Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)
1967-10-03 / 273. szám, kedd
A nemzetközi labdarúgás újabb nagy hete Gyors egymásutánban peregnek a nemzetközt labdarúgás őszi idényének nagy eseményei. Az Eurépa-bafnokság 30 selejtezfi mérkőzése közül még csak 57-et bonyolftottak le, 33 találkozó tehát még hátra van. E héten négy mérkőzésre kerül sor, közülük a csoportelsőséget tisztázza az NSZK és Jugoszlávia hamburgi találkozója. Folytatódnak a párharcok a klubcsapatok nemzet-, kőzi díjküzdelmeiben is, s e héten ismét gazdag műsort Ígérnek. AZ EURÖPA-BA)NOKSÁGÉRT E héten ezekre a találkozókra kerül sor: Szerdán: Görögország—Ausztria és Dánia—Hollandia. Szombaton: NSZK—Jugoszlávia. Vasárnap: Belgium—Lengyelország. A hamburgi mérkőzés eldönti a csoportelsőséget. A Jugoszlávok megnyerték az első összecsapást, s a visszavágón elég részükre a döntetlen is, hogy az EB 8 legjobbja közé kerüljenek. A jugoszláv válogatott vasárnap Ojvldéken a Vojvodina csapata ellen tartott főpróbát, amely nem a legjobban sikerült. A Vojvodina 2:0-ra vezetett, s a válogatott csak az utolsó 10 percben hozta be hátrányát. A jugoszláv válogatott összeállításának érdekessége az, hogy szerepelni fog a balösszekötő posztján Szkoblar, aki egy nyugatnémet csapatban, a Hannover 98 együttesében játszik. VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK Szovjetunió—Svájc 2:2 (2:1). Játszották Moszkvában. A szovjet válogatottból hiányoztak a Kijevi Dinamó és a Moszkvai Torpedo játékosai, mivel ezek a csapatok nemzetközi kupamérkőzésre ké szülnek. A döntetlen eredmény igy is meglepetés. Érdekes, hogy tavaly áprilisban Baselben az első összecsapás is 2:2 arányú döntetlent hozott. A svájclak a 3. percben Blättler révén szerezték meg a vezetést, amire a 18. percben Hurcilava válaszolt. Szünet előtt a svájciak öngólt vétettek, de a 72. percben Perrond révén egyenlítettek. A BEK-ÉRT A Bajnokcsapatok Európa Kupájának legjobb 16 csapata közé került eddig: Eintracht Braunschweig, Rapid Wien, Manchester tlnited és Valur Reikjavik. Az izlandi bajnok a luxemburgi bajnok Jeunesee D'Esch ellen mérkőzött. Az első találkozó. Reikjavikban l:l-re végződött, a vasárnapi visszavágó pedig 3:3 arányú döntetlent hozott. Ax új szabály szerint Reikjavik jutott tovább, mivel Idegenben több gólt rúgott. E héten (szerdán) ezekre a találkozókra kerül sor: Sparta Praha—Skeld Oslo (1:0), Djurgarden Stockholm—Górnlk Zabrze (0:3), Knopio Pallosén ra— St. Etienne (0:2) és Kijevi Dinamó— Celtic Glasgow (2:1). Zárójelben feltüntettük az első összecsapás eredményét. A legnagyobb érdeklődés a kijevi mérkőzést előzi meg, hiszen könnyen megtörténhet, hogy a világkupa döntőjébe került skót bajnok kiesik az Európa Kupa idei küzdelmének első fordulójából. A nagy érdeklődésre való tekintettel a találkozót Európa KK-döntő Újpesten £ Kijevi Dinamo-Celtic visszavágó Kijevben Q A Sparta fogadja a norvég bajnokot 0 Négy mérkőzés, köztük az NSZK-Jugoszlávia találkozó az Európa-bajnokságért £ A svájciak meglepetést okoztak Moszkvában 0 Rosszul megy az olasz élcsapatoknak számos televíziója (köztük a csehszlovák és a magyar Is) közvetíti. A Celtic — ügy látszik — kikerült már a hullámvölgyből, mivel szombaton 4:0 arányban nyerte meg bajnoki mérkőzését Idegenben. A KEK-ÉRT ÉS A VVK-ÉRT