Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-07 / 277. szám, szombat

NAGY JŰZSEF: A KERTBEN HÁROM SZÍNŰ PVC, 1966) Beszé Igetés Győr] / Dezsővel, a Tűzvirág szerzőjével 1967. X. 7. Napok óta lázas Izgalommal készültem a találkozóra, s mitsem számított hát a lift ajtajára függesztett cédula „nem működik". Mit tehettem mást, felmentem a budai bérház legfelső emeletére! Pedig a fullasztó nyári melegben az ötvenen túli embernek már nehezére esik a sok lépcsőjárás. Az emeletenkénti kanyarokban megmegálltam s azon tűnődtem, mikor ls láttam, mikor ls beszéltem az Ojarcú magyarok költőjével, Győry Dezsővel utoljára? Akkoriba csupa tűz, csupa láng, csupa lázas tettkészség volt, ő volt a diákkörömben szlovákiai magyar fiatalság, a prágai, a bratislavai, a brnói egyetemisták példaképe. Verseit betéve tudtuk, szavaltuk összejöveteleinken. Milyen lesz most, a harminc esztendő utáni találkozás? Milyen? A csengetésre maga nyitott ajtót s hebegésemre játékos csúfolkodással válaszolt: — Megöregedtél, tlúl Jó riposzt a támadás. A leg|obb! — mondják a vívómesterek s hogy a házigazda elejét vegye a vendég kort és egészséget kutató kérdéseinek, ő csapott le a látogatójára: megöregedtél, fiúi Én kárvallottan, ő győztesként indult a dolgozószoba felé. Bent a szobában a falon, egyik Ifjúkori fényképe nevetett rám. S később, míg Győry a feketét főzte én a képről rám mosolygó fiatal költővel váltottam szót: „Hiába, Téged is megtört az élet, pedig azt hittük Veled sohasem fog bírni. Hol a szemedből a légi tűz Dodó? Hangod is fátyolosabb lett!" — Nagyon köszönöm, hogy megemlékeztetek rólam, hogy nem felejtettetek el — jött váratlanul hátam mögül a hang s az ajtóban már ott állt Győry Dezső kezében kis csészékkel és a párolgó kávéval. — Jó dolog érezni s tudni, hogy gondoltok rám, magatokénak tartotok. Igen, én ma is pátriámnak, legalább ls második pátriámnak Szlovákiát tartom. Nagyon szép munkáséletet töltöttem odaát. Szülővárosomban Rimaszombatban, s Losoncon, Prágában, Pozsonyban. Az Oj arcú magyarok kötetemnek egy jő része ott Rimaszombatban íródott, a többi része az egyetemi Ifjak körében, akikből a gombaszögi táborozáson megalakítottuk a Sarlót. A felszabadulás óta Járt-e Csehszlovákiában és találkozott-e a régi barátokkal, ismerősökkel, harcostársakkal? — kérdem az írót. — Hát, keveset voltam felétek. Ismerőssel ls alig hozott össze a sors. Két ízben — s csak rövidebb úton — voltam odaát. Akkor is inkább a hegyek közt bolyongtam, régi emlékeim közt. Az első köztársaság fiatalsága Győryt mint költőt ismerte, ma meg szinte kizárólag prózaírással foglalkozik. De ahogy versel szlovákiai levegővel voltak telítve, az író prózai alkotásaiban is hű maradt szűkebb pátriájához. Trilógiájában, melynek harmadik kötete tavaly jelent meg, visszatért Szlovákia földjére. — Igen, de ennek érdekes históriája van. Röviden talán megemlékeznék róla. Amikor 1949-ben Pestre kerültem, azt hittem, mint volt haladó demokrata írót majd Itt szeretettel és lelkesedéssel fogadnak. Hát a várt fogadtatás elmaradt sőt agyonhallgattak. — Mit csinálják töprengtem, s már azon voltam, hogy végleg abbahagyom az írást, hisz a versekkel egyáltalában nem boldogultam, még egy kis válogatás sem jelent meg. Ekkor jutott eszembe a 48—49-es honvéd nagyapám naplója. Nagyapám a Bem hadseregében harcolt és e napló alapján, annak Inspirációjára aztán hozzányúltam a Viharvirág megírásához. Ebben a regényemben, persze, Gömör erősen benne van, mert hát nagyapám odavaló volt, ott élt a szabadságharc bukása után Is. Egész gyermekkoromat ebben a negyvennyolcas légkörben éltem le. Első unokája voltam, nagyon szeretett és sokat mesélt... Hát Igen, így született meg a trilógia első kötete. Aztán folytattam a Sorsvirággal, mely a Bach-korszak megerősödéséről, a szabadságharc utáni nehéz Időszakról szól. Ez Is nagyapám históriája. Világos után a gömörl hegyekben a Rima mentén bújdosott. ' Később bíztatást kaptam, csináljam meg a trilógia harmadik kötetét, a Tüzvirágot. Ennél az volt a problémám, hogy közvetlenül, tehát Időben nem tudtam folytatni, mert a „67"-es évek, meg a századvég körüli Idők nem hoztak oly eseményeket, melyek különösebben érdekeltek volna. Egy átkötő résszel, mely 1880ban játszódik le, átugrottam a század elejére, úgyhogy a Tűzvirág 1903-tól Indul. — Itt már a főhős nagyapám fogadott fia. Ebben a részben mert nagyon érdekelt a világháború előtti magyar