilyen perzsa feliratú táblák figyelmeztetik: „Egy fát ültetni annyi, mint egész éven át imádkozni", „Erdőir­tás — a civilizáció pusztítá­sa." Így fogadott bennünket Ghilan tartomány székhelye, Resht. Az egész vidék olyan, mint egy nagy erdőrezervá­tum: csupa jávorfa, diófa, ti­szafa. Minket azonban a se­lyemgyártás érdekelt. Irán selyemhernyó-tenyész­tésének 90 százaléka Ghilan tartományban összpontosul. Már a XI. század óta űzik. Ha az ember kezébe vesz egy ghi­lani selyemkendőt, az az ér­zése, nincs is annak súlya. Egy grammnyi selyemgubóról egy kilométer hosszú, pókhá­ló finomságú selyemszálat fej­tenek le. A sötétzöld lombú fák kö­zött parasztok serénykednek az ültetvényen. — Levelet gyűjtenek a selyemhernyók etetésére — világosit fel Mah­mud Kolazi, ghilani bennszü­lött. — Csak a 3—4 centimé­ter széles levelek felelnek meg erre a célra. Mahmud előzékenyen meg­ismertet munkájukkal. El­mondja, hogyan őrzik meleg helyen a selyemhernyó pe­téit. Melegben rövid idő alatt kikelnek a hernyók, amelye­ket aztán tehéntrágyából és földből gyúrt kör alakú burko­latban helyeznek el. Ezekben megerősödnek, s amikor szűk lesz számukra a hely, áthe­lyezik őket egy különleges cölöpépítménybe. Itt történik a begubózás, amelynek terméke a selyemszál. Mahamud panaszkodik, hogy a selyemipar hanyatlásnak Indult. Egy paraszt sem képes eltartani családját. Egy kilo­gramm selyemgubóért mind­össze 50 rialt kap, ha pedig viszonteladókat vesz igény­be, még kevesebbet. A múltban a parasztok tízezrei éltek meg selyemhernyó-tenyésztésből, most meg... Az utóbbi idő­ben nagy segítséget Jelent a Perszsolk szovjet—Iráni rész­vénytársaság működése. A társaság modern gépekkel lát­ta el az Iráni selyemipart, s így húszezer parasztnak adott megélhetést lehetőséget. A műanyagok és műszálak ter­jedése azonban így is érzé­keny veszteséget okoz az irá­ni selyemiparnak, több gyárat be kellett zárni. Teherán az óperzsák nyel­vén „forró helyet" jelentett. Aszfaltutcák, áruházak és bol­tok tarka képe, divatosan öl­tözött nők, sötét ruhás, fehér inges, nyakkendős férfiak, rendőrök. Kerekded és négy­szögletes terek, egymásra na­gyon hasonlító műemlékek. Körülöttük világoszöld pázsit­szőnyegek, csörgedező szökő­kutak. A nyári hőséget azon­ban semmi sem tudja elűzni. Vannak azért hűvös sarkak is a két és fél milliós város­ban. A havas csúcsú Elbrusz életet adott neki, s hatalmas hegytestével védi az izzó si­vatagtól. Az Elbrusz hűsít — különösen azokat hűsíti, akik villákat építettek a hegység lábánál. Nyáron reggel hét-nyolc órakor nyitnak a hivatalok. Már előtte elözönlik az ut­cákat az autók áradata. A te­heráni sofőrök szeretik a gyorshajtást. Itt-ott — ered­ménytelenül — villanyrend­őrök és forgalomirányítók próbálják mérsékelni az ira­mot. Ebédidőben csúcsforga­lom van. Hosszú sorok állnak az autóbuszmegállók előtt. Szinte reng a föld a sok autó alatt. Teherán leghosszabb utcája a Pahlevi sugárút. Három év­tizeddel ezelőtt létesült, ak­koriban egész ú) városrész alakult ki. Az utóbbi években néhány felhőkarcolót emeltek a három-négyemeletes házak mögött. Ettől függetlenül Te­herán az új városrészekben is megőrzi sajátos színpompá­ját. A főváros déli részében keskeny, poros utcák, közön­séges agyagházak. Itt a mun­kások és a