Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-28 / 298. szám, szombat

Több, mint ezer évvel mielőtt Európa nem egymásra zsúfolódott apró országo/c láncolata, hanem egynéhány hatalmas birodalom volt. Pannónia mellett számunkra a legérdekesebb a Nagymorva Birodalom. Az első világháború után Antonio Zelnitius tanító Staré Mésto környékén számtalan „cserepet" talált. Gondosan megőrizte őket, persze akkor fogalma sem volt arról, hogy a Nagymorva Birodalom maradványalt takargatja. Erre a vidékre a régészek qsak a második világháború után jutottak el — és 16 évet töltöttek Itt. Csodálatos dolgokat fedeztek fel és már-már az volt a meggyőződésük, hogy a Nagymorva Birodalom kellős közepén tanyáznak, amikor... Hogyan is kezdődött 1953-ban, dr. Jozef Pouttk tanár, a tudományok kandidátusa, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Brnói Archeológiai Intézetének dolgozója, levelet kapott Bedftch Trnka mikulCicei nyugalmazott igazgató-tanítótól, akinek állítása szerint: „Mikulíicén valamikor várkerület volt, a határban még ma Is mesterségesnek tűnő dombok láthatók és sok helyütt találtam habarcsot." Dr. Poulíknak tudomása volt egy 1928-ban megjelent kiadványról, amelyben Dr. I. L. Cervinka archeológus említést tett MikulCicéről, ahol „valamikor a Bfetislavok peremvára volt" (tehát jóval később a Nagymorva Birodalom koránál. (Ezért nem vette komolyan Trnka levelét. Egy évvel később azonban, amikor a Staré Mésto-i kutatásokról érkező hirek nem egyeztek eredeti feltevéseivel, elhatározta, megnézi Mikulőicét. Azóta tienhárom esztendő telt el és Mikulőice fogalommá vált. Ez hazánk, sőt Közép-Európa leggazdagabb lelőhelye, amely minden nap új meglepetéseket tartogat. Az odavezető út Hodonínból MikulClcére autóbusz jár, csakhogy a kutatás színhelye a falutól még vagy 8 kilométernyire van. Nem marad más hátra, mint nekivágni az útnak gyalog. Csodálatos vidék: hatalmas legelők, lomblevelű erdők, kis patakok. Néma csend, csak a madarak csicsergése hallik, itt-ott megjelenik egy-egy őzike, szarvas. Nyáron tömegesen tanyáznak itt a gólyák — így látta ezt dr. Poulík is, aki akkor — 1954-ben — jóformán csak „kirándulásképpen" jött el ide, s aki azóta felfedezte a Nagymorva Birodalom középpontját. Az indulás rém nehéz volt, a mezei ösvény csak nyáron járható. Munkásokat kellett szerezni, villany sem volt, „cirkuszos kocsikban" laktak. Mégis, ahogy egy öreg technikus mondta, „azok voltak a szép idők, nem a mai civilizáció". Ma ugyanis már aszfaltút vezet ide, falatozó is van, meg tágas irodahelyiségek, laboratórium, könyvtár. Van fizetett idegenvezető és néhány koronáért megvásárolható katalógus is. Az öreg még hozzáteszi: „Tönkretettek itt mindent, még virágokat is ültettek." őszintén megvallva, lélekben egyet értek vele, hiszen a nyolc kilométernyi gyaloglás után kissé csalódottan álltam meg a virágágyak között. Némi vigasztalást a dombtetőn álló apró fehér ház nyújt, amelyben az arany ékszereket, kincseket őrzik — romantikus látvány. A kövek és a sírok „mesélni" kezdenek A terepszemle után azonnal megállapították, hogy végeredményben mindegy hol kezdik el a munkálatokat. Puszfa szemmel is látható volt, hogy rendkívül gazdag lelőhelyre bukkantak. A kiszemelt dombot 5X5 méteres négyzetekre osztották, 40 cm-es utat hagytak közöttük, hogy az eredeti földrétegeződést meg ne bontsák és így lehetővé váljék az utólagos rekonstrukció. A munkások ásóval és lapáttal eltávolították a humuszréteget, majd a munkát spatyujával, csipesszel és ecsettel folytatták. Alig dolgoztak fél órát, amikor állati csontokra, vasszerszámokra bukkantak. Ezután a hely pontos meghatározása, a lefényképezés, a berajzolás, a tartósítás — vagyis egyszóval: a dokumentáció következett. Jóformán minden órában találtak vaDe találtak itt őszibarackmagol, cipőt, kötelet, birkanyiró-ollót, textildarabot, szőlővenyigét, szekercét