A Kupagyőztesek Európa Kupájának 16 legjobbja közé került eddig: a Győri Vasas ETO, Aberdeen, Hamburger SV, Tottenham, Steaua Bukarest. Szerdán ezekre a találkozókra kerül sor: Olympique Lyon—Aris Bonneweg (3:0), Motor Zwickau— Moszkvai Torpedo (0:0), Cardiff City—Shamrock Rovers Dublin (1:1), Wisla Krakkó—HK Helsinki (4:1). A WK-ban egyelőre a legjobb 24 közé való jutásért küzdenek. Ezek között van már: FC Liége, Bilbao, Sporting Lisszabon és Zágrábi Dinamó. Kedden egy, szerdán hét találkozóra kerill KK-DÚNTÚ BUDAPESTEN Hosszas huzavona után sor kerülhet végre a Közép-európai Kupa 1966^67. évi döntőjére. Szerdán délután Újpesten bonyolítják le az Ojpestl Dózsa és a Spartak Trnava első összecsapását. A vlszszavágó mérkőzésre november 1én kerül sor Trnaván. A kupadöntő résztvevői jelentős szerepet játszanak országuk bajnokságában, s mindkét együttes a támadójáték híve. A KK 1967/68. évi küzdelmeire is megtörtént már a sorsolás, de egyelőre bizonytalan, hogy Magyarország vagy Csehszlovákia indít-e négy csapatot. Erre annak az országnak lesz Joga, amelynek csapata megnyeri a Középeurópai Kupát. A BAJNOKI PONTOKÉRT Olaszországban meglepetést keltett, hogy a bajnok Juventus 1:0 arányú vereséget szenvedett Bergamóban az Atalanta csapatától. Az is meglepő, hogy az Internaxionale második mérkőzésén is csak döntetlent ért el, ezúttal Mantova ellen (0:0). Az első két fordulóban a Bologna és a Lanerossi szerezte meg mind a 4 pon tot. Ausztriában a Rapid Wien és a Grazer AK áll a táblázat élén, mindkét csapatnak 10—10 pontja van. A Rapid 3:l-re nyert Eisenstadtban, a gráciák' pedig 3:0-ra győzték le a salzburgiakat. Portugáliában az FC Porto ás a Benfica eddig mind a 4 fordulóban győzelmet aratott. Vasárnap az FC Porto 4:0-ra, a Benfica l:0-ra nyert. Hollandiában a Feijenoord már nyolcadik mérkőzését nyerte meg (vasárnap 3:l-re nyert). Négy ponttal vezet a bajnok Ajax Amsterdam előtt, melynek azonban egy mérkőzése elmaradt. Svédországban az FF Malmö elveszi a bajnoki címet a Djurgarden csapatától, mivel már 3 ponttal vezet. A Djurgarden vasárnap örebroban 2:2-re játszott. Dániában az AB Koppenhága bajnoksága valószínű. A 18. for duló után 3 ponttal vezet. Mór csak a Szovjetunió veretlen A Finnországban folyó kosárlabda Európa-bajnokságon a csehszlovák együttes 54:49 ( 29:23) arányban elszenvedte első vereségét Finnország csapatától. A csehNEMZETKÖZI Chilében A hírügynökségek Jelentése szerint január 17 és február 20-a között nagyszabású nemzetközi labdarúgó-tornát rendeznek Santiago de Chilében. A legjobb hazai együtteseken — Unlversidad Chile, Universidad Catollca és Colo Colo — kívül az NDK és Csehszlovákia válogatottja, a brazil Santos, az argentin Racing Club Buenos Aires és a magyar Vasas, a tavalyi győztes verseng majd Santiago kupájáért. szlovák válogatott nem tudta megismételni az előző mérkőzéseken nyújtott Jó Játékát, és szoros mérkőzésen maradt alul. További eredmények: „A"-csoport (Helsinki): Jugoszlávia—Spanyolország 82:68 (39:29), „•"-csoport (Tampere): Bulgária —NDK 68:86 ( 37:37), Olaszország —»Izrael 70:67 (41:31). Az EurópaBajnokságon résztvevő tizenhat csapat közül már csak a Szovjetunió válogatottja veretlen. AZ EURÓPA BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: „A"-csoport: 1. Jugoszlávia 4 