Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-11 / 281. szám, szerda

Józanul a vegyipar fejlesztéséről Ä ülvínovi BENAR üzem információs bulletinjében ezt olvassuk: „Litvínovban felépült hazánk legnagyobb polieszterfonodája, amely számára azonban a vegyipar nem képes nyersanyagot biztosítani. Az üzem dolgozói egyelőre úgy használják ki a sokmilliós beruházást, hogy gyapot és műszálak keverékét fonják benne, ez azonban a vállalat számára óriási gazdasági veszteséget jelent, amelyért a felsőbb gazdasági szervek felelősek!" Nem tudjuk, melyik felsőbb szervekre gondolnak itt, viszont meglep a nyílt kérdésük: „Hogyan lehetséges, hogy minden terv és ígéret ellenére annyi év óta sincs még hazai nyersanyag? Mit szól ehhez a vegyipar?" Természetesen számos más iparág is felteheti a kérdést: miért nincsenek például megfelelő anyagok a célszerű flakonok gyártására, a tej, olaj és egyéb áru csomagolására? Miért nincs elegendő festék és lakk a felületi kezelésre? Miért elégtelen gumiipari gyártmányaink minősége? És a nagyközönség is joggal kérdezheti: milyen tulajdonképpen a helyzet a vegyipar annyiszor hangoztatott fejlesztése terén? Mikor fogja tudni hiánytalanul kielégíteni a szükségletet? Mikor éri el a vi. lágszínvonalat? A minap az SZLKP Központi Bizottságának plenáris ülésén mélyreható, elemző beszámoló hangzott el erre a témára a legilletékesebbektől: FrantiSek Barbírek miniszter, a Szlovák Iervbizottság elnöke és Václav Vales vegyipari miniszter foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. Beszédüket a sajtó is közölte. Mégis — a probléma fontosságára való tekintettel — érdemes visszatérni az egyes kérdésekhez. Fejlesztjük a vegyipart, de nem minden áron! — hangsúlyozta a vegyipari miniszter. Hozzátehetjük: fejlesztjük, de nem teljes szélességében, mert hiszen ez nem lenne kifizetődő népgazdaságunk számára. Lehetséges, hogy a közeljövőben hazai vegyipari üzemeink is elegendő poliesztert fognak tudni szállítani, előfordulhat viszont, hogy kifizetődőbb lesz ennek a műanyagnak a behozatala. Hiába, az új gazdasági mechanizmus a régitől eltérő szempontokat, értéknormákat hoz, és ezzel a textiliparnak — nemcsak a polieszter kapcsán — a jövőben számolnia keli. Az új gazdaságirányítás szabályai a jövedelmeződés elvét helyezik előtérbe. Le kell szokni a régi gyakorlatról, amikor mindent, bármilyen áron, magunk akartunk termelni. Hazánk nyersanyagbázisa és külö nősen külkereskedelmi lehetőségeink ez ellen szólnak. A vegyipari termeléshez szükséges alapanyagok túlnyomó részét importáljuk, értük pedig devizával fizetünk. Mi több: legújabb vegyipari berendezéseink nagy része is külföldi eredetű, vagy külföldi szabadalmak alapján készül — ezt pedig szintén devizában kell törlesztenünk. A külföldi piac számára is termelnünk kell, tehát kivitellel kell kompenzálnunk a behozatalt, mert egyébként fizetési mérlegünk erősen paszszívvá válna. Milyen vegyipari termelésre összpontosítsuk a figyelmünket? Ez a kérdés nemcsak a műszakiakat, hanem a közgazdászokat és a külkereskedelmi dolgozókat is kell, hogy érdekelje. Itt is a jövedelmezőség esik elsősorban latba. Vegyük például konkrétan m tervezett somorjai vegyipari kombinátot. Annak idején — az 1960—1961-es évek. ben felvetődött, hogy egy viszkózkombinátot létesítsünk a bratislavai Slovnaft közelében, Somorján. A tekintélyes beruházási költségek — 4—5 milliárd — természetesen nagy körültekintésre késztetnek. Ezzel magyarázható, hogy ebben az ügyben még ma sem született döntés. 