és még sok más érdekes dolgot is. A nagy meglepetés Az egyik dombon hatalmas kiterjedésű romokra lettek figyelmesek a régészek. A felső rétegek eltakarítási munkálatai két hónapig tartottak. Már majdnem a célnál voltak, amikor beállt az esős Időszak. A munkát abba kellett a Tí%aToj Mofli MIKULCICE - KÖZÉP-EURÓPA EGYIK LEGNAGYOBB ARCHEOLÓGIAI LELŐHELYE lamit, valami csodálatosat, elképesztőt, valamit, amiről álmodni sem mertek. Néha terv irányította a régészeket, máskor a véletlen játszott közre. Az első sorsdöntő felfedezés egy IX. századbeli kőtemplom volt. Egészen addig az volt a feltevés, hogy a Nagymorva Birodalom egyházi és magán épületei fából készültek. Mekkora volt azonban a meglepetés, amikor az alapok alatt még egy Jóval régibb, szintén kőből épült templomot találtak. A templomok környékén temetők voltak, ezt a csaknem 1500 feltárt sír bizonyítja. Az antropológusok szerint az itt eltemetett halottak átlagos életkora 28 év volt. A csontvázak mellett arany, ezüst, bronz ékszereket, vas szablyákat, ékesen díszített gombokat, övcsattokat, rengeteg sarkantyút, csontfésüt találtak. Rengeteg érdekességről, apró, de fontos részletről kellene szólnunk, hogy legalább részben érzékeltessük a lelőhely gazdagságát. Erre azonban nem vállalkozhatunk, hiszen a talált tárgyak felsorolása több mint ezer oldalnyi tanulmány. Eddig tíz templomot, egy várat, több sáncot és várfalat, vagy kétszázötven lakóházat, kutat, kemencét tártak fel. Megemlítünk néhány érdekességet is. Például egy ifjú sírjában a jobbkeze mellett kardot, a balkezében egy hatalmas vaskést, a feje fölött vasabronccsal összekötött favödröt találtak. A lábán gazdagon, emberarcokkal díszített sarkantyú volt. Mindebből kitűnik, hogy a sírban lovaskatonát temettek el, s vödröt azért tettek mellé, hogy lovát itatni tudja. Vagy: mindeddig úgy tudtuk, hogy a szlávok ebben az időben szélesszájú bádogedényeket készítettek. Itt azonban találtak egy 28 cm magas, rendkívül finom agyagból készült „üveget" is. Érdekességként megemlítjük, hogy a Balaton mellett levő Fenékpusztán ugyanIlyen „üveget" találtak. A régészek ebből arra következtetnek, hogy a két nép, az avarok és a morvák nemcsak háborúskodtak, hanem üzleti kapcsolatban is voltak. hagyniuk. Az egész tél várakozásban telt el. De tavasszal megszületett a felismerés: egy háromhajós bazilikát fedeztek fel, a Nagymorva Birodalom eddig feltárt tizenhat temploma közül a legnagyobbat. Korára rendkívül tökéletes építészeti technikával készült, falait sokszínű festmények díszítették. A kövezet alatt öt sírt tártak fel, amelyeknek tartalma önmagában kincs. A templom körül 406 sir volt, eddig soha nem látott ékszerekkel, gyűrűkkel, fülbevalókkal, övcsattokkal, sőt Feidias — a leghíresebb ókori szobrász — önarcképével. A meglepetéseknek még nem volt végei Vagy ötven méterrel távolabb feltárták egy köralakú, két mellékhajós rotunda alapjait, amely ebben a környezetben teljesen egyedülálló. Alapjainak szélessége 95 cm, falait ugyancsak gazdag festés díszítette. A tízéves ásatások alapján az archeológusok bizonyos következtetéseket vonhattak le. Jóformán a végszavakat írták, amikor rábukkantak egy cölöpsorra, amely arra engedett következtetni, hogy erre folyt valamikor a Morava. S valóban. Vagy hat-nyolc méternyi mélységben hídpilléreket találtak. Ezen a helyen már két éve ásnak, de a hídnak még nincs vége. Ami ennél sokkal érdekesebb: a folyó volt medrében talált halászfelszerelés, falj és faedények. Ez megdöntötte az eddigi feltevéseket, amelyek szerint a szlávok csupán vas szerszámokat készítettek s a fát ilyen célra nem hasznosították. És még néhány szót az utolsó leletekről. Nemrégen két, majdnem tíz méter hosszú hajót találtak. Ez bámulatba ejtette az egész tudományos világot. És aznap, amikor ott jártam, egy evezőt és két újabb sírt. Hangyamunka és „szürke" hétköznapok Valóban csak a