kézművesek lak­nak. Nemrégen ú* negyed lé­tesült a pályaudvai közelé­ben. A kunyhókból sok ezer családot az itteni új két«sme letes lakásokba költöztettek. A negyedet Kuj Abannak ne­vezték el. Aban. a perzsa holdnaptár egyik hónapja, ebben a hónapban született a Jelenlegi uralkodó. A város déli részében, a központ közelében van a hí­res teheráni bazár. Az egész Közép-Kelet egyik legnagyobb vásártere. Itt minden megta­lálható, amit Irán gyárt vagy külföldről behoz. Kürosz, Dareiosz, Xerxész kora régen letűnt. Az évezre­dek emlékeit a teheráni régé­szeti múzeumoan őrzik. Tágas termeiben ott láthatók az ősi Perszepoliszból áthozott dom­borművek, amelyek Dareiosz és Xerxész félelmetes harco­sait ábrázolják, a Szasszani­dák idejében alkotott bronz­szobrok. Még nagyobb hatás­sal van a látogatókra a Központi Bank gyűjteménye. A beléptidíj száz riali Itt lát­ható a Darja e-Nur kristálytisz­ta brilliáns, egy drágakövek­kel kirakott földgömb, öntött aranytrőn — Nadir sah két­ezeréves indiai hadizsákmá­nya és még sok drágaság. A régi mellett új „kincsek" is születnek. Teheránban már negyedszázada működik egy szovjet kórház, s az utóbbi időben kibontakozó szovjet— iráni együttműködés további fejlődési távlatokat nyit az ország életében. Két hatalmas vízerőmű-központ épül szov­jet segítséggel az Araksz ha­tárfolyón. Az ősi mecsetjeiről híres Iszfahán közelében nem­sokára — szintén szovjet se­gítséggel — 500—600 ezer tonna évi kapacitású kohómű létesül... D. KASZATKIN IRANI UTIJEGYZETE A hegytől elhódított talpalatnyi ** földön egyutcás falucska lapul meg. Valamikor réges-régen Niranta li istennő szíve megesett a kondokon, akik a majmokhoz hasonlóan fákon éltek, barlangokban vagy gödrökben húzódtak meg, s megtanította őket emberi módon élni. — Vegyetek ágakat, leveleket, füvet vagy bambuszt, csináljatok belőlük két­soros házakat. Középütt hagyjatok szé­les utcát, hogy pihenhessetek rajta. Máig ls így építik falvaikat a kond törzsek. A Keleti Ghat hegység vidé­kén, Orissa államban egy öreg kond megmutatta nekem faluját, Khanit. A kond törzs legendái túllépik a nép­rajzi kereteket. Most is megszabják, mit kell csinálnia a népnek, otthon vagy a földeken, betegség esetén vagy lakodalomban, örömükben vagy bána­tukban. A legendákra építi varázsigéit a sámán. A rituális táncban szereplő énekes szövegébe mindig beleszövi az alkalomnak megfelelő ősi meséket. Legendák földje Khani kihaltnak látszott a délutáni verőfényben. Am, alig hogy megjelen­tünk a faluban, rögtön kidugták fejü­ket e kisfiúk, aztán az öregek és a fér­fiak karonülő gyerekeikkel. A hegyol­dalban dolgozó emberek lassan össze­verődtek. Az orissai törzsek valaha nem fog.alkoztak földműveléssel, mert szent­ségtörésnek tartották „Föld istennő testének marcangolását". Ezért az erdő ajándékaiból és vadászatból éltek. A le­genda szerint azonban Nirantall isten­nő meglátta, hogy az emberek nagyon elszaporodtak, s egyszer Így szólt: — Többé nem tartlak benneteket. Menjetek és dolgozzatok a földeken: Teremtsétek elő élelmeteket. A valóság az, hogy az erdő nem sokat kai finomabb arcvonásaik voltak. A lá­nyok panaszos hangon valami szomorú dalt énekeltek az életről, a szűkös éle­lemről meg a száraz nyárról. Dalaik­ban ismét megelevenedtek az ősi