Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)
1967-11-16 / 316. szám, csütörtök
c írtékes döntetlen Ankarában TÖRÖKORSZÁG—CSEHSZLOVÁKIA 0:0 (Za) — Tegnapi számunkban „Ankarában minden csendes" című bevezetünk nyugalma vihar előtti csendnek bizonyult. Adamec „repnlőiszony" miatti távolmaradását B. Vesely legyeim! kihágása és letiltása követte, majd Horváth sérülése fokozta Jozef Marko edző gondjait. Végűi is a csehszlovák válogatott a következő felállításban lépett az ankarai egyenletíen talajú pályára: Viktor — Lála, Kvasőák, Popluhár, Táborsky — Geieta, Kuna — Masny, Jurkanin, Szikora, Kabát. Törökország együttese a következő tizenegy Játékosbúi állt: Ali — Tálat, Ercan, Yilmaz, Fehmi — Sanli, Ayhan, Nevzat, Ogün, Fevzi és Faruk. A törökök óriási Becsvággyar vetették magukat a küzdelembe és az első negyedórában védőinknek rengeteg dolga akadt. A török csatárok sok veszélyes helyzetet teremtettek Viktor kapuja előtt, de egyetlen Igazi végrehajtó támadó sem akadt közöttük. Az a kevés lövés, amely a háló felé tartott, a magabiztosan és fülényes nyugalommal védő Viktor biztos zsákmánya lett. Amint engedett a török nyomás, gyors csehszlovák ellentámadások következtek, s ezek vezetésében Jurkanin és Szikora Jeleskedett. A törököket a sikertelenség sem kedvetlenítette el, és egy-egy lélegzetvételnyi szünet után meg-megűjították támadásaikat. A laza talajon szünet után is eleinte a hazai csapat kezdeményezett többet, de egyre inkább Jelentkeztek a csehszlovák ellentámadások is. Szikora a 80. percben Masopustra emlékeztető slalommal tört előre és óriási lövését Ali nagy nyugalommal védte. Néhány perccel később egy Jurkanin—Szikora adogatás után ismét az utóbbi kísérletezett lövéssel, de IaSdája az oldalléc mellett hagyta el a játékteret. KvaSnák, akire ezúttal a védelemben volt szükség, s aki a válogatott csapatban reá bízott új szerepkörben is nagy rutinja segítségévei kiváló teljesítményt nyújtott, néhány perccel a mérkőzés vége előtt megsérült, de odaadóan a végső sípszóig társai között maradt a zöld gyepen. A csehszlovák csapat, ha nem is tetszetős, de feltétlenül céltudatos játékával harcolta ki a már ismert körülmények miatt nagyon is kedvező döntetlent. Csoportjának utolsó mérkőzésére november 22én, Prágában kerül sor, amikor együttesünk Írország válogatottját fogadja. Ahhoz, hogy csoportelsőként végezzen, és Európa legjobb nyolc csapatának mezőnyébe jusson, már csak egyetlen pontra van szüksége, mert az EB selejtezőkben pontegyenlőség esetén a gólkülönbség dönti el a továbbjutás sorsát. Mivel az ír válogatott nem tudott különösebb ellenállást tanúsítani sem Spanyolországban, sem Törökországban, feltétlenül csehszlovák győzelem várható a fővárosi viszavágón. Egyénileg Viktor nem panaszkodhatott, rengeteg lövést kapott, és nagyszerűen álta meg a helyét. A Lála—Kvasnák—Popluhár—Tábursky „védőfal" teljes megelégedésre látta el feladatát, még ebben a szokatlan összetételben is. Geleta a szokott fáradhatatlan harcos volt, és Kuna ls megtette a magáét mezőnybeli teljesítményével. A kényszerösszetéteiű csatársor tagjai váltogatták a gyengébb és a jobb mozzanatokat, de erejükből a keményen záró, és cicoma nélkül működő török védelem ellen többre nem telt. A török csapatból a kapus AH, a hátvéd Talat, s a csatár Ogün, valamint Faruk (az egyetlen amatőr török Játékos) teljesítménye emelkedett kl. A TÁBLÁZAT ÁLLÁSA: 1. Spanyolország 2. Csehszlovákia 3. Törökország 4. Írország 6 3 2 1 6:2 8 5 3117:2 7 8 1 2 3 3:8 4 5 1 1 3 