politikai problémák sok-sok bonyodalma, akartam megírni s annak okát megvilágítani, hogy kerültünk a világháború forgatagába és miért volt ez számunkra elveszve akkor, amikor elkezdtük. A Tűzvirágban írtam meg a világháborút, majd személyes élményeim alapján a 19-es Tanácsköztársaság tavaszát, időBen egészen a Szlovák Tanácsköztársaság megalakulásáig. Szóval a trilógia harmadik része időben nagyobb korszakot fog át, mint az első kettő. Viszont nagy örömmel hallom, hogy ez a rész kapta a legjobb fogadtatást. Érzésem szerint nem estem be a trilógiák tragédiájába, mert nagyjából az a szabály, hogy majdnem minden trilógia részkötete eggyel lejjebb és lejjebb csúszik. Nekem meg az olvasóim azt mondják, hogy a Tűzvirág olvashatóbb, mint az első kettő. Hát ennek nagyon örülök. — A szlovákiai olvasóközönség a Tűzvirág folytatását várja — mondtam beszélgetésünk során az írónak — s érzésem szerint nem is szabad megállni. — Jól rátapintottál, már jegyzetelem új életrajzi regényemet. Félig regény, félig életrajz lesz. Szóval nem száraz életrajznak szánom, de ugyanakkor e készülő könyvemben csakis való emlékeket akarok feldolgozni. Több száz oldalnyi Jegyzetem már elkészült ... Hát ezt szeretném a következő esztendőkben nyélbeütni. Győry Dezső a második világháború végéig itt élt közöttünk, így életrajzi regényének nagy része szoros kapcsolatban lesz mindannyiunkkal, szlovákiai magyarokkal, a szlovák és a cseh néppel egyaránt. Érthető, hogy nagy-nagy szeretettel és izgalommal várjuk a Trilógia folytatását. Dél felé Járt az idő, elszívtuk hát a búcsúcigarettát. ElJövőben újból megálltam a fiatalkori kép előtt s most már hangos szóval így köszöntem el tőle. — Tévedtem. Benned még mindig ott izzik fiatal korod nagy-nagy vitalitása, — csupa tűz, csupa láng, csupa tettrekészség vagy. S így van ez jól. Az elmúlt évtizedek viharai, dúló szelel szívedet-lelkedet még gazdagabbá tették s bízunk benne, hogy a napsugaras ősz számunkra gazdag termést hoz még. NAGY JENŐ UJ VERSEK MOYZES ILONA: Ősz Sápadt arcú vendég, nagy úr, hódítón jött s mint Néró gőgösen. Learatott napot, nyarat, és utána leült a kerti fák alatt a köd ... Vérrozsdás őszi pompa hullott alá a rögre tompa mély zuhanással. A lázpiros levél fölött a szél goromba nótát fütyült, és csatornák bűzét hozta. De ő, az úr, a nagy, az ősz méltóságteljesen tovább sétált az utakon, s az emberek között mint Néró gőgösen. Aztán megállt. Egy pillanatra felfénylett gőgös úri arca, és széjjelnézett tétován. Majd a hömpölygő Dunába lépett ahol az alkonyat aranyból ötvözött utat és belébukott véresen ... GYURCSÓ ISTVÁN: Ki véd meg, szeretet? Farkasindulat veri szét a szeretet nyáját, és nem elég józan pásztor az ész, hogy számadásra előálljon, ha kérdezzük, és merjen vallani léha mivoltáról, mivel a fegyelem kampósbotját nem forgatta kellő mértékkel, csak szundikálva támaszkodott azon s a védelemre rendelt hűség komondorait sem bíztatta a farkasok ellen. PETRIK JÖZSEF: Őszi napocska A szél ökörnyálat kerget, a kisbetűk útra kelnek, verőfényes délután bíztatja a ceruzám, sárgarojtos napraforgó, aranyszínben nyomtatott ó — Tanítónő megy a járdán, mintha az ábécét látnám, mögötte a számjegyek kettős sora lépeget. Jó lenne versírás helyett magolni az egyszeregyet. Szeptemberi napocska felgurult az égboltra, gurul s közömbösen süt, nem idéz már a betűt. - Jó húsz éve mást sem teszek, tanulom az egyszeregyet, almában, csókban, elvekben — érvényét leltem mindenben, de utamba jött Zsuzsika és felmondott a logika. Ancsi színésznő akar lenni, csókja szerep, egyenlő semmi, Zsuzsika keble — gránitalma, aki meglátná, belehalna. Hófehér nyakán húsz csók fér el s ez éppen húszezerrel ér fel, ha tőle egy szép szót hallanék, ezersoros hátát mondanék, ha lennék egyetlen virága, százszor fütyülnék a világra, csak hogy ő egy csókot sem ad, vagyok hát százszor szomjasabb, millió lányról lemondok érte, nem zár egyetlenként szivébe, és minél tovább folytatom, annál nagyobb a bánatom. Ez olyan számtanművelet, belecsorbul az egyszeregy, megpróbálnám az ujjamon, de úgy sincs mód megoldanom, megkísérelném csók-reményben elektromos számológépen, de amíg a bölcs gépezet ostromolná a képletet, Zsuzsa megrázná a fejét s szégyentől elégne a gép. SÁNDOR KÁROLY: A Nap dicsérete Ne bántsd, tüzét jószívűen adta gyümölcs levébe, érő búzamagba s aki ősz hajjal idézi most a nyár emlékeit: arra selyemkendönyi meleget terít