3 1 317:254 7 2. Csehszlovákia 4 3 1 311:260 7 3. Lengyelország 4 3 1 339:297 7 „B"-csoport: 1. Szovjetunió 4 4 0 369:238 8 2. Olaszország 4 3 1 252:237 7 3. Bulgária 4 3 1 271:281 7 A magyar csapat a „B"-csoportBan négy vereséggel az utolsó helyen áll. M ég a iegelfogultabb szurkoló sem állíthatja, hogy hibától mentes volt válogatott labdarúgóink Játéka a spanyolok ellen, de a kollektiv teljesítmény terén kifogásolni való nem akad. Mindenki mindenkiért küzdött és tudását maradék nélkül igyekezett latba vetni a végső siker kivívása érdekében. Nem szabad figyelmen kivül hagynunk, hogy azokkal a spanyol labdarúgókkal volt nehéz dolguk, akiknek technikai képzettségét, fntball-tudományát már úgyszólván ax egész világ megcsodálta. Már a Pireneusokon túl ls lejárt az az idö, mikor Hispánia labdarúgása egyet jelentett a Real Madriddal. Különösen a legutóbbi VB óta a válogatott csapatok között is méltóbb helyet igyekeznek kivívni maguknak a spanyolok. Nagy tét forgott kockán: amelyik csapat győz, karnyújtásnyira jnt az EB selejtező-csoport első helyéhez. Ext mindkét küzdfi fél nagyon Jól tndta. Ezért nem Volt egyetlen könnyelműen „eladott" labda sem, s ez ax ember-ember elleni párharc hozta magával a keménységet, s itt-ott a szabálytalanságot is, amelytől a rosszakaró szándékosság tárol volt. J ozef Marko edző Ismét szerencsés kézzel nyúlt a válogatáshoz. Bebizonyította, hogy érti a dolgát. Feltétlenül bízhatunk abban, hogy az íreket idehaza legyőzi egy&ttesfink, Törökországból pedig legalább az egyik pontot hazahozza. Ha ez igy lesz, akkor a madridi visszavágó számszerű eredménye csoportelsőségünkön mitsem változtathat. A csapatban rejlő képességek köteleznek. Együttesünknek feltétlenül Európa nyolc legjobbja között a helye. A prágai Slávia pályáján a fővárosi csapatok „gyengélkedése", és „válogatott részesedése" ellenére is meg volt a kellő összhang a válogatott és a közönség között. EMÍbb a csapat hozta tűzbe a nézőket, majd axok viszonozták tapssal és ütemes biztatással a lelkes Játékot. A találkozó színhelyéről már kevesebb Jót mondhatunk. A Játéktér talaja, valamint a lelátók befogadóképessége nem volt méltó a találkozó nagy tétjéhez. Kár, hogy fővá rosunk jelenleg nem rendelkezik jobb minőségű, és nagyobb sportlétesítménnyel, s ha már ez a helyxet, az EB selejtezőt hazánk más, nagyobb pá lyáján rendezhették volna. Az EB szabályai nem Írják elő, hogy a selejtezfi mérkőzéseket csak a Küzdeni ludasból jeles résx vevő országok fővárosában lehet lebonyolítani. A vasárnapi közönség zöme is, — a Jól értesültek szerint —, Prágán kívüli volt. A külföldi kommentátorok és megfigyelők árgus szemmel figyelték játékosaink teljesítményét. Osztatlan elismerést Geleta játéka kapott, akivel szívósság és odaadás terén aligha lehet felvenni a versenyt. Horváth „visszatérése" minden várakozást felülmúlt. Popluhár mellett úgy kellett, mint a falat kenyér. A hátsó alakzatok különben ls, — immár hagyományosan —, felülmúlták támadó társaik sorát. A középpályás Játékmester Kuna rengeteget dolgozott, és nem meglepetés, hogy erejéből mindvégig nem futotta egyenletesen. A csatársorban a tank Adamec úgyszólván lövéshez nem is jutott. Kabátról már előbb is tudtuk, hogy nem végrehajtó-csatár típus. Veself fokozatosan jött fel, de a befejezés