3:7 3 Küzdelem a Kupákért Európa-szerte kupaküzdelmek tartották izgalomban a labdarúgás szurkolóinak hatalmas táborát, s azokról a következőkben számolunk be: 2:1 arányban maradt aluT, az új előírások segítségével (az idegenben lőtt gólok pont és gólarány< egyenlőség során duplán számítanak) biztosította további szereplési jogát. A BEK-ÉRT Vasas— Vaíur Rejkjavik 6:0 (4:0) Már délután, az Ojpest—Wiener SC KK mérkőzésen is nagy volt a köd Budapesten, és mire a Vasas —Reykjavik találkozóra került sor, olyan köd ereszkedett a Népstadionra, hogy alig lehetett látni a pályát. A Vargát, Bakost, Mészölyt, Farkast és Korsóst nélkülöző piros-kék együttes állandóan egy kapura játszott, a szerény képességű Izlandi amatőr csapat ellen, amely hasonló tudású, mint a Vasas előző ellenfele, az Ir Dundalk volt. Már az 5. percben vezetéshez Jutott a Vasas, amlkorls Dagsson, az izlandlak kapusa öngólt vétett. 10 perc múlva a balszélső Pál lőtt gólt, majd az Ifjúsági válogatott, a 17 éves Radics növelte a magyarok előnyét. A vendégek a 39. percben lőttek először kapura. A félidő eredményét Radics állította be. A szünet utáni első percben Puskás lőtt a hálóba. Továbbra ls meglehetősen alárendelt szerepet Játszott a vendégegyüttes. Az 50. percben Radics már a 3. gólját szerezte. A 65. percben Kékesi megsérült és elhagyta a pályát, a magyar együttes 10 emberrel játszott. Ezután egy-két támadást a Vendégek ls vezettek. Középcsatáruk Gunnarson lövésekkel ls próbálkozott, de Kenderest a helyén volt. A Vasas már nem nagyon igyekezett, megelégedett a féltucat góllal. A Valur Rejkjavik nem állította különösebben nehéz feladat elé az erősen tartalékos magyar csapatot. A mérkőzést a csehszlovák Spoták vezette. Mivel az izlandiak lemondtak a pályaválasztás jogáról, a visszavágó mérkőzés is Magyarországon lesz, mégpedig pénteken, Várpalotán. (T) A KEK-ÉRT SETUBAL— BAYERN MÜNCHEN (1:1, 0:0). A német csapat továbbjutását odahaza szerzett 6:2-es győzelme biztosította. WISLA KRAKKÖ-HAMBURGER SV 0:1 (0:0). A második forduló első mérkőzésén a 20 000 néző gyenge színvonalú játékot láthatott. Az egyetlen gólt Uwe Seeler fejelte a 83. percben. A visszavágó november 29-én kerül lebonyolításra Hamburgban. A VVK-ÉRT MÜNCHEN 1860— FC LIVERPOOL 2:1 (1:1). Csak szépségtapasz volt a német csapat győzelme, mert az első találkozón az angol együttes 8:0 arányban győzött, és biztosította továbbjutásai. FC LIÉGE— DUNDEE 1:4 (0:2). A skót csapat az első mérkőzést ls megnyerte, méghozzá 3:1 arányban, továbbjutása nem forgott veszélyben. FC ZÜRICH— NOTTINGHAM FOREST 1:0 (0:0). Mivel az első mérkőzésen a svájci együttes „csak" Félbeszakadt... A Népstadionban leereszkedő nagy köd ellenére Is megkezdődött a Ferencváros— Real Zaragoza WK mérkőzés, de az első félidő 27. percében az osztrák WBhrer Játékvezető gyenge látási viszonyok miatt lefújta a mérkőzést. Lapzártáig nem értesültünk arról, hogy mikor találkozik újra a két csapat. A KK-ERT Jedntta Trencín— Zseleznyicsár Szarajevó 0:0 Trenc'ínben csupán 2000 néző volt kíváncsi a két együttes első KK mérkőzésére. A hazai csapat sajnos két kiválóságát, csatársorának legjobbjait, a válogatottban szereplő Masnyt és a beteg Beileget volt kénytelen nélkülözni. Ennek teljesítménye itta meg a levét. Helyetteseik minden igyekezetük ellenére sem tudtak valóban komoly próbára tenni a rugalmas, Jó rúgótechnikájú és kitűnően fejelő szarajevói védelmet. A hazai csapatból a kapus RihoSek, a középhátvéd Hojsik, valamint Navrátil teljesítménye