legen­dák. K. Perevoscsikov indiai riportja Nircvntali szülőhelyén nyújtott az éhezőknek, akik kétségbe­esésükben fogták a fejszét, s irtani kezdték az erdőket, hogy termőföldhöz jussanak. ... A fiúcskák szépen letelepedtek a kunyhók tövébe és elhallgattak. Most mór csak nézőkként vehettek részt a nagyok életében. Két dobos járta a ház­sorok közti utcát, és egyhangú dobszó­val a térre hívták az embereket. Egy nyíllal felfegyverzett férfi meg egy fej­szés kond ls csatlakozott hozzájuk. A zenészek száma nőtt, megjelentek a táncosok és ők is hívogatni kezdték a falu népét. A táncosokon és a zenészeken ugyan­az a fehér ágyékkötő volt, mint kinn a földeken. Élénk színű ruhákba öltö­zött lányok vegyülnek a táncosok kő­ié. Tévedés! Nem lányok, hanem lá­nyoknak öltözött legények. A legszélső kunyhó mellől hirtelen vörös, zöld és sárga színű ruhába öltözött lányok per­dültek be a táncosok kellős közepébe. Ezek már igazi lányok voltak. Fülük­ben függő, kar- és lábperecek, orrlyi* kaikba aggatott gyűrűk. A fiúkénál sok­A kondok — Orissa állam legnépe­sebb törzsei. 1941-ben 690 ezer lelket számláltak. Minél tovább megyünk a hegyekben, minél mélyebbre hatolunk az őserdőkbe, annál rosszabbak az élet­viszonyok, alacsonyabb fokú a fejlő­dés. A szomszéd törzsek bizalmatla­nok a köndokkal szemben, varázslók­nak tartják őket. Talán azért is, mert a kondoknál leginkább dívott az ember­áldozat. Bár az ilyen szertartás általá­ban kiveszett életükből, még ma is előfordul, hogy egy kondot rituális gyilkosság ügyében bíróság elé állíta­nak. Orissai őslakóktól hallottam, hogy a kondok titokban embert áldoznak is­teneiknek. Az ilyesmi valóban ritka eset. A legendákban azonban patakzik a vér. A lányok énekelték, hogy a Halál völgyében élt egyszer egy Bhima nevű úr a feleségével és hét fiával. Nehezen éltek. Két földtáblát felszántottak, de nem tudták, hogy aztán mit tegyenek. Vetőmagjuk nem volt. Azt mondta ak­kor az úrnő férjének: Öld meg közép­ső fiúnkat, és vérével öntözd a földet". így is történt, s a földből különféle haszonnövények sarjadtak ki. Attól kezdve Jóra fordult a soruk ... A kondok a szomszéd, telepes élet­módot folytató törzsek hatására iskolá­ba küldik gyermekeiket, városi árucik­keket szereznek be. így aztán megis­merték az indiai kasztrendszert, az uzsorát, az igazságtalanságot is, amely egykor a legsoványabb földekre űzte őket. Ez a „civilizáció" azonban nem ingatta meg társadalmi életük alapjait^ A kondok ükapáik szokásai szerint él­nek. Bármelyik kond megmutatja a Ke­leti Ghat hegységben, hol született Ni­rantall istennő, hol teremtette a többi istennel együtt az eget, a hét napot, a hét holdat, a csillagokat, a szárazföl­det, a növényi és állatvilágot. Világné­zetük központjában női alak áll: isten­nő, anya, asszony. Erősebb és bölcsebb a férfiaknál, akik kénytelenek megfo­gadni tanácsait Ebből is világos, hogy itt nemrégen még matriarchátus volt. A kondok nem sokat szórakoznak. Nappal a földeken dolgoznak vagy va­dásznak, éjjel a fülledt viskókban al­szanak. Csak ünnepeken nézik meg tán­caikat. A sámán szertartásai is látvá­nyosságot jelentenek. Egyetlen élvezeti cikkük a dohány és a pálmaié. A do­hány, amelyet Nirantall istennő lányá­nak hajától származtatnak ...

Next

/
Thumbnails
Contents