hiányossága nála is jelentkexett. Szikora nagyvonalúan kezdett. A kelleténél több figyelmet szenteltek neki védői és Kunához hasonlóan erejéből nem futotta mindvégig. A Slávia pályán szerepelt csehszlovák labdarúgókon kívül még Jó néhány tehetséges és képzett futballistánk akad jozef Marko edző tárházában. Ha közülük bármelyikre is esne az illetékesek Választása, mindegyik szintén becsülettel küzd a nemzeti színek képviseletében, mert a válogatottságot ma már mindannyian megtisztelésnek veszik. ZALA JÓZSEF SZAKACS A DOBOGÓN M ár elmúlt a maratoni láz, lecsillapodtak a kedélyek, a versenyzők, „az országutak lovagjai" hazautaztak, némelyik közülük a tengeren túlra. Erről a nagy viadalról szakkörökben még sokáig fognak beszélni. A Békeraaraton ismét világesemény volt. A maga nemében a világ legjelentősebb versenye. Tlzennvolc nemzet 125 versenyzője állt rajthoz ezen az esős októberi reggelen, közöttük 55 „útleveles". Már hagyománnyá vált, hogy a verseny előestéjén az újságírók és a többi érdeklődők az esélyeket latolgatják. Ezúttal az angol McGregor győzelme mellett kardoskodtak a legtöbben. A dobogóra várták a Békemaraton 1985. évi győztesét, a kitűnő belga Aurele Vindindrischet és a nagy ismeret« ' • ' P ' < « 'vvsw t,«: • • - wl | - ™ — .. | lent, Abebe Biklla barátját, az etiópiai császári gárda altisztjét Gebiru Merawit. Bíztak a szovjet Bajkov gyorsaságéban és elvétve olyan Is akadt, aki az USA-ból érkezett Reneaura esküdözött. A maratoni futásban ugyan nihcs biztos tipp, de igy is ritkán fordul elő, hogy az ismeretlenség homályából egyenesen a győzelmi dobogó legmagasabb fokára kerüljön versenyző. KoSicén pedig ezúttal ez történt. A Svédországban élő jugoszláv szakács, Nedjalko Farcsics (képünkön) megtréfálta a világ maratoni szakértőit. Saját költségén jött el hozzánk a távoli Västerasból és frissen csillogó kelet-szlovákiai maratoni arannyal távozott. Pompásan versenyzett. „Róka-lelkű" taktikusnak mutatkozott. A hajrában hihetetlenül gyors és vidám volt. A verseny utáni orvosi vizsgálatra nem ment el. „Minek az?" — kérdezte az egészségügyiektől. „Egészséges vagyok. Ha nem az lennék, sakkoznék." Az után felhajtott néhány pohár tejet és fel huppant a dobogóra. Ma ga sem tudta, mekkora gondot okozott ezzel a szervező bizottságnak. A Békemaratonon az a ha gyomány járja, hogy a győztes babérkoszorút kap és tiszteletére eljátsszák hazája himnuszát. Far csicsot egyik szövetség sem küldte Kelet-Szlovákia metropolisába. Svédországból jugoszláv útlevéllel érkezett. A szervező bizottság sebtiben ül fist tartott, majd salamoni dön tést hozott, a zenekar pedig rázendített a maratoni nvitííny dallamára. Farcsics Nedo határtalanul boldog volt a verseny után. Az örömtől könnyezve ölelgette egykori edzőjét, a belgrádi Djordje Stefanovicsot. Alig lehetett egymástól elválasztani a két ré"i barátot. Djordje Stefanovics ls boldog volt ezen a napon. Jubilált. Tized szer látogatott el a Békemaratonra. Eddig mindig kitűnő versenyzőket kísért Ide: Mihaiicsot, a melbournel olimpia ezüstérmes maratoni futóját, Franjo Skrinjart, a szegedi niaraton többszörös győztesét, a híres Sztojanovicsot, és mé<?is mindig üres kézzel távozott. Védencei számára a Békema raton mezőnye túl erős volt. Ezúttal tapasztalatszerzésre, egyedül érkezett, végül