1966-ban kidolgoztak egy konkrét beruházási programot, amely viszkózszálak, széndiszulfid és etilénbázisú polivinilklorid (PVC) gyártásával számolt. Ezt a beruházási tanulmányt nem hagyták jóvá, mert egyrészt túlságosan nagy befektetést követelt volna, másrészt túlméretezett munkaerő létszámmal kalkulál és mi több: alacsony lett volna a termelés hatékonysága; a viszkózszálak és a PVC már az üzembe helyezés idején drágább lenne, mint a világpiacon. A PVC — és hasonlóképpen a polietilén — világpiaci ára az utolsó 5—6 év alatt 40—50 százalékkal csökkenti A hazai szükséglet emellett lényegesen kisebb, mint a kombinát tervezett kapacitása. Mivel a kapacitás csökkentése törvényszerűen a hatékonyság rosszabbodását vonná maga után, feltételül tűzték ki: a viszkózszálak termelési költségeinek nemcsak a hazai közszükségleti ipar részéről követelt árral kell összhangban lennie, hanem hatékony kivitelt is lehető, vé kell tennie. Az új beruházási tervek és kalkulációk ez ideig nem készültek el és ez hátráltatja az építési munkák megkezdését is. Lehet, hogy hasonló körülmények játszanak közre a litvínovi BENAR által követelt hazai polieszter gyártása terén is, ezzel összefüggésben azonban felvetődik egy ilyen izgató kérdés: Miért csupán a hazai poliészterre hagyatkozik a litvfnovi fonoda? Miért nem keresi a külföldi polieszter beszerzési módját, amelyért a belőle gyártott késztermékek exportjával fizethetne? (Csak úgy mellesleg: Svájc egyetlen kiló műanyagot sem gyárt, mégis minőségi, ke. resett textilanyagokat exportál!) Vagy miért nem vállalja magára a gyár az általa követelt nyersanyagok gyártására szolgáló új kapacitások beruházási költségeinek egy részét? Azok a hitelek, amelyeket az Állami Bank az 1968—1970. évekre a vegyipar fejlesztésére tervez, meglehetősen alacsonyak: évente 3—3,4 milliárd korona, pedig az eddigi becslések szerint csupán a szlovákiai vegyipari üzemek felépítése ezekben az években évente 2— 2,8 milliárd koronát Igényelne. Nyilvánvaló tehát, hogy a vegyipari üzemekben is keresniük kell a módját, hogyan biztosítsák saját költségvetéseikből — esetleg más vállalatokkal kooperálva — az új létesítmények felépítésére és a korszerűsítésre szükséges eszközöket. A fő cél itt is: a hatékonyság; és a kérlelhetetlen tényező: az idő. A vegyiparban is kalkulálni kell az idővel. Nem felejthetjük el, hogy a mai termelési technológiák öt—hét éven belül elavulnak, újakkal kell őket helyettesíteni. A vegyipar elsőrendű érdeke tehát, hogy a felújítás — akár új termelőrészlegek felépítése és a legkorszerűbb technológiai berendezések beszerelése, vagy a meglevő üzemek ciklikus rekonstrukciója és modernizálása útján történik — csak olyan termelésre koncentrálódjon, amellyel — a világpiaci árakat szüntelenül szem előtt tartva — meg tudunk küzdeni! Nagy előrelátásra, az építési és szerelőmunkák meggyorsítására, a vállalkozószellem érvényesítésére és elsősorban alapos kalkulálásra van szükség a vegyipar fejlesztése terén. „Nem minden áron!" — ennek a jelszónak kellene függni minden vegyipari üzemben. Mert nem érdemes például olyan műanyagokat, műtrágyát vagy műgumit termelni — nemegyszer külföldi berendezéssel! —, amelyeket olcsóbban beszerezhetünk külföldről. A világpiaci áron való termelés nem platonikus követelmény, hanem reális, imperativ parancs. Kalkulálni kell tudni minden sza. kaszon, főleg az Idővel, hiszen külföldön egy harmaddal-felével rövidebb idő alatt építenek fel egy-egy a miénknél nemegyszer jóval nagyobb — vegyipari létesítményt, tehát lépést tudnak tartani az itt már bekövetkezett tudományos-műszaki forradalom követelményeivel. Vegyiparunk nemzetközi viszonylatban is számos