érdemel dicséretet, míg a szarajevóiak legjobbjai a ruganyos kapus Radovics, a hórihorgas Katalinszki, az örökmozgó Bajics és az Albertszerű, jó mozgású, kiváló középcsatár Oszim voltak. Az osztrák Meyer Játékvezető Jól látta el feladatát. A találkozót hazai támadások" Vezették be, és a 20, percben Navrátil közelről nagy helyzetet hagyott ki. üt perccel később Janovsky botlott a labdába és oda lett az újabb alkalom ls. Szünet után a hátszél" a nagyon Igyekvő trenclnieket segítette, de Janovsky majd Navrátil óriási helyzeteit a kiváló lélekjelenléttel rendelkező jugoszláv kapus, Radovics ártalmatlanná tette. A vendégeknek, akik minden igyekezetükkel tartani akarták a döntetlen eredményt, lehetőségük kínálkozott a győzelem megszerzésére is, de Mujics, majd Bajics egyaránt kihagyta nagy helyzetét. A találkozó jobbik csapata a nagyszerű rúgótechnikával, nagyobb taktikai érettséggel, és néhány kiváló egyéniséggel (Oszim, Szprecso és Bajics) rendelkezi Zseleznyicsár volt. Mivel a trengínick előny nélkül ntaznak a szarajevói visszavágóra, még Masn? és Bencz esetleges csatasorba állása sem ígér Jednota sikert. Le kell szögeznünk, hogy még két említett kiválósága nélkül is Joggal vártunk többet a csehszlovák liga őszi éllovasától, a Jednota Trencíntől. (Za) Újpesti Dózsa— Wiener SC 6:1 (4:1) Ködös, párás, nem éppen eszményi labdarúgó Időben került sor az Ojpest Megyeri úti stadionjában a mérkőzésre. Az Ojpest, mint már annyiszor, most is kitett magáért hazai közönsége előtt. Már a 3. percben Bene megszerezte csapatának a vezetést, öt perc múlva ugyan Buzek révén egyenlítettek a vendégek, de aztán az újpesti játékosok sziporkázó csatárjátékkal még öt gólt lőttek. Állandóan Irányították a játékot, még a két szélső hátvéd, Káposzta és Sóvári ís szüntelenül bekapcsolódott a támadásokba és egy ilyen támadás során a 26. percben a balhátvéd Sóvári a vendégek kapujának hattal állva, ollózva látványos gólt lőtt. Negyedóra múlva Solymosi értékesített egy 11-est, majd egy perccel a félidő vége előtt Fazekas volt eredményes. Szünet után sem változott a Játék képe. Jó iramú, izgalmas, érdekes, színvonalas mérkőzést láthatott a közönség, amelyet az újpesti csatárok Irányítottak fölényesen. A 60. percben egy ötletes, Fazekas — Bene — Fazekas alakítás után Dunai II. talált a hálóba. Két perc múlva Bene állította be a végeredményt. Modern, gólerős labdarúgást produkált az újpesti csapat. Látványos, ötletes megoldásaiknak sokszor tapsolt a 15 000 főnyi közönség. A vendégek az első félidőben vezettek ugyan egy két veszélyes ellentámadást, de szünet után csak szemlélői voltak a hazaiak nagyszerű Játékának. A magyar csapat győzelme ilyen arányban ls feltétlenül megérdemelt. A rendkívül sportszerű mérkőzést az olasz Angonese hibátlanul vezette. (To) CRVENA ZVEZIIA— DIÓSGYŐR 3:0 (1:0) A Diósgyőr kezdte a játékot, de mindjárt a belgrádlak vezettek támadásokat. A magyar együttes feltűnően sokat Idegeskedett, védelme lesre játszott, s miután az olasz játékvezető többet elnézett, "fegymásután meleg helyzetek adódtak Tamás kapuja előtt. A Diósgyőr csatárai nem tudták tartani a labdát és a jugoszlávok nyomása a 20. percben gólt hozott: egy beadást Dzsajics lőtt a hálóba. Szünet után rákapcsolt a magyar csapat, de a Jugoszlávok Dzsajics révén kétszer ls eredményesek voltak. Igaz, hogy az említett csatár harmadik gólját lesgyanús helyzetből lőtte. Az Ideges, kapkodó és gjenge csatárjátékot mutató Diósgyőr ellen a Jóformában lévő Crvena Zvezda biztos győzelmet