Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)
1967-10-05 / 275. szám, csütörtök
Vitafelszólalások a CSKP Központi Bizottságának szeptember 26-27-i ülésén (Folytatta az 5. oldalról) gendő, ha állandóan csak kételkedve fogják a vállukat vonogatni, ha azt állítják, hogy ma már semmi sem érvényes abból, ami tegnap érvényes volt. Természetes semmiképpen sem becsülhetjük túl az ideológiai munkát, amely csak polémiával válaszol, amely határozott „nemet" mond az eszmeileg és politikailag káros liberalizmusra. Azok a nézetek, amelyeket pártelleneseknek tekintünk, s valóban azok is, társadalmi jellegűek. Ezek a nézetek az emberek helyzetének kifejezői, s ezzel egyidejűleg reagálásuknak olyan dolgokra, amelyeket még sokáig nem fogunk tudni leküzdeni. Ügy vélem, most bizonyos veszély keletkezik, nehogy az írószövetség egyes tagjai helytelen fellépésének éles és megalkuvás nélküli kritikáját úgy fogják fel, mint arra Irányuló törekvést, hogy eltompítsuk kritikai figyelmünk élét „balra", a szektássággal és az igazi dogmatizmussal szemben. Ez a veszély főként akkor fenyegetne bennünket, ha az indulatok által hagynánk magunkat elragadtatni, ha megkísérlenénk átértékelni a párt Központi Bizottságának eddigi kultúrpolitikai vonalát, amelyet a XIII. kongresszus szabott meg. Ebben a tekintetben nyugtalanítóak az olyan reagálások, amelyek helyet találtak még az írókongresszusra válaszoló egyes pártszervezetek határozataiban is. Néhány határozatban érvek helyett csak érzelem szerepel, mégpedig úgy, hogy idegenkedést terjeszt az értelmiséggel és általában az írókkal szemben. Legfontosabb célunk: széles bázison tömörítsük pártunkat, bizalmat ébresszünk a párt iránt, tapintattal közeledjünk minden egyes személyhez, s azzal a tudattal, hogy megnyerjük őt eszméinknek. Szívesen fogadunk és tisztelünk mindenkit, aki közös dolgunkban segítségünkre kíván lenni. VLADIMÍR RUMI ELVTÁRS Az osztáSyon felüli szemlélet irányzatai ellen Azokból a cikkekből, amelyek a Csehszlovák írószövetség IV. kongresszusát megelőzően jelentek meg a Literární novinyben és más folyóiratokban, nyilvánvaló volt, hogy a helyes pártos nézetek mellett olyan elképzelések ls felmerültek, amelyek az úgynevezett osztályon felüli szemléletet akarják érvényesíteni a hatalom, a demokrácia, a szabadság, az egyén és a társadalom viszonya kérdéseiben. Ogy vélem, a döntő eszköz, amelynek segítségével leküzdhetjük az eszmei zűrzavart értelmiségünk egy részének tudatában, a hosszan tartó, türelmes, ugyanakkor azonban a megalkuvás nélküli, elvhü eszmei harc. Meggyőződésem, hogy ez az üt bebizonyítja: a pártos álláspont nem zárja ki, hanem magában foglalja fogyatékosságaink bírálatát, hogy a kommunista elvhűség nem zárja kl a differenciálást, hogy a kommunisták a valóságban elnézőbbek, mint azok a hangoskodó liberálisok, akik oly erősen követelik a demokráciát és a vitát, ám más nézetet, mint a magukét nem fogadnak el, s az eltérő véleményt gyakran durva módon elnyomják. A kommunista módon értelmezett politika a tudomány és a politika integrálásához vezet. Ebből következik az az Igyekezetünk, hogy a koncepcionális politikai döntéseket — amenynylben csak lehetséges — a legpontosabb és legáltalánosabb tudományos elemzés előzze meg. A helytelen elméleti-politikai pozíciók bírálata szükségszerű, ám emellett mégis csupán az ideológiai és politikai munka része, amelynek célja kétségtelenül az ls, hogy a párt gyakorlati tevékenységéből következő tapasztalatok általánosítása alapján új megoldásokat leljünk az elméleti problémákra. A pártvezetés és irányítás módszerei megfelelnek a társadalmi élet különféle területi sajátosságának. Ez kétségtelenül érvényes a tudományra és a művészetre is, mert ezek rendkívül Igényes, bonyolult és társadalmi szempontból jelentős tevékenységek. Ebből