Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-18 / 318. szám, szombat

A kormány a testnevelés problémáiról tanácskozott mm KATONAI PUCCS KÉSZÜL? (CTK) — A kormány tegnapi ttiésén megvitatta dr. E. Bosák docensnek, a Csehszlovák Test­nevelési Szövetség Központi Bi­zottsága elnökének a CSTSZ III. kongresszusán jóváhagyott irányelvekről tájékoztató beszá­molóját s a testnevelési koordi­náló bizottság létesítésére tett javaslatot. A kormány a tárgy­sorozat említett pontjainak elemzése után tudomásul vette az Állami Tervbizottság beszá­molóját, melyben a bizottság az új irányítási rendszer gazdasá­J. Luns, a Holland Királyság külügyminisztere Václav David. külügyminiszter meghívására 1967. november 13-tól 17-ig hi­vatalos látogatást tett Csehszlo­vákiában. A holland külügymi­nisztert itt-tartózkodása alatt fogadta Jozef Lenárt miniszter­elnök, ezenkívül megbeszélésre jött össze FrantiSek Hamouz külkereskedelmi miniszterrel és Alois Jindra közlekedésügyi miniszterrel. A becses vendéget szlovákiai látogatása alkalmá­ból fogadta Jozef Kríi, a Szlo­vák Nemzeti Tanács alelnöke. A két ország külügyminiszte­rei baráti légkörben nyílt esz­mecserét folytattak a legidő­szerűbb nemzetközi problémák­ról, valamint Hollandia és Csehszlovákia kapcsolatairól. Mélységes aggodalmukat fejez­ték ki a Délkelet-Ázsiában ki­(CTK) — Kosicén tegnap • Illést tartott a Szlovák Nemzeti Tanács egészségügyi bizottsága és a kerületi egészségügyi bi­zottság. A tanácskozás napi­rendjén a tuberkulózis elleni harc és a munkaképtelenség alakulásának kérdése szerepelt, A tárgyalást dr. Vladimír Zvara docens, az SZNT egészségügyi megbízottja vezette. Szlovákiában az utóbbi húsz évben csökkent a tuberkulózis következtében történt elhalálo­zások száma. Mig 1946-ban eb­ben a betegségben minden száz­gi eszközei hatékonyságának eddigi eredményeit ismertette. A kormány egyidejűleg hatá­rozatot hozott az idegenforgal­mi alap létesítésére, s jóváhagy­ta a művelődés- és tájékoztatás­ügyi bizottság létesítését. A kormány a külkereskedel­mi miniszter javaslatára hozzá­járulását adta ahhoz, hogy 1968. január 1-én a Centrotex, az Exi­ko, a Chemapol és a Motokov a közvetlenül érdekelt termelő­vállalatokkal együtt részvény­társaságokat létesítsen. alakult helyzet miatt, valamint amiatt, hogy a vietnami háború kedvezőtlenül befolyásolja a nemzetközi helyzetet. A vietna­mi népnek — hangsúlyozták a külügyminiszterek mindeneset­re lehetőséget kell adni arra, hogy az 1954-ben létrejött gen­fi egyezmény értelmében sza­badon dönthessen sorsáról. Rá­mutattak arra, hogy vannak le­hetőségek a békés megoldásra, s ez elsősorban az ENSZ kül­detése. A tárgyaló felek fokozott fi­gyelmet szenteltek az Európa biztonságával összefüggő prob­lémáknak, az atomstop-egyez­ménynek és különböző részle­tekre kitérve tárgyaltak Cseh­szlovákia s Hollandia gazdasá­gi, kulturális kapcsolatainak elmélyítéséről. ezer lakos közül 114 életét vesztette, 1966-ban már csak 18 volt a számuk. A napirend második pontjá­val kapcsolatban, az SZNT egészségügyi bizottsága meg­állapította, hogy Szlovákiában ez év első felében — a tavalyi Időszakhoz viszonyítva — a betegségekből és a balesetek­ből származó munkaképtelen­ség alakulásában rosszabbodás AUt be. Az Idei év első negye­dében naponta több mint 68 000, a második negyedévben pedig 60 106 dolgozó mulasztott. Harminc évi börtönre ítélték Debrayt Camlri — Egy bolíviai had­bíróság pénteken 30—30 évi fegyházbüntetésre ítélte Regis Debray fiatal francia baloldali újságírót és Ciro Roberto Bus­tos argentin festőművészt, a partizánok segítésének vádjá­val. Négy bolíviai vádlott­társukat az öttagú hadbíróság felmentette. Vasutassztrájk Franciaországban A CGT-hez tartozó vasutas­szakszervezet felhívására pén­tek reggeltől kezdve — a kor­mány és a vasútigazgatóság