aratott. A mérkőzést Monti vezette. Dukla győzelem A Dukla Praha férfi kézilabdacsapata Müncholzhausenba kitűnő teljesítmény után még sérüljél Ráíek, valamint Duda nélkül ls biztos 21:10 arányú győzelmet aratott a helyi TVS felett. Sóljai közül Mares (6), Satrapa (4), Káván (3), Benes és Horváth (2—2), Krepingl, Mrukvica és Marinek egyet-egyet dobott. .W.V.W.WÄ Potsch, Macháő és Nadrchal tartozott a brnói csapat legjobbjai közé a Slovan elleni találkozón. Alexy felv. V.V.W.V.V.W Továbbra is a Jihlava vezet A Pardubice vereséget szenvedett saj'át otthonában # A Sparta csak az utolsó harmadban biztosította be győzelmét % A Kosice egy pontot hozott el Litvinovból Tegnap a jégkorong liga 14. fordulójának négy mérkőzését játszották. Ezek közül csupán Prágában született hazai győzelem, Pardubicén és Kladnón a két pályaválasztó csapat vereséget szenvedett, míg Litvlnovban döntetlenül ért véget a találkozó. A 14. forduló után a bajnoki táblázat élén nem változott a helyzet. Jelentősen csupán a Pardubicén győzelmet aratott Gottwaldov javított helyzetén. SPARTA—CHOMUTOV 4:1 (1:0, 0:1, 3:0). Gólok: Havel, Hejma, Volek, Cvach, illetve Klíma. Nagyon gyenge színvonalú mérkőzésen a Sparta már kezdettől fogva fölényt harcolt kl, de összjátéka erősen döcögött. A játékosok nem érvényesítették technikai tudásukat, sokáig tartották a korongot és Igy támadásaik erőtlenek és eredménytelenek voltak. Így történhetett azután, hogy bár a hazalak az első harmadban megszerezték a vezetést, a nagyon lelkesen játszó chomutovlak a második harmadban egyenlítettek. Az utolsó harmadban sem emelkedett a játék színvonala, de a Sparta gyors ellentámadásaiból három gólt lőtt, és ezzel biztos győzelmet aratott a chomutovl csapat felett. LITVlNOV—KOSICE 5:5 (3:1, 0:1, 2:3) Gólok: Zíma 3, Machulda 2, ill. Koláth 2, Závésicky, Faith, Paíitny. A tíz gólt nem a csatárok Jó Játéka, hanem a védelmek gyenge teljesítménye eredményezte. A Litvínov még az első harmadban kétgólos vezetésre tett szert, de a kassaiak a második harmadban szépítettek és az utolsó harmadban három alkalommal ls egyenlíteni tudtak. Sok volt a pontatlan átadás, ennek ellenére mindkét kapu előtt adódott jó néhány veszélyes gólhelyzet, s Így a kapusoknak sok dolguk volt. Az utolsó percekben drámai küzdelem folyt a pályán, a litvínoviak minden igyekezetükkel a győzelem megszerzésére törekedtek, a vendégek azonban nagyon jói védekeztek. Különösen HoleCek kapus érdemel dicséretet remek teljesítményért, aki számtalan biztos Hort csehszlovák nagymester, a sakkvilágbajnoki zónaközi döntő 22., utolsóelőtti fordulójában döntetlen eredményt ért el a jugoszláv Matanovlcs ellen. Geller legyőzte Mjagmarsuerent, Suttles Buaziszt, Gipszllsz döntetlent ért el Portlsch-sal szemben. A Korcsnoj—Cuellar játszma függőben maradt. A torna állása: Larsen 14 p, Geller 13,5 p, Portisch és Gligorics 13—13, Korcsnoj, Hort és Stejn 12,5—12,5 pont. A másik csehszlovák nagymesternek, Kaváleknak 9,5 pontja van. Csehszlovákia 2:1 (0:1) Az UEFA serlegéért folyó utánpótlás válogatott mérkőzésen a csehszlovák csapat vereséget szenvedett a bolgároktól. Bulgária így már másodszor szerezte meg ezt a serleget. A csehszlovák csapat ezzel a vereségével kiesett a további küzdelemből. A csehszlovák csapat kitűnően kezdett és már a 15. percben Krnác révén megszerezte a vezetést. A gól nagy lelkesedést öntött a csapatba és a félidő végéig állandóan fölényben játszott. A bolgárok csak a második félidőben kapcsoltak rá. Ebben a Játékrészben