legjelentősebb leleteket említettem meg, de már ebből is kitűnik, hogy ez a munka rendkívül érdekes és nagy szaktudást igényel. A körülbelül száz kétkezi munkáson kívül, átlagban vagy tíz régész dolgozik Itt. S ha azt gondoljuk, hogy ezzel ez a tudomány „meg van mentve", nagyon tévedünk. Mert a közreműködők sora folytatódik: technikusokkal, — akik a munkálatokat vezetik, technikai rajzolókkal — akik pontos feljegyzéseket, katalógusokat készítenek, fényképészekkel és rekonstruktőrökkel — akik celluloid lemezre rögzítik a leleteket és elkészítik a maketteket, történészekkel — akik elméleti anyaggal szolgálnak, laboránsokkal és vegyészekkel, — akik a leleteket preparálják, antropológusokkal — akik a csontvázak alapján az életkort, betegséget, életmódot határozzák meg, műépítészekkel, akik ... lehetetlen mindenkit felsorolni. Ugyanilyen fontos szerepük van a hidrológusoknak, a geológusoknak és a geomorfológusoknak, a paleobotanikusoknak. a röntgenológusoknak ls. Hangyamunka: türelmet és szorgalmat igényel, lépésről-lépésre való előrehaladást. Hiszen, ha meggondoljuk, MikulCice környékén már 12 éve dolgoznak és mindeddig az összterület — mintegy 200 hektár — két százalékát sikerült csak teljes mértékben feltárni. Csak ennek tudatában értjük meg valójában, mi is tulajdonképpen a kitartás, az archeológia. Ezek az emberek jóformán teljesen el vannak zárva a külvilágtól, a történtekről — de csak néhány éve a rádióból szereznek tudomást. Itt nincs nyolc órai munkaidő. Ha besötétedik, a laboratóriumokban dolgoznak tovább, könyveket és régi kéziratokat tanulmányoznak. Valami belső láz, a felismerés vágya űzi, hajtja őket. Számukra egy évezred oly közeli, mint számunkra a tegnap. A hipotéziseket tényekkel támasztják alá — lassan, türelmesen. És ebben a munkalázban mit sem törődnek azzal, hogy meleg ételt a faluból csak itt-ott hoznak, hogy a kantinban napok óta csak egyféle szalámi van — azonkívül jóformán semmi. A „nyomozás" tovább tart Tizenkét éve vannak itt és előreláthatólag a Nagymorva Birodalom e lelőhelyének teljes feltárása és megismerése még hosszú évtizedeket igényel. Amit ma tudunk — sok, amit ma tudunk — még nagyon kevés. Mind a két tétel igaz: A múlthoz, az eddigi ismeretekhez viszonyítva sokat tudunk, de a lelőhely fel nem tárt területéhez viszonyítva keveset. Tudjuk például, hogy a szlávok „nagyon jól éltek", hatalmas lakomákat rendeztek. Rendkívül ügyes kézművesek voltak. A megtalált uborkamagok azt bizonyítják, hogy ez a növény Kelet-Indiából hozzánk nem a középkorban került, — mintahogyan ezt eddig hittük —, hanem jóval előbb. Tudjuk azt is, hogy nemcsak lenből, hanem birkagyapjúból is készítettek fonalat, és téves az a nézet, hogy a szlávok nem zárták be lakásaikat, miVel számtalan lakatot és kulcsot találtak. A régészek remélik, hogy rövid időn belül fényt derítenek a szlávok életére, már a VI—VII. századtól számítva, vagyis a 150 titokzatos évre is. Dr. Poulík már feltette a kérdést: „Nem találtam-e meg Rastislav hatalmas várát"? Nem válaszol rá határozott igennel, mivel eddig a várromok egynegyedét tárták csak fel, de minden jel arra mutat, hogy megtalálta. S végül Metód sírja? A Jövő megmutatja. De akkor is, ha nem állapíthatjuk meg minden bizonnyal: itt, ezen a négyzetméteren lépett trónra Svötopluk, ha nem is találjuk meg Metód sírját, a Nagymorva Birodalom szlávjainak életmódjára, társadalmi rendszerére sok vonatkozásban fény derül. Olyan izgalmas mindez, akár egy detektívregény. S most már egy cseppet sem bánom, hogy zuhogó esőben nyolc kilométert gyalogoltam... OZORAI KATALIN Bal oldali képünkön: A 840 —860-as évekből származó templom alapjai már fedél alatt vannak, hogy egyrészt a látogatók megnézhessék e műemléket, s másrészt, hogy a természet viszontagságai előtt védve legyen. Jobb oldali képünkön: A feltárt sírok és ax ezeréves csontok. Illllilllllilllllill X. 28.