fe­nyegetőzései ellenére — nagy számban sztrájkba léptek a francia vasutasok. A sztrájk következtében úgyszólván tel­jesen megbénult a teherforga­lom, rendkívül nagyarányú a forgalomkiesés a nagyvárosok helyi érdekű járatain. A kor­mány katonai teherautókat ál­lított forgalomba a Párizs kör­nyéki lakók beszállítására a fő­városi munkahelyekre. RÖVIDEN * Ismail Erez, a Török Köz­társaság csehszlovákiai rendkí­vüli és meghatalmazott nagykő vete végleg elutazott Prágából. A távozó nagykövetet Oldíich Sícha, a Külügyminisztérium diplomáciai protokollfőnökének helyettese búcsúztatta. + Constantin Scarlat, Romá­nia vegyipari minisztere, aki csütörtökön érkezett hazánkba, ugyanaznap találkozott Václav Valeä mérnökkel, vegyipari mi­niszterrel. A találkozón jelen volt Ion Obradovici prágai ro­mán nagykövet. * Maurice Schumann francia tudományos kutatásügyi minisz­tert, aki egynapos látogatásra Szlovákiába érkezett, tegíiap a Szlovák Nemzeti Tanács elnök­ségén Ján Marko mérnök, mi­niszter, az SZNT alelnöke, a Szlovák Műszaki Bizottság elnö­ke fogadta. * Dr. Alois Neuman Igazság­ügy-miniszter, a Csehszlovák Szocialista Párt elnöke tegnap fogadta az Olasz Autonóm Szo­cialista Párt küldöttségét, me­lyet Marcigoni Alberto vezet. A nrrzetkiizi diáknap ünnepségei Bratislavában (CTK) — Bratislavában a nemzetközt diáknap ünnepsé­geinek alkalmából a legjobb szlovákiai főiskolai hallgatók találkoztak a Csehszlovák Ifjú­sági Szövetség Szlovákiai Köz­ponti Bizottságának képviselői­vel. A diákokat R. HarenCár mérnök, a CSISZ Szlovákiai Köz­ponti Bizottságának elnöke üd­vözölte, majd a CSISZ-tevé­kenység különféle problémáival foglalkozott. A beszélgetés élénk vitával folytatódott. A legjobb tízenhat főiskolai hallgatót a „Munkasikerekért" jelvénnyel tüntették ki. A bratislavai főiskolai hallga­tók este a Szlovák Nemzeti Színházban nagygyűlésre jöt­tek össze. A Zágrábban megjelenő Vjes­nik című jugoszláv napilap ag­godalmát fejezi ki amiatt, hogy Cipruson a görögországi hata­lomátvételhez hasonló katonai puccsot készítenek elő. A lap hangsúlyozza, hogy az athéni katonai rezsim mind nagyobb nyomást gyakorol Nicosiára, és a NATO-nak a földközi-tengeri térséggel — s ezen belül Cip­russal — kapcsolatos stratégiá­ja ugyancsak ellenkezik Maka­riosz politikájával. Athén meg akarja kísérelni Ciprus bekebe­lezését és . bekapcsolását a NATO-bázisok sorába — írja a lap. A ciprusi görögök és törökök szerdal összetűzése összesen 26 (Folytatás az 1. oldalról) A második támadás során le­vegő-föld rakétát lőttek a dip­lomatanegyed szívében lévő Hang Luoc utcára. A rakéta a szovjet nagykövetség katonai attaséja, Lebegyev vezérőrnagy lakóházát találta el. Az attasé és felesége a házban tartózko­dott, de szerencsére nem sebe­sültek meg. Egy másik rakéta a Phan Chu Trinh utcában robbant, az indiai képviselet épületénél. A rakéta súlyosan megesebesítet­te az indokínai nemzetközi el­lenőrző bizottság három indiai munkatársát, közülük az egyik sebesülésébe belehalt. A vandál támadás a város más kerületeiben még több ál­dozatot követelt. Az amerikaiak ismét használták golyóbombá­kat, mégpedig olyan objektu­mok ellen, amelyeknek semmi­féle katonai Jelentőségük nincs. A délutáni órákig az ameri­kaiak hat repülőgépet vesztet­tek Hanoi légiterében. Az amerikai Jelentés szerint a légitámadás célpontja a Bach Mai nevű kis repülőtér volt, amely a város központjától alig másfél kilométerre fekszik. Dél-Vietnamból érkező saigo­ni jelentés szerint az amerikai gyalogság kétnapos tüzérségi tűz és légibombázás után elfog­lalt Dak To támaszpontjától Ojabb kísérlet a Surveyor 6-tal Amerikai űrkutatók pénteken érdekes manővert hajtottak végre a Surveyor 6. elnevezé­sű űrlaboratóriummal, amely november 9-én szállt le „si­mán" a Sinus Medti-nek neve­zett Hold-térségben. Közép-eu­rópai Idő szerint 