Jokl megsérült, és a 10. perctől csak sántikált a pályán. A csehszlovák csapat védelme nem bírt ellenállni a hazaiak meg-megújuló rohamainak és a 64-percben Kirilov egyenlített, majd hat perccel a befejezés előtt Zsekov biztosította csapatának a győzelmet. A csehszlovák csapatból Pivarník, Staäkovan, Poliak és )okl nyújtott Jó teljesítményt. A bolgár csapat sokkal tapasztaltabb Játékosokból állt, és összeszokottabb együttes benyomását keltette. Főleg a második félidőben játszott kitűnően a bolgár csapat. Legjobb Játékosaik Alekszijev és Klrilív voltak. gólnak látszó helyzetben tisztázott. KLADNO—JIHLAVA 2:5 (1:0, 1:3, 0:2) Gólok: Wimmer 2, illetve Klapác 2, Augusta, ]aroslav Hollk, Suchy. A Jihlava gyengén kezdett s a hazai környezet előnyét élvező kladnól csapat az első harmadban megszerezte a vezetést. Ez felrázta a jlhlavai együttest, lendületesebb támadásokat vezetett a kladnóiak kapuja ellen s a második harmadban megfordította a mérkőzés állását. Az utolsó harmadban, amikor Jaroslav Holík egyéni akcióból megszerezte csapata negyedik gólját, a kladnóiak sorsa végleg megpecsételődött. A Jifí Holík hiányát erősen érző, de fizikailag kitűnően felkészített Jlhlavai csapat ellenfelénél lényegesen Jobban bírta a hajrát és az utolsó percben Such? beállította a végeredményt. Győzelmének köszönve a Jihlava megtartotta vezető helyét a bajnoki táblázatban. PARDUBICE—GOTTWALDOV 1:3 (1:2. 0:1, 0:2) Gólok: Dolana, illetve KoutnJ, Heim, KaSfák, PoláCek, Volák. A pardubíceiek úgy látszik lebecsülték ellenfelüket, s amikor a vendégek már 3:l-re vezettek, nem tudták megfordítani a mérkőzés sorsát. A gottwaldovi csapatban különösen a Bavor, Koutnj, Heim csatársor játszott kitűnően és különösen Bavor szólói Jelentettek sok veszélyt a pardubicei kapura. Az utolsó harmadban is a gottwaldovlak kezdeményeztek többet, és nemcsak megtartották vezetésüket, hanem még két gólt ütöttek a pardubicei kapuba s ezzel meglepő, de megérdemelt győzelmet arattak a Pardubice felett. Győzelmükből jelentősen kivette részét Valääek kapus, aki ezen a mérkőzésen kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A bajnoki táblázat állása: 1. Jihlava 14 12 1 1 72:31 25 2. Sparta 14 12 0 2 83:40 24 3. Brno 14 11 1 2 67:34 23 4. Pardubice 14 6 2 6 53:48 14 5. Slovan 14 8 1 7 54:50 i:>. e. Gottwaldov 14 5 0 9 37:62 10 7. Litvínov 14 d 2 8 47:77 10 8. Kiadno 14 4 1 9 38:52 9 9. Koäice 14 4 1 9 39:65 9 10. Chomutov 14 1 1 12 36:67 3 Szovjet sikerek a birkózó VB-n Delhiben befejeződött a szabadfogású birkózó világbajnokság. A háromnapos viadal a szovjet sportolók nagy fölényével zárult: három arany és négy ezüst érmet nyertek. A japánok két, az irániak, törökök és franciák egy-egy elsőségen osztoztak. A nemhivatalos pontverseny eredménye: Szovjetunió 38, Japán és Egyesült Államok 22—22, Irán 18, Bulgária 15, Törökország 14 pont. A sportfogadás hírei A Sportka 48. játékhete első húzásának nyereményelosztása a következő: I. dij: nincs nyertes, II. díj: 115 nyertes á 10 500 korona, III. díj: 4868 nyertes á 340 korona, IV. díj: 79 225 nyertes á 40 korona. Prémiumelosztás: I és II. díj: nincs nyertes, III. díj: 14 nyertes á 5100 korona, IV. díj: 258 nyertes á 840 korona. x A második húzás nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 77 nyertes á 9700 korona, III. díj: 3621 nyertes á 280 korona, IV. díj: 58 249 nyertes á 35 korona. A prémiumclosztás a következő: I. és II. díj: nincs nyertes, III. dij: 12 nyertes á 3370 korona, IV. díj: 161 nyertes á 755 korona.