Új Szó, 1967. november ( 20. évfolyam, 301-330. szám)

1967-11-14 / 314. szám, kedd

Sürgetjük, szállítsák! — de mi lesz a folyóval? Naponta mintegy 80 tonna jó minőségű papír valóban figyelemreméltó mennyiség. A „Tampella" jelzésű finn gép azonban annak nincs is tudatában. Ennek a közép-európai országokban eddig legnagyobb mammutgépnek az elhelyezésére az Észak-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyárban egy egész termelőcsarnok szükséges. A gép valóban kiváló minőségű munkát produkál. Ezt az is bizonyítja, hogy a famentes grafikai papír iránt egyre nagyobb az érdeklődés Dániában, Nagy-Britanniában, Nyugat-Németországban, Franciaországban és számos más országban. A RuZomberoki Papírgyár „bemutatását" tulajdonképpen nem a gép leírásával akartam kezdeni; viszont éppen ez volt rám a legnagyobb hatással. A papír és természetesen a cellulóz gyártása a ruZomberoki üzemben is — akárcsak másutt — nem a gyárban kezdődik, hanem ott, ahol áttekinthetetlen halmazokban áll a fa, ahol befejeződik az erdőgazdasági dolgozók munkája, és következik a vegyész-szakemberek tevékenysége. Hiszen ők „eszelték" kí »alamikor azt, hogy ha a tűlevelű fáról eltávolítjuk a kérget, feldaraboljuk és nátronlúgot, esetleg mésztartalmú szulfitot vagy kénsavas oldatot tartalmazó katlanban főzzük, s még számos más gyártási folyamatnak vetjük alá, papírgyurma keletkezik. Ebből aztán különféle gyártási eljárással rajz-, újság-, csomagoló-, cigaretta-, pergamen-, szűrő-, fénykép- és olyan papírt gyárthatunk, amelyből ma már divatos ruhák is készülnek. A RuäSomberoki Cellulóz és Papírgyárban nap nap után — már több mint 75 éve — ismétlődik meg ugyanaz a gyártási folyamat. Az üzemben 350 papírfajtát készítenek, tehát a választék valóban gazdag. Az üzem dolgozóinak munkafeltételei nem azonosak. Azonkívül, hogy mindannyian egyformán belélegzik a cellulóz- és papírgyár jellegzetes átható levegőjét, azoknak, akik az új üzemrészlegekben dolgoznak, lényegesen jobb dolguk van, mint például a csomagolópapír osztályon dolgozóknak. A régi üzemrészlegben egyáltalán nem beszélhetünk kellemes környezetről. A gépek elavultak, alig lehet rendet tartani közöttük, ezért nehezebbek a munkabiztonsági feltételek megteremtése is. De mit lehet tenni — a megrendelő nem vár. Küldjék a papírt, várjuk az újabb szállítmányt... Sürgetjük... szállítsák ... Követelődznek a kiadóvállalatok, a nyomdák, a szerkesztőségek, a boltok, a külföldi megrendelők . .. Nem lehet nemmel válaszolni. Minden gép teljes ütemben dolgozik, még a régi termelési részlegben is, kisebb nagyobb üzemzavarokkal. Az erdőkből vagonszámra szállítják a fát a raktárakba, — évente mintegy 200 000 erdei köbmétert. A fakérget eltávolító gép teljes fordulattal dolgozik, a favágó berendezés „bunkerekbe" készíti elő a fát; ezekben 800 erdei köbméter is elraktározható; a katlanokban fő a fa, a munkások egymást váltják a műszakokban. Az óriási gépek, az emberek, a fa, a papírgyurma, a kész papír — mint valami hatalmas körhinta — szünet nélkül mozgásban van. S ez a folyamat naponta megismétlődik, és mindig újra kezdődik. Fa, papír, fa, papír... A ruüomberoki üzemben a termelés évről évre nő. Azok az emberek azonban, akik végigmennek a Vág mentén, ezt a tényt sajnálattal állapítják meg, mert minél többet termel az üzem, annál nagyobb mennyiségű szennyezőanyag kerül a folyóba, s még kevesebb hal akad a halászok horgára. Mert az igazat megvallva, a gyár környékén a víz úgy néz ki, mintha romlott eperfagylalt ömlene bele. A Vágba évente így mintegy 16 ezer tonna szennyező anyag kerül, amely mékekből takarmányélesztflt (ennek termelését a jövőben még növelik) és alkoholt gyártanak. Megkezdték az elpárologtató