11,32 órakor földi rádióparancsra az űrlabo­ratórium egyensúlyi helyzeté­nek biztosítására és a fékezés­re szolgáló rakétákat begyúj­tották. Az űrlaboratórium kö­rülbelül 3 méter magasba emel­kedett, 6 és fél másodpercig lebegett, majd kb. két méter távolságban további helyétől visszatért a Hold- felszínre. Az újszerű kísérlet célja — a tudósok szerint — az volt, hogy megállapíthassák, milyen szilárdságú a Hold-felszín, ha majd egyszer egy objektum on­nan indul vissza a Földre. (MTI) emberéletet követelt áldozatul, — közülük 24 ciprusi török, kettő pedig a ciprusi nemzeti gárda tagja — közölte csütör­tökön este a ciprusi ENSZ rendfenntartó erők szóvivője. A brit kormány „erélyesen közbelépett" a görög, a török és a ciprusi kormánynál. Thompson nemzetközösségügyi miniszter az alsóházban beje­lentette, hogy a brit kormány a fegyveres incidensek meg­szüntetésére hívta fel Athént, Ankarát és Nicosiát. Csütörtökön több mint ezer török diák tüntetett Isztambul­ban és Ankarában, a török fegyveres erő beavatkozását követelve 0<nruson. (CTK — MTI) hét kilométerre egy magaslatot. A szabadságharcosok több tá­madást intéztek amerikai csa­patok ellen a Mekong deltájá­ban és más pontokon. A Krasznaja Zvezda pénteki számában Leontyev alezredes a vietnami hadműveleteket ele­mezve többek között megálla­pítja: Az amerikai légihaderö már több százezer bombát do­bott le a VDK városaira és fal­vaira. Az agresszorok légi had­ereje azonban nem tudta és soha nem is tudja térdre kény­szeríteni a Vietnami Demokra­tikus Köztársaságot, amelynek oldalán ott van a Szovjetunió és a többi szocialista ország. Az amerikai szenátus külügyi bizottságának két határozata Az amerikai szenátus külügyi bizottsága csütörtökön két ha­tározatot hozott a vietnami há­borúval kapcsolatban. Az egyik határozat — amelynek szerzője Mansfield demokrata párti sze­nátor — értelmében a szená­tusnak fel kell kérnie a kor­mányt, hogy a vietnami kérdést mielőbb terjessze ismét a Biz­tonsági Tanács elé. A másik határozat Fulbrtgthnak, a bi­zottság elnökének javaslatára született, és kimondja: az el­nök a fövöben csak akkor használhat fel amerikai csapa­tokat az Egyesült Államok te­rületén kívül, ha a törvényho­zás előzőleg kimondja a hadi­állapotot, illetve ha egyértel­műen felhatalmazza az elnököt ilyen lépésre. Westmoreland csütörökön zárt ülésen adott tájékoztatást a szenátus katonai bizottságá­nak a vietnami helyzetről. Merénylet Cardiffa London (CTK) — Cardiff wa­lesi városban tegnap bomba robbant. A walesi hazafiak így tiltakoztak az ellen, hogy Ká­roly trónörökös walesi herceg legyen. A hercegi cím adományozá­sával kapcsolatban tüntetés is volt, amelynek résztvevői az ellen tiltakoztak, hogy a kor­mány jelentős összegeket akar fordítani az ez alkalomból tar­tandó ünnepségekre, de nem hajlandó hozzájárulni a szénbá­nyák melletti veszélyes meddő­hányók elszállításához. A CSEHSZLOVÁK TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÜNNEPI ÜLÉSE (CTK) — A prágai Szláv­szigeten levő kultúrházban teg­nap a Csehszlovák Tudományos Akadémia tagjainak s dolgozói­nak ünnepi nagygyűlésével ér­ték el tetőpontjukat az NOSZF 50. évfordulója alkalmából a CSTA keretében rendezett ün­nepségek. Az ünnepi nagygyűlésen je­len volt Oldfich Cerník, a CSKP Központi Bizottsága elnökségé­nek tagja, dr. FrantiSek Vlasák miniszter, az Állami Műszaki Bizottság elnöke, a prágai főis­kolák képviselői, a CSTA ipari munkatársai, továbbá Sztyepan Vasziljevics Cservonyenko, a Szovjetunió prágai nagykövete, Rosztyiszlav Kaisev akadémi­kus vezetésével a Bolgár Tudo­mányos Akadémia küldöttségé­nek tagjai, nemkülönben a Csehszlovákiában jelenleg ta­nulmányi látogatás céljából tar­tózkodó szovjet tudományos dolgozók is. FrantiSek Sorm akadémikus, a CSTA elnöke ünnepi beszá­molójában mindenekelőtt a Nagy Októberi