kiemelkedő sikerrel elismerést érdemelt ki. A hazai polipropilén versenyképes a külföldivel, az autóköpenyek gyártására szolgáló vizskózkordszövetünk pedig világszínvonalú. A Slovnaftban gyártott polietilén is teret hódit a külföldi ipacon és van számos színvonalas agrokémiai gyártmányunk és tiszta vegyszerünk is. Ez azonban kevés. Kevés mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt. Különösen azért nem lehetünk elégedettek vegyipari termelésünkkel, mert túlságosan drágán termel. Feltétlenül elgondolkoztató például, hogy papír- és cellulózkivitelünket mintegy 70 százalékban dotálnunk kell! „Vagy megtanulunk érvényesülni a vegyiparban, vagy azoknak kell átengednünk ezt a tevékenységet, akik jobban értenek hozzá!" — ezt is Václav Vales vegyipari miniszter szájából hallottuk. A vegyipar ma ismét napirendre került. Fejlesztése feltétlenül indokolt és kívánatos. De csak olyan területeken, ahol az a szigorú gazdasági szabályok szerint is célszerű és jövedelmező. DÓSA JÓZSEF DÁVID TERÉZ; IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELEN

? ß2) - Ugyebár, igazgató elvtárs, az iskola sem teljesítette velem szemben vállalt kötelezettségét. Nincs lakásom, nincsen hol felkészüljek az anyagra, nincs módom készülni a vizsgáimra ... itt engem senki sem segít. Engem itt csak gáncsolnak ... - Legyen meggyőződve arról, hogy ... - Nem vagyok! Nem vagyok semmiről sem meggyőződve! Csak arról, hogy nincs joguk beleturkálni a múltamba. Ide csakis a jelenem tartozik és az hibátlan! Merje valaki állítani, hogy nem az. Kíváncsi vagyok, mi minden kerülne itt felszínre, ha én kezdenék egyszer motozni. / - Na nem kedves! Ezen a hangon nem lehet! - Hanem? Milyen hangon lehet? - Végre is nem történik semmi. Adunk magának egy szép kádervéleményt, aminek alapján máshol... - És ha máshol azt a kérdést teszik fej, hogy mért szaladtam el innen? - Ki mondja, hogy szaladt? És »gyáltalán, maga csak helyettesíteni jött ide, amíg Solyomosiné visszatér. Tehát magára tulajdonképpen nincs is már szükség. - De Forgáchné nyugdíjba megy és én megpályázom az ő helyét. - No nem, nem! Az lehetetlen! Elsősorban saját érdekei nem kívánják. - Azt én már jobban tudom, igazgató elvtárs, hogy oz én érdekeim mit kívánnak és mit nem. - Nézze kedves, mi... a Forgáchné helyére felvettünk valakit. - Kinek a rokonát? — szipogtam. Máthé rám nézett. - Vagy megvakultak mind a két szemükre? Tudom, hogy ez zsarolás volt, de nem törődtem vele. Olyan mindegy, gondoltam magamba, hogy én zsarolok-e avagy apám nyit be valakihez ... esetleg a doktor bácsi... - Nézd kedves egy komám ... Tudod barátom, a kislányom... - Nem, nem! Nekik még hazudniuk is kell, hogy ilyen meg olyan rendes gyerek vagyok ... Csak a körülmények ... még a társaság ... hisz tudod, milyen ez a mai ifjúság? Hát nem! Én tudom, hogy nem vagyok rendkívüli eset. Nem vagyok egy Csiri, de velem egy sorozat igazságtalanság történt és most van készülőben a legnagyobb ... Ha én most gyönge leszek, akkor soha az életben nem leszek többé erős. Mert bennem nincsen belső tartás ... Nem tudom Máthé milyen mélyen ereszkedett a lelkembe, mennyit tudott kiolvasni érzéseimből, mindenesetre azt mondta: — Tudja mit? Most folytassa a munkáját. Gondolkodni fogok megfelelő megoldáson. Beszélni fogok illetékesekkel. Meg fogom látni, mit lehet tenni az ügyében. Szó nélkül távoztam. Ügy mentem ki a szobából, mint aki kilövöldözte utolsó patronját is. Lesz ami lesz, én mindent elkövettem, most már csak fáradt vagyok... fáradt és nagyon-nagyon szomjas. Szombat délután volt. Azért jöttem korábban, hogy felkészüljek