és a kilúgozott anyag égetésére szolgáló berendezés építését is, ami 180 millió korona költséggel létesül. Sajnos, azonban ez sem oldja meg a Vág szennyezettségének problémáját. A szakemberek úgy vélik, hogy 1975-ig RuZomberok mellett központi tisztító állomást építenek, amely nemcsak a cellulóz- és papírgyár, hanem a város és a pamutszövő üzem szennyvizét is tisztítaná. Az előzetes tervek szerint egy ilyen állomás mintegy 200—220 millió koronába kerül. A Szlovák Nemzeti Tanács erdő- és vízgazdálkodási bizottsága a legutóbbi ülésén foglalkozott a Vág szennyezettségének kérdésével. Hogy az SZNT képviselői és a bizottság tagjai jobban megítélhessék, milyen is valójában a helyzet, a bizottság Liptovsky Mikuláson tartotta ülését, innen viszont RuZomberok nincs messze. A szakemberek a helyszínen győződtek meg az üzem dolgozóinak munkafeltételeiről, látták a cellulóz- és a papírgyártás folyamatát, valamint a Vág vizét... Találkoztak az üzem vezető dolgozóival, és elbeszélgettek velük azokról az intézkedésekről, amelyekkel a közeljövőben meg kellene oldaniuk a folyó szenynyezettségének problémáját. Az elegendő nyersanyag biztosítása, a megfelelő mennyiségű és jó: papír gyártása, valamint a gyár elavult részének korszerűsítésén kívül Ján Zdra211 vállalati igazgatót és az üzem vezetőségét még az is foglalA Szlovák Nemzeti Tanács képviselői a helyszínen győződtek meg a finn gyártmányú mammutgép nagyszerű munkájáról. (A szerző felvétele) feloldott állapotban hagyja el a gyár szennyvízcsatornáját. Nem örvendetes látvány. Bár működik a tisztító állomás, de hiába, ez csak a rostokat fogja fel. Az üzem vezetősége megtesz minden tőle telhetőt. Például a szulfittartalmú kilúgozott terkoztatja, hogyan lehetne a Vág vizét olyan tisztára változtatni, mint amilyen egykor volt, amikor a folyó völgye — egészen a Dunáig — a tutajosok énekétől visszhangzott . . . M. VANKOVÁ EMLÉKEZÉS DR. ARANY A. LÁSZLÓRA Igen snkat vesztettünk a nemrég elhnnyt Arany A. Lászlóban. Bátran elmondhatjuk, hogy a szlovákiai ifjú tanárnemzedék közt fi volt a legkiválóbb és legtágabb látókörű magyar nyelvészünk. Jellemének legszembeötlfibb vonása volt a rajongó, önfeláldozó tudományszeretet. Középiskolai tanulmányait a rozsnyói gimnáziumban végezte, majd a bratislavai Komenakf Egyetemen a magyar és szlovák nyelvből, valamint bölcsészeiből tanári oklevelet és doktori fokozatot nyert — kitűnő eredménynyel. Doktori értekezésének a címe: „Magyar nyelvi hatások nyugat-szlovákiai szlovák nyelvjárásokban." Vázny egyetemi tanár segítségével és a Safárik Tudományos Társaság támogatásával megszervezte a Magyar Nyelvészeti Bizottságot. A kutatómunka célja volt: a szlovákiai magyar nyelvjárások szerkezeti vázának megállapítása és a magyar nyelvatlasz munkálatainak előkészítése. Azonban nemcsak a magyar népnyelvnek volt buzgó kutatója, hanem egyúttal a magyar nép élete szépségeinek rájongó kincshalászója is. Minden népi — akár nyelvi, akár néprajzi jellegű — kedves volt elfitte, és szeretettel tanulmányozta. Errfil tanúskodik a „Szlovákiai magyarság néprajza" c. kis füzete, amelyről a budapesti Etnográfia című folyóirat is elismeréssel emlékezett meg. Hogy milyen tág körű volt az érdeklődése, mutatja a Linguisttca Slovaca című gyűjteményes munka 1939 <—1940. évfolyamában meg|e!ent francia nyelvű értekezése a biIlngvizmusról (kétnyelvűség a nyeltudatban). Kutató munkáját akkor is folytatta, amikor a Szlovák Akadémiába helyezték át mint tudományos kutatót. Am riivid életének legjelentősebb és legterjedelmesebb müve a „Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszere . (Bevezetés a szerkezeti nyelvjárástanba. Bratislava, 1944.) Sajnos az elsO kiadásnak több ive a