Szocialista For­radalom nemzetközi és cseh­szlovákiai jelentőségét méltat­ta, majd részletesen elemezte a tudományos szocializmus kor­szakalkotó hatását és a nem­zetközi tudományos együttmű­ködés, különösképpen azonban a csehszlovák—szovjet tudomá­nyos, kulturális és műszaki együttműködés óriási lehetősé­geit. KÖZLEMENY a holland külügyminiszter csehszlovákiai látogatásáról Ülésezett az SZNT egészségügyi bizottsága SÚLYOS AMERIKAI RAKÉTATÁMADÁS HANOI ELLEN it of/y ím (Folytatás az 1. oldalról) történelmünktől kezdve egészen nap­jainkig. Bebizonyítottuk, hogy • megfe­lel a valóságnak a pavilonunk jelsza­va: „A Csehszlovák Szocialista Köztár­saság pavilonjába, annak az országnak pavilonjába lépnek, mely a szocializ­mus építésével történelme humanista hagyományait váltja valóra." A bizonyításhoz a művészetet hív­tuk segítségül. Művészeink iránt a leg­nagyobb bizalommal viseltettünk. Ezért csupán a témát közöltük velük, egyéb­ként rájuk bíztuk a mondanivaló kife­jezési módját. Nem befolyásoltuk őket és — amint azt a tapasztalatok mu­tatják — helyesen cselekedtünk. • Hány művész munkáját dicséri montreali sikerünk? — Körülbelül 150-nek. Cubr műépí­tész munkatársaival a pavilon koncep­ciójának kidolgozásában ls részt vett. Hrubf és Pokorn? építészmérnökök ne­is volt? véhez a pavilon belső berendezése fű­ződik. J. Svoboda műépítész pedig két rendkívül sikeres audiovizuális előadás szerzője. Az egyik a csehszlovák ipar­ral foglalkozó „Polivizió" és a másik „A világ teremtése", a Skoda Művek­ről szóló diapoliekrán. Ez utóbbinak társszerzője E. Radok. • ...és konkrétan ml váltotta kl a legnagyobb tetszést? — Nem könnyű erre válaszolni, hi­szen az ízlések különbözők. Sokan ki­állításunk történelmi része iránt érdek­lődtek. Gótikus madonnáinknak, egy­házi műemlékeinknek osztatlan elra­gadtatással adózott a műértő közön­ség. De ólomkristályaink, a művészien csiszolt üveg, a bizsu és a csipke lát­tán is sokan elnémultak az ámulattól. A legnagyobb sikere azonban a már említett két audiovizuális előadásnak volt. + Milyen eredménnyel zárult részünk­re az EXPO 67? — Amint már mondottam, a világ megtudta rólunk az igazat. Ettől főleg kereskedelmi kapcsolataink kiterjesz­tését és elmélyítését, valamint idegen­forgalmunk fellendítését várjuk. „Kézzel fogható" eredményekben sincs hiány. Pavilonunkat a New-Fun­land-i kormánynak ajándékoztuk, amely ellenszolgáltatásként megvásárolta tő­lünk a beépített és ezért számunkra hasznavehetetlen műszaki berendezést. A kiállított tárgyak 90 százalékát ugyancsak eladtuk. Mindenképpen ked­vező üzlet volt ez számunkra, már csak azért is, mert a tárgyak hazaszállítása és az ezzel kapcsolatos költségek tete­mes összeget emésztettek volna fel. Más államoknak nem volt ilyen szerencsé­jük. + Mi történik a tőlünk megvásárolt tárgyakkal? — A New Funland-1 kormány két múzeumot szándékszik létesíteni ennek az anyagnak a felhasználásával. Az egyik Komenskf, a másik Dvofák ne­vét vistíli majd. + Milyen volt a többi pavilon? — Kitűnően sikerült a Szovjetunió pavilonja. Az NOSZF jubileumi évfor­dulója jegyében az ország 50 év alatt elért rendkívüli eredményeit mutatta be. A szovjet társadalom erejének és nagyságának érzékeltetése teljes mér­tékben sikerült. A további pavilon közül említésre méltó Nagy-Britanniáé és egészen ki­válónak találtam a mexikói, a francia és a belga pavilont is. Az USA sze­rintem ezúttal melléfogott. Noha a pa­vilon épülete műépítészen szempontból kifogástalan, a kiállítás, az űrrepülést bemutató részén kívül nem volt eléggé meggyőző és ezért a sokat ígérő épü- mm m lethez képest — csalódást keltett. + Hogyan összegezné az elmondotta­kat? 1 9« 7­— Gyönyörű, felejthetetlen élmény XI. 11 volt... Megérte az óriási fáradságot. Boldog vagyok, hogy segíthettem ... ^^ (km) ^

Next

/
Thumbnails
Contents