a hétfői napra. Mindig nagyon felkészültem előadásaimra. Vettem a Juhoséktól a csomagomat. Rosszul esett, hogy Juhos néni nem érdeklődött, mint máskor: — No, mi az? Mi a baj már megint? Tudta ő jobban, mint én. Nem is tartóztatott. Útközben betértem a szövetkezeti boltba, gondoltam, főzök magamnak egy teát, de nem fűtöttek be az egészségügyibe, fa sem volt odakészítve, a villanyfőzőt is elvitte valaki. A szobában cidri volt, dermesztő hideg, hiszen január volt. Számhoz emeltem a fiaskót. Azután ruhástól, mindenestől bebújtam a takaró alá. Reméltem, hogy nem halok meg, elég edzett már a szerevezetem. Nagy blamázs lett volna, ha alkoholmérgezésbe pusztulok bele éppen Kondorfalván. Javíthatatlan, mondanák. Elveszett a világ számára, tipikus mai ifjúság, nem volt belső tartása . . . Azért nem ittam ki az egészet, hogytam valamenynyit az üveg fenekén. Bekapcsoltam a rádión valami szirupos dallamot, fülemhez szorítottam és vártam . .. mikor kopogtatnak az ablakon? • * « Nem az ablakon kopogtattak, hanem az ajtón másnap délután. Juhos néni kérdezte, hogy mért nem jöttem ebédelni, számolt velem. Szómolt.,. Elfelejtette megmondani. Na mindegy.. . Köszönöm — mondtam. Hoztam magammal ennivalót hazulról ... de azért beeresztettem. Körülnézett, látta a hideg kályhát, a jégvirágos ablakot... a rumos üveget, a halványlila szilonbundát amiben aludtam ... (anyám karácsonyi ajándéka volt). — Jöjjön na, ne bolondozzon ... Nem mentem. Bolondoztam. Elegem volt belőlük. - Haggyon Juhos néni kérem, maga is haggyon! Egy pillantást pazarolt még rám és elmenet, de viszszajött rögtön, csomó fával meg az ebéddel. Kihámozott a ruháimból, kirázta és vállfára tette a bundám. Bőröndjeimét, melyek úgy álltak a helyükön, ahogy lekereültek a buszról - kibontogatta. Megörült a szvetternek meg a kakaónak, amit hoztam neki, a sálnak meg ö cigarettának, amit az urának küldött anyám ... Pizsamát szedett elő, bebugyolált megetetett és visszafektetett az ágyba. - Most pedig aludjék jól, minden rendbejön, meglátjal Egy óra múlva megint eljövök. Vacsorát is hozok — mondta Juhos néni és magával vitte a majdnem kiürített rumos fiaskót. Nem tudtam bűnjelnek-e avagy ők is megszomjaztak aznap este. Vacsorához hozott ugyan teát, de citrommal és elmesélte, hogy a „fejesek" összeülnek és foglalkozni fognak az ügyemmel. Megfizethetetlen asszony volt az a Juhos néni. • # • Koncz is ott ült közöttük, mint szülői tanács. Csontos az üzemi bizottságot képviselte, Forgáchné a tantestületet, Kántorné a nőbizottságot, Urbanek a pártot, Juhosné az altiszti kart, Ági az ifjúsági szervezetet, Máthé saját magát. - Együtt az ítélőszék - jutott eszembe. - Nem maradt ki senki, csak Csúka. Nyugodtan képviselhetné a helyi korrupciót. Leültünk - ők zöld terítővel letakart hosszú asztal mögé, én elibük. Máthé ismertette a tényállást. - Nem azért ültünk ma itt össze, kedves barátaim, hogy ifjú kartásnőnk múltját kiteregessük, — kezdte. - Egy tapasztalatlan ifjú emberét, aki megbotlott ugyan, de legjobb úton van a javulás felé. Azért vagyunk ma itt, elvtársaim, hogy rámutassunk a pedagógus etikához, a szocialista emberhez nem méltó cselekedetére. Hamis adatok bediktálásával állt sorainkba, férkőzött bizalmunkba, mert valóságot elhalgatni, elvtársaim, épp olyan hiba mint elferdíteni azt. - Igaza van, gondoltam, de akkor mért nem ül itt mellettem az apám, meg a doktor bácsi? - Olyasmi az kérem, mint amikor a fájdalmakat csillapítószerrel tompítjuk, ahelyett, hogy orvoshoz fordulnánk. Nem helyes elvtársaim! Az önáltatás nem megfelelő ezsköz a bajok megoldására ... (FOLYTATJUK)