a FRANTISEK HAVLÍCEK ELVTÁRS Az ideológiai munka legyen a párthatározatok megvalósításának eszköze Hendrych elvtárs beszámolójában bírált néhány olyan helytelen nézetet, amely az írószövetség IV. kongresszusán kapott hangot. Elemzését két kérdésben szeretném kiegészíteni. A IV. kongresszus bevezető vitafelszólalásában M. Kundéra elvtárs történelmünk ötven esztendejét a demokrácia (anélkül, hogy burzsoá demokráciának nevezné), a fasizmus, a sztálinizmus és a szocializmus korszakára osztotta. Az 1945 utáni időszak értékelése során Kundéra figyelmen kívül hagyta a szocializmus nagy és valóságos vívmányait, mintha ez az időszak nemcsak a szocializmus deformálódása lett volna, hanem valamely különleges szociális-gazdasági formáció — sztálinizmus szocializmus nélkül. Az osztályharcot és a proletárdiktatúrát nem a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet elválaszthatatlan részének tekinti, hanem a humanizmus tagadásának, amikor „az emberiség szeretete kegyetlenséggé változik". Szerinte az egész új alkotóművészetnek, kiváltképpen pedig az irodalomnak, ennek a specifikus formációnak, a „sztállnizmus"nak bírálatán kell kiépülnie. Pártunk és államunk kulturális politikáját támadta A. J. Liehm. Ezzel egyidejűleg bejelentette, hogy szeretné körvonalazni, milyennek kellene lennie véleménye szerint a szocialista kultúrpolitikának. Lényegében azt követelte, hogy a szocialista állam anyagilag támogassa mindazt, amit bárminő politikai meggyőződésű, eszmei, erkölcsi és egyéb irányzatú művész alkot, s emellett természetesen még terjessze és népszerűsítse ls. Mint mondotta, a hiba „nem egy bizonyos kultúrpolitika gyakorlati megvalósításában van, hanem magában e kultúrpolitika koncepciójában". Egyes írók nézetei, akiket itt kritizáltunk — főként L. Vaculíkra gondolok — a mai helyzetben a legszélsőségesebb álláspontot jelentik. Szocialista valóságunkat olyan emberek nagyítóüvegén át szemlélik, akik a nem marxista gondolkodás hatása alatt állanak. S lehetetlen őket helytelen nézeteik összefüggései nélkül látnunk, amelyekben az anarchizmus, a liberalizmus, az osztálykritériumok feladása és a szektás magasabbrendűség jelentkezik. Ezt azért kell tudatosítanunk, mert kitűztük ideológiai munkánk néhány irányzatát. Mindenekelőtt fokoznunk kell az eszmei harcot minden olyasmi ellen, ami idegen szocialista társadalmunktól. Harcolnunk kell minden ellen, ami Állandóan érvényes a megállapítás, hogy a kölcsönös megértés kedvező légköre híján, amelyben felelősségteljesen, elvhűen és komolyan lehet dolgozni, amelyben a kritika konstruktív jellegű, mivel tiszteletben tartja a becsületességet és a jó szándékot, Ilyen légkör híján, amelyet ideológiai munkánkkal kell segítenünk kialakítani, ügyünket nem vihetjük előbbre. Ali ez mindenekelőtt kapcsolatunkra az értelmiséggel, s természetesen minden egyes pártszervezetre is. Ügy vélem, egyet kell értenünk azzal az elgondolással, hogy az alkotó gondolkodásra irányuló törekvés, az az Igyekezetünk, hogy tevékenységünk módszereiben leküzdjük a konzervativizmust, hogy elsajátítsuk a tudományos irányítás módszereit és realista álláspontra helyezkedjünk a fennforgó kérdésekkel szemben, egyike azon feladatoknak, amelyekre jelenleg a legfőbb figyelmet kell fordítanunk. tagadhatatlan elvből azonban nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy az értelmiség bizonyos részének politikai fellépésére nem vonatkoznak a szocialista társadalomban általánosan kötelező érvényű értékelő kritériumok. A tudományos kutatás szabadsága mellett törünk lándzsát, a művészi értékek mellett, ám sosem értettünk egyet azzal, hogy ezt a szabadságot azonosítsák a politizálgatással, az elvtelen csoportokba való tömörüléssel s azzal a követeléssel, hogy a társadalomban egyesek politikailag privilegizált