háborúban megsemmisült s annak idején mindössze csak 40 teljes példánya maradt meg. Ezért 1967-ben a bloomingtoni (USA) Indiana-Egyetemnek „Uralic and Altaic Series" sorozatában „The Phonological System of a Hungarian Dialect" címen nyomtatták ki. Kolon nyelvjárásának ebben a teljes leírásban Arany a fonológia alaptételeinek érvényessegét és alkalmazásának gyakorlati értékét kívánta megállapítani. Ebben az évben két jeles értekezése Jelent meg (úgyszólván halála küszöbén), bizonyságául lelki erejének és tárgyszeretetének. Az egyikben (megjelent a budapesti Nyelvtudományi Közlemények ez Idei évfolyamában) Trubeckojnak, a nagy orosz nyelvtudósnak fonológiai elveit bírálja lélektani és logikai szempontból. Ebben a jeles orosz nyelvész érdemeinek elimerése mellett kifogásolja annak pusztán a lélektanra alapított fonológiai alapfogalmait. A másik ez évi (egyben utolsó) értekezésének a címe: „Axiomatische Probleme der Phonológie." Ezt az értekezést a fonológusok bécsi nemzetközi tanácskozásán olvasta fei. Riivid élete ellenére sem élt hiába, mert ránk hagyta becses örökségül követésre méltó nemes példamutatását, baráti szavainak Őszinte hangját, áldozatos, Önzetlen életének felemelő emlékét. Barátai és egykori tanítványai szeretettel őrzik az emlékét. TÓTH FERENC AKIT LENIN BÚCSÚZTATOTT p lartizánska 9. Rövid kis utca Léva külső részén, ahol rózsák hajolnak át a családi házak kerítésén, és jólesően ülepedik meg a csend. Itt él N e i n e r István, a hajdani vöröskatona. Ősz hajú asszony nyitja a kaput és szívélyesen tessékel beljebb. Neiner bácsit a konyhában találom, ebéd közben. Sejti, miért keresem. Hellyel kínál és szabadkozik, hogy nehezére esik a mozgás, öt évvel ezelőtt eltörött a lába, sokat szenved és bizony a mankóhoz kell folyamodnia. Amíg az ebédjét kanalazza, lopva az arcát fürkészem, amelyen mély, sötét barázdák metszik egymást. Küzdelmek, szenvedések térképe ez az arc, a háborúk, forradalmak közkatonájáé. De közkatonája volt az életnek is, mindig munkában, mindig szegénységben, tele gonddal-bajjal. Lelkében mégsem hamvadt ki a tűz, melyet a forradalom gyújtott. Neiner bácsi 1889-ben született, két év híján nyolcvan éve. Nagy idő, hosszú stáció. Kidolgozott kezével félre tolja a tányért, rágyújt és lassúdan meséli élete sorát. Időnként megcsappan a szava, köhögés rázza meg a vállát, kínozza az asztma. Milyen volt az élete? Mint millió és millió szegény emberé abban a régi világban. Apja béres volt, ide-oda vetette a sors szele, tanyáról tanyára, uradalomról, uradalomra, ő meg az iskola helyett pásztorkodott. Tizenkét évesen már ökrökkel szántotta az uradalmi földeket. Négy elemit Járt, ennyi isko. lát mért ki neki az élet, még két erős munkáskezet. Élete folyamán sokféle munkába belekóstolt. Volt najiszámos, béres, csapos, sofőr, vasbetonszerelő, és ami éppen kapóra jött. Sokat katonáskodott, 1912-ben, amikor a Monarchiának gondjai támadtak a Balkánon, ő már az egyik császári és királyi huszárezred katonájaként vágtatott lován. Tizennégyben, a háború kitörése után „angyalbőrbe" bújtatták. Sopron, Zimony, Szerbia, aztán 1915 végén az orosz front. Dehogy akart ő a háború hőse lenni, még kevésbé a háború hősi halottja. Erezte, hogy ami a frontokon folyik, közönséges mészárlás, amelyre a nincstelen szegény ember fizet rá a legjobban. Luck környékén esett hadifogságba, 1916. augusztus 30-án. Pista bácsi emlékeiben keresgélve mesél a rettentő télről, a 40—50 fokos fagyokról. A végtelen hósivatagban kínlódva, reményvesztetten vasutat építettek a hadifoglyok, és sohasem tudhatták, mi vár rájuk másnap. Felütötte a tífusz is a fejét, Pista bácsi is megkapta, és csak erős szervezetének köszönhette, hogy felépült. Egészségének