pedig a Jókívánságokat fogadta. Igazi „jugoszláv nap" volt Kelet-Szlovákiában az első októberi vasárnapon. TÄNZER IVÁN A kerületi bnjnoksűg pontjaiért A válogatott mérkőzés miatt az I. és II. ligában, valamint a divízióban szüneteit a bajnoki pontharc. Teljes fordulót bonyolftottak le viszont két szlovákiai kerületben. NYUGAT SZLOVÁKIA Kerületi bajnokság: Trnávka— HolíC 2:1, Senica—Dunaszerdahely 4:1, Hlohovec—Vágsellye 3:0, Zlaté Moravce—Nővé Mesto 3:0, Pezinok—Petríalka 0:3, Bánovce— Sered 3:0, Komárom—Pleáfany 1:0. 1. Vágsellye 8 8 8 2 17:11 12 2. Trnávka 7 5 11 18:7 11 3. Zl. Moravce 8 4 2 2 9:8 10 A vesztett pontokat tekintve tehát már Trnávka áll ax élen. Dunaszerdahely 10., Komárom 11. a táblázaton, míg az utolsó helyet a divízióból kiesett Pezinok foglalja el. Pezinokon egyébként három játékost állított kl a Játékvezető. I. A-osxtály, déli csoport: Skallca— Dev. Nová Ves 5:1, Ivánka —Vrbové 4:1, Kúty—Malacky 2:6, Lok. Trnava—V. Leváre 3:4, Gaiánta—Myjava 2:2, Diószeg—Kablo 2:2, Bernolákova—Szene 0:0. 1. Myjava 2.. Szene 8 7 1 0 22:5 15 8 5 2 1 9:8 12 I. A-osxtály, északi csoport: BoSany—Palárikovo 0:0, Zbehy—Gúta, 4:1, Zitavany—TlmaCe 2:2, Surany— St. Turfi 2:1, Bánov—Partizánske B 3:2, Vráble—Solíany 2:1, Léva—Érsekújvár B 1:0. 1. Zitavany 8 5 12 17:13 11 2. Surany 8 4 2 2 14:12 10 I. B osztály, déli csoport: Soödémes 5:0, Nagymegyer—Pozsonyeperjes 3:0, Matador—Szelőce 1:0, Spoje—Pozsonypüspökl 1:4, Slovan „C"—V. MáCa 4:0, Vinohrady—Tornóc 1:3. A bajnokságban két pont eliőnynyel Tornóc vezet, de a második helyen illő Főrév és a 3. helyezett Pozsonypüspöki 1 mérkőzéssel kevesebbet Játszott. I, B-osztály, nyugati csoport: Záhorská Bystrica és Siladice 12, Hrnüiarovce 11 pont. I. B-osztály, keleti csoport: Dolny Piai—Bajcs 3:1, PárkányKürt 1:4, Komjatice—Köbölkút 6:0, Ipolyság—Dvory 2:2, Tek. LuZany —Vojnlce 8:2, Marcellháza—Naszvad 2:1, Tardoskedd—Csúz 2:1. Az élen Komjatice áll, de csak jobb gólaránnyal elfizi meg Tardoskedd csapatát. I. B-osztály, északi csoport: Továrniky és Zlatovce 13, LuZianky 11 pont. KÖZÉP-SZLOVÁKIA Kerületi bajnokság: Slov. EupCa —Banská Bystrica „B" 3:0, Hronov—Mokracf 3:2, Zvolen—Zlar 1:1, Krásno—Cadca 2:0, Vrútky— Ruzomberok 2:0, Zillna „B"—Fülek 5:1, Doln? Kubín—Martin B 4:0. 1. Doln? Kubín 8 6 0 2 17:8 12 2. 2lar 8 5 12 15:8 11 3. Vrútky 8 4 2 2 10:8 18 A füleklek 5 pont birtokában az utolsóelőtti helyen állnak. Az I. A-osxtály A-csoportjában Turany vexet 3 pont előnnyel, a B-csoportban pedig Selce jobb gólaránnyal. A rimaszombatiak vasárnap 4:1 arányú vereséget sxenvedtek Vefkf KrtíSen és 7 pontjukkal csak 10-ek a „B"-csoport táblázatán. A bratislavai TV ma 17.55 órától a Sparta Praha—Dukla Jihlava jégkorong-mérkőzést sugározza. A SPORTFOGADÁS HÍREI A Sportka 40. játékhete második húzásának nyerőszámai: 4, 8, 13, 22, 32, 49. Prémiumszám: 15. Tárgyi nyereményként ezúttal 6 személygépkocsi került sorsolásra. Elosztásuk a következő: Gyűjtőhely : Sorozat : Szám : Sorszá m: Posta Borotice Xf 707 045 21 PoSta Üsti n. Labem 2 Cht 519 825 3 041 TJ Baník Most Gf 092 441 4 557 T) Dukla Praha Oe 881 868 TJ SONP Kladno Tg 747 122 30 788 TJ Lokomotíva Praha Df 742 284 5 891 A sxemélygépkocsi minden nyertese ott jelentkexzen, ahol feladta szelvényét, és mutassa fel annak „A" részét.