helyet foglaljanak el. Ogy vélem, hogy a Központi Bizottság elnöksége által elfogadott intézkedések utat nyitnak azon elméleti kérdések megoldásához, amelyek a dolgok lényegéből eredően vitásak, a megismerési folyamat bonyolultságából fakadnak, s nem olyan kérdések, amelyeket különféle ideiglenes csoportosulások ambiciózus szükségletei alapján vetettek fel. Véleményem szerint aránylag rövid időn belül bebizonyosodik, hogy ezek az intézkedések lehetővé teszik azon elméletiIdeológiai munka nagyobb összpontosítását, amely a társadalmunk fejlődése felvetette kérdések pozitív megoldására irányul. megbontja társadalmunk erkölcsi és politikai egységét. E harc hatékonyságának emelése azonban megköveteli, hogy fokozzuk egész ideológiai munkánk hatékonyságát. Második fő feladatunk, hogy Ideológiai munkával segítsük elő a párthatározatok megvalósítását. Az utóbbi Időben tettünk bizonyos lépéseket a pártnevelés rendszerének kialakítása terén, ám még sok mindenen kell javítanunk ahhoz, hogy harci propagandát és agitációt folytathassunk, hogy elvszerűen megvilágíthassuk a párt politikáját és a dolgozókat megszervezzük annak megvalósítására. Itt természet tesen nemcsak az ideológiai dolgozók, hanem minden kommunista munkájáról van szó. A harmadik kérdés a tömeghatás eszközeinek elvi és következetes irányítása. Az ideológiai szakasz feladatait nem hajthatjuk végre a tömeghatás valamennyi eszközének aktivizálása nélkül. E téren az egyik legfontosabb feladat az Ideológiai szakasz kádereinek kiválasztása és nevelése. A tapasztalatok arról győznek meg bennünket, hogy az ideológiai tevékenység sikereinek alapja a párt eszmei egységének megszilárdítása. Célunk az, hogy a pártszervek, kiváltképpen pedig a Központi Bizottság mellett megteremtsük a kommunista gondolkodású elvtársak erős aktíváját, amely képes szembeszállni a helytelen nézetekkel, pozitív módon tudja kidolgozni társadalmi fejlődésünk kérdéseit s elő tudja segíteni a emberek szocialista tudatának kialakítását. mrmmmmmm • Jő karSari levő OCTAVlAT eladok. Dr. Kovács, Komárno, Nemo cnlca. 0-971 • Nővé Zámkylian a Vágóhíd utca 12 számú, 3-szobás, családi ház gyümölcsös kerttel jutányosán eladó. Vétel esetén kiürül. 0-972 • Eladó egy gumikerekes és légiékes méhész vándorkocsi, amely 3S kaptár szállítására alkalmas. Cim: György István, Cebovce, okr. LuCenec. Telefonon ls érdeklődhetnek a Helyi Nemzeti Bizottságon. 0-966 • férjhez mennék házzal, ha«4 hétszáz koronával. Matúrája legyen. Jelige: ötventől. 0-988 • 160/27 és 170/23, két Barátnő alkalom hiányában ez úton sze* retne megismerkedni komoly fia-, talemberrel. Jelige: ösz. 0-878 • Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen férjemet, apánkat, apósunkat,' nagyapánkat, Mihalek Istvánt utolsó útjára elkísérték és vtrá. gokkaí vagy bármily módon fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, gyermekei és unokái, Bajcs. 0-974 Gépkocsivezetők figyelmébe! Ne feledkezzenek meg az őszi karbantartásról! A DROGERIE szaküzleteiben a tapasztalt eladók segítenek kiválasztani a legelőnyösebb AUTÓKOZMETIKAI KÉSZÍTMÉNYEKET, AMELYEK MEGBÍZHATÓAN VÉDIK ÉS TARTÓSÍTJÁK A GÉPKOCSIT. 0M M A TRNAVAIPOZEMNÉ STAVBY NEMZETI VÁLLALAT azonnal alkalmaz dunaszerdahelyi építkezésre: munkásokat, kőműveseket, ácsokat. Jelentkezni lehet a dunaszerdahelyi lakótelep építési irodájában. ÚF-058 A CSEHSZLOVÁK GÉPKOCSIJAVÍTÓ n. v. CESKOSLOVENSKE AUTOMOBILOVÉ OPRAVOVNE n. p 02-e$ üzeme NYITRÁN kapacitásbővítés után vállalja a következő gépkocsik nagy- és középjavítását 1967 és 1968. évekre: < • PRAGA V3S tehergépkocsi - görgőés billenőszerkezetű, valamint a csatornatisztító gépkocsi. • PRAGA S5T görgő- és billenőgépkocsik. • PRAGA V3S görgő- és billenőgépkocsik főjavítása cserelehetőséggel. PRAGA V3S aggregátok javítása. ŰF-935