visszanyerése után a napfényes délre szállították, egy turkesztáni hadifogoly lágerbe. Itt legalább nem éhezett, mint lágerkocsis, élelmet szállított a táborba. De a betegség itt is utolérte, maláriába esett. Peroszk városába szállították, a katonai kórházba. Amikor felépült, megtették betegápolónak. Itt dolgozott 1918 áprilisáig, amíg össze nem akadt három vöröskatonával, akik Aktyubinszkből érkeztek, hogy katonákat toborozzanak a Vörös Hadseregbe. Csatlakozott hozzájuk és 1918. május 5-én ő is belépett a Vörös Hadseregbe. Ekkor már sokat hallott az Októberi Forradalomról, Leninről és másokról. Tudta, hogy ott a helye neki is a Vörös Hadsereg soraiban, fegyverrel a kézben kell védenie a proletárok igazát. A III. Internacionálé ezred katonája lett. Aktyubinszkban bevagonírozták őket és a fehérek ellen, Orenburg környékére küldték. Kemény, kíméletlen harcokban vett részt, Dutov atamán fehér kozákjai ellen küzdött. — Foglyokat nem ismertek ezen a tájon — meséli Pista bácsi. — A kozákok, ha elfogták a vöröskatonát, a ló farkához kötötték vagy elevenen megnyúzták. Nem volt irgalom, nem volt kegyelein, éppen ezért isten őriz volt, hogy elevenen a kezükbe kerüljünk. Pista bácsiék keményebb legényeknek bizonyultak a kozákoknál, Orenburgot úgy megtisztították a fehér kozákoktól, hírük sem maradt. • Később, a második számú Lenin lovassági ezred katonája lett, amelynek Moldov elvtárs volt a parancsnoka. Ekkor vették hírül, hogy Sizrenské Ujezdben a kulákok fellázították a lakosságot a vörösök ellen. Pista bacsie« ezreaét Ujezdbe vezényelték, ahol egykettőre rendet teremtettek, megbüntették a bújtogatókat. Az ezred szinte sohasem pihent, állandó készültségben kellett lennie, hiszen a fiatal szovjet hatalomnak sok ellensége volt. És a Pista bácsiék ezrede, a félig magyar, félig orosz ezred derekasan megállta a helyét. Mikor a veszély kissé alábbhagyott, az ezred katonái különböző helyeken munkába álltak, mert harc közben építeni is kellett, erősíteni a proletár hazát. A fegyver azonban a kezük ügyében maradt. A Vörös Hadsereg szolgálatából sok volt hadifogolytársával együtt 1921 májusának végén bocsátották el. Mindnyájan megkapták igazolványaikat a hazautazáshoz. Hazafelé vezető útjukat Moszkvában megszakították. A fővárosban háromheti pihenőt tartottak. Egy nagy üzemben kvártélyozták el őket, ahová a Szovjetunióba emigrált Kun Béla is el-ellátogatott. Sokat beszélgetett velük, ismertette a magyarországi forradalom bukásának okait, a fehér terror véres tetteit. Instrukciókat adott nekik, hogy odahaza miképpen vegyenek részt a kommunisták illegális munkájában. — Egy napon — folytatja szavait Pista bácsi — parancsot kaptunk, hogy sorakozzunk fel és vonuljunk ki a Vörös térre. Mintha most is előttem lenne, a hatalmas tér tele volt katonával, volt hadifoglyokkal meg oroszokkal. Az emelvényen ott állt Lenin elvtárs, hozzánk beszélt. Megköszönte a volt hadifoglyoknak azt az önfeláldozó szolgálatot, amit a Vörös Hadseregben végeztek. Arra buzdított mindnyájunkat, hogy otthon se nézzük tétlenül a világ folyását, és ha szerencsésen hazakerülünk — folytassuk a harcot... Pista bácsi hangja elcsuklik, az eltemetett emlékek elevenen törnek fel a lelkéből, megríkatják. Nehéz ilyen összetörten emlékezni a régi időkre, amikor még tele volt tetterővel, energiával. 1921 augusztusának végén érkezett haza, Lévára. Élete viharos fejezete, hősi korszaka lezárult. I

enin szavait azonban nem felejtette el. Folytatta a harcot. Hazatérte után jelentkezett a pártba és a kommunisták soraiban küzdött a szegények igazáért. Nehéz élete volt, de hitét nem vesztette el soha, ez a hit melengeti ma is öreg szívét az őszi fák alatt. DÉNES GYÖRGY.